Utálom azt, amikor egy csomó idő van az elhatározás és a megvalósítás között. Már semmi kedvem nincs lemenni Balatonra Zsófiékkal. Utálom ezt a nihilsta állatot, aki itt szunnyad bennem, és néha előjön, és ilyenkor mindig akkorát csap a szarba, hogy mindenkire fröccsen. (Mi nem mindegy? Szarba csapni vagy csapba szarni. - Ősrégi, de nagy kedvenc) Utána nem győzök napokig rendet rakni magam körül. De annyira sok a de, ami ellene szól.
de1. elfogyott a pénzem, és jövő hétene be kéne fizetnem 40ezret a görögtanfolyamra, meg szerdán, ha minden igaz apámék lelépnek Szentpétervárra, és akkor jól éhen fogok veszni ha nincs lóvém, meg még Nusinak sem adtam meg a részemet az ajándékból...utálok elúszni, de ha tudom, hogy ez az utolsó péncsekém, úgy szórom, hogycsak na, legalább ezt még élvezzem, utána lesz, ami lesz. ez nagyon szar taktika, de hát ez vagyok én.
de2. szombaton kezdik a konyha szétverést, és kéne segíteni elpakolni a dolgokat. Kedvem nem mintha lenne, de hallgatni sem akarom évekig, hogy bezzeg....
de3. most már nemcsak a pénteki ingyen mokkacukka vonz, hanem a rajczy-féle szombati margitszigetes pörgés is. rég nem láttam se Verát, se Juditot, Rajczyékat meg főleg. meg különbenis Verának most van a szülinapja. (ja, és ajándékra sincs pénzem, basszameg)
de4. nem vagyok benne biztos, hogy jól fogom magam érzeni velük. és ez nyomaszt leginkább. ha a biorobotokkal mennénk, nem lenne ez, meg akkor leszarnám a lóvét is, tőlük simán lehet kölcsönkérni, de Zsófiékkal még nem voltam így hétvégézni soha. igazából Gábortól tartok, de nem tudom miért.
Asszem meggyőztem magam, nem megyek.