ma reggel negyed tizenkettőkor keltem. előtte fél nyolckor, de akkor egy szempillantás alatt (ami reggel nem feltétlenül egy pillanat) rájöttem, hogy ez most nem fog menni. mármint ez a felkelésdolog. valszeg az agyam meg az ágyam összefogtak, és aszonták: nem, nem, ezt most mi neked nem engedjük meg. nem. ellentmondás nincs. nem mintha lett volna :) a kémiai felvételikkel is végeztünk már, terveztem mára kísérletet, de mi sem történik, ha nem kezdek ma el semmit. nem is kezdtem.
mindjárt jön főnök a linkek élen, aztán meg rohanok haza macskát heréltetni, aztán meg tamáspéterékhez paprikáskrumplizni meg tangóharmónikát hallgatni. ezt inkább kihagynám, de félő, már nem lehet nemet mondani. pedig kurvanagy már a szobámban a kupleráj, össze is kéne holnapra pakolni, meg anyámmal tisztázni, vajon emlékszik-e arra, hogy holnap én spec elutazom négy napra.
aludni kéne. még.
vagy inni egy kávét.
csaba kiment az ovis gyerekének interovisztikus futbalmérkőzésére szurkolni. remélhetőleg visszaér a megbeszélésig. ami fél négykor (?), nem basszus, el vagyok havazva, fél ötkor kezdődik. ó, akkor van idő egy röpke kávéra a trefortkertben. okés, akkor kiveszek pénzt, meg veszek tusfürdőt, aztán megiszok egy kávét, istenien süt úgyis a nap.
nem hangzik rosszul.
meggyőzte én ént.