inkább ne meséld el

csomó mindenről szeretnék írni, de mikor leülök, csak a mitörtént-lista jön ki belőlem, és érzem, hogy tökre le kéne írni a dolgokat, azt, hogy mi jár a fejemben, mert jó dolog visszaolvasni azt is, nemcsak a mitörténtet, de közben tudom, hogy ki a frászt is érdekel ez az egész, ami egy csöppet elkeserít, merthát minek is írni, ha nincs ki olvassa, de akkor meg megint arra gondolok, hogy leszarom, elég az, ha nekem az jó, hogy majd visszaolvashatom.
mostanában nem állok túl jól visszajelzések és önértékelés terén, persze ez csak néha tör felszínre.
még régebben beszélgettünk andival arról (a méregdrága szaunakomplexben egy szál fürdőköpenyben az étterem bőrfoteljeiben), hogy itt kinn más témákról beszélget az ember, bezzeg régen pesten filozofáltunk, az élet nagy kérdéseit meg kellett fejteni, de mostanában már csak a felszínes témák maradtak. nem kell magunkat vagy a másikat megváltani.
lehet, hogy csak nem kerül az ember olyan viszonyba már senkivel, akivel eljutna ilyen szintre.
lehet, hogy ennyi idős korban, egy más kultúrkörben nem illik vagy hogyismondjam, nem szokás ilyen témákról dumálni.
vagy már elmúlt az a fajta naivitás, amin keresztül nézve az élet nagy dolgai megemészthetők, átformálhatók, vagy akár csak megláthatók lennének.
az ember önkéntelenül tompul, csiszolódik, alkalmazkodik, és az élet hoz kisebb, bár aktuálisan marginálisabb problémákat, és talán nagy sokk kell ahhoz, hogy aztán újra rátaláljon azokra a kérdésekre, amelyekre régen sem talált választ.
amúgy kösz, jól vagyok, csak éppen olvastam Imma Monsóttól  az Inkább ne meséld el-t.
megérte.