Angliában már tavaszodik. Annyira, de annyira várom már, hogy kinn legyünk, meg hogy tavasz legyen. Most kéne mindkettő, azonnal. Türelmetlen vagyok, és fáradt.
Fáradt meg együgyü,
vagy tán csak jó vagyok....

Úgy tűnik szezonja van a régi ismerősökkel való találkozásoknak.
KomássyZsófival megbeszéltünk egy közös ebédet jövő hétre.

Szótlan vagyok, meg sótlan.
Hidegkonyhai cégünk speciális ajánlatai:
1. Szekre-tál
Válassza ki a kedvére való feltétet. Javaslataink: nyál, izzadság, vizelet, epe.
2. Húdelefogy-tál
Némi nemű női nemi hormon elvonásának utóízével megbolondítva.

Felkelni!
Miért?
Mert reggel van!
Nem megy. Felkelni, összeszedni magamat, rávenni magamat arra, hogy elinduljak. Annyira, de annyira fáraszt. Csigalassúsággal kapom össze magam. A duplakávé és a zuhany erőt ad, de így is magambazuhanva, a szívdobogásom ritmusára sehovasenézve megyek, mikor egy női hang valahogy eljut a fülemig.
Sapó.
Cikázik jobbra-balra a fejemben. Sapó. Igen, ez csak én lehetek. Hátrafordulva meglátom Csillát integetni. Hogyvagy, mivanveled, satöbbi udvariassági körök.
Sapónak Panni nevezett el, aztán a madáchban úgy kábé négy-öt ember hívott még így..
Vicus voltam, vagyok akáczéknak, rácznak, gabónak.
Vica a vegyészeknek, persze köztük monának és dénesádámnak.
Évicus még erzsébeten az edzésen.
Évi vagyok most kevés közeli barátnak.
Évike Vivinek.
Pocok voltam Macnak.
003 oszloposnak.
Erbének meg Dunce.
Mindenki másnak Éva. Csak így szigorúan.
És még ne legyek skizofrén.....

Pislogás, be-bebólintgatás, mély elgondolkodás, ujjcsipkedés, körömmel ujjbavágás, kávéragondolás, nembealudni, nembealudni!!!Fárasztó dolog Godot-ra várni. Pedig jó. Egy kis pesti Godot. Főszerepben csakis egy igazi lipótos- meséli Lívia, de mesél ő mást is. Sok aggasztó dolgot.

Nincs is kiábrándítóbb dolog, mint mailben veszekedni. Hülyeségeket a másik fejéhez vágni. Aztán bevallani, hogy hisztis nap van ma.
Legszívesebben magamra húznék egy nagy-nagy paplant, és kiraknék egy táblát, hogy tavaszig ne zavarjanak. Mint egy szürkemaci.

Tegnap csekély kedvem setétje mély volt. Meg fáradtság 1000.
Gyárban meló, itt gyakorlat, utána házi védés, aztán a sejtek kivégzése.
Még az esti 24hour party people sem dobott fel annyira, mint szerettem volna.

Céókettő.
Csak annyit a mai napról, hogy csak egy fél órára akartam bejönni. De kettőig rohangáltunk, szereltünk, kunyeráltunk Gabival, hogy megint rendben legyen a termosztát. Hogy legyen elég céókettő.

Este vett is jegyet, meg nem is.
Késett is, meg nem is.
A film tetszett is, meg eminem is.

Én csak az önmagam rossz lelkiismerete vagyok... egyelőre
Én mindig is tökfilkó voltam, aki csörgővel sétál a napfényben, és a látszólagos bohócsipka ma is a fejemen van.

Annyira visszaadja a film a regény hangulatát, de annyira más utóízt ad, hogy a teltház garantált volt. Vasárnap délután egy kis könnyed sörgyári capriccio egy kis 1950-es híradóval.... A képek, a szövegek így együtt. Nagyon finom. Mint egy korsó sör és egy szelet sült hús reggelire.

Meglepetés! - modja kórusban Zolcsi és Pascal, és előbújik hátuk mögül KisGabó. Zolcsi háziköntösben Stefániát gyúr, majd Juditlábakat, Pascal Gabóval fotókat nézeget, és a lakótelepi, de kellemes lakás, meg a két testvér állandóan Tesót idézi a fejembe. Nem, ők nem olyanok. Okosak, édesek, szeretnivalók. Miért találkozunk akkor olyan ritkán?

My hihi is there.
Tizenkét éve látott arcok. Tizenkét éve ceruzával leírt sorok (mileszvelemkétezerben-fogalmazás). Egy híján tizenketten. Régi emlékek, fotók, emlékkönyvek. Új sztorik, milettbelőled és mikormészférjhez kérdésdömpingek. Csoportterápiás mindenkisorbanelmeséliazéletét.
Igen. Derkós osztálytalálkozó volt szombat délután Editnél. Remélem Köpi tényleg elküldi a fotókat.

Fél tízkor szabadulok, és a következő sarkon már csirkecomb fogad.
És nem veszem fel a telefont. Nem bírom. Most már asszem jobb nem erőltetni. Vele tényleg nem tudok már találkozni. Valami belső erő leblokkolja a normális énemet, kikapcsolja a telefonomat, és taszít tőle elfele.
Mindegy, csirke van, és nyuszimix, meg készül az új orosz tej is.
Kultiban zerodb és sokan mások. Gyűlnek a szelebritipontok, márkkal a harmadik bor után simán lespannolok. Csak hazafelé döbbenek rá, sok volt ez mára. Túl sok. Kultúlsok.

szombat
Már olvad a fagyott város. Ragyog. Képrevaló kékség, kétségtelenül.

Arroyo. Az utolsó előtti napon. Ahhoz képest kevesen. Ahhoz képest kevés. De amelyik jó, az annyira ott van, hogy hűha.

Paramanó egy pillanat alatt szétpukkadt egy barna bársonyos szempár kiváncsi tekintgetéseitől. Kár, hogy ilyenkor mindig vihoghatnékom van...

Meztelen porszívózás a paradicsomban.
Hmmm. Nyami kis angol alkec film. Egy nagy bajom volt csak vele: nem kértem fülest. Kicsit nagy volt a pofám, így a felét nem értettem.

Ötye. Zsófival és Nórival. Persze, hogy pasikról beszélgetünk egész este. Ez már a harmadik este ugyanott. Törzsvendéggé avanzsáltak. DíjéTibi kérdezi: jó lesz ez következő zenének? Főnöksráccal megváltjuk a világot, axiómákat keresünk, filmlistát készítünk, majd kandallót nézünk az irodában.
Csak ismételni tudom magam: imádom.

Csípős csirke sült tésztával. Tetemes mennyiség. Túljár minden érzékemen. Zsófi, ki nem is éhes, besegít. Bemelegítünk a moziestéhez, ott ugyanis csak melegszenya van.
Otthonos, meghitt, baráti. Mosolyogva köszön a pultoslány, a két tulaj, és a két díjé. Mintha csak felmentünk volna valakihez videózni. Pontosan olyan, amilyet Balival elképzeltünk az Uránia kávézójában az Üvegtigris alatt. Étel, ital, cigaretta, beszélgetés ÉS hatalmasra kivetített film. Rekviem egy álomért. A film után Főnöksrác odajön hozzánk, elnézést kér, hogy ilyen durva filmet választottak. Mosolyogva válaszoljuk: pont ezért jöttünk.
Imádom. A helyet és az embereket.

Paramanó előbújt.
Csúnya vagyok. Pici vagyok. Gyerekkezem van. Gizda vagyok, kicsi mellekkel. De legfőképpen csúnya vagyok. Egy igazi mezei, vöröhátú paramanó. Ki látta a csúcsos sipkám?

Szombaton átestem életem első komoly orrvérzésén. Azóta minden egyes zsebkendőmet piedesztálra állítaná Serrano mester. Igen, ez a magasfokú perverzió belőlem jön. :) Mondhatnám, csak úgy kirázom a kisorromból.

Szia, éppen most jövök ki az afrofiliából. Benn vagy még?
Éppen most végeztem.
Akkor Trefort kert?
Trefort kert.
Tehát Trefort kert, Pékség, Könyvtár. Brutálsaláta, sör, látványkékség, dzsungelharc, tözsfőnökváltás, lemezmuti, spanméking. És fotók minden mennyiségben.
És ez így gömbölyű.
Mintha Erbével lettem volna, csak mégsem. Bali bekerült a barát kategóriába. És kikerült minden másból. És ez így jó.
Csak térerőm nincs megmondani a lányoknak, hogy hozzájuk ma este már semmi kedvem nincsen. Eredmény: hisztérikus kiborulások. Nem, én ezt nem vagyok hajlandó tolerálni. A hisztérikus nőktől kiborulok, menekülök. Barátságféltés, másramutogatás, depresszió, nemtomelmondanineki, nemiskiváncsirám. Tudom, nagyon para ezt átélni, de könyörgöm, lányok, amikor nekem volt rátok szükségem, és sehol sem voltatok, hisztiztem én? Az orrotok alá dörgöltem, hogy mennyire fáj? Fenyegetőztem, hogy vége a barátságnak? Akkor ti most mit visítotok a telefonba?
Nem, akkor is jó volt ez így. Nektek nem, sajnálom. Néha hadd legyek én is önző disznó. Hadd érezzem át azt, ha valami csak úgy jön, és jó. Annyira kell ez néha.

Reggel Csoki a táskámban turkál a csoki után. Eszembe juttatja a tegnap estét. Nem, mégsem álom volt. Minden rémmese valóra válhat, minden elképzelhető rossz beigazolódik. Nagy Testvér itt lakik. És figyel. Vagyis figyeltet. És nem tetszik nekik, amit csinálok. Nekem se, kérem szépen. De az meg pláne nem, amit ok csinálnak. Velem, velünk. Nagyon para ez az egész.

Ma reggel ott voltam. Hatalmas változások. Klímaváltozások. Profil- , létszám- és témaváltozások. Nagyfőnök Amerikába ment egy évre, helyettese meg az a lány lett, aki akkor jött, amikor még ott voltam, és aki egy ismerősöm expasijának a felesége.
Mindenki irtó édesen fogadott, örültek, őszintén. Annyira megható. Durva, hogy van egy olyan hely, ahol egy évig dolgoztam, és mindenki örömmel visszavár.
István be is fogott, átpasszolta a passzálást.
Holnaptól ott is. Sőt, inkább ott. Mert ott kellek. Itt meg nem. Ott mennek a dolgok. Itt meg nem. Ottalapvetően kedvesek és jóindulatúak az emberek. Itt meg nem. Két embert kivéve.

Vetem a számat.
Őt nem bírom felhívni. Megint kezdjük. Irtó hülye vagyok, de ez sajnos így van. Nem tudok mit mondani neki.
Neki sem. Mi a baj velem?
Ma reggel összefutottunk. Most már tudom, hogy köszönő iszonyban vagyunk.
Ha valakinek kell tanács, hogyan veszítsünk el barátokat, forduljon bizalommal hozzám.

Most, hogy az elmúlt héten többet néztem tévét, mint eddig, és kevesebbet mentem el esténként, mint eddig, a tévé vág pofán. Berencsi bácsi beszél az influenzaszerű tüneteket okozó vírusokról, a béketüntetésen Taki fejét hozzák be premier plánban, Judit neve virít a szerkesztő kettőspont után (na jó, ebben bunda van, előre szólt, hogy mikor kell bekapcsolni a tévét), és Krasznahorkata mosolyog az rtlklubbon. Ácsi! Elég ebből!

Elegem van. Unom. Utálom.
A legszarabb dolog a náthában az, hogy pár nap alatt túl lehetne rajta jutni, ha az ember otthon maradna, feküdne az ágyikóban, és nem lófrálna a városban. Na pontosan erre vagyok képtelen. Grész nélkül sem bírok ki egy napnál többet otthon. Mániákus mászkáló vagyok. Zabszem van a seggemben. Úgy érzem, elbaszom a napomat, ha nem megyek ki, vagy legalább nem takarítok, vagy csinálok valami értelmeset.
Mondjuk úgy nem lehet egész nap otthon maradni, hogy minden nap (értsd mindennap) be kell jönni a sejtek miatt.
Meg kéne már gyógyulni, erre a hétre egy csomó jó dolgot találtam ki, nem kéne lemondani róluk.
Pozitív gondolkodás, minden belégzéssel csít, pránát, vagy bármi egyebet veszek magamhoz, minden egyes kilégzéssel megszabadulok a káros anyagoktól. Hát igen, ez utóbbi már megy. Ráment a nátha a gyomor-bél-rendszerre...