halak

tegnap volt a hétéves első iskolai kiselőadása. szabadon megválaszthatták a témát, a tantóbácsi kicsit valszeg besegitett ötletekkel, mert a többség a háziállatát cipelte be és arról mesélt. a nyúl amúgy már eddig háromszor volt téma, és még csak az osztály felénél tartunk.
nekünk ugye szomszédmacskánk van csak, meg egy bazinagy akváriumunk két óriási algaevővel (darabja harminc centi), dinamikusan változó molli-csapattal (a 2 sárga és 2 fekete eredeti molli megszámlalhatatlan számú, kicsit kopott szürke hasú, de amúgy fekete utódot hagyott hátra, majd szépen egyenként elhalálozott, most meg már az F2 generáció első példányai nőnek), és egy-egy stabil 6-6 fős neonhal- és vörösfejű pontylazac-csoporttal (ezek amúgy egyetlen nagy csoportot alkotnak, és piszok gyorsak, nagy móka volt reggel suli előtt kihorgászni őket).
szóval a téma adta magát, vannak ezek a halak, lehet róluk sztorizni, hogy pl a blékók háromcentisek voltak, de hogy megnőttek, meg hogy múltkor azt hittük, megeszi az egyik a bléko a sárga mollit, de aztán kiköpte, meg ilyenek :)
kifaggattam a lányt, mit is akar mondani, mert az oké, hogy a halak a téma, de erről öt percet kell majd beszélni. elmondta. azt tanácsoltam, hogy meséljen arról is, hogy mi van még az akváriumban (szűrő, lámpa, stb), minek - pl a neonhalak kifakulnak lámpa nélkül, meg hogy hova pisilnek, kakilnak, meg hogy mit esznek a halak. ezek amúgy is vicces dolgok, hallgatni meg mesélni is. nem csináltunk ppt, csak irtunk egy cetlit a kulcsszavakkal, meg bevitt pár halat egy mobil kis akváriumban, egy kis halkaját (a szúnyoglárva viccesen néz ki), meg a viz minőségét ellenőrző teszcsikot (az volt amúgy a jutalma annak, aki jól válaszolt a kérdésire, hogy megnézhette a vizminőséget, meg megetethette a halakat). párszor elmondattam vele a szöveget, hogy begyakorolja, miről akar beszélni, nem vittük túlzásba a dolgot. van amúgy olyan szülő, aki powerpointos prezit rak össze a gyereknek zenével, van olyan is, aki mekintoson rakja össze, aztán az szépen szanaszét esik a teremben levő számitógépen, aztán a gyerek ott áll lefagyva, hogy most akkor is van ilyenkor, és van olyan szülő is, aki ezek után kiborulva meséli, hogy tanár azt mondta erre, hogy talán egy kevésbé entertaining előadás jobb lenne legközelebb, és van aki a gyerek által válogatott képekhez megirja az elmondnandó szöveget, agyam megáll.
na de a lényeg, hogy tegnap volt a nagylány előadása - irtó zűrös nap volt amúgy, teli ezer fontos programmal, úgyhogy a reggel eléggé izgalmas volt: az amúgy is kalandos horgászás után a halakat bicajon vittük be suliba, a kicsi mögöttem ült az ülésében, ölében a bezacskózott mobilakváriummal. szerencsére nem lett senki vizes.
amúgy jó lett az előadás, annyira, hogy ma Justinnel (ejtsd jüsztinnel), egy osztálybeli kisfiúval (akivel amúgy eddig még sosem játszott) akar ma együtt lenni, mert neki van pecabotja, és ma kimennének valamelyik csatornára halat fogni. a két halas :)

Cserreg

Ma reggel besokalltam attól, hogy egy ideje ordibáló szarkák keltenek hajnalok hajnalán, és fél hatkor kimentem a teraszunkon cserregőhöz, hogy tisztázzuk ezt a dolgot négyszemközt. A szárítón üldögélt, és a szomszéd teraszát nézte, miközben irtózatosan hangosan cserregett, majd megszeppenve távozott. Erre a szomszéd teraszról átsomfordált Fleckie (Foltos), a lányok saját szomszédmacskája hihetetlen meglepődött pofát vágva. Nem tudom, milyen bizniszt folytatnak itt le nálunk minden reggel, őszintén szólva mindez nem is zavarna, hiszen toleráns vagyok, csak tennék ezt a négy fal között. na jó, legalább Fleckiék teraszán.

Az időjárás

Este hétkor én a háromésfélévesnek:
- Te nagyon fáradt vagy, babi!
Erre ő:
- Szerintem az édességtől. Vaaaagy az időjárástól.

a meglepetés erejével

az egyik témavezetőm (a négyből :) megkérdezte a minap, hogy tartanék-e egy 2-3 órás workshopot Kutatók és a közösségi média cimmel, amire végül igent mondtam. most derült ki, hogy még fizetnének is érte, és én választhatom ki a dátumot. elkezdtem izgulni…

Banán- és eperfagyi egyben. A banán hihetetlen édes, az eper édes és savanykás, isteni kombináció, csak turmixolni kell a cuccost.

És akkor most lelépek tojást venni, mert a tegnapi buli miatt nem működik úgy az agyam, ahogy szokott (a hülye sör miatt), muszáj vmi édességet ennem (az agyam azt sikítja: cukrot!), de nincs itthon semmi, ergo csinálni kell, de a rebarbara-pitéhez csak a tojás hiányzik.

“Sziasztok világcsavargók, milyen az élet itt? Hova lesz a séta a diplomával?” Nemzetközi turnén a Quimby és a Kispál, végiglátogatják a legnagyobb magyar városokat. Amsterdam után holnap Brüsszel jön.

megoldás

Asszem be kell vezetnünk, hogy csak tavasszal-nyáron jövünk családozni, amikor valami virágzik. Az allergiagyógyszer kellőképpen leszedál, hogy ne akadjak ki a családjainkon, legfeljebb délután szundikázok egy-egy órát tőle, de hát elvégre nyaralunk vagy mi és nem is kell sokat inni rá, hogy becsípjek. Isteni.

Hosszúlépés városi séták

“Nem érsz rá utazni 8000 kilométert, hogy megpillantsd a mesés Kínát, de megfordult már a fejedben? Akkor ez a séta neked szól. A helyi kínai kolónia a rendszerváltást követően az egykori Ganz művek környékén telepedett le, ahol a hírhedt kínai piac standjai mellett éttermeket, fűszerboltokat, utazási irodákat is fenntartanak, hogy otthon érezzék magukat az itt lakó ázsiaiak.

• Leírás

  Felkeressük a ruhaboltok között megbújó minipacokat, streedfood árusokat, hogy aztán az igazi gasztro-kalandok felé vegyük az irányt. A “Nem étterem” feliratú kínai étkezdében hamisítatlan ázsiai hangulatban ételkóstolót tartunk a leghíresebb fogásokból, hogy aztán egy kis “főzőiskola” játékra hívjunk titeket. A séta közben persze nem csak gasztronómiáról lesz szó, megismerkedhettek Petőfi kínai népszerűségének történetével, és a Kolónia telep titkaival is. Ha van kedved igazi ázsiai ízeket kóstolni, megismerni a kínai konyha egzotikus fűszereit, akkor tarts velünk, fedezzük fel együtt a budapesti Kínát!
• A végén természetesen visszakanyarodunk az ételek világához, s egy “húsostáskagyárba” látogatunk el, hogy sétánkat méltó módon befejezve meg is kóstoljuk a kínaiak eme kedvenc ünnepi ételét.”

Na, megvan a vasárnapi ebédünk…

annyira felbasztam az agyam

az egész kurva adminisztráción meg hogy a témavezetőm baszott informálni meg egyáltalán segiteni, hogy orditani tudnék. egy rohadt szó nem volt eddig arról, hogy négy (4!!!!) témavezető kell (a kurva kitöltendő nyomtatványon nincs is négy rublika!!!), pedig nem egyszer beszéltünk már erről.
most ezek után komolyan hogy bizzak meg benne, hogy egy szavát nem lehet komolyan venni? dilettáns hülye. eddig egy kibaszott hónapot vesztettem ezzel.

És akkor öt perc szünet

hozzá kávé, napsütéses kert (a 12 kőkemény fok itt a napon megvan vagy 20 is), és a milka csokinyuszi maradéka.
Szünet van ugyan, de a nagy osztálytársa, Puk, és a kistesója, Lara átjöttek 10-re játszani. Gyümölcsöztek (a pici kisajátította a szőlőt, nem volt hajlandó adni belőle, ebből persze hiszti lett), aztán elvoltak itt benn (egészen addíg, míg teregetés közben rá nem jöttem, hogy az a piszoknagy csend odalenn gyanús, persze hogy a két legkisebb lelépett, míg a nagyok a gyerekszobában bezárkózva játszottak. Szerencsére csak a kertek alatt kóboroltak papucsban és pólóban, de volt egy kör ordibálva futásom az utcában), aztán játszótereztünk egy nagyot (ahol Lara a nagyokat szívatta, hurrá), majd hazajöttünk enni (tósztit kértek, tojással illetve anélkül, de aztán Puk csak a tojást ette meg, mert utálja a magos kenyeret, nálunk meg most csak olyan van), és már mentek is haza.
Még le kéne szedni a reggel óta megszáradt fehéreket, és kirakni a kimosott takarókat (reggel bepisilt a kicsi), de süt a nap, és asszem legurulhat még egy kávé, amíg a dvd a végére nem ér. Annyira jó ez a nyugi, nem tudok betelni vele…

Meglepetések napja

A(z amúgy nálam fiatalabb) főnököm (aki most fog lediplomázni, de már saját cége van, aminél én momentán szakdolgozok) küldött x cikket, hogy a mai mítingünk előtt olvassam át őket, és hihetetlen, de piszkosul qrvajók, a sztori, ahogy meg van írva, az egyiket fel is vettem a blogolnivalók listájába.
Aztán ma beszéltem egy pasival, aki ugyan a marketing és kommunikáció osztályon van, de szeptember óta órát tart a legújabb tudkom-osoknak, mi tesz isten, pont abból a témából, amiből szakdolgoznék, ha lenne külsős témavezetőm. Jó lenne tudni, hogy miért nem ajánlotta senki a tanszékről: hogy szívatnak vagy ez egy teszt a szakdolgozóknak, amin át kell esni…
Mindegy, megtaláltam, elvállanlá, és ez a lényeg.

Letört

a lekvárosüveg teteje kupakostul a bevásárlószatyorban, én meg persze gyanútlanul belenyúltam. A hároméves egy fél percen belül jött le egy ragtapasszal a kezében - hihetetlen talpraesett.
Ez persze azt jelenti, hogy pasim ment a nagylányért az edzés végére, én meg rendeltem egy kínai menüt.

akkor mi van

amikor egy adott téma nagy fejese (egy öt éven át futó angol projekt menedzsere) azt mondja az interjú első öt percében, hogy az a téma, amit most felkarolt az EU is, igazából lefutott dolog, érvényét vesztette, mert úgy, ahogy annó gondolták, nem applikálható, csak hát az EU még nem jutott el oda, amire UK már rájött? Na akkor van az, hogy van még 10 kérdésed az érvényét vesztett, túlhaladott témáról, amiket próbálsz úgy megkérdezni, hogy ne legyen nagyon ciki, illetve improvizálsz.
lefáradtam a félórás beszélgetéstől - igen, kihúztam egy fél óráig :)
irtó érdekeseket mondott amúgy, iszonyat jó, hogy beszéltünk, csak most éppen úgy érzem magam, mintha egy kurva szót sem készültem volna a megbeszélésünkre, akkora hoppá volt az, amit mondott…

Királynap

A király születésnapja alkalmából a kicsi felvette a királylányruháját, és kilenckor testületileg kivonultunk a környékbeli gyerekbuliba, ahol a pasim a szomszéd úrral negyed kilenkor már alig talált egy pokrócnyi helyet. Merthogy van ilyenkor bolhapiac, gyerekcuccokat lehet árulni, venni. Elvileg csak gyerekcuccokat, úgyhogy mi vagyunk a szomszéd úr alibije, egy pokrócon velünk árulja a Calais-ban gyűjtött fossziliákat. Idén a másik oldalunkon eperpalántákat árult egy család. Mind a fossziliákat, mind a palántákat vitték, mint a cukrot. Na jó, mi is eladtunk jópár kinőtt bringát, meg a babakocsit is elvitték. A nagy tizenegykor lelépett, befizettem egy játékbérletre: lehetett ugrálni, tekézni, potyogó műanyagcsirkéket kapkodni, sítalppal kettesben járni, stb. Masszív egy nap volt, fél nyolckor már a két gyerek és a pasim is ágyban volt, utóbbi napszúrás-gyanús, én meg becsíptem egy márciusban lejárt Grolschtól.
Élni tudni kell ;)

Kegyetlenek!

Beloopolták ezt a számot az uszodában, csak ez megy, órák óta, persze a babaúszás közben nem hallottuk, de előtte-utána igen.
Nem mintha nem szeretném, kivülről fújom a szövegét, ütemről ütemre ismerem.
Ugyanis erre a számra volt ezer éve egy primatorna koreográfia, asszem combizom, méghozzá a kegyetlen fajtából. Hónapokig nyomtuk rá a tornát, beégett a tudatomba, erről (is) mindig a primatorna és az az égő érzés ugrik be, amikor már annyira fáj az izmod, hogy ordítanál, de tudod, hogy még négy ütem, és aztán még rosszabb lesz, de aztán jön a lazítás, ami szintén őrülten fáj, de ha nem csinálod meg, úgy mész le a Kálvinon az aluljáróba, mint egy berozsdásodott terminátor.
Beszarás mennyire rá lehet szokni az endorfinra, sosem voltam annyira izmos, mint akkor. Kockahasam volt konkrétan egy ideig, és kis topban meg sortban nyomtam a tornát, mint az igazi tornamacák. A kockahas azóta elmúlt, de több, mint tíz évvel a primatorna után mindegyik szülésznő meglepődve hümmögött, mikor a méh visszahúzódást ellenőrizte, hogy ez aztán a hasizom.

“Kitaláltam egy szabályrendszert, ami a technológiával kapcsolatos hozzáállásunkat írja le:
Minden, ami létezett a világon, amikor megszülettünk, az normális és hétköznapi és a világ működésének természetes része.
Minden, amit 15 és 35 éves korunk között találnak fel, az új és izgalmas, és forradalmi, és talán karriert lehet belőle csinálni.
Minden, amit 35 éves korunk után fedeznek fel, az a dolgok természetes rendje ellen való.”
Douglas Adams

második

mint második gyerek mindig kész voltam attól, hogy rólam feleannyi kép sem készült gyerekkoromban, amit persze egyértelműen annak tudtam be, hogy engem kevésbé szerettek a szüleim, bezzeg a nővéremet hogy imádhatták, róla annyit csináltak, hogy csak úgy kifolytak a fotósdobozból. hát nem egyértelmű?  ugye. teljesen jogosan voltam féltékeny.
és akkor most itt állok, és egy fotókönyv-akció (csak 24 lapért kell fizetni, az extra oldalak ingyen vannak) keretében nézem az öt-hat-hét éve készült képeket a nagyról és visszamenőleg albumokat gyártok a digitális képekből, és basszus leég a pofám, hogy a második lányunkról mennyivel kevesebb kép készült, mint az elsőről. persze nem azért, mert nem szeretjük annyira, mint az elsőt, hanem mert két gyereknél kicsit más a szitu mint egynél, meg persze keményen dolgoztunk azon, hogy a nagy ne legyen féltékeny ezerrel, de igy is akkora lelkiismeretfurdalásom lett, hogy csinálok is neki egy “Az első másfél évem” kiskönyvet, amilyen a nagyról is van, és amit igazából még annó az apjuknak csináltam szülinapjára, de leginkább a gyerekek nézegetik. szóval legyártok neki is egy ilyen kis babaalbumot, amibe összeszedem az összes létező képét, a félpucérakat és előnyteleneket is, nehogy aztán szó érje a ház elejét.

Eljött az a történelmi pillanat is, amikor is sikerült félretenni az összes parazitás ismeretemet, és megkóstoltam a nyers heringet. Mindez egy hónapja esett meg velem, ma az a pillanat jött el, amikor is kizárólag a hagymás-heringes zsömle miatt mentem ki a piacra.

Soldaat van Oranje

Tegnap Andival kultúrálódtunk, elmentünk a Soldaat van Oranje musicalre.
A sztori és a darab totál ismeretlen volt nekem, és mikor megvettük a jegyet, direkt nem néztem utána, hagytam, hadd lepjenek meg.
A darab maga kicsit egyszerűre lett szabva, de a látvány meg a technika egy akkora flitteres ötös, hogy csak na.
SPOILER ALERT
Van itt Leiden mellett egy kis tó Valkenburgnál, ahonnan homokot bányásznak évtizedek óta, megy is még ott a nosztalgia gőzmozdonyos kisvasút, ami annó szállította a cuccot a tótól elfele. A homokbuckák túloldalán van egy nem használt katonai légikikötő, aminek az egyik hangárját kibérelték és átalakították a musical kedvéért.
Ott kezdődött a megdöbbenés, hogy az előadás előtt bemondták, próbáljunk nem kimenni előadás alatt, csak ha nagyon muszáj, akkor integessünk, és kivezet az illetékes segítő. Merthogy az egy dolog, hogy íves a színpad, és 160 fokban vetítenek az elhúzható szürke falakra, amiket ha elhúznak, előbukkannak a különböző színhelyek, de a nézőteret is forgatják körbe-körbe.
Azon már csak nevetni lehetett, hogy időnként körbemotoroztak a színpad szélén.
A fotók, videók fenomenálisak voltak, amiket vetítettek - pl leideni házakat vagy éppen barakkokat díszletnek, de az épített színhelyek fantasztikusak voltak, a diákháztól a királynői palotán át az igazi vízzel teli medencével ellátott tengerpartig, ahol még igazi esőt is csináltak. A háború végén pedig a királynő egy igazi 2. vh-s repülőből szállt ki, ami a kifutópályán állt, vagyis kinyitották a hangár ajtaját, és a színészek kimentek, ott játszottak.
Hihetetlen nagy tereket csináltak, igazi vízzel, homokkal, hihetetlen profin megtervezték és felépítették az egészet, le a kalappal.
A sztori meg, mivel új volt, egyszerű volta ellenére is érdekes volt: leideni diákokról szól, akik fellázadnak az ellen, hogy a zsidókat kizárják az egyetemről a német megszállás alatt, majd Angliába szöknek, ahol létrehoznak egy holland-angol kommunikációs hálózatot, amiért aztán a holland oldalon maradt srácokat kicsinálják (beépítik, Buchenwalba transzportálják vagy csak lelövik őket), a két angol részen ügyködő srácot meg a királynő lovaggá üti.
Andi szerint a Rapenburg-ön kinn van egy tábla azon a házon, ahol a srácok laktak. Itt az ideje megkeresni.