na, kész, ez a csaj totál kész :)
Helo Évi,
nem tudnád nekem előkeresni az Oláh Edit féle előadássorozatból azokat az órákat, amiket a Kovács János tartott, mert nem értem miről magyarázott most ezen a mikrotubulusos órán amire jártam.
Ha nincs meg, nem baj, én eltüntettem a sajátomat valahová. Mostanában néha szoktam azon gondolkodni, hogy hasonlítok az Anyádra. Remélem azért maradhatunk még barátok. Majd mondjad hogy mit kell csinálnom, hogy ne legyek olyan. A jegyzeteimet legközelebb akkor tudom rendbetenni, ha ki lesz festve a szobám.
Előre is köszönöm,
n

szombat este

tizenhárom órás ses-szeánsz
csirkemáj, pulykamell sárgaborsóval és szalmakrumplival (perzsa brassói), tortijja, májashurkakrumplipürélilakáposzta, dióscsirke, megasaláta, szegfűszeges mezítlábas
dzsenga, uno, mocsár, römi, rikiki
evés, ivás, móka, kacagás, sírás, nemértés, mocsárkirály

szombat:
A tegnap estével kapcsolatban le kell szögeznem néhány dolgot.
1. A whiskyt idáig utáltam, de most megszerettem. Ez különösen jó minőségű volt, mert nem lettem másnapos.
2. Ha töményet iszom tisztán, határozottam mindig jó kedvem lesz, ami addig nem aggaszt, amíg van jó kedvem másképp is.
3. A Péter annak ellenére nem lehetett tag, hogy láthatólag nagyon jól érezte magát. Mert nem felevevő buli volt, mint az utólag kiderült. Bár a fecskés számnál kicsit elbizonytalanodtam.
4. Egy buli mindig egyértelműen vagy alapítóbuli vagy nem az.
5. Vizsgabiztosnak lenni rendkívül szórakoztató dolog, főleg ha az ember naggyon szigorú.
6. Szexuális irányú megvesztegetési kísérletekkel csak akkor lehet taggá válni, ha a vizsgabiztos aláveti magát a megvesztegetésnek.
7. Tag nem lehet olyan, aki megvesztegethető.
Kiegészítő pont: Mindenkinek csak annyira kell rendesen viselkedni, amennyire tud.
Vizsgabiztosnak lenni azért nagyon szórakoztató, mert valaki nem attól válik taggá, hogy a vizsgabiztos felveszi.Tehát teljesen értelmetlen.
Egyébként megnyugodtam, mert szerintem nem én vagyok rámenős részegen, hanem a Péter az, még józanul is. Amennyiben bárkit megbotánkoztattam volna tegnap, kiemelve az ex-Tilos rádiós Jóri Balázst, ő megérdemli, emlékezzünk csak vissza nyári West-Balkános estéinkre, de ha valahogyan meg kellene magyaráznom, akkor asszem a legközelebb az áll hozzá, amikor a Grammy díj átadóján Madonna (Koncz Péter) megcsókolta Britney Spears-t (szerénységem).
A különneműséget jelen esetben nem gondolom enyhítő körülménynek.
Remélem nem fog többet ilyen előfordulni.
n

péntek
összefoglalás:
meló matrica férjével
kártyakreálás
kvantik buli műcarnok
részletezés:
- nagyon de nagyon szépen kijött azon az izén (nemtomhogyhíjják azt a műszert, talán luminométer, legyen az) a citrátszintázos mérés, amit sehogy sem tudtunk összehozni az elizaríderen. hurrá.
- ultimátum. mégiscsak felmentem balihoz, hogy megkreáljuk a djkártyákat, amik a fraktálháttérrel meg a többi frappáns kütyüvel abszolút pöpecek lettek. dizájnból jeles. hurrá.
- kvantikbuli. előtte nusiféle alapozás a mekiben, majd konczmíting, aztán irány a műcsarnok. ott volt mindenki, najó, nemis, tényleg, hol volt tomanek, hol maradt minek, és ambrus, sőt, anna miért nem jött el... volt dj riszörcs, jó volt, vicces zenét játszott, volt kvantik, jó volt, mi több, megadurván kurvajó volt, sőt asszem én is elérzékenyültem az aprikotmorning alatt, és valahogy a csabiféle mókától (mint eddig mindig) valahogy sehogy nem akaródzott hazamenni, de aztán már a lábam felmondta a szolgálatot, és ülve bólogattam, de ülve pont genyára láttam, és mivel a fülembe sugdosó kisördög nem hagyott nyugton, fogtam magam, odaültem mellé, megböktem a vállát, és aszontam bártan (mint aki eddig leszarta volna a témát, de ha már így találkoztunk, tisztázzuk az ügyet): - csak azt szeretném megkérdezni, hogy miért nem köszönsz nekem.
lehajtott fejjel nagy érdeklődéssel vizslatta cipője aktuális állapotát - mert szégyellem magam.
hohohó, csillant fel a kegyetlen tanítónő szeme idebenn. - és ezért nem köszönsz? - mondta belőlem a korbácsát disznóvérben melengető szadista. az ezutáni pár mondatot feledje továbbra is bárgyú homály, a sztori vége három pontban végződik... hurrá.

anyád

semmi baja, csak halálra unja magát abban vacak kórteremben, ahová reggel beviszik a kaparásra várókat, aztán este hazaengedik őket, ő pedig ott gubbaszt már kedd reggel óta, ahol se egy szekrény, se egy tévé. egyébként a vérminta alapján valami gyulladása van, de hogy hol, mi, azt nem tudják. remélhetőleg ma már beszélt a dokival.

baszki, iszonyúan zavar, hogy mostanában durván izzadós lettem. pedig ma direkt hoztam váltópólót (jó, az izotópos kisérlet miatt, de akkoris), szóval semmi hosszúujjú, semmi meleg felső, csak póló meg köpeny. vagy itt a péhádészobában van ilyen irtózatosan meleg?
hehehe, paramanó benyögése: már érződik a karácsonyi plussz...

boldogság

Rákerestem. Hátha megtudom a tutit.

Ezeket találtam, illetve ezeket találtam viccesnek a találatok közül.
* előszöris ahonnan a kép van
* ÉS IGEN, A RUSZVURM MAGA flitteresötöst a szerzőnek :)
* a titka: légy facér
* jó tudni :)
* a pénz nem segít
* vagy mégis?
* az új ember szerint a megpróbáltatásokban van
* take that blue pill
* or the yellow one
* már készül!!
* jézusom!
* kontemplatív és monasztikus közösség, evangelizáció, szegények befogadása:)
amen
ha engem kérdeztek, vasárnap a koncert alatt nekem a boldogság a tavasz volt, a nap, meg a meleg szellő, a hosszú, libbenő szoknya a biciklin, a szalmakalap, és a sok sok virág a mezőn, annyira sok, hogy elveszik köztük az ember.
tegnap viszont a boldogság más értelmet nyert: olyan jó, hogy jóban vagyunk, és ilyen helyekre eljárkálunk :)

Mekkora egy este!

MERÉNYLET A VILÁGŰRBEN
DIAVETÍTÉS FELNŐTTEKNEK

Micsoda előadás! Milyen kevés néző! Milyen zenék! Milyen szövegek! Milyen mókás zenés betétek! a legjobb a kakalinkás verekedés, meg az előtte levő pankráció. nem. nem is az, hanem amikor hipnotizálja az egyik űrlény, és aztán kimennek talpig (inkább nyakig) harisnyában az előtérbe, majd visszajönnek, és úgy dumálnak, mintha nem lennének nézők :)
örök szerelem a társulattal, flitteres ötöst érdemel a jelmez, az ötletek, a diaválasztás és a zene is. mesteri, isteni, imádlak titeket
az már mellékes, hogy az előadás helyett majdnem egy sítúrára fizettünk be, és kész hercehurca volt, mire sikerült a diavetítés bácsinak előhalásznia egy kasszát...
Az akciós előadás után (mivel eleinte - úgy tíz perccel az előadás előtt - csak mi ketten voltunk, a bácsi kijelentette, hogy féláron lehet megnézni a darabot, csak jöjjenek már emberek a kávézóból, de persze a hülye sítúrázók szartak bejönni - mindegy, az ő bajuk) a toldiban kötöttünk ki, és olyat-de-olyat dámáztunk, hogy szinte csorgott a könnyünk a nevetéstől. hát igen, parasztbuktató egy este volt ez, rendesen...

Fura egy hétvége volt ez.

Kezdődött a péntekkel, amikor is Verával megnéztük a Tengert, ami tetszettis meg nemis, aztán elmentünk a szilvupléba, ahol Zsófiék már nyomták magukba a söröket a balkánrockra, ami (hálistennek) abbamaradt, amint mi odaértünk, és kikértük az isteni tésztasalátát meg a vaníliás karamellás izét, úgyhogy maradt nekünk Ambi, akinek irtózatosan botkeze lett a végére, de a zenék azért abszolút fánkisak maradtak. Csak egy sör választott el attól, hogy odamenjek a rengeteges sráchoz, és elmondjam neki a saját szövegét (biológus vagyok, baktériumokat kenek kémcsőből perticsészébe, petricsészéből kémcsőbe), na meg az, hogy a mellette ülő srác állandóan nézett, de bezzeg akkor sem jött oda, amikor Vera kiment pisilni.
Aztán szombaton anyámék elmentek vásárolni, amíg én mackóban és hálóingben tévéztem, és aztán három vendéggel állítottak be, ketten ekvádoriak voltak (szezár meg a felesége), a kerekképű fickó meg venezuelai. Édesek voltak, dicsérték a végre valahára megpuhult mézeskalácsomat :). Aztán nekivágtunk, hogy megnézzük a Monet-kiállítást, de oda már négykor nem engedtek be, úgyhogy kénytelenek voltunk beérni a műcsarnokkal, de így legalább eljutottunk az Altorjai-kiállításra, ami sok sok szempontból irtózatosan érdekes. pl láttam élőben a hírhedt képeket, amik tényleg sokkolók, meg a fiatalkori profi festményeket, meg a durva leveleit...

Vasárnap Beethoven IX. szimfóniájának Liszt-féle átiratára voltunk hivatalosak a házizenésznél. Persze anyám az utolsó pillanatban mondta vissza, én meg elszartam a készülődést, úgyhogy az utolsó pillanatban estünk be, és már csak a kényelmetlen kanapén volt hely...


Azt hiszem, akkor kezdett el bujkálni fejemben a gondolat, akkor még talán csak meg nem fogható érzés szinten, és csak később, a délutáni massiveattack hallgatáskor kezdett testet ölteni, és ma reggelre kristályosodott ki, mint kimondható, megfogalmazható mondat. Előjött annak az emléke, hogy hogyan keltem fel minden nap, hogy milyen számokat kellett meghallgatnom, hogy rávegyem magam, igenis be kell jönni, hogy fokozódott a gyomorgörcs, ahogy közeledtem, hogy néha be kellett térnem a pékségbe, hogy egy kis erőt vegyek magamhoz tejeskávé képében. Vagyis igazából mindezek hiánya lett eleven bennem, az hogy mennyire jó, hogy megszabadultam, hogy lenyugodtam, hogy megbékéltem.

Hétvégén kivételesen tévét néztem, és hétvégén kivételesen jó műsorokat találtam. (oké, az a metálvámpiros film kihagyható lett volna...)

Volt először is egy irtó vicces riport az öreg kékszemű vinetuval a német westernfilm-gyártásról. Aztán egy összeállítás egy itthon ismeretlen építészről, Breuer Marcellről, aki biciklivázból konstruálta meg az első fémvázas széket, és aki Németországban és aztán Amerikában tervezett irtózatosan jó épületeket, de itthon nem kapott semmilyen, értsd semmilyen munkát. Aztán meg az az összefoglaló a modern szteppről, az meg egyenesen fergeteges volt.

ha már az álmoknál hagytam abba: iszonyatosan durva volt a nagymellű fickóval dugni. nagyon durva.

Úgy látszik a telezabálós esték után várható a lidérces álmok megjelenése. Álmomban iszonyatosan feszült és ideges voltam, mert mentünk vízitúrára, és nekem nem volt előre elkészített és előrecsomagolt zsömlés szendvicsem minden reggelre. Emlékeztem, hogy az előző vizittúrát így csináltam végig, mert így kell, és irtó nagy para volt, hogy akkor mit fogok enni, ha ez most nincsen.
de jó is egy ilyen után felébredni, és azzal a tudattal kimenni a konyhába, hogy van mit reggelizni...

Mennyire jól sikerült a tegnapi főzőcske! És milyen jók lettek a képek! Az egyik kedvencem egy Nusi-kép, amikor megláttam, hogy hogy sikerült, a padlóra ültem a röhögéstől. Olyan rajta, mint egy patológia könyvben bemutatott ovis, éppen kinyújtja a valamelyik kínai vacak által feketére színezett nyelvét. Nagyon durva jó. Mondjuk az sem rossz, amelyiken magát fotózza (szintén kinyújtott nyelvvel) a tükörben. És a kajás fotók! A wokban fortyogó, sülő húsok, a tojásos szószba beáztatott halak, a zöldségek, a dizájn, a díszítés... Muszáj lesz felraknom őket valahova, annyira jó visszanézni őket.
Fú, most jut csak eszembe, a megadurva italokat nem is örökítettük meg. Pedig mennyire durván jó volt a virágszirom ízű soursop lé, a papaja meg a licsi dzsúz pedig maga volt a megtestesült jóság. A téli dinnye léről azonban kiderült, hogy téli dinnye tea, és semmi különös, és mivel azt ittuk először, elvette a többiek kedvét a próbálkozástól. Pedig megérte.

szedd össze, szedd össze
próbálom felidézni a nusi által tegnap este bediktált cuccokat...
rizsbor, igen, ez volt az első
kínai ecet, háááá, ez az, megy ez, ez volt a második
már csak egy van, baszki, valamilyen olaj, de ez asszem nem lesz meg, az istennek sem...
mindegy elindulok az ázsiasoppba, a minden mennyek birodalmába, hátha ott meglelem a földi örömök e hordozóit, aztán irány a viráglak (melegház:), és a kínai mesés szakácskönyv rejtelmes-csodás világa.
elhoztam a kamerát, majd jól megörökítek mindent, a kajákat, az alapanyagokat, a beszélő dartsot, meg persze a csajokat, köztük krisztut, aki most egy fél évre a hülye angolokhoz megy. ja, bizony. hmmm, nusi hogy megbántotta a multkor, amikor nevetve kinyögte, hogy pont arra nem gondolt soha, hogy az évfolyamból a krisztunak jön majd össze egy ösztöndíj...

beszéltem nagyfőnökkel, hogy akkor kéremszépen hogy állunk cikkileg meg időileg, és verbálisan a fejéhez kapott, és aszonta, hogy akkor van a predokos izével másfél évem, és ő megígérte, hogy azalatt lesz nekem saját eredményből kézben két cikkem. megígérte.
na, kíváncsi vagyok.
erre, meg hogy mi lesz krétával.
szerintem ez az év szuper lesz, érzem, még a lovin is nyertem szilveszterkor...

csak az ember ember
a gumiember nem ember
eheti jelmondatunk:
pattanjon kerékpárra!
jav: szerk.
koszi a puskat, apuskam :)

a majmoké a világ

csak egy bibi van ezzel a filmmel, hogy ultragagyi, az, hogy kihagytak belőle részeket, szereplőket, még megengedhető lenne, ha javítana a színvonalon, de sajnos nem segít ezen semmi...
az a kicsike jóság, érdekesség pedig valszeg a regényből magából jön, nem pedig a rendezésből...
mindegy, ez kell a népnek, a majmok jó gonoszok, az emberek jók és ártatlanok, a nagydudás fiatal nőci szőke, és állandóan nyitva a szája, a többi ember meg beszél, pedig eredetileg nem tudnak.
mindegy, tényleg, felejtsük el.
hehe, más is így látta:
Csak hogy érthető legyen azok számára is, akik nem látták a filmet, hogy miről is beszélek: például Mark Wahlberg űrhajós úgy hagyja el az űrállomást, mint aki éppen csak kisurran egy ajtón, se zsilipelés, se engedély kérése, még egy nyavalyás komputer sem akadékoskodik, hogy van-e jogosultsága kilépni a világűrbe. Arról már nem is beszélve, hogy Wahlberg űrhajós ékes példáját szolgáltatja azon embereknek, akik egészen biztosan nem kaptak volna munkát egy űrállomáson, mert túl könnyen szegte meg a parancsot, és ezzel a mentalitással talán még mezőgazdasági pilóta sem lehetne, nemhogy űrhajós. A film vége szintén értelmetlen, bár hosszas gondolkodás után találtam valami, akár logikusnak is tűnhető magyarázatot a befejezésre, mindenféle idősíkokkal és párhuzamos univerzumok létének feltételezésével, de félek, hogy itt nem erről van szó, csak a producerek valami frappáns poént kerestek, majd (ki)találtak, ami távolról emlékeztet a könyv befejezésére, és ettől majd mellüket gorillamód verve kijelenthetik, hogy mi a könyv eredeti befejezését követtük, inkább, mint az első film, a Charlton Hestonos. Ám ez egy nagy tévedés, ennek a filmnek annyi köze van a könyvhöz, és az első filmhez, hogy ugyanaz a címe, valamint emberek és majmok szerepelnek benne. Értelmes, nem állati módon élő emberek. És mind közül ez a legnagyobb probléma.

milyen jó is, hogy nem ma van az a sörözés. átrakták a hétfői pilatest szerdára. megyek is. pá mindenkinek.

Emlékszem én mindenre. Vagyis majdnem. Emlékszem, hogy milyen kínos volt Zsófit otthagyni a félig teli korsójával, hogy milyen vicceset dumáltuk az éppen jegyszedőként funkciónáló atommetál, halványkékkontaktlencsés (most nem), rasztahajú (most nem) sráccal, akivel már Bébé és Petyka egyszer már eldumált, emlékszem, hogy hogy bizonygatta, fogjuk csak meg a kendőjét, alatta ott van a rasztahaja, higgyük már el, hogy ez az egyenes fekete haj tényleg paróka, és a raszta pedig az igazi, arra a két gitáros srácra is, tréningfelsőben, akik egy basszusgitárral meg egy szólógitárral, meg pár pedállal olyan állat zenét csináltak, hogy Bébével majdnem berosálltunk, aztán persze emlékszem Ferikére is, aki Bébével olyan kis cinkos vigyorgással beszélgetett, nem úgy, mint múltkor velünk (Nusival meg velem), és persze az esőre is, meg a tréningfelsős kultibulira is, ahol jól tippeltünk, ő volt az, és jól tippeltünk ő jó volt, nagyon jó.
Csak egy valami hiányzik, az álmom. Pedig tudom, hogy az is jó volt, de azt sajnos már nem tudom visszahozni a feledés homályából. a francba.