borz update

Pinót Andiék hozták Lizának ajándékba, de mivel ő még nem igazán értékelte, és mert Hanni nem kapott semmit, úgy tettünk, mintha Hanni kapta volna. Imádja is, elválaszthatatlan jóbarátok, Pinó bekerült a békabrancsba, kapott pelust is, elkíséri Hannit a bölcsibe, és együtt is alszanak.
Múltkor Sosó altatás után beült a wc-re, én meg Lizát szoptattam, amikor Hanni kijött, hogy itt a borz meg a róka (igen, a helyzet fokozódott). Visszaküldtem szegényt a szobájába, majd utánamentem, és elkezdtem mesélni arról, hogy milyen mázli, hogy ő Pinóval alszik, mert Pinó milyen gyorsan tud szaladni, és hogy el tudja kergetni azt a fránya borzot, és ekkor Hanni hozzáfűzte, hogy meg is csípi, szóval megbeszéltük, hogy de jó, hogy Pinó vigyáz rá éjszaka. Láss csodát, azóta nem jöttek a borzok - rókák, vagy legalábbis mi nem tudunk róla, Hanni magától alszik el éneklés után, mint régen.
De a borzos dvd-t vissza szeretné küldeni a nagyanyjának :)

hupikék

A madáchos gólyatáborunk a hupikék törpikék jegyében telt, pocsék volt, és asszem rajtam kívül senki nem vette komolyan a felhívást, hogy vigyünk magunkkal egy türkizkék pólót. Azóta sem volt semmin, aminek ilyen színe lett volna. Kivéve most a jobb hüvelykujjam körmét, amire szép komótosan rácsukódott a kocsi ajtaja. Merthogy Liza aludt a kocsiban, én meg próbáltam óvatosan becsukni az ajtót, nehogy nagyot csapódjon, de persze a multitasking miatt közben meg már a parkolóban a kosarakat kerestem a szememmel, hogy megnézzem, rájuk lehet-e applikálni az autósülést.
Szerdán este még nekiállt lüktetni és egyre jobban fájni, úgyhogy az éjjel szuperül telt, főleg, hogy Liza elkapta Hannitól a bölcsis takonykórt, és kábé óránként felsírt, és csak ülve lehetett szoptatni. Szóval a tegnap - nem meglepő módon - eléggé kómásan telt, de most már csak bordó-lila-türkizkék a körmöm, a fájdalom elmúlt, Lizának is vettünk sós orrspriccet meg kézi takonykiszívót, úgyhogy kivételesen mindenki jót aludt. Így aztán mégiscsak nekiveselkedünk, és elmegyünk a szokásos német panziónkba őszölni egyet hétvégére. Remélem a szarvasok még javában bőgnek!
most látom, hogy Pinó is türkizkék :)

a pelenkateszt

Az úgy volt, hogy vettem egy próbaadagnyit a szupi kis textilpelusokból, hogy majd én megmutatom, hogy nem csak az öko-bio-mamik használnak ilyet, és hogy a mosható pelusokkal milyen szuperül ki lehet váltani azt a sok eldobhatót. Hanni rögtön le is nyúlt belőlük kettőt a békáinak, nekik szuperül bevált, Hanni irtó ügyesen fel tudja rájuk adni, és mindig időben lecseréli a pelust, sosem folyik kis a pisi-kaki.

Aztán mikor Liza megszületett, fel is adtam rá egyet, de kiderült, hogy a tépőzára pont a köldökcsonkot macerálja, úgyhogy amíg a köldöktéma fennállt (a mi esetünkben 5 hétig), addig szó sem lehetett a helyes kis pelusokról. Na, ma újra bevetettem, és hát azt kell mondanom, elég nagyot csalódtam. Vagy 2 órát ha lehetett Lizán a pelus, de amikor lecseréltem, a hasáig csurom víz volt belül a bambuszbetét, és persze a kakifogó papírbetét mellé/alá is jutott jócskán a folyós kakából, aminek a gyönyörű mustár-sárga színe az egyik pelusból ki sem jött. Szóval erről ennyit, ha két óra alatt totál nedves az egész, egy fél-éjszakát, vagy akár egy szimpla délutáni nagyobb alvást hogy bírna ki az egész? Dunsztolódna szegénykém a sok pisiben, vagy simán lehet, hogy nem is lenne emiatt nagy alvás.
Szóval a békáknak félreteszünk egy pár darabot (köztük a kakinyomosat), de a maradékot felnyomom a marktplaccra, hátha valaki hajlandó megvenni ezeket.

a borz

Fekszik a borz a barlangban,
borzongva ásta hajnalban.
Sáros a szőre, torzonborz,
fújtat a borzas, morcos borz:

„Brr, ez az ásás borzasztó,
gömbölyű horpaszt horpasztó!
Szörnyű a lét, ha mozgalmas,
borznak a munka borzalmas!”
Gryllus Vilmos

Anyámék vettek Hanninak egy Pettson és Findusz DVD-t, aminek irtó nagy sikere volt, Hanni szinte csak azt nézte, amikor anyám itt volt 3 hétig. Ezen felbuzdulva anyám vett még egyet, és anyósékkal kiküldte. Na az a rész, amit feltétlenül meg kellett néznie Hanninak anyám szerint (Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt), totál félelmetes, egy borz támadja meg a kicsi kiscicát, Hanni sikítva üvöltött félelmében. Kétszer nézte meg, másodszor sem volt kisebb a hatás, de azóta hanyagolja, nem akarja újra látni.
Mindenesetre a borz azóta minden este eljön hozzá, amikor Sosó kijön a szobából, és akkor Hanni kijön utána a nappaliba, hogy jöjjön már, és kergesse el megint, úgyhogy most megint ott tartunk, hogy addig kell Sosónak bennmaradnia, míg Hanni el nem alszik.

ha ma behánysz, holnap beszarsz

Ajánlom az utazós részt a Badár-Horváth idióta páros Jappán című könyvéből sok szeretettel azoknak, akiknek a cím mond valamit :)
Fenomenális, piszokjó, sírva vinnyogtam a röhögéstől, mint már régen nem.
Asszem beszerzem a többi útinaplójukat is.

5 hetes

lesz holnap Lizababa, a köldöke már majden teljesen okés, és ami nagy szám, most már hajlandó a kiságyában is aludni. Este 8-9 körül bealszik, és hajnali 1-2 körül ébred fel, hogy éhes, és aztán durmol egészen korareggelig. Már nézelődik nagy szemekkel, meg elvan a björnbornos kisszékben is pár percet bőgés nélkül. A babakocsis séták alatt egész jókat alszik, vagy ha nem, akkor nézelődik. Vagy bőg, de akkor vagy kaki-ügy van, vagy összegabalyodtak a lábai az anorákban, szóval egész szuperül elvagyunk.
Persze pont tegnap éjjel örjöngtem vele, mert kivételesen irtóra kómás voltam f1-kor, és másfél órásra nyúlt a hajnali szessön, és aztán kivonultam a nagyszobába a kanapéra aludni, ráhagyva Lizát Sosóra, csináljon vele, amit akar, de én már nem bírom felkáltással.

mi lesz holnap?!?!

Meihuizen, a köcsög főbérlőnk nem fizette ki a ziggonak a számláit, mint kiderítettük az egyik leveléből, merthogy már egy jóideje kapja tőlük a leveleket, de hát ő szarik rájuk (mint annyi mindenre), és persze nem jön sosem át a leveleiért, szóval valószínűleg fogalma sincs róla, hogy nem fizetett, és hogy kikapcsolták a nálunk a tévéadást. Már ezer éve, de legalábbis az internet-kikapcsolás óta biztosan nyaggatjuk, hogy írja a nevünkre a szerződéseket, nehogy már egy nap a villanyt vagy a gázt kapcsolják ki, de hiába, csak igérget, de semmit sem csinál.
A legszörnyebb ebben az, hogy vasárnap nem lehet új szerződést kötni, de este megy az egyetlen műsor, amit nézni szoktunk, a so you think you can dance. Hhhhhh. Marad szórakozásnak a dr house vagy az a három epizód, ami az agymenők 2. évadjából még hátravan.

egyedem, begyedem, ragya van kegyeden

Lizababa köldöke javul rendesen, már alig van a granulómából egy icipici darab, cserébe kijött rajta a csecsemőkori akné, de nagyon, szóval most éppen durván sok ragya piros pötty van az amúgy is hörcsögszerűen pufók arcocskáján, szóval most asszem egy ideig nem csinálunk közeli fotókat róla.
Ha most rosszindulatú lennék (és igen, az vagyok), akkor azt mondanám, hogy ez biztos allergia após parfümjére vagy csak szimplán a szakállára (egyébként most tudtam meg, hogy ő azt fújja be a parfümjével), nem pedig a hormonok szórakoznak szegény kicsivel, de hát azt már sosem derítjük ki, hogy mitől is jöttek ki a ragyák.
Na de szóval itt voltak apósék hétvégén, és Liza, csakúgy, mint Hanni kicsiként, üvöltött anyós kezében, aki egy pár kudarcélmény után már csak azt tudta kétségbeesetten mondani a síró Lizának, hogy jajjajjajjaj, levegővételnyi szünet, jajjajjajjaj, ami lássuk be, nem igazán megnyutató hatású, sőt, én majdnem a falnak mentem tőle. Na de így aztán Liza a jajveszékelő anyóstól mindig átvándorolt a szagos és szakállas apóshoz, nála viszont tüneményesen bealudt, és persze após duplán élvezte az egészet, és néha úgy kellett kiszakítani a kezéből a gyereket egy-egy etetéshez vagy pelenkacseréhez.
Amúgy Hanni kitett magáért az apai nagyszülőkkel is, őket is megajándékozta az ordenáré hisztijeivel, napi három nagyjelenetet lenyomott, sőt anyóst is elküldte, hogy inkább Sosó meséljen neki. mondjuk voltak olyan szituk, amiken én is kiakadtam, és előre garantáltam, hogy ezt nem nyomják le Hanni torkán gond nélkül. Pl szombaton Sosó a szüleit akarta elküldeni Hannival a magyar oviba, úgy, hogy anyós félt, hogy oda sem találnak, és persze ezt nem beszélte meg előre Hannival. Nem is akart menni aztán, még úgy se, hogy Sosó végül belement, hogy ő is megy velük, viszont volt csúnya nagyjelenet, amin persze Sosó megint felhúzta magát úgy, hogy megint fájni kezdett a gyomra, és aztán tüntetőleg visszafeküdt aludni.Úgyhogy fogtam az egész pereputtyot, és elmentünk a lepkeházba, ami tök jó program volt, csak aztán, mikor a parkolóban halloween tököt akartunk venni, Hanni kitalálta, hogy ő a babakocsifellépőn akarja megtenni azt a három lépés távolságot, ami a tök és az autó között volt, én meg voltam oly szőrösszívű és lusta, hogy nemet mondtam a fellépő babakocsira fel- és leszerelésére amiatt a három lépés miatt, úgyhogy jött a hiszti reloaded. És ez még csak a szombat délelőttünk volt.

megvagyunk, megvagyunk... megvagyunk?

Anyu hazament szombaton, mindannyian fellélegeztünk egy picit. Persze azért sokat segített, ez főleg most realizálódik, hogy a háztartás minden aprósága ránk zúdult a két gyerek menedzselése mellé.

Hanni jól van, kezdenek alábbhagyni az ordenáré hisztik, látszik, hogy bedurcázik, kezdődne a szokásos szkenário, de ha nem spirázom túl a nem-mondást, hanem otthagyom a durcázásában, akkor nem lesz a helyzetből hiszti. Mostanában imád iskola-előkészítő feladatokat megoldani - a bölcsiben alvásidő alatt a nem alvó kölkökkel "peuter plus" foglalkozás megy, ami az iskolában fontos készségeket fejleszti. Tanulnak számolni, pontokat összekötni cerkával, kód szerint színezni, vágni, ragasztani, stb. Itthonra vettem még egy pár hónapja egy iskola-előkészítő füzetkét, hogy majd gyakorolok vele, de nem igazán kötötte le. Most viszont rákapott a színezésre, és ezekre a feladatokra, és tök jól mennek neki, ma is magától hozta a füzetet, hogy abból akar feladatokat megoldani. Ja, és persze hollandul olvasom fel neki a feladatokat, és van olyan, hogy nem is kell fordítanom. Az ollóval vágást kell még majd gyakorolnunk, a bölcsisek szerint az még nem megy neki olyan jól, de minden másban szuper a kiscsaj.

Liza köldök-csonkja egyre kisebb ugyan, de nem szárad, hanem egy köldök-granulóma lett belőle, ami egy vadhús, bőr nélkül, csöppet nedvedzik, szóval nem egy guszta dolog, csöppet aggasztó, de nem vészes. Szerdán bekenték a konzultációs irodában ezüst-nitrátos pálcával, aminek köszönhetően szürke a granulóma-bogyó széle, de nem igazán látszik, hogy menne össze, vagy le akarna esni, csak az, hogy a csaj szarul kente be a csonkot, mert Liza hasának egy kis részéről lejött a bőr. Holnap megyünk vissza ismétlésre, remélem most ügyesebb lesz a csaj, és nem marja szét szegény kiskölök hasát.
Amúgy Liza mostanában irtó nyafka, sokat szenved a puki-kakiktól. Legtöbbször szoptatáskor bealszik, de mikor lerakom az ágyba, egy öt perc múlva már nyafogva ébred, mert pukizni vagy kakálnia kell. Akkor szenved egy ideig, majd persze ezután nem tud visszaaludni, ilyenkor vagy visszarakom mellre, vagy berakom a kenguruba, és akkor legalább nyugiban van, és nekem sem szakad le a kezem meg a hátam, és Hannival is tudok foglalkozni. De azért piszok fárasztó, hogy sokat rajtam lóg, meg hogy hajnalban sokszor nehezen alszik vissza. Néha elönt az agyhúgy egy másfél órás éjszakai vagy hajnali etetés-altatás szessön (evés, közben pelenkázás, ha szaga van a gyereknek, utána böfiztetés, mert irtó sok levegőt nyel, de szerencsére irtó könnyen hatalmasokat böfög, mindez már alvás közben, majd mikor leraknám az ágyra, nyöszörög, mocorog, pukizik, majd teliszarja újra a pelusát, a lámpás pelenkázástól viszont újra felébred...) alatt.

Na itt jutunk el hozzánk, szerencsétlen kialvatlan szülőkhöz. Sosónak három hete fáj a hasa, hol jobban, hol kevésbé. Kicsit több, mint három hete jött ki anyu, kezdett el Sosó pilatesezni, és született meg Liza. Mindegy is, hogy mivel függ ez össze, a doki által adott proton-pumpa-gátló úgy tűnik, használ, úgyhogy ez valószínűleg valami gyomor-hurut lehet, remélhetőleg még nem fekély. A Helicobacter-fertőzést ellenőrző vérteszt eredménye holnap lesz meg.

Én szimplán csak fáradt vagyok, meg sokszor farkaséhes, fáj a hátam meg a derekam, mert sokszor rosszul tartom magam. Az éjszakai felkelések és nem alvások miatti őrjöngéseimet próbálom kordában tartani a még Hanni születésekor a bába által ajánlott Bach Resque Remedy-vel, egészen jó eredménnyel.

státusz

Liza eddig egy szuper baba volt, evett aludt, délutánonként egy csöppet rajtam akart lógni, de a kenguruban szuper jól elvolt, nézegette a játékokat meg a kislámpákat, aztán evett és aludt. Sokat.
Aztán vasárnap éjszaka nyugtalan volt, alig hagyott minket aludni, aztán tegnapelőtt meg tegnap szinte egész nap alig aludt, sokat nyögdécselt, kézben akart lenni, meg persze állandóan szopni. Végül is tegnap estére nyugodott csak meg. Lehet, hogy a vasárnapi koncertezős, dj-pultos, ünneplő városban tett séta borította ki? Vagy a hidegfront? Vagy fejlődési ugrása volt? Vagy csak hisztis napjai(nk) voltak? Vagy ezek bármilyen kombinációja? Persze tegnap már én is párszor bőgtem a fáradtságtól meg a tehetetlenségtől.
Naszóval nehéz ügy ez, ha nyavalyog egy kisbaba, és fene se tudja, mi a baja, és piszok vacak fáradtan problémát megoldani, vagy gyereket tutjgatni. Pláne úgy, hogy én voltam tegnap este Hanni meseolvasó-felelőse, és Lizát a többiek csak nagy nehezen tudják csak lenyugtatni.

almaszedés, fagyi és tevék

Mivel itt volt két hétig a vénasszonyok nyara, és az előrejelzésnek megfelelően most kedden megjött a normál, októberi hideg, most hétvégén próbáltuk kihasználni a jóidőt.
Szombaton elmentünk az Olmenhorstba, ahol tavaly hidegben és esőben nem volt annyira vicces almát szedni. Cserébe idén 28 fok volt, és Hanni kvázi hőgutát kapott a párás melegtől vagy talán lement a vércukra, franc tudja, de a lényeg, hogy nyávogni kezdett, hogy az apja vegye fel, de ő nem akarta, így ketten kreáltak egy gyönyörű hisztirohamot, amíg az almafáktól elértünk a büféig. Kaja után minden újra rendben volt, ettünk fagyit, majd Hanni felült egy lovaskocsikázásra az apjával.

Vasárnap délelőtt a kisjátszón randiztunk Andiékkal, aztán délután átjöttek Borossék, és mivel Boross egy csöppet náthás, így nem jöttek fel, csak besétáltunk a városba, és Esztivel meg Hannival fagyiztunk még egyet így októberben.

Hétfőn meg október harmadika volt, Leiden nagy ünnepe, és Hannival kettesben kimentünk megnézni a nagy beöltözős felvonulást, míg anyám őrködött Lizára. Voltak lovaskocsik, oldsmobilok, hihetetlen motorkreálmányok, beöltözött emberek, gólyalábasok, tevék, libák, és persze sok-sok csimbumm-zenekar, akik a fülünkbe doboltak, mert a biciklisávon ültünk a pokrócon. Nagyon szupi volt, élvezte is Hanni, amíg meg nem állt a vonulás, valami miatt nem tudtak továbbmenni a felvonulók. Na akkor fogtuk magunkat, és elindultunk hazafele a felvonulók mellett, szóval így mégiscsak végignéztük az egészet.

Annika

Hanni legkedvesebb bölcsistársa, Annika iskolás lett. Pénteken volt az utolsó napja. Odaadtuk nekik Hanni vriendenboek-ját, és anyukája kitöltötte, ragasztott bele fényképet is, de sajna azóta, hogy egyszer nálunk voltak, nem jelentkeztek. Nehéz időknek nézünk elébe, azt hiszem. Bár a tegnapi napot elég jól abszolválta, egy csöppet volt rossz kedve, meg mondjuk reggel kiborult, mikor meglátta Annika apukáját kijönni a bölcsiből, de Annika nem volt sehol - a kistesóját vitte apuka a lenti csoportba.
A bölcsisnénik próbálják egy ideje más lányokkal is összehozni, Selinével már elég régóta együtt játszanak, Lotte és Sophie is sokszor szóba kerül, mint játszótársak, szóval talán nem menthetetlen az ügy. Ma például nem volt nemakarokbölcsibemenni műsor (csak neanagyivigyen műsör, de ez már két hete a sztandard program, mint a neanagyifürdessen és a neanagyimeséljen, amin anyám persze besértődik, de nem veszi a lapot, hogy erre megy ki a játék).

hivatal

Az úgy van, hogy ha itt Hollandiában születik egy gyerek, akár kórházban, akár otthon, az apának be kell mennie a városházára három munkanapon belül, hogy bejelentse a dolgot, és megkapja az anyakönyvi kivonatot. Sosó be is ment a 2. napon, de sajna a számítógépes rendszer éppen szarakodott, úgyhogy másnap mehetett vissza. Amint megvolt a holland születési anyakönyvi kivonat, elkezdhettük a magyar anyakönyvezés és útlevéligénylés procedúráját.
Először is aposztil-hitelesíteni kellett a holland kivonatot a leideni bíróságon. Na ott elküldték Sosót Hágába, mert ők ilyennel nem foglalkoznak. A hágai bíróság 15 ajróért négyszögletes pecsétet rakott rá. Aztán jött a hiteles fordítattás, szintén Hágában, kemény 50 tajróért. Mindezek után mehettünk a hágai nagykövetségre, a konzulhoz, mindhárman, merthogy a kitöltendő papírokat csak helyben adják oda, előre nem lehet kitölteni, és az egyik szülő nem bízhatja meg a másikat intézkedéssel. Szóval múlt hét szerdán odaautóztunk Lizával, egy óra alatt sorra is jutottunk, befizettük a 110 tajrót, amiből 80 a konzuli díj (minden egyes papíré 40), majd vissza - szerencsére Liza végigaludta az egész hacacárét.
Két hónap múlva várható a kész útlevél, meg a magyar anyakönyv.Ja, és ez nem jelenti azt, hogy majd Pesten nem kell még intézkednünk - az anyakönyvezés nem jelenti azt, hogy a gyerek bekerül a "rendszerbe", hogy ez mit is jelent pontosan, nem tudom, de Hanna lakcímkártya-igénylésénél jól le lettünk cseszve, hogy azt nem intéztük még el. Sebaj, majd Lizánál is eljátsszuk ugyanezt, szemlesütve, hogy ezt nem tudtuk, és így elég egy irodát megjárni.

300 gram egy hét alatt

Múlt hétfőn visszavittük a mérleget, amit Lenie kölcsönzött ki a bába felszólítására - ő ugyanis nem hozott magával, pedig naponta kellett volna mérnie Lizát. Sebaj, egy hétre kölcsönzött innen a sarki orvosi segédeszköz-boltból egyet, amivel aztán kiderítette, hogy Liza súlyvesztesége több, mint 10%, ami a bábák szerint nagy baj, hiába mondtam, hogy most már van tej, nyel a gyerek, feszülnek a melleim, jött a diktátum, hogy fejni kell, hogy több legyen a tej, vészesen fogy a gyerek. Egyszer megpróbáltam a régi pumával, csak 3 kiskanálnyi tejet sikerült kipréselni, és mivel Hannival sem működött ez a fejés dolog, pedig volt tejem dögivel, így hagytam a csudába.
Másnapra Liza hízott 70 gramot, és vasárnap már majdnem visszanyerte a születési súlyát. Mivel a kraamzorg vasárnapig tartott, hétfőn nekünk kellett visszavinni az ominózus mérleget. Kellemes meglepetésként nekünk is kellett kifizetni a kölcsönzést, ami igazából az utolsó csepp volt a pohárban, hogy iszonytatóan megutáljuk Leniet.
Na de igazából azért hoztam ezt elő, mert tegnap jött egy nővér a konzultációs irodából, hogy felvegye Liza adatait a rendszerbe, és mellesleg hozott magával egy méreget, és megállapította, hogy Liza egy hét alatt 300 gramot hízott, ami piszok jó teljesítmény mindkettőnktől. Egyébként vicces volt, mert a nővér meglepődött, hogy van már egy gyerekünk, a rendszerben nem kapcsolták össze Hannát meg Lizát, pedig neki s mi vagyunk a szülei, és ugyanabba az irodába járunk Hannival már 3 éve. Amúgy hozott magával rögtön két időpontot is, mindkettőt novemberre, 4-én megnézi Lizát a gyeredoki, 18-án pedig megkapja az első szuriját. Aztán mivel a köldökcsonk még mindig nem esett le, bár már a csipeszes fele leszakadt, és legalább már nem rohad, ha jövő szerdáig nincs változás, lemaratják ezüst-nitráttal. 

anyád

Kedd este összezördültünk Sosóval, ezt a szitut már lejátszottuk sajna kétszer vagy háromszor, irtó szar rájönni, hogy igen, ezt már párszor elbasztuk, és ilyenkor mindig ugyanaz történik:
Hanni megahisztit vágott le, nem jött ki a kádból, Sosó kihozta, szorította, mert ő rúgkapált, és nem akart menni sem, én meg bementem Hanni szobájába, és azt láttam, hogy a gyerek üvölt, az apja csikorgatja a fogait, a gyerek keze lila a szorítástól, és az anyatigris felébredt bennem, és kiküldte Sosót a szobából, aki ezen annyira bepöccent (mert szerinte ilyenkor a tekintélyét ásom alá), hogy kinn a nagyszobában belerugott a fotelbe meg a szekrénybe, aztán elviharzott, és este tizenegyig az autóban gubbasztott, majd tüntetőleg a nagyszobában aludt egy matracon.
Ami a dologban a szépségpötty, az az, hogy anyám persze tanuja volt a jelenetnek, és hiába mondtam neki, hogy nem akarok erről beszélni, nekiállt, és elmondta, hogy ő fél Sosótól. Na ekkor volt egy pont, amikor majdnem a fejéhez vágtam gyerekkorom összes sérelmét, az ő ordibálásait meg verekedéseit, hogy ugyan mit gondol, mit éreztünk mi ilyenkor a tesómmal, de inkább nyeltem egy nagyot, és nem mondtam. Így is előbb haza akar menni.
Ami meggondolandó, mert a főzéssel hadilábon áll, de ha főz, összemaszatolja az egész konyhát, amitől falra mászom, és folyton besértődik. Hannira is. Pénteken kértem, hogy főzzön gulyást a marhahúsból, amibe aztán én főztem csipetke helyett galuskát, ami túl híg lett, és túl sok, így a leves eléggé masszív galuskafőzelék lett. Ő elkezdett rugózni azon, hogy nem lett-e túl sok - de -, és hogy ő nem is szereti a levesekben a tésztát, és... na ekkor kezdtem el bőgni,hogy tudom, hogy elbasztam, de most már ez van, mire mit csinált az anyám? Megsértődött, hogy ő nem mondhatja el a véleményét.
Na, kipanaszkodtam magam, megyek, behintőporozom ezt a büdös kölköt, aki egész délután aludt.

Lindy

Volt egy fehér kisköpenyes és nadrágos debellánk, egy ötvenéves Ursulánk, aki Lindy névre hallgat (aztán pénteken kiderült, hogy nem is, mert Lenienek hívják, de egyszer sem javított ki, na mindegy), aki egyébként kraamzorgos nő. Fura dolog ez a kraamzorg, egy hétig a szülés után kijár házhoz napi hat órában egy ápoló (és esetleg védőnő?-)-végzettségű nő, aki ellenőrzi, hogy minden rendben az anyával, babával (hőmérséklet-, súlymérés), ellenőrzi, hogy hogy megy vissza a méh, hogy minden rendben van-e a köldökcsonkkal, segít fürdetni a babát, segít a helyes mellretételben, és mindemellett kitakarítja naponta a wc-t, fürdőt, mos, lehúzza az ágyneműt.
Nos ez a Lindy (Lenie), mint utóbb kiderült, eléggé vacakul csinálta a baba-mama-ellenőrzés részét a dolognak, inkább bejárónő volt, elment közértbe, patikába, mosott, felmosott, vasalt. De aztán a hétvégi kraamzorgos nő, a nikotinfüggő, de egyébként profinak tűnő Bel szerint naponta kétszer kellett volna hőmérőzni mindkettőnket, nekem pulzust nézni, szinte semmi felvilágosítást nem adott, pedig a füzetkében ott van pontba szedve, hogy miket kell anyukával átbeszélni. A legdurvább viszont az, hogy hagyta a köldökcsonkot a csudába, csak beírta a füzetbe, hogy szépen szárad, pedig a lenti része nem is száradt, és szombatra olyan büdös lett, mint amilyen egy rohadó húscafat csak lehet, úgyhogy Bel lealkoholozta, bekötözte gézzel, és ma kaptunk egy hintőport is, hogy azzal szárítsuk.

epilógus

ez egyáltalán nem vicces, hogy fáj a mellbimbóm minden szoptatásnál, és ráadásul még jönnek ezek a szemét utófájások, amik kisugároznak a jobb csípőmbe. egyáltalán nem vicces.

Liza

Hanni csütörtökön annyit mondott, hogy már csak hármat kell aludni addig, hogy a tesó megszülessen, úgyhogy nem volt nagy meglepetés, amikor reggel negyed hatkor, épp egy pillanattal azután, hogy felébredtem, elment a magzatvíz. Na tessék, hiába csak a szülések egytizede kezdődik így, nekem mindkettőnél ez jutott. Sosó vigyorog, próbálunk visszaaludni, merthogy elég csak akkor hívni a bábát, a már ötperces fájásaim vannak. De egy perc múlva jön az első fájás, öt percre rá a következő, aztán még egy. Hat körül hívom a bábát, mert a lelkemre kötötték, hogy hamar telefonáljak, ha be akarunk érni időben a kórházba, ez a szülés tuti gyorsabb lesz, mint a múltkori, és az csak 6 óra volt. Egy ismeretlen bedolgozó bába, Wendy, egy fiatal csaj jön, megvizsgál, 3 centi a méhszáj, futás a kórház. 7-kor már a kórházban vagyunk, negyed óra múlva jön Corina, a kraamzorgos nő, aki kicsit Jakucsra emlékeztet, kicsit szigorú, de érti a dolgát. A terv a következő: ha fél tízig nincsenek tolófájások, akkor Wendy megint megvizsgál - a magzatvíz-elfolyás miatt csak négyóránként vizsgálnak. Addig Wendy lelép, van pár frissen szült-látogatása a környéken. Corina javaslatára beállok a zuhany alá, jönnek is az erősebb fájások. Fél tízkor 5 centire nyitva a méhszáj, Wendy kissé csalódott, azt hitte turbó-szülés lesz. Kicsit utálom őt, nem direkt megy el miattam a vasárnapja. Lelép megint, Corina viszont méri a fájásokat, mondja, hogy egyek egy szendvicset, meg aludjak a fájások között. Semmi kedvem az ágyra mászni, még mindig sétálok, meg az ágyra hajolok, ha fáj. Felcsatoljuk az elektródákat. Fura érzés, nem is biztos, hogy segít. Vagy mégis? Egyre durvul a fájdalom, már nem bírok állni, ülök az ágy mellett egy kisszéken, Wendy az ipadján pötyög, telefonál, de Corina velem szemben áll, és diktálja a légzést, ami irtó sokat segít. Sosó masszírozza a hátam, vagyis inkább nyom két pontot a derekamnál a fájások alatt, irtó sokat segít.Kérdezik, hogy kell-e nyomni. Azt hiszem igem, úgyhogy fel ell mászni az ágyra, hogy Wendy megvizsgáljon. Jön egy fájás, ami az ágyon fekve iszonyúan fáj. Mindennél szörnyebb. Még elől van egy centi méhszáj, még várjunk. Az ágyon irtóra fáj, keresem a helyem, oldalt fekve, elektrosokkal, és Sosó masszírozásával talán a legelviselhetőbb, de már nem sokáig bírom. Mikor végre nyomhatok, megkönnyebbülök, de hirtelen nem igazán tudom, hogyan kell. Aztán rájövök, de valami iszonyat érzés, ahogy feszít, üvöltök, mint a sakál, pedig eddig a fújtató légzés miatt csöndben voltam, akárhogy is fájt. Mikor a baba szívhangját nézik, és nyugtatnak, hogy minden oké, meg se kottyan neki ez a szülés, legszívesebben azt mondanám, hogy nem érdekel, kuss legyen, csak legyek már ezen túl. De egy tíz perc múlva, háromnegyed kettőkor eljön az a tolófájás, amivel kibújik a feje, és egy pillanat múlva a teste is, és akkor a mellkasomra rakják, és minden könnyű és csodaszép, még az is, ahogy bőg ez a kis vörösbőrű, feketehajú csoda. Sosó elvágja a köldökzsinórt, Corina próbálja fotózni, de nem kapja el a pillanatot, sebaj. Még ki kell nyomni a méhlepényt, megint rá kell jönni, hogy hogy is kell nyomni, de csak kijön az, könnyebben, mint a gyerek :)

Wendy mondja, hogy a kis Liza integetve jött ki, az egyik keze ott volt a feje mellett, amikor kibújt, úgyhogy egy csöppet varrni kell, de semmi komoly, felületi sérülések vannak csak.
Amíg Wendy a babát méri meg vizsgálja (10-es apgart kap a kis vörösbőrű), kapunk kerek kétszersültet rózsaszín meg fehér cukorral bevont ánizsgolyókkal a jó helyi szokás szerint (bechuit met muisjes), meg kapok egy kávét, és mintha mi sem történt volna, se fájdalom, se sajgás. Túl vagyunk rajta. Négykor beküldenek zuhanyozni, fél ötkor már gurítanak ki az autóhoz a kiskocsival, Hanninak még veszünk a bejáratnál egyhéliumos óriáskaticát - ezt kapja Lizától, és irány haza.

Istenem, de dühít mások szerencsétlenkedése

El sem tudom, mondani, mennyire dühít ez az egész dolog, tegnap majdnem felrobbantam, pedig pitiáner hülyeség, de annyira kiborít, hogy már a második ember bénázik...
Feciéknek kislányuk született még nyár elején vagy májusban. Kért tőlünk ruhákat, pedig a felesége szerint volt elég, és ráadásul Londonban laknak. Mindegy, ha kért, kapott, elküldtem nekik egy kis csomagot, nem is volt vészes a csomagköltség. Aztán augusztusban nekiálltam Sosót szekálni, hogy szóljon neki, most már küldhetik vissza lassan a cuccot. Persze, persze. Aztán ahelyett, hogy visszaküldte volna augusztusban, Feci végül múlt héten elvitte a ruhákat Pestre, átadta anyámnak, ha már úgyis jön, minek csomagozni. Így aztán a fenyegető jóslók hatására vettem három vadiúj oldalt csatolós bodyt, meg Christinánál lecsaptam a felajánlott pár 50-es kisruhára, hogy ha korábban jönne Lizababa, legyen valami gönce.
Aztán csak kihúztuk ezt a dolgot, míg anyám meg nem jött, aki nagy profin elhozott egy 56-os rugdalódzót, 2 56-os kispulcsit, meg egy rakás 68-as cuccot, azzal a lelkes megjegyzéssel, hogy a nagy méretű ruckókat majd anyósék hozzák ki három hét múlva. Mintha az a pár maradék 56-os body meg rugdalódzó olyanbazi sok helyet foglalna, hogy azokat ő nem bírja el. Majd aztán kipakolta a bőröndjéből a kézfertőtlenítőt, amit tavaly kaptunk a patikában, és náluk hagytuk, mert az tökre nem kell. Persze az oldalsó zsebbe rakta, és kifolyt. Na ekkor konkrétan sikítani tudtam volna.
Asszem holnap bemegyek, veszek pár kisruhát, és 3 hét múlva az 56-os bodykat egyből a pincébe pakolhatom. Ja, és akkor mostantól anyám nálunk lesz 3 hétig. Nagylevegő, nem kiborul. Ne kérdezze senki, miért vett Sosó anyámnak 3 hétre repjegyet, ő sem tudja.

A balek

kiolvastam doktorbubó doktorház könyvét, és találtam egy hozzáillő frappáns kritikát róla, úgyhogy beszéljen helyettem kovacsne:

Ilyen regényeket az ember gimiben szokott írni – én is írtam, sőt annak idején az összes ismerősöm is. A főhős (csekélységünk) valamilyen bizarr helyzetbe kerül (egyik mélabúra különösen hajlamos barátom három és fél oldalas regényfolyamában például orkok térítik el a mogyoródi hévet...), ahonnan számos egzotikus kaland során vágja ki magát, miközben szédítő filozófiai mélységek peremén egyensúlyozva, ám könnyedén humoros stílusban megosztja az erre kíváncsiakkal a világ lényeges dolgairól (pénz, szex) kialakult véleményét.
A Balek annyival több ennél, hogy igazi stílusbravúr: írójának sikerül ötvöznie, mégpedig kitűnő érzékkel, a fordulatos krimit a három sörrel éjfél után elhangzó morális eszmefuttatásokkal éppúgy, mint a tobzódó (angol)nyelvi humort az egészen feketére kiégett cinizmussal. Hugh Laurire rajongói számára ennek a regénynek az az előnye, ami a hátránya: szinte lehetetlen objektíven értékelni. A könyv a fegyverkereskedelem és a hátterében meghúzódó setét politikai játékok szövevényes világába kalauzol el bennünket, a Brit Korona egy hajdani, lezseren intellektuális 0.07-es ügynökének segítségével, aki hegyeken, völgyeken és (vénusz)dombokon átküzdve magát végül is legyőzi a gonoszt (vagy mégsem?). A főhős szimpatikus, a cselekmény fordulatos, az egyes fordulatok pedig éppen annyira váratlanok, mint amennyit egy modern krimitől elvárhatunk.
Az egyes szám első személyű elbeszélés azonban felzavarja az amúgy becsületes családanya szerepben domborító olvasó lelkének állóvizét. A rajongó az események forgatagába óhatatlanul beleképzeli magát az írót, ahogy elbűvölő kék szempárba és három éve gondosan ápolt háromnapos borostába öltözötten pofonokat és hangsúlyozottan értelmiségi poénokat zúdít minden irányba, a könyvben isten tudja miért oly gyakran előforduló heresérülések esetében pedig agyunk egyik rejtett pornográf zugában 3D-ben elképzeljük, ahogy óvatos kezekkel kamillás borogatást helyezünk a kitűnő színművész sanyargatott célszervére. Ez így nem fair. Tessen szíves lenni hagyni, hogy az olvasó a főhős iránt önmaga okán tápláljon gyengéd érzelmeket.

Valószínűleg nem véletlen, hogy pont a főszereplőről nem találunk klasszikus leírást: a könyv 2004-ben jelent meg, mire Laurie-t a Dr. House kapcsán már a fél világ megismerte. Ha pedig valakinek esetleg mégsem esne le a tantusz: a sármos ügynök, akárcsak nem kevésbé sármos kiötlője, nyíltan felvállalja motor-másságát (hogy politikailag korrekten fogalmazzak...), többször elbüszkélkedik azon képességével, hogy brit létére akcentus nélkül képes amerikai akcentussal beszélni, és minden lehetséges alkalommal utal rá, hogy 180 centi magas (ez megfigyeléseim szerint a Nagy-Britanniában önmagában véve is valamiféle hőstett). Ezek után kicsit furcsán hangzanak a főhős szájából a „jóképű, igen tehetséges faszi vagyok, akinek morális tisztaságához nem férhet makula, ezenkívül minden fegyverhez értek, és bárkit félkézzel lenyomok” jellegű mondatok, viszont azt eddig is tudtuk, hogy a színművészetet és az Y kromoszómát kizárólag Hugh Laurie miatt találták fel. Férjem, aki példás türelemmel viseli asszonykája infantilis rajongását a különböző mértékben férfiasan borostás filmszínészek iránt, annyi kommentárt fűzött a dologhoz, hogy „ a csávó úgy látszik sajnálja, hogy nem ő a Bruce Willis”. A rosszmájú megjegyzésre először csak legyintettem, de aztán szörnyű gyanú verte magát a szívembe: lehet, hogy a férfiak jobban megértik egymást, mint mi őket?

A könyv stílusa és nyelvezete valahol P.G. Woodhouse, Quentin Tarantino korai zsengéi és annak angol következményei (Blöff és társai), valamint Douglas Adams közt manőverez. Az utóbbi kapcsán merül fel bennem a kérdés, hogy a mű fordítását vajh miért nem bízták rá Molnár Istvánra, aki a Galaxis útikalauz stopposoknak című kultuszkönyvet magyarul is felejthetetlenné művé tette, vagy ha már nem őrá, akkor valakire, aki ha angolul nem is, de legalább a saját anyanyelvén szalonképes. Tisztában vagyok vele, hogy a fordító is ember, ezért nem is szoktam feltétlenül fennakadni azon, ha valaki a „zömítési dudor” hegesztéstudományi szakkifejezés megfelelő lefordításán fél napig tűnődik, míg végre elszúrja. Azt azonban igenis felháborítónak tartom, ha egy fordított szövegben ilyenekkel találkozom, hogy „lágyan szénsavas ásványvíz”, egyrészt, mert ez arra utal, hogy a lingvo-transzformációs szakmunkás a szótárban a „mild” kifejezésnél csak a legelső jelentést volt hajlandó elolvasni, másrészt pedig arra, hogy nevezett illető életében nem járt még boltban vagy étteremben, ahol megtanulhatta volna az „enyhén szénsavas” terminus technicust. Ráadásul a könyv vége felé mintha a fordítót az output oldalba döfött tüzes hajsütővassal ösztökélték volna gyorsabb munkára (gondolom, a könyvnek piacra kellett kerülnie, mielőtt Bleifrei Tamás végképp kitúrja Dr. House-t a TV2-ről...). A kapkodás az utolsó fejezetek felé haladva egyre nyilvánvalóbb és sajnos egyre zavaróbb. (Kiadvány menedzser helyett esetleg alkalmazhattak volna például egy nyelvi lektort is)

A regény hangulatán talán az ront egy kicsit, hogy egyszerűen nem lehet nem észrevenni, hogy valójában filmnek írták. Természetesen azonnal nyilvánvaló, ki is játszaná a központi szívdöglesz szerepét, de a brit filmművészetben akár csak alapfokon is jártasaknak nem okozhat problémát Steven Fry felismerése sem (akivel Laurie számos BBC sorozatot írt és csinált végig), a bölcs, bár kissé különc jóbarát hálás szerepében. A film véleményem szerint 2-3 éven belül várható, és én már jó előre rettegek, mi lesz belőle, mert a könyv verbális poénjainak ¾-ét a fergeteges leírások adják, maradék ¼-e pedig, jóllehet leírva gyermekeink nyugalmának és belénk vetett hitének megzavarására alkalmas harsány röhögésre fakaszt, filmbéli dialógusként maximum kínos feszengésre adhat okot...

Hugh Laurie kedvelőinek a könyvet mindenképp ajánlom. Árnyalni fogja a rajongás tárgyáról eddig kialakult képüket, vagyis egy sablonos, ámde hamis kép helyett immár egy merőben újszerű, jóllehet nem kevésbé hamis képpel fogunk rendelkezni kedvenc színészünkről, miközben ő, gondolom, ezen jókat röhög a markába. Az el nem kötelezett olvasóközönség pedig végre megtudhatja, hogy a kórházban fekvők miért mindig csak félig fejtik meg a keresztrejtvényeket, mit tehet az ivarszerveinkkel egy japán motor tanksapkája, illetve miért van eleve és megmásíthatatlanul kudarcra ítélve az ellenkező nemű partnerek közti szex. Jó szórakozást!