hüje

valahogy hüje vagyok mostanában, vagy csak hisztis és kiszámíthatatlan, meg morcos, vagy valami ilyesmi.
nemtom mitől vagy miért, de ez nem éppen dobja fel az ember pasiját, úgy tűnik. és akkor ilyenkor van az, hogy nem folytatja a hétvége szervezését, mert egy másikra nemet mondtam, meg amúgyis hüje vagyok, és az nekem meg rosszul esik, mert én azt nem akartam, hogy az a hétvége miattam ne szerveződjön. érted.
mona jelentkezett. megkeresett a viven. és ez is felkavart. nem ettől vagyok hüje már egy ideje, de még ez is. mardos a lelkiismeret. és csak még szarabb kedvem van.

persze azért nem volyan hihetetlenül egyszerű az egész, mert ahhoz, hogy megrendeljem, fel kellett hívnom bizonyos könyv urat a beszerzésen, p felelős a számtech dolgok megrendeléséért. elkezdtem a mondókámat, mire félbeszakított, hogy ácsi, először meg kell néznem a cég területén levő fudzsicuszímens bemutatótermet, és ha az ő cuccuk nem tetszik, akkor folytatjuk. és akkor egy fél óra múlva már ott is voltunk, mutogatták a tabletpécét, ami kábé tízszerannyiba kerül, mint az usb-s kiegészítőkütyü, de mire el tudtam mondani, hogy nekem nem kell külön pc, csak egy bemenet, már telerajzoltam a monitort.
aztán visszafelemenet csak szóbahozta köny úr a macskáját, pedig veréna, a rendszergazda csajszi óva intett ettől. nem menekülhettünk, jött a macskatéma, a rovar - és madárbiztos ajtótéma, az egércsapdák meg a fakalapáccsal fejbevágott egerek...
de aztán végülis még aznap kért és kapott ajánlatott macskás könyv úr, húsz százalék kedvezménnyel, veréna meg megírta a megrendelést, szóval minden jó, ha a végére érünk egyszer...

és lehet alá papírt tenni?

na, az egész úgy kezdődött, hogy feri amerikából jöttemet játszott, és hozott egy újságot, amiben volt egy olyan toll, amivel ha rajzolsz egy tetszőleges papírra, a rajz digitalizálódik bele a számítógépbe. erre mondtam én, hogy legyen inkább rajzpad, utánanáztem, és végülis majdnem ugyanannyiért lesz egy hiper szuper pentabletönk...

visegrád

-fíling van, totál, szinte hallom, hogy a szomszéd teremben Ariel szótagolja: Palatinájkosz-juventusz, az elsőnél felfele megy a hangsúly, a másodiknál hirtelen leejtjük. biliárd vesrsenyt nézünk. vagy sznúkert, mitomén. dott játszik bond ellen, csupa piros labdára játszanak, majd a feketére. izgis, mint a fene, komolyan. közben időnként valaki kimegy egy fél sárgarépás muffinért. csak egy félért, mert a diótól kicsit tömény lett. de azért finom. majd leírom.

Stefan Derrick vagyok,
Ballonkabátban élek,
Ma már csak halni jár
Sajnos belém a lélek.
De mégis sztár vagyok,
Mindenhol ott a képem,
Ó drága, édes Malacka
Köszönöm neked szépen!

A sorozatgyilkos
Csak úgy kerül elő,
Ha keresi Derrick
Főfelügyelő.

A gyilkos rohan,
de várja Derrick,
Ha megint elalszik:
Szájba verik.

Derrick a minta, Derrick az etalon,
Derrick a főnök, Derrick a hatalom,
Mindent csak ő tud, mindenről ő dönt,
Szemei alatt utazóbőrönd.

Haverja Harry -
Okos és sármos,
Magyar hangja:
Gálvölgyi János

Derrick és Harry -
Csodás páros,
Rajong értük
Dunaújváros!

rétes

úgy tűnt, minden második, harmadik ember hozott még egy embert magával. a pocakjában. valahogy minden terhes nőt kivittek a normafához szombat délután. valami titkos találkozó volt, amit mintha mi is megsejtettünk volna, gyorsan felvittük kicsit meg balit is, nehogy kimaradjanak a terhesrétesből. mi meg a sportszeletfagyiból meg a túrórudijégkrémből, meg persze a sörből.

kincsek

amik otthon természetesek, mindennaposak, szájízeid
amiket úgy hozol, hozatsz, hoznak
amiket tartalékolsz, lefagyasztod, nem bontod még ki, de ha nekikezdesz, nincs mese, csak habzsolás
legyen az a tegnapi népszabi, vaníliáskarika, túró, juhtúró, túrórudi, mák, vagy múltheti narancs

avokádó

azt még nem tudom, hogy melyik recept lesz a nyerő, majd kóstolás után rakom bele a cuccokat, de már csorog a nyálam. nem csoda...


ez egyszerűen zseniális...

nemis

meséltem, mennyir jó volt az orosz diszkó. még san diegóba vittem magammal olvasgatni, és hát letehetetlen, annyira jó. nagyon. tényleg.

biorobot

ha van olyan nap, amit büszkén mutogatnék, ha munkabeszámolót lehetne úgy tartani, hogy az ember visszalapoz a nagy könyvben, és rámutat az adott dátumra, aztán a bizottság visszanézi, akkor az a tegnapi lenne. a tegnapi napomon elismerően hümmögnének, ha nem csodálkozva hááznánk. reggel ugyanis meginjektáltam tíz oldatot (a két kádnyi halacska úgy adott ikrát, hogy alig győztem szúrni őket. ők az én kicsinyeim, én neveltem őket, akárki megmondhassa), aztán ebéd után szimultán csináltam három kísérletet: nyolc plazmid miniprepet csináltam az in situ félórás ssc-mosásai és az ellenanyagfestés tízperces pbs-es mosásai között. és mindezt úgy, hogy minden, amit csináltam, szuperül szuperált.
köszönöm, köszönöm. igazán nem kellett volna...

közlemény

örömmel jelentem, hogy az écsenemnél még józan volt idén tavasszal a színválasztó dizájner, és valószínűleg alacsony a tervező, vagy éppenséggel a próbababa, mert a derékban és csípőben passzentos, bokán megkötős lenvászongatya pontosan a bokámig ér, és bár a 34-es számozás semmi jót nem igér, gyanusan kapom fel a nagyobbak mellé próbára, mégis ő a befutó. ez azért kellemesen hízelgő, bár tudom, hogy hazug :)
mindegy, bedőltem, itt lapul a széken feketében és barnában is. a vicces halványszínű tavaszi pólók mellett.

ha már könyv

már ott figyel az éjjeliszekrényen a sor legelejére tolakodva A Sorozat második része, a zsiráf könnyei, ami eddig még kimaradt a sorból, de hétfő reggel ott figyelt a frankfurti vonatállomás könyvesboltjában. az első részt meg ma szereztem meg, eddig csak zozóé volt nálam. szóval immár teljs a sor.
csak úgy mondom.

nahát

éppen az utolsó kínai császárnéről olvasok (a könyv címe: az utolsó kínai császárné.) valami gyerekkori perverzió vonz az ötszáz oldalasnál vastagabb könyvekhez, nem tehetek róla...



szóval én kis naív aszittem, hogy ez csak egy modern ponyva, merthát reneszánsza van manapság a keleti nőcis könyveknek meg filmeknek, nade rá kellett eszméljek, hogy az amerikai írónő kínában született meg élt a huszadik század elején, és mellesleg ő volt a harmadik nobel-díjat amerikai író...



nade ami az igazán nahát, az az, hogy amiket leír, azokat a helyeket valószínűleg mind látta. akárcsak mi. ez aztán a megadurva. amikor rászántuk magunkat a riksás hutongtúrára, elvittek minket a császárné szülőházába, jártunk a tiltott városban, ahol ágyasként majd régensként élt, voltunk a nyári palotában is, amit ő építetett újjá miután felgyújtották a nyugatiak, és ami kivételesen berendezve élte túl a kultúrális forradalmat. a nyári palotában saját kiállítása volt, a tévében róla szóló sorozat ment,szóval nagy szám volt ő, a nagy buddha, a vén csataló, aki nő létére kínát uralta...

tavasz van, na, bárki meglássa

mert hát mi más miatt mentünk mi el péntek este kettesben lemezbemutató dzsesszkoncertre (annyira azért nem akkora szám, nekem több elektronikával jobban bejönne, de azért cd-t hoztunk), pattantunk bringára szombaton, ha a városban volt ügyintéznivalónk, vagy mentünk fel vasárnap Csabához meg Flórához frankfurtba egy kis kirándulásra meg virslizésre meg sütizésre????

aki nem lép

részemről én már négykor leléptem, mert nem volt kedvem már semmibe belekezdeni, mert akkor szombaton is be kéne menni, azt meg ugye nemakarjuk, szóval arra való tekintettel, hogy tegnap télikabátot kellett venni este, mikor nekiidultunk inni egyet, de aztán olyan hideg volt, hogy sehova nem volt kedvünk beülni, inkább kipróbáltuk a nyomozós társast (marha vicces, csak picit lassú körbejárni a várost, de az ötlet marhajó, meg a kivitel is), de ma meg hétágra süt a nap, tetőablak, napszemcsi, szóval ma négykor leléptem, már úszni is voltam, úgyhogy enyém a nap, nem is tudom, mit kezdjek vele...

lenn a kolorádónál, ahol nagy a kanyon

valahol a városban, az egyik kis öbölben

és azt is büszkén vállalom,
hogy ráng egy izom az államon

nem szavaztunk, valahogy úgy anblokk kimaradtunk az otthoni politikából, én spec nem bírok online újságot olvasni, nekem kell a papír a kezembe a kávé mellé, kell, hogy csörögjön, hogy lapozzam a villamoson, hogy belekapjon a metro szele, nekem nem mond semmit egy cím, bele kell olvasni a cikkbe, hogy tudjam, érdekel vagy sem, egy cím nem mond semmit, klikkelni mindenre meg unalmas és az agyamra megy. két cikknél többet nem tudok így olvasni. csak szerdán kattintok rá mindíg a szokásos rovatra.
és így persze kimaradtunk a szavazzrám, hozzátokelacsaládotis őrületből. alulinformált vagyok, kéremszépen, vállalom, sőt, valahogy felszabadít a tudat, hogy nem kapom arcba a választási szardobálást.
el is feledkeztünk a választásokról, őszintén szólva.
bezzeg, ha járnánk a frankfurti magyarklubba...

pufferel

már megint, élvezhetetlenre szabdalja a szavakat, dallamokat
basszusű
háááááááááááá

cream

na basszus, csak elmentem a lühning koncertre, megadurva élmény volt, mekkora hangja van már ennek a nőcinek, ez hihetetlen. irtó jók voltak a saját számaik, a feldolgozásaik meg egyszerűen hátborzongatóan jók (a cream irtó vicces, az aquarioustól felállt a szőr a karomon, najó, az under my skin kicsit uncsi volt, de ez még belefér). a csajszi teljesen tündi volt, a halis titkárlány, talán a bájosan nagy orra miatt, bár tündinek nem focistafrizurája volt, mindegy...
jótanács: ha egyedül mész el egy harmincfős ülős dzsesszkoncertre, ne csodálkozz, ha összeszeded az összes egyedül koncetremenőt. rita, a húszéves dzsesszmániás farmon juhokkal és kacsákkal foglalkozó pforzheimi csajszi még okés volt, de a szarrátépett csávesz igazán sokkoló volt, hogy odaült hozzánk. bár az, hogy beszóltak neki, hogy ne ujjongjon a számok alatt, meg ne dumáljon vissza a számok felkonferálásába,az eléggé tipikus német nevelés volt, ami eleve kiakasztó, ő is kifizette a belépőt, vagy mi, jó mondjuk az jogos volt, hogy a hozott bort ott kinyitattni pofátlanság...

natessék

erről beszéltem :)

pörög

az egy dolog,
hogy a spárgaleves tejföllel istenien pikánsan savanykás lett,
hogy a tojáscsatnit sem rontotta el a sűrített paradicsom, csak majdnem,
hogy túlvagyok a keddi greges megbeszélésen meg a mai közös lebmítingen, már csak az éves jelentést bütykölöm a végleges formájába,
hogy ma behoztam sylviát a városba, aztán végülis feljött, megette a maradék spárgalevest, megittuk a maradék fehér pfalzi félszárazat, meg dumáltunk vagy két órát a konyhában,
de hogy a már régóta nem is próbált, mert eddig bármikor is csak pufferelő szerver most csilivilin muzsikál, pont most, mikor a barázdániscsomót... műcsarnokfíling száll a levegőben, meg piritószag.

madzag

tegnap még félhullaként bevásároltam, csupa zöldséget meg gyümölcsöt. köztük egy csokor spárgát. itt már van spárga. merthogy valahol errefelé tekereg a spárgaút. (viccen kívűl, tényleg, mint ahogy a pfalzban megy a borút, ami a bortermelőfalvakon megy keresztül, van spárgaút is, ami a spárgamezőkön megy át, meg persze romantikus út is, ami a várakat köti össze)
csak sajna az összes idióta netes recepthez vagy csirkehúsleves kell, vagy tejszín, ami meg nincs, úgyhogy felhívtam anyámat, aki egy negyedóra alatt szokott isteni spárgalevest főzni.
aszonta elég csak vajban megpárolni a feldarabolt spárgát, vízzel felönteni, majd tejszínnel vagy tejjel-tejföllel behabarni.
kipróbáljuk.
depi meg fáradtság ellen legjobb a főzőcske.
inkább a kaja... a francba, nem hiszem el, hogy tényleg vettem egy doboz cigit...

szorít

a fejem, nagy a nyomás, már eső esik, jön a meleg.
de az mennyire szar volt, mikor zsotti alteregójának minielőadásán a fejemen kívűl a hólyagom is szorított... hihetetlenül zsotti volt, a vigyora, a szeme, még a kopaszodó feje is. ennyire kevés sablon volt a hetedik napon?

orrmány

kicsit meglepett, amikor észrevettem, hogy egy szomorú elefánt lakik a kocsi hátuljában, akinek majdnem földig ér az orrmánya. próbáltam felfelé kanyarintani, de mivel az orrmány és a kipufogódob csatlakozása szarrá volt rohadva, semmit nem lehetett tenni. maximum annyit, amennyit sosó tett meg este: megfogta és berakta a csomagtartóba. azúta bepufogok :)

itt a tavasz, érzed?

kérdezget mostanában sosó. aszongya, hogy tavasziasan süt a nap. az lehet, de eléggé téliesen esik a hó...

kócos kis ördögök...

állt a kapuban, éppen tömte a száját, mikor meglátott miket. kérte, hogy fotózzuk le. megmutattam neki, nézte, mosolygott, majd mentünk mindannyian a dolgunkra, ő kapualjat támasztani, mi meg le a márvány tengerhez.



álltak az utcán, beszélgettek, aztán beálltak középre, hogy csináljak róluk fotót. csak hogy le legyenek fotózva. várj, mondta sosó, és beült közéjük, mire ők vihogva grimaszolni kezdtek. kettejüket kivéve...



ők meg fenn élnek a hegyen, minden nap suli után felmásznak, és mint a majmok, ugrálnak a sziklákon, egyik teremből a másik kivájt lakórészbe, mit nekik kétméteres szakadék, ha egyszer jönnek a mösziőbonbonok, akik a produkcióért talán adnbak csokit. mert ők nem másért, bonbonért bohockodnak. pénzt ne adjunk nekik, mondta a cédéárus, nehogy elrontsuk őket.

turbo

a macik nagy fekete zsákban, a kövek, amiket még norbitól kaptam, sosó által újságpapírba csomagolva a ládában, jegyzetek egy része a kukában, nagyobbik fele a szobám közepén ládákban, az egyik könyvespolc egyetemi, képes, zseralddarrelles, etenborós, cápás, egyiptomos könyvei mellett. a szépirodalomra nem jutott idő, azt majd apámék rakják el. az íróasztalfókok kincsei, a bedobozolt évek, színházak, mozik, szigetek, koncertek, képeslapok, levelek, a vizitúrás készletek, a bicikliolaj és kerékbelső, az emszihammer és a dedikált pierrokazetta meg snétberger cédé, a még rámjövő nadrágok és a gólyatáboros és hökös pólók, az utóbbi tizenöt év fotói és negatívjai mind-mind beládázva, bedobozolva. csak a szépirodalom maradt ki. azt nem kellett, nem kell szelektálni, az jön majd mind.
péntek délután, meg vasárnap
egy hisztivel megúsztuk

rendeződnek

a dolgok, bár ma reggel háromnegyed hatkor a tele5taxis diszpécser szerint félórás körzetben nem volt üres taxijuk, de a másik jött hatra, a gép húsz perccel később szállt föl, meg még húsz percet keringett fra fölött, a mannheimba menő vonat is késett, de szerencsére az átszállósvonat is, én sem aludtam el a háromkor kezdődő előadáson, pedig nagy esély volt rá, és senki nem vitte el a küszöbömre rakott kék kukászsákot...

Dear all,
it is my pleasure to let you know that after many reviews, corrections, cut-downs and modifications, our manuscript has been submitted to PLoS!

ez egy ilyen nap

ki jön még? tessék, ma van a beszólások napja, gyerünk, ki ne hagyjátok...
most a főbérlő telefonált, hogy miafaszért van kinn a postaládán sosó neve. ha nem lakik itt, ne legyen, ha meg itt lakik, akkor meg fizessen, vagy mittomén, biztos újra kell írni a szerződést, meg ilyenek. bazmeg.
a szerződéskor megbeszéltük, hogy hétvégéken itt lesz. azt mondták oké. aztán most januárban elkezdett az öreg kötözködni. hogy fel akarja emelni a közös költséget, ha sokszor itt van. mondtam, hogy pénteken jön, hétfőn megy. azt nem mondtam, hogy hétközben is néha egy este itt alszik.
ez kezd olyan lenni, mint egy internátusban. nem, nem akarom azt tenni, amit mondanak, nem, nem akarom, hogy minden kibaszott cselekedetemet megszabják, nem akarom, hogy rossznak gonosznak rendszerellenesnek állítsanak be, csak mert önnállóan létezem, és nem az ő szabályaik szerint.
de legalább a főbérlő megígérte, hogy szerez kék zsákot.
szerintem az egész ház az öve.
és a mókusetető simics az informátora. az a hamis.

sohatöbbet

oké, biztos én vagyok a fasz, hogy a csak és kizárólag plaintextként bejövő seggeccerű honlapot fikázom, ezentúl tényleg befogom a számat, végülis miafasznak válaszolok, ha kérdeznek, főleg, ha olyan, akiről nem hinném, hogy megsértődik, hiszen szimplán kiröhög mindet, ami nem tetszik neki, na mindegy, hagyjuk. úgy tűnik nem értem már őket, eltávolodtunk vagy mi, nem megy ez már nekem, nincsen nekem kedvem semmi.

szemét ügy

hálistennek minket most nem érint a kórházi ápolók meg az óvodai személyzet. csak a szemét. ennél nagyobb gondunk sose legyen. dehát kéremszépen ez egy tizennegyedikei cikk ugye, és most ha jól sejtem már márius elseje van. már legalább három vagy inkább négy hete nem viszik el a szemetet. először a papír-csomagolóanyag-fém-műanyag kukák gyűltek meg, két hete táncolt a szomszéd srác a kukában, hogy lejjebb gyömöszölje a tartalmát. egy ideje sosó frankfurtba viszi az újrafelhasználható szemetet. tegnap reggel kiraktam a kuka mellé a helyes kis belső madzaggal bezárható sárga szemeteszsákot a konyhai szeméttel a kukák és a kék kukászsák mellé. ma már egy kiírás fogadott a földszinten, a lakás mellett (ami akár szólhat mindenkinek is), hogy kék kukászsákot ingyen lehet igényelni a városházán. jabazmeg, gondolom hat űrlapot kell kitölteni, és persze a kukászsák-ügyosztály nyitva van kilenctől ötig. kösszépen. majd csakazértis kék kukászsákot fogok munkaidőben igényelni. naná.

ó, ió, kollekcióóó

nabazzmeg, az idei tavaszt cseszhetjük. hú, úgy felhúztam magam, hogy alig higgadok le. hogy a francba lehet ilyen színeket választani? barbirózsaszín, kenkék, valami középbarna, fekete meg kekizöld. a zöld meg a barna még elfogadható, nade tökre nem vidám tavaszi. ennyi színben van idén tavasszal kéremszépen minden. értsd nincs más szín. csak kivételesen eldugva valami nevenincs boltban, van leértékelve, mint tavalyi maradvány, mérethiányosan. és hogy sehol nincs siebelcipő a méretemben, meg persze barnában, kiakasztó. perszehogy alig találtam nővéremnek szülinapjára valami felvehetőt. perszehogy anyámnak hiába is keretem valami normális vászontáskát. perszehogy vettem magamnak egy barna szoknyát, meg egy keki felsőt.
kapjabeadivatszakma

na ilyen, amikor bekukkol, hogy hékás, van még...

nahát
na ők is lesznek majd március végén a tempelben. beindult az élet vagy mi...

brizsit legújabb kalandjai

b. jones ma reggel ránézett a benzintartály mutatójára. az éppenséggel már benne járt a piros sávban, ami jelen esetben még kábé 15 liter benzint jelent, vagyis negyed tankot, de ha már ránézett, és ma reggel nem volt semmi sürgős dolga, gondolta megtankol. amikor már tele volt a tartály, és indult befelé a kasszához, döbbent rá, hogy reggel akart berakni még pénzt a tárcájába, de ez persze nem történt meg. az ezévi adópapírt sem hoza be, na mindegy, majd hétfőn. meg majd kártyával fizet. mikor azonban eljött a pillanat, és azt mondta, hogy vier, és adta a kártyát, beléhasított egy felismerés: elfelejtette a pinkódot. eszébe erőltetett egy négyjegyű emléket, de az valszeg az előző budapestbankos kód volt. a következőt már tippelte. ekkor olyan arcot vágott, mint aki szarba harapott, hiszen rájött, hogy tényleg nem tudja, nincs esély arra, hogy a háta mögött kígyózó sor tudatában a harmadszori próbálkozásra jó jusson eszébe. egyszerűen kihalt az az idegsejt, ami őrizte a számot, mitlehettenni. kikereste a tárcáját, öteuró hiányzott a végösszeghez. a pénztárosnő ajánlotta a legközelebbi bankot, elkérte a jogsiját, meg a belépőkártyáját, ő meg fogta magát, hazarohant még pénzért, majd kiváltotta a papírjait az ideiglenes zaciból. és mindeközben röhögött magán, és a pénztárost sajnálta, ám ő rezzenéstelen arccal mondta, hogy ilyen bizony előfordul...
vannak ilyen napok, mondta brizsit.
az autóút feletti felüljárón ekkor három ló ment éppen keresztül...

szolg közl

ment a képernyővédő a válogatottakból, és rájöttem, hogy tetszenek a képeim. úgyhogy mostantól időnként csakúgy felrakok majd egyet-egyet.

estevan, kiki

zsúfolt

hát mostanában úgy néznek ki a reggelek, hogy hétkor csörög az óra, bármi is van, ha kedd vagy csütörtök van, akkornyolckor el kell indulni, mert fél kilenctől megint német, a többi napokon meg egy háromnegyed óra jóga, reggeli, aztán irány be. este meg főzés (már csak max heti három-négyszer), németlecke, levélírás, olvasás, olimpia(jó, már nem), filmnézés, közben menetrendszerinti telefon anyáéktól...

póni

mostanában össznépi kajálás van, egy ideje szimóne is kijár a menzára, meg markó is néha, így aztán vagyunk vagy öten-nyolcan. egyre viccesebbek ezek az egyre hosszabb kajálások, ebéd után rendszeresen beülünk a kávézóba egy kávéra-csokira-sütire, és persze közben el-eldumálgatunk. dolgokról, amik éppen most történnek, vagy amik történtek, a németóráról ha szandíp is csatlakozik, a színváltós aranyhalamról, vagy éppen a pónikról.
a pónis volt az első, amikor vinnyogva röhögtünk már a kávé mellett.
valahogy szóba került az, hogy bikahúst nem szoktak kajának elkészíteni, csak tehenet, borjút, meg ökröt. aztán tippelgettünk, hogy vajon angolul mi a marha, vagyis az eddig felsoroltak gyűjtőneve. aztán andreász vigyorogva megkérdezte, hogy lovagoltam-e már meg bikát. nem, mondtam, de te lovagoltál már lovon, kérdeztem vissza.
na ekkor érkeztünk meg a társalgás drámai fordulópontjára. most kell nagyon figyelni!andreász lovagolt már. kibéreltek a haverjaival pár pónit, de azt nem tudták, hogy elvinni őket nem lehet. nem is nagyon ment nekik az elmenetel, legalábbis andrásznak. a póni ugyanis békésen legelészett ahelyett, hogy sétált neadjisten ügetett volna vele. aztán jött egy másik póni, akivel a. pónija nem volt jóban, összeakasztották a bajszukat, és andreászt úgy kellett megmenekíteni.
hány éves voltál te ekkor - kérdeztem a kábé kettőtíz magas srácot. húsz. és hogyhogy nem ért le a lábad a földre a póniról? hát ez nagy póni volt. tudod, vannak olyan pónik, amik akkorák, mint a lovak.
na ekkor mentünk le kávézni. markó elmesélte ezt az utolsó mondatot javoréknak. szandíp elkezdett vihogni, javor csak annyit mondott: NNOO, és megrázta a fejét. na ekkor már visítva röhögtünk az egész társaságon.
aztán jött ezen a héten az ökörsütés nyárson, meg a matrjoskaökör (ezek a matrjoskát bábuskának hívják...), amiben malac van, amiben meg kacsa, stb, aminek aztán rendesen utánajártun k visszatértünkkor a neten, akárcsak a színváltós aranyhalnak meg a mélytengeri szörnyeknek, meg a golf áramlatnak meg a hold légkörének, meg a...
mondjukaz már nem volt annyira vicces, amikor a karikatúrák kapcsán próbáltuk elmagyarázni a-nak, hogy mi is a tolerancia lényege.

terv

Freitag, 7. April 2006 20:30 Uhr Marthias Vogt Trio - Changing Colours
Kulturzentrum Tempel Karlsruhe
Kulturzentrum Tempel, Scenario-Halle
vagy
Matthias Vogt Trio
Mittwoch, 5. April 2006, 20.30 Uhr
Veranstaltungsort: Theater Rüsselsheim, Hinterbühne, Am Treff 7



Besides playing on various festivals during the year 2005 all [re:jazz] members have been quite busy during the year. The Matthias Vogt Trio ­ the [re:jazz] nucleus ­ have been recording their first album "Changing Colours" with own compositions which will be released on INFRACom! on 27 February. This is not just the trio of another jazz pianist ­ Matthias Vogt is a jazz pianist, DJ, songwriter and producer of electronic music. His three musical poles are Motorcitysoul for the electronic branch of his work, [re:jazz] ­ the mediating musical link between the worlds of electronic and acoustic jazz, and last but by no means least the "Matthias Vogt Trio" ­ the germ cell of [re:jazz] and the muscial jazz playground of the versatile and busy musician. On bass and drums appear his longterm musical companions Andreas Manns and Volker Schmidt. They accompany Matthias breathing and subtle play in a congenial way. The Matthias Vogt Trio?s music is self-contained, reduced, contemplating, cheerful and emotional.

punch drunk love

jelentem alássan, megnéztük, miazhogy megnéztük, belenéztünk, és leesett állal néztük tovább, hogy ebből aztán mi lesz, és nem tudtuk abbahagyni. adamsandler megdöbbentően jó, a harmónium csodaszép, emiliwatsonról pedig nem is beszélünk, ő örök kedvenc volt lesz marad...

flóra és fauna

szombaton jöttek, ötre mentünk értük a hábéefre, sétáltunk egy picit a városban, míg el nem kezdett szakadni az eső. ekkor hazamentünk, megnéztük az esküvői képeiket, megvacsiztunk, aztán elmentünk a tempelbe, ahol ráadáakoktéloktól egy picit becsíptünk, néztük a salsaklub tavalyról ismerős arcait, majd erőt merítve mi is ráztuk magunkat meg egymást (sosót ritmusra kell tanítani, nem hallja a ritmust, ez hihetetlen), aztán jöttek a kapuejrások, meg a seggrázónőci, aki egyre gyorsabban rázta, aztán még gyorsabban, meg még gyorsabban...
aztán vasárnap végülis nem feldbergbe mentünk, de nem is oda, ahol múlt héten hüttéztünk, mert azt nem találtuk az ötszázas úton, mert valószínűleg nem azon van, viszont kilyukadtunk mummelseenél, ahol nemcsak hó volt, de síkölcsönző is, úgyhogy béreltünk futólécet, és nekiiramodtunk. (- hol lehet itt sífutni? - a havon - mondja a síkölcsönzős). és irtó jó volt. tök jól ment, ráéreztem a ritmusára, arra, hogy nemcsak előre kell csúsztatni a lécet, de a másikat hátra is kell tolni, közben meg húzni a bottal, és jó volt, sütött is a nap időnként, és ágigérő fenyők voltak jobbra meg balra, meg friss hó, amin még a madár se járt.
majd rakok fel képeket, csaba marha jókat csinált. a kedvencem az, amin flórával felemeljük a léces lábunkat, így a léc függőlegesen áll a földön, éppen zsírprofiknak álcázzuk magunkat :)
aztán az már csak ráadás volt, hogy a hüttében éppen akkor kezdett a sramlikirály jódlibácsi, amikor éppen a virslit nyomtuk arcba.
jó kis hétvégénk volt, pedig egy picit féltem, hogy mi lesz, ha nagyon nem olyanok, mint mi. de ők nagyon laza jófej pár és egy tök jó hétvégét töltöttünk együtt.

először ide küldjük be

San Francisco, CA; June 27, 2005 - The open-access journal PLoS Biology has been assessed by Thomson ISI to have an impact factor of 13.9*, which places PLoS Biology among the most highly cited journals in the life sciences. This is an outstanding statistic for a journal less than two years old, from a new publisher promoting a new business model that supports open access to the scientific and medical literature.
az én nevem a második a sorban, utánam jön Pamela, aki a PCR-t csinálta, aztán meg Maria, aki ugye nem tud angolul, de ő végezte a kurátori munkát:) ma már a kéziratot olvasgattam, még ugyan kell egy-kettőt simítani rajta (nem nekem), de már alakul a dolog, már meg lehet fogni a menyecskét. már alig várom, hogy a kezembe fogjam a lenyomatot, hogy elküldjem nekik, akiknél négy év is kevés volt ahhoz, ami itt egy év alatt összejött...

"otthon"

Kedves Eva,
orulunk hogy jol megy sorod. Valoban Eszter par het mulva vedeni fog. Szep
munkat tett le. A halozatok nagyon beindultak, nemsokara megjelenik egy
tarsszerzos Nature cikkem, mult heten adtunk be egy szabadalmat, amibol akar
ket masik is kijohet. Egyik diakom egy tomorito eljarast talalt ki a
halozatos alapkutatasi eredmenyeink alapjan, amivel ugy gondolja meg
szeretne ostromolni az mp3 sikeret. Nyilvan ez utobbi valoszinuleg csak
alom, de a lista mutatja, hogy a csapat kispalyasbol nagypalyassa kezdi
kinoni magat. Erdemes majd neha a www.weaklink.sote.hu honlapot figyelned.
Jo munkat, sok sikert kivanunk,
baratsaggal: Peter

vendel

oda költöznek anyámék
innen

a konyhabútor marad
a rasztáshasú kenyérkosárban alvó vadállat megy velük a kertes földszinti újba
március elején szépen pakolhatom össze a szobámat

wesley music

a cím nem mond sokat
sőt, szinte semmit
pedig ahogy elkezdődik, már tudod, hogy igen ez az, egy ideig csak a zene, aztán jön a nugi kórus, és akkor már feláll a hátadon a szőr, amikor jön a kíponvakbáj, deszánrihilsmájszol, akkor kész, elszáll az agyad, nem lehet ezt kibírni vigyorgás és szemlecsukás és beleborzongás nélkül.
mert ez maga a nyár, a westbalkán, esti vigyorgós biciklizés, bíróica, mackófelső, pest, tilos, nyár, buli
és akkor összesszorul a szived
nem azért, mert elmúlt
nem ia igazán tudod miért
egyszerűen csak összeszorul
mindig
mint ahogy a waiting line-ra elbőgöd magad
mindig

langlaufe

már régóta tervezzük, hogy el kéne menni úgy egy-két napra síelni a környékre, és ha nem lennék beszarva, talán már el is mentünk volna, de így csak egy sífutást sikerült összehozni.
pedig az sem volt triviális, szombat este háromnegyed hatkor beestünk a kölcsönzőbe, ahol persze nekem már nem volt jó léc, úgyhogy vasárnap bepötyögtük a kocsiba az egyik feketeerdei síkölcsönző címét, reménykedve, hogy nyitva lesz. aztán baiersbronnban találtunk egy vasárnap 10től 12ig nyitvalevő túrista információt, ahol felhívogatták a listájukon levő kölcsönzőket, amik közül pont az általunk előző este kiválasztott nyitva is volt. kaptunk még térképeket meg tippeket, hogy hova menjünk, aztán nekiiramodtunk, felcsatoltuk a sírucit meg a léceket, és nekiálltunk szerencsétlenkedni. merthát az ember nem születik úgy, hogy tud sífutni. még klasszikus léccel sem. aztán nézegettük a többieket, próbálkoztunk, aztán sosó rájött az elvére, amire aztán rá is éreztem, ment is, csak sosó elindult lefele azon a lejtőn, amin én nem mertem, és persze jól el is taknyolt, meg ki is rántotta a vállát, ordított, mint egy vadállat, mint múltkor, amikor ráugrottam az ágyban, csak most nem a fülembe, hanem tőlem vagy tíz méterre. így is durva volt. szépen visszarángatta a vállát, aztán magát a lejtő tetejére, és mentünk inkább a menetirányba...
aztán nekiindultunk hüttenézőbe, és találtunk egy duzzasztott patakot, meg olyan helyet, ahova ezen a héten megyünk. hatalmas fenyők között sífutóközpont, kölcsönzővel, hüttével, a feketeerdő tetején...

viza

megkaptuk.
ma reggel vagy kétszáz sorstársunkkal ücsörögtük végig a majd kétórás várakozást, mire eljutottunk egy kedves amcsi nőcihez, aki csak a főnök igazolását kérte, meg a meghívólevelet, meg persze az ujjlenyomatunkat, aztán azt mndta, öt napon belül jön a vízum az útlevelünkkel együtt.
szóval akkor most mát tutter, megyünk szandiegóba, ahol nemcsákkároly áztatta magát a medencében a trafik egyik pirosas jelenetében.
mostaztán tényleg neki kell állni olvasni az útikönyvet, megtervezni azt a két hetet.
de cssak a németlecke után. holnap kezdődik a következő menet. durvulunk, eddig csak bemelegítettünk, meg cikkeztünk, de most aztán durvulunk.

titokban

hazarohantunk most hétvégére, csak a szülők tudtak róla, meg persze feciék, akiknek a szombati bulijára meg vacsorameghívására mentünk haza. vicces lett volna péntek este betoppanni a süsibe, de azért fárasztó volt az út, délután ötkor elindulni, végigizgulni a félórányira húzódó ötperces csatlakozást (ICE vazze) mannheimban, végigrohanni a tízkilométeres akádolyakkal teli utat (mint pl útlevélellenőrzés, kétszeri motozás) a csekinntől a kapuig öt perc alatt, aztán tízkor még várni sosóra, aki persze szintén mindig késik...
szóval nem mondtunk senkinek semmit, és persze nem is lett semmi, csak ebéd itt, ebéd ott, meg a szombat délutáni szülinapi buli, meg az esti vacsora, aztán a buli az apszajddanban, egy gagyi dijevel, vakito uv-lampakkal, meg hangos zenevel es fusttel... perszehogy tetszett...

izgalom...

- your food is always exciting.
pedig csak sárgaborsóleves volt és aranygaluska.
egyébként sikeresen olyan sárgaborsót sikerült vennem, ami nem a szárazborsó névre hallgat, hanem a hámozottborsónak hívják, és egyik német sem tudta, hogy az meg micsoda. igazából csak egy fél órát paráztam, hogy miazisten az, amit éppen főzök, de aztán vállat vontam, és azt gondoltam, végülis ha szar, bármikor le lehet húzni a slozin, mondjuk akkor mást kell kitalálni vacsira meg másnap ebédre, de mindegy. de sárgaborsó volt a lelkem, csak hát hámozottra keresztelték. mindenesetre finom lett a leves.
sőt az aranygaluska is. kivételesen volt hozzá elég liszt, és kis lángos is sütöttem, szóval még csak a dió sem égett oda,

pepecs

csak repülnek az órák, eresednek a szemek, feszül a hólyag, de ebből mi sem jut el a tudatig. ha csöng a telefon, vagy megkérdezik, jövök-e kajálni, hirtelen bekapcsol a vegetatív lény, teret nyer, krahácsol egy kicsit. ilyenkor az ember a fejéhez kap, és megszeppen, hogy hogy a francba ment el ennyi idő, hiszen csak az ábrát változtattam megint olyanra, amilyet előző nap megbeszéltük, a szöveget írtam át olyanra, ami az új ábrát magyarázza úgy, ahogy előző nap megbeszéltük, csak még egy picit írtam hozzá az éves beszámolóhoz...

Kedves Eva!
Hadd kezdjem mosakodassal: nem szoktam addig senkinek levelt irni, mielott az nem valaszol az enyemre. A del-csehorszagi ajanlo utan valoban kaptam Toled levelet, de az a fenykepeiteket tartalmazta, s szemelytelen volt. Ezert vettem azt a batorsagot es halogattam a valaszt. A masik ok az volt, hogy szerettem volna kritikat irni a kepeitekrol, eskuszom meg jegyzeteket is keszitettem Isztambulrol es Kappadokiarol. Igerem, egyszer tenyleg befejezem es elkuldom. Sot, ha segitesz abban, hogy hogyan kell kepeket tomoriteni es elkuldeni, akkor egyszer akar a mi brit kepeinkkel is elaraszthatunk benneteket. A fenykepetekrol szolo kritikaval, s egyben a kepek bongeszesevel olyan lassan haladtam, hogy mar nem birtam tovabb, s ezert irtam a multkori levelemet. A fenti mosakodas ellenere megiscsak felelosnek ereztem magamat a levelezesunk akadozasaert.

endnote

ha az ember cikket ír, akkor hivatkoznia is kell, ugyebár, merthogy sok okosságot nem a saját kútfejéből merít, hanem olvas az istenadta, információt gyűjt, azok alapján pattan ki fejéből az isteni szikra, a tudományos pallaszaténé, és hát ezekre az ötletadó cikkekre hivatkozni kell, mindamellett egyidejűleg ezzel a cikket az adott tudományos nischbe is behelyezzük.
namármost ha az ember hivatkozik, akkor persze a legegyszerűbb megkérni az ember péhádé-hallgatóját, hogy csinálja meg a referencia-listát, merthát ez egy elég pepecs része a cikkírásnak. még akkor is, ha az embernek van mindenféle referencialista- illetve irodalomjegyzék-kezelő programja, ami a szövegszerkesztőhöz feltelepíthető, és isteien megkönnyíti az ember életét.
merthogy alapesetben az ember írja a cikket, és ha egy info nem tőle származik, akkor odarak zárójelben egy számot, aztán a cikk végén pedig a számokat felsorjázza, és felsorolja a cikkeket. vagy szám helyett a szerzőt és a megjelenés évét. ez újságtól függ. bocsánat, tudományos folyóirattól. merthogy ezeknek megvan a saját stílusuk, mindegyiknek más. például alapvetően más a cikkre való hivatkozás formája. Valahol a szerzők nevén, a folyóirat címét, évfolyamát, számát, az aldalszámot kell feltűntetni, valahol még a cikk címét is, és persze a betűstílus, formátum, központozás is szépen variál újságról újságra. és ha az ember elküldi egyhez, aztán azok visszaküldik, és beküldi egy másikhoz, írhatja át az egész irodalomjegyzéket (jóesetben csak azt).
ám ezek a csodaprogramok lehetővé teszik azt, hogy az ember cikkírás közben online megkeresse az adott cikkeket, kigyűjtse őket egy külön irodalomjegyzékbe, írás közben beszúrja az idézetet, a referencialistát az adott folyóirat formátumára egy kattintással átalakítsa. egy probláma van csak velük: az áruk. egy ilyen program most téli árleszállításkor 224 eurót kóstál adóval, mindennel. persze akadémiai intézmények és diákok kaphatnak rá kezvezményt, nade ez mégsem az a szofver, ami nélkül nem megy az ember gépe, és ehhez képest...

hajjaj

szerdán kezdtem el az egészet, vagyis akkor fogadtam meg, hogy akkor mostantól hétkor kelek, és nyolcig jógázom, és azóta kétszer sikerült is betartani, csak tegnap reggel nem, amikor sosó itt aludt, és nem húztunk fel az órát. ma reggel csak negyed órát húztam rá a kelésre, de aztán csakazértis nekiálltam, és leköltöztem a takaróval a szőnyegre, és az első hetit majdnem végigcsináltam. aztán szépen megetettem a mókust, meg magamat is, majd a fürdőben elszörnyedve néztem magam, és még egy döntő elhatározásra jutottam: most az egyszer reggel mosom meg a hajam, így nem lehet bemenni. rögvest a tettek mezejére léptem, ám mikor a hajszárítóra osztott jelenet következett, a főszereplő nem volt a színpadon. sőt, az egész színházban sem. merthát azt még hétfőn határoztam el, hogy a héten még úszni is elmegyek, úgyhogy kedd óta az úszócuccom kelléktárában szerepel a hajszárító, és jelen pillanatban az úszócucc az intézeti szekrényben csücsül, hogy bármikor munka után menetkész legyen...
szóval most éppen ülök a nagyszobában, és várom, hogy legalább félig megszáradjon a hajam (akkor már nem hagy annyira durva nyomot a sapka rajta...)

tökös recepteket

nézegettem tegnap este, mert a tök fele még a hűtőben csücsül, de sajnos elég kevés jópofa ötletet találtam. a levest azért majd kipróbálom, meg a töltött pulykamellet tökös mártással, de most éppen a maradék sült tököt használom fel: sütőtökös hajdina készül.
beleraktam a hajdinát egy kevés vajba, piritgatás után beleraktam a már megsült tök belsejét, összekavartam, rottyantottam egyet rajta, majd felöntöttem kétszerannyi vízzel, mint amennyi hajdinát raktam bele, megsóztam, és most várom, hogy puhára főjjön. a szaga már jó...
az íze meg.... isteni

közeledünk

a végéhez, most már látom az alagút végén a fénycsóvát, mostmár csak be kell fejezni a térképeket, kipreparálni néhány szépen festett jellegzetes embriót, őket lefotózni, összerakni az ábrákat, beírni az új adatokat a táblázatba, és akkor jövő héten tényleg vége. mármint a mi részünkről, a tervek szerint. persze, még mindig lehet, hogy ezt vagy azt még kérnek, de az már más tészta. jövő héten úgy tűnik, lezárjuk a témát.
erre majd akkor iszunk...

daráló

most sokalltam be, kitört rajtam a dühroham, a tehetetlenségtől ordítottam volna, ha éppen nem káromkodom.
ilyenkor egy jó kis önsajnáló bőgés a gyorssegítség, az hamar lenyugtat...
banális okok, utolsó banánhéjak: sietni kéne az eredményekkel, befejezni a héten mindent, de holnapra már nincs injektor, se elég hal, ráadásul vacsi sincs, mert a húsdaráló, amit hoztak sosó szülei, egy kalap szar, hús nélkül megy a rendszer, amint hús kerül bele, nem forog semmi, csak üvölt a motor. (az úgy volt, hogy pulykamellet vagy csirkemellet nem darálnak boltban, mert azt nem szabad. én meg azért nem vettem már régen darálót, egyszerű paraszti kézi darálót, mert sosóéknál van vagy hat motoros a pincében, a büféből ugye, és majd hozunk, majd hoznak a szülők, minek álljon ott. hát most hoztak egyet. valszeg a többi is ilyen. köszönöm szépen.)
még elrohantam a makromarktba, ahol 160-ért adtak volna braun csodát, a familiába, ahol volt már 100-ért is gagyi motoros, de csaknem fogok kiadni ennyit egy műanyagmenetes förmedvényre egy vacsora miatt, mezei kézi meg persze sehol...
mindegy, sütöttem félkész zsömlét, kibőgtem magam, és most zenét hallgatok, meg németezek, ha lesz hozzá erőm...

gengengenngenge

remember me, ugye, az ember már várja, hogy mikor jön, pedig ennek a számnak ez nem a lényege, ez csak a remakeben jön elő úton útfélen. itt csak a végén énekli marlena shaw. de hosszú az út odáig, addig jópárszor kirázza az embert a hideg...

üres

félelmetesen egyszerűnek és üresnek tűnik azok élete, akik mostanában körbevesznek. kicsit kiborító egy harmicéves nőtől harmadszor ugyanazt a gondolatmenetet végighallgatni, pláne azokat a monológokat, amikben sajnálkozik dolgokon, amiket kihagyott, amiket nem tett meg. rémisztő. aztán meg a másik, aki még nincs harminc, hazamegy a pincelakáskájába, és ki sem mozdul, max vásárolni, aki képes végigülni a hétvégét egy ablaktalan kisszobában, brrrr.
persze könnyű ítélkezni, főleg másokon, de könyörgöm pofozzon fel bárki, ha ennyire egyszerűvé válna az életem.

sütőtököt mondtam

ma láttam itt először. sétáltunk a városban, tíztől délig, amikor sosem, és megtaláltuk a helyes kis kedvenc terecskéinken a fagyoskodó piacosokat. na és az egyikbe bekuksolva megláttam a tököt, a sütnivaló, ovális narancssárga csodát, amit a közértekben vagy a szupramarketekben nem árulnak, úgyhogy le is csaptam egyre rögvest. erre vágytam egész ősszel, otthon hetente egyszer tököt ettünk, vagy otthon vagy benn a laborban...
még egy picit pihenget odabenn a sütőben, aztán rávetem magam...

rosszkedvünk(kel) tele

nincs kedvem mesélni
kaka egy időszak most ez
hétfőn feri megdobott pár hűdesürgős dologgal, amik miatt a keddi injektálás szerdára csúszott, szerdán jött ági, akinek még be kellett fejezni a naptárt, amit csináltunk, úgyhogy szerda délben még épphogy befejeztük a sztartrekkes montázst, amikor megérkezett a laborba.csütörtökön projectreportom volt, délelőtti injektálással, majd este ági búcsúvacsija az andreasbrauban, majd péntek délután óta itt vannak sosó szülei.
egy kis nyugit szeretnék. egy kicsit most hagyjanak békén.
megszoktam már az egyedüllétet, hétvégén sosóval, nincs nekem már türelmem ennyi meló mellett még várni a fürdőre, meg kaját főzni, ha én nem vagyok éhes...

reggelek

van úgy, hogy fáj a nyolc is, rá kell húzni még egy negyedórát, de ma kivételesen jól ment a félnyolc, húzásmentesen.be kellett menni korán, az extrapisi miatt. csak kár, hogy sötét van még ilyenkor. nem látni, ki viszi el idő előtt a diót. múltkor pölö kipakoltam, eltűnt minden, aztán pár percre rá jött őmókuskelme riadtan és éhesen, mancs az ablakon, kétlábon kuksol be, hogy hékás, holakaja, ittvagymég, adjálenni lécciléccilécci.
aztán megint múltkor meg már várt rám. kinéztem az ablakon, és ott ült a rácson, és búsan nézelődött...

No. 1 Ladies' Detective Agency

még zozó hagyta itt, éppen az angol könyvekről dumáltunk, aszonta, most olvasta ki, és marha jó, meg jó nagy betűkkel írták.
tényleg marha jó, sőt, iszonytosan jó, az emberben egyre nő a vágy, hogy megnézze magának a helyet, hogy odaüljön a fa alá Mma mellé...
és amikor pénteken sosóra vártam a fra-i pályaudvaron, a könyvesboltban mi köszönt rám? a könyv három éppen aktuális folytatása. (a második és harmadik rész éppen keresés alatt, a 4-5-6. rész volt az épp aktuális könyvesbolti szerzemény)

röviden

- eladták. szűkül az én kis falum.
- nincs már olyan sapka, ami tappancsos, indiánvörös, és olyan, mint a kesztyűm meg a sálam, amilyet valszeg a taxiban hagytam, amit persze nem hívtunk fel, csak gyerekméretben, ami pici az én fejemre. még azért a másik boltba benézek hétvégén. viszont van új egyrészes fürdőrucim, mert a régit kimarta a klór (azt is, de most újra próbálkozom, bevetve minden női fortélyt), meg vadiúj barna mackófelsőm, jó meleg és jó retro. juduuu.
- már mozog minden irányban a fejem meg a nyakam. külön külön is. három fájdalomtól sivitó nap után ez igazán nagy eredmény.
- végeztem a térképekkel. most márcsak ismételni kell néhány injektálást (32-t, szám szerint), meg aztán azokat festeni és térképezni, meg jövő csütörtökön munkabeszámolót tartani és megírni a cikk ránkeső részét, és attól félek az egyetemnek az éves beszámolót is most kell megírni, nemrossz, nemrossz. persze mindeközben huszadikán jönnek sosó szülei három-négy napra. ja, és jövő héten ági itt alszik, mert a lakását már visszamondta. juduuu.
- visszahívtak pisilésre. múlt héten szerdán bontottam ki a levelet, hogy csütörtökön orvosi vizsgálat. most meg visszarendeltek pisire. remélem csak kiöntötték a csütörtökit. (ma hajnalban álmomban a laboroskislány elvette az új pisit, és hozzáöntött valamit, és bekékült a minta, és mindenki elszörnyedt, hogy úristen, ennyire cukorbeteg vagyok. tiltakoztam, hogy nade a vércukrom sosem volt nagy, de leintettek, én meg mély letagriába és kiborulásba sűllyedtem.)
- van korcsolyapálya KAban. már csak fel kéne fedezni, hogy milyen, aztán usgyi, venni egy korit, és égetni a zsírt, amíg csak lehet.
- mégsem megyünk stuttgartba szombaton, nem lesz koncert, de sebaj, így legalább nézünk komódot, ahova sosó gatyái már remélhetőleg beférnek :)
- megnéztük a padlógázt, aminek egyszercsak eltűnt a szöveghangja (ez szebben hangzik, mint a valóság: az elejétől fogva csak a háttérhangsáv szólt csak) a dvd-játékosban, próbáltuk így beállítani, úgy beállítani, aztán maradt a régi jó laptopos módszer (az legalább leadta a hangot).

vadas

nekiindultunk dahn-nak, aztán végülis valahol arrafelé betévedtünk egy pfalzi vadasparkba. nem volt hűdekicsi, de nem is hűdeszuper, de legalább az őzek szarvasok szabadon mozogtak egy-egy bazinagy területen.
a malacok meg túrtak...
aztán beültünk egy hüttébe virslizni meg májasozni, és miközben tömtük az arcunkba be a házikenyeret, odajött egy helyi érdekeltségű tata, és megkérdezte, hogy úgy dolgozunk-e, ahogy eszünk. mondtuk, hogy ja, mire megveregette a vállamat, és megdícsért.
ezek a hütték igazi nagy kincsek. ezekben még a németek is életre kelnek, még ők is hangosan dumálnak, összejönnek, beszélgetnek, emberek itt ők is, na. kár, hogy a városokban nincsenek hütték.

hol a bajusz?

héhás, nem vagy túr kicsi ehhez...

női napozó

ebéd vilkóval

székeket gyűjt. merthogy a széken ülés az egyik legtermészetellenesebb dolog a világon, ezért a széktervezés nagyon is rafinált dolog. meg kell támasztania az embert, kényelmesnek kell lennie, persze meg szépnek is. sok építsz tervez székeket is, és ezek a székek az építészek stílusának eszenciái.
meséltem neki az indiai könyvről, amiben azt írja a pasi, hogy az igazán trükkös éttermekben olyan székek vannak, amik kényelmesek, de csak másfél óráig. utána már mocoroghatnékod támad.
igen, mondta ő, és akkor elmesélte, hogy milyen helyre milyen támlás szék való, nagy támlájú az étterembe, közepes a gyorskajáldába, igen pici a kávézókba...
aztán kikérdezte, hogy milyen könyv is ez.
mondom a sztorit, hogy ausztrál vagy új-zélandi börtön, satöbbi, mire vigyorogva mondja, hogy manapság az ausztrál börtönök csak nem olyan szigorúak. merthogy a nagybácsikája ott volt börtönben. a nagynénje londonban hozzáment egy ausztrál pasihoz, kimentek hozzájuk, majd a srácot lecsukták pár évre rá, valami drogügylet miatt. amikor a szöuli repülőgéppel kiment 14 évesen hozzájuk látogatóba a magyar nagyanyjával, akkor még nem volt sitten a nagybácsi, de nagyban lopott áruházból, meg minden. jó fej pasi volt, meséli, akkor, kamaszfejjel...
:)

szilveszter

craigdavid felkérte j-lot, aki igyekezett összezárt szájjal mosolyogni, mert a kiskocsmában iszonyú fokhagymásan főzték a brassóit.
craig sörtésztában sült pulykamellett evett.
dübörgött a hálószobában az estefem a kishifiből, amolyan szilveszteri bulimix, nekik éppen bejött, hát craig felkérte j-lot.
táncoltak.
eljátszották, hogy egy clubban vannak, és csak most ismerkedtek össze. életre keltették a legmerészebb videoklippeket. amolyan praiseyou-s hangulatban, de hát mittegyünk, ha nekik így tetszett.
aztán éjfélkor lementek a konyhába, kidurrantottak egy pezsgőt, majd átmentek a szomszédba koccintani.
egykor már aludtak is...

játékos

az ember legyen nagyon óvatos.
főképp akkor, amikor kíván valamit.
vagy amikor kijelenti, hogy egy empéháromjátékosnak bármikor nagyonis örülne.
mert aztán eljön a karácsony, és láss csodát, ott áll a fa alatt egy csilivili játékos, aminek lehet nagyon örülni, van is rajt gyári techno, perszehogy az lesz az első, hogy leszedjük, és rárakjuk azokat, amiket jó hallgatni.
csakhát a profi játékos márkás, és a qrva cég csak a májkroszoftosok seggét nyalja, perszehogy csak ikszpével tud kommunikálni, minden más oprendszeres cuccot lefagyaszt. ja, és aszongya, hogy a vindózmédiajátékos legújabb verziójával lehet csak rápakolni cuccokat, szinkronizálva, hogymiketkinemtalálnak... az meg persze nem hajlandó, csak netről leszedett jogtioszta cuccot rápakolni, oggot meg persze hírből nem támogat, hiába lenne jó az a játékosra, ha felpakolni nem engedi...
de kéremszépen, mielőtt végképp rossz szájízünk kerekedne, örömmel jelenthetem, hogy az ikszpével is ragyogóan működünk, a dévédéről írt cédék ragyogóan működtek, és szerencsére a kis játékosra mindenféle szinkronizálás meg csilivili program nélkül is bármit fel lehet pakolni, nemhiába szenvedett több órát szegény pasim, hogy rajzolgatás közben ne unjam magam halálra odabenn...
a noném dévédéjátékos bezzeg mindent szuperül lejátszik. najó, majdnem mindent...

töltés folyamatban

bocs most éppen olvasok meg emberekkel vagyok, meg korizok, meg gyögyöt füzök, meg kolbászt eszek, na, várj már egy kicsit, mindjárt kapsz te is...

csajok...

az úgy volt, hogy jól elvittem a fényképezőt sylwiához, hogy majd használom is, de nemhogy elő sem vettem, de még jól ott is hagytam nála. másnap mikor visszakaptam, ezt találtam rajta:

álom, édes álom

havaz

munkáról lécci ne is beszéljünk. annyi embrió áll stócban a hűtőben, amit le kéne rajzolni, hogy rosszul leszek, ha rájuk nézek. és aztán rájuk nézek a mikroszpókban, és öt térkép után már tényleg rosszul is leszek.
vasárnap elmentünk megkeresni a havat. merthogy mindenhol van, csak itt nincs, úgyhogy elmentünk tübingenhez közel, megnéztünk egy jégcsapokkal feldíszített vízesést, csúszkáltunk, fáztunk, hógolyóztunk (na jó, a tunk az enyhe túlzás), és aztán egészen sikerült elkergetnünk a nyavalygós rosszkedvemet. aztán jött zózó, és persze megint jól besöröztünk...

és mégis mozog a víz

mi az állóvíz ellentéte? mozgóvíz?
kedd - vacsi a magyar srácokkal
csütörtök - karácsonyi vásáron forraltborozás
szombat - karácsonyi ideglelés (sopping)
este zozó
vasárnap - srtasburg
kedd - vacsi sylwiánál
szerda - sörözés ágival
csütörtök - intézeti karácsonyi buli

közben a múlt héten folyt a gyakorlat, a héten meg az olasz lányok plusz injektálássorozat, térképrajzolás, lassan bekattan az önmegsemmisítő üzemmód, érzem...
elszoktam már én ettől a pörgéstől. jövő héten pihenni kell, készülni az otthonlétre...

új gyógyszer

hogy vagy?
kicsit fáradtan. és te?
hát még én.
miért mi történt?
majd anyád elmondja.
na, mi történt?
hát, kaptam egy új gyógyszert és reggel történt egy kis galiba.
micsoda?
vérnyomáscsökkenés, szívmegállással.
micsoda?
adom anyádat, majd ő elmondja.
reggel felkelt, felállt, és bezuhant az ágy melletti asztal alá, beverte a hátát, rángatózott, szürke volt, nem bírt felállni vagy két órán át, és persze nem engedte anyámnak kihívni a mentőket. anyám megmérte a vérnyomását, a mérő nullát írt ki, apámnak meg időnként kihagyott a szíve. anyám adott neki viszkit, apám kihányta, de jobban lett. hálistennek nem ment ma egész nap sehova, anyám se, maradt vele otthon. vivi éppen ott aludt, úgyhogy ma ő is lógott a suliból, maradt az öregekkel otthon. egyébként meg majd nézünk nekem bőrkabátot a királyutcai olaszboltból, meg majd csinálunk ugye együtt szalvétatechnikával mindenfélét, most ez anyám legújabb hobbija...

kiniéshorni

megy az áruházban, és százféle harisnya kapható, ez csak strasburg lehet, a németek képtelenek egy normál boltba háromnál többféle színű harisnyát berakni, pláne olyat, aminek elől-hátul lyukat vágtak.
annával élvezet ám soppingolni nagyon, ahogy mutogatja zozónak a melegek polcáról hozott alsónacit, meg elveszik a lámpaosztályon...
kávézni meg melegedni akartunk, ehelyett ámultunk nagyokat, így aztán sajna elmaradt a közös kávé, rohannunk kellett vissza a vonathoz, de azért vicces egy nap volt a híres strasburgi karácsonyi vásárral, meg a vicces ebéddel...

tojáscsatni

olyan egyszerű, és pár perc alatt megvan, most megint odavagyok az indiai kajákért.
csak összedobsz mindent, ami csíp, hagymát, fokhagymát, gyömbért apróra vágva, rá a csilipaprika, meg a koriander, só, római kömény, míg össze nem szöttyennek, aztán jön a kevés paradicsompüré, meg a felkockázott pár paradicsom, míg össze nem szottyadnak, aztán jöhet bele a megpucolt főtt tojás, kicsit bevagdalva az oldalán, majd összerotyogtatni őket, amíg a szósz jó sűrű nem lesz. rá a rizsre, igen. ezaz.

Szoval, megjottem, a hely ismeros, a Chinatown mellett lakom, hello
Peking. Ez a legsurubb hely a varosban, hello nyolcker. Nem baj nem
felek, kiismerem magam.
A Youth hostel felelmetes, mindenfele nep tomorodik ott az elet also
harmadabol (hm, lehet, hogy el kellene gondolkoznom, merre tartok...).
A szobatarsaim egyike ujzelandi, hostelt nyit majd ha hazament, a
masik francia, valami ifjusagi szervezetnek dolgozik. Ertem az
akcentusukat szerencsere. :)
Van konyha es rettento sokat eszem, meg alszom is, biztos a hideg
miatt van...ja mert leszakadt a ho, mihelyst megjottem, amire nemvolt
p;lda az elmult 25 evben...zsakban hoztam a hideget.
Minden nagy itt egyebkent, a termeszet a szomszedban, itt a park nem
kutyasz*rato hely ket paddal, hanem egy darabka oserdo,
oriasfenyokkel, pafranyokkal, kover es tolakodo mokusokkal. Allitolag
mosomedve is van.
Mar csinaltam par fenykepet, de az ido igazan pocsek es ettol miden
csunya. De marciustol oktoberig tavasz van. Es ugy fest,marciustol en is itt leszek. Merthogy elkeltem, ugy tunik, az UBC es az AIDS-esek nagy oromere. Gondolkodom, elmenjek-e a tobbi megbeszelesre, nem tunik etikusnak ezek utan.
Jol drukkoltatok (bar nem tudom, ki minek szoritott...)!
Hianyzik a kommunikacio, ebbol a szempontbol jo a hostel, valaki csak
megvizsgalja, mit fozok, a batrabbak esznek is belole :)
Irjatok, probalom olvasni, nagyon sokminden lenne meg, de felek, hogy
letelik az ido, elkuldom inkabb ezt, majd jovok meg,
aludjatok jol (ha jol szamolom, hajnal van most odaat.).
Mindenkinek a leges-legjobbakat,
e

sapkasál

vettem sosónak ajit, legalábbis egyet már igen, meg persze vettem magamnak tappancsos bordó sapkát, sálat meg csúszásgátlós tenyerű, kívül tappancsos kesztyűt. nagyon durva. nusi hamisan vigyorogna, és dicsérne, tudom.

lepi

tegnap fél hatkor megbeszéltük a magyar srácokkal, hogy begurulok velük a városba, megmutatok nekik egy jó kajáldát, aztán közben sosóval egyeztettünk, és aztán felszedtem őt a sarkon, és együtt megvacsiztunk ott, ahol a bépével és esztivel is, aztán kilenc körül hazaérve tényleg igazi meglepi fogadott: karácsonyfaizzók a háló ablakában, csokik az ablakra ragasztva, a csillárról és szekrényajtóról lógva, mamusz az ablakban, benne két mufurc pirosruhás szakállas muki.
én meg csak túrógombóccal tudtam viszonozni...

a gyakorlat teszi...

igen, most van az esedékes évente egyszer megtartott fejlődéstan gyakorlat, amit feri tart. meg mi. holnaptól leszek aktivizálva, ma kivételesen térképeket rajzoltam egész nap. felemelő egy meló. most szkenneltem be őket, de sajna a katarzis még arrébb van, még azért jócskán van vele meló...

uszáj ezt?

na szóval a konszenzus az úgy néz ki, hogy sosó medencés bulit akar, én mindenképpen kertit, de felőlem akár medencés is lehet. már el is terveztük, hogy milyen lesz az esküvői rucink. sosó egy rövidnaciban és egy pólóban lesz, én meg fehér fürdőruciban, fehér, fátyolos úszósapiban, kezemen és derekamon fehér úszógumi. a békatalpon még gondolkodom. nem akarok túl patetikus lenni...
kuuuruttykuruty...

átlagoste, átlagestén

most éppen rástartoltam a németre. mondtam már, hogy irtóra élvezem? nem mintha hűdejól menne, de élvezem, hogy átfedés van az angollal, meg a magyarral, persze csak szavak terén, de vicces szavakat tippelni, főleg, ha bejönnek a tippek. szóval esténként leülök a masina mellé, dumcsizok sosóval, néha zozóval egyeztetjük, hogy mikor jön, útközben annához, meg hogy együtt megyünk ki aztán strassburgba, ott annázunk egy napot.
aztán nekiállok németezni, közben megy a zene, végre, az egésznapos kuss vagy nyálrádió után (a csönd a rosszabb, hihetetlenül zakatol, zümmög, zörög a sok szar hűtő, fagyasztó, elszívó, centrifuga, pcr, inkubátor, zavar nagyon), a neten szótárazok, a kis szarban alig van benne valami, bár az onlány sem tökéléletes, de jobb. most éppen van egy új nyelvtankönyvem (tegnap ugye erről sem beszéltünk), amiben példák meg feladatok is vannak, most idáig ezt nyúztam, meg az új szavait szótáraztam, meg beírtam a szólistámba. de kezd tisztulni, kezd megragadni, és az jó. csak még azt a datív-akkuzatív cuccot kéne még valahogy bevésni ide a fejembe...
de most nyomás aludni, már megint qrva késő van, és én meg persze hogy csak reggel leszek fáradt...

néha komolyan úgy érzem, láthatatlan vagyok. vagy hogy nem hallanak. vagy egyáltalán nem is létezem. aztán ebből persze visszaránt az a három-négy ember, aki az intézetben a munka-kérdéseken kívül is képes hozzám szólni. négy. és akkor eszembe jut, hogy nem velem van baj, és ilyenkor magamban dühöngök, átkozom ezeket az aszociális australopithecusokat, akik körülvesznek, rám telepednek, feldühítenek.
az elmagányosodás fokozatai közül most éppen tartok, hogy időnként feleszmélek, jé, de jó dolog nevetni, de régen is tettük ezt benn a munkahelyen... és akkor eszembe jut eszter meg szpéter, akikkel ülünk az ötnégyzetméteres kiskonyhában, és fulladozva röhögünk.
hiányoznak az emberek magam körül. zombikkal vagyok összezárva, akik félnek nyitni mások felé, nehogy kiderüljön zombiságuk. nem, nem jófej zombik. sosót mostanában ritkán látom, sokat volt pesten, mással meg csak a munkahelyen találkozom. gááááz nagyon.
ma jó napom volt.
németórán arcomba sütött a nap, és nagyokat röhögtünk. egyre jobban felszabadul mindenki, irtó viccesek az órák. kedden például tabut játszottunk a szódoga helyett, irtó jó volt, nagyon élveztem. aztán este meg ági bútorait cipeltük le a kisteherautóba, holnap költözik, aztán meg dec végén végleg.
csak páran voltunk, nagy részüket nem is ismertem, de uli humora meg a többiek jókedve feldobó volt.