piac

és azt meséltem már, hogy a pasim háromhetes intenzív hollandtanfolyamra jár, és hogy három héten át a délelőttjeit (többek között) a leiderdorpi kosárválogatott fiatal magyar tagjával, Ritával (akinek nem utolsó sorban kiváló barbiteste van, meglátszik az a sok edzés, na) tölti?
és hogy Rita pasija is magyar, meg van egy magyar szomszédcsaja, akinek négy év körüli gyereke van, és hogy Sosó szerint tök jó lenni velük összejönni?
meghogy Sosó szerint Rita vállalna bébiszitterkedést üres óráiban?
nem? biztos azért, mert nem vagyok egy féltékeny típus.
de az azért nem esik jól, hogy miután pasival megbeszéljük, hogy ma délután kettesben kinézünk a piacra, veszünk estére valami egzotikus hollandnyelvű halat, a hollandóra után felhív, hogy akkor ő most kinéz a csajokkal a piacra.
aztán megint felhív, hogy ja, ha már a piacon van, mit vegyen. mondom, hogy ha már úgyis ott van, nézzen ki egy halat, azt vegye meg.
- milyen halat?
- khm. tudod, azt beszéltük meg, hogy  (lásd fenn).
- tényleg?
- tényleg.
- ó. hát, izé. azon kívül kell valami? szép a barack.
- hát, vehetnél sárgabarackot, pár kilót, gombócnak, meg krumplit.
- krumplit azt nem veszek, nem cipelem azt a hátamon haza. a barack meg drága, veszek egy keveset, megkóstoljuk, és ha finom, veszünk még.
- kóstold meg meg most, és ha finom, vegyél sokat, ha már úgyis kinn vagy.
- na jó, szia.

eltávozást kapott a diffenbachia

tegnapelőtt a harmadik iszonytatóan büdös virágját vágtam le, sűrű könnyek és tüsszögések közepette, úgyhogy megkértem sosót, vigye innen ezt a hálátlant az egyik ismerősnél vagy rokonnál sem virágzó szerencsétlent. sajnálom szegényt, most lenn van a pincebejárat mellett, de majd keresek neki gazdit, aki jobban bírja.

társaság

Anikó hívott, hogy még a hazautazásunk előtt menjünk, és nézzük meg a kertjüket, a szavannát, merthogy kiégett a fű, de legalább lehet kinn játszani, meg kinn enni, jóisaz.
és lőn, tegnap kibuszoztunk, bár Hanna megint aludt délután, és csak négykor ébredt, szóval ötre már ki is értünk Anikóékhoz - muszáj volt buszozni, oda csak busszal mentünk eddig, máshogy ezután sem mehetünk kiborulás nélkül (brutális ez a megszokotthoz való ragaszkodás), nade Anikó jófej volt, mondta, hogy jut nekünk is vacsi, menjünk, amikor csak tudunk.

a legutóbbi ottlétünk után Hanni ódákat zengett Leviről, aki egyébként három héttel fiatalabb csak Hannánál, hogy jókat játszottak, pedig Levi mindent, de tényleg, szó szerint mindent elvett tőle. ha elkezdett játszani a kisbusszal, akkor azt, ha a kirakóssal, akkor meg azt. végül Hanna krokodil könnyeket hullatott, mert Levi a rózsaszín kistáskáját is el akarta tőle kobozni, na ekkor mentünk haza - vagyis egy percét nem élvezte az ottlétnek.

ezek után a tegnapi vizitre hogy fog emlékezni, nem tudom. de minden esetre az uzsi után, mikor kiterítette Anikó a plédet a kiégett pampára, és hozta a nagy füles lasztit, Hanna elkezdte jól érezni magát. kitalált pár játékot magának, pl. labdát fogva a térdemről a plédre vetette magát, és röhögött, hogy most nagy puff jön. Levi is beszállt, ő is a térdemre ült, és felváltva, majd egyszerre ugráltak a plédre. na innentől kezdve elválaszthatatlan haverok lettek, egymás bolondságait utánozták, nagyok vihogtak, egymást csikizték a plüss kuglikkal, egymás nevét kiabálva rohangásztak a kertben fel s alá, mi meg Anikóval megállás nélkül vihogtunk rajtuk, annyira édesek voltak.

hamár könyv

csak nő a virtuális stóc könyv, az olvasásra várók. ulickaja az első helyen két könyvvel, aztán vonnegut a galapagosival, aztán lázár ernő felnőttkönyvei, és most vettem egy bad science című könyvet ben goldracetől - megvettem a következő hollandtanfolyam könyvét, nem mintha mennék a következő tanfolyamra, de elkezdtem itthon tanulni (ha marad idő a netezés és időelbaszás után), és sorbanállás közben megnéztem az angolnyelvű science könyveket, és ez hívogatott.
naszóval most nekiálltam a bad science-nek, és nehéz letenni, jó kis leleplező könyv, célpontjai a homeopátia, a detox masinák forgalmazói, a kozmetikai ipar és a nutrition industry, bármi is legyen az pontosan magyarul.
a detoxos részen túl vagyok, az nagyüzemi kamu, becsapás, nem is értem, hogy engedgedheti a fogyasztóvédelem a forgalmazásukat. a homeós részek nem mondtak eddig túl sok újat, bár a hígítások mértéke csak most esett le igazán nekem. de a kozmetikai rész viszont nagyon izgis:
- a ránctalanító krémek dobozára felírt hatóanyagok, mint pl. A-vitamin (retinol), csak homeopatikushoz közelítő mennyiségben vannak jelen magukban a krémekben, mert egyébként hihetetlenül allergizálnak
- a ránctalanítást a széttrancsírozott fehérjék (kódszavak: kollagén, elasztán) végzik, és a hatás csak addig tart, amíg kened magadra a cuccot, ha nem használod, abbamarad, merthogy a széttrancsírozott fehérje megszárad az arcodon, és akkor összeugrik, ezáltal "feszesíti az arcbőrt". kvázi olyan, mintha egy harisnyát húznál az arcodra.
- a zsírosító anyagon felüli egyéb hatóanyagok (mint például DNS - ez szó szerint olyan, mintha halspermával kennéd az arcodat, onnan a legegyszerűbb hal-DNS-t kinyerni) közül semmi nem jut be a bőrbe. az olyan dumák meg, hogy pl oxigénnel dúsítja valamelyik krém az arcot, qrvanagy kamu, merthogy az ezekben lévő hidrogén-peroxid tényleg bármikor szívesen lead egy oxigént, de az eléggé reaktív, és inkább legyalulja a felső hámot, mint oxigénnel látna el bármit is.
na, hollandozom egy kicsit, aztán olvasom tovább a leleplező-könyvet. ha van valami izgis, majd szólok.

a fülbevalós

már ezer éve, hogy anyuék megnézték a lány gyöngy fülbevalóval filmet vermeerről meg delftről, de azóta is odáig vannak, hogy olyan az egész, mintha a festmények megelevenedtek volna, meg hogy delft milyen szép hely lehet.
aztán megvették a könyvet, mert a filmet magyarul, úgy tűnik, nem lehet megszerezni, és anyu elhozta, én meg három este alatt kiolvastam. aztán elmentünk kettesben delftbe, megnézni a könyv helyszíneit, a vermeer-házat, a piacteret, az új templomot, a vágóhídat, és a vermeer-házban megvettük angolul a filmet.
hát, a könyv jó. olvastatja magát, meg a nő tényleg alaposan utánajárt vermeernek meg a festési technikájának. a film sztoriból eléggé gyenge, collin firth egy falábú béna benne, a párbeszédei meg egyenesen katasztrofálisak, de a képi világa hihetetlen szuper. szóval a forgatókönyvírót büntetni kéne, de az operatőr meg a látványfelelős flitteres ötöst érdemel.


delft meg, hát, delft. már negyedszer voltam most ott, és negyedszerre már nem olyan nagy flesh, mint elsőre. amikor 2004-ben itt voltam borossnál, lenyűgözött, és ma is azt mondom, az egyik legszebb európai főtér. a régi meg az újtemplom érdekes, főleg, hogy sírköveken lépked az ember, a belváros is szuperül megmaradt. de a vermeer-ház egy nagy becsapás. oda ne menjetek be, ha jót akartok. egyrészt csak reprók vannak benne, másrészt az egész házat felújították, és egy modern életrajzi kiállítást rendeztek be ahelyett, hogy megpróbálták volna visszaadni a ház eredeti állapotát, berendezését. ja, és mindenhol a fimre meg a könyvre utalás, irtó nagy a marketing odabenn...
na mindegy, azért jó volt, más szemmel néztem így a várost, hogy kapcsolódik hozzá egy sztori, és ismered azok helyszíneit. meg az előző esti lelkizős beszélgetés után valahogy könnyű volt anyuval sétálni - előző este valahogy kijött belőlem, hogy anyunak sem kell a szomszédba mennie makacsságért, és majdnem elgondolkodott ezen, de aztán inkább magát védte. végül aztán a távolba révedve megkérdezte, hogy miért akarja mindenki bebizonyítani, hogy neki nincs igaza. hát itt a pont, mondtam anyámnak, hogy mindent, de tényleg mindent így fog fel. hogy ha valaki elmond egy neki nem tetsző véleményt, akkor az illető ellene van, és neki a véleményét, hibás emlékét, egy téves következtetését foggal körömmel kell védenie, mert az az ő igaza. pedig lehetne beszélgetni is, eszmét cserélni, változtatni a véleményeken, nemcsak eszméket ütköztetni. na  mindegy, nem ért el hozzá a meszidzs, továbbra sem érti a többi embert.
de azért a delfti séta jó volt.

FUSZ (fürge ujjak szakkör) júliusi hírlevél

Hanna ruhája előtt befejeztem a vörösbegy-kötést, csak összevarrni nem ment elsőre, így félreraktam. pár hét pihenő után összevarrtam, kitömtem, csináltam rá szemet, csőrt, a csőrbe meg kukacot - Hanna rögtön vitte is az ágyába, Csipcsipet átölelve aludt aznap este.
Nonó szülinapjára - úgy terveztem - is kötök egy vörösbegyet, de ahhoz most nincs kedvem, asszem egy lecsukott szemű babát kötök inkább. de lehet, hogy abból kettőt kell kötni, nehogy Hanna elirigyelje tőle. még meglátjuk, van még egy pár hét a pesti nyaralásig.
viszont itt a nyár, és én meg még mindig nem vagyok terhes, pedig eddig mindkétszer rögtön összejött a kölök, amint nekiálltunk, most bezzeg várat magára, nade mindegy, szóval nyugodtan megvarrhatom magamnak a nyári ruhákat meg szoknyákat, amiket eddig azzal halogattam, hogy úgyse fogom tudni hordani. végülis minek áll itt az a sok vicces meg szép anyag meg szabásminta.
tegnap délben nekiálltam a vékony pántos nyári ruckónak a rózsaszín alapon zöldes és pirosas hippikörös anyagból mivel Hanna éppen három órát szunyókált, pedig egy éve már nem altatom itthon, csak ha mondja, hogy fáradt, és aludni akar (és ez eddig háromszor fordult elő az utóbbi egy évben), szóval egész sokat haladtam délután is, este meg ment a varrás, mint a szélvész, éjfélre már nagyjából kész voltam. ma csak a felsőrészt kellett megigazítani, mert alállt a mellemtől, meg a kapcsot felvarrni a cippzár fölé.
iszonyat büszke vagyok magamra, pedig ez sem tökéletes, a hátoldalán felül a két vízszintes varrás nincs egy vonalban, de hát kit érdekel, úgysem nézi azt majd senki. Sosó szerint dögös a ruha :)

pofátlan

- Mami, nagy a popód - mondja a kétésféléves szende gézengúz.
ha magyarázok neki valamit, most már azt mondja: - Jó, mami, jól van, csend.
azt értem, hogy manapság egyre korábban érnek a fiatalok, nade nehogymár a tinédzserkori pofátlanság kétéves korban kezdődjön. irtó nehéz kitalálni, mi a legjobb megoldás, ha nemet mondok valamire, és őnagysága bedurcázik, és kijelenti, hogy: -Menj innen! vagy -Apát/Nagyit akarom! - és ez utóbbinál, ha nemet mondok, egetverő kiborulás jön.
meguntuk már, hogy egy fél órán át hívjuk az asztalhoz. ha odaültetem, ordít, és csakazért sem eszik, vagy bekéredzkedik valamelyikünk ölébe, és akkor persze jó étvággyal falatozik. ha ráhagyjuk, hogy ne egyen, akkor éppenséggel kihagyja az adott étkezést, aztán másfél órával később totál kiéhezve hisztizik az elmulasztott kaja után. más nem jó.
kiborító, egyszerűen megadurva ez, ahogy egy értelmes kis lény feszegeti a racionalitásod és tűrőképességed határát.

strand - avagy harc az elemekkel

elhatároztuk, hogy kimegyünk hármasban a tengerpartra - anyu, Hanna meg én, ma napos időt jósoltak. viszünk szendvicseket, gyümölcsöt, hogy ott ebédelünk, és max fagyiért meg kávéért ülünk majd be a büfébe.
reggel elmentem a kisközértbe, vettem kenyeret, felvágottat, megcsináltuk a szendókat, összepakoltunk strandsátrat, plédet, homokozószerkót, napkrémet, fürdőrucit, váltás ruhát, és mire már csak a szandált kellett volna felvenni, Hanna kijelentette, hogy kaka. mikor ráültettük a wc-szűkítőre, kijelentette, hogy nem akar kakálni. aztán meg jött a kukásautó, amit mindenáron meg kellett nézni. aztán jött a rábeszélés, hogy de engedje ki azt a kakát. végül a kúppal fenyegetésre abbahagyta a seggszorítást, és kiengedte a kétnapi termést. na, ezek után pont dél volt, mire kiértünk, amikor ugye nem kéne a napon lenni.
merthogy be is jött a ragyogó napsütés, húsz fok, meleg, szóval strandsátrat ide árnyékcsinálónak.
de a napsütéssel szél is jött, de piszok erős.
harcoltam a strandsátorral, míg felépítettem.
aztán meg hogy állva maradjon, és ne lebegjen sárkányként a parton.
végülis le kellett húznunk a bejáratot, hogy tudjunk egyáltalán enni, de a sátorban irtó meleg volt, és így is tépkedte a szél, és én meg már idegbeteg voltam az éhségtől.
aztán feladtuk, összecsomagoltam a sátrat, egyébként is jöttek már a felhők.
a fele cövek elveszett a homokban, mert persze ahogy elkezdtem összepakolni, a sátor szállt, mint egy daliás árpádsávos, a cövekek viszont maradtak a helyükön. azok a helyek pedig eléggé úgy néztek ki, mint a strand bármelyik más pontja, homok homok hátán. alaposan feltúrtam a homokot egy nagy körben, nehogy valamelyikünk belelépjen a leszúrt cövekekbe, de csak - mintegy ráadásként - a jegygyűrűmet sikerült elhagyni...

Önfényezés

nélkül állítom, a legutóbbi Hanna-ruci mesterien gyönyörű lett. Még persze nem menne el bolti ruhának, mert az ívek közelről még néhol szögletesek, de ez eddig legremekebb művem :)

helyzetkép

na, ma már nagyjából kitakarítottam, hétfő óta megint felgyűlt a kupleráj, és holnap jön anyám öt napra, muszáj volt kiporszívózni a kanapét, amin aludni fog, na meg főleg levakarni róla a tegnapi csokis keksz maradványait. még ki kell teregetni a színeseket, a konyhában lemosni a szekrényeket, a fürdőt meg a wc-t kinyalni, meg kimosni a lepisilt takarót - vettem Hanninak bugyikat, és néha lelkesen bugyizik itthon, de tegnap vakondnézés közben úgy tűnik nem kérdeztem elég gyakran, hogy kell-e pisilni - csak még szusszanok egyet előtte, és közben jól átvariálom a blogdizájnt.
itt vasárnap óta monszun van, na jó, csak tizennyolc-húsz fok és szél meg eső, meg olyan nyomasztó napfényhiány, hogy mozdulni alig birok néha. még szerencse, hogy a hétvégi kánikulát kihasználtuk - voltunk a bölcsis barbekjún, aztán szombaton Andiék áthívtak medence-partizni minket, és vasárnap délelőtt, még az esős évszak kezdete előtt piknikeztünk egyet Esztivel meg Pukbával.
Hanna eléggé gyorsan tanul most hollandul, folyton kérdezi, ezt hogy hívják a bölcsiben, azt hogy hívják a bölcsiben. Anditól kaptunk pár képes-szavas hollandkönyvet, meg én is vettem egy-kettőt, szóval könyvolvasás címszóval is tanulunk, és hétfő este már hollandul dumált Martijnnal a vacsi alatt.
ha már nyelvtanulás, tegnap beszélt Sosó Lacival, aki panaszkodott a franciatanárára, hogy egy kukkot sem beszél angolul, és hogy mennyire utálja. de meg kell tanulnia, mert Montreálban egy év után franciául kell valamennyit tudniuk, hogy igényelni tudják a vízumot vagy az ottartózkodási engedélyt. izgis lesz a gyerekeknek is, merthogy vasárnap költöztek ki Krisztiék is. nemrég írta Nemzso, hogy beszerzett egy kanadai pacákot, akihez (ha minden klappol most a nyári pesti ottlétekor) ősszel kiköltözik. Montrealba. egyébként Naj is onnan jött, az iráni-kanadai neuroimidzselős csaj a hollandtanfolyamról. ja, és a volt labortásunk Sz.Péter is jelentkezett a faszbukon, és mint írja, az olasz doktori után irány Kanada. ahol Eszter már pár éve jól elvan. mondjuk ő a kontinens túloldalán, Vancouverben. vicces, hogy most mindenki nekilódul és hogy pont Kanadába. majd megyünk látogatni, és jól körbenézünk - ez persze azt jelenti, hogy már néztem állást is ott, de ez persze semmit nem jelent...

szag

még egy hónapja jól bevásároltam a kertészetben. vettem egy ugyanolyan fehér ládát, amiben a vízipálma van, ezt most éppen Sosó frankfurti túlélőnövényének, mert mióta én locsolom, nőtt is, nemcsak túlél, vettem földet, agyaggolyócskákat, amit a nagy edényekbe szórunk föld helyett (százszor könnyebb, mint a virágföld), ládát a magról kikelt virágoknak meg egy diffenbachiát. ő egy normál szobanövény, semmi extra, zöld levelei vannak fehér foltokkal, csöppet mérgező a nedve, de Hanna nem tépkedi a leveleket, tehát semmi gond.
egy ideje iszonyat fura szag van itthon. a kettővel arrébb levő lakást felújítják, verik szét a falakat, perszehogy onnan jön a dohos ázott vakolatszag, csukjuk be ajtót, ablakot.
nade akkor miért erősödik a szag?
elektromos kutyüket kihúztuk, hátha valamelyik égeti a port - semmi változás.
könyvespolc lerámolva, könyvek és polc leportalanitva - semmi változás.
ablaknál erősödik a szag, nosza, függönyt lekapom, mosógépbe vele, amig mos a masa, lemosom az ablakokat is, de visszarakva a mosószerillatú cuccokat a csilivili ablakok elé sem lesz jobb szag a lakásban.
a nagy pakolászásban rácsodálkozunk Hannával, hogy jé, virágzik a diffenbachia, sosem láttam még a virágját, de csak este esik le a tantusz, mikor az egésznapos mókát egy percben összefoglalom, és rohanunk a virágot szaglászni - ő a hunyó.
azóta a teraszon van számüzetésben, és a külvilágnak bűzölög.

ez az én formám

hát ez beszarás, most nézem a faszbukot, és valaki belinkelte a tilosmaraton live-ot a koncertblogon.
marha jó, isteni, mintha ott lennék a dürerben.
na, most volt egy csomó csávesz belemászott a képbe, aztán egy zizz, mintha egy csatlakozót kihúztak volna, és oda a hang.
nabasszákmeg, vége van, vagymi, elkezdtek söprögetni.
de nem, zenélnek a csáveszek, csak éppen oda a livestreamre nem megy a hang.
neszenekem, belekóstolok, aztán rögtön elszaródik az adás...

Helyreigazítás

- Van valami a fejedben, hogy miket kell még venni?
- Szeretnék egy ekkora (mutatja) usb-kábelt.
- Nem, apa! - szól bele a gyermek - Nekem ekkora (mutatja) békám van!

jobbkezes nap - utazás abszurdisztánba

az úgy kezdődött, hogy ma reggel kivételesen ráhagytam Hannára, és beraktam még reggeli előtt a kockásfülűt, és közben kötöttem tovább a vörösbegyet, amikoris a harmadik rész képernyőérintős kiválasztása után (rámutat arra a részre, amit szeretne nézni) visszaült a kanapéra, és megvágta a tenyerét a párnával.
igen, a párnával. van annak egy cipzára, hogy le lehessen venni és kimosni. na kéremszépen - amint az imént kiderült - az valahogy eltörött, és a kettétörött fém húzóka végigvágta Hanna jobb tenyerét.
lejódoztam, beragasztottam, ennyi.
jobb családokban biztosan ennyi lett volna. vagyis nem, jobb családokban a párna nem vágja el a gyerek kezét. szóval akkor inkább nálunk egy normálisabb napon ennyi lett volna ha a kis kerek ragacs, amiről azt gondoltam, hogy pont fedi a sebet, minek nagyobb egy kis praclira, le nem jön öt percen belül. pár óra leforgása alatt kipróbáltunk pár variációt, volt olyan is, amelyik pár órát kibírt a kezén.
aztán mivel jelenésem volt a bölcsiben (a gyerekek fejlődését félévente kielemzik a bölcsisnénik, ezt hiba lett volna kihagyni, és ez amúgy is már a pótalkalom volt), szóval Merel jött egy órára Hannázni. világfájdalom tört persze rá, mikor megszólalt a csöngő, és tudta, hogy én mindjárt lelépek, de persze a bőgve integetés után szuperül elvoltak.
ebédidő környékén kijelentette a szentem, hogy szívesen elmenne az ugrálóba, és mivel éppen a többórás ragtapasz-szezon alatt voltunk, én rábólintottam, hogy ebéd után mehetünk. na erre kiborult a bili, és jött az akaratmutogatás. meg a szobájában lenyugvás után az ebéd. meg a teregetés. aztán elkezdett játszani, én meg nem erőltettem az indulást, így aztán mire a többórás ragtapasz felmondta a szolgálatot, és sajna ugyanilyet már nem találtam, úgy döntöttünk, a dühöngőbe vacak ragtapasszal nem megyünk, nehogy begyulladjon a sebe.
süssünk inkább almáspitét.
jött persze segíteni a kis szorgos, de sajna annyira rendes a kölköm, hogy a használt konyharuhát vissza akarta rakni a helyére, és közben megégette a kezét (a vágott-tenyerűt) a sütőajtóhoz érve.
hidegvíz, fenisztil, menj be a szobába inkább játszani. perszehogy kijött segíteni a szentem, mosogatta a kisasztalt, amin nyújtottuk a tésztát, aztán nekiállt nyalogatni a fenisztiles kezét.
száj, nyelv leöblít, fenisztil kézről lemos, gyerek újból a nagyszobában, aki most éppen attól van kiborulva, hogy miért szólok rá, hogy ne nyalja a kezét.
este vacsi után (almáspitét eszünk, ma már mást nem vagyok hajlandó csinálni) megegyezünk, hogy fürdés inkább ma nincsen, fogmosás után kézben viszem be a szobájába, mikoris jobb (megvágott és megégetett) kezét nagy ívben kilendíti, és benyomja az ajtó és az ajtófélfa közötti lukba. mindezt miközben megyek be vele.
csoda, hogy nem törtek el az ujjai.
szegénykém, lefogadom, hogy lesz itt még éjjel sírás, ha ráfekszik a jobb kezére.

otthon - munka

az ember lánya hallja meg olvassa a gyeses anyukák beszűküléséről a cikkeket a nőklapjában meg hasonlókban, hogy takarítás, főzés, gyerekkel való ünytipünyti, és már este van, és ez agyilag totál lefárasztja az embert. és ekkor az ember (még gyermektelen) lánya csendben mosolyog, hogy hát persze mások nem tudják beosztani az idejüket, meg hát minek ennyit takarítani - norbi anyukája is anno minden nap felnyalta hipós vízzel a lakást, allergiás is lett mindkét fia, hát kinek kell ez kéremszépen, velünk ez semmiképpen, ez nem rólunk szól.
aztán az ember lánya szépen lassan rádöbben, hogy azonkívül, hogy a fűtés- és villanyszámla megnövekszik, ha az ember otthon van a gyerekkel, megháromszorozódik a házimunka mennyisége is.
vegyük először is a konyhát. napi ötször kell a kölöknek kaját adni, ha már nem szopik, az legalább napi kétszeri (bölcsinapon csak reggeli és vacsi a mienk, és persze ha máshol eszünk) szöszmötölés gyümölccsel zöldséggel kenyérrel tejbegrízzel főzelékkel husival tojással és persze sütivel csokival nutellával fagyival - ergo két nap után a konyha kész disznóól. ja, és nálunk az étkező a nappaliban van, ergo a nappali is az.
ha jó az idő, vagy ha nem, az ember kiviszi a kölköt játszóra, tengerpartra, állatsimogatóba, erdőbe, parkba, ahol sok sok homok vagy állatkaka vagy föld van, a gyerek pedig leül, letérdel, homokban hempereg, játszik vagy csak belelép. ergo mosni is többször kell hetente, mert a kint összekoszolt ruhákhoz hozzájönnek a lekajált és összepisilt ruhák is. kiteregetni, leszedni a ruhákat, összehajtogatni, elpakolni heti háromszor, négyszer elég unalmas tud lenni. pláne, hogy mivel a homok meg a kaja egy része a padlóra és szőnyegekre is jócskán jut, porszívózni is kell, ahhoz meg összeszedni minden kacatot a játszószőnyegről, begyűjteni a kukacot a kacsát meg a kétcentis műanyagkanalakat a lakás különböző sarkaiból. és ezek után - heti kétszeri porszívózással - van olyan érzésünk, hogy a lakás egy hatalmas nagy mocskos lábtörlő.
ehhez jön hozzá minden egyéb extra dolog. számomra a vasalás is az, nem vagyok arra hajlandó, csak ha nagyon muszáj. az ablakmosás egy külön kunszt: itt a harmadikon a 2m x 3m-es nem nyitható ablakot lecsutakolni felér egy cirkuszi mutatvánnyal. múltkor megcsináltuk, de inkább rákérdeztem a közös költséget szedő nőcitől, hogy ha lehet, a mi ablakunkat is mossa le a házhoz jövő hosszúrudas ablakmosó srác, mert persze megint csupa sirály- meg csókaszar az ablak az elérhetetlen sarkokban.
most, hogy kisütött a nap, és leengedjük néha napközben a redőnyt, irtó büdös porszag van, úgyhogy nekiálltunk redőnyt mosni - ennek persze az lett az eredménye, hogy a hálóban az ágy alól ki kellett rángatni a pluszmatracot, mert hát hol máshol ömlene ki - szigorúan a redőnypucolás után - a halál mocskos pucolóvíz...
na, nem panaszképpen mondom mindezt, csak úgy ma reggel is ezen filóztam, hogy még jó, hogy megyünk a kölökkel babazenére meg úszni is, mert akkor legalább nem otthon vagyunk, és koszt sem viszünk vele haza, és ráadásul még mindketten élvezzük is. és legalább akkor nem tudok takarítani, mosni vagy kaját csinálni :)

nemangol

Hanna kért új szoknyát, úgyhogy múlt pénteken elmentem az anyagboltba, ahol lehet szabásmintákat is venni, és kiválasztottam két budrakids meg négy butterick ruhát, de csak burda volt nekik raktáron, és mivel a butterick-árlapot nem találták, elküldtek ide.
nem is baj, mert a burdakids szabásmintában a részletes leírás megtalálható hollandul, németül, franciául, spanyolul, olaszul, valamint szuomi és svéd nyelven, de mondjuk egy olyan egzotikus nyelven, mint pl. az angol, amit esetleg könnyedén, szótárazás és félreértés nélkül megértenék szabás-varrás témakörben, nem.
úgyhogy most rendeltem pár amerikai szabásmintát (és láss csodát, ezek között van szoknya is, nemcsak ruha), amiben csak angolul írják le, mit hogyan kell csinálni.
bár lehet, hogy ezt később még bánni fogom, ha a szuomi nyelvtudásomat kéne egy csöppet megfércelni...

krakkó

naszóval minden eddigi meg nem válaszolt és ellinkeskedett levél ellenére Sylwia meghívott az esküvőjükre, ami augusztus 14-én lesz Krakkóban. 2 nappal aztán, hogy Pestről visszajövünk. Az éjszakai vonatozástól kezdve minden opciót figyelembe véve úgy döntöttünk, hogy egyedül megyek, merthogy elég macera a 19 órás vonatozás vagy az átszállásos repülőút az előző napi repülés után mindhármunknak, azért, hogy aztán este egyikünk Hannával legyen a szobában, szóval megyek egyedül, péntek este érkezem Krakkóba és vasárnap este már itthon is leszek. És akkor szombaton lehet csavarogni a városban, utcán kajálni, este meg bulizni, és vasárnap délelőtt még sétálni egyet a repülés előtt.
szabadságra megyek, na :)

Tádám

Végiggondoltam. Annak az esélye, hogy Sosón kívül olyasvalaki olvasna, akinek ez ùjdonság vagy egyáltalán érdekes lehet, valószínűleg a nullához közeli kis szám, ergo a poéngyilkosságért senki sem fog megorrolni.
Fleishman lefeküdt O'Connellel. A negyedik évad közepén. Mi lesz a maradék pár részben? És az ötödik évadban?

Jószomszédi iszony

Amie mostanában üvölt. Mint a sakál. Most is. Szerencsére Hanna már jóideje alszik, erre nem kel fel. Bezzeg reggel. Múlt hétig csak én riadtam fel ijedten Amie hajnali hétkor előadott őrjöngésére, de most már hálistennek Hanna is. És mivel délután lehetetlen lerakni, marad a korai altatás. Jóesetben kifogjuk az esti fegyverszünetet - vacsora vagy video - , de van hogy Amie este hét és nyolc között kezd el dobolni. Na, azt külön pontozom.
Egyszerűen nem értem, hogy hallatszik minden fel az alattunk lévő lakásból. Hogy Amie üvölt, az hagyján, majdnem négy évesen persze hogy kiborítja az otthoni feszkó - iráni Mérnök apukát kirúgták a festéklaborból, és most keresi önmagát meg a melóját, múltkor már úgy volt, hogy Londonban próbál szerencsét, de aztán mégsem.
Csak az a nagy gáz, hogy ettől az üvöltéstől már annyira kiborulok, hogy utálom már őket, legszívesebben lemennék egy szál pizsiben meg szájszagban üvölteni, hogy miafaszért ordít már ez a gyerek egy órája, hogy mama, menjen már oda az anyja a gyerekszobába. De nem lehet, mert akkor ki eteti majd a halakat, ha elutazunk...

Zöldség

Sosó minden negatív hozzáállása és megjegyzése ellenére a paradicsom és az eper magok is kikeltek, a paradicsom miazhogy kikelt, már bokrosodik, lassan nekiáll virágozni. Pár - szintén magról növesztett- virágpalántát már egy hónapja kiültettem az erkélyládába, az egyik fajta nem bírta a kiképzést, de kettő szuperül nőddögél. Ma próbáltam Hannát a babaúszás után elrángatni a virágboltba földért, ládáért meg cserépért, mert kéne megint átültetni, de annyira lefoglalta az itthonjátszás, hogy végül nem mentünk sehova. Mondjuk a fejfájásom és hányingerem sem sikoltozott egy kis autózás után. Ja, merthogy most egész héten Van kocsink, Sosó egész héten La Ciotában (Dél-Fro.). Hétfő hajnalbal, pár órával a Marseillei gép indulása előtt lezárták megint Schipolt a vulkáni hamu miatt, de a titkárnőjük talált szupergyors vonatot, amihez Hannával kivittük Sosót Rotterdamba. És ha már ott jártunk, megnéztük az ottani állatkertet. Csúcsszuper egy hely, eddig szinte a legszuperebb ák., amit csak láttam. Naszóval miénk volt az autó, de végülis csak a bevásárláshoz kellett, meg ahogy a szemüvegben most már tényleg kicseréltessem a lencsét.