Amontobin egy perverzállat. Hogy lehet már így röhögni, hogy lehet már így büntetni???

Vászka kopaszodni kezdett. Na nem azért, amiért a felnőtt férfiak szoktak, vagyis de, pontosan azért. Sok volt benne a tesztoszteron: verekedett a kis hülye, és valamelyik uccai orizatriznyák belémélyesztette jól a karmait, amik olyanok lehettek, mint a csöves keze, tele a körmealja mindennel, amit csak el mersz képzelni. Szóval Vászka hátán a seb elfertőződött, és mint egy jólnevelt elfertőzőben levő sebhez illik, viszketett, és persze mit tesz ilyenkor egy épkézláb macska: vakarja, ahogy csak bírja. Több se kellett nekünk, betuszkoltuk szerencsétlen macsot a kosárba, hiába tiltakozott, önkényuralmi módszerekkel léptünk fel ellene, és elvittük a dokinénihez, aki jól bedugott a seggébe egy digitális hőmérőt (figyelj cica, technika!), és jól megállapította, hogy Vászka lázas. Kapott két szurit, meg egy csodakenőcsöt, és aztán megint eljött az a pillanat, amit mindannyian elkerültünk volna, de már nem lehetett: vissza a kosárba.
Minden jó, ha szép a vége, Vászka épségben hazajutott a zuhogó esőben és mennydörgésben, és amikor otthon leraktuk a kosarat, jól bepisilt, összepisilve Csoki kosarát is (apám nemtom miért pont oda rakta be a macskát kosarastul), és kiszabadulásakor meg jól összekente apám ehtegyapjú nadrágját jó kis heréletlenszagú kandúrpisivel.
Fuss el véle.

Képzeld Évi, szombaton előadást tartok Hőgyészen, a gróf Apponyi kastélyban, Sármay Gabriella, Faragó Anna :) és Friedrich Péter társaságában. Tegnapelőtt este derült ki. Szerintem ha ezt túlélem légyszi ünnepeljük meg ezt a lányokkal, menjünk moziba vagy nézzük meg a Zsolnay kiállítást.
n,
zoknicikiző geci állat :(((

Ps.: Ezentúl mindenki, aki velem találkozik, nagyon vigyázzon milyen zoknit vesz fel, ha nem akar velem összeveszni. szigorúan.

Komolyan, néha elbizonytalanodom. Néha komolyan nem tudom eldönteni, hogy melyik jobb döntés. Inkább semmit nem észrevenni, meghallani, megkérdezni, vagy vállalni a tutit, az őszintét, ami persze mindig rándít egyet a poshadt állóvízen. Nesze nekem barátok, nesze nekem az ő kiakadásuk:

Így huszonhat évesen eljutottam odáig, hogy egy normális pasit sem ismerek. Egyet sem.

Szerintem sosem leszek kepes normalis parkapcsolatot kialakitani: fogalmam sincs hol a hatar a masik szemelyisegenek elfogadasaban. Neha tul sokat, maskor meg semmit sem toleralok. Nem tudom, hogy kell, mikor, meddig.

cseppatengerben
Bazmeg. Az, hogy őrültek rohangálnak a városban szabadlábon, még csak hagyján. De ezek itt vannak, vazze, itt is, a puskinutcában is. Ez az idióta nímand az intézetből, nekiáll szóviccelni (kulcszár elmélet, mi???? menjapicsába), aki azt mondja magáról, hogy péhádé, és hogy én csak akkor vagyok péhádéhallgató, ha egy péhádét hallgatok, ezért aztán belémfolytja a szót, egymás után kétszer kiköveteli a bemutatkozást, kézfogást, aztán nem akarja elengedni a kezem, molesztál, a kurvaannyát.
Egy feletted álló munkatársat, akivel nem vagy semmilyen kapcsolatban, kivéve, hogy egy idióta, és ebből kifolyólag ad hoc rádszáll, hogy a picsában lehet elküldeni bárhova is????

Annyira jellemző, annyira tipikus. Beállítanak ide a péhádészobába, a két köpenyes ember, és azt mondják, kérjek a ritterből fluoreszcensen jelölt anti-patkány másodlagost. De most, ha lehetne, sürgősen. Miért, kérdezem, mikorra kellene? Hááát, a sejtek még úgy kábé két órán át bírják.
Aha. Értem. Hát persze. Nem.
Lúzerbanda.

És igen!
Jaj, de finom, hú, de finom!
Mindjárt megyek vissza faxolni (a nagy Pratt fog nekem segíteni, na jó, csak a protokollt egészíti ki, ha jó fej, de akkor is, csak éppen a kódot felejtettem el, amivel lehet külföldre is...), meg aztán be kell fejeznem a blottot, és a szünetekben meg az előadásomat kéne valahogy előteremteni a félig semmiből, meg majd vásárolni is valami finomat a megbeszélésre, de most annyira jó, hogy reggel jól döntöttem, hogy a leshommes-t hoztam el hallgatni. Nagyon.

min három klón kellene belölem. tudnál engem baciban expresszálni????
express yourself, avagy segits magadon, istenis...ezt eszi

Most komolyan. Aki ismer, tudja, nem vagyok egy rendmániás állat. Nézze meg bárki a szobámat.
De ami itt benn megy, az egyszerűen gusztustalan. Így nem nézhet ki egy laborasztal, így nem lehet otthagyni egy péhámérőt, egy ilyen laborasztalon nem lehet nyitva hagyni a sterilhegyes dobozt, elvileg csak fülke alatt lehetne parafolmaldehidezni (gondolkodjatok már, basszus, a nyálkahártyát is ugyanúgy fixálja, mint a sejteket meg a metszeteket). Unom már, hogy csak akkor van desztviz, ha bekapcsolom a desztillálót, mindenki mindenhol szanaszét hagyja a használt eszközöket, azt meg pláne, hogy Sredi összegyűjti a kis fiókocskájába az összes tollat meg markert.
ELÉG
Besokalltam.
Már megint takarítom a labort.
Tudom, hogy teljesen felesleges, hogy holnapra megint minden szanaszét lesz, de el akarom mulasztani ezt a hányingert.

Hogy megy ez? Mitől van az, hogy valamikor észre sem veszik, hogy bemegyek egy boltba, hát még az ismerősök sem ismernek fel, aztán egyszercsak minden fickó szeme ragyog, amikor rám néz, és egymás után két este vagy hárman kattannak rám levakarhatatlanul. Persze sosem azok, akik pályásak lennének, de ezt most hagyjuk.
Mitől látnak hirtelen némbervannak?
Én nem változtam, most komolyan, ezalatt a pár nap alatt....

Ja, és mitől van olyan irtózatosan sok őrült a kultiban?

Igazából rejtett mazohista vagyok. Jó, ez nem újdonság, sőt, az is lehet, hogy nem is rejtett.
Az, hogy végülis igent mondtam a közös munkára (édeshármasan Csabival meg Sredivel), az teljesen kimeríti a meggondolatlan őrültség kategóriáját.
Na, ne, most komolyan, ne legyek már ennyire pesszimista, hátha ebből most lesz valami (a konfrontáción, a sértődéseken, és az egymásramutogatáson kívül). Ha más nem, legalább megint lelkesen tízórázok itt a város szívében, közel mindenhez, nyakig a melóban, újra nekiugorva azoknak a fránya baciknak, azoknak a fránya élesztőfehérjéknek.
Egyébként rájöttem, hogy akkor kezdtem megbomlani, amikor ezek a dögök állandóan lebomlottak, még 10 fokon is (pedig ott aztán még bacinak nőnie sem illik, nem pedig emésztgetni itt agybafőbe)...

Internetes asztrológia.

Nincs jobb dolgom??? Nincs. Hazamenni már nincs idő, mert fél hétkor találkozom Verával, megyünk moziba (Rengeteg a Művészben), aztán meg spuri a Sherlockba, ahol a Borossal kell sürgősen és nagyon sörözni, persze kollektívan.

Na de addíg lássuk, mi fán termek! (a vastagokat irtó viccesnek találtam)
Berkenyefa vagyok
Höhö
A Berkenyefa pedig:
A tettek embere. Törékenynek látszik, pedig erős, kitartó, tántoríthatatlanul állja az élet viharait. Mindig vezető szerepet akar játszani. Érti is a módját annak, hogy a vezetést magához ragadja. Könnyedén az ujja köré csavarja az embereket. Nyugtalan, élénk és szinte mindig kész meglepetésekkel szolgálni. Nyitott a világ felé. Mindig kész befogadni, sőt keresi is az újdonságot mindenben. Ezzel a szerelemben is így van. Szereti a függetlenséget, a folytonos változást. Ennek a nyugtalan kutató természetnek nem szabad féltékeny társat választania. A szerelemben féktelen, heves, szenvedélyes, sőt érzelmes is. Mivel állandó keresésben van, nem talál beteljesülést a szerelemben. Folyton arra gondol, vannak még olyan partnerek, akik újat, olyat tudnak, amit ő még nem ismer.

Aztán találtam ilyet is, hogy aszcendens-izé.
Míg indíttatásaink, szándékaink, "belső személyiségünk" Nap-jegyünkben fejeződik ki, addig a felkelő jegy - avagy az aszcendens - azt mutatja meg, milyenek vagyunk a külvilág számára, milyen a "külső személyiségünk".
Az enyimé ugye a Bika.
Aszongyahogy
Megjelenés:
A Bika aszcendens közepes testalkatot ad, erős, köpcös, széles homlokkal, telt arccal, kiváló vagy sötét vagy kék szemekkel, rövid nyakkal. Ajka vastag, az orr és a száj általában nagy és széles, sötét arcszín, sötét vagy fekete haj jellemzi. Testalkata masszív, szilárd. Nyaka rövid és vastag. Tekintete barátságos, kedves, derűs - békés természet. Gömbölyded, húsos, lágy, telt formák jellemzik, álla párnás, gömbölyű. Tokásodásra hajlamos. Ha mosolyog vagy nevet, kicsi kerek gödröcskék jelennek meg a szája szögleténél: jellegzetes "vénusz-gödrök".
Viselkedése, érzékeny pontjai:
A Bika aszcendensűek kedvesek, szórakoztatók, derűt és otthonosságot árasztanak. Szeretnek sokat és jókat enni (és keveset mozogni - alapvetően lusták!), ezért hajlamosak az elhízásra. Érzékeny testrészük a nyak. Testbeszédük mindaddig könnyed, amíg jól érzik magukat, ha azonban kellemetlenség éri őket, megmakacsolják magukat, és "befeszítenek". Mivel a Bika irányítja a torok környékét, sokszor küszködhetnek torokfájással - különösen a pénzügyi aggodalmak okozhatnak stresszt a test ezen részén.

Háhá, találtam ilyet is.
Születési dátuma szerinti csillagjegyével, azaz a napjegyével szinte mindenki tisztában van, a lélek legbelső világát azonban elsősorban nem a Nap, hanem a Hold befolyásolja. Holdjegyed kiszámításával megfejtheted, melyik asztrológiai jegy uralja valódi érzelmeidet.
Hold a Skorpióban - ez vagyok én.
Erős és elragadó. Misztikus kisugárzása távol tartja a riválisait, lenyűgözi barátait és szerelmi partnereit.
• Hogyan érez? Az Ön érzései a legmisztikusabbak és a legintenzívebbek. Szeretne belelátni a többiek lelkébe, de ritkán adja ki magát. Érzelmileg túlfűtött kapcsolatai tiszta érzésekre épülnek.
• Hogyan cselekszik? Mivel fél, hogy mások megszerezhetik a hatalmat ön felett, reakciói önfejű, makacs emberre utalnak. Állandó szexuális és érzelmi visszajelzéseket igényel. Az idegenekkel szemben gyanakvó.
• Mire van szüksége? Elsöprően intenzív és érzelmektől vezérelt szexuális kapcsolatra. Ha erre épp nincs módja, akkor is ki kell fejeznie Hold-oldalát valamilyen szenvedélyben.

Nem hittem volna, de ennyire jól előhozhatók az emlékképekhez társított hangulatok. És annyira jó, hogy a vízitúrás nyugalom le tud nyugtatni, ha csak meghallom a kvantik aprikotmorningját.
Annyira jó.

Az úgy kezdődött, hogy Oryza Triznyák és Mirr Murr nagy ívben leszarta a rézfúvósokat.
Aztán a magyar hangokkal folytatott pár perces sörözés (mókus-lajhár, el ne felejtsd) után mirrmurr-ral bolgárgyörgyöset játszottunk a rádayutcában. Mikor hazafele indultunk (persze a pékség felé, há nem, ha na, há ugye), meghallottuk A HANGOKAT.
- Ha Izil van, vagy Szupermen, bemegyünk egy sörre.
És igen, Szupermen jelen, valóra váltva az elmúlt másfél év szlogenjét.
Tegnap buli volt a csacsacsában. De mekkora :)

Szösszenetek:
Nincs nagy bajom, csak ingadozik a hormonháztartásom és olyankor mindig szomorú dolgokon gondolkodom, meg síratom az elpusztult petéimet.
évi kedves, szívva tévézel? :) sajnáld a vezért, szánd a kánt.
Éppen a 2000-es Bravo hits 30-at hallgatom és olyan érzésem támadt, hogy el kellene menni igazi dizsibe. Nincs kedvetek?
lesen ülök, itt 1 varjúkolónia (24db), úgy ricsajoznak, játszanak, bazi jól néznek ki.

Mért baszom el az időmet mindig valami hülyeséggel????

Vannak olyan pillanatok, amikor számítasz a rosszra, előre érzed, hogy baj lesz. Vagy azért, mert elővigyázatlan voltál, vagy mert egyszerűen megérezed, valami történni fog.
Hát ez nem olyan volt.
Teljesen váratlanul ért, amikor rutinosan odapillantottam a szokott helyére, és komolyan kivert a nyirkos hideg veríték, amikor megláttam a macskapisifoltos hült helyet és az elvágott láncot.
ELVITTÉK GÖRLSVINNT
A saját kapucsengős házunkból, fényes nappal, az idióta vén banyák pedig otthon trónoltak, és semmit sem láttak vagy csináltak.
Basszákmeg ők is.

The Trouble With Being Myself
hülyehülyehülye
kellett ez?
annyira sokkal egyszerűbb megkérni Őt, hogy szkenneljen be nekem egy bélyeget, mint nekem magamnak beszkennelni egy lemezborítót?
Igen, egyszerűbb. De... de aszittem, hogy csak elküldi, aztán csókolom, vagy még annyi sem.
de nem ilyen egyszerű, merthogy : oke. beszkennelem. jon a napokban. valamikor latogass meg nyugodtan minket. meg még: akarod latni a belyeggyujtemenyem? :]
hülyehülyehülye
most majd ehet a fene, hogy micsináljak
hogy menjek vagy ne menjek

Levelezni jó.
csak egy dolgot kérnék tőled
légy szíves ne fogd rám az egészet
nem miattam nézed a világot egy mogorva manó szemeivel, ez holtbiztos
egyébként köszönöm, de így józanul is csak ugyanazt tudom válaszolni, igen, jól vagyok. így egy röpke másfél éves mélyenszántó (és időnként idegesítően visszakéreckedő) depresszió után végre jól vagyok, amit azoknak az embereknek köszönhetek, akikkel pénteken és szombaton együtt láttál. és igen, jópasi tényleg jó pasi, mellesleg egyike azoknak az embereknek, akik olyan szellemi társaim (gondolom ezt nem néznéd ki belőle, de akkor is az), akikkel mindenfajta gátlás nélkül, őszintén tudok együtt lenni, beszélni, jólérezni magam, egyáltalán, ember lenni, anélkül,hogy a másik neme egyáltalán eszembe jutna.
de ha félre akarsz valamit érteni, csak nyugodtan, de mondom, ne kend rám a kiábrándultságodat és rosszkedvedet. önző dög vagyok, és nem kérek más szemétdombjából. igen, én is csak egy más embereken élősködő vámpír vagyok, aki úgy próbálja a világképét és a gondolkodásmódját szélesíteni, hogy új embereket ismer meg és kebelez be, de a mostani agyam, világrendem nem képed befogadni egy ölés-baszás binaritású gondolatvilágot. lepattan rólam, nem tudom hova rakni, igazából még csak ki sem akaszt, csak egyszerűen annyit tudok rá mondani, hogy én nem.
>Wow. Nagyszerű. Hajrá. Most ezt szerintem meg te nem hiszed, de nagyon teccet.
Emberről pedig nem nyilatkoztam.
Beeeee (nyelv kidug)!
>Annyit még árulj el, hogy mi az a csiburaska, mert itt halok meg, ha szótárazni kell. És benne se lesz, mert majd nem árulod. (Aztán rádcsapom az ajtót. Durr.)
>Én győztem. Ajtó megy.
most akkor mi van? ezt akartam, nem?
de.

Ultrahang

Végtelenül sokféle élmény ért a hétvégén. Szinte felfoghatatlanul, feldolgozhatatlanul sokféle. Párról nem vagyok meggyőződve, hogy pontosan úgy történt, ahogy emlékszem rá (kétséges P. kaján vigyora, amikor azt mondta Bébére a Bábszínházban, hogy jó pasi, és közben megbökte a könyökével a karomat), de hogy mi történt valójában, és mi az én elmém kreatúrája, végülis mindegy.
Először is ott voltak a zenék. Huh. Igen, jól mondta Petyka meg Bali, hogy továbbképzésen vagyunk. Iszonyatosan jó volt befogadni, átérezni, átélni, és persze látni ezeket a zenéket. Kész csoda volt például, amikor Tigrics meseszép zenéjére megjelent el?ttem a pénteki német faszi által használt borítógörbe generátor (na jó, igazából én a borítógömb generátort láttam, de az már majdnem az, nem?), de az sem volt semmi, amikor Bébével fáziskéséssel láttunk a Bábszínházban űrjeleneteket.
Aztán ott voltak az emberek. Az egyik oldalon azok az emberek, akikkel annyira jól érztem magam, akiket ott és akkor tényleg imádtam, nyál, nyál, satöbbi, na szóval hívjuk őket jóbarátnak (Bali, Bébé, Konczos, és Detti!!!!- iszonyat régen nem dumáltunk ilyen durvákat, nem voltunk ilyen közel egymáshoz), szóval annyira jó, hogy velük voltam, annyira feldobott, felemelt. A másik oldalon pedig ott volt a két fickó, a két elvarratlan szál, akik amúgy is össze vannak gabalyodva. Az az igazság, hogy nem tudtam kezelni őket. Egyiküket sem. P-vel nem akartam beszélgetni, főleg nem látva azokat a mélabús, világvége szemeket, amiket rám-rám vetett, de aztán persze nem bírtam nem megszánni, és odamentem hozzá, erre persze jól nekemszegezte a lelkiismeretbemarónak szánt nekedezmostjó??? kérdését. (aztán jól hozzátette, hogy nem ért engem. mert hogy szerinte én nagyon akartam valamit, csak hát lehet, hogy nem őt. - azért annak örülök, hogy nem kapott el az őszinteségi roham, és nem vágtam a fejéhez azt, hogy ezt mennyire jól érzi... vagyis nemtom, mennyire jó is ez... francokat, utálom ezeket a helyzeteket) R-val meg P. miatt nem tudtam beszélni, majdnem mindig együtt voltak. Vagyis ez nem igaz. Az az igazság, hogy a legutóbbi beszólásai után igazából nincs mit mondanom neki. (És ezt a pasit hagytad te futni???) Kivéve Bébé mondatát (Dugunk, vagy kérjek bocsánatot?), ha lenne merszem megkérdezni. De... De akkor megint előkerül a képben P.
Ördögi kör.
Felejtsd el őt, szabadulj meg a másiktól.
de akkor mi marad?
semmi.
a francba. mondatok zakatolnak a fejemben, amiktől nem tudok szabadulni, amiket nem tudok a helyükre rakni, mert lehet, hogy ez a helyük, lehet, hogy az... és főleg az nem hagy nyugton, hogy mi lenne, ha, sőt, mi lett volna, ha...

Apropó fotókiállítás.

Jaj, nem is meséltem egy csomó vicces dolgot.
Pl. ott van a péntek, amikor a trafós tánc (amit Zsófiék galád módon egy nappal előbb néztek meg) után Baliék vacsit rendeztek a tiszteletünkre (Mikinek, Suzénak, Spityunak meg nekem). Vicces képek születtek, na, szóval mókás kis kókuszleves, lilahagymás-zöldséges-csirkés mulatság sikeredett.
Aztán ott volt a szombat, amikor is jól kitakarítottam a lakást, aztán meg Nusi kérlelésére kimentünk Szentendrére megnézni egy szüreti mulatságon játszó rockbanda énekesét (nem mi találtuk ki), aztán egy állati jót partiztunk a wb-ban tibióta kedvenc zenéire. Vasárnap aztán jól megnéztük a Sándor palota helyett a Bp 1 napja kiállítást, kávéztunk, napoztunk, és a zsonglőröket bámoltuk. A legjobbak a hullahopp-tájcsis emberek voltak, komolyan.
Aztán volt még a hétfő, ugyebár, amikor is reggel úszásba menet biciklivel összefutottam Verával, aki biciklivel éppen munkába ment, aztán este megint jól találkoztunk, és ettünk ismét egy jót Zolcsinál.
Kedden este meg Balinál bohóckodtunk egy csöppet.
És akkor már meg is volnánk, itt a vége.

Olyan a nyakam, mint a Balitól kapott kézpompon. Éppen olyan vastagságban van a nyakam egy égő vörös sáv. Valami kiütött, és persze sehiol sincsen egy jó kis szteroidos kenőcs, ami levinné a gyulladást. És persze a ritteres dokinéni sem kenőcsöt adott, hanem egy lóadag kálciumszurit a bal seggembe, hogy aztán utána alig voszlotam magam ki a rendelőből. Csalódottan mondom, a nyakam ugyanúgy éget és viszket, mint a szuri előtt. Mindegy, a szederrel töltött túrógombóc egy csöppet azért kárpótolt...

"Képzeld, visszajött a depresszióm a tegnapi filmtől, egyfolytában sírok
vagy sírni van kedvem. Nem megyek többet moziba."
Vannak dolgok, amiket egyszerűen nem szabad megtenni. Vannak dolgok, amiket jobb, ha nem látunk. Vannak dolgok, amikről jobb, ha nem tudunk.
A tegnap este nem a Magdolna nővéreket kellett volna megnéznünk Nusival. Vagy neki is el kellett volna jönnie előtte a szellemkép diplomakiállítására, ahol Petykával jól bepezsgőztünk...

Paramanó, a kis ravasz, pont a 117-es próbálkozott be, kihasználva a feszült tegnap délutánt. Büszkén jelentem be: sikeresen összefogtam ellene, és csatát nyertem felette.

Így hirtelenjében nem is tudnék viccesebb dolgot mondani a rizstésztánál. Komolyan. A legviccesebb formája a lapos, kör alakú, palacsintára hajazó, amelyet meleg vízbe mártva egy medúza-állagú átlátszó, nyakló, kezelhetetlen trutymót kapunk, mely önmagával kibogozhatatlan komlexet képez szakavatatlan kezekben. Megfelelő előképzettséggel (SDS-PAGE, akrilamid gélelfó) rendelkezők azonban kezes bárányt tudnak varázsolni a makacs vizi szörnyből, amibe mindenféle csoda tölthető (a tegnapi tuti recept: darált csirke, káposzta, répa, fokhagyma, tojásfehérje), és hirtelen kisütés után máris élvezhető a friss, ropogós tavaszi tekercs. Természetesen a csigás tányéron körbe-körbe elkent csípős mangószószra tálalva, dartcozás után, a csukamónika énekiskola gálaestjével a háttérben.

Édenkert
Nem is meséltem, hogy múltkor, amikor Judit hívott borozni a Pepéhez, de nem mentem el, mert kimentünk Veresre locsolni, meg mert semmi kedvem nem volt jó képet vágni alig ismert emberekhez, jól berugni, aztán másnap szarul lenni, szóval akkor (múlt kedden) beültünk az Édenkertbe vacsorázni. Iszonyatosan régen nem éreztem olyan gasztronómiai gyönyört, mint amikor szétolvadtak számban a rockfortos csirkemell csíkok... Gyorsan visszaszívtunk minden szidalmat, amit a szombat esti lagzik alatt üvöltő szintipop miatt szórtunk rájuk egész nyáron. Vissza, bizony.

Wabisabi, a tavalyi év legjobb vega étterme, csípős forró tea, mezitláb. Először csak Verával, aztán amikor kihozzák a kicsit kiábrándító körris spagettit meg a meglepően finom sült rizstészta salátát, Judit is befut.
A rendrakásról meg a megtalált naplókról és elrakott emlékekről beszélgetünk, a terápiás és a gimis naplókról, a régi vicces levelekről, Andi elveszett humoráról, és a felejtésről. Főleg Verával. Vele még tudok.

Tessék, itt egy másik. Ezt legalább értem.
"Egy anlgaii etegyem ktuasátai szenirt nem szimát melyin serenrodbn vnanak a bteűk egy szbóan, az etegyeln ftonos dloog, hogy az eslő és az ultosó bteűk a hölyeükn lneegyek. A tböbi bteű lheet tljees össze-vabisszásagn, mgiés porbléma nlkéül oalvsahtó a szveög. Eennk oka, hogy nem ovalusnk el mniedn bteűt mgaát, hneam a szót eszgébéen."

Nesze nekem levél. Csak azt tudnám, mit kezdjek vele. Csak tudnám, kinek, minek a csupaszsága, alázata...
Nem szeretem az íméleket. Túlkomplikálom őket, gesztusok, visszakérdezések nélkül elveszek a szavak közt.
Egy versben az a szép, hogy mindig másként értelmezheted, ha másmilyen hangulatban vagy. De egy levelet félreérteni, másként értelmezni... ajajaj, újabb para találtatott :)
"Viszonylag gyakran gondolok arra, hogy testem, ez a hűséges társ, aki megbízhatóbb barátom, mint a lelkem, és akit jobban is ismerek, voltaképp alattomos szörnyeteg, s előbb-utóbb széttépi gazdáját. Szófogadatlan, alattomos, kényelmes kutya.
A csupaszság láttán, amellyel csak a halál csupaszsága versenyezhet, az alázat láttán, amely a vereség és az ima alázatánál is mélyebb, ...
Ezek mondatok. Már fáradt lehetsz."

Még jó, hogy eszembe jutottak a kökörcsinek. Kár lett volna őket kihagyni az idén. Kihagyni azt, ahogy körbenézel azon a három kaszált réten, és a ragyogó napsütésben csak a tájat meg zöldet látod, de aztán odatéved a szemed egy árnyékos foltra, és meglátod a kis lila lényeket, aztán már rááll a szemed, és nem győzöl csodálkozni, hogy úristen, az egész rét lila, pedig tudtad, hogy mire számíts, hányszor láttad már ezt, és egyébként is, csakis emiatt jöttél ide, de mégis meghat, ledöbbensz, elámulsz, leheveredsz a fűbe, és mindegyiket egyenként megcsodálod.
És persze a negyedik fotó után vége lesz a filmnek, de kárpótlásként találsz pár gombát meg bítliszfejű makkot, és a koros hölgyek nyarához méltó melegben eszel egy szarvaspörköltet vagy egy cigánypecsenyét.
- Évike, csak össze ne keverjük a sört meg az almalevet!

A szombat, mint esemény eléggé gyengére sikeredett. Ezt mutatja az is, hogy a szombatban a legjobb a pilisborosjenői kirándulásunk volt, a felhős, szeles séta, a rohangáló kutya, a legelésző lovak, meg a sok-sok fotórakéredszedő színes termés.
A borfesztivál már hideg volt és drága, tömeggel, hülye kuponrendszerrel, és kisajnált francia sajtokkal. És persze a kobza savanyú haverjával, aki aztán egész este lovagnak hitte magát, kifizette a spagettinket, taxival vitt minket a kultiba, onnan meg a hatosé vonalán a blaháig illetve a királyuccáig. A kultiban meg persze nem volt minek, hanem 'csak' a globalizáció elleni tüntetés (ezentúl sosem megyek el sehova csak úgy, hogy aszongyák ez meg ez lesz...).
Jójó, azért Verával egész jól becsíptünk, ami nem egy rossz teljesítmény, de mint az említett példa mutatja, nem elég a jó estéhez.

Azt hittem, hogy aranyos, de rájöttem, hogy nem.
Többet vártam.
Lehet, hogy csak el vagyok kényetetve. Túl sok jó film után egy átlagosan jó irtó szarnak tűnik...
Vénusz szépségszalon.

TheoChem - Journal of Molecular Structure, IF: 1.
Sosem felejted az elsőt!

kvakkvakvakvakk pölölölö kvakvakvakvakk
kvakkvakvakvakk pölölölö kvakvakvakvakk
bugivugibugivugi dancing shues
make me queen for a night
bugivugibugivugi dancing shues
make me queen for a night
kvakkvakvakvakk pölölölö kvakvakvakvakk
kvakkvakvakvakk pölölölö kvakvakvakvakk

Asszem tényleg rekreációs jellegű dolog volt ez a vizitúra. Vagy csak Cyntia hasszőrével együtt paramanót (Parement - Cuff - Paramano - Aermelaufschlag) is kitéptük volna? Mindegy, nem érdekel, hogy hol jár, mit csinál, kinek a jókedvét szivogatja éppen. Az a fő, hogy engem békén hagy, még akkor sem jön elő, amikor régebben már örjöngve bőgtem volna az adott helyzetben.
Ősz van, hűvös van, nekem éppen jó. Lassan elpirulnak a levelek, elkezdenek potyogni, berozsdázzák az ösvényeket, gyönyörű hátteret adva a kedvenc kis szimbionta vagy szaprofita haveroknak. Csak jönnétek már! Szombat hajnalban kinéztünk A GOMBÁS HELYÜNKRE, de a hét eleji esőnek nyoma sem volt, G. pedig egy szál sem. Pedig már elképzeltem, hogy túrom bele az orrom a nagy őzláb kalapjába, hogy telítődjön az orrom azzal az el nem téveszthető, szalonnát idéző illattal...
Majd. Eljön ez is. Vagyis majd mi megyünk el hozzájuk. Az Őrségbe, Őriszentpéter közelébe, ahol a meterológianak van egy mérőállomása, aminek a szobáját nekünk olcsón kiadják. Bizony.

Szürke Macinak nincsenek kritériumai. Komolyan. De. Szürke Maci nem kezd olyan fickóval, aki más nők seggét bámulja, amikor vele van. Olyannal sem, aki a két sör utáni életigazságként képes azt mondani, hogy az élet ölés és baszás (vazze szó szerint idézek!!!), ennyi és nem más a bináris leképezés. Olyannal meg pláne nem, aki hirtelen felindulásból kijelenti, hogy minden nő szőke, aztán amikor Sz. M. megkéri, hogy ezt fejtse ki, zavarba jön, és azt mondja, azt hitte, vicces amit mond, egyébként meg azt akarta csak mondani, hogy minden nő gonosz... Nem, nem, akárhogy csillog a szeme, amikor Sz. M.-ra néz, akármilyen kedves és aranyos, akármennyire meghatóan esetlen és megváltanivaló, nem.

Igen, végülis megnéztem. Már régen kinéztem magamnak, már el is olvastam (lehet, hogy kár volt, mert azt a keveset, ami ebben a filmben történik, szóval azt a keveset is ismertem előre), a hely is adott volt, kihagyhatatlan: az átépítés alatt álló Cirkó ideiglenesen a Sark pincéjébe költözött át, és a 300 forintos belépő jegyért 200 forint értékű italt is adtak a filmhez. Igazi múlt század eleji hangulat: hangosan pereg a fülünk mellett a vetítőgép, fordítva rakja be a jegyszedővel kobinált mozigépész a második tekercset, pár perc szünet, villany, kattogás, szerelés, majd újra nekifutunk, kemény fapadok, hideg fal, ahova elalvás közben szürke maci a fejét támaszthatja...

"Bocs elfelejtettem ezt elküldeni, az Ingridet se hívtam fel, az egyetemre se íratkoztam be, nem megyek valszeg aStefánhoz, viszont nagyon jó lenne felmenni a hétvégén a várba enni egy krémest ha valamikor esetleg itthon leszel. Meg nagyon jó lenne gombászni menni is egyszer még az ősszel."
"Szerintem akkor találkozzunk szombaton. "
Szóval szombat délután, koraiőszi napsütés, Nusival mindketten szoknyában, kicsípve, várjuk hogy az a fránya öregúr felálljon végre az asztaltól, de nem, nem megy el, marad, sütteti magát a napon, amíg lehet, sőt, két fránya túrista némber leül mellé, így kénytelenek vagyunk bemenni a Ruszwurmba, és ott benn megenni a krémeseket.
Nézzük már meg, mi van a Galériában! - felkiálltással kerülünk be a Ludwigba, ahol a modern kínaiak sokkolnak le minket. Bitang jók, ötletesek, sokkolók, vagy szimplán arcramosolycsalók, a Duna hihetetlenük gyönyörű kék, a kedvünk meg egyszerűen frenetikus.

Este wb, sejgi a BugzInTheAtticból, előtte Negro. Veszedelmesek, kíméletlenek, de egyben viccesek is...
- Mennyit ittál, Évi? - néz rám cinkosan Nusi, pedig csak jó a zene, megmozgat...
Amikor már Nusiék után Baliék is lelépnek, egy lány áll elém: - Nem pörögnél velem egyet? - De, - mondom, és máris ott simizünk a parketten, mint az oviban, majd utána magyarázza Andi, hogy ez mindig feldobja, ha már kezd fáradni, vagy megy lefele a buli, de a barátnőjének alacsony a vérnyomása, és hamar rosszul lesz ettől, és eddig mindenki hülyének nézte itt, én vagyok az első, aki belement ebbe a bolondságba szó nélkül. Majd megismerem a barátnőt is, meg Zolit is, mindhárman Szolnokiak, és egy testvérpárnál alszanak itt Pesten, akiket Horvátországban ismertek meg....
Vicces este, na.

Szörnyen naív, vak és ostoba voltam a nyáron.
És erre csak akkor jöttem rá, amikor múltkor összefutottam Petivel a 6É-n.
Komolyan nem hiszem el, hogy nem vettem le, ki miért teszi, mondja azt, amit.
Basszus.
Kicsit kiakasztó, hogy R. minden szava őszinte volt, illetve hogy azért bántott, mert nem volt abban biztos, hogy én lennék az, aki (és ezt meg is mondta, basszus, jó, nem így, de akkor is), így inkább ezt az egészet hagyta a francba, nehogy a barátját veszítse el.
Hülye egy helyzet.
Hogy köztem és egy jóbarát között kelljen válsztani...
Ilyen is miért pont velem fordul elő?

Végülis Juditnak egy Aromaterápiás könyvet vettem szülinapjára, meg magamnak egy jógás könyvet (csak úgy, benne minden hétre egy konkrét feladatsorral), meg két indiai szakácskönyvet...és persze ezzel elfogyott minden maradék pénzem.
Illetve a maradékot jól eldorbézoltuk este a kétszerecsenben (ahol annyira szar lett a kiszolgálás, hogy nem derogál nekik tearumot önteni a sangriába) és a wb-ban.
Igen, mert Ádám bátyánk megint nálunk járt, és ismételten jól érezte magát (örjöngött, mint állat), és persze a lelkünket akarta, de nagyon.

Mozi
Hétfőn beültem a Monsoon weddingre, majd hazafele menet kivettem a fiúktól a A bazi nagy görög lagzit. Vicces egy esküvős nap lett...
Kedden aztán jól rákontráztunk az Apokalipszis mosttal. David nem is bírta nézni, tíz perc után kimenekült. De aztán írt Daninak egy sms-t, hogy Verát is meg engem is üdvözöl Dinit meg pusziltatja...

Ma a vadiúj retrockos simianyagú hosszúszoknya van rajtam.
Imádom.
Elveszek a színeiben, a mintáiban, ahogy a barna alapon a türkizkék háromszögek propellereket majd rombuszokat formáznak, míg a narancssárga fürtök egymással incselkednek...

Szombaton Vivivel meg Apuval a Vidámparkban jártunk. Kipróbáltuk a hullámvasutat (Vivi is meg én is most először), a Viharvasutat meg a Szellemvasutat, és benéztünk az Elvarázsolt Kastélyba is. (Apán régen röhögött ennyit, mint mikor Vivivel seggel csúsztunk a forgó hordóban.)
Kipróbáltuk a Hullámvasút legelső fapadját (kétszer is), meg a második kocsiján a Hullámok Hercege mögötti helyet (ezt is kétszer), úgyhogy már kívülről fújom, hol jön a legnagyobb huppanó, hogy melyik hullámnál lehet a legjobban sikítani, és hogy melyik Herceg milyen stratégiával fékez ill. gyorsít (mert nemcsak egy van, dehogy!)
Jó móka volt, jó drága móka...

...Annyira könnyedén megállapítható, hogy az élet értelme önmagában rejlik...
… Az élet önmagában véve nem szent: ideje megbarátkozni ezzel a félelmetes metafizikai pőreséggel, a belőle származó erkölcsi szükségszerűséggel, hogy megfogalmazhassuk következményeit. Az élet csupán származékosan, mellékesen szent: ha szavatolja az emberi lény szabadságát, önrendelkezését, méltóságát, amelyek magasabbrendűek magánál az önmagában vett puszta életnél…
Semprun: Tündöklő nyaraink gyors tüze

Végülis végigrágtam magam a gerlóczy-könyvön, és a végén is arra jöttem rá, hogy szar. Vannak benne jó gondolatok, de nincs stílusa, nyögvenyel, és szar a sztori, a pitiáner lúzersrác kalandjai az iskolában.
Ehhez képest a következő falat egyszerűen mennyei volt. Az első magyar Nobel-díjas író Nobel-díjas könyve egyszerűen IRTÓZATOSAN jó, olvasmányos, stílusos, egyáltalán nem nehézkes, sőt, nagyon is fogyasztható, bár felforgat és kiborít, de így jó...
Apropó Sorstalanság: hát nem szánalmas, amit a Szörényiék próbálnak produkálni? Hogy a pilisi lőtér szakrális hely... hát persze...

Birtokviszony
Vigyázz, hogy mit kérsz, fogalmazz pontosan, menj bele a részletekbe, mert az öregnek irtózatos humora van: hiába tudja pontosan, hogy mit szeretnél, csak annyit ad, amennyit kérsz tőle...

Január előtt semmiképpen sem lesz Kréta...
De ha lesz, havi 1800 eurot vágnak még hozzám.
Valamit valamiért...

Szép sorrendben ez volt tegnap este:

1. -Szigorú, elérhető vagy.
-Igen, itt vagyok egy karnyújtásnyira...
sörözés Petykával és Ferikével a Holdudvarban
naggyon jópofa, édes dolog

2. - Csúnyán csikorog a váltód, meg kéne olajozni... Tudod, neked valami durvább cucc kéne, hogy tudjál perverzkedni.
- Ezt meg hogy érted?
- Profibb bringa, nem ilyen lájtos....
Mivel foglalkozol?
- Szerinted? Találd ki!
- Tanár?
- Majdnem...
- Te biztos kos vagy...
- Hát ezt meg honnét veszed?
- Van benned valami tűz, amit elnyomsz magadban, mint nagyon sok mindent....
Huh...

3. Veránál René és Eddy sörözik, lassan befut Gábor, Dani (unoktesó), KozmaAndris, Amál és Arno, majd legvégül Gyurika elválaszthatatlan haverjával. Már melegszik a kaja, már mindenki kiváncsi, lelkes... A kaja (párolt zöldség sajtkrémmel összekeverve és csirkemellfilébe, majd baconbe tekerve, megsütve, felkarikázva, hozzá sütőben sült krumplipite, mindezeken párolt cukorborsó isteni gyömbéres paradicsommártással) fennséges, imádnivaló, laktató, iszonyatosan sok, de mindenek felett meglepő egy holland szakácstól.
- Miért pont szakács lettél?- lepem meg Eddy-t.
- Hogy miért? Nem tudom. Hát tudod, az úgy volt, hogy imádtam szörfözni, de mivel az egy drága sport, suli mellett dolgoztam. Először földeken dolgoztam, de az nehéz meló volt, úgyhogy elmentem mosogatni egy étterembe. Aztám már mjött minden magától, és elvégeztem egy szakácsképzőt. Ennyi.

4. Dávidzoli kopaszon perszehogy pont akkor sétáltat kutyát meg nőt az andrássyn, amikor éjfél előtt arra brinyózok :)

5. wb: dj format, biorobotok, és mindezek felett Pascal drága.
Hogy kicsoda Pascal?
Igazából pár szóban nem tudom összefoglalni. Annyira sok minden emlék fűz hozzá, hogy nincs rá egy egymondatos kategória, amit rá lehetne sózni. Hétfő este Pascal, a pityókás és jókedvű közalkalmazott, illetve Pascal, a csókos, és Pascal, a kivételezett történeteteit hallhattam in special edition, amit persze Petyka hirtelen elvesztett érzékenysége felszedésnek vett le...

6. Meet people late at night, Véletlenül. Akár a Kálvin téren a piros lámpánál (VargaFeri, Bali, Kicsi), akár a Dob utcában (EgediGergő)...

Többen is súlyosan megsérültek, amikor robbanás történt a Nyugati pályaudvar előtti villamosmegállóban - tudta meg a HavariaPress. A robbanás hétfőn délután, kevéssel negyed négy előtt történt a nagykörúti csomópontban. A hírügynökség értesülései szerint a megállóban álló villamos első kocsijában egy hátizsák robbant fel. A helyszínre már legalább hat mentőautó érkezett.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság helyszínre érkező szóvivője az [origo]-nak megerősítette a robbanás hírét, egyéb részleteket ugyanakkor egyelőre nem közölt.
[origo]

Szürkemaci vásárolni volt.
Először is vett egy rakás melltartót, mert ugye múltkor is egyszerre vett egy rakás melltartót, és azok, mintegy varázsszóra, pár napos csúszással ugyan, de egyszerre mondták fel a szolgálatot.
Szürkemaci, mondhatnánk, válogatós, vagy egyesek szerint konzervatív, sőt puritán, mert a fehérneműboltban csak a minimálcsipkés pamutot keresi. Rendszerint sikertelenül. A tutitipp persze most is az aranypók volt, ahol a negyven fazonból négy mondjuk általában azért pamut. A belváros négy aranypókját végigjárva nagy nehezen sikerült is négy elfogadható, méretben passzoló, nem ízlésficamos cicifixet beszereznie.
Aztán a veresi piacon vett még egy vicces-csíkos nadrágot, aztán meg egy fekete alapon ciklámvirágos kisszoknyát is.
Bizony.

A múlt hét nyertes sms-e:
Tilos sms
Cső Éva
Ha jó nő vagy gyere be rádióba
puszóka

Nincs kedvem turkálni az emlékekben, leírni, hogy mi volt a szigeten, a számtalan wb-os sörözésen, a vizitúrás vetítésen, a tüzijátékon, nem akarok a veresi parákról írni, sőt, Juditról sem, sem a szombati bulikról, sem pedig a tegnapi Balinapról.
Pedig lenne mit.
Ez van.
Vége a szabinak, elment, elröppent, szép volt, jó volt, szar is volt, mert hát mértisne, de azért összességében jó két hét pihi volt, jó sok élménnyel.

Most itt ülök, irtózok, mert mi is bekaptuk az épp aktuális kedves kis férgeket, mindkét gép akadozik, meg várok, mert elvileg ma bejön János, és beszélünk, meg elvileg ma tudnék beszélni a nagyfőnökkel is. Ez utóbbi macerásabb dolog, de túl kell esni rajta, remélem még ma ráér...
Aztán megyek este 8-ra Verához, mert a nála vendégeskedő hollandok közül a szakács srác ma este összeüt egy össznépi thai-francia egyveleget, ezt ki nem hagynám, még djformat kedvéért sem. De reméljük hamar meglesz a kaja, és ő is belefér a ma esti programba...

Hernád
Fel. Töltés. Nopara.
Csak ragyogónap, pecsenyepír, sokkaja, jóemberek (kivéve Gabit).
Meg naplemente a felhők szárnyán, mellette kvantik, előtte a képbe beúszó fecskék.
Meg kicsi sziget a hernád közepén, rajta mesefa.
És löszfalak, 300 fokos kanyarok, hegyek, dombok, erdők, mezők.
Nagy piros labda.
A fára, majd a csajkába potyogó sárgolyók.
Paróka.
Cosmolányok cosmopapucsban, kezükben literes borsodi, vagy borsodival töltött vizipisztoly.

Tékhómmeszidzs, azaz sosefeledd:
Az ember nem azért szül gyereket, hogy guppit neveljen.
Illetve:
MEEG FOGUNK DÖÖÖGLENIII!

A Hernád Hidasnémetinél apad, jelenleg 21 fokos, és -83-as a vízállása.

Fel a fejjel!
Az élet nem mindig ennyire szar.
Van, amikor nem ennyire.

Lekopogom, mert ha melóról írok valami jót, utána mindig kiderül, hogy mégsem olyan jók azok az eredmények.
DE
Most kivételesen tényleg úgy néz ki, hogy nagyon is vannak a transzformánsok között olyanok (méghozzá hárman), akikben igenis benne van a háespékilencvenalfa. Perszehogy jövő héten kezdődik a leállás (ugyan be lehet menni, de ilyenkor no szupláj), meg aztán szerdától vizitúra...
Apropó vizitúra. Jaj, már alig várom, remélem naggyon mókás lesz.
Hmm. Na jó, mennem kell, még át kell oltanom a bacikat, meg elbúcsúztatjuk Jánost, és ki tudja, lehet, hogy egy görögóra is belefér még a sziget előt. Igen, végülis úgy döntöttem, kimegyek. Merthát lesz Boross, Máté, Jula, Bali, Csabi, Vera, Zsófi, talán Judit is, és persze Minek gulyást főz, Izil meg varázsolni fog a transzvesztiknek, és persze közben meghallgatjuk a Morcoscsibét is. Ha már egyszer idetolják a képüket :)

Zsófi úgy néz ki, mint egy félvér-nugi énekesnő - magyar kiadásban. (Marcellina, mondhatnánk)
Hogy érthető legyek: Gábor befonta a haját apró kicsi fonatokba, és le van sülve, mint állat.
Vicces.

Kutyának.
Kutyának, akivel szerda reggel összenéztünk.
Kutyának, aki tudta, hogy hiába, de tudta azt is, hogy ennél rosszabb már semmi sem lehet, ezért inkább csak lehajtotta bús fejét, oda a szakadt papucs mellé, és csak várt, várt, egész nap, még délután is, az esőben, amikor már kapott egy tálka tápot meg vizet.
Kutyának, akiért végül is eljött valaki.
Kutyának, akire csütörtök reggel csak a papucs meg a két tálka emlékeztetett.

Pokorny Szilárd
Medvék én is

szeretnék én is mint medvék
a medvéknek bőre szőrös
medvék a szeretik mézet
engedik szőrüket nőjön

medvék lenni én is nagyon
brummogni mint tél a kályha
aludni barlangban hosszú
lennék nem ember nem fájna

Lassúság
Ha már egyszer idézgetek...
Ez is olyan, hogy az ember csak néz, kápráznak a szemei, és azt mondja, baszki, ezt nagyon megfogta...
Igen, nem akarok felnőni, mert ődöngő szeretnék maradni. Nézelődni, lófrálni, semmittenni.
Az extázisnak ezzel a formájával, a sebességgel a technikai forradalom ajándékozta meg az embert. A motorossal ellentétben a futó ember mindig érzékeli a testét, kénytelen a vízhólyagjaira, a lihegésére figyelni, amikor fut, érzi a súlyát, a korát, soha ennyire nincs tudatában önmagának és életidejének. De mindjárt más a helyzet, ha a sebesség képességét egy gépre ruházza: ezzel kikapcsolja a testét, testetlen, anyagtalan sebességnek adja át magát, a tiszta sebességnek, az extázis-sebességnek.
Furcsa párosítás: a technika hideg személytelensége és az extázis lángjai. Erről az az amerikai nő jut eszembe, aki harminc évvel ezelőtt mint az erotika hivatalnoka, szigorú és lelkes arccal (jegesen elméleti) leckét adott nekem a szexuális felszabadulásból, leggyakrabban az ’orgazmus’ szót használta, megszámoltam, negyvenháromszor. Az orgazmus kultusza: a puritán utilitarizmus a szexuális életre kivetítve, a hatékonyság a tétlenséggel szemben, a coitus puszta akadállyá való lefokozása, melyen a lehető leggyorsabban túl kell jutnunk, hogy eljussunk egy eksztatikus robbanáshoz, mivel ez a szerelem és a világmindenség egyetlen igazi célja.
Miért tűnt el a lassúság öröme? Hol vannak a hajdani ődöngők? Hol vannak a népdalok semmittevő hősei, a vándorlegények, akik malomról malomra járnak és a csillagos ég alatt alszanak? Eltűntek volna a mezei ösvényekkel, a rétekkel, tisztásokkal, a természettel együtt? Egy cseh mondás szép hasonlattal határozza meg édes semmittevésüket: nézegetik a Jóisten ablakait. Aki a Jóisten ablakit nézegeti, az nem unatkozik, az boldog. Világunkban a semmittevés tétlenséggé változott, ami egészen más: a tétlen ember frusztrálva van, unatkozik, s egyfolytában a hiányzó mozgást keresi.
Milan Kundera: Lassúság 1995.

Élet. Érzés.
Nem, ez nem egy konkrét nap.
Ez úgy valamelyik.
Néhány.
Csak azért kell ide, mert... miért is?

Ma egyszerűen semmi sem működik. Nem érzem az ízeket, ennek következtében nem eszem és csak szükségből iszom, ... Itt ülök a vadiúj billentyűzetemmel, nem érzek mozgásokat, halott a világ, pedig le se vagyok törve, nincs rosszkedvem, aludtam is sokat, tiszta fejjel ébredtem...Egyszer csak merészeltem szembeszállni az érzelmeim ellem harcoló valósággránátokkal, és rájöttem, hiányzik Florisse. De utána meg arra jöttem rá, nem ő hiányzik, csak a szerelem, az érzés. Az elzárkózás lehetősége, a masina, amibe beledobálom szótlanul bánataimat és örömeimet, és pillanatok alatt minden megszűnik, aztán átvarázsolódik, hogy utána megnyugodhassak, örüljek csupán annak, hogy dobog és dobolja szívem, hogy élek, tökmindegy, miért. Nincs tökmindegy, ha nincs semmi, és ez a mai egy ilyen nap... És ezért ma nem fogok csinálni semmit, még berúgni sem, kétségtelenül kritikus állapot. Szünet van. Itt is, nekem is, nektek is ott. Én ugyanis ma nem gyakorlok semmilyen hatást, ma biztosan nem is gondol rám senki. Az érzés kellene, hogy homlokomon a bőr hátrahúzódtassék, és kivirágoztassa arcom, hogy szememnek színe és kisugárzása meghatározóvá tehesse hangulatom, hogy benne minden apró fénynyaláb, mint tükörből verődjön vissza. Ölelni szeretnék hosszan, tökéletesen üres fejjel.
Gerlóczy Márton: Igazolt hiányzás

Ja, ja, ja....
Akartam még mesélni, hogy vasárnap este megnéztem a donnidarkót (nem, nem a nyolcvanasévekről szól, az a bonnibarkó, amire te gondolsz...)
Szóval megnéztem, és kikészültem.
Nem, nem a filmtől, nem annyira jó.
Hogy őszinte legyek, kibaszottul nem tudom, hogy mitől. És ez az, ami a legdurvább az egészben.

Dolce beta.
Olyan érzés, mint ..., mint ..., jaj, hogyismondjam, szóval érzed, itt belül, hogy nőnek az axonok, nyújtogatják karjaikat új dendritek-dendritecskék felé, érzed, hogy feszít, érzed, hogy mindjárt meglesz, csak még egy kicsit, még egy kicsit nyújtózkodj, jó, jó, hoppá, megvan!! Nincs rá jobb hasonlat, olyan érzés, mint megtanulni olvasni. Pontosan olyan. Újrahuzalozódnak odabenn a dolgok, pakolódnak a kábelek, még frissek, képlékenyek, még óvatosan kell velük bánni, odafigyelni rájuk. És ami a legfontosabb, most nagyon sokat kell velük foglalkozni, akármennyire is fárasztó.
Mert valljuk be, fárasztó. Piszkosul. De nem szabad kisördög hívószavára hallgatni, nem hagyjuk annyiban a dolgokat, csakazértis be kell biflázni azt a fránya görög ábécét, ahol a bétát vítának ejtik, megtanulni egybefüggően elolvasni a szép lassan értelmes szavakká összeálló fizikai képletgyűjtemény összest.
Nehéz, baszki, nehezebb, mint gondoltam.

Zsír
Nem tudom, ki hogy van vele, de én ki nem állhatom a margarint. Tudom, hogy csak hűtő kinyit, doboz kivesz, kenyérre ráken, oszt viszlát, de...
Könyörgöm, hova tették a kedves kóstolók a jó ízlésüket, a belbecs iránti igényüket, amikor rábólintottak a gyártósoron várakozó prototípusra, hogy igen, mehet, jó lesz ez, fő a konzisztencia!?! Aztán persze a margarinlobby berobbantotta a koleszterin-hisztériát, ami, ugye, mint tudjuk, úgy faszság, ahogy kitalálták, mert hát ki hallott már olyat, hogy koleszterin nélkül szép az élet?
Szóval ki nem állhatom a margarint. Ez az állítása maga után vonja kenyérzabáló szép nemzetünk halált megvető kérdését: akkor meg mi kerül a kenyerem javára?
Vegyük például a vajat. Most minden kedves olvasó idézze fel a vajas óriáskifli ízét valahonnan a messzi-messzi általános iskolás lakótelepi reggelek emlékei közül, és meg ne próbálja elrontani ezt a kedves ízképet azzal, hogy hagyja előhozakodni a margarinos cafatzsömlét azokból a szürke tegnapokból. Idézzük fel az objektum létrehozásának bájos kis lépésit. Nincs is meghatóbb annál, ahogy a jól begyakorlott mozdulatsor életre kelti a világ legegyszerűbb ízharmóniáját: ahogy a nagy recés késsel hosszában szépen kettéhasítjuk a hatalmas, szép ívű enyhén sózott pékgyönyörményt, majd a kis recés vajazóval apró mikrotóm-imitáló mozdulatokkal legyalult, a nano-és mikrométeres tartományba eső, már az olvadásképességhez szükséges vastagságú vajszeletkéket szépen rádolgozzuk a puha matériára. Profi munkára van szükség ahhoz, hogy a kiflibél homogén maradjon, hogy ne képezzünk apró kis gyúrmányokat, illetve hogy a kenőanyag egyenletes felületet képezzen a bevonásra szánt felszínen, ám az ügyes kezek hamar ráállnak az adekvát mozdulatsorra.
Aztán ott van még ugye a zsír, mint kenyérre kenhető konzisztenciájú lipid jellegű készítmény. Hát, aki evett már disznózsírban sült hús zsírjával megkent kenyeret hússal, hagymával és a száj szélén kicsorgó levű paradicsommal, vagy libazsíros kenyeret kacsamájjal, azoknak asszem nem kell taglalnom a zsírban rejlő megannyi lehetőséget és csodát.
Hjaj.
Megéheztem.
Zsírhúst ide nekem, de rögtön!

Diósjenőn a Tópart u. 49-cel szemköpszt a nádban elbújó márványtábla hirdeti hogy:
Itt küzdött 173-ben
MARCUS AURELIUS
a kvádok és markomannok ellen.
Utánajártam. Tényleg voltak olyan germán manusok, akik ilyen nevű bandáikkal jártak szórakozni.

Horoszpókusz
Most már mindent értek. Így abszolút kezd összeállni a kép.
Az önismereti kurzus következő felvonása: személyre szabott asztrológia. Mondasz egy-két számot, és megmondják ki vagy. Még nem kaptam meg arcba a tutit, mert Livi már régen nézte meg az enyémet, és egy csomó mindenre nem emlékszik, de annyi biztos, hogy az aszcendensem bika, bármit jelentsen is ez.
Aszonta, (lehet, hogy nem ezeket mondta, de bennem ezek maradtak meg élőn, elevenen) hogy a bika egy nyugodt, konzervatív és valamilyen szinten hedonista állat. Szóval egy nagydarab mafla, mélabús, életöröm-élvező, hagyományokat tiszteletben tartó szarvas állat küzd meg a hiperaktív, lázadó, könyörtelenül odamondogató, ereszdelahajamat kossal, ami ugye szintén egy feji lokalizációjú szaruképződménnyel rendelkező, de a bikánál méretét tekintve jelentősen hátrányos helyzetű állat.
Szóval idebenn ezek ketten kungfuznak egymással. Szinte látom, hogy a kis nyughatatlan akarnok piszkálja, dühíti a nagy fenevadat, aki csak ül a réten, legelészik, szemlélgeti a virágokat, és időnként, amikor már nagyon idegesíti a kis mitugrász, helyrerakja. Aztán van olyan is, hogy elege lesz az egészből, és azt mondja, tudod mit, kabbe, csinálj, amit akarsz, és akkor idekinn hatalmas földrengés, fejjelfalnakmenés és asztalborogatás van (na igen, ekkor csurog a csodálkozószemű szerencsétlenekről a cérnametélt meg a bejgli).
Ja, apropó horoszpók, fodrásznál már voltam, pénzem még mindig nincs, kilátás sincs arra, hogy legyen, így a vásárlásra sem, ezért aztán a rendrakás érdeklődés hiányában elmarad.

Szar vagy, naplóm.
Sose vagy ott, amikor jönnek a szavak.

Az adrenalin el nem téveszthető szagúra lucskosít.
Emlékeztet, ha elfelejtenéd, hogy ma már paráztál egy nagyot.
Megadurva, hogy minden lelkiállapotnak megvan a maga szaga. Kiismerhető a boldogság, a reménykedés, a szerelem illata, de a fáradtság, az idegesség, és a pánikroham szaga is.
Testbeszéd, felsőfokon.

Sikeresen abszolváltam mindkét parakovács könyvet, majd beszereztem a Gerlóczy-féle csodagyerek agyonreklámozott, Verának nem tetsző, de azért nem annyira rossz irományát is, és bevallom, elgyengültem, nem bírtam az antikváriumban hagyni a Négy alapíz sorozat két nagy klasszisát: a Sóst és a Savanyút -az Umamit csak jövőre adják ki, és persze kék lesz, merthogy umami, umami mami blue, umami blue)- meg persze az itt-ott szellemesre nyomott, a gyűjteményből még hiányzó ettenborót (az első édenkert).
Könyv: hét. Ebben a hónapban.
hazudtam. a poén kedvéért. sokkal több. neszámoljuk.

Egyszer volt, vagy majdnem, hogy a két Gyulus születésnapja pont egy napra meg egy helyre esett. Véletlenül. Idén kedden, a kockakutyában.

A budpest retro II kicsit halványabb lett, mint az I, de sebaj. Így is vicces dolog látni azt, hogy mi modern, mi ízléses, mi szép. És hogy mire jó még egy vasaló, és miért praktikus a rakéta alakú kávéfőző.

Zombi, jó zombi a hajón.
Zombi szerda este nem győzte dörzsölni szemeit.
Először Gumiemberrel találkozott, aki, mint tudjuk, nem ember, aztán még látta a karambolózott trabantot, meg még ki tudja mit, aztán jött díjé test, a bajuszos. Ekkor már másodjára járta meg Jó Zombival a hajót, ahol pocsolyaszag terjengett, meg nagy szavak, mint például jóság. Miután ízekre szedték az itallapot, a mottónak eleget téve kerékpárra pattantak, ez esetben szimultán, azzal tolva arrébb egy iciri-picirit az időt meg a teret. A Rákóczi pékségben Előd vezért megpillantva elbizonytalanodott a megadott időeltolási paraméterek mibenlétén, de a lényeg így sem változott: az ananászlé akkor is vilmoskörtével az igazi, akárcsak a paradicsomlé tonikkal, a gofri csokival, az óriáskifli pedig a tudodmikkel.
van ebben valami sátáni. én ilyesmit is érzek.

Hogy van ez, hogy egyik nap meg sem érzem, máskor pedig rögtön fejbevág?
Ma a királyuccában úgy kiütött a malbilájt, hogy hirtelen azt hittem a szembejövő kisfiúra, hogy ő a Cserha. A tizenkét éves Cserha. Baszki, komolyan kellett egy fél perc, hogy rájöjjek, hogy most már ő is huszonhat....

Emlékfoszlányok között vegetálok, és csak néha szakít ki egy kis időre a jelen.
Valami iszonytatóan vibrál megint a levegőben, beleőrülök, csak azt nem tudom mibe.

Irtó vicces volt a hétvége. Mindenki csak vendégül látott. Pénteken Bali a tarhonyával, szombaton Livi a sütivel meg a teával, aztán Zolcsi a rántott patiszonnal, és végül vasárnap este Nusi elhozta nekem a párizsi sajtokat a wb-ba, ahol a vörösbort a könyvtáros fiú adta nekünk...

- Ti mind egyéniségek vagytok!
- Igen, mi mind egyéniségek vagyunk!

Tied a választás lehetősége! Lehetsz bármi, bárki, csak választanod kell. Mire vágysz? Mire vársz? Válassz! Lapozd át a katalógust, mérlegelj nyugodtan. Ne izgulj, ha meggondolod magad, később is változtathatsz, nem nehéz, a recept adott, hamar beletanulsz az új szerepbe is. Óoo, hogy nem tetszenek a sémák, lázadnál a konvencionális, a tucat ellen? Persze, persze, tessék, válassz a lázadó-prototípusok közül. Mostanában a mindennapok elől menekülő, élvhajhász, elvnélküli nihilista a legkeresettebb. Tessék? Hogy mondod? Ez így nem lázadás, csak egy másik recept? Te beteg vagy, vegyél be valamit.
Nem, ezt nemveszembe!

szombat délután

Élvezem, hogy nincs itthon senki, nincs, aki megmondaná, mikor kelljek, mikor egyek, mit ne csináljak, sőt ahelyett inkább mit kéne tennem, szigorúan csak a saját hülyeségeim szerint telik a nap. Fekszem az ágyon, sréhen, két lábfejem az ágy csücskének két oldalán lóg le, mellkasom alatt kis piros mackós párna, orromon szemüveg, és arcomra mosolyt parakovács para hétköznapjai csalnak, miközben a tilos szól: pont olyan zenéket adnak, amilyeneket mára elképzeltem. Még van pár óra hatig, olvashatok nyugodtan, már hat a borsmenta, a vesemosó fingstop is, de most jut eszembe, akár berakhatnám az egyórás prímatornát is, van arra is időm, sőt még az azutáni zuhanyra is, és ha holnap nem is kelnék ettől frissebben, de kevésbé ropogósan, az biztos, de ahelyett, hogy kockásra edzeném, csíkosra alszom a hasam...

Ha lehetne, azt legszívesebben kihagynám az egészből. Azt, amikor még van önkontrollod, de csak a megfigyelési szinten. Amikor bárhogy koncentrálsz, irányítani már nem tudod a dolgokat, de minden egyes kézmozdulatot, lábdobogást és arcrángást észlelsz, és tudod, hogy simán leveszi rólad mindenki. A vállrándítós szégyenkezést. A lehető legdurvább, ami ilyenkor történhet, az a tükör. Az, hogy szembesülsz az arcoddal. Letaglózó. Ennél már csak az lenne durvább, ha azt látnád, amit érzel. Például, hogy két csipesszel húzzák szét a szádat, hogy csőrré alakítsák át, és ha nem vigyázol, szép lassan egy valtdizni figurává változtatnak. Oda kell ám figyelni rendesen, mert pár perc tudatkiesés alatt teljesen megszállhatnak, átformálhatnak. Persze ez aztán elmúlik, de hát ki szeretne akárcsak ideiglenesen is rajzfilmfigura lenni?! Hát én nem. Köszönöm a megtisztelő figyelmet, de én csak megmaradnék a jó kis megfigyelő szerepemnél, ha lehetne, kezitcsókolom. Szeretnék továbbra is csak úgy nézelődni, szépen, csendben, csak szeretném hallani a hangokat, érteni minden egyes jelenlevő beszédét, érezni az ízeket, a frutti mesés eperaromáját, a giliszta-alakú gumicukor olvadozó elasztikáját, a padlizsánkrémes kenyeret uraló lilahagyma csípését, és engedni, hogy a zene átvegye az uralmat az érzékek felett, hogy az irányítsa a képeket, a fényeket, a mozdulatokat. Ilyenkor az egész világ leképeződik a zenében, és konkrétan univerzumszintű katasztrófa a vigasztaló és biztonságot nyújtó basszus eltűnése, ami egy másik dimenzióba vezet át, tudatodra ébreszt, és amit legszívesebben az otthonhagyott fénykardommal bosszulnék meg.

Utazunk. Megyünk megkeresni a móka kutyát. Vörösmarty utca után a Podmaniczky, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve a Ferdinánd-híd, Váci út, körút. Már majdnem a szigetnél vagyunk, amikor a galádok elkezdik csipesszel húzni a számat, egyre nagyobb terület hűl le, érzem, lassan csőr lesz a szám helyén, és ha legközelebb megszólalok, olyan lesz a hangom, mint donaldé, és senki nem ért egy árva szót sem abból, amit mondok. A hídon hirtelen változik a szín, a mátrix jamajikai változatában én vagyok triniti, az elől röhögve guruló Bali szerepe a filmben számomra tisztázatlan, mindenesetre a helyzet adott, a mátrix csak pereg, pereg. A szigeten összefutunk a biciklisrendőrnek álcázott szmissz-ügynökkel, aki éppen szaráson kap egy szerencsétlen bulldogot, meg is bünteti rögtön. Szegény kutya, most már priusza van. De hát ez már a második priusz, höhö, II. Priusz pápa... Szmissz elvéti az akciót, nem követ minket, le is ellenőrizzük, direkt lemegyünk a kis utakra, de nem, szmissz most nem ránk vadászott. Hiba van a mátrixban, móka kutya is kihalt, ezért inkább lemegyünk a sarkra. Visszafordulunk, még mindig a szigeten vagyunk, és a hihetetlen hosszúnak tűnő visszaútra is megvan a magyarázat. Igazából egy másik történetbe kerültünk, most éppen piroska vagyok, aki biciklin közelít a farkashoz, de a vicces vetítők állandóan visszaloopolják az utat, olyan ez az egész, mintha egy visszafele futó mozgó ösvényen hajtanánk. Piroska ekkor előveszi batyujából a nagyinak hozott finomságokat, előkerül az áfonyalé, a sok kis gumi-giliszta, és persze a frutti. Ám egyszer minden mese véget ér, szép lassan mi is megérkezünk a sarkba, ahol Bali kétségbeesve hívja Mikit és Suzét, hogy vigyenek már ki minket a mátrixból, pedig az igazi jamajikai mátrix igazi üldözős jelenete csak ezután jön...

Well done!
Ezt is de rég hallottam már...
Ügyes kislány elég hamar (asszem én voltam a második, de közben íméleztem is) megoldotta a roppant agyafúrt és rettentően nagy szaktudást igénylő vizsgafeladatot, és így egy mosolygós velldannal abszolválta az egyhetes bioinformatikai agytágítást.

Meet Cynthia.
Naponta kétszer, de lehet többször is.

Jóhír-rosszhír
Csako Vica-cica,
itt mar nagyon szalad visszafele az ora, 'szal ha nem is biztosra, de igerhetek olyasmit hogy 72 oran belul a mi szereny reszunkhoz hozzajuthatsz :-)). Ja, amugy ki lesz a luzer aki a Konczossal 5-en (Massive Attack helyett!) lehuz a kenukert? Van ilyen orult egyaltalan? ;-)
Csocsi,
Mate-cica

-... és vasárnap láttam az Isten városát...
- Ú, igen, az nagyon nagyon jó, de ez inkább durva, nem jó, már-már kiakasztóan brutális, inkább a Pollockot vedd ki, ne ezt a német szart...

Kedd este nyolctól háromnegyed kilencig beszélgettünk filmekről, plázacicákról, meg belvárosi lepukkant, gyűröttarcú, bájos humorú, emberszagú lényekről, és még kiemlékszikmiről főnökúrral, aki az apám lehetne.
Asszem jól döntöttem, hogy nem a kultiba mentem, bár érdekelt volna, mit produlált Ákos. Edherrisz megérte a pénzét.

Tegnap este nem tudtam nem ezt hallgatni. Egymás után, sokszor, hadd zakatolja be magát a fejembe. Sequence input, allignment, run, result 100% similarity, question unsolved.

Will we receive without ever asking?
I’m just curious

Aztán reggel kilenc előtt pár perccel csöng a telefon: Zolcsi
nem azért nem hívtalak, mert nem szeretlek, csak mert nem tudom, mikor érek rá. ... majd legfeljebb főzök neked valamit, és megint nálunk alszol, mint múltkor ... imádlak kincsem, szia.

Moon
light
Csak felnőtteknek!
A kockától sréhen egy kis dombon krikszkraksz kék izé, tisztára olyan, mint a tegnapi bétalaktamázra illesztett ribbon, csak az piros volt.
Alatta ketten, két krikszkraksz zilátum.
Nem tudom a választ. Hogy mi alapján. Nem tudom. Olyan ez, mint Bébé valamelyik fejvesztett találóskérdése, amire akkor eszeveszettül keresed a választ, rá is jössz valamifajta megoldásra, de másnap a kérdést is csak nagy nehezen tudod felidézni.
Ennek akkor és ott van jelentősége, igazi értékét csak az a pillanat adhatja meg.
Nem.
Megvan.
A megoldást érezni kell. Megérezni, ráéerezni, és tudni azt, hogy jól érzed.

Apropó érezni: Fókusz plusz, Rákócziút:
Jól írni annyi, mint jól gondolkodni, jól érezni és jól kifejezni - egyszerre kell hozzá szellem, lélek és ízlés. Buffon
de nagy öntelt faszfej lehetett ez az ember...

szevasz Oreglany!
tok jo, h irtal, huzd ki meg egy kicsit.
...
voltam a bbc nyuzban. teljesen veletlenul. gondoltam, h egyszer leszek, de azt hittem, h most wanted, europe's most dangerous murder cim alatt. de az tortent, h science day volt itten, es en persze nem mentem, hanem a lavorban dolgoztam. jott a nagyfonok, a tlc szerelme, 3 tv-ssel egyutt. es mivel rajtam kivul mindenki mas szorgosan hallgatta a science-t, engem kertek meg, h "kutassak". hat kutattam. a nagyfonokkel diskuraltuk a vilagot jelento geleimet. es 2 mp-re bevagtak a news-ba. meg senki nem kert autogrammot es senki nem akart megverni, amikor a szupermarket "organic" polcan turkaltam. a musor ui a gmo-rol volt...

igen
fogtam végre magam, és írtam
annyira jó, hogy örült neki, és irtó édes, ahogy arra a pár sorra válaszként ömlött belőle mindenféle sületlen, mindennapi, de mégiscsak fontos dolog
minden parának vége egyszer
és mindenki a helyére kerül, aki fontos volt valaha

– köztünk nincs zene.

Komolyan egyre inkább azt érzem, már nincs miről beszélnünk.
Mert egyre inkább azt érzem, amit eddig mondtam, nem hallotta, nem értette. És nem tudom, hogy amit múlt héten írtam, mondtam, mennyit jelent neki. Félek, hogy semmit. Vagyis nem. Helyrerakta ettől egy pár paráját, de asszem ennyi. Félek, de azt hiszem nem érti. Aki nem tudja, hogy egy kapcsolatban mi a különbség szerelem és szeretet között, aki nem hiszi, hogy mindig valaki jobban szereti a másikat, vajon mit ért ebből a világból?
Csak ültem ott az asztalnál, és próbáltam a véleményalkotást nullára redukálni. Ott és akkor. Mert különben otthagytam volna a fenébe. Így elmondtam azt, hogy én mit gondolok, érzek, hiszek az ilyen dolgokról, és ő ámultan hallgatott, majd vissza-visszakérdezett.
Szánom, bár bánom, hogy szánom.
Sajnálom, mert így még annyira sem tudunk beszélgetni, mint azelőtt. Azelőtt, hogy elmondtam neki, mit is gondoltam, éreztem. Azelőtt, hogy mindezt ismét félreértette. Azelőtt, hogy sírva telefonált a podmanickiről, és azelőtt, hogy kiselőadást tartottam volna neki én, a nagyvilági nő (hahaha), kvázi egy párkapcsolati gyorstalpalót.
Nem jó ez így.
Mert hiába írtam le neki, hogy velem mi van, hiába mondja azt, hogy most mongyadte, hiába érezte meg, mennyiszer nem volt ott, amikor kellett volna, attól még nem változott meg, attól még én nem tudok beszélni. Az ovis máz pedig már szétpukkant, de helyette nincs semmi, csak kínos hétköznapmesélés, kedvesistenítés, amiből köszönömszépen, nem kérek.

EGY BASHÔ-TANÍTVÁNY BESZÁMOLÓJA
Vidám, gömbölyded,zöld kis szagok ugrálnak:borsóleves fő!

Ezt elküldtem neki.
Semmi válasz.
Semmi.
De meg kellett osztanom vele, mert annyira vidám, annyira szép.
Mindegy.

Vedd meg ezt a könyvet, különben lelövöm a kutyád!

CSAK az ujpéter best-of-szerdát akartam megvenni.
Az úgy kezdődött, hogy a KÖKIN nem volt. Viszont találtam egy ezmégnincsmeg Vonnegutot, a jobbik fajtából, gondoltam vigasztalásul megvesszük. Aztán mégiscsak benéztem az asztórián a libribe (hámámérisne), és ott zsupsz beleugrott a kosárba egy új fodorákos (buddha weimarban), meg a fenti időzített bombával ellátott parakovács besztszeller a magunknak beígért ujpéter mellé.
Azóta nem merem megnézni a számlám állását.
De olvasok, mint gyógyegér, és ezek jók, nagyon jók.

- Nagymama, te tudsz biciklizni?
- Nem.
- Hát, azt úgy kell, hogy felülsz, és elkezded hajtani. Aztán ha jön egy kanyar, ÍGY arrébbviszed a kormányt.

Ülök a csepelcamping-en, rákontrázok, előttem a kisember, akinek az olcsó nagyáruházas bicliklijén nincs váltó, de gyakorlatilag fék sem (még FeketeLacinak is csikorogna a foga fékezéskor, úgy szorul az a szerencsétlen), visszafele könnyebb lesz, magyarázza a kis combos, én meg megijedek a saját hangomtól, úgy ordibálok Csokival, aki éppen megmenekül az elüttetéstől. Aztán megint biciklizünk, ő megint fék nélkül, én meg egyenes derékkal és már-már térddel pedálozva a campingon, útban Marika felé, akinek a kifőzdéje vetekedhetne bármelyik pesti önkivel, bár a ritter menzát nem üti meg, legfeljebb mennyiségben. Kisember sültkrumplizik, meg rántotthusizik, de amíg sül a sütnivaló, csipeget a vadasból meg a tésztából (vajon miért bolondul minden gyerek úgy a tésztáért, mintha az maga lenne a mennyei manna???), majd a tányérra köpi a kakaóspalacsintát, és hazavisszük a kaja háromnegyedét, ott kuksol a rántotthusi meg a szottyadt krumpli a csepel hátsó csomagtartójába besúvasztva.
A jó öreg csepelcamping a pingpongozós veresi nyarakat idézi, a propoliszosmézes tejeskávés reggeleket, a kicentizett vécépapírcsíkokat. Nagyanyámék nem sok időt, energiát, és így felnőtt fejjel, valljuk be, pénzt invesztáltak be unokáikba. Vagyis nagyanyám unokáiba. Azaz belénk. Csak ritkán adódott egy-egy hét veres, egy-egy családi ebéd (főként karácsonykor), egy-egy parti monopoli. Igazából sosem voltak ránk kiváncsiak. Sosem vigyáztak ránk, ha úgy adódott. És sosem adtak kölcsön apámnak, amikor kért. Sosem. Ezért nem tudunk miről beszélni, ha véletlenül hazajönnek, onnan, ahol főállásban unokáznak. Mert nem gondolnak bele abba, hogy milyen az, amikor majdnem extatikusan beszélnek Csobiról, AZ unokáról, a kinti iskolarendszerről, az ottani gyerekekről. Mert az ittenieket, köztük minket, nem ismerik, mert nem akarták ismerni. És ezt hogy a fenében lehetne nekik megmondani?

Salmonelláról keresek képet neki, és közben nem megy ki a fejemből a múlt csütörtöki beszélgetésünk. Amikor ült a kádban és nem bírt nem zokogni, amikor próbáltam a fejébe súlykolni, hogy nem az ő hibája, hogy nem neki kell őt megmentenie.
Vazze, ilyen sem volt már jó régen. Hogy mindhárman. Kiábrándító. Olyan ez, mintha mindenki elvesztette volna az adóvevőjét, vagy elromlott volna a vétel. Mindenki beszél, beszél, egyre csak beszél, és senki, de tényleg, senki az égvilágon nem veszi az adást úgy, ahogy kéne. Mindent félreértünk, mellémagyarázunk, túlkomplikálunk. Irtóra elment a kedvem minden hímnemű egyedtől.

Telefonált anyám, hogy hozott kínait, meg egy üveg vörösbort. Ketten leszünk csak otthon ma este. Érdekes kihívás. Kiváncsi vagyok mi sül ki belőle.

A
Figyelem
Moraviat olvasok.
Döbbenet.
Nesze nektek.

Az ember sokféle okból írhat naplót: hogy feljegyezze a fontosnak tartott tényeket; hogy megörökítse titkait, hogy kiöntse a szívét, hogy megvallja bűneit; egyfajta takarékossági ösztön sugallatára, amely arra bíztatja az írót, hogy élete morzsáit is gyűjtse be, hiszen azokból is összejöhet egy könyvre való; indíték lehet a hiúság és az önteltség is.

Némelyek alighanem furcsának találják, hogy valaki férfiassága virágában ilyen könnyen lemondhat ösztöneinek természetes kiéléséről, ami nélkül sokak szerint nem lehet meglenni. De ez nem így van. A szexuális aktus is olyan dolog, hogy ha sokszor csinálja az ember, még többször fogja csinálni, ha meg kevésszer, akkor egyre jobban leszokik róla, és végül már meg is tud lenni nélküle.
Természetesen nem mondtam le a szerelemről, de nagyon nehezen tudtam volna elképzelni, hogy jöhet olyan idő, amikor megint szerelmes leszek. A hitelesség illúziója, az immár szégyellt múltat kitöltő illúzió késztetett rá, hogy szeressem Corat. Most viszont? Cora iránti szerelmem összeomlása óta meg voltam győződve róla, hogy semmilyen illúzióm sincsen; és úgy éreztem, hogy illúzió nélkül nem lehetek szerelmes. Persze tapasztalataimból okulva gyanítottam, hogy saját illúziótlanságommal kapcsolatos meggyőződésem is lehet illúzió, igaz: másfajta, újszerű illúzió; de nem tudtam elképzelni, milyen lehet az a nő, akit azért szeret az ember, mert nem táplál illúziókat iránta, mert már semmiben sem hisz, és mint én, érzi, hogy a semmihez vonzódik. Vagyis olyan nő, akit éppen azért szeretek, mert már képtelen vagyok szeretni.

VAJSZLÓ
A vajszlói hétvége mérlege:
- Egy életre szóló szerelem született Micike és köztem. Micike egy dobberman és Malacka miniatűr keveréke, gúnynevén drótszőrű tacskókölyök, de ez a leírás igazából megtévesztő. Micike valójában egy sziáéj-ügynök, kiképzésének célja az, hogy a kocákat megtévesztve beépüljön majd a vadmalacok közé. Már csak egy csíkos póló hiányzik róla. Egyébként meg a világ legédesebb, legokosabb, legszebb szemű, legstréberebb és a legszeretetreméltóbb igen kicsiny kis állatkája, aki éppen olyan édesen morog, nyuszog, fújtat az ember ölében, mint Csoki.
- Lemaradtam többek között arról, hogy Béci látott egy csomó szarvast, meg arról, hogy Béci látott egy csomó vadmalacot, meg arról is, hogy Béci lelőtt egyet a malacok közül (mert mi Monával külön lesen voltunk), ja és persze arról is, hogy éjjel egykor Béci a csörgő telefonra felébredve a kezét lóbálva, egyszálfaszban felalá rohangál, és ezen Mona a hasát fogva röhög, aztán rászól, hogy egy gatyát vegyél már fel, és menj ki, meghozták Szalmát, a labradorkölyköt (mert aludtam, mint akit fejbevertek)
- De láttam egy csomó fácánt, nyulat, egy tavalyi őzgidát elrohanni, meg láttam egy idősebb őzbakot zabot vacsorázni (legalább egy órán át zab-ált a kedves), és vagy tíz törpedenevér szúnyog-vacsoráját aszisztáltuk végig, és persze láttam a malacot az autó platóján kiterítve, és ettem a májából, ami Béci csinált meg a mi tökfőzelékünkhöz feltétnek.
- Láttam még Vajszlót, meg Sellyét, meg egy csomó pécskörnyéki kihalásközeli, elputrisodott kis falut, ahol tizedikén hatalmas tömegek állnak sorba a segélyért, ahol a segélyosztás utáni napokban teli van a kocsma, ahol az emberek dinnyéből élnek, ami ugye nálunk már kábé 80-90 Ft/kg, de tőlük 20-ért veszik át, akik egész nap és egész éjjel kinn vannak a dinnyeföldön, és kergetik az arra tévedő embereket és állatokat, olajoshordókat püfölve és riasztólövéseket leadva, ezzel jó messzire elkergetve az egyébként környékbeli aranysakálokat is.
- Visszafele a vonaton megismerkedtem egy pécsi lánnyal, aki a második gyerekével terhes, és csak a terhesség miatt hízott meg 42 kilóról 52-re, és Münchenben él a férje, hozzá megy éppen, de csak másfél hétig marad, mert jönnie kell vissza valami genetikai vizsgálatra, és aki utálja, ha a határon átkutatják a bőröndjét, és ezért felülre pakolja kiterítve a bugyogóit és melltartóit, és igazságtalannak tartja, hogy bezzeg vele szórakoznak, hogy miért nincs nála 50 euro kápé, de a szigetfesztiválra jövő, a kocsiban füvescigit szívó fiatalokra rá sem hederítenek, és aki szerint a németeknél nem tanul tovább ennyi fiatal, és aki szerint Magyarországon mindenki tanul...

VOLT
Van úgy, hogy semmi kedved semmihez. Legfőképp elmenni az előre megbeszélt programra. Mert még sosem voltál ott, és nem tudod, mire számíts. Mert olyanok is jönnek, akiket nem ismersz, akikkel beszélgetni kell, megismerni őket, meghallgatni, elfogadni őket, mert hát együtt töltitek azt a bizonyos időt. Alkalmazkodni, tolerálni, nem hisztizni, nem sikítani, amikor éppen iszonytatóan rossz kedved van, nem bőgni, amikor bőghetnéked van, oda menni, ahova a többség akar menni...
De mégiscsak elmész, mert már megvették a jegyeket neked is, meg ki a fene akar megint egy elbaszott hétvégét, egy újabb elszalasztott nyári hétvégét, amikor semmit sem csináltál. Inkább elmész, és legfeljebb máshol érzed magad szarul.
Ha szerencséd van, nem egy kedves, aranyos, ámde meglehetősen szótlan, és a falat támasztva bulizó srác és egy barátságos, de egyszerű és minden vicces idegesítően idétlenül vihogó lánnyal kerülsz össze, meg egy régi baráttal, aki hajt erre a lányra, és élvezi ezt az idétlenséget, direkt erre játszik rá. Ha szerencséd van, nem érzed állandóan azt, hogy mi a fenét is keresel ott, régi jó barát csak kihasznál arra, hogy állandóan jó színben tűntesse fel magát, hogy ne álljon le a beszélgetés, hogy minden klappoljon, hogy ne parázzon be. Ha szerencséd van, nem azon jár az eszed, hogy sokkal jobb lett volna otthon maradni, történjen bármi, bármi szokásos, hétköznapi, utált, megszokott dolog, ennél bármi jobb lenne. Ha szerencséd van, nincs kiszámítva minden filléred, vagyis jut elég alkoholra, kajára, szemszájingerére, és akkor legalább kompenzálni tudod az esőt, a rohamokban rád törő csillapíthatatlannak tűnő rosszkedvet, az idegesítő átvezető zenét, azt, hogy a többiek már az agyadra mennek.
Ha mindez nem jön össze, elég nehéz dolga van Yonderbojnak, hogy felvidítson, táncra perdítsen, elfeledtesse veled minden bajodat. De péntek éjjel sikerült neki. Hálás köszönetem jeléül még nem tudom, mit kap, de valamit biztosan. Olyan hangulatot teremtett dZK előtt, hogy az maga volt a csoda. És az az indiai szoftpornó, amit alatta vetítettek, az meg maga volt elképzelhetetlen gyönyör. Bevallom, eléggé esélytelennek éreztem azt, hogy ezen a fesztiválon józanul jól érezzem magam, de sikerült. És ez nem is kifejezés. Meglehet, hogy a hittérítőktől kapott áldás kezdett hatni...

Vizitúra kezd kikupálódni, kipipálódni.
csak zárójelben jegyzem meg, hogy eléggé nem örülök annak, hogy jön az Eszter meg a Fruzsi. őket alig ismerjük, kivéve talán a két Balit, meg Petykát, akik ugye nyomultak kire-kire. ez az egyik ok, ami miatt nem jó, hogy jönnek: a vizitúra nem arról szól, hogy ilyen aligismert misspichák ott jófejkedjenek. meg lassan kissebbségben leszünk azok, akik ha lehet, végigutazzák a túrát. mert az úgy jó. és az tökre nem vicces, ha mások ezt nem tolerálják, és ők nem éppen tűnnek toleránsnak.
kissé elvették a kedvemet ettől is...
mindegy, ott lesz Bébé, Zsófi, meg Erbé jófejnek - de félő, hogy Bali bekattan, és nem lesz ott Anna, hogy leszerelje.
ááááááááááááááááááááááááááá
miértnemjósemmise????

Kedvem lett volna küldeni neki egy levelet. De akkora, hogy ha éppen gép közelében lettem volna, istenbizony küldök is. Franc az önérzetbe, csudába a nemalázkodoménmármegtöbbet-tel! Aztán eszembe jutott, hogy inkább nem is levelet, hanem egy fotót küldenék. Egy olyat, amin éppen ráöltöm a nyelvemet. Aztán elvigyorodtam, mert eszembe jutott, hogy nemis, hanem AZT a képet kéne neki elküldeni, amin Vivi egy mikiegeres piros pulcsiban meg egy fehér nyári sapiban éppen a kamerába vicsorog. Istenien agresszív és mégis gyermekien aranyos az a kép. Ezaz. Ez mindent kifejez, a dühömet is kiadnám magamból, mégiscsak adnék életjelet, amire lehet válaszolni, aztán arra meg büszkeségből meg én nem válaszolnék persze.
Jó kis játék, így agyban sakkozni.
Szerencsére nem voltam gépközelben, szkennerbe sem botlottam éppenséggel, így hát maradtunk az eddigiekben.
Sértett csönd.
Némaság.
Egyedül.

Alvaro, No.23, Fabricada en Espana

Játszunk.
Ez egy olyan játék, hogy a meggyújtott végét ennek a papírrúdnak közelíteni kell a kezednél levő végéhez, de nem szabad hagyni, hogy magától végigégjen, csakis úgy ér, hogy a levegőt ezen a rúdon keresztül veszed, és akkor a parázs egy csöppet közelebb kerül, majd még egy kicsit, aztán még egy parányit. Aztán ha jól játszottál, a végén már ott parázslik a rúd annál a csíknál, és ekkor jön el az a várva várt pillanat, amikor egy jól irányzott hüvelykujj-billentéssel egy szép ívben megtanítod repülni a parazsat. Hiszen minden egyes rudacska csikknek lett teremtve, és izgatottan várja azt a pillanatot, amikor pöcökként végzi a járdán vagy egy csatornában.
Játszunk.
Mert hát az elemünkben van a játék.
Ki így játszik, ki úgy.
Van, akit csak madzagon rángatnak, és van, aki elvágja zsinórokat, aztán hirtelen összeroskad, mert hiába nem akar így játszani, máshogy nem tud. De persze van egypár neo, aki rájön aztán, hogy mégiscsak képes rá. És van, aki csak újabb hálókat épít ki magának.
Van, aki mindenkivel más játszmát játszik, van, aki mindenkivel ugyanazt, és van, aki megpróbál nyílt lapokkal, előre megírt játszmák nélkül játszani.
Van, aki maga írja a játékszabályokat, és van, aki nemcsak magának. Ezekből a kényszerjátszmákból is ki lehet ám szállni, ki bizony. Büszkén, mindent felégetve magad mögött, ravaszan, kivárva a megfelelő alkalmat, vagy esetleg sunyin nem megjelenve a következő fordulón, de ki lehet törni minden egyes truman-sóból.
Régen persze inkább társasoztunk, aztán jöttek a kiscsoportos foglalkozások, majd a páros játszmák, de ma egyre több a pasziánszozó. Ez így is van jól, mert hát szánalmas dolog játszótársakat kergetni, illetve egyedül forgózni, nem?
Nem tudom miért, de egy kicsit mindig meghal itt belül valami, amikor rám tör a kilátástalan, bepótolhatatlan hiány. Igen, már-már alig van, akivel önfeledten, tét nélkül, de mégis komolyan, közben nagyokat nevetve igazából lehetne játszani. Túl komolyan vesztek mindent és mindenkit, és túl komolyan veszitek magatokat, emberek.

Apropó játék

Alvaro
No20
Fabricada en Espana
Már el is felejtettem, milyen az, amikor már annyira fájnak az ujjbegyeid, hogy akárhogy is szeretnél tovább játszani, egyszerűen nem bírsz fogni, nem bírsz nem ordítani. Igen, ilyenkor el kell rakni a jó öreg gitárt, visszapakolni csinos kis burkába, félrerakni pihenni, összepakolni Sort, Carullit és Carcassit, legalább addig, amíg a helyes kis bőrkeményedések megjelennek a vörösen izzó ujjakon.
Félelmetes. Több éve már, hogy nem vettem elő. Sem Alvarot, sem a kottákat. Legutóbb is csak húrt cseréltem (expasi hiába ígérte folyton folyvást, hogy lecseréli az általa elszakítottakat). A szokásos, a kedvenc húrom van most rajta, a fekete nejlonos normál pro arté. Jaj, olyan szépek így együtt!
Félelmetes. Ahogy ütemről ütemre beúsznak a fogások, a dallamok, az ütemek. Minden egyes újrakezdésnél egyre tovább jutok, anélkül, hogy valami is kattanna, mocorogna, vagy megvilágosodna a fejemben. Egyszerűen csak úgy pakolódnak az ujjaim, ahogyan azt több éve megszoktam, begyakoroltam. Az egyik lefogás előhozza a következőt, szépen lassan, lépésről lépésre. Félelmetes érzés, iszonyatosan jó. Legszívesebben csak ráncigálnám ki odabentről a többit is, mindet, de az ujjaim megálljt mondanak.
Így utánagondolva, csak most esik le, hogy mostanában ünnepli Alvaro a tizedik szülinapját. Igen, tíz éve volt, hogy Eszter visszakérte a kölcsönadott Cremonáját, és a lyukas benzintartályú 105S Skodáért kapott kemény 23.000 forintból lett Alvaro. Hogy örültem neki, hogy vigyáztam rá. Még most is milyen szép...
Emlékszem azokra a napokra, amikor reggel gitárral a kezemben mentem a Vörösmarty utcában a Madách felé, mert a délutáni gitáróra előtt már nem lett volna időm hazamenni, és elbeszélgettünk Ferivel, az asztalossal, aki fiatal korában elektromos gitáron játszott, később pedig ingyen adta a fatüzelésű kályhámhoz a fahulladékot.
Aztán eszembe jut Laci diplomakoncertje, amit hallgatva a padlóról szedtem össze az állam, és ami után már nem fizettem be több félévre. Mert hát én így sosem tanulok meg játszani, ez nem tanítható, tanulható. Csak néztem, ahogy pörögtek az ujjai, futkározott bal keze a gitár nyakán, és közben még arra is volt ideje, hogy a jobb kisujjával időnként üsse az ütemet. Aztán jött a húrosnégyes: a gitár mellé beszállt két hegedű meg egy cselló. Igen, ez volt életem egyik legfergetesebb koncertje, ezt sosem fogom elfelejteni.
Azóta csak nagy ritkán veszem elő Alvarot, és élvezem, hogy előjönnek a rég nem játszott hangok, és esetleg elhatározom, hogy veszek majd még kottát, amiket megtanulok, begyakorlok. Majd. Valamikor.

Medevelepkét mentettem hétfő reggel.
Szegény mindenáron az ablakon át akart volna szabadulni, , hiába volt az ablak előtt és után is szabad a pálya, üres a lég, ő az ablakon át akart szabadulni, szinte vezekelve ütötte magát az üveghez. Kinyitottam neki, ha neki ez az útja, ám legyen.

Paraman?

Életre kelt, és most túlburjánzott idebenn. Nem, nem kenhetem semmilyen bogyóra, ezt én csinálom, ez abszolút spontán jön belőlem, valahonnan nagyon mélyről.
Meg ne kérdezze most senki, hogy hogy vagyok, mert komolyan mondom, már attól is elbőgöm magam, ha eszembe jut ez az egész para.
Hogy mi para?
para1. nem megyek ki a borosshoz, mert igaz, hogy a jegyre kértem kölcsön, meg még lett is volna jegy, ha a hétfői háromórás ámokfutás után nálam lett volna az útlevelem, vagy csak a száma, de erre a hétre, meg az ottlétre már nem maradt semmim. csóró gyerek ne pattogjon, maraggyon otthon a seggin. sikítani tudnék, annyira ki akartam volna menni hozzá.
para2. nem bírom már feldolgozni a további kudarcaimat. már megint semmi nem jön ki, totálisan üresek a blottok és a gélfotók, csak a létra virít ott ragyogóan, mellette semmi.
para3. paramanó egyre csak azt kántálja, hogy randa vagyok, és sajnos igaza van. kialvatlan szemek, pm ragyák az arcomon és mindenhol másutt, extragyorsan növő szőreim extrasötétbarnák (nehogy véletlenül láthatatalnok legyenek), hihetetlen gyorsan képes vagyok összekoszolni a lábaimat, és úgy nézek ki, mint egy koszos utcagyerek. és akkor jön azzal knercerdoki, hogy csak az orgazmusomat nem vehetik el tőlem... köszi szépen, pont ez a bíztatás hiányzott.
para4. szerencsére kilőve. ez a fránya vizsga megvan.
para5. vizitúra-szervezés. miért pont az én nyakamba kellett ezt zúdítani?
para6. vera
para7. sopron, leutazás, ottalvás, visszaút, utána pécs, még nem későn, hogy értem tudjanak jönni, és még ki is tudjunk menni vadlesre.

Besokalltam, kiborultam.
Hétfőn még jó volt malacot sütni, meg dumálni, az segített.
Kedden nagy mákom volt, hogy Zsófi elráncigált a Kóla, puska sültkrumplira, meg sörrel itatott, az legalább elterelte a parákat messzire. De csak egy időre. Sajnos nem mennek azok messzire...
Használhatatlan vagyok, kéne valami újjászülettető koktél, vagy valami hatalmas refresh, mert a barátok, a mozi, a zene már nem elég. Majd hétvégén, majd Monáéknál, majd az erdőben az esőszag, a madárcsicser, a csönd és az aranysakál-vonyítás. Jaj, de várom már!

Egy curie ponton csúsztunk el, emiatt nyaltam újra meg újra azt a szerencsétlen jegyzetet, ami sehogy sem akart a fejembe mászni. Effektív dózisegyenérték, maximális bőrdózis röntgenkezeléskor, a feszültség emelésével keményedik a sugárzás, 170 cm-es, 70 kg-os, fül, orr és lábfej nélküli, hermafrodita vonatkoztatási ember, teletrápia, dörzsmintavétel, vízfantom, 50 mikrograyperórás határértékkel sugározhat egy besugárzott ember egy másikat - kit érdekel?!?!
Nagylevegő, most már minden okés. Nem hánytam le szerencsétlen jóembert, pedig legszívesebben azt tettem volna.
Megkegyelmezett, aláírta, megadta.
Vége.