Hanna első ütős szóvicce

Kárinnál már háromszor járt Hannicsek - vicces egyébként, hogy a gyerekhajvágás ára milyen meredeken halad felfelé, másodszor, amikor tizenkettő ötvenet kért el, meg mertem volna esküdni, hogy előtte hét ötvenet fizettem, de amikor harmadszor tizenötöt kért el ugyanazért az öt percnyi nyisszantgatásért, kitisztult a kép, hogy nem az én memóriámmal van probléma.
ezzel a tendenciával lassan elérnénk az én hajfestős-hajvágós másfél órás tarifámat, ami egy vagyon, és ilyenkor sajnálja az ember, hogy úgy nő a haja, mintha locsolnák, és kéthavonta kénytelen kiadni hatvanvalamennyit, csakhogy ne legyen grízes a hajtöve. hehe, Hannának mutattam a múltkor, hogy miért is megyek festetni, és azon kívül, hogy ő is szeretne hajat festetni (na még mit nem), néha eszébe jut, hogy lenyomja a hajamat a fejemhez, és nézegeti, hogy fehérek-e a hajtövek. ma viccesen csak annyit mondott, hogy nem fehérek, sárgák.
naszóval mióta Hanna volt Kárinnál, azóta fodrász szeretne lenni nagykorában, és lelkesen simogatja az apja haját, ha ő a nyakába veszi, és mondja hozzá, hogy most éppen samponozza, aztán leöblíti, és akkor most jön a balzsam, és simizi, masszírozza a fejét. ezzel mindaddig semmi gond nem volt, amíg egyszer csak szemtanuja nem lettem annak, ahogy Hanna a saját nyálával krémezte be az apja haját, csak csorgatta rá, csorgatta, aztán belemasszirozta akkurátusan, és persze mindebből az apja semmit nem vett észre. én vihogógörccsel voltam képes lereagálni a történteket, Sosó már éppen azon aggódott, hogy menten bepisilek.
na, mindezek után eléggé respektáltam lányom humorérzéket, amikor tegnap a kocsiban kijelentette, hogy ő Kárin, és aztán rögtön kijavította magát, hogy inkább Nyálin.

meló megint

boross közölte, hogy peters, akihez legutóbb beadtam a jelentkezésemet a'damba, a mikroszkópos csóka a mostani főnöknőjének az exfőnöke, és egy kapitális fasz, és hogy miért nem írok egy embo ösztöndíjat, és megyek el egy általam választott laborba az általam szabott feltételekkel.
ja, miért is nem? megnéztem, tökre passzolnak a követelmények, emberi az egész, csak meg kell írni és meg kell nyerni. hehe.
na, szerdán összeszedem magam, és bejelentkezem speinkhoz, a leideni zebrahalas ürgéhez, hogy ha hozok zsét, befogad-e a laborba (kell a fogadó labortól egy nyilatkozat a pályázathoz), aztán ha igent mond, irány a témaválasztás és a pályázatírás.
hajrá.
na, mondom, hajrá.

tiszta szoba

hanni már egy fél éve szól, ha kakálnia kell, és az csak a bilibe vagy a wc-re jöhet. a pesti nyaralás óta a pisiléssel is elég jól eljut a biliig vagy a wc-ig, sőt, irtó sokszor reggel is csontszáraz a biztonsági okból azért még ráadott pelenka. egyre többször vállalja be önként a sétákat is bugyiban, sőt, ha autókázás miatt mégiscsak pelenka van rajta, akkor is szól, hogy pisilni kell, és - büszkén jelentem - a bokorban és fa tövében csurgatás is profin megy. sőt, mindezek felett ma még a bölcsit is végignyomta bugyiban.
mondjuk a két hasmenős hét elég rázós volt, mert egy ideig csak a bilire volt hajlandó ráülni a lelkem, és azt naponta hatszor kiönteni meg aztán kihipózni elég kemény volt, de aztán egy jól bevált trükkel sikerült a wc-re terelni a figyelmét (éppen lépcsőépítős korszaka volt, és hát a sámlikból szuper wc-lépcsőt lehet kreálni).
szóval ráérzett a dologra a kismacska, vettem is neki egy csomó helyes pöttyös meg masnis kisbugyit meg trikót, és így olyan nagylányos ez a kis lüke két és féléves.

kukockij durvul

eljutottam a második részhez, és itt valami eszement durva lett a könyv, teljesen nem ulickajás, inkább olyan, mint murakami, szinte letehetetlen, nem is lehet elalvás előtti pár perces fárasztónak használni, mert órákig ébren tart.

ó, ió, ció, áció, káció, kommunikáció

rendeltem szakirodalmat, hogy fejlesszem  a kommuná kommunikációs képességeimet, mert irtóra frusztrálna, ha véletlenül egyszer mégiscsak behívnának interjúra, és a kéztördelésem, a fejvakarásom vagy valami elbagatelizált kijelentésem miatt nem vennének fel.

amúgy a múltkori pasas válaszra sem méltat, de azóta találtam a'damban egy szuper posztdok állást, makromolekuláris komplexek vizsgálata vadiúj 3D mikroszkópos eljárással. ma megírtam a coverlettert (upgradeltem magam cover letter írásból, ez most tényleg halál profi lett), csatoltam az önéletrajzomat, fingers crossed, hogy ez most már összejöjjön.

azért ez irtó vicces,  kezelési útmutató kutatókhoz, mintha egy külön állatfajta lennénk.

akvárium reloaded

a pesti utunk után sosó kipucolta az akváriumot, ami konkrétan azt jelenti, hogy mindent, ami neki nem volt benne szimpatikus illetve ami nem létfontosságú, azt kihajintotta. így maradtak a halak, a csigaházak meg a szűrő és a melegítő. a sóder, a csigák és a növények: ív. helyettük berakott valami kisallangozott zöld műanyagot növényutánzatként. mivel aztán nem volt növény meg csiga, amik feldolgozzák a sok felesleges trutyit, hamar tiszta dzsuva lett megint a víz, és algás az akvárium.
na, ma aztán végre fogtam magam, és berendeztem újra az egészet, vettem sódert, háromféle növényt meg két tapadóharcsát takarítóbrigádnak. este vacsora után össze is eresztettem az újoncokat az öregekkel, aki kárpótlásul a bolygatásért kaptak egy nagy adag élő artémiát.
egyelőre mindenki jól elvan. csak az artémia fogy vészesen.

macsós szöveg

Átkarolja a fejem vagy a nyakam, húz magához teljes erőből, és azt mondja:
- Helló, bébi.

kondi

itt az ősz, és nekikezdtünk a sportos életmódnak.
szerdán és pénteken reggel 10-től pilates. tegnap kezdtem, eléggé érzem a hátam meg a hasam meg a combom, de rámfért már, irtóra vacakolt már a hátam meg a vállam. mondjuk mostantól nem a szadista srác van, hanem egy új csaj, irene, aki aranyos, de mindent turbó fokozatban csinál.
csütörtökönként meg hannával háromnegyed tizenegytől uszoda kifulladásig.
ez a program nekem combizom-erősítés - a három kilométeres bringaút oda meg vissza egész jó meló a nagy út alatti alagúttal meg a nagyívű híddal a tizenvalahány kilós gyerekkel meg a teli hátizsákkal, amit ugyan szuperül az ülése hátára tudok pakolni, csak így sajnos extrém farnehéz a bicaj.
a combon kívül még karizom erősítés is, merthogy a tizenvalahány kilós gyereket emelgetni meg húzni kell a puppy-úszás alatt - ma mondjuk csak húzás volt, de körjátékban, úgyhogy egyik kézben saját gyerek egyik keze, másikban másé gyerek egyik keze, és így előre húz - hátrahúz, nemrossz, nemrossz.
mondjuk mivel ez a puppy-úszás már a "nagyoknak" van (két és fél évestől négyéves korig), ezt már a hideg vizes tanmedencében nyomjuk, ezért aztán hanna húsz perc után úgy vacog, hogy óra után rohanunk a dzsakuzziba, ami a szerdai pilates után kifejezetten élvezhető kényszer.
aztán utána jön jó párszor a nagyon sokat csavarodó vizes csúszda, amihez sokat kell lépcsőzni, aztán zuhany, és jöhet hanninak a kismedence, ahol locsol, kacsát itat, vagy éppen hajókat kerget, amíg én kinn pihegek egy műanyag széken (hihetetlen, hogy minden szülő, nagyszülő lábat áztat, beleül vagy belefekszik abba a húszcentis vízbe, egy dolog, hogy higiénia, de úgy kell őket kerülgetniük a gyerekeknek).
aztán ilyenkor már általában mindketten halál éhesek vagyunk, így jön hanna-zuhany és öltözés után az ebéd a büfében - egy tosti meg egy sültkrumplesz hanninak (na jó, ez utóbbi közös) és hozzá valami műanyag hús nekem. hát igen, itt dől a sportiness, itt a kalóriabevitel eléggé befigyel, meg dzsánkfúd ezerrel, de hát hetente egyszer ki nem szarja le.

alakul az ügy...

ügyintéző pasas még hétig szabadságon van - és más sajnos nem tud nekünk segíteni - mikor három hét múlva lejár a fellebbezési lehetőség (írásban), pedig jó lett volna igazából megtudni, pontosan mi is a helyzet, ha megadjuk a kért adatokat, ejtve az ügy, vagy hogy egyáltalán miért kellett ebből ekkora faxnit csapni.
sosó irt neki levelet, emailt meg rendeset, hogy mindenképp reagáljon valamit, ha visszajön a szabiról.

jó belga anyag :)

az úgy volt, hogy hétvégére is pocsék (a tízes skálán konkrétan egyes) időt jósoltak leidenben, így aztán mentünk délre, keletre, nyugatra a kurzorral, hogy hol lesz egy csöpp napocska, és aztán 200 km-nyire, gentnél egészen szupi volt már az előrejelzés, és a gugli csodaszép középkori várat mutatott ott, szóval szombat reggel (egy gyors szállodafoglalás után) bepattantunk a kocsiba, és a hétvégét gentben töltöttük.
megnéztük a csodaszép várat, hanna irtó sokat lépcsőzött fel a toronyba meg le a toronyból, mint egy igazi királylány, de aztán elfáradt, meg kakilnia kellet, úgyhogy a városból csak annyit láttunk még, amik mellett elhaladtunk a szállóból jövet - szállóba menet (na az sem volt kevés, a történelmi városrészt nagyjából bejártuk).
aztán találtunk egy szupi parkos játszót, ott meg leálltak velünk dumálni anyukák, és megtudtuk, hogy hol lehet a közelben jót enni, ott vacsiztunk egy jót, és beszereztem egy szuper reklámképeslapot.
ez egy állati honlapot reklámoz, ami igazából egy online bolt, ahol iszonyatjó 100% pamut anyagokat lehet kapni.
ilyeneket:

bonyolódik

az ügy, herr ayénak írtam épp az előbb, hogy legyen kedves segíteni, nézzen utána, tényleg ki vagyunk-e regisztrálva KA-ból (merthogy ő bevállalta, hogy bemegy a városházára, és kijelent minket, meg megadja az új címet, és hát mielőtt nekiállok pampogni a familienkassenél, jó lenne tudni, hogy ez rendben van), de úgy tűnik nyugdíjba ment, mert visszajönnek a neki címzett levelek.
a bútoros haverjától próbálom kiszedni, hogy hol lehet őt elérni, hátha tud igy is segiteni.
ha nem, elég nagy meló lesz ennek utánajárni....

adócsalás

na, végre sikerült időt szánni arra, hogy beszkenneljük és lefordítassuk a német familienkassa ajánlottan küldött levelét, még szerencsésen a levélben vastag betűvel szedett időpont előtt egy hónappal, így legalább van időnk reagálni arra, hogy eljárást akarnak indítani ellenünk adócsalás miatt.
merthogy amikor hanna megszületett, kitöltöttünk mindenféle űrlapot, hogy kérünk gyermeknevelési hozzájárulást, vagyis elterngeldet, meg is kaptuk, fizették is.
aztán mikor elköltöztünk, herraye felajánlotta, hogy kijelent miket a városházán, és bejelenti az új holland címünket. és ezt valószínűleg meg is tette. de mint az pár hónappal később kiderült, a familienkassa továbbra is fizette az elterngeldet, én meg írtam nekik egy emailt, hogy szeretnénk lemondani róla, mert elköltöztünk. erre semmi válasz nem jött, pénz viszont jött továbbra is, de mindig volt valami fontosabb dolgunk, így csak legyintettünk. egészen nyár elejéig, amikoris valahogy rájöttek, hogy elköltöztünk, és kérték vissza azt a pénzösszeget, amit a költözés óta kifizettek. ezt én szépen vissza is fizettem, erre aztán válaszként jött ez a feljelentéssel fenyegető levél, ami arra kér minket, hogy mondjuk meg nekik, hogy hány gyerek él a háztartásunkban és hogy mennyi a bevételünk. ehhez konkrétan, mint egy banknak, ami kifizet egy állami juttatást, semmi közük.
na mindegy, hétfőn hívom a pasit, hogy hogy is van most ez....

émi, dóra, méhamindi és a többiek

vasárnap délután elaltattam hannát, és mackógatyában elnyúltam a kanapén, kezemben az orvosi biokémia vaskos kötete (kontakt hülyülés ellen), miközben áll a hétméteres kupi a lakásban, mikor is csöngetnek.
halk döbbenet az arcunkon, hogy tejóéég, mégiscsak átjöttek.
az ugyanis úgy volt, hogy émi és anyukája, gven etették a virágokat és locsolták a halakat míg mi pesten voltunk, és sosó, még amikor én krakkóban voltam, szólt nekik, hogy most hétvégén jöjjenek fel.
aztán sosó addig rágta a fülemet, hogy szóljak már nekik, hogy vasárnap délután jöjjenek fel, míg végül szombat délután lementem, de persze nem voltak otthon, így haláli nyugalomban képzeltük eltölteni a délutánt, amikor hanna is nyugton van végre.
persze ők jöttek, és valahogy hannát sem keltették fel, émi elvolt a nagyszobában viszonylag csöndben, a teafőzés, sütiosztás (az előző napi szülinapi barackos túrós csokis piskótából volt még) sem ébresztette fel őt, szóval aludt mélyen még vagy egy órát.
éminek múlt héten kezdődött a sulija, ez volt a nagy téma, és valahogy szóba kerültek a rajzfilmfigurák, hogy a négyévesek között is már megy a ciki-menő téma, ismeri-nem ismeri megamindy-t vagy dorát alapon. az hozzátartozik a sztorihoz, hogy émi, mióta csak ismerjük, folyton a tévén lóg, hiába gyerekfejlődéssel foglalkozik az anyja, nemcsak rajzfilm, de híradó is megy, ha ők otthon vannak. most már legalább tudjuk, hogy elvi okai vannak, nehogy ciki legyen a gyerek a suliban.
elsőre komolyan elgondolkodtatott a dolog, mert persze simán kiközösítik a lurkók azt, aki kilóg a sorból, és persze sokszor lát az ember a függönytelen ablakokon át be a nappalikba, ahol a gyerekek nagy része a tévén lóg, nade muszáj órákat a tévé előtt töltenie valakinek ahhoz, hogy ismerje a rajzfilmsztárokat? végülis a marketingesek jóvoltából a poharakon és pólókon kívül a füzetekig és cerkákig van ezekből minden, a dorát én komolyan a közértből ismerem, mert egy nagyon finom töltetlen-csokitlan gyerekkeksz (na, ez a candylandes kép azért elég ütős, nem?). teletabija is előbb volt hannának boti-luca révén, mint hogy tudta volna, kik ők, sőt egyszer még teletabis füzetet is vettem neki, mert tök aranyos feladatok voltak benne, olyan figurákkal, amiknek ő este vacsorát főz. persze azóta ránk tukmálták krisztiék a dévédét, és megnéztünk teletabifilmet, de mondom, ez nem feltétlenül kell ahhoz, hogy ismerje őket a gyerek.
szóval élve a szupermarketek gagyi kínálatával, megmarad a kecske és jóllakik a káposzta is, vagyis lehet menő egy kölök úgy is suliban, hogy nem néz meg egy részt sem azokból a szarokból, és max csak a vízipókot meg a vakondot nyomja, vagy télen a mazsola fürdik és a misi mókus megy a diavetítőn.
most egyébként nincs semmi sem, mióta pestre utaztunk, hálistennek elfelejtődött ez a filmnézés, istenes kiborulások voltak azért már abból, hogy még egyet nézett volna kiskölök, de mi nem engedtük. persze tudom, ez nem marad így örökké, de ha ő nem kéri, én nem rakok be most semmit, és nikkelodeonunk vagy CN-ünk meg asszem nincs is. mindenesetre mi csak akkor kapcsolunk tévét, ha a gyerek már tutira alszik vagy vuvuzelázik az egész utca.

ugráló

mióta elindultunk pestre, hanna ezt ismételgeti, hogy "inkább ugrálóba mennék", de szegénykém csak most hétfőn jutott el oda, és akkor is csak azért, mert annyira szar idő volt, hogy semmi mást nem lehetett csinálni ötös erősségű szélben és esőben, nameg hétfő reggel, és "szerencsére" sosóra is rájött a hasmars (de úgy tűnik csak a szombati esti fiús sörözéstől - vicces, hogy martijn szülinapját pont az ő szülinapján mentek el megünnepelni m. haverjaival), szóval legalább itthon állt a kocsi, hogy elvigyen minket az ugrálóba.
viccesen ugrál már a kismacska, kirakja oldalra a két mancsát, és még eléggé furán próbál egyensúlyozni, de már két lábbal ugrik el, és élvezi nagyon. mondjuk azt is, hogy két egymással szemközt levő urgálóba átfut - trambulinon futni is vicces dolog ám.
és most, hogy egy csomót nőtt a lába, fel tud mászni egy csomó dologra egyedül a mászóvárakban, főleg, hogy megmutattam, hogy az oldalt levő hálóba be tudja akasztani a lábát. élvezte nagyon, bár néha rájött az önzőzés, amikor is nem enged másokat az általa kisajátított játékhoz. jaj, tegnap nagyon vicces volt: a nagyjátszón a lovas-biciklis-körhintára szeretett volna felülni, de már ült rajta egy nagyobb kislány. hanna felült egy mellette levő hintabohócra (bohócos hintaló), és onnan kiabált a kislánynak, hogy néé, nie doen. :)
ez mondjuk kezd néha enyhülni, néha hajlandó együtt is játszani valakivel, de azért annál százszor jobb, mint amikor szó nélkül elvonult és elkezdett bőgni, ha valaki elvett tőle valamit, vagy megelőzte a csúszdánál. most már harcol meg megvédi a kezében levő dolgokat, sőt, még a többit is, úgy kell néha leszerelni, hogy ne verje meg a homokozóba bemászó másik gyereket...
most, hogy másfél hete hasmenése van, és a doki szerint (szokásos szöveg: vírusfertőzés, majd meggyógyul magától) mehet közösségbe, a legnagyobb szívfájdalma hanninak, hogy nem eheti a megszokott junkfoodokat, az ugrálóban a csipszet, a játszón meg a fagyit - irtó nehéz olyan helyet találni itt, ahol normális kaját adnak, csak a műanyag kaja megy mindenhol, úgy kell agyban kisakkozni, melyik kevésbé rossz, de nyalókát, cukorkát nem kap, így ami azokon kívül van, jön.

Lehet, hogy nem a legjobbkor olvasom a Kukockij eseteit. Vagy pont jókor. Még nem tudom.
az a formalinos hagymás szövetminta azért eléggé ütött...
update: de, mégiscsak jókor. még csak a felénél tartok, de piszokjó.
és a hülye hormonok is a helyükre rázódtak (remélhetőleg), szóval jövő héten kezdődik Natashánál az őszi órarend, és mivel szerda meg péntek reggel is van pilates meg do-in,újra nekiállok, ez a majd itthon jógázom ez hetente egyszer, ha összejön.

Csak türelem

Mondtam már, hogy utálok várni?
Kivagyok,
hogy hetekig nem válaszolnak, hogy köszi, de te nem kellesz erre az állásra,
hogy (most éppen) 23 naponta várjak arra, hogy most végre hátha nem jön meg, hogy ha érzékeny a mellem, vagy émelygek és hüjeségeken sírok, rögtön tudom, most összejött, és két napra rá kiderül, hogy mégsem, hiába volt ott az a halvány második csík
hogy nem járok tornázni, mert mi van, ha pont most nem fog megjönni,
hogy úgy várom az estéket, a szerdákat és péntekeket, mint Ivy a szabadnapját a Csengetett, Mylord?-ban, pedig sokszor csak elbaszom az időmet üres aggyal.
Egyébként nem agyalok azon, hogy mi lett volna ha, de most régnemvolt rossz kedvemben a szivem szakad meg, hogyha eszembe jut, hogy most a kezemben fognám ketteskét, ha... Hüje hormonok...

meló

jelentkeztem egy tökjó posztdok állásra az egyetemi klinikán. szumoilálással foglalkoznak, csöppet biokém irány, de izgalmas téma, és egy csomó tapasztalatom passzol a követelményekkel. egy éves előszerződés, két év potenciális hosszabbítással. mondjuk a rugalmas munkaidőt meg a külföldi munkát majd az interjún tisztázni kell, ha addig eljutok egyáltalán.
próbáltam hívni a pasast, hogy szóljak neki, szabin leszünk, nem biztos, hogy olvasom rendszeresen a leveleket, nehogy amiatt lemaradjak. nem vette fel.
szabiról visszajövet próbálom hívni (Sosó nógatására, szerinte az jópont, ha valamelyik jelölt lelkes), semmi. emailre semmi válasz. nem túl jó jel.
és nem volt túl szívvidító az sem, hogy krakkóban összefutva Sebastiennel és Viviennel ők arról meséltek, hogy se Párizsban, se Londonban nem találnak megfelelő (már nemcsak posztdok, akármilyen szakmán belüli) melót már több mint egy éve.
úgy tűnik, most nem nagyon kellünk :(

kicsit durrell-es

keserédesen vicces egy könyv, ezer éve nem olvastam ilyet, amin muszáj röhögni, olyan vissza nem tartható hahotázással és vihogással, hogy ember könnye is kicsordul és a hasa is megfájdul bele. és ráadásul letehetetlen, pedig hát nem egy észveszejtően izgalmas sztori, najó, néhány történeten izgulsz, hogy mi a vége, de alapvetően annyira jó elmerülni a világában, hogy kimászni onnan nincs semmi de semmi kedved.

inkább ne meséld el

csomó mindenről szeretnék írni, de mikor leülök, csak a mitörtént-lista jön ki belőlem, és érzem, hogy tökre le kéne írni a dolgokat, azt, hogy mi jár a fejemben, mert jó dolog visszaolvasni azt is, nemcsak a mitörténtet, de közben tudom, hogy ki a frászt is érdekel ez az egész, ami egy csöppet elkeserít, merthát minek is írni, ha nincs ki olvassa, de akkor meg megint arra gondolok, hogy leszarom, elég az, ha nekem az jó, hogy majd visszaolvashatom.
mostanában nem állok túl jól visszajelzések és önértékelés terén, persze ez csak néha tör felszínre.
még régebben beszélgettünk andival arról (a méregdrága szaunakomplexben egy szál fürdőköpenyben az étterem bőrfoteljeiben), hogy itt kinn más témákról beszélget az ember, bezzeg régen pesten filozofáltunk, az élet nagy kérdéseit meg kellett fejteni, de mostanában már csak a felszínes témák maradtak. nem kell magunkat vagy a másikat megváltani.
lehet, hogy csak nem kerül az ember olyan viszonyba már senkivel, akivel eljutna ilyen szintre.
lehet, hogy ennyi idős korban, egy más kultúrkörben nem illik vagy hogyismondjam, nem szokás ilyen témákról dumálni.
vagy már elmúlt az a fajta naivitás, amin keresztül nézve az élet nagy dolgai megemészthetők, átformálhatók, vagy akár csak megláthatók lennének.
az ember önkéntelenül tompul, csiszolódik, alkalmazkodik, és az élet hoz kisebb, bár aktuálisan marginálisabb problémákat, és talán nagy sokk kell ahhoz, hogy aztán újra rátaláljon azokra a kérdésekre, amelyekre régen sem talált választ.
amúgy kösz, jól vagyok, csak éppen olvastam Imma Monsóttól  az Inkább ne meséld el-t.
megérte.

krakkó

aztán ahogy visszajöttünk leidenbe, másnap már mentem is tovább krakkóba, Sylwia és Kevin esküvőjére. Krakkó az egyik leszuperebb város a világon, komolyan, meseszép belváros, qrvajó kerületekkel, hihetetlenül hangulatos kiülős és beülős helyekkel. péntek este, miután átvedlettem a zuhany után - harminc fok volt este hatkor - nekilódultam a zsidó negyednek, a Kazimirznak, és megtaláltam azt a elmondhatatlanul sajátos varázsú helyet, ahol annó Eszterrel söröztünk kávéztunk, aminek a belső helysége egy békebeli szalon, vörös anyaggal borítva a fala, festmények, kerek faasztalok, és a következő szoba egy szekrényajtón keresztül közelíthető meg.
kiültem egy sörrel meg egy doboz cigivel (szabadság!!!), a székek pont az új térre néztek (tiszta moszvatér), ahol a buliba igyekvő fiatalok sora kígyózott a melegszendvicses pultok előtt. aztán üzent Sylwia, hogy benn söröznek a városban, csatlakozzak. pár sör után még éppen elcsíptük a pirogfesztivált zárás előtt, aztán csatlakoztunk Kevin haverjaihoz.
másnap bejártam a Kazimirzt, aztán délután meg jött az esküvő. a templomi, egy lengyel pappal, aki hosszasan ecsetelte németül, hogy sajnos angolul nem tud, de mivel Kevin félig német, meg a haverok nagy része onnan jött, az is nagy segítség lett volna, ha elmondja a lényeget németül is. de nem.
az egyórás macera után visszasétáltunk a hotelbe, ahol a vacsora meg a buli volt. volt ott minden, ami tipikus lengyel: pohártörés a koccintás után (csak az ifjú pár dobált), szüntelen éneklés (sztóla, sztóla című lengyel éljen éljen dalocska, amit a német srácokkal a végén majdnem kívülről fújtuk), finom vacsi, bár az asztalon csak üditő meg víz és vodka, sör bor sehol :) - azért ők is sok mindent vettek át az oroszoktól, hiába tagadják.
aztán megjelent népviseletben egy háromfős zenész-és kornyikálós banda, meg két vőfély-szerűség, és elkezdtek garázdálkodni (mindezt persze lengyelül, Kevin angol rokonságával együtt semmit nem értettünk az egészből, néha elszabadult egy-egy angol mondat magyarázatképpen, de csak nagy ritkán): kalodába zárták a férjet, és baltával megborotválták (na ez neki is meglepetés volt, szegénykém), majd megtették ugyanezt a feleség tanújával, de neki a lábát borotválták, ami valljuk be, elég bizarrul nézett ki. aztán kiszedtek nyolc embert a tömegből, köztük volt Kevin 16 éves unokaöccse is, és két négyes csoportot csináltak, majd odaadtak nekik egy ősrégi fa sílécet, rajta négy, pálesszel teli pohárral. a sílécet fogva kellett kiinniuk a piát, és mikor leengedték a lécet, ha valakinek maradt a poharában, vagy lepotyogott a pohár, újrázás jött. három kör után jött a második csapat szintén három körrel. szerencsétlen kiválasztottak totál beállva ültek le ezek után.
aztán megint kaja jött, meg diszkófíver, aztán meg a nyivákoló-és obégatózenekar szórakoztatott minket, majd jött a szingli-szívatás: menyasszony hajából virágocska melyik őt körbetáncoló leánynak hull vajon a lába elé, illetve melyik fiú kapja el a vőlegény nyakkendőjét. aztán szinglik körtánca, szigorúan fiú-lány-fiú-lány felállásban, majd néptáncoktatás, random módon kiragadott áldozatoknak.
csöppet fura egy buli volt, nem tudom, ki élvezte ezeket a szívatásokat (Sylwia nem úgy tűnt, mint aki nagyon élvezné, pedig ős szervezett mindent), ráadásul két-háromóránkét etettek meg minket hússal-krumplival, a tánctér meg ott volt az asztalok mellett, ahol körben riszálta magát néhány elvetemült, de hiába gurítottuk le sorban a vodkákat, nem igazán volt buli-fíling, inkább kijártunk cigizni meg dumálni az utcára. én négykor feküdtem le, a többiek még masszívan nyomták tovább.
az azért kiderült, hogy irtó jófej haverjai vannak Kevinnek :)
meg az is, hogy mindenhova, de tényleg, mindenhova kell vinni egy kényelmes papucsot, akár húsz fokot és esőt jósolnak, mert az újonnan vett szandál úgy szét tudja cseszni az ember lábát, hogy csak ihaj. (és ez egy zárt cipőre is vonatkozik negyven fokos előrejelzésnél.)

nyár

három pesten töltött hét és egy krakkói hosszúhétvége után eléggé lelombozó a zuhogó eső és az alig húsz fok, tisztára végeanyárnak fíling kering a levegőben - najó, ma éppen süt a nap, és papucsban is  ki lehet menni, és tegnap este se fagytunk meg Andiéknál a kerti lecsózáson (megjegyezendő, Wout először kezdeményezett játékot Hannával, a kis wippwappon ketten mérleghintáztak, wow).
szóval voltunk pesten, meg veresen, meg a szigetközben, és mindegyik jó volt.
a vízitúrától csöppet rettegtem, lelki szemeim előtt már Dttvel ordibáltam, amiért Berconka végigverte az összes gyereket, de azt kell mondjam, akárhányszor csak félve állok hozzá ezekhez a gyerekes bulikhoz, hihetetlenül jól sülnek el. az evezés része is klafa volt, Hanna az ölemben ült a kenuban a vadiúj pufi vízen-fenntartós fürdőruhájában, és amikor a srácok csobbantak egyet a Duna közepén, borosspetitvel meg badárbalival pancsiztatta magát, és igencsak élvezte a lubickolást. amúgy borosspeti volt a sztár, egész végig őróla dumált :)
szóval pénteken, amikor Julával meg Molival lementünk, még javában tombolt a kánikula és a szúnyoginvázió, beeveztünk az ártéri erdőkbe is, fogtunk békát meg tetszhalott szitakötőt, este meg főztünk, és Berci belesett egy tányér forró lecsóba. szóval volt izgalom addig is dögivel, de aztán éjszaka megérkezett a vihar, és Zozó beszopatta Sosót, hogy itt tuti jégeső lesz, és hát nekérdezd miért, de apósom erősködött, hogy a mercit vigyük, ami persze eléggé furán vette ki magát, egy merdzsó a szigetközi pöcsömfalván, na mindegy, szóval a mercit féltette a drágám, úgyhogy éjjel alig aludt, mert ahogy rákezdett a vihar, ő a kocsira terítette a pokrócokat és benn ülve várta a jeget. aztán meg árkot ásott hajnalok hajnalán Istuval, mert egy csomó sátor körül bokáig ért a víz, és megpróbálták csatornákkal elvezetni azt, mielőtt a sátrak beáznának.
aztán szombatra megjött a hideg, és mi őriztük a tábort egész nap, és dumáltok a terhes meg kisbabás csajokkal, meg a helyét nemigazán találó képviselőasszonnyal :) este még ugrált egy sor Hanna a felfújhatós matracon, úgyhogy ezen az éjszakán azért nem aludtunk, mert Sosó háromóránként a lábpumpával fújta fel a leeresztett óriásmatracot - és én hiába nem a matracon, hanem csak egy iciripiciri polifómon aludtam (volna), mindig felébredtem a pumpálásra, hiszen a matracról lemászva az én lábamon landolt kedves férjem.
aztán vasárnap összepakoltunk és útközben hazafele menet mindannyian beültünk kajálni egy helyre, ami nyitva volt, ahonnan nem utáltak ki, és ahol nem voltak riasztóan magas árak (nem igazán vicces négy autónyi emberrel egyeztetni, hogy akkor ha ez nem jó, merre tovább).
aztán családoztunk, itt is, ott is, bár inkább a Rozáliában voltunk megint (ahol Krisztiék ágyával szenvedtünk sokat, ilyen kemény ágyon lehetetlen jókat aludni, ja és persze befigyelt a bolhasztori is ráadásnak, ha már alvás). Apóst, aki egy elvetemült hipochonder még egy ujjbegyes vércukorméréstől is rosszul van, pénteken műtötték lágyéksérvvel, és otthon szenvedett lábadozott, míg ott pesten voltunk, Kati meg végig dolgozott, vagyis majdnem végig. Anyu meg végig vagy majdnem végig veresen volt, szóval ha vele is akartunk találkozni, oda kellett kihurcolkodni. aztán egyik nap, mikor pesten voltak, Hanna ott aludt anyáméknál teljen egyedül, és mindannyian élvezték a dolgot. mi is :)
mi meg voltunk kettesben moziban, néztünk spanyol filmet, ami után enni kellett, meg angol filmet, ittunk romkocsmákban, meg találkoztunk verával is, szintén egy romkocsmában, meg egy félreértés miatt mindketten bulztunk a hajón a két Balival (valami kommunikációs malőr történhetett, aszittem Sosó csak elvisz, ő meg hogy ő is jön, és hát miért is ne jöhetett volna, ha volt kedve), szóval jó sokat le tudtuk adni Hannát, ami azért ránk fért.

a spanyol film

gugli-lista

nem is tudom miért kattintottam rá pár hónapja arra, hogy kereshessen a gugli a blogomban. mindegy is, mert így aztán hű de megugrott az olvasottságom. és nem is akárhogy, izgalmas dolgokat keresve tévedtek ide. íme a keresőszavak listája, ami alapján rámtaláltak:

ujjlazító gyakorlat
festéktelenítő ajtó ablak
nyelvrákom
akváriumban halpisi
tablettanyomó
műzlitartó
5-Alpha-Reductase-Deficiency
haligali petra
boogalo babakocsi
nagy mellű nők klubja
nem karmos egyészujjas
mike leigh naked quoay

Csípés

Az idei vízitúra szuper volt, csak sajna sok volt a nyuszog, nagyon de nagyon sok. És érdekes módon csak pár nappal később kezdtek viszketni a csípések. Talán ezért nem volt fura eleinte, hogy Hanna kezein sok a csípés, meg hogy viszket, hiába voltunk már pár napja Pesten. De amikor egyik délutáni alvása után az arca is totál piros pötty volt, de szúnyog sehol a szobában, kezdett gyanús lenni a dolog. Ágyneműcsere, padlószőnyeg és matracporszívózás után leültem, hogy utánanézzek, mi csíp így, és ekkor az asztalon sétáló hangya ugrott egy nagyot. Elkaptam, csak körömmel pattant szét, vagyis bolha volt a tettes, ami perszehogy Kriszti kerti macskáiról jött át Hannára, anyós minden nap megsimogattatja őket Hannival etetéskor.
Este sörözés volt Zsófival, kértem Sosót, hogy mossanak feltétlenül hajat a gyereknek, tuti ott lapulnak a dögök, csupa csípés az arca meg a homloka.
Éjfélkor gyerek az ágyunkban, de az csak reggel derül ki, hogy nemcsak egy órás esti mese volt a nagyival, így csak fél 11kor aludt el a kölök, így garantált a hisztis nap, de hajmosás sem volt, így persze a bolha éjjel újra támadt. Hanna feje, keze és lába majdnem egybefüggő vörös viszkető dudor, de a közös ágyhasználatnak köszönhetően az én lábam is csupa csípés. Gyors hajmosás a gyereknek reggel, majd ezek után apósom benyög egy "ti mániások" vagy vmi hasonló megjegyzést, hát nem mondom, kellett egy nagy adag önmérséklet, hogy fel ne robbanjak.
Szerencsére aznap reggel jött Apu, hogy kivigyen minket kettőnket Hannival Veresre (na persze anyám rögtön tudta, hogy ez bizony bárányhimlő), és aztán ott is aludtunk, így Sosó tudott dolgozni, meg a macskákat bolhátlanítani, meg kiteregetni az összes ágyneműt, pizsamát, ahol csak a bolha lepihenhetett.
Tegnap este újra a Rozáliában aludtunk, szerencsére már bolhamentesen, de szegény gyerek képe még mindig teli van a gyógyulófélben lévő csípésekkel.
Ezek után tegnap este, mikor anyós fürdette a kölköt, az elesett a kádban és beverte a víz alatt a fejét. Nem hiszem, hogy hisztis picsa lennék, ha most azt mondanám, hogy nyugodtan nem hagynám rájuk pár napra a gyereket.

Folytatás

Na, a sztori vége lemaradt, a nagy felháborodásban észre sem vettem, hogy elment az idő, és már jött is a reptéri taxi.
Szóval a pupillatágítót, köszöntük, nem kértük, mire a szigorú doki kiakadt, hogy ez a teljesen vizsgálathoz igenis kell. Kérdeztük, utal-e valami arra, hogy rossz a szeme. Nem, de akkor is meg kell csinálni. Jó, akkor majd visszajövünk máskor. De 3 hónap a várólista. Nem baj, jobb is ezt télen csinálni, amikor hamar sötétedik, nem? Sok szerencsét, búcsúzott el a dokinő, mintha egy életmentő műtétre mondtunk volna nemet.
Amikor jöttünk haza, egyre inkább úgy tűnt, átcsesztek minket.

szemorvos

nabasszus, nem találok szavakat, újra meg újra végiggondolva a dolgot, a részleteket, egyre inkább átbaszás-szaga van a dolognak.
a tízperces consultatie-bureau-s gyerekorvosi vizsgálaton azt mondta legutóbb a nő, hogy biztos ami biztos alapon vigyük el Hannát a klinikára szemorvoshoz.
bejelentkeztünk, és hát három hónapos futamidővel ma kettőkor fogadtak minket - ezért megyünk csak ma este pestre, és megyünk le később a vízitúrára.
kettő előtt pár perccel ott ülünk a váróban, az indiai kisfiú, anyuka és nagyija, a marokkói család, és a román család az utcánkból., furcsa módon csupa külföldi vagy bevándorló.
jön egy helyes kis nő, mi vagyunk az elsők. kivizsgálja Hannát, ügyes, aranyos, nem könnyű egy két és féléves szemét vizsgálni. semmi gond, mindkét szeme jó, leragasztott szemmel is piszkosul jól felismeri a messze mutatott formákat (kör, négyzet, háromszög), majd a megfelelőjét felmutatja.
menjünk vissza a váróba, mert ő egy tanonc, megkonzultálja az eredményeket a dokival.
jön egy pasas, végigjátssza majdnem ugyanazokat a vizsgálatokat (már lassan egy órája szekálják szerencsétlent), vagyis játszaná, de Hanna bemondja az unalmast, elfordul, nem partner.
ekkor a csávesz bevágja az aduászt, pupillatágításos vizsgálat.
Sosó visszakézből nemet mond, ma repülünk, reptéren erős reflektorok, nem, köszi.
csávesz elvonul, bejön végre egy köpenyes (ez is egy tanonc volt, basszus), A doki, aki lekezelő, fölényes, de mi nem tágítunk, nem tágítunk.

háztartási baleset

már csak sajtit kellett volna reszelni a bolognaihoz, mikor megjött sosó az evezésből, és én sietve kanyarintottam egyet a recés késsel a sajtból, na meg a hüvelykujjamból is.
vérzett, de nem olyan nagyon, és csak a bőrbe vágtam bele, nem vészes az egész, úgyhogy raktunk rá ragtapaszt, aztán csók. éjjel párszor arra ébredtem, hogy valamihez hozzáérek, és nagyon fáj a seb, úgyhogy reggel ránéztem, mizujs. hát elég randa volt a dolog, a seb két széle jó messze egymástól, és még jócskán vérzett. na, akkor reggeli után irány az elüemszén az elsősegély.
szerencsémre szombat reggel nem volt senki, így rögtön bekerültem, és a dokinéni azt mondta, varrni már nem lehet, úgyhogy legközelebb 6 órán belül jöjjek, ha nagy a seb. így csak a szokásos vékony erős ragtapasszal fogta össze a sebszéleket fertőtlenítés után, aztán csinált egy nagy bumszli kötést.
na a vége az egésznek az lett, hogy Hanna kiborult, mikor már a kocsihoz mentünk, mert ő elfelejtette megmutatni a dokinőnek a ragtapaszát - szolidaritásból kért ő is egyet a kezére, és már ott tartott, hogy neki nagyon fáj a "sebe", neki is meg kell azt mutatni.végül azzal nyugtattuk meg, hogy szerdán a szemorvosnak is megmutathatja, az is doki.

összefoglalva, szájbarágva, de igaza van

a cucc története
eléggé kiborító volt a bad science legutóbbi része, amiben a csávesz elmeséli, mitől HIV-pozitív dél-afrikai népesség 30%-a (egy német-amerikai elmebeteg kardiológus, aki átpártolt a vitamin-bizniszre, politikai kapcsolatai miatt a politikai elit - köztük az egészségügyi miniszter is - elveti mai napig azt, hogy a HIV okozza az AIDS-t, ezért az AZT-t nem is kérik a betegek, mert azt szajkózzák be nekik, hogy az méreg, nem segít, bezzeg a csávesz vitaminkészítményei, na azok segítenek. kihalasztani a népességet, abban). gyakorlatilag érthetetlen, hogy büntetlenül lehet ilyet csinálni.
ezt meg sosó mutatta most, persze ez nem újdonság, aki hallott már a fenntartható fejlődésről, annak nem új az egész, aki meg nem, gondolom lehazugozza a csajt. de azért remélem, sikerül kiszállni ebből az ördögi körből valaha.
varrok is magamnak egy szoknyát holnap, és remélem a saját paradicsomunk is beérik még szerdáig.

gyereknevelési válság

hát, a tegnapi szabadnap után jött a bölcsimentes csütörtök, és ugyan viharos erejű a szél és bármikor eshet, megjártuk délelőtt a játszót - be is pisilt a merész kislányom, aki először merészkedett ki bugyiban a lakáson és valakinek a kertjén kívülre, hiába faggattam tízpercenként, hogy kell-e, egyszer csak ott csurgott a lábszárán a dolog.
mindegy, egyszer ezt is el kell kezdeni, mint minden mást.
node én kéremszépen én agyilag kifáradtam. nincs lelkesedés, hagyjanak engem békén van, pihenni akarok, gyerek nélkül, férj nélkül. jövő héten megyünk haza, megyünk vizitúrázni, aztán meg gyerek megy nagyszülőkhöz veresre, és én még nem tudom mit is szeretnék, de valami agyeldobós fröccsözős lángosevés jut hirtelen eszembe valami vízparti láblógatással összekötve. meg esti kertmozi. meg szandálban szoknyában este kiülni valami teltházas romkertbe.
hm, na kiveszem a csöveskukit a fazékból, tíz perc alatt puhára főtt már, most már csak keményedni fog...

dorade

múltkor panaszkodtam, úgyhogy most bepótoltuk a piacozást, és elmentünk a halasokhoz, és csak néztük az ismeretlen nevű és külsejű dögöket, míg aztán megkértük a nőt angolul, hogy segítsen. merthogy olyan halat szeretnénk, amelyikben nincs sok szálka, könnyű elkészíteni, de finom. ekkor odament a filékhez, mi meg nemet intettünk, hogy de nekünk egybe hal kell, csak a fenti szempontoknak megfelelő. 

és akkor mondta, hogy itt a dorade, magyarul aranydurbincs.

kértünk belőle kettőt, és sosó heves ellenkezése ellenére én szépen megkértem a nőt, hogy belezze ki, pikkelyezze le és vágja le a fejét.
otthon derült ki, hogy mindkét halnak sikeresen elvágta az epehólyagját, úgyhogy ki kellett vágni az epés részeket, de aztán egy szuper receptet találtam, és isteni finom vacsora kerekedett belőle.

szabadság, szeretem

istenem, ez a bölcsi mennyire egy jó dolog.
tegnap délután értem el arra a szintre, hogy most elég. nem bírom. szerencsére Anikóékhoz voltunk hivatalosak, szóval buszozás volt a program, aztán meg játék Levivel, szóval egy kis környezet változás, de ez a mai egész napos Hanna-mentes program nagyon kellett.
nyakig benne vagyunk a dackorszakban, megfejelve egy kis tiem-korszakkal (enyém Hanna-nyelven), szóval nemhogy pl nem pakol el maga után, ha megkérem rá, de ha én pakolok el, akkor is őrjöng, hogy azok az ő játékai, azokhoz ne nyúljak. a melegtől felborultak az alvás szokásai, néha annyira kifárad, hogy 3 órát lehúz délután egyhuzamban, ő, aki ezer éve nem alszik délután, de persze vasárnap az állatkert után hiába volt fáradt és álmos, és ezek miatt megahisztis, két hidegzuhany után volt csak hajlandó nyugton maradni, és persze a nyugtonmaradás után helyből elaludni. (azt a vonyítást, amit a hidegvíz alatt levágott, apám, azt hittem bejön a takarítónő, hogy kit nyúznak...)
szóval most nagylevegő van és ránckisimítás egészen  fél hatig. ommmm.

gelsenkircheni kirándulás

szombat reggel felpattantunk a vonatra, és fél 11-kor már Gelsenkirchenben is voltunk. Pip (apám) kijött elénk a pályaudvarra, onnantól kezdve Hanna a nyakában lógott egész hétvégén.

Vivinek az egyéni agilityben egy körül volt versenye (a junior agility eb-n) , kimentünk a pályára megnézni őket. valami őrjítő kánikulát fogtak ki, 35-39 fokokkal dobálóztak. locsolták is a kutyákat meg a versenyzőket rendesen, azért ilyen melegben versenyezni megaszívás. huszonegyedik lett Pogival az egyéniben, de vasárnap a csapatversenyben aztán másodikok lettek, ügyesek voltak. mondjuk szarul esett, hogy cikik voltunk neki, és próbált kerülni minket, nade remélhetőleg ez csak egy kamasz-allűr, és kinövi mihamarabb.

a hőség miatt le is léptünk a versenyről, mentünk parkot, árnyékot és hideg üdítőt keresni, aztán másnap meg elmentünk a zoom-ba, a helyi hiperszuper állatkertbe, ahol a szavannás területen kívül jó kis hűs volt. piszok nagy, alig a felét jártuk csak be, de nagyon szuper az elrendezése, tényleg egy hatalmas park állatokkal.

aztán hazahfelejövet egy idióta a vonatunk alá ugrott, és miatta meg a hőség miatt felborult az egész dbahn ice-rendszer, irtó sok vonat késett, volt olyan, ahol leállt a légkondi, és mivel ablakot nem lehet ezeken nyitni, sokan rosszul lettek az ötven fokos benti hőségtől, míg egy nő ki nem törte az ablakot (híreinket hallották). mi csak két órát aszalódtunk oberhausen hbf-en, ahol a szerencsétlen külföldi turisták végig engem ostromoltak, hogy tolmácsoljam géphang bácsit, mert csak németül mondtak be olyan mellékes infókat, hogy mégis hány kibaszott percet kell még az ötvenfokos padon ülni arra a szerencsétlen vonatra várva (persze a várakozási idő fokozatosan nőtt, nehogy az ember felálljon és valami hűvösebb helyet keressen magának).

na végre

hú, még emlékszem arra, mennyire lelkes voltam, amikor megtudtam, hogy kinyit az ermitázs európai leánymúzeuma, a hermitage amsterdamban, de aztán a megnyitókiállításra a cári család ékszereit hozták el, úgyhogy a lelkesedés le is lohadt azon nyomban: ezek komolytalanok.
de aztán a második hullámban jött a matisse-tól malevichig kiállítás, ami valljuk csak be, igencsak csábító ajánlat.
anyámat próbáltam rávenni, hogy menjünk el rá kettesben, de ő inkább delftre volt kiváncsi, meg igazából látta ő már ezeket eleget leningrádban. szóval maradt a kihívás, hogy akkor összeszedjem magam az egyik szerdán vagy pénteken, és hagyjam a dagadt ruhát másra, és bevonatozzak a'damba.
és lőn a most szerda, és nem szerveztem bevásárlást, takarítást, mosást, az időmet sem basztam el a neten, a kék lógolófülű kutyát is megkötöttem már nonónak, ráadásul hanna az apjával vitette el magát reggel a bölcsibe, szóval nem maradt más, minthogy az okostelefonommal szövetkezve nekivágjak a nagy kalandnak.
na jó, nem volt ez nagy kaland, simán odataláltam, még pénztárcát is vittem magammal (nem úgy, mint hétfőn, amikor hannával a madurodamba igyekeztünk), sőt, mi több, az éves múzeumkártyám sem maradt otthon.

a kiállítás qrvajó, sok a nagyon ütős kép, és a nagy húzóneveken kívül sok a számomra alig ismert festő szuperjó képekkel. szóval a direktor úrnak mégiscsak jó az ízlése - a kiállítás bevezetőjében az audiogájdban személyesen mondja el, hogy mit is akart, meg hogy is akarta.
persze a múzeumboltba is be kellett menni, szigorúan a múzemebéd után (ami mi más lenne is hollandiában, mint szendvics, bár nem eléggé stílszerűek, mert kaviáros nem volt - nem mintha meg tudnám enni a kaviárt), és ez a múzeumbolt is olyan, ahova könyveket nézegetni bármikor betérnék.
most nézem, hogy szemptembertől jövő márciusig viszont ez lesz:  The immortal Alexander the Great - The myth, the reality, his journey, his legacy. 
:(

piac

és azt meséltem már, hogy a pasim háromhetes intenzív hollandtanfolyamra jár, és hogy három héten át a délelőttjeit (többek között) a leiderdorpi kosárválogatott fiatal magyar tagjával, Ritával (akinek nem utolsó sorban kiváló barbiteste van, meglátszik az a sok edzés, na) tölti?
és hogy Rita pasija is magyar, meg van egy magyar szomszédcsaja, akinek négy év körüli gyereke van, és hogy Sosó szerint tök jó lenni velük összejönni?
meghogy Sosó szerint Rita vállalna bébiszitterkedést üres óráiban?
nem? biztos azért, mert nem vagyok egy féltékeny típus.
de az azért nem esik jól, hogy miután pasival megbeszéljük, hogy ma délután kettesben kinézünk a piacra, veszünk estére valami egzotikus hollandnyelvű halat, a hollandóra után felhív, hogy akkor ő most kinéz a csajokkal a piacra.
aztán megint felhív, hogy ja, ha már a piacon van, mit vegyen. mondom, hogy ha már úgyis ott van, nézzen ki egy halat, azt vegye meg.
- milyen halat?
- khm. tudod, azt beszéltük meg, hogy  (lásd fenn).
- tényleg?
- tényleg.
- ó. hát, izé. azon kívül kell valami? szép a barack.
- hát, vehetnél sárgabarackot, pár kilót, gombócnak, meg krumplit.
- krumplit azt nem veszek, nem cipelem azt a hátamon haza. a barack meg drága, veszek egy keveset, megkóstoljuk, és ha finom, veszünk még.
- kóstold meg meg most, és ha finom, vegyél sokat, ha már úgyis kinn vagy.
- na jó, szia.

eltávozást kapott a diffenbachia

tegnapelőtt a harmadik iszonytatóan büdös virágját vágtam le, sűrű könnyek és tüsszögések közepette, úgyhogy megkértem sosót, vigye innen ezt a hálátlant az egyik ismerősnél vagy rokonnál sem virágzó szerencsétlent. sajnálom szegényt, most lenn van a pincebejárat mellett, de majd keresek neki gazdit, aki jobban bírja.

társaság

Anikó hívott, hogy még a hazautazásunk előtt menjünk, és nézzük meg a kertjüket, a szavannát, merthogy kiégett a fű, de legalább lehet kinn játszani, meg kinn enni, jóisaz.
és lőn, tegnap kibuszoztunk, bár Hanna megint aludt délután, és csak négykor ébredt, szóval ötre már ki is értünk Anikóékhoz - muszáj volt buszozni, oda csak busszal mentünk eddig, máshogy ezután sem mehetünk kiborulás nélkül (brutális ez a megszokotthoz való ragaszkodás), nade Anikó jófej volt, mondta, hogy jut nekünk is vacsi, menjünk, amikor csak tudunk.

a legutóbbi ottlétünk után Hanni ódákat zengett Leviről, aki egyébként három héttel fiatalabb csak Hannánál, hogy jókat játszottak, pedig Levi mindent, de tényleg, szó szerint mindent elvett tőle. ha elkezdett játszani a kisbusszal, akkor azt, ha a kirakóssal, akkor meg azt. végül Hanna krokodil könnyeket hullatott, mert Levi a rózsaszín kistáskáját is el akarta tőle kobozni, na ekkor mentünk haza - vagyis egy percét nem élvezte az ottlétnek.

ezek után a tegnapi vizitre hogy fog emlékezni, nem tudom. de minden esetre az uzsi után, mikor kiterítette Anikó a plédet a kiégett pampára, és hozta a nagy füles lasztit, Hanna elkezdte jól érezni magát. kitalált pár játékot magának, pl. labdát fogva a térdemről a plédre vetette magát, és röhögött, hogy most nagy puff jön. Levi is beszállt, ő is a térdemre ült, és felváltva, majd egyszerre ugráltak a plédre. na innentől kezdve elválaszthatatlan haverok lettek, egymás bolondságait utánozták, nagyok vihogtak, egymást csikizték a plüss kuglikkal, egymás nevét kiabálva rohangásztak a kertben fel s alá, mi meg Anikóval megállás nélkül vihogtunk rajtuk, annyira édesek voltak.

hamár könyv

csak nő a virtuális stóc könyv, az olvasásra várók. ulickaja az első helyen két könyvvel, aztán vonnegut a galapagosival, aztán lázár ernő felnőttkönyvei, és most vettem egy bad science című könyvet ben goldracetől - megvettem a következő hollandtanfolyam könyvét, nem mintha mennék a következő tanfolyamra, de elkezdtem itthon tanulni (ha marad idő a netezés és időelbaszás után), és sorbanállás közben megnéztem az angolnyelvű science könyveket, és ez hívogatott.
naszóval most nekiálltam a bad science-nek, és nehéz letenni, jó kis leleplező könyv, célpontjai a homeopátia, a detox masinák forgalmazói, a kozmetikai ipar és a nutrition industry, bármi is legyen az pontosan magyarul.
a detoxos részen túl vagyok, az nagyüzemi kamu, becsapás, nem is értem, hogy engedgedheti a fogyasztóvédelem a forgalmazásukat. a homeós részek nem mondtak eddig túl sok újat, bár a hígítások mértéke csak most esett le igazán nekem. de a kozmetikai rész viszont nagyon izgis:
- a ránctalanító krémek dobozára felírt hatóanyagok, mint pl. A-vitamin (retinol), csak homeopatikushoz közelítő mennyiségben vannak jelen magukban a krémekben, mert egyébként hihetetlenül allergizálnak
- a ránctalanítást a széttrancsírozott fehérjék (kódszavak: kollagén, elasztán) végzik, és a hatás csak addig tart, amíg kened magadra a cuccot, ha nem használod, abbamarad, merthogy a széttrancsírozott fehérje megszárad az arcodon, és akkor összeugrik, ezáltal "feszesíti az arcbőrt". kvázi olyan, mintha egy harisnyát húznál az arcodra.
- a zsírosító anyagon felüli egyéb hatóanyagok (mint például DNS - ez szó szerint olyan, mintha halspermával kennéd az arcodat, onnan a legegyszerűbb hal-DNS-t kinyerni) közül semmi nem jut be a bőrbe. az olyan dumák meg, hogy pl oxigénnel dúsítja valamelyik krém az arcot, qrvanagy kamu, merthogy az ezekben lévő hidrogén-peroxid tényleg bármikor szívesen lead egy oxigént, de az eléggé reaktív, és inkább legyalulja a felső hámot, mint oxigénnel látna el bármit is.
na, hollandozom egy kicsit, aztán olvasom tovább a leleplező-könyvet. ha van valami izgis, majd szólok.

a fülbevalós

már ezer éve, hogy anyuék megnézték a lány gyöngy fülbevalóval filmet vermeerről meg delftről, de azóta is odáig vannak, hogy olyan az egész, mintha a festmények megelevenedtek volna, meg hogy delft milyen szép hely lehet.
aztán megvették a könyvet, mert a filmet magyarul, úgy tűnik, nem lehet megszerezni, és anyu elhozta, én meg három este alatt kiolvastam. aztán elmentünk kettesben delftbe, megnézni a könyv helyszíneit, a vermeer-házat, a piacteret, az új templomot, a vágóhídat, és a vermeer-házban megvettük angolul a filmet.
hát, a könyv jó. olvastatja magát, meg a nő tényleg alaposan utánajárt vermeernek meg a festési technikájának. a film sztoriból eléggé gyenge, collin firth egy falábú béna benne, a párbeszédei meg egyenesen katasztrofálisak, de a képi világa hihetetlen szuper. szóval a forgatókönyvírót büntetni kéne, de az operatőr meg a látványfelelős flitteres ötöst érdemel.


delft meg, hát, delft. már negyedszer voltam most ott, és negyedszerre már nem olyan nagy flesh, mint elsőre. amikor 2004-ben itt voltam borossnál, lenyűgözött, és ma is azt mondom, az egyik legszebb európai főtér. a régi meg az újtemplom érdekes, főleg, hogy sírköveken lépked az ember, a belváros is szuperül megmaradt. de a vermeer-ház egy nagy becsapás. oda ne menjetek be, ha jót akartok. egyrészt csak reprók vannak benne, másrészt az egész házat felújították, és egy modern életrajzi kiállítást rendeztek be ahelyett, hogy megpróbálták volna visszaadni a ház eredeti állapotát, berendezését. ja, és mindenhol a fimre meg a könyvre utalás, irtó nagy a marketing odabenn...
na mindegy, azért jó volt, más szemmel néztem így a várost, hogy kapcsolódik hozzá egy sztori, és ismered azok helyszíneit. meg az előző esti lelkizős beszélgetés után valahogy könnyű volt anyuval sétálni - előző este valahogy kijött belőlem, hogy anyunak sem kell a szomszédba mennie makacsságért, és majdnem elgondolkodott ezen, de aztán inkább magát védte. végül aztán a távolba révedve megkérdezte, hogy miért akarja mindenki bebizonyítani, hogy neki nincs igaza. hát itt a pont, mondtam anyámnak, hogy mindent, de tényleg mindent így fog fel. hogy ha valaki elmond egy neki nem tetsző véleményt, akkor az illető ellene van, és neki a véleményét, hibás emlékét, egy téves következtetését foggal körömmel kell védenie, mert az az ő igaza. pedig lehetne beszélgetni is, eszmét cserélni, változtatni a véleményeken, nemcsak eszméket ütköztetni. na  mindegy, nem ért el hozzá a meszidzs, továbbra sem érti a többi embert.
de azért a delfti séta jó volt.

FUSZ (fürge ujjak szakkör) júliusi hírlevél

Hanna ruhája előtt befejeztem a vörösbegy-kötést, csak összevarrni nem ment elsőre, így félreraktam. pár hét pihenő után összevarrtam, kitömtem, csináltam rá szemet, csőrt, a csőrbe meg kukacot - Hanna rögtön vitte is az ágyába, Csipcsipet átölelve aludt aznap este.
Nonó szülinapjára - úgy terveztem - is kötök egy vörösbegyet, de ahhoz most nincs kedvem, asszem egy lecsukott szemű babát kötök inkább. de lehet, hogy abból kettőt kell kötni, nehogy Hanna elirigyelje tőle. még meglátjuk, van még egy pár hét a pesti nyaralásig.
viszont itt a nyár, és én meg még mindig nem vagyok terhes, pedig eddig mindkétszer rögtön összejött a kölök, amint nekiálltunk, most bezzeg várat magára, nade mindegy, szóval nyugodtan megvarrhatom magamnak a nyári ruhákat meg szoknyákat, amiket eddig azzal halogattam, hogy úgyse fogom tudni hordani. végülis minek áll itt az a sok vicces meg szép anyag meg szabásminta.
tegnap délben nekiálltam a vékony pántos nyári ruckónak a rózsaszín alapon zöldes és pirosas hippikörös anyagból mivel Hanna éppen három órát szunyókált, pedig egy éve már nem altatom itthon, csak ha mondja, hogy fáradt, és aludni akar (és ez eddig háromszor fordult elő az utóbbi egy évben), szóval egész sokat haladtam délután is, este meg ment a varrás, mint a szélvész, éjfélre már nagyjából kész voltam. ma csak a felsőrészt kellett megigazítani, mert alállt a mellemtől, meg a kapcsot felvarrni a cippzár fölé.
iszonyat büszke vagyok magamra, pedig ez sem tökéletes, a hátoldalán felül a két vízszintes varrás nincs egy vonalban, de hát kit érdekel, úgysem nézi azt majd senki. Sosó szerint dögös a ruha :)

pofátlan

- Mami, nagy a popód - mondja a kétésféléves szende gézengúz.
ha magyarázok neki valamit, most már azt mondja: - Jó, mami, jól van, csend.
azt értem, hogy manapság egyre korábban érnek a fiatalok, nade nehogymár a tinédzserkori pofátlanság kétéves korban kezdődjön. irtó nehéz kitalálni, mi a legjobb megoldás, ha nemet mondok valamire, és őnagysága bedurcázik, és kijelenti, hogy: -Menj innen! vagy -Apát/Nagyit akarom! - és ez utóbbinál, ha nemet mondok, egetverő kiborulás jön.
meguntuk már, hogy egy fél órán át hívjuk az asztalhoz. ha odaültetem, ordít, és csakazért sem eszik, vagy bekéredzkedik valamelyikünk ölébe, és akkor persze jó étvággyal falatozik. ha ráhagyjuk, hogy ne egyen, akkor éppenséggel kihagyja az adott étkezést, aztán másfél órával később totál kiéhezve hisztizik az elmulasztott kaja után. más nem jó.
kiborító, egyszerűen megadurva ez, ahogy egy értelmes kis lény feszegeti a racionalitásod és tűrőképességed határát.

strand - avagy harc az elemekkel

elhatároztuk, hogy kimegyünk hármasban a tengerpartra - anyu, Hanna meg én, ma napos időt jósoltak. viszünk szendvicseket, gyümölcsöt, hogy ott ebédelünk, és max fagyiért meg kávéért ülünk majd be a büfébe.
reggel elmentem a kisközértbe, vettem kenyeret, felvágottat, megcsináltuk a szendókat, összepakoltunk strandsátrat, plédet, homokozószerkót, napkrémet, fürdőrucit, váltás ruhát, és mire már csak a szandált kellett volna felvenni, Hanna kijelentette, hogy kaka. mikor ráültettük a wc-szűkítőre, kijelentette, hogy nem akar kakálni. aztán meg jött a kukásautó, amit mindenáron meg kellett nézni. aztán jött a rábeszélés, hogy de engedje ki azt a kakát. végül a kúppal fenyegetésre abbahagyta a seggszorítást, és kiengedte a kétnapi termést. na, ezek után pont dél volt, mire kiértünk, amikor ugye nem kéne a napon lenni.
merthogy be is jött a ragyogó napsütés, húsz fok, meleg, szóval strandsátrat ide árnyékcsinálónak.
de a napsütéssel szél is jött, de piszok erős.
harcoltam a strandsátorral, míg felépítettem.
aztán meg hogy állva maradjon, és ne lebegjen sárkányként a parton.
végülis le kellett húznunk a bejáratot, hogy tudjunk egyáltalán enni, de a sátorban irtó meleg volt, és így is tépkedte a szél, és én meg már idegbeteg voltam az éhségtől.
aztán feladtuk, összecsomagoltam a sátrat, egyébként is jöttek már a felhők.
a fele cövek elveszett a homokban, mert persze ahogy elkezdtem összepakolni, a sátor szállt, mint egy daliás árpádsávos, a cövekek viszont maradtak a helyükön. azok a helyek pedig eléggé úgy néztek ki, mint a strand bármelyik más pontja, homok homok hátán. alaposan feltúrtam a homokot egy nagy körben, nehogy valamelyikünk belelépjen a leszúrt cövekekbe, de csak - mintegy ráadásként - a jegygyűrűmet sikerült elhagyni...

Önfényezés

nélkül állítom, a legutóbbi Hanna-ruci mesterien gyönyörű lett. Még persze nem menne el bolti ruhának, mert az ívek közelről még néhol szögletesek, de ez eddig legremekebb művem :)

helyzetkép

na, ma már nagyjából kitakarítottam, hétfő óta megint felgyűlt a kupleráj, és holnap jön anyám öt napra, muszáj volt kiporszívózni a kanapét, amin aludni fog, na meg főleg levakarni róla a tegnapi csokis keksz maradványait. még ki kell teregetni a színeseket, a konyhában lemosni a szekrényeket, a fürdőt meg a wc-t kinyalni, meg kimosni a lepisilt takarót - vettem Hanninak bugyikat, és néha lelkesen bugyizik itthon, de tegnap vakondnézés közben úgy tűnik nem kérdeztem elég gyakran, hogy kell-e pisilni - csak még szusszanok egyet előtte, és közben jól átvariálom a blogdizájnt.
itt vasárnap óta monszun van, na jó, csak tizennyolc-húsz fok és szél meg eső, meg olyan nyomasztó napfényhiány, hogy mozdulni alig birok néha. még szerencse, hogy a hétvégi kánikulát kihasználtuk - voltunk a bölcsis barbekjún, aztán szombaton Andiék áthívtak medence-partizni minket, és vasárnap délelőtt, még az esős évszak kezdete előtt piknikeztünk egyet Esztivel meg Pukbával.
Hanna eléggé gyorsan tanul most hollandul, folyton kérdezi, ezt hogy hívják a bölcsiben, azt hogy hívják a bölcsiben. Anditól kaptunk pár képes-szavas hollandkönyvet, meg én is vettem egy-kettőt, szóval könyvolvasás címszóval is tanulunk, és hétfő este már hollandul dumált Martijnnal a vacsi alatt.
ha már nyelvtanulás, tegnap beszélt Sosó Lacival, aki panaszkodott a franciatanárára, hogy egy kukkot sem beszél angolul, és hogy mennyire utálja. de meg kell tanulnia, mert Montreálban egy év után franciául kell valamennyit tudniuk, hogy igényelni tudják a vízumot vagy az ottartózkodási engedélyt. izgis lesz a gyerekeknek is, merthogy vasárnap költöztek ki Krisztiék is. nemrég írta Nemzso, hogy beszerzett egy kanadai pacákot, akihez (ha minden klappol most a nyári pesti ottlétekor) ősszel kiköltözik. Montrealba. egyébként Naj is onnan jött, az iráni-kanadai neuroimidzselős csaj a hollandtanfolyamról. ja, és a volt labortásunk Sz.Péter is jelentkezett a faszbukon, és mint írja, az olasz doktori után irány Kanada. ahol Eszter már pár éve jól elvan. mondjuk ő a kontinens túloldalán, Vancouverben. vicces, hogy most mindenki nekilódul és hogy pont Kanadába. majd megyünk látogatni, és jól körbenézünk - ez persze azt jelenti, hogy már néztem állást is ott, de ez persze semmit nem jelent...

szag

még egy hónapja jól bevásároltam a kertészetben. vettem egy ugyanolyan fehér ládát, amiben a vízipálma van, ezt most éppen Sosó frankfurti túlélőnövényének, mert mióta én locsolom, nőtt is, nemcsak túlél, vettem földet, agyaggolyócskákat, amit a nagy edényekbe szórunk föld helyett (százszor könnyebb, mint a virágföld), ládát a magról kikelt virágoknak meg egy diffenbachiát. ő egy normál szobanövény, semmi extra, zöld levelei vannak fehér foltokkal, csöppet mérgező a nedve, de Hanna nem tépkedi a leveleket, tehát semmi gond.
egy ideje iszonyat fura szag van itthon. a kettővel arrébb levő lakást felújítják, verik szét a falakat, perszehogy onnan jön a dohos ázott vakolatszag, csukjuk be ajtót, ablakot.
nade akkor miért erősödik a szag?
elektromos kutyüket kihúztuk, hátha valamelyik égeti a port - semmi változás.
könyvespolc lerámolva, könyvek és polc leportalanitva - semmi változás.
ablaknál erősödik a szag, nosza, függönyt lekapom, mosógépbe vele, amig mos a masa, lemosom az ablakokat is, de visszarakva a mosószerillatú cuccokat a csilivili ablakok elé sem lesz jobb szag a lakásban.
a nagy pakolászásban rácsodálkozunk Hannával, hogy jé, virágzik a diffenbachia, sosem láttam még a virágját, de csak este esik le a tantusz, mikor az egésznapos mókát egy percben összefoglalom, és rohanunk a virágot szaglászni - ő a hunyó.
azóta a teraszon van számüzetésben, és a külvilágnak bűzölög.

ez az én formám

hát ez beszarás, most nézem a faszbukot, és valaki belinkelte a tilosmaraton live-ot a koncertblogon.
marha jó, isteni, mintha ott lennék a dürerben.
na, most volt egy csomó csávesz belemászott a képbe, aztán egy zizz, mintha egy csatlakozót kihúztak volna, és oda a hang.
nabasszákmeg, vége van, vagymi, elkezdtek söprögetni.
de nem, zenélnek a csáveszek, csak éppen oda a livestreamre nem megy a hang.
neszenekem, belekóstolok, aztán rögtön elszaródik az adás...

Helyreigazítás

- Van valami a fejedben, hogy miket kell még venni?
- Szeretnék egy ekkora (mutatja) usb-kábelt.
- Nem, apa! - szól bele a gyermek - Nekem ekkora (mutatja) békám van!

jobbkezes nap - utazás abszurdisztánba

az úgy kezdődött, hogy ma reggel kivételesen ráhagytam Hannára, és beraktam még reggeli előtt a kockásfülűt, és közben kötöttem tovább a vörösbegyet, amikoris a harmadik rész képernyőérintős kiválasztása után (rámutat arra a részre, amit szeretne nézni) visszaült a kanapéra, és megvágta a tenyerét a párnával.
igen, a párnával. van annak egy cipzára, hogy le lehessen venni és kimosni. na kéremszépen - amint az imént kiderült - az valahogy eltörött, és a kettétörött fém húzóka végigvágta Hanna jobb tenyerét.
lejódoztam, beragasztottam, ennyi.
jobb családokban biztosan ennyi lett volna. vagyis nem, jobb családokban a párna nem vágja el a gyerek kezét. szóval akkor inkább nálunk egy normálisabb napon ennyi lett volna ha a kis kerek ragacs, amiről azt gondoltam, hogy pont fedi a sebet, minek nagyobb egy kis praclira, le nem jön öt percen belül. pár óra leforgása alatt kipróbáltunk pár variációt, volt olyan is, amelyik pár órát kibírt a kezén.
aztán mivel jelenésem volt a bölcsiben (a gyerekek fejlődését félévente kielemzik a bölcsisnénik, ezt hiba lett volna kihagyni, és ez amúgy is már a pótalkalom volt), szóval Merel jött egy órára Hannázni. világfájdalom tört persze rá, mikor megszólalt a csöngő, és tudta, hogy én mindjárt lelépek, de persze a bőgve integetés után szuperül elvoltak.
ebédidő környékén kijelentette a szentem, hogy szívesen elmenne az ugrálóba, és mivel éppen a többórás ragtapasz-szezon alatt voltunk, én rábólintottam, hogy ebéd után mehetünk. na erre kiborult a bili, és jött az akaratmutogatás. meg a szobájában lenyugvás után az ebéd. meg a teregetés. aztán elkezdett játszani, én meg nem erőltettem az indulást, így aztán mire a többórás ragtapasz felmondta a szolgálatot, és sajna ugyanilyet már nem találtam, úgy döntöttünk, a dühöngőbe vacak ragtapasszal nem megyünk, nehogy begyulladjon a sebe.
süssünk inkább almáspitét.
jött persze segíteni a kis szorgos, de sajna annyira rendes a kölköm, hogy a használt konyharuhát vissza akarta rakni a helyére, és közben megégette a kezét (a vágott-tenyerűt) a sütőajtóhoz érve.
hidegvíz, fenisztil, menj be a szobába inkább játszani. perszehogy kijött segíteni a szentem, mosogatta a kisasztalt, amin nyújtottuk a tésztát, aztán nekiállt nyalogatni a fenisztiles kezét.
száj, nyelv leöblít, fenisztil kézről lemos, gyerek újból a nagyszobában, aki most éppen attól van kiborulva, hogy miért szólok rá, hogy ne nyalja a kezét.
este vacsi után (almáspitét eszünk, ma már mást nem vagyok hajlandó csinálni) megegyezünk, hogy fürdés inkább ma nincsen, fogmosás után kézben viszem be a szobájába, mikoris jobb (megvágott és megégetett) kezét nagy ívben kilendíti, és benyomja az ajtó és az ajtófélfa közötti lukba. mindezt miközben megyek be vele.
csoda, hogy nem törtek el az ujjai.
szegénykém, lefogadom, hogy lesz itt még éjjel sírás, ha ráfekszik a jobb kezére.

otthon - munka

az ember lánya hallja meg olvassa a gyeses anyukák beszűküléséről a cikkeket a nőklapjában meg hasonlókban, hogy takarítás, főzés, gyerekkel való ünytipünyti, és már este van, és ez agyilag totál lefárasztja az embert. és ekkor az ember (még gyermektelen) lánya csendben mosolyog, hogy hát persze mások nem tudják beosztani az idejüket, meg hát minek ennyit takarítani - norbi anyukája is anno minden nap felnyalta hipós vízzel a lakást, allergiás is lett mindkét fia, hát kinek kell ez kéremszépen, velünk ez semmiképpen, ez nem rólunk szól.
aztán az ember lánya szépen lassan rádöbben, hogy azonkívül, hogy a fűtés- és villanyszámla megnövekszik, ha az ember otthon van a gyerekkel, megháromszorozódik a házimunka mennyisége is.
vegyük először is a konyhát. napi ötször kell a kölöknek kaját adni, ha már nem szopik, az legalább napi kétszeri (bölcsinapon csak reggeli és vacsi a mienk, és persze ha máshol eszünk) szöszmötölés gyümölccsel zöldséggel kenyérrel tejbegrízzel főzelékkel husival tojással és persze sütivel csokival nutellával fagyival - ergo két nap után a konyha kész disznóól. ja, és nálunk az étkező a nappaliban van, ergo a nappali is az.
ha jó az idő, vagy ha nem, az ember kiviszi a kölköt játszóra, tengerpartra, állatsimogatóba, erdőbe, parkba, ahol sok sok homok vagy állatkaka vagy föld van, a gyerek pedig leül, letérdel, homokban hempereg, játszik vagy csak belelép. ergo mosni is többször kell hetente, mert a kint összekoszolt ruhákhoz hozzájönnek a lekajált és összepisilt ruhák is. kiteregetni, leszedni a ruhákat, összehajtogatni, elpakolni heti háromszor, négyszer elég unalmas tud lenni. pláne, hogy mivel a homok meg a kaja egy része a padlóra és szőnyegekre is jócskán jut, porszívózni is kell, ahhoz meg összeszedni minden kacatot a játszószőnyegről, begyűjteni a kukacot a kacsát meg a kétcentis műanyagkanalakat a lakás különböző sarkaiból. és ezek után - heti kétszeri porszívózással - van olyan érzésünk, hogy a lakás egy hatalmas nagy mocskos lábtörlő.
ehhez jön hozzá minden egyéb extra dolog. számomra a vasalás is az, nem vagyok arra hajlandó, csak ha nagyon muszáj. az ablakmosás egy külön kunszt: itt a harmadikon a 2m x 3m-es nem nyitható ablakot lecsutakolni felér egy cirkuszi mutatvánnyal. múltkor megcsináltuk, de inkább rákérdeztem a közös költséget szedő nőcitől, hogy ha lehet, a mi ablakunkat is mossa le a házhoz jövő hosszúrudas ablakmosó srác, mert persze megint csupa sirály- meg csókaszar az ablak az elérhetetlen sarkokban.
most, hogy kisütött a nap, és leengedjük néha napközben a redőnyt, irtó büdös porszag van, úgyhogy nekiálltunk redőnyt mosni - ennek persze az lett az eredménye, hogy a hálóban az ágy alól ki kellett rángatni a pluszmatracot, mert hát hol máshol ömlene ki - szigorúan a redőnypucolás után - a halál mocskos pucolóvíz...
na, nem panaszképpen mondom mindezt, csak úgy ma reggel is ezen filóztam, hogy még jó, hogy megyünk a kölökkel babazenére meg úszni is, mert akkor legalább nem otthon vagyunk, és koszt sem viszünk vele haza, és ráadásul még mindketten élvezzük is. és legalább akkor nem tudok takarítani, mosni vagy kaját csinálni :)

nemangol

Hanna kért új szoknyát, úgyhogy múlt pénteken elmentem az anyagboltba, ahol lehet szabásmintákat is venni, és kiválasztottam két budrakids meg négy butterick ruhát, de csak burda volt nekik raktáron, és mivel a butterick-árlapot nem találták, elküldtek ide.
nem is baj, mert a burdakids szabásmintában a részletes leírás megtalálható hollandul, németül, franciául, spanyolul, olaszul, valamint szuomi és svéd nyelven, de mondjuk egy olyan egzotikus nyelven, mint pl. az angol, amit esetleg könnyedén, szótárazás és félreértés nélkül megértenék szabás-varrás témakörben, nem.
úgyhogy most rendeltem pár amerikai szabásmintát (és láss csodát, ezek között van szoknya is, nemcsak ruha), amiben csak angolul írják le, mit hogyan kell csinálni.
bár lehet, hogy ezt később még bánni fogom, ha a szuomi nyelvtudásomat kéne egy csöppet megfércelni...

krakkó

naszóval minden eddigi meg nem válaszolt és ellinkeskedett levél ellenére Sylwia meghívott az esküvőjükre, ami augusztus 14-én lesz Krakkóban. 2 nappal aztán, hogy Pestről visszajövünk. Az éjszakai vonatozástól kezdve minden opciót figyelembe véve úgy döntöttünk, hogy egyedül megyek, merthogy elég macera a 19 órás vonatozás vagy az átszállásos repülőút az előző napi repülés után mindhármunknak, azért, hogy aztán este egyikünk Hannával legyen a szobában, szóval megyek egyedül, péntek este érkezem Krakkóba és vasárnap este már itthon is leszek. És akkor szombaton lehet csavarogni a városban, utcán kajálni, este meg bulizni, és vasárnap délelőtt még sétálni egyet a repülés előtt.
szabadságra megyek, na :)

Tádám

Végiggondoltam. Annak az esélye, hogy Sosón kívül olyasvalaki olvasna, akinek ez ùjdonság vagy egyáltalán érdekes lehet, valószínűleg a nullához közeli kis szám, ergo a poéngyilkosságért senki sem fog megorrolni.
Fleishman lefeküdt O'Connellel. A negyedik évad közepén. Mi lesz a maradék pár részben? És az ötödik évadban?

Jószomszédi iszony

Amie mostanában üvölt. Mint a sakál. Most is. Szerencsére Hanna már jóideje alszik, erre nem kel fel. Bezzeg reggel. Múlt hétig csak én riadtam fel ijedten Amie hajnali hétkor előadott őrjöngésére, de most már hálistennek Hanna is. És mivel délután lehetetlen lerakni, marad a korai altatás. Jóesetben kifogjuk az esti fegyverszünetet - vacsora vagy video - , de van hogy Amie este hét és nyolc között kezd el dobolni. Na, azt külön pontozom.
Egyszerűen nem értem, hogy hallatszik minden fel az alattunk lévő lakásból. Hogy Amie üvölt, az hagyján, majdnem négy évesen persze hogy kiborítja az otthoni feszkó - iráni Mérnök apukát kirúgták a festéklaborból, és most keresi önmagát meg a melóját, múltkor már úgy volt, hogy Londonban próbál szerencsét, de aztán mégsem.
Csak az a nagy gáz, hogy ettől az üvöltéstől már annyira kiborulok, hogy utálom már őket, legszívesebben lemennék egy szál pizsiben meg szájszagban üvölteni, hogy miafaszért ordít már ez a gyerek egy órája, hogy mama, menjen már oda az anyja a gyerekszobába. De nem lehet, mert akkor ki eteti majd a halakat, ha elutazunk...

Zöldség

Sosó minden negatív hozzáállása és megjegyzése ellenére a paradicsom és az eper magok is kikeltek, a paradicsom miazhogy kikelt, már bokrosodik, lassan nekiáll virágozni. Pár - szintén magról növesztett- virágpalántát már egy hónapja kiültettem az erkélyládába, az egyik fajta nem bírta a kiképzést, de kettő szuperül nőddögél. Ma próbáltam Hannát a babaúszás után elrángatni a virágboltba földért, ládáért meg cserépért, mert kéne megint átültetni, de annyira lefoglalta az itthonjátszás, hogy végül nem mentünk sehova. Mondjuk a fejfájásom és hányingerem sem sikoltozott egy kis autózás után. Ja, merthogy most egész héten Van kocsink, Sosó egész héten La Ciotában (Dél-Fro.). Hétfő hajnalbal, pár órával a Marseillei gép indulása előtt lezárták megint Schipolt a vulkáni hamu miatt, de a titkárnőjük talált szupergyors vonatot, amihez Hannával kivittük Sosót Rotterdamba. És ha már ott jártunk, megnéztük az ottani állatkertet. Csúcsszuper egy hely, eddig szinte a legszuperebb ák., amit csak láttam. Naszóval miénk volt az autó, de végülis csak a bevásárláshoz kellett, meg ahogy a szemüvegben most már tényleg kicseréltessem a lencsét.

Már ezer éve írta suze a cserebogaras posztját, akkor jutott eszembe, és azóta valahogy nem hagy nyugodni a dolog, úgyhogy tessék, gyere ki, légy az utókoré.
Nem is tudom már melyik macs kezdte, talán a szürke házimacskakeverék, Ciló vagy talán Vászka, a vörös csíkos, de utána mindegyik csinálta. Vizsgaidőszak volt, Norbival kimentünk Veresre tanulni egy-egy hétre, ott nem nyaggadtak a szüleim, akkor keltünk és feküdtünk, amikor akartunk, tudtunk tanulni is, tényleg, a szomszédok sem voltak még nagyon szabin, de a közértes néni szemben bármikor kisegített palacsintarecepttel.
Május volt vagy június, mindegy, langyos nyáresték, kinn ültünk estig a teraszon, ahonnan egyszercsak feltűnt, hogy a macs őrült módon ugrándozik a kertben-cserebogarakat kergetett, próbálta elkapni őket. Másnap felfedezte a tuti helyet, a homokos részt a kapu és a terasz vége között, ott jöttek elő a homokból a friss ropogós cserebogarak. Megvárta, míg teljesen kimásznak, aztán elkezdte piszkálni pofozni a még alig éber szerencsétleneket, míg a következő adag elő nem bújt. Minden alkonyatkor ott ült a helyén, a homokban, én meg a terasz végén, és moziztam az utolsó percéig kiélvezett mészárlást.

Kettős

Asszem sosem fogom igazán megérteni, de talán nem is kell. Csak elfogadni a háklijait, nem berágni minden egyes alkalommal. Vagy ha nem megy, akkor annyi. Még megy.
Szeret, sőt imád utazni, szeret kajáldában jókat enni, de legtöbbször ki van borulva, ha egy kisváros főterén sok a kajálda, mert tuti turistás helyek, és sokszor sajnálja rá a pénzt. De az a hely, ahol nincs senki, szintén nem jó, ott tutira nem jól főznek, meg romlottak az alapanyagok, hiszen nincs senki.
Az étteremválasztás szempontrendszerében még egy csomó elmagyarázhatatlan irracionális szempont van, amiről nem is igazán akarok már tudni, mert ekkor már vagy két térdem összeszorítva járok, annyira kell pisilni, vagy az ordibálós stádiumban vagyok az éhségskálán. Szóval ilyenkor vagy bemegyek az első kocsmába vagy előveszem a csomagolt szendvicset, és kivárom, mire ő is megéhezik.

szenil

ismerős volt a név meg a cim, de csak most, hogy visszaolvasom a Hannás bejegyzéseket, döbbenek rá, hogy ezt a könyvet én olvastam, sőt, tetszett is.

beszarás, hogy mennyi mindent elfelejtek.

na mindegy, most legalább nagy elánnal nekikezdek a a dafkének.
Két szuszra végeztem vele, ezt is letehetetlen volt és megragadóan emberi.

ma más a kása, mása

Hanna le sem tagadhatja az orosz nagyanyját, reggelire kását szeret enni (a nutellás kenyér meg lekváros pirítós mellett). kicsit jobban csipi a tejbegrízt, de a zabkása is istenes csúszik. ma például kakaót kért a zabkására - ha a tejbegrízre szórunk a másikra miért is nem?
apám takonyfőzeléknek hívja a zabkását, és mint mindent, megeszi azt is, de valami azt súgja nekem, hogy sosem volt a kedvence. mint nekem a dácsán a fekete kenyér. mellesleg sosem értettem, miért hiszi mindenki azt, hogy a dácsa az egy családi nyaraló. mi - Juli meg én - kisgyerekként minden évben lementünk (hehe, lementünk, anyámék levittek) nyaralni a dácsára. de az egy gyerektábor volt az erdő közepén, ahol nagynéném, Ljúsza volt a zenefelelős, amíg az ízületi gyulladástól virslikké nem dagadt minden ujja, és nem tudott többet zongorázni, később meg már járni sem. azt persze nem az ujjai, hanem a bedagadt térde meg a bokája miatt. de amíg jól volt, vitt minket a dácsára, ahol erdei gyümölcsökből egy húszliteres vájdlingban főztük a lekvárt, ahol a mosdó a tisztáson állt, hideg víz folyt belőle, és olyan nyomós pöcke volt a csapnak, hogy ha nem nyomtad, akkor nem jött a víz, de hát hogy lehet úgy mosakodni, hogy egyik kezeddel nyomod a pöcköt?
meg aztán voltunk vele az azovi meg a fekete tengernél, és valamelyik partján megtanított horgolni, én meg nagy lelkesen ismételtem utána, hogy tak i tak (így és így).
Nagyanyámra csak úgy emlékszem, hogy nappal a befont haját feltekerte a feje köré, este meg kifésülte, aztán befonta, és az olyan nagyon lengének tűnt, hogy csak úgy lóg a befont derékig érő ősz haja. meg hogy mielőtt indultunk volna vissza pestre pirogot sütött nekünk a háromnapos vonatútra.
egyik nyáron apámmal mentünk hármasban vonattal, anyu pesten maradt, és apu vett kinn egy színestévét (amikor is az áruházban azt játszottam, hogy én nem vagyok fontos senkinek, és hogy észre sem vennék, ha elvesznék, és próbáltam lemaradni, és hátra sem néztek, és nagyon rosszul esett, de nem mertem teljesen elveszni, ezért aztán csak mentem utánuk, de persze vérig sértve és duzzogva). azt a tévét is a vonaton hoztuk haza, de apu nem engedte, hogy az én lábamnál legyen, pedig hát én még kis prücsök voltam, neki meg biztos baromi kényelmetlen volt azzal aludnia.

anyák napja???

voor mijn liefste mama van Hanna, momentje voor jezelf.
két zsírkrétával "kiszínezett "kávés vagy teáskanna összetűzve, rajta a fenti szöveg bölcsisnéni-betűkkel, benne egy kávés és egy teás filter.
ezt kaptam anyák napjára: a bölcsisnénik meg Hanna kooprodukciója.
múlt vasárnap este meg a a címben szereplő smst apámtól, aki így próbálta menteni a helyzetet, ugyanis a nagy kirándulás közben elfelejtődött az anyák napja, és csak este hívtuk a szülőket.
most persze mentegetőzhetnék, hogy eddig bárhol jártunk, mindig máskor volt az anyák napja (itt most éppen ma van), és persze nem a magyar anyák napja előtt, hanem mindig szigorúan utána, de hát lehetne ennyi eszünk, hogy felírjuk ezt is valamelyik hülye naptárba, hogy május első vasárnapján hívd fel anyád, ha jót akarsz.

papirom van róla...

úgy terveztük, hogy még pénteken nekivágunk az útnak, aztán este beesünk egy útmenti szállóba, de annyira vacak időt jósoltak KA-ba is, hogy még a pakolást is szombat délelőttre hagytuk, hát még az indulást...
Hanna persze még mindig az "inkább hazamennék" korszakát éli, úgyhogy élvezetes volt a hatórás (megállásokkal hét) út, de délután ötre már Marcoéknál voltunk, és még egy gumicsizmás mezei séta a ház környékén is belefért a napba. vasárnap kirándulni mentünk az alb forrásához, amit Marco úgy számolt, hogy két és fél kilométer oda meg vissza, az gyerekekkel is max egy óra séta, de persze nem ott volt a forrás, ahol Marco gps-e mutatta, a doboz meg (geokeselni mentünk, mint nekem utóbb kiderült) nem volt sehol, valószínűleg rápakolták a kivágott faágakat. szóval röpke három óra séta után teljesen kiéhezve végre beültünk a hüttébe ebédelni - még szerencse, hogy mindenki vitt a gyerekeknek rágcsát, az ő cukorszintjükkel semmi gond nem volt :)
aztán hétfőn bementünk KA-ba sétálni, és délután meg miután átvettem a doktorit, őrjöngtünk egyet egy közeli erdei játszón, majd jöttünk vissza leidenbe.
na de most már tényleg a kezemben a papír, hivatalosan is doktorfaktor vagyok. gratulálok.

fotók

a poronty-cikken felbuzdulva átnéztem az indás képeket, hogy van-e köztük olyan, ami sértheti Hanna személyiségi jogait, vagyis inkább, hogy pucér képet felraktam-e róla, és ennek kapcsán most megint rájöttem, hogy őrült módon el vagyok maradva a fényképnyomtatási projekktel. tavaly nyáron csináltattam egy kiskönyvet Sosó szülinapjára, de abban csak pár kép van Hannáról, és a Hanna előtti időszakból való képeket is ki akartuk nyomtatni meg albumba berakni.
szóval most, hogy ők ketten elmentek a májusi őszben (tíz fok és borongós nyálkás idő) az ugrálóba őrjöngeni, nekiálltam átnyálazni az albumot. eddig a 2004-es képekből a párizsiakat sikerült berakni, az kábé húsz kép. szóval most éppen nyomtatom a kínai sorozatot - az mindig elrettentett, annyira sok kép, de mivel múltkor felraktam őket is az indára, válogattam belőlük rendesen, az alapján nyomtatok most.
szóval aztán jönnek az amerikai meg a török utazós képek, meg a német francia kirándulások képei, aztán Hannának nyitok egy új albumot, hamar betelik majd az is.
szóval most nyomom ezerrel...

Heti összes

A hétfői nyugis nap után kedden megazúzós napunk volt: babazene, ami egyébként isteni volt, hajvágás Hannának a fodrásznál, amit Hanna szupernyugisan végigsasolt a tükörben, nagyjátszó, majd vacsifőzés Hannának meg Merelnek, aztán Sosóval kettesben gyors vacsi a belga sörözőben és irány a bölcsis videózás.
Szerdán a migrén után befejeztem a szoknyát, az övrész meg az alja felhajtása volt még hátra. Még azért a bölcsiből elhozás előtt belefért a rég tervezett cipővásár, aztán kiültünk Hannival a csatornapartra kacsákat etetni.
Tegnap Andiékkal állatkerteztünk, de annyira tutyimutyizás és időelcseszésvolt az egész nap, hogy estére tök ideg lettem.
Ma a királynő szülinapján két hét kánikula után esett, úgyhogy csak délután mentünk ki a bolhára, de azért sikerült 3 ajróért bicajt meg 50 centért elektrót venni.
Holnap indulunk KA-ba, hétfő délután átveszem végre a doktorimat Heidelbergben, aztán ha esik, hazajövünk, ha nem, kircsizünk egy nagyot.

Négy órás roham

Ma reggel korán keltünk, fél nyolckor már Hanna is kukorékolt. 8 körül kezdődött az a furcsa dolog: mintha a napba néztem volna, és a nap beleégett volna a retinámba, egy helyen a szememben nem láttam, aztán annak a "napfoltnak" elkezdett villódzni a széle. Ez kábé húsz percig tartott, gondoltam amint elkészülök Hanna tejbegrízével, és végre leülünk enni, meg beveszem a vitaminomat, elmúlik. A-vitaminhiány, egyértelmű. El is múlt, de szép alattomosan bekúszott a fejfájás, az az agyadon az abroncs-szerű, ami élénk hányingerrel és fénykerüléssel jár (népnyelven csak úgy hívják, migrén). Bevettem egy kvarelint, felvettem a napszemem, és bölcsi után beestem az ágyba, fejem felpolcolva, hogy ne hányjak, fejemre a takaró. Most keltem, 12 körül, enyhe fejfájással és sértődött gyomorral.
Nem esett jól, egy csöppet sem, pláne hogy így elment vele a délelőtt.

Miért éppen?

Amikor Hannával voltam terhes, volt a Jóbarátok - Veráéktól kaptuk kölcsönbe. Aztán Sosó rátalált az MTV videótárára, na ott néztük az 5 perc múlva jövöket meg a Tűzvonalbant, míg valaki szóba nem hozta a Miért éppen Alaszkát a fb-on. Karácsonyra meg szülinapomra is kaptam részeket, így aztán van mit néznünk, ha éppen nem a gépeinket püföljük egymás mellett ülve. Vagy ha éppen nem egymás kezéből vesszük ki a Dűne könyveket. Az első könyv fergetegesen magával ragadott, a másodikat csak most hoztul el Pestről, és Sosóegyből lecsapott rá, így kénytelen vagyok a többi jó könyvemet olvasni. Pl Lábass Endre Felnőttláncfű.

cora

ma ültem a fodrásznál a hajmosónál, néztem a szürke plafont, a falra felmásztatott szürke padlószőnyeget, dumáltam a holland társtalan karinnal, akinek göndör a haja, de kihúzatja és aki már elvárja, hogy tudjak hollandul, és coráról nosztalgiáztam.
cora fodrászszalonja ott volt egy saroknyira az intézet vendégházától a mühlburger tornál. a plafont egy háló takarta el, amire száraz leveleket szórtak, az egyik fal terepszínűre volt festve, a hajmosók überdizájnosak voltak, ők meg egész elfogadható áron vágtak festettek. sőt. cora mindig lelkesen készült, bújta a fodrászmagazinokat, hogy milyen frizurát csináljon éppen aktuálisan, mert hogy a göndör haj kuriózum volt náluk. sokat dumáltunk, magánéleti dolgait, anyjával való viszonyát, keletnémetségét a nyugaton, a sulit, ahova beiratkozott mind-mind elmesélte, és beszéd közben meg- megállt az olló a kezében. eleinte angolul beszéltünk, de aztán elvárta, hogy tudjak németül.
gabriellel együtt csinálták a szalont, ő a pasija is volt egyben, egy kigyúrt gombócfejű nintendó-őrült, akiből corának már rég elege volt, de azért elvoltak együtt. aztán mikor végülis szakítottak, gabriel lelépett, otthagyta corának a szalont, amit egyedül nem tudott fenntartani, így aztán a szalon bezárt, és cora a fürdőszobájában tupírozta a vendégeket.
már nagy hasam volt Hannával, amikor a fürdőkádja előtti kis szőnyegen térdelve mosta meg a hajam hajvágás előtt.
aztán többet nem hívtam, máshoz jártam festetni meg hajat vágatni, oda, ahol Hannával sétáltunk nap mint nap, egyszerűbb volt, csak beszóltam babakocsitologatás közben, hogy holnap jönnék.
így múlnak el az évek, a korszakok, fodrászokban számolva is megy az élet. feri, cora, karin...

apja lánya

mostanában rendeződni látszik az apa-lánya viszony, már nincsenek nagy hisztik, hogy inkább mamához, Hanna önfeledten megy le az apjával a játszóra, miközben vigyorogva integet nekem, sőt, két napja az apja mesél meg énekel neki este, és bár nem alszik még el vele, de próbál. mindezek hatalmas lépések, büszke vagyok rájuk, na.

tavasz

Kedden uszoda után elmentünk leadni Sosó jelentkezési lapját az egyetemi nyelvtanfolyamra, és beugrottunk egy teára meg sütire a botanikus kertbe - Hanna kérésére. És ha már ott uzsonnáztunk, jól be is vásároltunk virágmagokból meg vettünk eper és paradicsom magot is. Ma jól elültettük őket, kíváncsian várom, hogy kikeljenek, olyan izgi!

Sok

Most a pesti otthonlét alatt sikerült annyira besokallnom Sosó apjától, hogy ne nagyon akarjak többet náluk lakni, ha Pestre megyünk. Mondjuk karácsonykor nem is férünk majd el, mert Krisztiék kimennek Kanadába, és a házrészüket kiadják, és ők alszanak majd apóséknál, ha hazamennek. Bár a terv szerint mi is ott alszunk, egy szobában négy felnőtt és egy másikban meg apósék a három unokával, de inkább nem megyünk vagy max Andiékhoz. A húsvét hétfő annyira erőltetettre sikeredett ( a családi háttér ismeretében meg pláne érthetetlen is, hogy miért), hogy a családom is megirigyelte volna, nade az, ahogy ránk akaszkodtak az utolsó este, csak hogy még egyszer lássák Hannát, dühítő volt. Ezenfelül sikerült elérniük, hogy a szuperül evő gyerek a jelenlétükben alig egyen - nem is csoda, ha félpercenként rám szólnának, hogy egyek, rágjam meg a falatot, ne ezt egyem, hanem azt, én is hagynám az egészet a csudába. Sose bosszantottak fel ennyire, mint most, amikor ráadásul nem vették le, hogy anyám nem éppen vendégváró állapotban van - annyira rekedt volt, hogy nem volt semmi hangja. Na mindegy, majd elmúlik a dühöm, mint ahogy talán nyárra elfelejtem Berconka agresszivitását is, és megjön a kedvem vele együtt táborozni. Bár egyelőre keresztbeszervezett a korai hazaútnak az élet: Hannát el kell vinnünk szemészhez, mert a gyerekdoki szerint esélyes, hogy az egyik szemét kevésbé használja, és csak július 21-ére kaptunk időpontot a kórháztól. Ha már időpont, behülyített Sosó
meg a bölcsisnő, hogy valamit kezdeni kéne Hannával, nem igazán viselkedik okésan a többi gyerekkel. Szóval május 10-én elviszem az én hollandul nem beszélő, zárkózott szemlélődő kis mimózámat, hogy a védőnők gyöngye megmondja, mit tegyünk, hogy a gyerek társas kapcsolatait tisztába tegyük. Juteszembe, rákeresek a babazenés tanfolyamra, annak több esélyt adok arra, hogy hasznos legyen erre a problémára, mint ennek a beszélgetésnek.

Uszoda-mánia

A babaúszás eddig is tuti befutó programnak számított, de most, hogy Hanna ismeri a bölcsiből a dalokat, meg hogy tudja, mit kellene a mancsával rá művelni, még jobban élvezi az egészet. Nade most már rákattant a csúszdára is, de persze azt egyedül akkor se hagynám, ha eszébe jutna, hihetetlen fárasztó egy uszodás délelőtt: 15 perc bringázás oda, általában ellenszélben, 30 perc gyerekemelgetés vagy elkapás, aztán féktelen lépcsőmászás és csúszás. Kaja nélkül nem is menne a hazaút, az tuti.

Aranyköpések

Elhatároztam, hogy ezentúl gyűjtöm Hanna beszólásait az utókornak. Íme pár eddigi emlékezetes:
- Anya, levetkőztetted az ágyat!
- Anya, kimostad a kupakokat is véletlenül? Furcsaság!
- Buszozzunk villamossal!
- És mondd Hannika, hogy repültél? - A kezével is mutatva: Gurult, gurult, felszállt, repült, repült, sűllyedt, gurult.

trafó

amikor megnéztem, hogy milyen programok lesznek a pesti ottlétünk alatt, valahogy rátaláltam a trafóbeli bicajos-cuccra (Medence Csoport, Bélaműhely, MobilBrigád: Mini-a-Túrák), rögtön tudtam, hogy erre bébé rögtön vevő lesz. és lett is. vicces volt, voltunk vagy tízen, nagyon kis otthonos hangulat volt. az első felvonásban volt az arc-színház, na az nagy átverés volt, kultúrszívatás, de a többi marha jó volt, a bicajalkatrész-zenélés pedig egyszerűen zseniális. irtó jó zene ötletes "hangszerekkel" előadva.
aztán bónuszként ráakadtunk a termelőszervezetes kiállításra, ahol egy elektromos orgona meg egy eminent szinkopátor várta a jónépet zenélésre. persze hogy kipróbáltuk, nagyon vicces volt.
aztán hazafele sétáltunk egy csomót, mert gyalog indultunk a szimpla kertbe és eltévedtünk, és mire odaértünk volna, már indulhattunk is az utolsó hévhez, szóval akkor már inkább sétáltunk tovább, szóval séta közben megváltottuk egymást meg a világot. komolyan, felért ez az este egy pszichiátriai ráncfelvarrással. mindenfajta segédeszköz nélkül.

Tavasz

Végre itt a jóidő, lehet huzamosabb ideig kinn lenni anélkül, hogy szétfagyna az ember, bár még csak 15 fokra megy fel, ami ugye nem egy hőségriadó, de a napon isteni. Szóval most már lehet játszózni, ma meg kinézünk a parkba, vasárnap meg a hortusban jártunk az orchidea- kiállításon.

Telefon-poszt

Na azért nem ugyanaz a klaviatúra meg a tapiképernyő, ha ír az ember, de azért ezt is meg lehet szokni. A legviccesebb, h szkájpolni is lehet bele, meg bevásárlólistát írni, meg zenét hallgatni, receptet keresni, meg emailt olvasni, szóval mindent, ami
miatt bekapcsolnám a laptopot.

fürge ujjak szakkör

most újra gépközelben vagyok, de ez ritka, mint a fehér holló, és nem csak azért, mert pesten voltunk egy hétig, hanem mert kaptam szülinapomra egy ájfónt témobilos előfizetéssel, ahol megnézhetem a leveleimet, meg lehet faszbukolni, így alig van miért bekapcsolni a laptopot, hanem mert kötök meg elkezdtem varrni is. tegnap bevitettem magam sosóval hágába, hamár úgyis ügyfélhez megy oda, és vagy másfél órát töltöttem a helyi röltexben. merthogy hágában van anyagbolt, na ilyet pl itt sehol nem láttam, és ez nem is akármilyen. katalógus alapján lehet szabásmintát venni, aztán hozzá segítenek anyagot választani, ahhoz varrógépcérnát meg zippzárt meg gombot. egy kisebb vagyont otthagytam két kislányruha, két női szoknya meg egy női ruha szabásmintáért, meg a hozzávaló anyagokét plusz extrákért, szabóollóért, szabásminta-másoló papírért, krétáért stb. de tegnap este nekiestem egy kisruhának, amire egy helyett két zsebet is varrtam, és ma délre már Hanna abban szaladgált fel-alá, és azt mondta, nagyon ügyes voltál :)
az egyik női szoknya is elég egyszerű, asszem annak jövő szerdán (szigorúan bevásárlás után, mert pénteken az a varrási láz miatt elmaradt) nekiállok.