Angliában már tavaszodik. Annyira, de annyira várom már, hogy kinn legyünk, meg hogy tavasz legyen. Most kéne mindkettő, azonnal. Türelmetlen vagyok, és fáradt.
Fáradt meg együgyü,
vagy tán csak jó vagyok....

Úgy tűnik szezonja van a régi ismerősökkel való találkozásoknak.
KomássyZsófival megbeszéltünk egy közös ebédet jövő hétre.

Szótlan vagyok, meg sótlan.
Hidegkonyhai cégünk speciális ajánlatai:
1. Szekre-tál
Válassza ki a kedvére való feltétet. Javaslataink: nyál, izzadság, vizelet, epe.
2. Húdelefogy-tál
Némi nemű női nemi hormon elvonásának utóízével megbolondítva.

Felkelni!
Miért?
Mert reggel van!
Nem megy. Felkelni, összeszedni magamat, rávenni magamat arra, hogy elinduljak. Annyira, de annyira fáraszt. Csigalassúsággal kapom össze magam. A duplakávé és a zuhany erőt ad, de így is magambazuhanva, a szívdobogásom ritmusára sehovasenézve megyek, mikor egy női hang valahogy eljut a fülemig.
Sapó.
Cikázik jobbra-balra a fejemben. Sapó. Igen, ez csak én lehetek. Hátrafordulva meglátom Csillát integetni. Hogyvagy, mivanveled, satöbbi udvariassági körök.
Sapónak Panni nevezett el, aztán a madáchban úgy kábé négy-öt ember hívott még így..
Vicus voltam, vagyok akáczéknak, rácznak, gabónak.
Vica a vegyészeknek, persze köztük monának és dénesádámnak.
Évicus még erzsébeten az edzésen.
Évi vagyok most kevés közeli barátnak.
Évike Vivinek.
Pocok voltam Macnak.
003 oszloposnak.
Erbének meg Dunce.
Mindenki másnak Éva. Csak így szigorúan.
És még ne legyek skizofrén.....

Pislogás, be-bebólintgatás, mély elgondolkodás, ujjcsipkedés, körömmel ujjbavágás, kávéragondolás, nembealudni, nembealudni!!!Fárasztó dolog Godot-ra várni. Pedig jó. Egy kis pesti Godot. Főszerepben csakis egy igazi lipótos- meséli Lívia, de mesél ő mást is. Sok aggasztó dolgot.

Nincs is kiábrándítóbb dolog, mint mailben veszekedni. Hülyeségeket a másik fejéhez vágni. Aztán bevallani, hogy hisztis nap van ma.
Legszívesebben magamra húznék egy nagy-nagy paplant, és kiraknék egy táblát, hogy tavaszig ne zavarjanak. Mint egy szürkemaci.

Tegnap csekély kedvem setétje mély volt. Meg fáradtság 1000.
Gyárban meló, itt gyakorlat, utána házi védés, aztán a sejtek kivégzése.
Még az esti 24hour party people sem dobott fel annyira, mint szerettem volna.

Céókettő.
Csak annyit a mai napról, hogy csak egy fél órára akartam bejönni. De kettőig rohangáltunk, szereltünk, kunyeráltunk Gabival, hogy megint rendben legyen a termosztát. Hogy legyen elég céókettő.

Este vett is jegyet, meg nem is.
Késett is, meg nem is.
A film tetszett is, meg eminem is.

Én csak az önmagam rossz lelkiismerete vagyok... egyelőre
Én mindig is tökfilkó voltam, aki csörgővel sétál a napfényben, és a látszólagos bohócsipka ma is a fejemen van.

Annyira visszaadja a film a regény hangulatát, de annyira más utóízt ad, hogy a teltház garantált volt. Vasárnap délután egy kis könnyed sörgyári capriccio egy kis 1950-es híradóval.... A képek, a szövegek így együtt. Nagyon finom. Mint egy korsó sör és egy szelet sült hús reggelire.

Meglepetés! - modja kórusban Zolcsi és Pascal, és előbújik hátuk mögül KisGabó. Zolcsi háziköntösben Stefániát gyúr, majd Juditlábakat, Pascal Gabóval fotókat nézeget, és a lakótelepi, de kellemes lakás, meg a két testvér állandóan Tesót idézi a fejembe. Nem, ők nem olyanok. Okosak, édesek, szeretnivalók. Miért találkozunk akkor olyan ritkán?

My hihi is there.
Tizenkét éve látott arcok. Tizenkét éve ceruzával leírt sorok (mileszvelemkétezerben-fogalmazás). Egy híján tizenketten. Régi emlékek, fotók, emlékkönyvek. Új sztorik, milettbelőled és mikormészférjhez kérdésdömpingek. Csoportterápiás mindenkisorbanelmeséliazéletét.
Igen. Derkós osztálytalálkozó volt szombat délután Editnél. Remélem Köpi tényleg elküldi a fotókat.

Fél tízkor szabadulok, és a következő sarkon már csirkecomb fogad.
És nem veszem fel a telefont. Nem bírom. Most már asszem jobb nem erőltetni. Vele tényleg nem tudok már találkozni. Valami belső erő leblokkolja a normális énemet, kikapcsolja a telefonomat, és taszít tőle elfele.
Mindegy, csirke van, és nyuszimix, meg készül az új orosz tej is.
Kultiban zerodb és sokan mások. Gyűlnek a szelebritipontok, márkkal a harmadik bor után simán lespannolok. Csak hazafelé döbbenek rá, sok volt ez mára. Túl sok. Kultúlsok.

szombat
Már olvad a fagyott város. Ragyog. Képrevaló kékség, kétségtelenül.

Arroyo. Az utolsó előtti napon. Ahhoz képest kevesen. Ahhoz képest kevés. De amelyik jó, az annyira ott van, hogy hűha.

Paramanó egy pillanat alatt szétpukkadt egy barna bársonyos szempár kiváncsi tekintgetéseitől. Kár, hogy ilyenkor mindig vihoghatnékom van...

Meztelen porszívózás a paradicsomban.
Hmmm. Nyami kis angol alkec film. Egy nagy bajom volt csak vele: nem kértem fülest. Kicsit nagy volt a pofám, így a felét nem értettem.

Ötye. Zsófival és Nórival. Persze, hogy pasikról beszélgetünk egész este. Ez már a harmadik este ugyanott. Törzsvendéggé avanzsáltak. DíjéTibi kérdezi: jó lesz ez következő zenének? Főnöksráccal megváltjuk a világot, axiómákat keresünk, filmlistát készítünk, majd kandallót nézünk az irodában.
Csak ismételni tudom magam: imádom.

Csípős csirke sült tésztával. Tetemes mennyiség. Túljár minden érzékemen. Zsófi, ki nem is éhes, besegít. Bemelegítünk a moziestéhez, ott ugyanis csak melegszenya van.
Otthonos, meghitt, baráti. Mosolyogva köszön a pultoslány, a két tulaj, és a két díjé. Mintha csak felmentünk volna valakihez videózni. Pontosan olyan, amilyet Balival elképzeltünk az Uránia kávézójában az Üvegtigris alatt. Étel, ital, cigaretta, beszélgetés ÉS hatalmasra kivetített film. Rekviem egy álomért. A film után Főnöksrác odajön hozzánk, elnézést kér, hogy ilyen durva filmet választottak. Mosolyogva válaszoljuk: pont ezért jöttünk.
Imádom. A helyet és az embereket.

Paramanó előbújt.
Csúnya vagyok. Pici vagyok. Gyerekkezem van. Gizda vagyok, kicsi mellekkel. De legfőképpen csúnya vagyok. Egy igazi mezei, vöröhátú paramanó. Ki látta a csúcsos sipkám?

Szombaton átestem életem első komoly orrvérzésén. Azóta minden egyes zsebkendőmet piedesztálra állítaná Serrano mester. Igen, ez a magasfokú perverzió belőlem jön. :) Mondhatnám, csak úgy kirázom a kisorromból.

Szia, éppen most jövök ki az afrofiliából. Benn vagy még?
Éppen most végeztem.
Akkor Trefort kert?
Trefort kert.
Tehát Trefort kert, Pékség, Könyvtár. Brutálsaláta, sör, látványkékség, dzsungelharc, tözsfőnökváltás, lemezmuti, spanméking. És fotók minden mennyiségben.
És ez így gömbölyű.
Mintha Erbével lettem volna, csak mégsem. Bali bekerült a barát kategóriába. És kikerült minden másból. És ez így jó.
Csak térerőm nincs megmondani a lányoknak, hogy hozzájuk ma este már semmi kedvem nincsen. Eredmény: hisztérikus kiborulások. Nem, én ezt nem vagyok hajlandó tolerálni. A hisztérikus nőktől kiborulok, menekülök. Barátságféltés, másramutogatás, depresszió, nemtomelmondanineki, nemiskiváncsirám. Tudom, nagyon para ezt átélni, de könyörgöm, lányok, amikor nekem volt rátok szükségem, és sehol sem voltatok, hisztiztem én? Az orrotok alá dörgöltem, hogy mennyire fáj? Fenyegetőztem, hogy vége a barátságnak? Akkor ti most mit visítotok a telefonba?
Nem, akkor is jó volt ez így. Nektek nem, sajnálom. Néha hadd legyek én is önző disznó. Hadd érezzem át azt, ha valami csak úgy jön, és jó. Annyira kell ez néha.

Reggel Csoki a táskámban turkál a csoki után. Eszembe juttatja a tegnap estét. Nem, mégsem álom volt. Minden rémmese valóra válhat, minden elképzelhető rossz beigazolódik. Nagy Testvér itt lakik. És figyel. Vagyis figyeltet. És nem tetszik nekik, amit csinálok. Nekem se, kérem szépen. De az meg pláne nem, amit ok csinálnak. Velem, velünk. Nagyon para ez az egész.

Ma reggel ott voltam. Hatalmas változások. Klímaváltozások. Profil- , létszám- és témaváltozások. Nagyfőnök Amerikába ment egy évre, helyettese meg az a lány lett, aki akkor jött, amikor még ott voltam, és aki egy ismerősöm expasijának a felesége.
Mindenki irtó édesen fogadott, örültek, őszintén. Annyira megható. Durva, hogy van egy olyan hely, ahol egy évig dolgoztam, és mindenki örömmel visszavár.
István be is fogott, átpasszolta a passzálást.
Holnaptól ott is. Sőt, inkább ott. Mert ott kellek. Itt meg nem. Ott mennek a dolgok. Itt meg nem. Ottalapvetően kedvesek és jóindulatúak az emberek. Itt meg nem. Két embert kivéve.

Vetem a számat.
Őt nem bírom felhívni. Megint kezdjük. Irtó hülye vagyok, de ez sajnos így van. Nem tudok mit mondani neki.
Neki sem. Mi a baj velem?
Ma reggel összefutottunk. Most már tudom, hogy köszönő iszonyban vagyunk.
Ha valakinek kell tanács, hogyan veszítsünk el barátokat, forduljon bizalommal hozzám.

Most, hogy az elmúlt héten többet néztem tévét, mint eddig, és kevesebbet mentem el esténként, mint eddig, a tévé vág pofán. Berencsi bácsi beszél az influenzaszerű tüneteket okozó vírusokról, a béketüntetésen Taki fejét hozzák be premier plánban, Judit neve virít a szerkesztő kettőspont után (na jó, ebben bunda van, előre szólt, hogy mikor kell bekapcsolni a tévét), és Krasznahorkata mosolyog az rtlklubbon. Ácsi! Elég ebből!

Elegem van. Unom. Utálom.
A legszarabb dolog a náthában az, hogy pár nap alatt túl lehetne rajta jutni, ha az ember otthon maradna, feküdne az ágyikóban, és nem lófrálna a városban. Na pontosan erre vagyok képtelen. Grész nélkül sem bírok ki egy napnál többet otthon. Mániákus mászkáló vagyok. Zabszem van a seggemben. Úgy érzem, elbaszom a napomat, ha nem megyek ki, vagy legalább nem takarítok, vagy csinálok valami értelmeset.
Mondjuk úgy nem lehet egész nap otthon maradni, hogy minden nap (értsd mindennap) be kell jönni a sejtek miatt.
Meg kéne már gyógyulni, erre a hétre egy csomó jó dolgot találtam ki, nem kéne lemondani róluk.
Pozitív gondolkodás, minden belégzéssel csít, pránát, vagy bármi egyebet veszek magamhoz, minden egyes kilégzéssel megszabadulok a káros anyagoktól. Hát igen, ez utóbbi már megy. Ráment a nátha a gyomor-bél-rendszerre...

Metaoptika
ha közelebb van:
élesebben látni, hogy
elérhetetlen.

Van, ki gyönyörű.
Van, kin észre kell venni.
S van, aki attól szép,
hogy hasonlít egy csúfra,
akit szeretek.

fölkereslek, hogy
ne kelljen rádöbbenned:
magamrahagytál

— Vallj színt! rivallják.
— Szivárvány... suttogom.

Vajon mi adhat értelmet egy eleve elrendeltetett értelem és cél nélküli létnek?
A boldogság? Egy szubjektív állapot, melyet talán fel sem ismerünk, vagy amelybe egyszerűen idő és bátorság hiányában nem is akarunk belevágni? Lehet-e egy állapot a cél? Szerintem csak megédesíti a hétköznapok fanyarságát, de célnak kitűzni badarság.
Egy társ? Ki számít társnak? Egy barát minek számít?
Nyomoréknak állítják be az embert társ nélkül. Pedig sokan önmaguk megismerése elől menekülnek bele kapcsolatokba. És ha kijönnek onnan, nyomoréknak érzik magukat a másik nélkül.
Önmagunk megismerése talán? Egyáltalán, lehetséges ez? Hogyan lehet megismerni egy folyamatosan változót, amely változásának irányát mindig más tényező határozza meg?
Hasznosnak lenni? Kinek, minek? Ki dönti el, hogy valaki hasznos, vagy káros?
vagyis marad a kérdés: van-e értelme értelmet találni....

A hétnek vége. Fussuk le a kötelező levezető köröket: szombat reggeli hótaposás és repülésvágymegerősítés a Hármashatárhegyen, sejtetetés, autókázás Viviért, 102kiskutya és Pánpéter, Pánpéter és 102kiskutya, mozi, sejtetetés, autókázás Vivivel hazafelé.

A péntek este messzi távlatokból:
A laborban a helyére kerültek működve, nettel az új és a régi gépek.
Labormegbeszélés megtartva. Lázas érdeklődés, bár ritka közönség. Hop. Structure, function. Hop and related. Hop and the Prion protein.
FellegiÁdám házikoncertjén Beethoven 3. szonátája Liszt-féle zongora-átiratban az első sorból. Becsületkassza. Megélhetési művészet. Cédék a spájzban.
Apámmal depresszióoldó orbáncfű teát szűrcsölünk.
WabiSabi, JuditVera, bodzaszörptea, piroscsípőszöldtészta, hagymapadlizsán.
BaliBuli. Az ing és A lemez. Itt a piros. Kaleidoszkópok, képek, villanások, rajzfilmek, beloopolt képsorok, szigorúan ütemre, miközben megszólal: belaudt. tudtam, hogy erre bealszik. (Mit tudsz te?) Egy cságéci, egy megköszönt üdvözlőlevél, egy jóvolthogyittvolt,Évivolt,ittvolt azért visszaigazol, parákat döntget.

Tegnap rátaláltam egy könyvre, amit az anikváriumban vettem. Imádok használt könyveket venni. Kivéve ha büdösek. A múltkor a Truman Capote novelláskötetnek valami irtózatos szaga volt, de a Breakfast at Tiffany's miatt el kellett viselnem. De általában valahogy jobban szeretem a régieket, mint a vadiújakat. Nem tudom, miért. Visszatérve a könyvre, benne van az Ezredes úrnak nincs aki írjon, amit filmen már jóideje meg akarok nézni. És amikor megvettem, nem tudtam, hogy benne van. Apró kis meglepetések. Vagy a véletlen összjátéka. Nevezhetjük bárminek, de már megint összefonódnak a dolgok.

Széthullnak napjaim.
Ez a hét a nátháé volt. Hát még a tegnap.
Tegnap sokat filóztam, hogy elmenjek-e a Maksamétára. A sejtek miatt amúgy is be kellett jönnöm, akkor meg már mindegy. Utcai ruha, összeszedett külső, nemvagyoklázas felfogás kell mindkettőhöz. Ha már az egyik miatt összeszedtem magam, jöhet a másik is. Munka után a szórakozás.
Hát igen. Beszórakozva elég para élmény volt ez. Túl kicsi volt a nézőtér, túl világos, és túl közel ültünk a színpadhoz. És túlságosan kellett koncentrálni, hogy ne legyek feltűnően szétesve. Így már nem volt vicces. Csak egy nagy kihívás, és para-halom.
Arról nem is beszélve, hogy Bali tényleg lenyíratta síkkopaszra a haját. Irtózatosan randa. Egész este próbáltam magam túltenni rajta, de nem ment. És az az ing, meg a nyakkendő, tisztára neonáci imidzs. Brrr.
A darabról nem írok, jobb ha hamar elfelejtem. Ott és akkor jó volt (igaz, csak az első fele), de maradjon csak annyi meg, hogy voltunk ezen is. Hogy voltunk a Mikroszkópban is egyszer.

Kaka lett a régi jó estefem helyén. Már második napja csöpög a nyáluk a valentin naptól. Gusztustalan kereskedelmi szarság lett ez is.

Rutabaga írt.
Régen nem írt már.
Most se nekem, csak elküldte nekem is.
De jó volt így is, végre hallani felőle. Csak azt sajnálom, hogy ő is annyira maga alatt van szakmailag, jövőképileg, mint én.
Szegény Erbé.
Szegény mi.
Holnap jeletkezem. Igérem.

áááááááÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
Ordítani akarok. Ütni, vágni, csapkodni.
Én segítettem a vetítésnél. Én, aki kb. 5 percig vetített valahol valamikor régen egy másfajta vetítőn. Aki életében először ért hozzá egy leptophoz. Aki az ámítógépet bekapcsolni tudja, kikapcsolni is, meg elindítani max 10fajta programot, és azokat primkó módon használni. Aki egér nélkül alig boldogul.
Egy primitív júzer vagyok, valljuk be őszintén. És egy tédéká-konferencia ált. nem arról híres, hogy minden csak úgy klappol. Ja, technikusként problémamegoldásból ma akkorákat szívtam, hogy csak na.
És ráadásul kardiológia ment egész nap. Nem mondom, hogy szívesen hallgattam.
hhhhhhmmmmmmm jajajajaj
És megint lázba hoztak a kiba. tédékások.

Nefelejcs:
holnap a tédékás vetítések után bejönni megetetni a sejteket
csütörtökön elfelejtett névnapi ajit vinni Balinak
pénteken balentin napi boldog névnapot küldeni Bálintnak (csakhogy lássa, nemfelejtettemel én sem)
péntekig jelentkezni. mert itt nem jó. el ne felejtsem, hogy itt mennyire nem jó!

Céltalanul élünk e világon, hacsak célt ki nem találunk magunknak. Ez egyszer biztos. Szétpukkadó világmindenségünkben egy jottányit sem változott volna az emberi állapot, ha nem úgy élek, ahogy éltem, hanem mást se teszek, csak egy gumifagylaltot hurcolászok szekrénytől szekrényig hatvan esztendőn át.
Nem tudom, mi a baj velem. Nincs kedvem semmihez.
Ismét rájöttem, hogy apám lánya vagyok. Sajnos vagy szerencsére, ki tudja. Egy kaptafa.
Arcom apai nagyanyámé.
Természetem apámé.
Testem, mint egy hatévesé (a múltkori flitteres jópofafelsorol kiderült, hogy hatéveseknek való kisruha. és rámjön. no comment about kisebbmelluségi érzés)

Tegnap este lázba hoztak a tédékások. Mire hazaértem, harmincnyolc kettő. Amidazofen, szunya, zene és könyv. A legjobb kúra.
Kiolvastam. Ez most kicsit sokáig tartott, de a vége miatt megérte. Ismét rájöttem, miért szeretem Vonnegutot. pl:
...elkövettem egy kis hibát, ami nálunk, iróniagyűjtőknél nem ritkaság: meg akartam osztani az iróniát egy idegennel. Ami lehetetlen....

Olyan volt, mint egy elsősegélyhely katasztrófa után. Nem számított miféle fajtához, osztályhoz tartoznak az áldozatok. Megkapták ugyanazt a csodagyógyszert - a kávét. A katasztrófa ebben az esetben persze az volt, hogy ismét feljött a nap.

A szokásos hétfő reggeli kiábrándultságomat és világvége hangulatomat egy pékséges tejeskávéval próbáltam kúrálni. Az egyetlen szabad helyre beálltam, felkészültem a felhőtlen élvezkedésre (ha már fickó nincs, jó a kávé is címszóval), mikor megütötte a fülemet a jobbomon álló lány panaszos siráma arról, hogy nem tud magával mit kezdeni hétvégenként, meg hogy ő már túl öreg ahhoz, hogy... Mikor végre elcsendesült (csókjelenet), a balomon levő két srác egyikének monológja zengett a fülembe a nagy szerelméről, a színházról, a nőkről, az önértékelésről, és Ványa bácsiról, aki a nőben látja elbaszott életének megváltóját.
Jaj. Egyetlen hétfő reggeli kis örömkémet jól elrontották.

Öööö
Az ér, ha valaki részegen rezzenéstelen arccal tagad le valamit, amire a másik konkrétan rákérdez?
Nem tudom eldönteni, hogy most legyen lelkiismeretfurdalásom vagy ne.
Ha nem tagadom le, biztos rámkeres, és akkor már nincs játék-íze a dolognak. Ez így kisgyerekes izgalommal, titkolódzással telítve az igazi. Legalábbis én így érzem.

Díjé Harv két estén át. A péntek esti rádiós ízelítő után szombat este életnagyságban. Igazi Sredi-zene, egy kis dramendbésszel megbolondítva. Annyira kellemes és jó érzés, hogy ugyanezt én is megtaláltam, felértékeltem, és hírül adtam már több, mint fél éve.
Amikor először voltunk Sredinél vacsizni, berakta az ehte eredeti Bollywood cédéit. És én akkor lecsaptam rájuk. Igen. Tegnap egész este büszke voltam magamra.

Senki más nem akart, mert, tudott eljönni, csak Bali, Spárvodka és Unikum. Így négyesben indultunk útnak gyalog a hegyre. Kilátás 1000. Belépő 2000. A zene meg maximális. Negrót a Can't touch this-ért, meg a nyári Jazz Turbulance-ért jutalomfalatban is részesítettük, ajándéka egy zacskó Negro Mix. Azóta is furdal a kiváncsiság, hogy vajon értett-e egy szót is abból, amit mondtam neki, és értékelte-e egyáltalán az ajit. Majd legközelebb a kultiban kiderítem.
Hazafele menet a hóból való kitolásért cserébe egy srác levitt minket a Felszabra. Útközben bekaptunk egy csapat rendőrt, akik, ki tudja miért, elnézték a srácnak, hogy nincs zöldkártyája. Kaotikus élménytömeg két részeg embernek...

Asztaaa!
Mit találtam!
Nem hiszem el, hogy létezik ilyen!!! Meg ilyen!

El vagyok magamtól ájulva. Irtó jó voltam a megbeszélésen. Adekvát kérdések, jó válaszok, angol szóviccek, fanyar irónia. Nahát. Régi énem visszatérőben. Nemsokára már gondolkodni is képes leszek újra?
Annál nincsen felemelőbb, mint mikor az ember összeszed egy csomó információt, átrágja magát rajtuk, szuri, csavargatja, aztán bekattan valami, és először egy halvány lángocska kezd el lángadozni, és ekkor már csak egy pöccintés kell, hogy valami nagggyon oltári jóérzéstadó átlátomadolgokat dolog kapja el. hmmm. Isteni érzés. Szó szerint. Felemelő. Most kéne egy ilyen. Csak sok energiát emészt fel a nekikészülődés. Mondjuk utána redbull, meg hatalmas önértékelés. Ami, valljuk be, most nekem nagyon hiányzik.

A mai szerzeményeim:
Godot-ra várva, Pesti
Egy rekviem, Thália
Mi újság a Futrinka utcában, Báb
Maksaméta, Mikroszkóp

Lesz:
Ádámcsutka, Új
Attack, Kamra

Húha, jól bevásároltam. Plussz még amit kinéztem megnézésre....
Mindig elkap a gépszíj. Ezen a héten mozimánia volt rajtam, most meg színház jön. Jajaj. Tipikus szingli akcióban.

IGEN!
Végre még egy fatalista. Aki szerint tényleg minden mindennel összefügg. És aki élvezi azt, hogy ezt átlátja. És milyen jó filmet csinált belőle. Az Első éjszakám. Igen!

Eszkéne megnézni.
"Ha megérintesz- olyan leszel.
Ha megérintesz- olyan leszek. "
Rosszérintésűek. Varangyok. Torz lények. Aránytalanok, csúnyák, csonkák, vakok, büdösek. Gusztustalanok. Ha hozzájuk érsz, azt érzed hogy"olyan" leszel tőlük.
Varangyvilág.
De vannak szépek is. Gusztusosak , arányosak, illatosak, kívánatosak, okosak.
Feketén-fehéren.
És mégis,..és ők is "olyanok".
Varangy voltuk szemmel nem látható. Csak egy vak pillantása képes a sötétben élők világába behatolni.
Világtalan világukban ő igazodik el. Mert ő is "olyan". Csak másképpen…..
Lehet hogy én is "olyan" vagyok ? Valakinek?
Affffffenébe………

Én nem tudom honnan, de elokerültek az édes, helyes, jópofa es kedves pasik.
A buszon, a villamoson, az utcan, a boltokban, egyáltalán, mindenhol.
Megtudtam Balitól, hogy Gonnok volt az, aki oly kedvesen teával kínált cédé-vásárlás közben.
Merthogy ebédszünetben kaja és könyv helyett minden mást vettem. Egy Gotan-project cédét, meg két csilingelos tablás zenét, amit o ajánlott.
Aztán a mellette levo üzletbe egyszeruen be kellett mennem. Nem tudom mi volt az az ero, ami berángatott és megvetett velem egy sárga ffi inget meg egy zöld kardigánt. Lehet, hogy az eladósrác kisugárzása.
Asszem nekem már tavasz van.
Be vagy zsongva.

Ők a kedvencek már a kezdetek óta. Azóta sok kedvenc van a Király utcában, de ok a No.1.
Emlékszem, hogy amikor a ideköltöztünk, valami nagyszabású bolt volt ott. Aztán török borkabátokat árultak, majd pár hónapig kristálypoharakat.
Aztán megnyitottak ok. A Fiúk.
Amikor a kölyökképű elment a boltból, megkérte apámat, hogy hadd fotózza le őt Borzikával, mert ok voltak a kedvenc törzsvendégek. Azóta szinte az egész bagázs lecserélődött, csak Főnök Úr a régi.
Ma reggel, amikor visszavittem az általa ajánlott Életvonatot, Főnök Úr rábeszélt, hogy vigyek ma is. Akár hitelbe. Mert hát nem kajára kell. Fél órát beszélgettünk kedvenc filmekről, ami alatt Ella Fitzgerald búgott a fülünkbe.
Főnök úrnak irtó jó zenéi vannak. És vannak nagyon jó filmjei is. Néha nagyon nem jön be az, amit ajánl, de azért ez nagyon ritka.
Minek is tagadnám, Főnök Úr a legjobb fej fickó, akit csak ismerek. Imádom.

Visszavonom. Vannak nála azért jobb fejek is. De az imádom marad.

Hosszú zöld asztal. Körülötte barna székek. A falak mentén barna vitrinek, bennük könyvek, folyóiratok. Egy lehúzható vetítővászon. Két lestrapált ámítógép, két lestrapált nyomtató. Egy fehér alkoholosfilces tábla. Légkondi. Hatalmas ablakok. Papírok fölött görnyedő, fáradtarcú emberkék. Már mindet megnéztem, már csak kifele bambulok. Nézem a hóesést.
Bambulásomat hokisCsaba váltotta ki. Eszembe idézte LángAndrist. Ő is keztitcsókolomozik, mint hokisCsaba. Meg mint Guszti.
Istenem, nem is tudom mióta nem jutott eszembe Guszti. Hmmm. Kicsi, de érdekes fejezet a Pasik az életemből c. könyvből. Régen volt, hogy is volt?

Annyira szükségem volt rád, hogy jól érezzem magam!
Már megint. Lassan nem merek kedd este beülni a Toldiba, vagy elolvasni egy könyvet.
Miért üvöltitek a fülembe a kimondani nem akart szavakat, miért kell a fejembe verni az elgondolni nem mert gondolatokat?
Tudom. Tudtam eddig is. Csak legfeljebb nem mertem kimondani. Neki meg főleg nem.
Igen, durva, de tényleg csak ennyi. Legfeljebb nagy körítéssel, színes madzagokkal, de csak ennyi az egész.
És akkor mi van, ha nincs jobb, ha nincs több?
Here you say, better things will surely come my way. Hát hogyispersze.

Elmeséljem neked is a mai napomat?
Tegnap este az utolsó elotti 86-ossal mentem haza, mert vizsga után
bejöttem befejezni a dolgaimat és mire végeztem e többiekével is, ilyen
késo lett. Mire hazaértem, már enni sem bírtam. Reggel felkeltem,
bevettem a vitaminjaimat, kihánytam a vitaminjaimat, a Bahno-féle
kálcium kovaföld tabletta végiszántotta a nyálkahártyámat, elromlott a
mobilom, nem jártak a buszok, boldogan megérkeztem, a Fonökasszony épp a
H. Zs-val beszélgetett a folyosón és bemutatott neki, mint másod
éves PhD hallgatót, aki idonként dolgozik, idonként nem, ahogy kedve van hozzá.
Valóban. Éjszaka pl. nincs.
n

Már nem vagyok feldobott, és már nem vagyok ideges sem. Most el tudom mesélni a tegnapot.
Hétfőre virradóra éjjel felébredtem, mert annyira ideges voltam. Féltem a tegnapi megbeszéléstől. Reggel kifogások után kutakodtam, miért is nem tudok semmiképpen se bemenni.
Aztán összeszedtem magam, és már fél kilencre beértem. Senkinek nem volt eleve jó napja. Foleg Eszternek nem. És pont o kapta a legnagyobb pofont Póktól. Hogy most már ideje elkezdenie dolgozni. Meg hogy hallotta, túl sok társadalmi életet élünk, és hogy senki sem dolgozik a laborban.
Kikérem magamnak. Eszternek meg főleg.
Ma elhatároztuk, hogy veszünk egy digicam-ot, és minden nap csinálunk képet arról, hogy mit csinálunk itt benn. És elküldjük neki. Hogy lássa. Mert hogy o nincs benn soha.
Aztán a tegnapi intézeti beszámoló, az tisztára olyan volt, mintha csak neki szólnának az intelmek, utalások, poénok. Durva volt.

Este Judittal szemle.
Hurrá itt a nyár. Hagyjuk.
Jött egy busz. Ha leszámítom Johannát, akkor állati jó, imádom. Főleg a Bodót. A cipős is isteni. És pirszingesmárk hangfalat cipet. És gesztipéter zupermennel ott ül tőlünk egy köpésre :)

MEGLEPETÉS!
Kevés olyan dolog van, aminek a puszta léte ennyire fel tud dobni.
Ilyen az a pillanat, amikor reggel kinyitom a szemem, és az ágyból rálátok a szemközti ház havas háztetőjére.
De ilyen a tavaszi melengető napsütés, amikor az ember legszívesebben lehunyja a szemét és odatartja az arcát az illatos fénybe.
Ilyen a frézia, a maga illatozó kis mivoltában.
Ilyen az erdei talaj melege a hátamon, avar- és gombaillata az orromban.
Ilyen egy fakéreg langyos simasága vagy érdessége a kezemen, a patak hidege a meztelen lábamon.
Ilyen a fény és árnyék, a hideg és meleg pajkos játéka.
Ilyen a savanyú, de valahol mégis egy kicsit édes gyümölcs íze a számban.
Ilyenkor minden keserűség nélküli öröm futkos át rajtam.

Szombat este: kulti. Jófajta, megszokott. Csak a csirkés helyett meki. Az udvaron pumpedli. Odabenn ismét Negro.

Vasárnap: erőtlen próbálkozások a cikkezésre.
Este szem le. Tesó. Naggggyon jó. Benne drága jó Elekferi. (mondom, hogy minden mindennel: Elekferivel egy áltisibe jártunk, és perszehogy vasárnap este hívott Dorottya az áltisis osztálytalálkozóra) Az iszonyatjó zenét meg perszehogy Negro (is) keverte. Meg Eriksumo volt a szintinél. (kimás?) Ma este folytköv.
Az ismerősökkel mindig összefut az ember?
Erőtlen próbálkozás judittal egy beszélgetésre. Nincs a padlón, mint gondoltam, csak egy picit lökte meg a pasi. Már megedződött. Beszélgetés. Vagy valami olyasmi. Csak ne érezném, hogy qvára nem érdekli, mi van velem. Általában kiakadás és önsajnálat nélkül szoktam elfogadni, ha valaki elfelejti, ill. meg sem jegyzi, hogy már találkoztunk, illetve hogy a beszélgetésekben passzív hallgatóvá minősít le. De ezeket az embereket nem nevezem barátnak.
Kit nevezek barátnak?
Azt Aki pont akkor ír egy esemest, amikor a legszívesebben azt sikítanám, hogy segítség, bekattanok, és az első szóra repül egy életkedv-mentő beszélgetésre? Aki őszintén válaszol a letaglózó kérdéseimre? Akinek leírhatok bármit, még aznap válaszol egy olyat, ami annyira kedves és szép, hogy összefacsarja a szívemet?
Asszem igen. Kettő, vagy három. Oszlopos szerint ez már hatalmas szám.

Szeretném már egyszer azt érezni, hogy van értelme.
Reggel felkelni, erot venni magamon, bejönni, nem ráborítani az asztalt Pókra, nem ráordítani Cs-ra, turni, nyelni, és egyáltalán, az itt végzett munkának.
Erot és energiát feccölni emberekkel való kapcsolataim fenntartására.
Egyáltalán, bárminek.
Azt hiszem nagyon sokat dobna az életkedvemen, ha találnék valamit, aminek van értelme.

Csakazértis bejöttem. Folytatni a tegnapit.
Amíg fut a gél, elmesélem azokat, amik a héten még történtek, de nem volt időm leírni, vagy kiestek a fejemből.

A szokásos négy kifli. A szokásos kérdés: Sssimát vagy sssósssat? A szokásos válasz: Sssimát.
A szokásos tejeskávé, a nemrég bevezetett pöttyös bögréből.
A kedvenc tejeskávés nénimtől. Nem tudom miért imádom őt ennyire. Valami anya-kisugárzása lehet, aminek nem tudok ellenállni.
Négyen szidjuk a valóságsókat. Ketten kávéval a kezünkben a pult innenső oldalán, ketten pedig a pult mögött. Cseh filmsorozatba illő jelenet. Imádnivaló.

Cicó nevet kapott. Mert hát most már egyre inkább hasonlít egy narancssárga meglett kandúrhoz. És hogy van az, hogy egy narancssárga meglett kandúrnak nincs rendes neve? Ha hívjuk, jön ő, ezért lett ő Jenő. Ijenő. Jenőke. Jenci. Jencike. Jencicó.

A múlt nélküli ember váratlanul ért. Megelőzés céljából ültem be rá kedd délután, a levél után. Hát annak aztán nem vált be. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy kiskutya, akinek a pisibe nyomkodják az orrát.

Van abban valami vudielenes báj, enyhén fűszeres irónia, amikor az ember az expasijával véletlenül összefutva a laborajtóban, az őssejtkutatásból kiindulva, az elvesztegetett hímivarsejtekről folytat tudományetikai és - filozófiai diskurzust. Komolyan hiszem, hogy csípné az öreg a szitut.

Apropó vudielen, apropó expasi. Még egy dolog, ami miatt érdemes uszodába járni (nem strandra, szigorúan uszodába). A közös zuhanyzó és öltöző a leghatásosabban és leggyorsabban enyhíti a kisebbmellűségi komplexus összes tünetét.

Amióta nem szedem a bogyót, komolyan érezhetően csökkentek a depi-rohamaim. Tegnap este ugyan elkapott egy kisebb fajta, de nem viselt meg annyira, mint az elmúlt évben akármelyik.
Mondjuk a tegnap estin nem csodálkozom. Régen éreztem magam ennyire szarul a kultiban. Sőt egyáltalán, buliban. Egész aranyosan kezdődött az este, kicsit fáradt volt ugyan, meg beszélgetős, de aranyos. A csacsiban összefutottunk Csabiékkel, éppen biokémes sörözésről jöttek négyen.
- Tudtam, hogy itt leszel. - mosolyog Csabi. De sajnos díjé naggya (aki miatt összefutottunk) valahol máshol kavar.
Szóval már indultunk hazafelé, amikor Gábor elkapott egy szlávarcú dülöngélő leánykát, aki rábeszélt minket arra, hogy mégiscsak nézzük meg a kultit. Aztán amíg sorban álltunk, Ajnur eltűnt. Szőrén, szálán. Mi meg bementünk hárman egy tini nindzsa hiphopp szarságra. A dzesszt, ami a program címében szerepelt, nagy ívben vágták ki a szemetesbe. Hagyján. De az emberek! Túlzás nélkül egy jó tízessel dobtuk meg az átlagéletkort.
Még csak az sem tudott megvigasztalni, hogy Negro sem találta a helyét.

Akartam még írni Juditról. Nemtom, hogy kezdjem. Aszongya, hogy már, te jó ég, 12 éve. Belegondolni is iszonyat sok. Majdnem a fél életem. De rég voltak azok a vidámmadácsnapok, az ezerkilencszázkilencvennégy-öt-hat perces focik, a nagy kirándulások, a színjátszó versenyek, az amőbaversenyek, a filmforgatás az agresszióról, a diákpolgármesterkedéseink, a nagy tervek, a szép álmok.
Aztán voltak a pasik, akik miatt alig, majd kialakult a négyes nőci-míting szokásrendje. Amiből aztán lett a most is működő (többé-kevésbé, de idáig működő) hármas. Hetente egyszer-kétszer.
A december végi buli óta nem találkoztunk, amikor végülis feladtam. Nem tudok öt-tízperces telefonbeszélgetéses barát lenni. És Vera sem. Főleg, hogy azalatt csak ő beszél. Ez nem megy így. És ezt ő is tudja. Nagyon jól.
Egy hete éreztem meg a hangján, hogy tudja, neki kell lépnie, hogy újra legyen valami abból, ami régen volt.
Vasárnap Verának nem volt jó, hétfőn a Sredi-kaja húzódott el, kedden bealudtam, szerdán meg ő mondta le az öccse miatt. Csütörtökön Verával holt biztosra vettük, hogy megint egy szó nélkül nem fog eljönni a mozira. De eljöttek.
És tegnap pont akkor telefonáltam rá, amikor pasi véglegesen szakított vele.
A padlón van megint. Mint tavaly egy jó évig. És nem hagyja, hogy bárki kirángassa onnan.
Szóval kaki van.