ma reggel negyed tizenkettőkor keltem. előtte fél nyolckor, de akkor egy szempillantás alatt (ami reggel nem feltétlenül egy pillanat) rájöttem, hogy ez most nem fog menni. mármint ez a felkelésdolog. valszeg az agyam meg az ágyam összefogtak, és aszonták: nem, nem, ezt most mi neked nem engedjük meg. nem. ellentmondás nincs. nem mintha lett volna :) a kémiai felvételikkel is végeztünk már, terveztem mára kísérletet, de mi sem történik, ha nem kezdek ma el semmit. nem is kezdtem.
mindjárt jön főnök a linkek élen, aztán meg rohanok haza macskát heréltetni, aztán meg tamáspéterékhez paprikáskrumplizni meg tangóharmónikát hallgatni. ezt inkább kihagynám, de félő, már nem lehet nemet mondani. pedig kurvanagy már a szobámban a kupleráj, össze is kéne holnapra pakolni, meg anyámmal tisztázni, vajon emlékszik-e arra, hogy holnap én spec elutazom négy napra.
aludni kéne. még.
vagy inni egy kávét.
csaba kiment az ovis gyerekének interovisztikus futbalmérkőzésére szurkolni. remélhetőleg visszaér a megbeszélésig. ami fél négykor (?), nem basszus, el vagyok havazva, fél ötkor kezdődik. ó, akkor van idő egy röpke kávéra a trefortkertben. okés, akkor kiveszek pénzt, meg veszek tusfürdőt, aztán megiszok egy kávét, istenien süt úgyis a nap.
nem hangzik rosszul.
meggyőzte én ént.

tegnapelőtt és főként tegnap nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy most jött el az ideje annak, hogy felnőjek. fel kell nőnöm. igen, a feladathoz, meg egyáltalán. egy pont után nem lehet azt csinálni, amit csinálok. magamra figyelni, a sarokban gubbasztva figyelni másokat, esetleg felszabadulni magam alól, és persze jókat mókázni ismerősökkel. persze az lenne a szépésjó, ha az ember egész életében azt csinálná, amit szeretne, én pölö elvacakolnék a laborban, elnevetgélnék barátokkal, és persze jól nem kéne szerepelnem meg döntéseket hoznom. de persze ez a világ nem az a világ, ahol csak az számít, amit az ember szeretne. vannak olyan dolgok, amiket meg kell tenni, lépések, amiket meg kell lépni, és ha már lép az ember, akkor lépjen úgy, ahogy lépni kell, ne botorkáljon, bukdácsoljon, ha lépni kell, lépjen.
úgy hozta a dolgok egymásutánisága, a véletlenek és kevésbé véletlenek sora, hogy főnököm megtanított lépni. kis lépés az emberiségnek, kurvanagy lépés szürkemacinak.
az emberek nagy része sosem hallott arról, hogy testbeszéd. még nagyobb része hallott már róla, de nem tudja, hogyismitis. én egész jól elvagyok mások jeleinek detektálásával és elemezgetésével, de persze a saját mozdulataimat, jeleimet kontrollálni sosem tudtam, de asszem nem is akartam. na, hát ez jellemezte idáig az előadásosaimat. főnök irtózatosan jó tanárként szembesített magammal, együtt ki is nevettük magamat, csiszoltuk, fényezgettük az eddig nem létező stílusomat, módszert adott, követendő szabályokat, elfogadható ötleteket, jó tanácsokat, és tegnap délutánra sikerült elérnem azt az állapotot, hogy nem voltam már annyira ideges és suta, mint amikor neki adtam elő. és ez kurvanagy szám. leginkább az, hogy kevésbé voltam ideges azon az előadáson, amit harmincegynehány intézeti ember előtt tartottam, mint azon, amit csak neki.
ezt tényleg köszönetre méltó, és abszolút riszpekt a türelméért.
úgy érzem magam, mint egy mai todományos májferlédi.

elég
éhes
üres
fáradt
fáj
szem
térd
váll
hát
agy
hagynám a picsába, de stresszel az, hogy lebőgés lesz belőle, ha hagyom a picsába, de már fáradt vagyok, legszívesebben csak bedőlnék az ágyba, és péntek délben kelnék csak fel, amikor megyünk krakkóba, és akkor már ide sem kéne bejönni, merthát átaludtam a munkabeszámolómat, fúj, idetöbbetnegyere ébresztő!
leszívta az agyamat a reggeli kémiafelvételijavítás (mert persze az is most van, mikormáskor), aztán meg ez a röpke háromórás átbeszélés, ami már a múlt hét óta a sokadik, kétszeri előadás, hibakijavítás
netáncolj, gesztikulálj, hangosssabban, lassssabban ...
jólvanna, télleg jobb lett, én is érzem, hogy mennyire volt ez gáz, de könyörgöm, ez most már elég
elég!!!!!!!!
legyen már holnap este, berúgok a hámba, de nagyon, ígérem, csak legyek túl már ezen hányinger és idegeskedés, és elcsukló hang meg minden ilyen nélkül

Evam
sajnos a Pegazus mail-rol file-t csak KULON emailben a send file
optionban tudsz kuldeni. Semmi nem jott at abbol amit kuldtel, a hotmail-es accountomat pedig sikeresen lefagyasztottad. Kerlek a jovoben a most javasolt modon probalkozz. Ami a jelenlegi file-t illeti, ha elolvasod ezt a levelet, akkor kerlek kinyomtatva tedd az asztalra es ettol fuggetlenul csak a puskin-os cimemre kuldd el ujra a mondott modon.
Kosz. Peter

Hát szépjóestét, szép jó munkás estét mindenkinek.
szevasz, énekli a soul quality quartet. más van címnek odaírva, de tényleg azt éneklik, hogy szevasz. ezer éve nem hallgattam ezt a cd-t, annyi minden van rajta, amit meg még talán sohasem, pl. ezt sem. ezt asszem még a csabitól kaptam. szóval jópár éves, jazzanova, colorstar, meg ilyenek. még szerencse, hogy csak ez van itt benn, meg az amorf, de ahhoz most nem volt kedvem.
szevasz, aszongya.
igen, még benn vagyok, a gép 10.17-et mutat, én most végeztem, most küldtem el főnöknek a ciszplatinos kísérletek összefoglalóját, amit vasárnap estig kellett volna elküldenem neki emilben, de hát ezt csak pénteken olvastam ugye, amikoris nem csináltam meg, hétvégén meg minden összejött, szombaton vivi, meg nagyanyám szülinapja (ezer év után megint ott voltak eszterék is), aztán meg balival utaztunk a citadellára, jött a dzsihánkamion. ugyan defektet kapott útközben, de sikerült új kereket találni, és megint minden gurult tovább. na, aztán vasárnap meg nem bírtam felébredni. volt már olyanod, hogy felébredtél, felkesz, kimégy pisilni, eszel, beszélgetsz, de az agyad csak arra bír gondolni, hogy valami szürke felhőbe burkolózzon? hogy minek, azt fene sem tudja, még ő sem, csak valami miatt (na mi) megharagudott, megmakacsolta magát, és nem hajlandó működni. nem, az istennek sem, egy cseppet sem. tévénéző funkcióra tökéletes, de beszámolót írni, előadás-diákat gyártani, cikkeket olvasni, statisztika-könyvet feldolgozni képtelen. ha erőlteted, hanyattesik, és te bealszol. félóránként, óránként, kávémennyiségtől függetlenül.
köszönet neked mariska, köszönet neked zirtek, és neked is, légnyomás.

nade ma már frissen, lelkiismeretfurdalva szépen nekiálltam megírni a beszámolót, amihez persze az adatokat is kellett számolni a mikroszkópos képekből, mert szépek ugyan az ábrák, de sejtet számolni nem a rivjúer fog, úgyhogy szépen lassacskán hat menetben lehoztam a képeket a pendrájvval (nem fértek rá mind, van ilyen), szépen megszámolgattam őket, átlagot, szórást számoltam, rajzoltam szép grafikont, megtaláltam rajta az errorbárokat is (höhö, új hely lett volna a hajón, az orrbár mellett, de elrontották: errorbár), beszkenneltem a blottot, összeraktam a fluoreszcens képeket is, sőt írtam hozzá körítést. és most már kész vagyok. ja, és még csak lebaszást sem kaptam főnöktől, csak megkérdezte, hogy mikor lesz kész.
holnap jönnek majd a diák, aztán meg a statisztikakönyv.
csak hajrá, hajrá.
kár, hogy lefagyott a kezem, és alig áll már a derekam...

sopron

Jó volt ez a pár nap konferencia végülis, csak sajnos rá kellett jönnöm, hogy a toleranciaszintem erősen megcsappant, sokkal hamarabb befáradok az idióta és önző emberektől, kikészítenek a hülyék, erőltetetten viccelődök, a magukat humorosnak, de mindenekelőtt irtózatosan értelmesnek, intelligensnek, és persze műveltnek tekintő pojácák. Sopron csodaszép, nemcsak a belváros, és még ráadásul jó időnk is volt, szóval egy szép kis pihentető négy nap kerekedett ebből ki, ami nagyon, de nagyon jól esett, rámfért... Ja, ráadásul két előadó is felhozta, hogy van egy-egy jó kis péhádéhelyük, egy londonban, egy strasburgban, egyik sem piskóta. És ezen felül kaptam egy állásajánlatot is, de ezt nem kiabálom már el, ezt majd még meglátjuk...
Ott volt egy csomó biorobot, nusi, detti, ariel, aki poszterével elsődíjas lett, zsotti, meg még pár olyan ember, aki évfolyamtársunk volt, de sokszor nem beszéltünk, ákos, aki vegyészévfolyamtársunk volt, de mindig katának hív, meg az a fickó, aki vegyészkoromban fejre ejtett roki közben, ott volt medve is, meg müllerferi meg attila, meg....
ja, és megtudtam, hogy expasi megnősül, sőt, munkát vált, orvoslátogatónak készül.

na, mára is kitaláltam egy mújzeumot magamnak, csak a bicót kéne valami jó helyre elmenekíteni addig, amíg végigjárom ezt:
Saját bevallása szerint gyerekkorában legszívesebben magányosan üldögélt a fa tetején és nagy élvezettel bámulta a semmit. A belső csendesség és a jelentéktelennek tetsző dolgok iránti vonzalom azután fontos motívumai lettek művészetének. Figyelmének középpontjában látszólag az ember áll, valójában a környezeti és tárgyi világot képein azonos hangsúllyal szerepelteti. Banális helyzetek, lényegtelen pillanatok, jelentéktelen tárgyak; otthonos szemlélődés egy idegen és abszurd világban. Minden csupa árnyék, a történetek széle látszik csak. "Ami van, széthull darabokra".
Szilágyi Lenke retrospektív kiállítása az Ernst Múzeumban
Ernst Múzeum, 2004. május 6 - május 30.

Ez komoly :)

Az Ultrakonzervatív Magyarok Csoportjának (UMCS) tagjai liberálkommunista pálinkatermesztőket lepleztek le a héten.
Gratulálunk az UMCS lelkes csapatának és szégyelljék magukat a termesztők!!!

azért a tegnapot elmesélem, hamáreccer a waitinglinet éneklik a hangszórók, és hamár nincs kedvem elindulni...

Wait in line
'Till your time
Ticking clock
Everyone stop

Everyone's saying different things to me
Different things to me
Everyone's saying different things to me
Different things to me

Woooohh
Do you believe
In what you see
There doesn't seem to be anybody else who agrees with me

Do you believe
In what you see
Motionless wheel
Nothing is real
Wasting my time
In the waiting line
Do you believe in
What you see

Nine to five
Living lies
Everyday
Stealing time
Everyone's taking everything they can
Everything they can
Everyone's taking everything they can
Everything they can

Woooohh
Do you believe
In what you feel
It doesn't seem to be anybody else who agrees with me

Do you believe
In what you see
Motionless wheel
Nothing is real
Wasting my time
In the waiting line
Do you believe
In what you see

Ah and I'll shout and I'll scream
But I'd rather not have seen
And I'll hide away for another day

Do you believe
In what you see
Motionless wheel
Nothing is real
Wasting my time
In the waiting line
Do you believe
In what you see

Everyone's saying different things to me
Different things to me
Different things to me
Different things to me
Different things to me
Everyone's taking everything they can
Everything they can

szóval a tegnap.
tegnap nekiálltam az kábé-kácépé sejtvonalak átépé-hasításos összehasonlításához, és hamár kísérlet, odaraktam még az élesztő háespéket is, szóval volt mintám rendesen. pluszban még háromtól volt nagyfőnökkel megbeszélés, eredménybemutatás, diskurzus, és a beszkennelt géleket meg blottokat is össze kellett pofoznom meg kinyomtatnom. mindez nem lett volna olyan nagy gáz, ha nem nekem kellett volna minden géles oldatot kihígítanom. jó, persze előfordul, hogy az ember siet, és nem veszi észre, vagy elfelejti, hogy mindjárt elfogy ez vagy az az oldat, és nem hígít ki az utána következőnek, de hogy mindegyikből csak pár csepp legyen, az már gáz. erre jött az, hogy az egyik hűtőt már két hete csak nagylevegővel lehet kinyitni, annyira büdös volt valami odabenn, de persze mindenki baszott benézni, hogy mi a büdös. tegnap eldurrant az agyam, és elkezdtem feltúrni, és sikeresen előhalásztam jópár gondosan becsomagolt, már-már oszlásnak indult bacis agarlemezt, meg persze az okostojás által a hűtőben rejtegetett rohadó húsvéti tojást. bűz megszűnt, de én egyre jobban kiakadtam, így nekiálltam elpakolni sredi polcán, asztalán, lemostam azokat, rendet raktam csabi asztalán és polcán, lemostam azokat is (jobb nem tudni, mi volt azokon, baszki)... reggel mindenki meglepődve kérdezte, hogy mi történt. semmi, válaszoltam, csak elpakoltam.
van ilyen is.

hogy elment ez a hét is...
basszus.
lassan ráveszem magam, hogy hazamenjek, viszem a kis cikkecskéket, a kétzacskónyi cikket, amit el kéne, kellett volna már rég olvasni, meg amit persze most halásztam le a netrol, mert nem tudom, mit rakjak a diáimra, nem tudom mitismondjak, hogyismondjam majd az intézeti beszámolón.
nede elötte beugrom a maimanóban, ezért:

meg ezért is:

na és persze ezért is:

Igen, François Kollar kiállítás van. Amit meg kell nézni.

Oviblog folyt.

mivel sredi elutazott (háromszoros hihiphurrá), megüresedett itt fenn az asztala, és mivel nagyember nem szeretné, hogy valaki másnak kiadják (nahát, erről is kiderült, hogy intézeti tulajdon), beültette ide okostojást, akire ugye múlt hét óta pikkelünk. (mert beszólt, aztán én is beszóltam, és aztán eszterrel elment kettesben fagyizni, engem meg jól nem hívtak.)
na, szóval akkor most ő is itt fenn tanyázik, ha nincs éppen kísérlete, úgyhogy gondoltam abbahagyom a nemszólokhozzádot, ez így összezárva nem működik, nem is szóltam be, rendes kislány voltam, de ennek ellenére megint kettesben mentek el fagyizni. ma már hiszti és odaajópajtásiviszony mizéria nélkül fogadtam a dolgot, merthát vannak ezeknél az ovis dolgoknál fontosabb dolgok is az életben, amiken jól ki lehet akadni :) fejlődök, fejlődök...
csabi csak nem jön, pedig megcsináltam már az ábrákat, és hatra ígérte magát...
nemvárommeg, hazamegyek.

marhajó volt a kirándulás, ragyogó volt az idő, basszus, egy kistrikóban mászkáltam az erdőben szombaton, tök jó volt a ház, a nyolcszáz forinthoz képest, édes volt a gondnokbácsi, jó fej volt a kisvasút, ami a ház előtt zakatolt el három szinten is, mindenki jó fej volt, csak ági hisztizett meg nyafogott néha, basszus, őt egyre kevésbé bírom, de mindegy, alapvetően irtó jól éreztem magam, csak hazajönni volt szar.
belecsöppenni újra anyám ordítozásaiba, anyáknapján ordibálni, ezaz, hajrá, csakígytovább, még jó, hogy arról leszokott, hogy nekem azt üvöltse: kurvaanyád.
kihagytam a legjobbat, rádöbbenni arra, hogy juli kemény két napig bírta a faszi nélkül, pedig megint végleg dobta ki, mert hát megvágta negyvenezer forintra, dehát ő a hülye, mért adta oda neki a bankkártyáját, hogy hozzon neki ötezret. apám szerint úgy bőgött, mint a záporeső, amikor rájött, hogy a balu negyvenezret vett ki, és a szomszéd kocsmában verte el szerencsejátékra. na ezek után ismét ott volt a papucsa, a cipője meg a két horgászbot az előszobájukban, bravó, hajrá, csakígytovább, ha van még hiteled, aranyom, tartsad csak el ezt az ingyenélő főfaszt... aki félórára bezárja a vivit a sötét szobába. bazmeg. idióták mind a ketten.
reggel arra ébredni, hogy legszívesebben elbőgném magam, de nincs kedvem magyarázkodni, hogy mi a baj, pedig már abba is beledöglöm, hogy nincs egy ember sem, akihez hozzábújhatnék, aki egyáltalán megérintene (bazmeg, ez a legőrjítőbb, hogy már nem is emlékszem mikor ért valaki direkt a kezemhez)
ááááááááááááááááááááá
legszívesebben ordítanék, és persze itt benn a laborban meg az alaptalan lebaszó levelek várnak, meg az okostojás által csütörtökön csurig töltött desztilláló, baszik mindenki nagy ívben mindenre, és persze csabikának, toni jobbkezének meg a poszterére ma délutánra meg kell csinálnom az ábrámat, viszi ki ámerikába, mint sajátot.
igaza van a főnökömnek, nem labor ez, hanem kupleráj, de baszki, ő tette azzá, igénytelen faszok gyülekezetévé, és megértem Katát, hogy belefáradt, hogy húsz éve hiába próbál rendet tartani, hiába, nincs értelme, ha ilyenek...
de így nincs értelme dolgozni sem.
meg kedvem sincs.
mennék vissza a madárcsicsergős, melengetőnapos, halványzöld börzsönybe...