özönlenek

mostanában a látogatók... meg mi is özönlünk mindenfele.
egy hete voltak itt sosó szülei, pénteken jönnek verák, aztán jövő csütörtökön apám és vivi (ha tényleg jövőhét elejeén megkapja az extragyors eljárással az útlevelét - no comment, decemberben kezdtünk el erről beszélni, hogy jöjjenek ki tavaszi szünetben, és persze kezdjék el intézni az útlevelet.)
aztán egy hét pihi, és mi megyünk londonba fecihez (merthogy nem tudtunk egy héttel a diavetítése előtt repjegyet szerezni, és két napra kocsival nem voltunk hajlandók hazagürcölni), szóval akkor londonban fogja elmesélni a háromhónapos karibi élményeit, meghogy akkor most mi is a helyzet az ancsával...
aztán már megyünk is haza, április huszonsokadikán, merthogy májusegy az egy kedd, és akkor van egy hosszúhétvége. (amin nem lesz biorobot konferencia, pedig...)
jaj, és most megyek, írok Sylwiának, mert őt karácsony óta nem láttam, pedig egy városban élünk, vagy mi, és csütörtök este tigerschrimp koncert lesz...

ajándék, mellyel meglepem

jubilálunk az idén.
anyám holnap hatvan, én egy hétre rá harminc.
hogy milyen ajándék illik egy ilyen kerek számhoz?
passz. egyikünknek sincs semmi ötlete, hogy mit is kérjen. mert persze már előre jöttek a mitkérszek.
anyám márciustól nyugdíjas. előre kérte, hogy az legyen, gondolta dolgozik majd nyugdíj mellett, de decemberben, mire kiderítették, hogy megvan az elegedő munkaviszonya ahhoz, hogy nyugdíjba menjen, a cég azt mondta, leépítés van, a nyuggereket is szépen kirakjuk.
sebaj, mondta, lesz eztán aranyélet: uszoda, kutyaséta, virágkötészet meg senior angol, senior társastánc.
ebből egyelőre kutyaséta valósult meg, úgyhogy gondoltam egy nagyot, és néztem neki virágkötészetet.
na kéremszépen a virágkötészet kiment a divatból, mint hobbi. minden nyanya már kitanulta, ha akarta, most már csak profikat oktatnak száznyolcvanezerért két félévben. na ezt azért mégsem.
senior társastánc a new york tánciskolában van, megfizethető, sőt, valszeg jó is, mert most is éppen két senior kezdő csoportjuk megy - február óta, csatlakozni már késő, következő majd ősszel.
tajcsi. na egyelőre ez tűnik igazán bíztatónak. már csak a válaszlevelüket várom, mit mondanak, el lehet-e hatvan évesen kezdeni. bár a tanár sem tűnik nagyon kamasznak, bár a kínaiaknál ezt sosem lehessen ám tudni...

bahnshop

a német vasutak igényes olvasnivalóval szórakoztatja kedves utasait. ez a mobil című vasutilap(ú), amiben az igencsak érdekes cikkeket igényes termékek reklámja szabdalja kellemes egésszé. e termékeket a német vasutak boltjában lehet megvásárolni.
az egész tisztára olyan, mint egy trafik.
nade ez egy csöppet morbid.


ez kéremszépen egy vészfék. egy igencsak hasznos dolog, ha az emberek vész esetén meghúzzák. nemúgy, mint 98-ban, amikor egy ice lezuhant egy felüljáróról, és a híd, ami utána zuhant, kettészelte az egyik kocsit.
a gumival fedett abroncsok közül az egyik eltörött, és beleállt az első kocsi egyik ülésébe. a mellette ülő pasas ment a kallerhez, hogy gáz van, de a kaller okosabb volt, és nem húzta meg a balra látható objektumot. a következő váltónál a vonat kettévált, az első kocsi ment tovább rendesen, a többi meg ment a másik irányba. mindezt kétszázzal, egy vasúti felüljárón. szóval a vonat felborul, kettészakadt, lezuhant.

nade te csupáncsak negyen ajróért megveheted ezt a szipiszupi vészféket. hogy mindig kéznél legyen. ha kell.

mi hiányzik?

csöppet botrányosan lelassult a masina, úgyhogy sosó áthuzalozta, újrasikálta, feldíszítette, helyrerakta, csak persze most újra be kell állítgatni a már megszokott dolgokat, mint háttér, képernyővédő, kedvenc programok.
na és ekkor jönnek elő az alábbi gondok: hol van a fotók folder? - túl nagy volt, nem raktam rá fel.
hol a vinamp, hol a bioedit... - ahova tetted.
na ez a leggenyább, megkeresni, hova a fenébe mentettem le anno dolgokat, ha egyáltalán elmentettem valahova. pl tilos skin a vinampra...
nade kezd újra kinézni valahogy a masina.
a masina, ami szalad, mit szalad, süvít, mint a szélvész...

népi bölcsesség

markó azt mondta, hogy az otthoni kalendáriumuk (ami az idei évre szól, és ami népi bölcsességeket is ír az adott napokhoz) azt mondta, hogy a március 19-ei héten havazni fog.
és lőn.
tegnap még húsz centi hó volt meg ötésfél fok, ma meg ragyog a nap, és 16 fok.

szülők

múlt héten szerdán megérkezett sosó a szüleivel együtt. hétvégéig lustálkodtak, tamás végigaludta a napot, míg sosó próbált otthon dolgozni.
aztán leléptünk hétvégére strassburgba meg a feketeerdőbe, még pont elkerültük a nagyon hideget meg a havat. megaludtunk allerheiliger előtt a büdös bácsi és dagadt néni vendégházában, ahol mi voltunk az egyedüli vendégek, aztán felmásztunk a vízesés mellett végig a lépcsőkön, egészen a katedrális romjaihoz. aztán vasárnap este felraktuk őket frankfurtban a repcsire és jól elmentünk megnézni de niro érthetetlen hazafias sziájéj filmjét (éppen ez ment angolul) nem mondom, hogy sokat megértettünk volna a sok susmusból...
In the torture scene (1960), one of the songs the Russian spy sings, is "May There Always Be Sunshine". The song was performed for the first time in 1962.

üzenőfal

HAGYJÁTOK ABBA A KÖRLEVÉL KÜLDÉSÉT!! AZ A RÁKOS KURVA NEM IS LÉTEZIK!! ÉS TI MEG ELHISZITEK!! KICSIT ÉSSZEL IS KÉNE ÉLNI NEM HOGYLEHET AZ HOGY ELKÜLDESZ EGY LEVELET ÉS AKKOR 5 CENTEL HOZZÁJÁRULSZ A MEGGYÓGYULÁSÁHOZ HMM HABI AZ EGÉSZ!! MEG NEM TŰNIK FEL HOGY AZ AMERIKAIAKNAK MEGY APÉNZ ÉS MAGYARUL VAN MEGIRVA TRÉ!! DE ENNYI ESZETEK VAN!! KAMU AZ EGÉSZ EGY NAGY ÁTVERÉS!! VALAKI UNATKOZOTT ÉS ÖSSZEDOBTA EZT A KÖRLEVELET ÉS MINDEKI BESZOPTA!! SZOVAL HAGYJA ABBA MINDENKI EZT A SZART!!
>>>>>ÉS KÜLD TOVÁBB EZT A KÖRLEVELET HOGY MEGÁLLITSUK A TOVÁBBI RÁKOS KURVA KÖRLEVELÉT!!
>>>>>HA NEM KÜLDÖD TOVÁBB AKKOR TE IS SZOPOD MAJD!! KÖSZI CSUMA!!!
Tölgyike (wiwes userneve Rambo) áltisis osztálytársom volt az elitiskolában, ahova hetedikben meg nyolcadikban jártam. egyike volt azoknak a fiúnak, akiket a többiek időnként felpakoltak a tanári asztalra a szünetben, hogy brinkmann-doktorosat játszanak rajtuk (ez asszem valami rituális kiherélés-imitálás volt, illetve hasbaöklözgetés), pedig ő magas volt (nemúgy, mint cserha vagy zolika), csak mulya...

innováció

másfél hete volt urban előadása, reklámozta a rendszert, amit éppen építenek tovább, amit hozott heidelbergből. a szekszi rendszert, amit programozók hoztak létre kávésbögrével a kezükben. akik egyébként az általuk ismert összes bionf rendszert egy lapra hozták, és amit wiki-rendszerben építettek fel, hogy bárki hozzá tudjon adja plusz infót. meg a mikroszkópos rendszert, amit majd lassan áthoznak, és amit én nagyon szeretnék használni, ha egyszer végre meglesz az összes konstrukció: egy robotikusan működtetett mikroszkóp 96-lukú plateket olvas be, fotóz le, majd a képeket elemzi, és a mindenféle adatból mindenféle csoda-eredményt számol.
az előadása után megkérdeztem, hogy akkor ezt lehetne-e hallal is, mire azt mondta, hozzak egy kávésbögrét, és üljünk le beszélni. mindez múlt héten megtörtént, végülis feri szervezte meg, de jócskán késett róla, de azóta is több részletben zajlik a részletek megbeszélése.
a terv az, hogy a platenként 96 embrióról 3 síkban készített képeket egy referenciaképhez viszonyítva összegezné a masina, kiszámítaná a megadott régiók fluoreszcencia-intenzitását és ezekből készítene interakciós hálózatot.
ehhez csak be kell állítani az embriókat egy síkba, ami azért nem túl triviális, mert van nekik egy szikgolyójuk, amin kellemesen libikókáznak. szóval most éppen az a nagy harci feladat, hogy vízszintbe hozzak egyszerre 96 embriót a lehető legkevesebb munkával (egy 96 lukú platbe nem nagyon lehet kényelmesen turkálni), úgy hogy ne is mozduljanak el, ha a robot emelgeti őket.
már van egy prototípus, amit be kell fejezni, és holnap kipróbálni. ha jól működik, venni kell 100 gombostűt... ( hosszútávon fröccsöntés lesz itt, kéremszépen)

félelmetesen emberi

"A Katalin utca egyszerre valóság, egyszerre jelkép: emlékeinkben életünknek - helyszíneivel, rokonainkkal, barátainkkal együtt rögzült szakasza, amelyet ha tehetnénk, ahogy a videofelvételen lehetséges, annyiszor játszanánk, élnénk meg újra, ahányszor csak menekülni szeretnénk a jelenből abba a boldogító irrealitásba, ami rég szétfoszlott már, csak éppen feledhetetlen. Mindenkinek megvan a maga Katalin utcája, olykor álmodik is vele, és ha felébred, csalódottan és nyugtalanul szomorú. Ebben a könyvben azt szerettem volna megírni, hogy csak az találhatja meg visszakívánt Katalin utcáját, aki nem vétett ellene. Az író most beavatja az olvasót titkába: ő milyennek képzeli el a halál utáni életet, a túlvilágot, az élők és holtak érintkezését és folyton változó viszonylatait, s megpróbálja körbevilágítani az etikai több mint faux pas-t, amikor szándékosan, olykor szándéktalanul, de vétkezünk. Három családot költöztettem a Katalin utcába, egy fogorvost feleségével, lányával, egy pedagógust, Irén és Blanka nevű gyerekeivel és egy őrnagyot, akinek fia van, Bálint. A három ház szomszédos, talaj tekintetében azonos egység, s a lakók barátok. Az olvasó majd látni fogja, hogyan szövődnek és kuszálódnak össze a szoros egymás mellett élés szálai a családok életében, ki hogy viselkedik válságos pillanatokban, s miután a regény végérc elkészül az egyenleg, el is falazza a visszatérés akár álombeli lehetőségét is attól, aki nem érdemli meg: azontúl soha nem mehetnek végig a régi kövezeten, annál kevésbé, hiszen az első világháború utáni környezetváltozások ma gát a helyszínt is megváltoztatták. Az író szívből reméli, aki ezt a könyvet végigolvassa, megérti érvelését, bármilyen bizarr is, azt is, hogy az elvesztett háború után új Katalin utcák létesülnek mások számára, de ezek a mások voltaképpen azonosak azokkal, akik valaha gyermekként viháncoltak vagy könnyeiket törölgették a három kertben. Csak a személyek fordulnak meg tengelyük körül, ebben a regényben, ahol a holtak úgy járnak-kelnek, mint az élők, az olvasónak meg kell éreznie, nincs valódi halál, csak visszatérés valamibe, ahonnan egy időre kiszálltunk és hogy az apostolnak, aki olyan megindítóan prédikált a szeretetről, bizony, igaza van. Az író egyik legkedvesebb gyermekét teszi le az olvasó elé, mint az ókor római polgárai, ha felemelték a csecsemőt, magukénak ismerték el. Most elindulnak a rejtelmes utca lakói, s az író az olvasótól is azt kéri: hozza haza Blankát. Mindenkit, aki helyettünk lakol addig sosem ismert paraméterek közt azért, mert elkövette helyettünk mindazt, amit mi nem mertünk, mert ahhoz is gyávák voltunk, hogy vállaljuk önmagunk negatív állóképét."
Szabó Magda

levente felkelt-e

na ez egy izgalmas kis ismerkedési kérdés lenne, ha most bárkivel is ismerkedni lenne kedvem, vagy egyáltalán, bárkinek kedve lenne velem ismerkedni... (azért néha kicsit szar, hogy két német munkatárssal vagyok csak beszélgetős viszonyban, de ők sose jöttek el egyetlenegy meghívásomra sem :(
naszóval a kérdés emígyen hangzik:
mikor és milyen okból - alkalomból láttad valaha (legutóbb) a naplementét?
és a napfelkeltét?
szerintem ez utóbbi a neccesebb, merthogy korán kell hozzá kelni. (pfúj) ehhez nagyon elvetemültnek kell ám lenni. nekem legalábbis. mint ma. mondjuk nem volt nagyon romantikus a visszapillantós napfelkelte, de legalább elméláztam valamin hazafele jövet.
na, a saját lista:

1. egyszer, asszem első évesek voltunk, végigittuk az éjszakát, a hajnali részt végig a művész cukrászdában, anna, golyó, petyka, ingrid, és még kiemlékszik kicsoda, és anna ötkor kitalálta, hogy most már ne is menjünk haza, hisz nincs értelme, nyolckor csonttan beszámoló, ugyan már, minek előtte egy órát aludni, menjünk, nézzük meg a napfelkeltét a dunán. én hazamentem egy órát aludni. aznap elmaradt a csonttan beszámoló.

2. mokkacukkás kvantikbuli volt, ha jól emlékszem, és hajnalok hajnalán indultunk haza bicajjal, én csak annyit bírtam néha mondani, hogy balinealudj, amikor is a hídon (tejóég, egyszer árpádhídoztunk is, mi nagyonnemjózanok) ért minket a napfelkelte.

3. kínában csak kétszer mozdultunk ki pekingből, mindkettő nagy kaland volt, az első, amikor is nagyfalaztunk (egész napos túra a falon, huszonvalahány kilométer), meg a második, amikori s a koromvárosba vonatoztunk éjszaka, úgy, hogy visszafelejegyet nem adott a pekingi jegyeladónő a másnapi éjszakai vonatra, így datongban kellett megvennünk azt a jegyet. datongot ugyan hárommillióan lakják, de kínában ez szutykos kisvárosnak számít. amikor hajnalban megérkeztünk, elkapott minket egy jegyüzér (a turisztoffiszos csávó egyébként), mi szépen leráztuk őt, hogy majd veszünk mi magunknak. elmutogattuk, hogy mit akarunk, erre a pénztároscsaj mosolyogva mondta, hogy nincs már jegy aznap éjszakára, úgyhogy visszakullogtunk a jegyüzérhez, aki jól átvert minket (azt mondta, hogy a különbség az előző és az új jegy között csak a légkondi hiánya - ez jelen esetben a fűtés volt, úgyhogy nadrágban és polárpulcsiban próbáltunk aztán aludni). naszóval jeggyel a zsebünkben nekiindultunk a városnak, merthogy a busz, ami elvitt minket a sziklába vájt buddha-templomokoz és a függő kolostorhoz, csak két óra múlva indult. a felkelő nap próbált áttörni a szürke szmogon, de nem nagyon ment neki. az irtózatos szénvároskában megreggeliztünk, majd menekültünk vissza a buszhoz és a több ezer éves múlthoz, ami gyönyörű volt. az oda-meg visszafele út annál kalandosabb. este végre rászántuk magunkat, hogy most végre egy nagy étteremben kajáljunk, de mivel nem akartunk kutyát enni, csak csirkét, meg valami zöldséget (eszter vega), kaptunk fokhagymás kutyakaját (csirkefarhát fejjel lábbal), fogtuk magunkat és átmentünk egy kicsi lekoszlottba, ami egyébként eddig nagyon is bevált. ott kéredzkedett be sosó a konyhába, ami háromutcányira volt a kajáldától, és amikor visszajött, azt mondta, lányok, csak zöldséget eszünk. a szomszéd asztalnál a kínai maffia ült, és néha a szőnyegre köpött, meg találkoztunk egy igazi troll-lal, aki szerzetesnek volt öltözve, mezítláb járt, hosszú haja és szakálla volt, meg messzireható szaga. aztán mikor az átfagyoskodott éjszaki vonatozás után hajnali ötkor megérkeztünk pekingbe, bementünk egy közparkba, hogy a napfelkeltekor tájcsizókat meglessük. annyira nem volt nagy élmény, mint amennyire hideg volt, szóval nem sokáig maradtunk...

4. törökországban éjszaka buszoztuk, hogy ne kelljen akár egy napot is utazásra pocsékolni, meg hogy akkor nem kell megszállni sem, így persze kínszenvedés éjszakáink voltak, de kibírható volt a reggel nyolcas érkezés. de amikor pamukkáléba buszoztunk, akkor hajnali négyre értünk a kisvárosba, ahonnan fel kellett buszozni egy másik járattal a hegyre, ahol a romok meg a termálvízből kiváló fehér izé van körbe ameddig a szem ellát. busz hajnali négykor persze nem járt még. viszont voltak hiénák (taxisok, akik tudják hogy milyen tömegközlekedési lukakat kell betömni méregdrágán), úgyhogy egy hiénával felvitettük magunkat. koromsötétben mentünk, csak a port és a kihalt ókori romokat láttuk a reflektorfényben, és amikor kiszálltunk egy kapunál, ahol ordított ránk egy házőrző, az hittem beszarok a félelemtől. elindultunk a sötétben arra, ahol a csobogást hallottuk, de én nem mertem továbbmenni, mert meredeknek tűnt. úgyhogy egy kis fenyvesecskében húztuk meg magunkat napfelkeltéig, amikor is megláttuk a vakító fehér kristályokat körbe-körbe, ahol a termálpatak csak csordogált. meg megláttuk a három japi turistalányt, akik ki tudja, honnan kerültek oda fel, de már nagyban fotóztatták magukat a patakban állva. meg a táblát is megláttuk, hogy csak mezítláb lehet rámenni erre a törékeny csodára, úgyhogy fogtuk a fázós magunkat, és beleálltunk a negyvenfokos vízbe olvadozni. körbejártuk a helyet, hogy hol a legjobb ücsörögni, és szerintem a legtutibb helyet találtuk meg, mert két kutya is csatlakozott hozzánk, és együtt bámultuk a tájat...

kishírek a nagyvilágból

tegnap este sosó editnagyija elaludt. végleg. kilencvenhárom évesen.
hagyományos temetése lesz, azaz minél előbb. ez holnap lesz.
sosó nagy nehezen szerzett jegyet ma estére a 20.20-as malév gépre. egyet, mert én egy karrierista állat vagyok, és ha már nem mentünk emiatt dettiékhez baselbe, akkor ma este és holnap dolgozom. hogy nyugodt szívvel ne kelljen jövő hétvégén dolgoznom. ha jönnek sosó szülei, ami még kétesélyes.
szóval ötkor nekiindult a másfél órás útnak. hatkor hívom, hogy mizujs, mondja a rádió, hogy gebasz van az ötösön. azt mondja áll, de hát van még idő. fél hétkor ordít, hogy most miafasztcsináljon, lekési azt a qrva gépet. a maléves csóka azt mondja, várni fog a gép. három perccel idő előtt kigurult, most hívtam a járatinformációt. sosó még mindig csak negyven kilométernyire van karlsruhétől, százra frankfurttól.
akkor holnap reggel (hajnalban) hat huszonötkor stuttgartból, azzal fél nyolcra ferihegyen van, fél tízre odaér a temetésre.
megnézem az útinfót, saját hibából tanul az ember, vagy mi, és láss csodát, a stuttgartba vezető utat holnap délig zárták le hídépítés miatt (a frankfurti autópályát 19.30-ig csatornaépítés miatt). persze kerülőutak vannak, hetvenes-százas utak, minden egyes pöcsömfalván át. indulás háromkor, hogy ötkor becsekkoljon, aztán én meg hozom vissza az autót, hogy frankfurtból ne kelljen már stuttgartba menniük, ha jönnek együtt szülőkkel szerdán.
PCR-ek felrakva, miniprep rázkódik, ligálás négy fokon overnájt.
jó éjt, gyereket. menjetek ti is aludni.
jó overnájt inkubálást, kis csöveim.

gertelbacher wasserfälle

szombaton takarítgatás után nekilódultunk, merthogy reggel még egészen emberi idő volt, nem rettentett vissza az azóta összegyűlt sok-sok felhő, és nekiiramodtunk a feketeerdőnek. ex hasikusz mentünk le megint az a5-ről, Bühlertal irányába, majd egy wasserfall táblánál szépen beálltunk egy parkolóba, és elindultunk a felhős, szeles erdőbe a patak mellett. mivel hetek óta esik, volt minek csordogálnia. ahogy mentünk, egyre vadabb lett a patak, hatalmas sziklákon tört meg, zúdult le, és az út marha viccesen hol a patak mellett, hol pedig a közepén ment, a hatalmas sziklákon. meseszép szép volt az egész erdő. aztán mentünk még egy kicsit, azzal a tudattal, hogy a szép részén már túl vagyunk, de még sétizzünk egy kicsit, menjünk még egy kicsit felfelé. na ekkor értünk fel A vízeséshez, ami nagy szakaszokon esik le, sok a vize, és úgy zúg, hogy beleszédülsz és belesüketülsz. Fenn a tetőn hüttéztünk egy jót (nem tudom eléggé hangsúlyozni mennyire mázlistának kell ehhez lenni, hogy egy tuti jó helyet találj csak úgy hasraütésre, amihez nem erdészeti kiépített úton vezet az út és a túra végén van egy helyes kis hütte, strúderrel és vaníliafagyival és vaníliaöntettel és tejszínhabbal - mindez persze laktázzal vagy különben lökhajtásveszély - meg jó kis egytálételekkel).
Aztán vasárnap Sosó kinézett egy helyet (szintén vízesés Allerheilegnél), úgyhogy most célirányosan mentünk. Találtunk helyes kis falut az erdőben, Haus 1 illetve Haus 11 utcatáblákkal, meg kenyérvágó deszkának való fenyőszeletet (ami a kupiszobában szárad éppen a ruhák mellett) , hatalmas randa szocreál hotelt a vízesés mellett, csak vízesést nem, pedig legalább hat kilométert gyalogoltunk odafele.

undi

ha lehet fokozni, akkor miért is ne fokoznánk, ugye?
a múlt hét szépen graduálisan összehozta ezt a jó kis kombót:
általános hullafáradtság, mensi, lábgomba, szájherpesz.
eddig ez a legleleményesebb kombináció, amit a szervezetem kitalált, közvetlenül a szívdobogásos cucc után :)
(persze mindehhez bármikor kombinálódhat a menzás tejes kaja okozta fingadozás, de ez már semmi különös :(

:)

Na ezek vannak. Eszternek majd atadom az udvozleted, ha hazaer holland orarol. Utana mindig sokaig soroznek, aztan alkoholszaguan er haza. Addig legalabb kisikalom a WCt.
Udv a tulemancipalt hollandiabol,
P

fáj fej

sokat kell mostanában agyalni, koncentrálni, gondolkozni, tervezni, átgondolni, meg ilyenek. hogy belefájdul az ember feje, és csak bambulja takaróba burkolódzva a csajokat, akik németország topmodelljei akarnak lenni.
asszem itt az ideje egy-két jónőcis cuccot beszerezni. jön a tavasz, vagy mi.