pszeudokrupp

Vasárnap reggel Hanni úgy ébredt, hogy zihál és hörögve veszi a levegőt. Nem akart elmúlni egy óra alatt, úgyhogy felhívtam az ügyeletet, és kilenckor már a kórházban is voltunk a háziorvosi ügyeleten. Asztma, mondta a pasas, valszeg allergia miatt. Ha belázasodik, akkor nem az, úgyhogy akkor telefonáljunk. Kaptunk egy hörgőtágító sprét babáknak meg gyerekeknek való inhalálóval, ami egy félméteres műanyagpipa, eléggé impresszív, hogy bármely gyerek beszarjon tőle, pláne, hogy abba kell belelélegezni, hát nem csodálom, hogy hiszti volt abból, mikor eljött a napi négy "lélegzés" ideje.
De segített. A vigantol megtette, amit kell, tágította a hörgőket, a gyerek kevesebbet zihált tőle. Aztán belázasodott, de csak 38-ig ment fel a láza, úgyhogy telefonáltam újra. Az ügyeletes doki szerint 39 felett kezdődnek a gondok, lélegezzünk csak napi négyet tovább.
Hétfőn maradtunk itthon, bár Hanni már egész jól volt, délután egy picit még a játszóra is kinéztünk, pont suli után, és összefutott pár barátnőjével, akiket már nagyon hiányolt. Kedden már ment is suliba a reggeli "lélegzés" után, és ugyan jól bírta, de azért BSO-t aznap kihagytuk. Tegnap amúgy is rövid napja volt, de most már úgy tűnik, vége az egésznek, már nem is kell inhalálnia. Már csak köhög. Na de az egy átlag holland gyerek köszönése, nemdebár.

majmok bolygója

Babyboom van az Apenheul-ben, mindenhol kismajmok csimpaszkodnak az anyjuk hátára vagy hasára. Őrület jó ez a park, teli van jobbnál jobb majmokkal, és tényleg mókásak a picik, főleg az orangután meg a gorilla bébi isteni, nagyon vicces produkciókat nyomtak le.

Aztán hihetetlen egy élmény, hogy vannak olyan részek, ahol a majmik szabadon vannak (ezek a részek vízzel vannak körülvéve - valszeg ezek a félmajmok nem tudnak úszni, és a látogatók vadátjárón mennek tovább, ahol ők nem tudnak továbbjutni, szóval kerítés nélkül vannak egy adott részre "bezárva"). Főleg, hogy ezek a majmok irtózatosan pofátlanok, mondják is, hogy ne legyen elérhető helyen ennivaló, mert ezek kiszedik és megeszik. Csak zippzárral záródó táskában lehet kaját bevinni, vagy adnak majombiztos táskát, amibe berakod a sajátodat. Sokan voltunk, nagyon sokan, de így is messziről kiszúrtak minket ezek a kis pofátlanok. Először csak egy-egy kismajmi ráugrált a babakocsi tetejére. Jó, semmi gond, odaraktam a kezem, majmi rámászott, átraktam a kezem a korláthoz, majmi lemászott. Na de mikor arrébb mentem, hogy lefotózzam Lizit szemből, ezek a kis dögök csapatosan letámadták a babakocsit, majdnem a farkuknál fogva kellett őket kihúzni a babakocsira aggatható, zárnélküli zacsijából, amiben - aztán kiszórtam belőle mindent - csak három szem morzsa volt.

bealvás

Múltkor szóltam a bölcsiseknek, hogy csak naponta egyszer altassák Lizit, mert ha délután ötkor ébred, este tízig-tizenegyig csak vigyorog ránk, de alvás az nincs. Szóval mostanában már csak napi egy alvás van, és azt idáig egész jól abszolválta a kis prücsök, míg valamelyik nap délelőtt fél tízkor a körülöttem sündörgés közben egyszer csak elnyomta az álom a konyhakövön, és még arra sem ébredt fel, hogy átraktam az ágyába :)

ül, áll

Lizi csodaszépen ücsörög már egy jó ideje. Két hete voltam vele a fizioterapeutánál kontrollon, aki azt mondta, minden oké, szépen mozog, mindkét oldalát használja, változatosan és szívesen mozog, érdeklődik, szóval többet nem is kell mennünk. Mondjuk a consultatiebureau-s nő (két nappal később kapott szurit, meg nézték a fejlődését) visszarendelt minket hat hét múlva, csak hogy lássák, stabilan tud-e ülni addigra. Merthogy akkor még csak valahova félig felmászás után csüccsentette le magát, de most már bármikor bárhonnan felnyomja magát ülésbe, és szépen megtartja a hátát, miközben két kézzel machinál. Kirámolja a dobozait, sőt a minap felmászott az egyik dobozra, csak hogy elérjen egy másikat.
A kiságyát lejjebb eresztettük, mert már kapaszkodik a rácsba, és nyújtja a lábát, meg nagyokat vigyorogva rugózik, ha  rajtam áll fel. Tegnap meg nyitva marad a szekrényajtó, és a téli pamutharisnyáimat pakolta ki éppen, meg tekerte azokat sálként a nyaka köré, aztán a szekrénypolcba kapaszkodva felállt, hogy jobban belásson a polc mélyére a kis szaros.
Szóval szerencsére felesleges a consultatiebureau-s aggodalom, de inkább ez a "felállás" :) legyen, mint hogy nem figyelnek rá oda.

Vilmos Sándor hercerg-strand

A bicajos strandos kirándulás után vasárnap sikerült rávenni Sosót meg Tamást, hogy egy fél nap szabit legalább kivegyenek, és elkocsikáztunk Rajnahidegtemplomba (Koudekerk aan de Rijn), ahol pár hónapja kinéztünk egy klasszikus nyitottmedencés-csúszdás-füves strandot, a Prins Willem Alexander badot. Isteni tömeg volt, bár az autóval nem kellett küzdeni a parkolóért, mint mondjuk a tengerparton kellett volna, és a fagyiért is csak öt-tíz percig álltunk sorba. A víz  szuperjó volt, Hanni iszonyatosan élvezte, a nagycsúszdára ugyan még nem mehett fel, de kiscsusziról is elég nagyot huppant a vízbe, szóval az is élmény volt. Lizivel a babamedencét próbáltuk ki, de ő nem lelkesedett a hideg vízért, úgyhogy inkább a kicsit árnyékos füves parton nézelődtünk, ahol aztán a babakocsiban aludt is egy nagyot, míg Hanni békásat játszott meg lubickolt a vízben.
A tömegre (nagy büszkén jelentették be a hangosbemondón, hogy elértük a hétvégi 1800. belépő eladását) és a kánikulára való tekintettel egy órával meghosszabbították a nyitva tartást, ami azért nagy szó, mert ezt a helyet is, mint a játszóterek többségét, önkéntesek működtetik.

Utánfutó

Elegem lett abból, hogy egy szimpla "elmegyek a gyerekekért a bölcsibe/BSO-ba" vagy az "elhozom Lizivel a zöldségcsomagért" egy egyórás program, és végül hiába mondta Sosó, hogy nekünk ez totál felesleges cucc, a neten megrendeltem egy középkategóriás bicajos utánfutót babaüléssel. Pénteken végre meg is jött, apóssal összeraktuk, beleapplikáltuk a babaülést (na ez macerásabb volt, mint magát a cuccot összerakni), és a lányokkal felavattam egy kis körrel.
Szombaton aztán a kánikulára való tekintettel elbicajoztam velük a Vlietlandig (ez egy szuper kis tó Voorschoten határán), ami kábé 13 km oda-vissza - Sosóék ismét villanyszereléssel töltötték a hétvégét, és náluk volt az autó. Hát, nem mondom, hogy egy sétagalopp volt, nyomtam rendesen a pedált, de asszem a hőség jobban zavart, mint az a hatalmas rakodósúly a bicajra aggatva.
Az utánfutó amúgy Hanninak egy csöppet kicsi, nem tudja kinyújtani benne a lábát, ennek ellenére imádja. Lizinek csak a napsütéssel és a meleggel volt problémája, az út végén még el is aludt a rózsaszín csodában. Így, hogy Lizi aludt, a babakocsi verziót is kipróbáltuk, hogy az árnyékba rakjuk szegény alvó gyereket.
Babakocsiként nagyon könnyű, könnyen irányítható, könnyű fel- meg leapplikálni a kis kereket. Utánfutóként szinte észre sem lehet venni, fordulásnál meg az út szélén nem kell rá odafigyelni, csak egy csöppet nehezebb tekerni a bicajt.
Hihetetlen sok cucc elfér a hátuljában, irtó kényelmes bele pakolni.
Szóval most az elkövetkező pár alkalom kvázi kardio- meg combizom edzés lesz nekem, mire formába jövök, de asszem nagy kedvenc lesz ez a rózsaszín Croozer.

egy nap Leidenben :)

Bali felutazott a két gyerekkel Leidenbe, hogy Peti és Hanni együtt tudjon játszani. Tök szupi egy nap volt, a nagyjátszón piknikeztünk, a nagyok jól eljátszottak együtt. Aztán megijedtünk az esőfelhőktől, és haza akartunk menni, de Sosó elfeledkezett arról, hogy GijsdeKok meg a főbérlő aznap ment volna lefotózni a lakást. Késett vagy egy órát, nem rakott rendet, így a főbérlő meg az ingatlanos pakolászta a száradó ruhákat meg a gyerekjátékokat, az olvasásra váró újságokat, hogy publikálható képeket tudjanak csinálni.
Naszóval még nem tudtunk hazamenni, mert éppen fotóztak, így a kisjátszót vettük célba, de Hanni besértődött, valami levendulás szappant akart volna gyártani a levendulamagjaiból, és leállt az utca közepén. Felküldtem az apjához, mi meg mentünk a kisjátszóra. Na ekkor Sosó ahelyett, hogy utánunk hozta volna őt, elvitte az új házba, ahol is kiderült, hogy valami gebasz van a csatornával, így órákig ott voltak. Aztán bementünk a városba, megvacsiztunk, és Baliék mentek vissza Maastrichtba. Sajnáltam azt a pár óra Hannira-várást, bár azért tényleg jó kis nap volt ez.

Nina

Megszületett Nina, Bépé meg Eszti kislánya, és már voltunk is látogatóban náluk a lányokkal. Sosó persze mostanában a hétvégéit is az új házban tölti, de ez a poszt most nem erről szól.
Szóval Nina nagyon kis helyes baba, eszik, alszik, bőg, ahogy kell. Esztiék jól néznek ki, bár Bépé eléggé ramaty fizikai állapotban volt, a Hannival folytatott fogócska egy öt perc után zihálásba fulladt a részéről, így maradt a bújócska, meg a padlástérben való elbújás.
Ott volt éppen náluk Eszti anyukája, aki nagyon szimpi volt, összehaverkodott Hannival, és mindkét gyerekemet féltette, nehogy megfázzanak mezítláb.

Szemfényvesztés

Szerencsére csak majdnem, de azért egy fél napot a szemklinikán töltöttünk.
Az úgy volt, hogy Imre, a víz- és gázszerelő elkezdte vésni a téglát a radiátor-felrakáshoz, és ebben a házban minden iszonyat kemény, a habarcsot, amit általában olyan óvatosan kell leütögetni a tégláról, hogy nehogy eltörjön a tégla, itt aztán ütheti, nem jön le. A tégla meg nemhogy nem törik, a véső is majdnem kifogott rajta. Aztán lepattant róla egy darab, és egyenesen belerepült Imre szemébe. Másnap szólt csak, hogy be van dagadva a szeme, fáj meg könnyezik, kéne valamit csinálni. Sosó elvitte a háziorvoshoz, ahol le kellett perkálni 26 eurót, hogy aztán elküldje őket a szemklinikára. Merthogy egy darabka tégla még mindig ott volt a szemében, pont a pupilla közepén. Szerencsére csak a szaruhártya felülete sérült, de azt a téglát csak ki kellett szedni, szóval betelefonált a szemklinikára, délre kapott is időpontot. Sosónak halaszthatatlan confcall-ja volt, így bevállalta Lizit egy babakocsis sétára meg hogy leadja Hannit Juliehez, én meg mentem Imrével a szemklinikára. Ott gond nélkül elfogadták az eu-s biztosítási kártyáját, viszont úgy, mint Hannit két éve, őt is orvostanhallgatók vizsgálgatták. Mondjuk alaposak voltak és sokáig nézegették, meg minden, de akkor is elkezdett felmenni bennem a pumpa, mikor a fiatal srác egy jó félóra nézegetés után azt mondta, hogy szól a supervisorának, hogy ő is nézze meg. A supervisor-nak látszó rangidős csajt éppen láttam elmenni ebédelni, míg kinn vártunk, úgyhogy helyette jött a másik orvostanhallgató, egy lány, aki ugyanazt a félórás vizsgálatot eljátszotta, csak most Imre mindkét szemén, és még pupillát is tágított neki. Mindegy, a lényeg, hogy akkor már nem volt semmi cucc a szemében, a háziorvos és a klinika között kimosta a könny a féltéglát, és a sérülés nem súlyos, gyorsan fog gyógyulni. Kapott egy adag antibiotikumos kenőcsöt a szemébe, leragasztották egy fél napra, aztán még pár napig nyomni kellett bele a kencét. Kifele menet odaadtam neki a napszemüvegemet, hogy a pupillatágítás után ne égjen ki a szeme, míg a szerb lány diákszállására nem ér. Így másfél napja kiesett, de legalább a szeme nem.
Utána már hordta a védőszemüveget.

Annyira régen írtam

és a felére nem emlékszem annak, ami azóta történt. De azért megpróbálom lenaplózni. Kicsit összevissza lesz.

fotók

Kati, anyósom múltkor megkért, hogy ne rakjak fel pesti képeket az indára, merthogy Marikanéni rendszeresen nézegeti őket, és hát Sosó megint nem hívta fel a nagyapját, akinek a felesége a Marikanéni, és így Kati nem merte elmondani nekik, hogy mi Pesten voltunk, mert akkor illett volna meglátogatni vagy legalább felhívni őket, és ha meglátja a képeken, hogy voltunk Pesten, de mégsem hívtuk őket fel, nagy lesz a sértődés.
Már egy ideje érlelődik bennem az érzés, hogy az egészre ráküldjek egy dilitet, de az, hogy a Marikanéni meg a veresi Szomszédjuli is nézegeti a mindennapjainkat, az kezd zavarni. Azon kívül nehogy már anyósom beleszóljon abba, hogy a netes fényképalbumomba mit pakolok, de ne is sértődjön meg azon a mostohadédanyósom vagy kim. Asszem első körben átpakolom máshova, aztán csinálok belőle kézzel fogható albumokat, végül felszórom sóval az ípécímét.