Mindig is azt szerettem bennük, hogy bármi bajuk van, volt, közvetlenül meg tudták Vele vitatni. Mintha bármi alku tárgya lehetne. Mintha egyáltalán lenne Ő. Mintha mi bármibe is beleszólhatnánk. Mintha csak a mi rábeszélő képességünkön múlna az, hogy valóra váljanak vágyaink, álmaink, kéréseink.
Ha én is így gondolkodnék, most megbeszélném vele, hogy köszönöm szépen, de azt hiszem jól megtanultam már a Felesleges, a Hasztalan leckét. Nem kérnék több szép példát rá, hogy megértsem milyen is az, amikor huszadszor csinálom meg ugyanazt a kisérletet kicsit másképpen, kicsit jobban odafigyelve, kicsit precizebben, mégsem jön ki jó eredmény, mégsincs semmi, amit elmondhatnék a munkamegbeszélésen, vagy kirakhatnék egy poszterre. Vagy hogy milyen az, amikor hetente kell az ember lányának nagytakarítást csinálnia otthon a munkaidejében, csakazért, mert az anyja ki akarta festetni és csempézni a konyhát, kifestetni a kisszobát, meg aztán lecsiszoltatni és lelakkoztatni az előszobai parkettát, ezek között egy-két hét szünettel, folyamatos ki-és bepakolással, és persze ezek egyenként is hatalmas kosszal járnak, főleg, ha az ember anyja levetette a konyhaajtót, mert ugye minekaz, és akkor persze nem neki lesz legszívesebben sírhatnékja, amikor meglátja a múlt héten kinyalt konyhát egyenletesen beborító kétcentis parkettafűrészport, mert még mielőtt hazaérne, ragyog a lakás, hogy azért legalább ne cirkuszoljon. Csak a kivitelezés miatt, vagy amiatt, hogy a gyerek mindig a minimaxot nézi, vagy hogy nincs söre, vagy hogy megint elmegyek este valahová, vagy hogy miapicsánakdobodkiafizetésipapírjaimat...

Hát szevasz! - mosolyogtam rá a Puskin utcai olaszsáskára, majd konstatáltam, hogy ez hangosan sikerült, és ismét mindenki totális idiótának néz. Legyen nekik igazuk....
Pár napja csupa csoda állatkák nyüzsögnek a belvárosban: pénteken bejött a szobába (harmadik emelet!!!) egy nem sántító kabóca (nem, nem járkálta össze a frissen lakkozott parkettát), majd amikor kiszabadítottam görlsvinnt a szobafogságból, odajött hozzánk egy nappali pávaszem. Ez már aztán nem semmi, pedig a Jósika utcai rókalepke és a körúti kardoslepke is igazi ínyencségnek tűnt. Szombaton Veresen (na jó, az nem annyit ér, az zöldterület) pedig a béta-sugárzás fejezetcímre ült rá egy gyászlepke. :)

Ordítani tudtam volna, de csak hatalmasakat lélegeztem be, és irtózatosan nagyokat sóhajtoztam, miközben száguldottam fájós térdemmel a Szépvölgyi felé, ahol Bébével megbeszéltük a találkát. Már az első slukk lenyugtatott, a következőnél pedig megéreztem a szinteket, amiken szépen lépdelt lefele minden dühöm, tehetetlenségem és ordítani-akarásom. Hát igen... Ha nem lett volna ennyire hipphoppos a zene, irtó jó lett volna a péntek esti mókacuka...
Hazafele menet ismét beigazolódott, hogy jól tudok hallgatni, jó közönség vagyok, ha valaki ki akarja borogatni a teli hócipőjét. De legalább hozzá lehetett szólni utána, és reggel gőzölgő kávé várt.

Régóta halasztom. Talán azért, mert egész héten nem se kedvem, se erőm embereket látni, beszélgetni, elmondani a banális kérdéseket, megadni a banális válaszokat, elmondani a hétköznapi hétköznapokat, csak annyira voltam képes, hogy este egyek, és bedőljek az ágyba. Olvasni? Azt már nem. Legfeljebb a buszon meg a mertón.
Egyébként már lassan befejezem a Makine könyvet (Keletsirató), csak közben ki kellet olvasni az Übü királyt, meg a Gaugain könyvet, meg a még karácsonyra kapott (és egyébként kurvajó, izgis, érthető, és tényleg jól megírt, csak az az utolsó hét fejezet nem kellett volna) Sykes-féle Éva 7 lányát. De érzem, ma már végzek vele, és akkor nagyon jó lesz.
Szóval régóta kerülgetem. Nem tudom mit is tudnék neki írni.
Írta, hogy bocs, amiért nem ért rám egyszer sem a két hét alatt, aztán meg hogy hiányzom neki. De nem tudok mit írni neki. Nincs rá szükségem. Mármint, hogy leírjam neki, hogy mi van velem.
Egyrészt, mert nem akarok szembesülni azzal, hogy mi van. Tudom, és a hétköznapok álltató bugyra alatt szépen el is homolyásul minden. Nincs kedvem beledugni a képem megint a trutyiba.
Másrészt meg mostanában megint nem tudok mit kezdeni az emberekkel.
Feleslegesnek érzem azt, hogy közeledjek feléjük, azt úgyis félreértik. Meg most nem is kell senki. Megyek majd ki a Borosshoz, és vele tudom, hogy irtó jókat fogunk dumálni. Annak ellenére, hogy egy fél éve találkoztunk utoljára, meg pár hónapja beszéltünk egyszer telefonon. Mert vele lehet beszélni őszintén, ő nem ért félre, valszeg mert már ismer, ismeri a hülyeségeimet, paráimat, a pasisztorikat, a munkahelyi parákat, meg az otthoniakat... Nem kell elmesélni az életemet ahhoz, hogy megértse, mit is akarok mondani...
Ja, és érezteti, hogy érdekli az, ami velem van. Ez olyan ritka. Annyira, de annyira ritka.

Bejárási tilalom van nálunk péntek estétől vasárnap estéig.
Csiszolják és lakkozzák az előszoba parkettáját.
Ergo, ha valahova akarok menni a hétvégén, valakihez be kell kéreckednem alvás céljából.
Ma estére Bali bevállalt. Ha már egyszer úgyis mindketten a mokkacukkába megyünk, miértisne?

Na az van, hogy ma reggel bemondtam az unalmast, és mivel amúgyis találtam jó kifogást, sőt kifogásokat, ma nem megyek ki Kőbányára. Ez van. Az is igaz, hogy tegnap sem voltam, dehát valamikor fel kellett készülnöm a labormegbeszélésre....

A tegnapi nap valami naggggyon fura nap volt.
Előszöris a kellemes huzatban reggeli nélkül a második kávéval ültem a gép előtt, bömbölt a moloko, amikor valami egy hatalmasat csattant. Válaszként kutyaugatás és egy permenens jajajajajajaj jött. Kikandikáltam az ablakon, így lettem én a vörösmarty utcai front huszonötödik kikandikáló buksija. Kész hangyaboj gyűlt össze a baleset helyszínén, mindenki látni akarta a szerencsétlen jajveszékelő nőcit, akit elütött a szabályosan közlekedő autó, amit megtaszajtott a másik, a csúnya, a rossz, a gonosz. A hányinger kerülgetett, amikor visszarángattam magam a géfehérjékhez.
A sikeres felkészülés után csalhatalan szimattal sikerült vennem egy édesnek már jóindulat nélkül is mondható sárgadinnyét, amikor megláttam egy szembejövő nénit a kedvenc ágynemű huzatomba öltözve. Alig magamhoz térve jött a következő sokk: a hetes buszról egy csapat felül félmeztelen, alul kockás szoknyát viselő fickó szállt le.
A labormegbeszélés után sikeres időelbaszás után próbáltam kisutcákon kerülve, rövidítve megközelíteni a toldimozit, ahol a norvég filmhét első darabját (Thrane módszere) adták, amire már kedden megvettem a jegyet, amit persze farzsebembe gyűrtem, hogy ott ne kelljen keresgélni. Simán olyan utcákba botlottam, amik le voltak zárva, és hatalmas (kábé 50 méteres) daruk álldogáltak rajtuk, és annyit kavartam, hogy kétszer annyi idő alatt értem az andrássy útra, mintha a kiskörúton jöttem volna. Sűrű bazmegelés közben futásnak eredtem, ami valószínűleg vicces látvány lehetett, mert Boros Lajos meredven bámult rám mindeközben. Az aranyjános utcánál sikeresen elejtettem a táskámat is, amikor eszembe jutott elővenni a jegyet. Ami nem volt meg.
Vegyük át a helyzetet még egyszer.
Alap: nincs nálam pénz. Késésben vagyok. Ha késsel fenyegetnének, se tudnám felidézni, hogy a fenébe jutottam el a moziig.
Ezt add össze.
Lesz, ami lesz, mondtam, és rábíztam magam a pénztáros srácra. Aki kedvesen, édesen, angyali módon kisegített, így a kábé húsz perccel a megadottnál később kezdődő filmre simán be tudtam ülni.
Hogy a film milyen volt?
Hát. Ja. Hogyismondjam, tipikus korrajz, tipikus jellemrajz. Thrane úgy tesz, mint aki tudja mit akar, közben nem tud magával meg senkivel sem mit kezdeni. Ismerős, nem?
(Egyébként még ezekre
Elling
After a two-year stay at Brřynes Treatment Center, Elling is set to return to the so-called normal world. Along with his roommate, Kjell Bjarne, he has been granted an apartment in Oslo with orders to take care of himself. For someone who finds crossing a restaurant floor comparable to a South Pole expedition, Elling´s new life involves a number of challenges. Directed by Petter Nćss.
The 7 Deadly Sins
Seven modern short films with classical themes derived from the Seven Deadly Sins tell a story about emotion in the extreme. Seven moral dilemmas from Norway year 2000.
Seven directors: Řrjan Karlsen, Margreth Olin, Maria Sřdahl, Frank Mosvold, Lars Gudmestad, Marit Ĺslein, Dag Johan Haugerud.
megyek. Remélem jók lesznek....)

Nincs időm írni, basszameg....

F.Á.R.A.D.T.

Pedig alszom én, egész sokat, sőt, soha ennyit.
Abbahagytam a zyrtecet.
Abbahagytam a cigit.
Megint járok jógára.
De még mindig hulla vagyok.
- Kicsit megkönnyebbült, ugye? Láttam magán. - mondta tegnap Klári. Tényleg irtó jó volt, iszonyat sokat dobott rajtam ez a másfél óra.

Apám aszonta, ha kiderítem, hol vannak, erre befizet. Engem is. Lássuk a medvét.

Heveny idegesség van ma rajtam. Nem tudom elképzelni, mitől parázom, de a gyomrom romokban, kezem remeg, mintha valami vizsga lenne ma, vagy életbevágóan fontos találkozás, döntés. Tudtommal nincs ilyen. Most vagy totál kivagyok idegileg, vagy a tudatalattim megsúgta,hogy ma nagy nap van, és tudat alatt halálra parázom magam. Nem tudom, melyik jobb. Ha engem kérdezném, egyik sem.
Hétfőn sikeresen magamra öntöttem 20ml 100mg/ml-es ampicillint, a gél, amire felvittem a mintáimat, rossz volt (a minták átfolytak egyik zsebből a másikba), szóval jó kis nap volt... De utána megnéztem Nórival a 10 perc Csellót, ami jó volt, mindenesetre elgondolkodtató.

Ez a rosszkedvem nyara, rosszkedvemmel tele...
Csütörtök: megkésett nászajándék átadás, csöppnyi műmosoly-borozással egybekötve, Nusi nyaralásra el.
Péntek: megátalkodott munkatempó, hajtás, pajtás, Mona-míting, majd este kedvetlen sramlizene-hallgatás sokakkal, hajó-hanemjóját, de leültem a falat támasztva, és de jó is ez a zene, ha nem kell rá csakazértis táncolnom meg jóléreznem magam, csak üldögélni térdet átkulcsolva, nem nézni a seggetrázó macákra, a göndorhajú álomfickóra, aki persze nem jön oda hozzám, csak átkulcsolni a térdemet, ittsevagyok, csak hallgatom a sramlit, és nem kell beszélgetni, nem kell a társasági légyott, és nem kellek én sem.
Szombat: Mona-mozi: Felix és Rose. Könnyű. Igen, így könnyű. Megírják, és aztán hidd el, hogy van ilyen. És hidd el, hogy veled is, bármikor. Ja, persze. Nemveszembe. Utána veres, vasárnapig. Újra elhatározom, hogy soha többet. Tényleg.

Mondtam már, hogy fáj a térdem?!?%
És ami a leggázabb, hogy randa, nagy, vörös (egyelőre, holnapra valszeg kékeszöld lesz) véraláfutások vannak rajta. Egyékéntsem vagyok egy látvány rövidben, de így...
Hosszúú-júing és hosszúnadrág, ez volt a mai ruhamenü, takarás céljából...

Miért nem lehet sehol rendes lekváros buktát kapni ebben a fránya városban?
Napok óta vágyom rá, és áldom a megérzésemet, hogya paradicsomsaláta után mégiscsak kimentem a menzára enni még egy kicsit. Az egy kicsi jelen esetben kelkáposztafőzelék volt, meg egy bukta. Kemény 220 forintért.

Most ez a levél éltet, tartja a lelket bennem. Ne kérdezd, miért. Nem tudom. Talán mert annyira kijön belőle az ő stílusa, annyira borosspetis, hogy szinte látom az arcát, amikor ezt mondja, hallom az idétlen nevetését, dehogy nevetését, idétlen vihogását, rosszindulatú gúnykacaját... hjaj, hiányzik, na. Mégiscsak az egyik legjobb barátom, vagy mi....
hello leo!
hat igen, itt setalgatok, mert a tobbieknek meg hire se hamva, de nagyon elvezem, hogy egyedul vagyok! legkozelebb is igy kene.. na mindegy. szoval akartam irni egy hosszabbat meg otthon, aztan az indulas elotti napok hipersurure sikeredtek. foleg - nem munka - jellegu elfoglaltsag miatt.. tegnap este pl. egyik baratom szulinapi bulija volt.. boozing ezerrel - de a gepem reggel 4.30 kor indult, szoval most kihagytam egy ejszakat..
Eva! Nemsokara neked ezek a vicces karakterek, amiket most itt olvasok, mindennapi elmenyek lesznek! Egy biztos: en megyek Kretara latogatoba ! ;) neked meg addig kene hollandiaba jonnod, amig nem vagy kretan, mert szerintem otthonrol konnyebb.. de mindegy, nem tudom biztosra.
a tenger egyszeruen csodas. szuperjo, gyonyoru.. aaaah.. :) maris irigyellek..
nekem holnaptol konferencia. :((((
grrrr.. es megegyszer az. grrr..
udv, erbe kollega

Diszkóbaleset
Kemény munkába és iszonyat sok időbe meg energiába került, de végülis délre-egyre sikerült magam korrektül összeszedni. A legnehezebb rész tízkor volt, amikoris próbáltam magam meggyőzni arról, hogy már hat a második, már nem kihányt kvarelin, már nem fáj a fejem, már nem vörösek a szemeim, most már fel kell kelni, nem szabad visszaaludni. Nagy harc volt, de megvívtam, és nyertem. Szar is volt utána buszozni meg metrózni, tutibiztosan mindenki levette, hogy annyira, de annyira másnap van...
Próbálom összeszedni, hogy mikor csúsztam szét tegnap a hajón, hogyan csúsztam el a vizes aszfalton a vámházkörúton, de csak olyan emlékképek jönnek elő, hogy Anna sokat mesél, vicces meg munkahelyi sztorikat, sörözünk sokat, megérkeznek Pepéék, aztán összefutunk Fruzsival, utána megjelennek Juditék, meg Bali, aki dúl-fúl a vírusai miatt. Igen, asszem a Juditéktól kapott unikum után kezdett elmaszatolódni a kép, aztán meg már csak habos hullámok voltak, amikor Mezősivel meg Picurral (aki valójában Breki jelmez nélkül) beszélgettünk valami korszakalkotóan vicces dologokról. Igen, ezután már csak a zene hullámai jöttek, és én úsztam rendesen. Ekkor úszott be a képbe Anna meg Bali, akik jól megbeszélték, hogy indulnak haza, és én mentem velük. És valahogy egy piszok nagyot zakóztam a kálvinon.
Akárcsak ő: Képzeld, tegnap a lábégető projekt után még zakóztam egy óriásit a biciklivel hazafelé menet a vízes villamossínek között (képtelen voltam egyenesen menni).

Mondtam már, hogy a fas kivan?
embertelen a meleg
nincs kedvem dolgozni
utálom a kiismerhetetlen, megbízhatatlan, nemtudjákmitakarnak embereket, köztük magamat is
hol vannak a normális emberek?
egyáltalán, vannak olyanok?
és miért van az, hogy az a valaki aki egyszer teljesen jófej, máskor halál para?
jó kérdés, és én miért vagyok ilyen?????
melegem van mindenből és mindenkiből
és olyan hullafáradt vagyok, hogy napokat tudnék átaludni

piroska aszonta: megérdemled. te olyan szorgalmas lány vagy. az ember akaratlanul is látja, hogy mások hogy dolgoznak.
hoho
höhö
hehe
ezt most a két évvel ezelőtti munkámra mondta, vagy a mostanira?
ha a mostanira, nevetnem kell
ég a pofám magam előtt, de most komolyan, ha a munkára gondolok
de nem tud lelkesíteni, akkor meg micsináljak?!?

Az XhoI még csak stimmel. De a másik nem BamHI, hanem KpnI. Sebaj, holnap újra. Valamikor csak összejön valami úgy, ahogy kéne.

Hétfő
A fas kivan. - mondaná Pákó, és küldöm sms-ben Balinak, mikor felpattanok este kilenckor a biciklire és kivágtatok az árpádhídhoz cigizni és könyvet olvasni. Nem akarok kiakadni azon, hogy kegyetlen és igazságtalan dolgokat vágott a fejemhez. Nem, mert nincs értelme. Mert nem ismer, mert nem tudja mit akar, és főként mert nem tud engem hova rakni a maga kis csapzott világában. Nem, nem akarom leírni, nem akarok róla beszélni sem, de egy-két dolog akaratlanul is kibuggyan. Szerencsére Bali visszatuszkolja ezeket az agyamba, mesél, táncol, mókázik, nevettet. Ketten nevetünk, én rajta, ő magán. Úgy, ahogy régen nevettem már.
Mellesleg a zene is irtó jó, nem hiába van hétfő, és nem hiába vagyunk mi a wb-ban.

Vasárnap
Kettőkor keltem életre, majd az évfordulóját ünneplő Szentpétervárból hazatért szülőkkel elkezdtük visszapakolni a konyhát. Hatvan fokban ez észveszejtően élvezetes meló.
Este egy kis frisslevegő és egy kis melankólikus palotaizene a hajón.

Szombat
nememlékszem micsnáltam
valószínűleg aludtam
sokat
meg vettem kaját
ja és voltam a virág esküvőjén (IRMA NÉNI VAGYOK, IGYATOK EGY NAGYOT!)

Péntek
Félóránként jönnek be valamiért. Így nem lehet aludni. Így nem lehet elmenni dolgozni. Felelősség, baszki, nehogymá miattam rontsák el a konyhát...
Egy órácskára mégiscsak ellógok: most van az utolsó napja a görögtanfolyamra való beiratkozásnak. És indulna is csoport, ha nem én lennék egyedül, aki görögül szeretne tanulni. Elborul az agyam, vásárlási láz tör ki rajtam. Eredmény: lenvászon halásznadrág (aminek a varrása már aznap este tönkremengy, basszameg a terranova), esküvőre lepattant estélyi, lenvászon ing, lenvászon pántos felső és vicces virágoskék nyáriszoknya. Ja, és hétésfélért tíz, igen, tíz dzsángóreinhard cédé. Nem vagyok normális.

Fél kettőkor, mikor hazaérek, készen vár a konyha. Mondhatnánk azt is, hogy szép. Mindenesetre tiszta, új a csempe, szép fehér a fal, szép barna a tapéta. Ezt is túléltük.

Délután Nusinál nászajándék-méking Krisztuval. Lassan haladunk, szemét módon ellógok kutyát sétáltatni, aztán meg az amorfra. Itt van a szokásos tilosbrigád, itt van az élettanos péhádés srác (mondjuk ők a szombati palotaira jöttek, kicsit korán), és itt vannak Annáék, és elhozták Stefánt is. Neki ez az első alkalom. Bugizik is rendesen, majd jól kinevet, és orvost hív, amikor Krétával dicsekszem.

Csütörtök
Szóviccek özöne. Ilyen az, ha Bali, Bálint és Eszpé mellé betársul az ember. Feltéve ha eléggé fáradt, és persze meg ha megfenyegetik, hogy a legközelebbi szóvicc kimondóját ledobják a kultiterasz emeletéről. (Már megint fickók le akarnak dobni valahonnan...)
Pár napja az ítingáút-ot gyakorlom. Nem olcsó mulatság.

Paradicsomos uborkás tejfölös saláta. Vagy rokfortos szendvics. Az kéne most.

ultra minimál
nem tudom, mit akartál ezzel mondani, de remélem majd elmondod.

Lánybúcsú
A westbalkánból a civilizációba vezető úton integetünk Nusival a riksán ülőnek: Szia Virág!
Ha levelet írnék neki,így nézne ki. Bocs, hogy így elbasztuk az estédet, lehet, hogy ha nem hívtál volna meg minket, sokkal jobban érezted volna magad. De az is lehet, hogy ott szartuk el, hogy megijedtünk attól a két roma sráctól, akik a marcopoló bejáratánál üldögéltek. Lehet, hogy ennek az estének tényleg a karaokéról kellett volna szólnia. Lehet, hogy tényleg a táska miatt nem engedtek be a rióba, de valószínű, hogy inkább túl alkecnek voltunk Nusival öltözve. Sajnálom, hogy nem volt semmi jó a hajón, és hogy a partsájdban alig lézengett valaki, pedig jó volt a zene. És azt is sajnálom,hogy a westbalkánban már annyira fáradt voltál, hogy összevissza beszéltél taxikról, móriczról, meg lerázásról, és azt meg főleg, hogy nem maradtatok, mert a végére iszi jó lett (ahogy Nusi mondaná).
Csak ennyi.
Hát akkor szia Virág!
Ügyes legyél szombaton!

Bukva em
Hármasmetro, szerda délelőtt, úgy 10 óra körül. Szemben velem egy nő ül, ölében úgy tízéves forma fiának herripotteres iskolatáskája. A mellettem ülő két nővel beszélgetnek oroszul, majd a következő megállónal felállnak, az ajtóhoz mennek. Megüti fülemet a gyévuska szó, rájuk nézek, a herripotteres nő rám mosolyogva mutatja: koszos az orrom. Zavart orrdörgölésem közepette zakatol az agyam, de még egy rohadt szpasziba sem jut az eszembe, ezért zavartan csak annyit dünnyögök: köszönöm.
Halál ciki. Megagáz. Ismét megfogadom, hogy újrakezdem. Most komolyan. A görög után közvetlenül az oroszra gyúrok rá. Muszáj.

Királyucca folyt.
Az úgy kezdődött, hogy egyszer csak ott ült. Egyik napról a másikra. Csak üldögélt az ügyvédi iroda előtti kis betonkáván, rendezett hajjal, frissen borotválkozva, napsütötte kerek arcával egy könyv fölé hajolva. Minden reggel (na jó, délelőtt) előtte mentem el, minden délután/este/éjjel láttam, ahogy hálózsákba burkolózva alszik kis batyuja mellett. Aztán megvettem tavaly májusban görlsvinntt, és akkor már nem a királyuccán mentem, hanem a wesselényin, ahol pajeszos kalapos bácsik vigyorogtak rám kajánul, amikor miniszoknyában dzsaltam el a zsinagóga előtt, szóval a biciklis időszakban alig láttam. Aztán jött az ősz, meg a hideg, és hómleszbácsink egyre ramatyabbul nézett ki. Már nem olvasott, sokat ivott, ápolatlan lett, alig tudott járni, és a végén már szinte felkelni sem bírt. Aztán télen eltűnt. Azt hittük vége, ennyi volt, láttunk egy embert tönkremenni, fizikailag, szellemileg, mindehogyan. De nem. Idén tavasszal megint csak ott üldögélt a szokott helyén, némán tűrve, hogy időnként felszórják fertőtlenítővel a placcát, mosolyogva elbeszélgetve a neki levest vivő nénivel. És igen, megint könyv fölé hajolva.
Tegnap megtört a szemlélődés néma üvegburka. Megszólított. Látta kezemben a cigarettát,és megkérdezte, nem adnék-e neki egy szálat. - Persze - mondtam, és már nyújtottam is felé a dobozt. Két karját szorosan magához szorítva kicsit szégyenkezve rám mosolygott: - Koszos a kezem, vegyen ki maga.
Azóta köszönőviszonyban vagyunk.

Pofátlanság.
Kedd délután/este iszonyatosan pofátlan módon iszonyat sokat interneteztem Judit kontójára. Így most - nekem köszönhetően - pár napig nem használhatja a hálót. Ég a pofám rendesen...

Ma reggel behozott a Nyugatitól a Cynthia mocival, hosszú szoknyában.
Mentünk 80-nal át a Gellért hegyen, kanyarodtunk bedőlőset és szlalomoztunk a sávválasztón, mint a Mátrixban.
Szerintem kérjétek meg ti is, leírhatatlan.
Az egyetlen rossz az volt benne, hogy 10 perc alatt ideértünk és muszáj dolgozni.
n
:)

Vegyünk egy alapvetően mulatságos börleszkhelyzetet.
Főhősünknek a hó végén nincs egyáltalán pénze, így barátjának sem tud szülinapi ajándékot venni, pedig este van az előre megbeszélt ünneplés. Főhősünk fáradt, nyúzott, sőt, nyűgös. Haza akar még menni a szülinapozás előtt átöltözni, enni, kivenni a rozét a hűtőből, kipakolni a reggel óta nála rothadó úszócuccát, esernyőt szereni, meg ilyenek. Megbeszél egy elfogadható, teljesíthető időpontot szülinapos baráttal a blahán, ahonnan együttes erővel mennek majd fel harmadik baráthoz, aki soha sem ér rá, de kivételesen aznap szabaddá tette magát, csak aznap, csak nekik.
Most vessünk egy pillantást hősünk közeli múltjára, figyeljük meg azt a jelenetet, amikor átadja kapukulcsát és a felső bejárati kulcsát apjának, aki betegszabin van, hogy másoljon magának (az övé a festőknél van), majd hallgassuk meg azt a telefonbeszélgetést, amikoris az apa szabadkozik, hogy nem másolt, de majd este úgyis otthon lesz, és beengedi őt.
Visszakanyarodunk a hazafele közeledő hősünkhöz, aki próbál életet lehelni lemerült telefonjába, mikor hazacsönget. Sehol senki. Új üzenet érkezett: - Elmentünk a brikosztorba. Hol vagy a fenébe? Hogy fogsz így hazajutni? Anyád. - telefon végleg lemerül.
Környéken sehol egy pénzes fülke. Mi legyen? Mit csináljon?
Elmegy a találkára, fáradtan, kimerülten, és idegesen. Barát késik. A maradék háromszáz forintját rostos körtelére költi, majd megvacsorázik harmadik barátnál, aki isteni paradicsomos spagettit varázsolt nekik. Megnézi a médiabarát eddigi munkáit, amik előkészítésében jócskán részt vett. Látja a liofilizálós adást, amiben médiabarát vásárol a közértben, és VasaGizike gombát liofilizál, a skinofréniásat, a pomádésat, amiben médiabarát öccse zselézi a haját, a krokodilkönnyeset, az epilepsziásat, és a többire nem emlékszik, mert egy csomószor bealszik.
Hajnalban jut haza, meghívástaxival, amikoris rádöbben, hogy még mindig nincs kulcsa. Felébreszti szüleit, elkokettál dumáskedvű anyjával, majd fáradtan hallgatja, hogy csak az alsó zárakat zárták be, vagyis be tudott volna jutni az ajtón, ha megpróbálja.
Jelenet vége, senki nem nevet.
Keserédes, mindennapi, szürke.
Szürkemaci keserédes, nevetségesen nem vicces mindennapjaiból láttatok egy jelenetet.

Használati útmutató:
Ha Csiburaska arca nyúzott, hangja fáradt, mogorva, már-már hisztérikusan haggyálmáábéként suggaló, akkor az egyetlen megoldás megetetni őt. Meglehet, hogy tagadja éhségét. Ha bevallja, hogy enne, akkor már a következő, végső stádiumban van. Ekkor AZONNAL meg kell etetni. Lehetőleg valami nagyon nagy cukortartalmú izével. Izé tartalmazzon csokoládét, mert az hamar megszűnteti a vészes agyelhalás és fáradtság okozta végkimerültség durva tünetetit. De csokoládé hiányában megfelel bármi mézes gejlemény is. És persze elfogad kávét is, és utána jöhet még egy kis cigaretta, persze csak a fejfájás elmulasztása végett. Ezzel az eljárással pár órára ébren tartható még Csiburáska, bár túl sok intellektualitás már nem várható el tőle.

Hjaj. Nagy nehezen letelt az inkubálásom, vége a reverz transzkripciónak, kész a céDéenes, a blottok is mehetnek a hűtőbe holnapig. Már megint én zárok, pedig csak fél hat van.

A feje tetején áll otthon minden. A padlócsempe már okés, anyám szerint persze iszonyatosan randa, de mindegy. A festés csütörtökön meg pénteken lesz, addíg persze nincs értelme visszapakolni, úgyhogy addíg nem tudom hogyan fogunk enni. Azt sem tudom, mi lesz szerdától, merthogy anyámék lelépnek, én meg ittmaradok a kutyával macskával, meg a szétcseszett, használhatatlan konyhával. Legszívesebben átköltöznék valakihez (höhö, kihez?), de az állatok miatt haza kell menni. Basszameg, nincskedvem ehhez az egész hercehurcához.

Ma reggel megint voltam úszni, irtó fincsi volt, de egyszercsak bekattant a nyakam, és aszonta, hogy én most fájni fogok, ha rendesen tartasz. Rendetlenül meg nem tudtam tartani, úgyhogy jól kitoltam vele, és bementem a szaunába, és az izzasztó hőségben jól kimasszíroztam, bizony.

Sredi kezd bekattanni. Pénteken, amikor átadtuk a Kata által vett szülinapi ajándékmacit, meg ma, amikor megkapta a szülinapi tortáját, iszonyat fancsali fejet vágott. Ez azért is tök gáz, mert ha belegondolok, hogy nekem még csak meg sem húzták a fülemet, őt pedig ennyire ellepik a meglepik, szerintem örülnie kéne. Még akkor is, ha halál depis, meg kőszikla.
Na jó, nem agyalok azon, hogy ki miért ilyen meg olyan, ki miért mondta azt, hogy, meg mit értett is azalatt, mert ez egyrészt nem én vagyok, kettő kiba fárasztó, három: megöli a társalgást meg a normális baráti beszélgetést, ha egy harmadik viselkedését elemzi két ember.

Nem voltam a Balcsin. De voltam a hajógyári meg a margit-szigeten, meg veresen, nem láttam a napfogyatkozást, de a sarki fényt sem, asszem ennyi, igen ennyi volt a hétvége.
Jaj, iszonyat jó volt a mokkacukkás buli, irtó finom, irtó édes, kellemes, jaj, nagyon jó. Kár, hogy nem sikerült Ferinek felvennie, pedig már hogy elképzeltem, milyen jól lehet rá gépelni, meg melózni. Hmm, na mindegy. Vicces volt, hogy ott volt Anna meg Zozó, Zozó marha édes volt, amikor bepörgött, és vadul ropta a táncát. Vicces volt, hogy Bébé is letolta a képét, csak valami (na vajon mi) nagyon beparáztatta, állandóan attól félt, hogy otthagyjuk egyedül, meg hogy nem engednek vissza a biztonságiak (akik teljesen jogosan ránk szóltak, hogy nem illik az ő padukon otthonról hozott sült csirkeszárnyakat enni zsömlével, hozzá pedig ebsik almalevét inni). Irtóra strammok voltunk Balival, négyig nyomtuk a bugit teljes gőzzel, de akkor aztán kidőltünk, mint a nyugdíjasok: Fáj a lábam, tropára ment a derekam, jaj nekem, stb. Nagy hévvel mentünk haza (javítok, normál hév volt, nem hiszem, hogy van nagyobb), szerencsére, mert irtó hideg volt.
Rajczy szülinapi bulija a csónakházban, hát az is jó móka volt, kár, hogy Judit nem tudott eljönni. Veráék összeszedtek az oktogonon, együtt brinyóztunk ki. Ott volt egy csomó ismerős, mókás volt velük találkozni, beszélgetni. Nagy élvezettel ittam a mindenkiből áradó irigykedést, amikor megkérdezték, mizujs, és én rájuk zúdítottam, hogy két év kréta. Jó dolog is az.