ó, ió, kollekcióóó

nabazzmeg, az idei tavaszt cseszhetjük. hú, úgy felhúztam magam, hogy alig higgadok le. hogy a francba lehet ilyen színeket választani? barbirózsaszín, kenkék, valami középbarna, fekete meg kekizöld. a zöld meg a barna még elfogadható, nade tökre nem vidám tavaszi. ennyi színben van idén tavasszal kéremszépen minden. értsd nincs más szín. csak kivételesen eldugva valami nevenincs boltban, van leértékelve, mint tavalyi maradvány, mérethiányosan. és hogy sehol nincs siebelcipő a méretemben, meg persze barnában, kiakasztó. perszehogy alig találtam nővéremnek szülinapjára valami felvehetőt. perszehogy anyámnak hiába is keretem valami normális vászontáskát. perszehogy vettem magamnak egy barna szoknyát, meg egy keki felsőt.
kapjabeadivatszakma

na ilyen, amikor bekukkol, hogy hékás, van még...

nahát
na ők is lesznek majd március végén a tempelben. beindult az élet vagy mi...

brizsit legújabb kalandjai

b. jones ma reggel ránézett a benzintartály mutatójára. az éppenséggel már benne járt a piros sávban, ami jelen esetben még kábé 15 liter benzint jelent, vagyis negyed tankot, de ha már ránézett, és ma reggel nem volt semmi sürgős dolga, gondolta megtankol. amikor már tele volt a tartály, és indult befelé a kasszához, döbbent rá, hogy reggel akart berakni még pénzt a tárcájába, de ez persze nem történt meg. az ezévi adópapírt sem hoza be, na mindegy, majd hétfőn. meg majd kártyával fizet. mikor azonban eljött a pillanat, és azt mondta, hogy vier, és adta a kártyát, beléhasított egy felismerés: elfelejtette a pinkódot. eszébe erőltetett egy négyjegyű emléket, de az valszeg az előző budapestbankos kód volt. a következőt már tippelte. ekkor olyan arcot vágott, mint aki szarba harapott, hiszen rájött, hogy tényleg nem tudja, nincs esély arra, hogy a háta mögött kígyózó sor tudatában a harmadszori próbálkozásra jó jusson eszébe. egyszerűen kihalt az az idegsejt, ami őrizte a számot, mitlehettenni. kikereste a tárcáját, öteuró hiányzott a végösszeghez. a pénztárosnő ajánlotta a legközelebbi bankot, elkérte a jogsiját, meg a belépőkártyáját, ő meg fogta magát, hazarohant még pénzért, majd kiváltotta a papírjait az ideiglenes zaciból. és mindeközben röhögött magán, és a pénztárost sajnálta, ám ő rezzenéstelen arccal mondta, hogy ilyen bizony előfordul...
vannak ilyen napok, mondta brizsit.
az autóút feletti felüljárón ekkor három ló ment éppen keresztül...

szolg közl

ment a képernyővédő a válogatottakból, és rájöttem, hogy tetszenek a képeim. úgyhogy mostantól időnként csakúgy felrakok majd egyet-egyet.

estevan, kiki

zsúfolt

hát mostanában úgy néznek ki a reggelek, hogy hétkor csörög az óra, bármi is van, ha kedd vagy csütörtök van, akkornyolckor el kell indulni, mert fél kilenctől megint német, a többi napokon meg egy háromnegyed óra jóga, reggeli, aztán irány be. este meg főzés (már csak max heti három-négyszer), németlecke, levélírás, olvasás, olimpia(jó, már nem), filmnézés, közben menetrendszerinti telefon anyáéktól...

póni

mostanában össznépi kajálás van, egy ideje szimóne is kijár a menzára, meg markó is néha, így aztán vagyunk vagy öten-nyolcan. egyre viccesebbek ezek az egyre hosszabb kajálások, ebéd után rendszeresen beülünk a kávézóba egy kávéra-csokira-sütire, és persze közben el-eldumálgatunk. dolgokról, amik éppen most történnek, vagy amik történtek, a németóráról ha szandíp is csatlakozik, a színváltós aranyhalamról, vagy éppen a pónikról.
a pónis volt az első, amikor vinnyogva röhögtünk már a kávé mellett.
valahogy szóba került az, hogy bikahúst nem szoktak kajának elkészíteni, csak tehenet, borjút, meg ökröt. aztán tippelgettünk, hogy vajon angolul mi a marha, vagyis az eddig felsoroltak gyűjtőneve. aztán andreász vigyorogva megkérdezte, hogy lovagoltam-e már meg bikát. nem, mondtam, de te lovagoltál már lovon, kérdeztem vissza.
na ekkor érkeztünk meg a társalgás drámai fordulópontjára. most kell nagyon figyelni!andreász lovagolt már. kibéreltek a haverjaival pár pónit, de azt nem tudták, hogy elvinni őket nem lehet. nem is nagyon ment nekik az elmenetel, legalábbis andrásznak. a póni ugyanis békésen legelészett ahelyett, hogy sétált neadjisten ügetett volna vele. aztán jött egy másik póni, akivel a. pónija nem volt jóban, összeakasztották a bajszukat, és andreászt úgy kellett megmenekíteni.
hány éves voltál te ekkor - kérdeztem a kábé kettőtíz magas srácot. húsz. és hogyhogy nem ért le a lábad a földre a póniról? hát ez nagy póni volt. tudod, vannak olyan pónik, amik akkorák, mint a lovak.
na ekkor mentünk le kávézni. markó elmesélte ezt az utolsó mondatot javoréknak. szandíp elkezdett vihogni, javor csak annyit mondott: NNOO, és megrázta a fejét. na ekkor már visítva röhögtünk az egész társaságon.
aztán jött ezen a héten az ökörsütés nyárson, meg a matrjoskaökör (ezek a matrjoskát bábuskának hívják...), amiben malac van, amiben meg kacsa, stb, aminek aztán rendesen utánajártun k visszatértünkkor a neten, akárcsak a színváltós aranyhalnak meg a mélytengeri szörnyeknek, meg a golf áramlatnak meg a hold légkörének, meg a...
mondjukaz már nem volt annyira vicces, amikor a karikatúrák kapcsán próbáltuk elmagyarázni a-nak, hogy mi is a tolerancia lényege.

terv

Freitag, 7. April 2006 20:30 Uhr Marthias Vogt Trio - Changing Colours
Kulturzentrum Tempel Karlsruhe
Kulturzentrum Tempel, Scenario-Halle
vagy
Matthias Vogt Trio
Mittwoch, 5. April 2006, 20.30 Uhr
Veranstaltungsort: Theater Rüsselsheim, Hinterbühne, Am Treff 7



Besides playing on various festivals during the year 2005 all [re:jazz] members have been quite busy during the year. The Matthias Vogt Trio ­ the [re:jazz] nucleus ­ have been recording their first album "Changing Colours" with own compositions which will be released on INFRACom! on 27 February. This is not just the trio of another jazz pianist ­ Matthias Vogt is a jazz pianist, DJ, songwriter and producer of electronic music. His three musical poles are Motorcitysoul for the electronic branch of his work, [re:jazz] ­ the mediating musical link between the worlds of electronic and acoustic jazz, and last but by no means least the "Matthias Vogt Trio" ­ the germ cell of [re:jazz] and the muscial jazz playground of the versatile and busy musician. On bass and drums appear his longterm musical companions Andreas Manns and Volker Schmidt. They accompany Matthias breathing and subtle play in a congenial way. The Matthias Vogt Trio?s music is self-contained, reduced, contemplating, cheerful and emotional.

punch drunk love

jelentem alássan, megnéztük, miazhogy megnéztük, belenéztünk, és leesett állal néztük tovább, hogy ebből aztán mi lesz, és nem tudtuk abbahagyni. adamsandler megdöbbentően jó, a harmónium csodaszép, emiliwatsonról pedig nem is beszélünk, ő örök kedvenc volt lesz marad...

flóra és fauna

szombaton jöttek, ötre mentünk értük a hábéefre, sétáltunk egy picit a városban, míg el nem kezdett szakadni az eső. ekkor hazamentünk, megnéztük az esküvői képeiket, megvacsiztunk, aztán elmentünk a tempelbe, ahol ráadáakoktéloktól egy picit becsíptünk, néztük a salsaklub tavalyról ismerős arcait, majd erőt merítve mi is ráztuk magunkat meg egymást (sosót ritmusra kell tanítani, nem hallja a ritmust, ez hihetetlen), aztán jöttek a kapuejrások, meg a seggrázónőci, aki egyre gyorsabban rázta, aztán még gyorsabban, meg még gyorsabban...
aztán vasárnap végülis nem feldbergbe mentünk, de nem is oda, ahol múlt héten hüttéztünk, mert azt nem találtuk az ötszázas úton, mert valószínűleg nem azon van, viszont kilyukadtunk mummelseenél, ahol nemcsak hó volt, de síkölcsönző is, úgyhogy béreltünk futólécet, és nekiiramodtunk. (- hol lehet itt sífutni? - a havon - mondja a síkölcsönzős). és irtó jó volt. tök jól ment, ráéreztem a ritmusára, arra, hogy nemcsak előre kell csúsztatni a lécet, de a másikat hátra is kell tolni, közben meg húzni a bottal, és jó volt, sütött is a nap időnként, és ágigérő fenyők voltak jobbra meg balra, meg friss hó, amin még a madár se járt.
majd rakok fel képeket, csaba marha jókat csinált. a kedvencem az, amin flórával felemeljük a léces lábunkat, így a léc függőlegesen áll a földön, éppen zsírprofiknak álcázzuk magunkat :)
aztán az már csak ráadás volt, hogy a hüttében éppen akkor kezdett a sramlikirály jódlibácsi, amikor éppen a virslit nyomtuk arcba.
jó kis hétvégénk volt, pedig egy picit féltem, hogy mi lesz, ha nagyon nem olyanok, mint mi. de ők nagyon laza jófej pár és egy tök jó hétvégét töltöttünk együtt.

először ide küldjük be

San Francisco, CA; June 27, 2005 - The open-access journal PLoS Biology has been assessed by Thomson ISI to have an impact factor of 13.9*, which places PLoS Biology among the most highly cited journals in the life sciences. This is an outstanding statistic for a journal less than two years old, from a new publisher promoting a new business model that supports open access to the scientific and medical literature.
az én nevem a második a sorban, utánam jön Pamela, aki a PCR-t csinálta, aztán meg Maria, aki ugye nem tud angolul, de ő végezte a kurátori munkát:) ma már a kéziratot olvasgattam, még ugyan kell egy-kettőt simítani rajta (nem nekem), de már alakul a dolog, már meg lehet fogni a menyecskét. már alig várom, hogy a kezembe fogjam a lenyomatot, hogy elküldjem nekik, akiknél négy év is kevés volt ahhoz, ami itt egy év alatt összejött...

"otthon"

Kedves Eva,
orulunk hogy jol megy sorod. Valoban Eszter par het mulva vedeni fog. Szep
munkat tett le. A halozatok nagyon beindultak, nemsokara megjelenik egy
tarsszerzos Nature cikkem, mult heten adtunk be egy szabadalmat, amibol akar
ket masik is kijohet. Egyik diakom egy tomorito eljarast talalt ki a
halozatos alapkutatasi eredmenyeink alapjan, amivel ugy gondolja meg
szeretne ostromolni az mp3 sikeret. Nyilvan ez utobbi valoszinuleg csak
alom, de a lista mutatja, hogy a csapat kispalyasbol nagypalyassa kezdi
kinoni magat. Erdemes majd neha a www.weaklink.sote.hu honlapot figyelned.
Jo munkat, sok sikert kivanunk,
baratsaggal: Peter

vendel

oda költöznek anyámék
innen

a konyhabútor marad
a rasztáshasú kenyérkosárban alvó vadállat megy velük a kertes földszinti újba
március elején szépen pakolhatom össze a szobámat

wesley music

a cím nem mond sokat
sőt, szinte semmit
pedig ahogy elkezdődik, már tudod, hogy igen ez az, egy ideig csak a zene, aztán jön a nugi kórus, és akkor már feláll a hátadon a szőr, amikor jön a kíponvakbáj, deszánrihilsmájszol, akkor kész, elszáll az agyad, nem lehet ezt kibírni vigyorgás és szemlecsukás és beleborzongás nélkül.
mert ez maga a nyár, a westbalkán, esti vigyorgós biciklizés, bíróica, mackófelső, pest, tilos, nyár, buli
és akkor összesszorul a szived
nem azért, mert elmúlt
nem ia igazán tudod miért
egyszerűen csak összeszorul
mindig
mint ahogy a waiting line-ra elbőgöd magad
mindig

langlaufe

már régóta tervezzük, hogy el kéne menni úgy egy-két napra síelni a környékre, és ha nem lennék beszarva, talán már el is mentünk volna, de így csak egy sífutást sikerült összehozni.
pedig az sem volt triviális, szombat este háromnegyed hatkor beestünk a kölcsönzőbe, ahol persze nekem már nem volt jó léc, úgyhogy vasárnap bepötyögtük a kocsiba az egyik feketeerdei síkölcsönző címét, reménykedve, hogy nyitva lesz. aztán baiersbronnban találtunk egy vasárnap 10től 12ig nyitvalevő túrista információt, ahol felhívogatták a listájukon levő kölcsönzőket, amik közül pont az általunk előző este kiválasztott nyitva is volt. kaptunk még térképeket meg tippeket, hogy hova menjünk, aztán nekiiramodtunk, felcsatoltuk a sírucit meg a léceket, és nekiálltunk szerencsétlenkedni. merthát az ember nem születik úgy, hogy tud sífutni. még klasszikus léccel sem. aztán nézegettük a többieket, próbálkoztunk, aztán sosó rájött az elvére, amire aztán rá is éreztem, ment is, csak sosó elindult lefele azon a lejtőn, amin én nem mertem, és persze jól el is taknyolt, meg ki is rántotta a vállát, ordított, mint egy vadállat, mint múltkor, amikor ráugrottam az ágyban, csak most nem a fülembe, hanem tőlem vagy tíz méterre. így is durva volt. szépen visszarángatta a vállát, aztán magát a lejtő tetejére, és mentünk inkább a menetirányba...
aztán nekiindultunk hüttenézőbe, és találtunk egy duzzasztott patakot, meg olyan helyet, ahova ezen a héten megyünk. hatalmas fenyők között sífutóközpont, kölcsönzővel, hüttével, a feketeerdő tetején...

viza

megkaptuk.
ma reggel vagy kétszáz sorstársunkkal ücsörögtük végig a majd kétórás várakozást, mire eljutottunk egy kedves amcsi nőcihez, aki csak a főnök igazolását kérte, meg a meghívólevelet, meg persze az ujjlenyomatunkat, aztán azt mndta, öt napon belül jön a vízum az útlevelünkkel együtt.
szóval akkor most mát tutter, megyünk szandiegóba, ahol nemcsákkároly áztatta magát a medencében a trafik egyik pirosas jelenetében.
mostaztán tényleg neki kell állni olvasni az útikönyvet, megtervezni azt a két hetet.
de cssak a németlecke után. holnap kezdődik a következő menet. durvulunk, eddig csak bemelegítettünk, meg cikkeztünk, de most aztán durvulunk.

titokban

hazarohantunk most hétvégére, csak a szülők tudtak róla, meg persze feciék, akiknek a szombati bulijára meg vacsorameghívására mentünk haza. vicces lett volna péntek este betoppanni a süsibe, de azért fárasztó volt az út, délután ötkor elindulni, végigizgulni a félórányira húzódó ötperces csatlakozást (ICE vazze) mannheimban, végigrohanni a tízkilométeres akádolyakkal teli utat (mint pl útlevélellenőrzés, kétszeri motozás) a csekinntől a kapuig öt perc alatt, aztán tízkor még várni sosóra, aki persze szintén mindig késik...
szóval nem mondtunk senkinek semmit, és persze nem is lett semmi, csak ebéd itt, ebéd ott, meg a szombat délutáni szülinapi buli, meg az esti vacsora, aztán a buli az apszajddanban, egy gagyi dijevel, vakito uv-lampakkal, meg hangos zenevel es fusttel... perszehogy tetszett...

izgalom...

- your food is always exciting.
pedig csak sárgaborsóleves volt és aranygaluska.
egyébként sikeresen olyan sárgaborsót sikerült vennem, ami nem a szárazborsó névre hallgat, hanem a hámozottborsónak hívják, és egyik német sem tudta, hogy az meg micsoda. igazából csak egy fél órát paráztam, hogy miazisten az, amit éppen főzök, de aztán vállat vontam, és azt gondoltam, végülis ha szar, bármikor le lehet húzni a slozin, mondjuk akkor mást kell kitalálni vacsira meg másnap ebédre, de mindegy. de sárgaborsó volt a lelkem, csak hát hámozottra keresztelték. mindenesetre finom lett a leves.
sőt az aranygaluska is. kivételesen volt hozzá elég liszt, és kis lángos is sütöttem, szóval még csak a dió sem égett oda,

pepecs

csak repülnek az órák, eresednek a szemek, feszül a hólyag, de ebből mi sem jut el a tudatig. ha csöng a telefon, vagy megkérdezik, jövök-e kajálni, hirtelen bekapcsol a vegetatív lény, teret nyer, krahácsol egy kicsit. ilyenkor az ember a fejéhez kap, és megszeppen, hogy hogy a francba ment el ennyi idő, hiszen csak az ábrát változtattam megint olyanra, amilyet előző nap megbeszéltük, a szöveget írtam át olyanra, ami az új ábrát magyarázza úgy, ahogy előző nap megbeszéltük, csak még egy picit írtam hozzá az éves beszámolóhoz...