a norvég krimi

revideálom apámat. nem ő a hibás, hanem én.
vagyis a könyv, amit vettem neki.
Sosó is elkezdte olvasni, és ugyanazt a tünetegyüttest mutatta, mint apám: nem bírta letenni, alig lehetett hozzá szólni, míg ki nem olvasta.
én nem merek belekezdeni.
szóval ha valaki izgalmas krimit keres, vegyen jo nesbo-t. a hóember tutira leköti.

doktor ház

függő lettem, egyre nagyobb adagok kellenek belőle, de sajna nagy koppanással vettem tudomásul, hogy a második évadot is kivégeztem. titkon reménykedem benne, hogy Sosó hozza a harmadik évadot, de közben rettegek is, mert ez már súlyos. kéne hollandoznom, meg elkezdhetném újra a kötést-varrást, meg van még egy csomó könyvem is, amikbe bele sem néztem, mert napközben, ha van egy kis szabadidőm vagy mancsot olvasok, vagy a telefonomat bizgerálom, este meg, ha elaludtak az ebadta kölykök, berakom a house-t. és ez nem jó.

köröm update

asszem mégsem fog a közeljövőben leesni, viszont amikor víz éri (ami elég gyakori, lásd kézmosás, mosogatás, gyerekfürdetés, fürdés), akkor felázik, és a véraláfutás kezd kioldódni vagy kimosódni alóla. szóval múlik a feketeség, ami eléggé pozitív.

két részletben

Idén úgy döntöttünk, hogy leutánozzuk Borossékat: két részletben töltjük a karácsonyt. Sosó és Hanni 25-én Pestre repültek, mi ketten Lizával meg itt maradtunk.
Hogy miért nem mentünk? Egyrészt mert Liza útlevele idén nem készült el, csak az anyakönyvi kivonata van Hágában, másrészt nem akartam a taknyos időszak kellős közepén utaztatni az egyik legforgalmasabb reptérről. Hogy miért mentek mégis Sosóék? Mert Krisztiék most költöztek vissza Kanadából.
24-én halat sütöttem, ebéd után ajándékoztunk a már egy hete feldíszített harminc centis cserepes fa mellett (alatt fizikailag képtelenség lett volna :), aztán 25-én kivittem őket a reptérre. Szegény Hanninak az indulás előtt esett csak le ténylegesen, hogy mi tényleg maradunk, és elsírta magát, hogy mindketten hogy fogunk neki hiányozni, és egész úton szipogott. Persze azóta alig jön a szkájphoz, mert elvan, mint a befőtt. Luca szobájában alszik az emelt ágy alatt egy matracon, távol az apjától, igazi nagylány.

Itt meg Liza most borította fel a bejáratott szokásait. Tegnap napközben négy és fél órát aludt egyhuzamban, ami miatt ma hajnalban ötkor már nem akart visszaaludni, csak egy órán át enni, aztán meg csak nyünnyögött nekem. Felkapcsoltam neki a lámpát, és kivonultam a nappaliba a kanapéra aludni, de a nyünnyögéstől ott sem tudtam. Persze idegbetegen óbégattam vele, aztán ha már mindketten ébren voltunk, levágtam a körmeit, mert megint véresre karmolta magát. Na ettől ordítani kezdett, konkrétan úgy, hogy rá kellett fújnom, hogy kizökkentsem, és vegyen levegőt. Amikor sikerült végre levágni a körmeit és átölelve megnyugtatni (ez már kábé hétkor volt), el is aludt, és fél tízkor szólt legközelebb, hogy enne. Ma aztán ebédre mentünk Anikóékhoz (tök rendes tőle, hogy egy csomószor találkozunk, hogy ne legyek mégse egyedül), odafele el is aludt a kiscsaj, de amikor megérkeztünk, felébredt, pedig ilyenkor szokott hatalmasokat aludni. Ott egy fél órácskát aludt rajtam a kenguruban, majd pelenkacsere után nagyokat tornázott a lábaival, oldalra fordult, meg sikítozva kiabált. Hazafele megint bealudt, de újra felébredt, mikor kiszedtem a kocsiból, és aztán hiába vittem babakocsiban sétálni, ott is csak nagyokat nyünnyögött, meg mérgesen bőgött, a végén azért egy picit elszenderült. Otthon persze ismét felébredt, aztán nagyokat tornázott meg édesen sikongatva dumált, de fél hatkor már annyira álmos és fáradt volt, hogy rossz volt ránézni. Megvacsiztam és megfürdettem, de egy jó másfél órán át kellett altatni, annyira felületesen aludt, fel-felriadt.
Holnap reggel oltás :(, aztán délelőtt átjön Anikó a két gyerekkel.

hogy megy az idő...

Már csak napok kérdése, és leesik a mutatóujjamról hüvelykujjamról a köröm, amire októberben rávágtam a kocsiajtót. Azóta a hupikék befeketedett, kész dark gotikos dizájn lett, kivéve, hogy egy egy részen nem nőtt köröm. Ott az alvadt vér szép lassan feltöredezett és kipotyogott, és a köröm alsó része elkezdett berepedezni. Már kb 2 mm-nyi részen nő alul az új köröm, és ma reggel óta olyan furán libikókázik a fekete régi köröm. Még egy kis rész tartja oldalt, úgyhogy esélyes, hogy pont karácsonykor potyog majd bele a sült dorádába.

naptár

a fotóalbumon felbuzdulva csináltam Vivinek is egy meglepetés határidőnaplót a képeivel - a róla, a kutyáiról, meg a barátnőkkel készült képekkel. de persze a holland verzióban hollandul van minden határidőnaplós szöveg, ami szívás, úgyhogy letöltöttem az angol verzióját is a programnak. ez persze azzal jár, hogy ezt viszont Angliában gyártották le, és onnan 4-5 nap, mire ideér. sebaj, 25-ig az is megérkezik remélhetőleg. szerintem az is szuper lett, remélem örül majd neki.

2011 fotói

após fotóalbumot kért karácsonyra, úgyhogy csináltam neki egy fotókönyvet az albellivel. nekik van egy holland verziójuk is, szóval nem kell az angol postára várni, hanem itt csinálják a könyvet Hollandiában. most kaptam meg az értesítést, hogy feladták postán, és hogy fel lehet rakni a netre, meg megosztani, baromi profi.

iskolai ünnepély

szombaton volt a hágai magyar ovi karácsonyi bulija a magyar nagykövetség dísztermében.
hát, izé, khm. hol is kezdjem?
a fehérnép nagy része népviseletben, vagy legalábbis fehér blúzban és fekete rakott szoknyában díszelgett, a pasik nagy többsége pedig hihetetlen lepukkantan nézett ki. aki kilógott a sorból, nem sokáig bírta. mi sem.
először is volt egy bő 45 perces komolyzenei blokk (ismétlem, ez gyerekeknek készült), amibe néha szerencsétlen fejjel karácsonyi verseket szavaló "önkéntes" gyerekek produkcióját illesztették be. dögunalom, áprilisnégy vagy novemberhét ünnepély-fíling, brr.
utána szünet, mindenki a büfét rohamozza, én keresztbe tett karral próbálok valami innivalót szerezni Hanninak a tolongásban, mivel a már két hónapja nem folyó melleim átáztatták a narancssárga blúzomat. biztos ekkora extázis ért a műsör hallgatásakor :) pulóvert persze nem vittem, kabátban még büdös is lennék. vérciki.
szünet után bábelőadás, Márta, a profi bábművész Jézus születését adja elő. én az öltözőnek kinevezett irodából hallgatom a viccesre átköltött sztorit, merthogy Liza megérezte rajtam a tejszagot, és beindult rá. pár perc múlva bevonaglik hozzám Hanni, hogy ő kész van, menni akar. pedig még hátravan Mariann része, a tipikus magyarovis mozgós pörgős versikézős program, ami miatt jöttünk. a bábozás után két versikében ki is merül a dolog, mire Hanniék visszamennek, vége is. kezdődik a néptánc-bemutató.
Liza jóllakik, peluscsere, és mi is lelépünk Anikóék után, megyünk hozzájuk ebédre, és Hanni Levivel ott tölti a délutánt. nélkülünk.
hihetetlen. és persze jól érezte magát. pedig reggel még azt mondta, hogy ő nem marad ott nélkülünk, de ott aztán meggondolta magát. annyira otthon érezte magát, hogy beszólt Robnak is, amikor nem hallotta miatta a tévét, hogy "Rob, een beetje zachtjes." nem bírtuk ki Sosóval röhögés nélkül.

mézes

én: - Elő kell keresnem a mézeskalács receptjét.
Hanni: - Én tudom fejből! Kell hozzá méz meg egy kis kalács.

több, mint a fele tészta megmaradt tegnapról, és a tegnap kisütött adagból már alig van. az első eresztés vékony és túl kemény lett, így az ment a szerda este megvett 25 centis kis cserepes ezüstfenyőre. a második adagot már vastagabbra nyújtottam, és nem hagytam barnára sülni, így az isteni lett, és Hanni nem bírja abbahagyni a mézekalács-zabálást. ma délután - este folyt köv. merthogy holnap este megyünk Anikóékhoz vacsizni, és nekik is akarunk belőle adni.

fogak

két hete kezdett el aktívan nyálzani Lizababa, mellesleg az öklét is néha hangosan rágja illetve cuppog rajta. aztán egyik éjszaka óránként-kétóránként felsírt, és feltűnően megduzzadt a fogínye, a szemfogai durván kidudorodnak oldalt. szóval elkezdett fogzani. azóta néha szünetet tart, aztán újra nem alszik, meg sír és az ínye duzzadt meg piros.

ma a patikában jártunk (ami igazából csak drogéria, de Hannival mi már csak lepatikázzuk), merthogy Liza nemcsak fogzik, de rendszeresen átáztatja a ruháját, hol a pisi folyik ki éjszaka, hol meg a két réteg ruhán át egyre csak terjeszkedő barna folt jelzi azt, hogy a trottyantás rakétakakában manifesztálódott, szóval hiába csak 5 kiló körüli a lelkem, a hét kilósoknak való pelust kénytelen voltam beszerezni (úgy tűnik, hogy a nagy hasa miatt ez pont jó rá), elég macerás kétnaponta mosni-vasalni a komplett ruhatárát. szóval ha már a patikában jártunk pelenkát meg Hanninak sznupjét venni, eszembe jutott, hogy kérjek valamit a fogzásra, és az öregebb eladó ránktukmálta ezt a csodaszert, ami szerinte kifejezetten az áttörő fogak okozta fájdalmat csökkenti a hialuronsav-tartalma miatt - a homeopatikus viburcol kúpot is adta volna, hogy az mennyire szuper fájdalomcsökkentő, de azt köszönöm nem kértem.
na, hát ez a gél ez nem homeopatikus, de hogy nem pont a fogzási fájdalomra van, az is hótziher. mindegy, ha már megvan, használjuk. mindenesetre ma este, amikor már harmadszor mentünk be az altatás után fel-felsíró babához, bekentem ezzel az ínyét, és azóta alszik, mint a bunda.

öreg

a héten Sosó megint Marseille-ben volt egy egyhetes továbbképzésen, és kihoztuk apámat, hogy ne kelljen öt napig egyedül szórakoznom a két gyerekkel.
amikor gyerekek voltunk, ő volt kvázi a pótanyám, ő mesélt nekem esti mesét az ágyamba felve, sokszor ő főzött, anyu sok mindenért őt ugráltatta, és ő meg ugrott, és csinálta. ő ment le reggel kifliért a reggelihez, aztán évekkel később este anyámnak sörért. Juli sok mindent átvett vagy örökölt anyutól, apu ugráltatása még máig is jó szokása, ő megy ki hozzá Soroksárra, ha Juli nem emlékszik arra, hogy kikapcsolta-e a kávéfőzőt, vagy hogy befizesse Vivi ebédpénzét.
szóval ő mindig is körülöttünk lebzselt, velünk volt, ellátott minket, és nekem gyerekkoromban kellett egy kis idő, mire leesett, hogy magam is meg tudok dolgokat csinálni, nem kell őt mindenre megkérni.
hihetetlen, hogy mennyire megöregedett.
jó, hatvanhárom éves, az nem kevés, de valahogy sokkolt, hogy mennyire a saját gondolatvilágában él (meg persze az is, hogy mennyi mindent tud fejből, a közelmúlt történelmét a kisujjából rázta ki, de ez most másik sztori).
pl. szerda este ő ment Hanniért a bölcsibe. vitte a kisbicajt magával, amit húzni lehet egy madzagon, és elmondása alapján az többször beakadt a bokrokba, úgyhogy ő lehajolt felvenni azt. ő, aki mindig büszke volt a mérnöki agyára, hogy mindenhol kiigazodik, elkavarta az utat, de persze aztán feltalálta magát, de  így is tett egy-két kerülőt. mindez azért érdekes, mert elhagyta a lakáskulcsot, és azt a bölcsiben meg a házban sem találtuk, így együtt jártuk végig az általa bejárt útvonalat, hátha megtaláljuk az utcán.
aztán ledöbbentett, hogy szinte egész nap csak ült és olvasott. rendeltem a buklájnon könyveket, és vettem neki egy norvég krimit, amit kihozott magával, és nem bírta letenni, szinte alig csinált bármi mást. aztán levett a polcról egy másikat, amikor azt befejezte, és azt olvasta tovább. mondjuk lehet, hogy ezer éve nem vettek könyvet (nem telik rá), és ő azért mindig is imádott olvasni. meg lehet, hogy élvezte, hogy végre senki nem egzecíroztatja, de néha egészen pipa lettem rá, mert jó lett volna, ha segít is valamit, pl megfürdetni Hannit.
na a fürdetés, az megint egy külön sztori. péntek este fél órát hagyta Hannit a babakádban ülni, amíg én Lizát szoptattam - altattam. egy negyed óra alatt totál kihűl az a kis vízmennyiség, ami abba belefér, de ő nem szedte ki a gyereket, mert nem akart kijönni. szombatra totál náthás lett a gyerek - micsoda meglepetés.

amúgy jó volt, hogy itt volt, mert sokat meg érdekeseket beszélgettünk, meg azért segített is, meg jött velem házakat nézni (szeptemberben el akarja adni a főbérlő a lakást), meg pénteken ráhagytam Lizát egy órácskára, amíg elmentem Sinterklaas-ajándékokat venni. csak megérintett valami fura érzés. hogy az apám  hogy más lett, mint volt. kiégett. kifáradt. megöregedett.

altató

most néztem vissza, miket írtam eddig Liza alvásáról.
hehehe, ez jó, azt, hogy 5 hetesen már alszik a kiságyában.
már nem emlékszem konkrétan az esetre, mert azóta ott biztos hogy nem alszik. 
volt idő, mikor este hét-nyolc körül megszoptattam, leraktam, és aludt három-négy órát. aztán egyszer csak úgy döntött, hogy ő tízig- fél tizenegyig nem is akar elaludni, és persze ismételten csak szoptatás közben aludt csak el, vagy az ujjunkat szopva, amivel engem konkrétan az őrületbe kergetett. aztán beletörődtem, hogy akkor ez most úgy működik, hogy este a mi ágyunkban alszik el egy fél-egyórás szoptatás közben. amúgy most is átlagban kétszer ébred enni, fekve megszoptatom, és mindketten beleaszunk, valahogy valamikor betakaródzom, és reggel hétig-nyolcig húzzuk a lóbőrt.
napközben már egészen más a helyzet. ha fáradt és álmos, akkor sem tud egyedül elaludni, ha berakom az ágyába, teli torokból ordít, és ha szoptatás közben bealszik, akkor is hamar felébred. hihetetlenül éberen alszik napközben, fél-egy óránként felriad, és ha általában nem alszik vissza. kivéve, ha kendőben rajtam lóg vagy a babakocsival zötyögünk.
a nyolchetes oltáskor a védőnő azt tanácsolta, hogy bugyoláljam be, mert biztos a keze kapálódzásától ébred fel, és hogy tanítsam meg egyedül elaludni a kiságyában. adott szakirodalmat meg bugyoláló kendőt egy hétre kölcsönbe, hogy próbáljam ki, aztán ha működik, vegyek magunknak.
hát a könyvecske a "rakd be az ágyba és hagyd üvölteni akár egy fél órán át" módszert kombinálja a "kösd le a kezét, hogy ne kapálóddzon" módszerrel. a bebugyolálást bevállaltam, mert tényleg sokszor azért ébredt üvöltve, mert megkarmolta az arcát, de a kiságyban üvöltetést nem nekem találták ki. kipróbáltam a berakom a kiságyba, és odaadom a kisujjam (a cumitól még mindig öklendezik) verziót, amitől ha el is aludt, öt perc múlva megint csak felébredt. két nap után feladtam, mert akkora önuralom kellett ahhoz, hogy ne ordítsak rá, hogy aludj bazmeg, hogy az már sok volt.
persze közben elolvastam, hogy Hanni ekkor már bőven a kiságyában aludt el este, és persze nem ébredt fel ennyiszer, meg a babamasszázsos nő is arról győzködött, hogy a gyereknek kell a rendszer, ami az alvás-evés-játék-egyedül elalvás szigorú sorrendje, a szoptatásban elalvás nem kóser, meg hogy a kiságyban ne játsszon, rakjam a járókába a zenélő forgót (de a járóka konkrétan nem fér el a lakásban, az már senkit sem érdekel), úgyhogy már sík ideg voltam, hogy akkor most mit is csináljak.
ünnepélyesen jelentem, hogy eljutottam abba az állapotba, amit már Sosó Liza születése óta mond, konkrétan leszarom, ki mit mond, ha egyszer a mi ágyunkban alszik, akkor ott alszik, ha napközben rajtam lógva, akkor ott, és így én is sokkal nyugodtabb vagyok, és őt se szekálom olyan dolgokkal, amiktől üvöltőrohamot kap. próbálgatom lerakni, ha a kezemben elaludt, egyre inkább le lehet, már nem öt perc múlva pattan ki a szeme, hanem egy fél órát lehúz egyben, szóval látszik a fejlődés. Hannit is altattuk sokáig, mégis egyedül alszik el egy jóideje, azt a kis időt meg féllábon is kihúzzuk.

masszázs

két hete hétfőn rátaláltam egy szerdán induló babamasszázs-tanfolyamra, amire gyorsan jelentkeztem is, és másnap kaptam a levelet, hogy hol, mikor, mennyi.
egész jófej nőci tartja a bábacentrumban, ahova a terhesgondozásra jártam, Hanni bölcsije mellet. vagyunk hatan kisgyerekesek, nem mondom, hogy mindent értek, amikor a csajok beszélgetnek a gyereknevelésről, altatásról stb.
Liza élvezi a masszázst rendesen, bár először a kezét nem hagyta nagyon macerálni, de a második alkalommal már az is ment. mondjuk a végére befáradt meg megéhezett, úgyhogy az ülőkádazást kihagytuk. talán holnapután. még van 2 alkalom.

Ismét nem nyert

Thank you for your response on our advertisement for the position of (Senior) Scientist Vaccine Research & Development. We studied your letter and resume, but unfortunately we have to tell you that we do not continue the procedure with you. Reason for this is that other candidates do fit better. Because your resume is interesting, we looked for other opportunities but there is also not a fit right now. Therefore we would like to keep your data in our file and contact you when we found something that suits you.

3 vendégség

nagy vendégjárás kezdődött mostanában, annyira, hogy Hanni ma azt kérdezte, hogy ma jön-e valaki. :)
két hete vasárnap mentünk volna át Andiékhoz vacsorázni Wout szülinapja alkalmából, de a beteg lányok miatt csak én rohantam át átadni az ajándékot a torna után (járok do-inra!), és Andival megbeszéltük, hogy a rákövetkező szombaton bepótoljuk. annál is inkább, mert hogy a sárkányos játék, amit vettem, már megvolt Woutnak, igaz ugyan, hogy az egyik kedvence, de elég belőle egy. így aztán szereztem neki egy jó kis logikai játékot, amit szombaton át is vittünk.
Délután öt óra tízkor csöngetünk, Wout nyit ajtót, szülők sehol. Martijn nagy sokára lejön, Andi Hágában vásárol, mondja, és hogy biztos mára beszéltük-e meg, mert ő semmiről nem tud, de kaja az biztosan nincs semmi. Andit hívjuk, elfelejtette az egészet, de maradjunk, rendelnek pizzát, ő meg siet vissza. végülis egész vicces esténk lett.
vasárnap Judith meg Haiko jöttek át a lányokkal Lizát köszönteni. Haiko Martijn egyetemi haverja, régóta összejárnak ők négyen, így ott vannak minden szülinapon Andiéknál. ők is itt laknak a környéken, szóval sokszor összefutunk a parkban meg az utcákon, és múltkor Judith kvázi meghívatta magát hozzánk, de cserébe jövő héten megyünk hozzájuk vacsizni.
csütörtökön meg Marco és Sepand jöttek át Lizát nézni, ha már Karlsruhéból eljöttek Leidenbe Uwéval, a nagyfőnökkel megnézni a leideni halas nagyfőnök, Hermann automata injektorát. két órát késett a vonatuk, mi Hannival már tűkön ülve vártuk őket a Liza ordítása alatt sütött almatortával. de végül jöttek, dumáltunk egy keveset, jó volt. Marco kvázi csopvez, van egy aszisztense, egy phd hallgatója meg két mastersese, de nevetve mondta, hogy döntési joga persze nincs. Esther varrt nekünk egy csodahelyes táskát meg hozzá passzoló összehajtható pelenkázóalátétet, irtó szuper. remélem jövőre át tudnak pár napra ugrani gyerekestül.

napló

nem is tudom, honnan kezdjem, annyira nem volt se időm, se agyam írni, azt se tudom így hirtelen, mikor is írtam utoljára.
két hete, aha.
basszus, mi volt két héttel ezelőtt?
ó, megvan, csütörtökön Hannival meg Lizával elmentem egy Chimpie Champ nevű játszóházba Aalsmeerbe, ami tőlünk kocsival húsz, Sosó irodájától tíz percre van, úgyhogy Sosó reggel bevonatozott, és úgy volt, hogy mi korán bemegyünk érte, megmutatjuk Lizát a kollegáknak, és hazahozzuk Sosót. hát a korán nem jött össze, Hannit délelőtt irtó macerás kirobbantani itthonról ha nincs éppen bölcsinapja, úgyhogy sikeresen a délutáni csúcsban próbáltam meg A'damba bejutni, ami annyira leszívta az agyamat, hogy alig bírtam megszólalni. a csámpicsimpi jó volt, Hanninak bejött nagyon, bár egy csöppet zajos talán még Lizának, de majd később megyünk majd oda is, ha a bubblejungle már uncsi neki.
pénteken vittem Lizát a konzultációs irodába, ahol 53 centinek és 4,2kg-nak mérték. a dokinő megnézte a csípőjét meg a szemét, és mindent rendben talált.
aztán tényleg, azon a héten jött az isteni szikra, hogy az ájfónomban van dzsípiesz, minek akkor külön kütyü a geokesinghez, nézzük meg van-e rá valami jó kis api, és láss csodát, perszehogy van. így aztán kiderült, hogy a környéken irtó sok doboz van, és a libás parkban, ahol a tavacska felett át lehet libegni meg lehet tutajozni, megkerestük az egyiket. jó móka volt a kincskeresés, vittünk cserebiszbaszt, így Hanni két kis szörnyecskével lett gazdagabb. aztán estére belázasodott, és hétfő reggelig tömtük bele a lázcsillapítót, mert amint elmúlt a hatása, rögtön rázta a hideg, és ment fel újra. a szombat éjszakánk így elég vacak volt, merthogy nemcsak Hanni ébredt fel arra, hogy rázza a hideg, de Liza orra is folyton eldugult a takonytól, és a kis műanyaggömb-végű orrszívó szart sem segített. szóval kvázi óránként keltünk, így aztán Sosó hétfőn megkérte a kollegáját, Sanyit, aki ezen a héten hozta volna ki az anyós által vett porszívós orrszívót, hogy legyen kedves küldje már el déháellel. múlt hét kedd óta nálunk a megváltás, szívtuk a taknyot, és Liza takonykórja szép lassan elmúlt. ő egyébként a múlt hét óta egyre többet dumál meg nevet, meg egyre többet akar kézben lenni, kvázi letehetetlen, mert torkaszakadtából üvölt, amint vízszintesbe kerül. ráadásképp az esti altatás is macerás lett, mert hiába alszik el a fürdési után szoptatás közben, ha lerakom, felébred, és csak akkor marad nyugton, ha a mellemen vagy a kisujjunkon cuppog, egészen este tízig, fél tizenegyig. na ekkor én már őrjöngök, hogy nincs nyugodt, gyerekmentes esténk.
ja, és most kezd átállni ő is az ötnaponta kakálásra, mint anno a nővére, viszont irtózatos kénszagú gázokat ereget a kakák között, és minden egyes fing után nekiáll mocorogni, arcot-szemet vakarászni, és totál felébreszti magát. és akkor rádöbben, hogy nem a kezemben van, le merészeltem rakni az ágyunkba, és akkor nekiáll üvölteni. ha a kiságyába akarom berakni, az kábé felér egy inkvizíciós kínzással, úgy bőg, pedig két hete az éjszaka első felét ott aludta át gond nélkül. szóval zajlik az élet.

szendvics vs meleg ebéd

néha azért nem olyan nagyon hülye ötlet szendvicset enni ebédre. csirkepaprikás-evés közben elég macerás blogolni. és sokkal többet kell sikálni a szaftos klaviatúrát.

őszi hétvége

Pénteken elhoztuk Hannit a bölcsiből fél ötkor, és már indultunk is Simonskallba, a szokásos helyünkre. a panzióban ugyanazt a reggelizőasztalt  meg ugyanazt a szobát kaptuk, most éppen egy pótággyal Hanninak - négyen már nem fértünk volna el a nagyágyban. Az autókázás alatt sikerült megnyomnom a jobb mellemet a biztonsági övvel a sok lányokhoz hátra- illetve a kajás táskához előre hajolgatással, úgyhogy a késő esti etetést kvázi végigbőgtem a fájdalomtól. Aztán éjfélkor arra ébredtem, hogy fázom és kontrollálhatatlanul reszketek. Felkeltettem Sosót, hogy szerezzen még egy takarót, meg mérje meg a lázam - takarót talált a szekrényben, és lázam szerencsére nem volt, valszeg csak lehűltem valamiért, mert mikor már nem fáztam, sikerült újra elaludnom. Liza végigaludta a délutáni pakolást meg a négyórás autóutat is, úgyhogy a hajnali fél hármas etetés után már csöppet sem volt álmos, édesen gőgicsélt meg nagyokat rötyögött (nevet! hihetetlen édes), és nagyokat durrantott. A telibeszart pelenka-body-rugdalódzó cserére felébredt Hanni is, de szerencsére ő hamar visszaaludt. Nem úgy Liza, akit csak negyed ötkor sikerüét lerakni magunk közé.

Ezután a szuper pihentető éjszaka után megnéztük a schmidti vadasparkban az albinó lányszarvast meg a már alig-alig bőgő fiúszarvasokat, megetettük a muflonokat, élvezkedtünk a napsütésben meg a gyönyörű őszi színekben, Hanni meg hihetetlenül jól eljátszott egy botból és egy üres kis üdítős dobozból eszkábált "vödörrel" a tóparton, aztán meg a bejáratnál-büfénél levő játszótéren.

Ötkor megvacsiztunk a szokásos helyünkön, a szomszéd panzió éttermében, de úgy tűnik a régi szakáccsal történt valami, mert a kaja eszméletlenül pocsék volt, Hanni gyerekmenüjéből pl a panírozott hal ehetetlen volt: a panír megszívta magát olajjal és oda is égett, a hal pedig pocsék ízű volt.

Vasárnap bevállaltunk egy új helyszínt, a komerni skanzent, ami nagyüzem volt ugyan a vadasparkhoz képest, de benn volt az erdőben, és egész izgis kiállítások voltak a házakban (méhészekről, asztalosokról meg volt egy régi iskola meg egy fűrészmalom is, ami nagyon izgi volt), és még ragadozómadár bemutatót is tartottak, szóval elment ott is egy nap. A bejáratnál levő játszóterükön pedig volt egy fedett kis mászóka-csúszda kombó, amivel Hanni konkrétan egy órán át jászott.

Hétfőn sétáltunk egy nagyon Simonskallban, beszélgettünk a kameruni muflonokkal (akárcsak tavaly), megnéztük, ahogy megeteti őket a tulaja, és ahogy az egyik félrenyeli a tápot, és habosat hány, majd eszik tovább, aztán elsétáltunk egy jó darabon a patak mellett a völgyben.


Mindebből az immáron hathetes Liza nem sokat tapasztalt, a babakocsiban és az autóban nagyjából végig aludt.
Hanni bepróbálkozott pár hisztivel, de mivel sokszor felébredt Lizára vagy mert mi már immunisak lettünk ezekre, teljesen jól reagáltuk le ezeket, és egy öt perc alatt kijött a hisztihelyzetből.

borz update

Pinót Andiék hozták Lizának ajándékba, de mivel ő még nem igazán értékelte, és mert Hanni nem kapott semmit, úgy tettünk, mintha Hanni kapta volna. Imádja is, elválaszthatatlan jóbarátok, Pinó bekerült a békabrancsba, kapott pelust is, elkíséri Hannit a bölcsibe, és együtt is alszanak.
Múltkor Sosó altatás után beült a wc-re, én meg Lizát szoptattam, amikor Hanni kijött, hogy itt a borz meg a róka (igen, a helyzet fokozódott). Visszaküldtem szegényt a szobájába, majd utánamentem, és elkezdtem mesélni arról, hogy milyen mázli, hogy ő Pinóval alszik, mert Pinó milyen gyorsan tud szaladni, és hogy el tudja kergetni azt a fránya borzot, és ekkor Hanni hozzáfűzte, hogy meg is csípi, szóval megbeszéltük, hogy de jó, hogy Pinó vigyáz rá éjszaka. Láss csodát, azóta nem jöttek a borzok - rókák, vagy legalábbis mi nem tudunk róla, Hanni magától alszik el éneklés után, mint régen.
De a borzos dvd-t vissza szeretné küldeni a nagyanyjának :)

hupikék

A madáchos gólyatáborunk a hupikék törpikék jegyében telt, pocsék volt, és asszem rajtam kívül senki nem vette komolyan a felhívást, hogy vigyünk magunkkal egy türkizkék pólót. Azóta sem volt semmin, aminek ilyen színe lett volna. Kivéve most a jobb hüvelykujjam körmét, amire szép komótosan rácsukódott a kocsi ajtaja. Merthogy Liza aludt a kocsiban, én meg próbáltam óvatosan becsukni az ajtót, nehogy nagyot csapódjon, de persze a multitasking miatt közben meg már a parkolóban a kosarakat kerestem a szememmel, hogy megnézzem, rájuk lehet-e applikálni az autósülést.
Szerdán este még nekiállt lüktetni és egyre jobban fájni, úgyhogy az éjjel szuperül telt, főleg, hogy Liza elkapta Hannitól a bölcsis takonykórt, és kábé óránként felsírt, és csak ülve lehetett szoptatni. Szóval a tegnap - nem meglepő módon - eléggé kómásan telt, de most már csak bordó-lila-türkizkék a körmöm, a fájdalom elmúlt, Lizának is vettünk sós orrspriccet meg kézi takonykiszívót, úgyhogy kivételesen mindenki jót aludt. Így aztán mégiscsak nekiveselkedünk, és elmegyünk a szokásos német panziónkba őszölni egyet hétvégére. Remélem a szarvasok még javában bőgnek!
most látom, hogy Pinó is türkizkék :)

a pelenkateszt

Az úgy volt, hogy vettem egy próbaadagnyit a szupi kis textilpelusokból, hogy majd én megmutatom, hogy nem csak az öko-bio-mamik használnak ilyet, és hogy a mosható pelusokkal milyen szuperül ki lehet váltani azt a sok eldobhatót. Hanni rögtön le is nyúlt belőlük kettőt a békáinak, nekik szuperül bevált, Hanni irtó ügyesen fel tudja rájuk adni, és mindig időben lecseréli a pelust, sosem folyik kis a pisi-kaki.

Aztán mikor Liza megszületett, fel is adtam rá egyet, de kiderült, hogy a tépőzára pont a köldökcsonkot macerálja, úgyhogy amíg a köldöktéma fennállt (a mi esetünkben 5 hétig), addig szó sem lehetett a helyes kis pelusokról. Na, ma újra bevetettem, és hát azt kell mondanom, elég nagyot csalódtam. Vagy 2 órát ha lehetett Lizán a pelus, de amikor lecseréltem, a hasáig csurom víz volt belül a bambuszbetét, és persze a kakifogó papírbetét mellé/alá is jutott jócskán a folyós kakából, aminek a gyönyörű mustár-sárga színe az egyik pelusból ki sem jött. Szóval erről ennyit, ha két óra alatt totál nedves az egész, egy fél-éjszakát, vagy akár egy szimpla délutáni nagyobb alvást hogy bírna ki az egész? Dunsztolódna szegénykém a sok pisiben, vagy simán lehet, hogy nem is lenne emiatt nagy alvás.
Szóval a békáknak félreteszünk egy pár darabot (köztük a kakinyomosat), de a maradékot felnyomom a marktplaccra, hátha valaki hajlandó megvenni ezeket.

a borz

Fekszik a borz a barlangban,
borzongva ásta hajnalban.
Sáros a szőre, torzonborz,
fújtat a borzas, morcos borz:

„Brr, ez az ásás borzasztó,
gömbölyű horpaszt horpasztó!
Szörnyű a lét, ha mozgalmas,
borznak a munka borzalmas!”
Gryllus Vilmos

Anyámék vettek Hanninak egy Pettson és Findusz DVD-t, aminek irtó nagy sikere volt, Hanni szinte csak azt nézte, amikor anyám itt volt 3 hétig. Ezen felbuzdulva anyám vett még egyet, és anyósékkal kiküldte. Na az a rész, amit feltétlenül meg kellett néznie Hanninak anyám szerint (Amikor Findusz kicsi volt és eltűnt), totál félelmetes, egy borz támadja meg a kicsi kiscicát, Hanni sikítva üvöltött félelmében. Kétszer nézte meg, másodszor sem volt kisebb a hatás, de azóta hanyagolja, nem akarja újra látni.
Mindenesetre a borz azóta minden este eljön hozzá, amikor Sosó kijön a szobából, és akkor Hanni kijön utána a nappaliba, hogy jöjjön már, és kergesse el megint, úgyhogy most megint ott tartunk, hogy addig kell Sosónak bennmaradnia, míg Hanni el nem alszik.

ha ma behánysz, holnap beszarsz

Ajánlom az utazós részt a Badár-Horváth idióta páros Jappán című könyvéből sok szeretettel azoknak, akiknek a cím mond valamit :)
Fenomenális, piszokjó, sírva vinnyogtam a röhögéstől, mint már régen nem.
Asszem beszerzem a többi útinaplójukat is.

5 hetes

lesz holnap Lizababa, a köldöke már majden teljesen okés, és ami nagy szám, most már hajlandó a kiságyában is aludni. Este 8-9 körül bealszik, és hajnali 1-2 körül ébred fel, hogy éhes, és aztán durmol egészen korareggelig. Már nézelődik nagy szemekkel, meg elvan a björnbornos kisszékben is pár percet bőgés nélkül. A babakocsis séták alatt egész jókat alszik, vagy ha nem, akkor nézelődik. Vagy bőg, de akkor vagy kaki-ügy van, vagy összegabalyodtak a lábai az anorákban, szóval egész szuperül elvagyunk.
Persze pont tegnap éjjel örjöngtem vele, mert kivételesen irtóra kómás voltam f1-kor, és másfél órásra nyúlt a hajnali szessön, és aztán kivonultam a nagyszobába a kanapéra aludni, ráhagyva Lizát Sosóra, csináljon vele, amit akar, de én már nem bírom felkáltással.

mi lesz holnap?!?!

Meihuizen, a köcsög főbérlőnk nem fizette ki a ziggonak a számláit, mint kiderítettük az egyik leveléből, merthogy már egy jóideje kapja tőlük a leveleket, de hát ő szarik rájuk (mint annyi mindenre), és persze nem jön sosem át a leveleiért, szóval valószínűleg fogalma sincs róla, hogy nem fizetett, és hogy kikapcsolták a nálunk a tévéadást. Már ezer éve, de legalábbis az internet-kikapcsolás óta biztosan nyaggatjuk, hogy írja a nevünkre a szerződéseket, nehogy már egy nap a villanyt vagy a gázt kapcsolják ki, de hiába, csak igérget, de semmit sem csinál.
A legszörnyebb ebben az, hogy vasárnap nem lehet új szerződést kötni, de este megy az egyetlen műsor, amit nézni szoktunk, a so you think you can dance. Hhhhhh. Marad szórakozásnak a dr house vagy az a három epizód, ami az agymenők 2. évadjából még hátravan.

egyedem, begyedem, ragya van kegyeden

Lizababa köldöke javul rendesen, már alig van a granulómából egy icipici darab, cserébe kijött rajta a csecsemőkori akné, de nagyon, szóval most éppen durván sok ragya piros pötty van az amúgy is hörcsögszerűen pufók arcocskáján, szóval most asszem egy ideig nem csinálunk közeli fotókat róla.
Ha most rosszindulatú lennék (és igen, az vagyok), akkor azt mondanám, hogy ez biztos allergia após parfümjére vagy csak szimplán a szakállára (egyébként most tudtam meg, hogy ő azt fújja be a parfümjével), nem pedig a hormonok szórakoznak szegény kicsivel, de hát azt már sosem derítjük ki, hogy mitől is jöttek ki a ragyák.
Na de szóval itt voltak apósék hétvégén, és Liza, csakúgy, mint Hanni kicsiként, üvöltött anyós kezében, aki egy pár kudarcélmény után már csak azt tudta kétségbeesetten mondani a síró Lizának, hogy jajjajjajjaj, levegővételnyi szünet, jajjajjajjaj, ami lássuk be, nem igazán megnyutató hatású, sőt, én majdnem a falnak mentem tőle. Na de így aztán Liza a jajveszékelő anyóstól mindig átvándorolt a szagos és szakállas apóshoz, nála viszont tüneményesen bealudt, és persze após duplán élvezte az egészet, és néha úgy kellett kiszakítani a kezéből a gyereket egy-egy etetéshez vagy pelenkacseréhez.
Amúgy Hanni kitett magáért az apai nagyszülőkkel is, őket is megajándékozta az ordenáré hisztijeivel, napi három nagyjelenetet lenyomott, sőt anyóst is elküldte, hogy inkább Sosó meséljen neki. mondjuk voltak olyan szituk, amiken én is kiakadtam, és előre garantáltam, hogy ezt nem nyomják le Hanni torkán gond nélkül. Pl szombaton Sosó a szüleit akarta elküldeni Hannival a magyar oviba, úgy, hogy anyós félt, hogy oda sem találnak, és persze ezt nem beszélte meg előre Hannival. Nem is akart menni aztán, még úgy se, hogy Sosó végül belement, hogy ő is megy velük, viszont volt csúnya nagyjelenet, amin persze Sosó megint felhúzta magát úgy, hogy megint fájni kezdett a gyomra, és aztán tüntetőleg visszafeküdt aludni.Úgyhogy fogtam az egész pereputtyot, és elmentünk a lepkeházba, ami tök jó program volt, csak aztán, mikor a parkolóban halloween tököt akartunk venni, Hanni kitalálta, hogy ő a babakocsifellépőn akarja megtenni azt a három lépés távolságot, ami a tök és az autó között volt, én meg voltam oly szőrösszívű és lusta, hogy nemet mondtam a fellépő babakocsira fel- és leszerelésére amiatt a három lépés miatt, úgyhogy jött a hiszti reloaded. És ez még csak a szombat délelőttünk volt.

megvagyunk, megvagyunk... megvagyunk?

Anyu hazament szombaton, mindannyian fellélegeztünk egy picit. Persze azért sokat segített, ez főleg most realizálódik, hogy a háztartás minden aprósága ránk zúdult a két gyerek menedzselése mellé.

Hanni jól van, kezdenek alábbhagyni az ordenáré hisztik, látszik, hogy bedurcázik, kezdődne a szokásos szkenário, de ha nem spirázom túl a nem-mondást, hanem otthagyom a durcázásában, akkor nem lesz a helyzetből hiszti. Mostanában imád iskola-előkészítő feladatokat megoldani - a bölcsiben alvásidő alatt a nem alvó kölkökkel "peuter plus" foglalkozás megy, ami az iskolában fontos készségeket fejleszti. Tanulnak számolni, pontokat összekötni cerkával, kód szerint színezni, vágni, ragasztani, stb. Itthonra vettem még egy pár hónapja egy iskola-előkészítő füzetkét, hogy majd gyakorolok vele, de nem igazán kötötte le. Most viszont rákapott a színezésre, és ezekre a feladatokra, és tök jól mennek neki, ma is magától hozta a füzetet, hogy abból akar feladatokat megoldani. Ja, és persze hollandul olvasom fel neki a feladatokat, és van olyan, hogy nem is kell fordítanom. Az ollóval vágást kell még majd gyakorolnunk, a bölcsisek szerint az még nem megy neki olyan jól, de minden másban szuper a kiscsaj.

Liza köldök-csonkja egyre kisebb ugyan, de nem szárad, hanem egy köldök-granulóma lett belőle, ami egy vadhús, bőr nélkül, csöppet nedvedzik, szóval nem egy guszta dolog, csöppet aggasztó, de nem vészes. Szerdán bekenték a konzultációs irodában ezüst-nitrátos pálcával, aminek köszönhetően szürke a granulóma-bogyó széle, de nem igazán látszik, hogy menne össze, vagy le akarna esni, csak az, hogy a csaj szarul kente be a csonkot, mert Liza hasának egy kis részéről lejött a bőr. Holnap megyünk vissza ismétlésre, remélem most ügyesebb lesz a csaj, és nem marja szét szegény kiskölök hasát.
Amúgy Liza mostanában irtó nyafka, sokat szenved a puki-kakiktól. Legtöbbször szoptatáskor bealszik, de mikor lerakom az ágyba, egy öt perc múlva már nyafogva ébred, mert pukizni vagy kakálnia kell. Akkor szenved egy ideig, majd persze ezután nem tud visszaaludni, ilyenkor vagy visszarakom mellre, vagy berakom a kenguruba, és akkor legalább nyugiban van, és nekem sem szakad le a kezem meg a hátam, és Hannival is tudok foglalkozni. De azért piszok fárasztó, hogy sokat rajtam lóg, meg hogy hajnalban sokszor nehezen alszik vissza. Néha elönt az agyhúgy egy másfél órás éjszakai vagy hajnali etetés-altatás szessön (evés, közben pelenkázás, ha szaga van a gyereknek, utána böfiztetés, mert irtó sok levegőt nyel, de szerencsére irtó könnyen hatalmasokat böfög, mindez már alvás közben, majd mikor leraknám az ágyra, nyöszörög, mocorog, pukizik, majd teliszarja újra a pelusát, a lámpás pelenkázástól viszont újra felébred...) alatt.

Na itt jutunk el hozzánk, szerencsétlen kialvatlan szülőkhöz. Sosónak három hete fáj a hasa, hol jobban, hol kevésbé. Kicsit több, mint három hete jött ki anyu, kezdett el Sosó pilatesezni, és született meg Liza. Mindegy is, hogy mivel függ ez össze, a doki által adott proton-pumpa-gátló úgy tűnik, használ, úgyhogy ez valószínűleg valami gyomor-hurut lehet, remélhetőleg még nem fekély. A Helicobacter-fertőzést ellenőrző vérteszt eredménye holnap lesz meg.

Én szimplán csak fáradt vagyok, meg sokszor farkaséhes, fáj a hátam meg a derekam, mert sokszor rosszul tartom magam. Az éjszakai felkelések és nem alvások miatti őrjöngéseimet próbálom kordában tartani a még Hanni születésekor a bába által ajánlott Bach Resque Remedy-vel, egészen jó eredménnyel.

státusz

Liza eddig egy szuper baba volt, evett aludt, délutánonként egy csöppet rajtam akart lógni, de a kenguruban szuper jól elvolt, nézegette a játékokat meg a kislámpákat, aztán evett és aludt. Sokat.
Aztán vasárnap éjszaka nyugtalan volt, alig hagyott minket aludni, aztán tegnapelőtt meg tegnap szinte egész nap alig aludt, sokat nyögdécselt, kézben akart lenni, meg persze állandóan szopni. Végül is tegnap estére nyugodott csak meg. Lehet, hogy a vasárnapi koncertezős, dj-pultos, ünneplő városban tett séta borította ki? Vagy a hidegfront? Vagy fejlődési ugrása volt? Vagy csak hisztis napjai(nk) voltak? Vagy ezek bármilyen kombinációja? Persze tegnap már én is párszor bőgtem a fáradtságtól meg a tehetetlenségtől.
Naszóval nehéz ügy ez, ha nyavalyog egy kisbaba, és fene se tudja, mi a baja, és piszok vacak fáradtan problémát megoldani, vagy gyereket tutjgatni. Pláne úgy, hogy én voltam tegnap este Hanni meseolvasó-felelőse, és Lizát a többiek csak nagy nehezen tudják csak lenyugtatni.

almaszedés, fagyi és tevék

Mivel itt volt két hétig a vénasszonyok nyara, és az előrejelzésnek megfelelően most kedden megjött a normál, októberi hideg, most hétvégén próbáltuk kihasználni a jóidőt.
Szombaton elmentünk az Olmenhorstba, ahol tavaly hidegben és esőben nem volt annyira vicces almát szedni. Cserébe idén 28 fok volt, és Hanni kvázi hőgutát kapott a párás melegtől vagy talán lement a vércukra, franc tudja, de a lényeg, hogy nyávogni kezdett, hogy az apja vegye fel, de ő nem akarta, így ketten kreáltak egy gyönyörű hisztirohamot, amíg az almafáktól elértünk a büféig. Kaja után minden újra rendben volt, ettünk fagyit, majd Hanni felült egy lovaskocsikázásra az apjával.

Vasárnap délelőtt a kisjátszón randiztunk Andiékkal, aztán délután átjöttek Borossék, és mivel Boross egy csöppet náthás, így nem jöttek fel, csak besétáltunk a városba, és Esztivel meg Hannival fagyiztunk még egyet így októberben.

Hétfőn meg október harmadika volt, Leiden nagy ünnepe, és Hannival kettesben kimentünk megnézni a nagy beöltözős felvonulást, míg anyám őrködött Lizára. Voltak lovaskocsik, oldsmobilok, hihetetlen motorkreálmányok, beöltözött emberek, gólyalábasok, tevék, libák, és persze sok-sok csimbumm-zenekar, akik a fülünkbe doboltak, mert a biciklisávon ültünk a pokrócon. Nagyon szupi volt, élvezte is Hanni, amíg meg nem állt a vonulás, valami miatt nem tudtak továbbmenni a felvonulók. Na akkor fogtuk magunkat, és elindultunk hazafele a felvonulók mellett, szóval így mégiscsak végignéztük az egészet.

Annika

Hanni legkedvesebb bölcsistársa, Annika iskolás lett. Pénteken volt az utolsó napja. Odaadtuk nekik Hanni vriendenboek-ját, és anyukája kitöltötte, ragasztott bele fényképet is, de sajna azóta, hogy egyszer nálunk voltak, nem jelentkeztek. Nehéz időknek nézünk elébe, azt hiszem. Bár a tegnapi napot elég jól abszolválta, egy csöppet volt rossz kedve, meg mondjuk reggel kiborult, mikor meglátta Annika apukáját kijönni a bölcsiből, de Annika nem volt sehol - a kistesóját vitte apuka a lenti csoportba.
A bölcsisnénik próbálják egy ideje más lányokkal is összehozni, Selinével már elég régóta együtt játszanak, Lotte és Sophie is sokszor szóba kerül, mint játszótársak, szóval talán nem menthetetlen az ügy. Ma például nem volt nemakarokbölcsibemenni műsor (csak neanagyivigyen műsör, de ez már két hete a sztandard program, mint a neanagyifürdessen és a neanagyimeséljen, amin anyám persze besértődik, de nem veszi a lapot, hogy erre megy ki a játék).

hivatal

Az úgy van, hogy ha itt Hollandiában születik egy gyerek, akár kórházban, akár otthon, az apának be kell mennie a városházára három munkanapon belül, hogy bejelentse a dolgot, és megkapja az anyakönyvi kivonatot. Sosó be is ment a 2. napon, de sajna a számítógépes rendszer éppen szarakodott, úgyhogy másnap mehetett vissza. Amint megvolt a holland születési anyakönyvi kivonat, elkezdhettük a magyar anyakönyvezés és útlevéligénylés procedúráját.
Először is aposztil-hitelesíteni kellett a holland kivonatot a leideni bíróságon. Na ott elküldték Sosót Hágába, mert ők ilyennel nem foglalkoznak. A hágai bíróság 15 ajróért négyszögletes pecsétet rakott rá. Aztán jött a hiteles fordítattás, szintén Hágában, kemény 50 tajróért. Mindezek után mehettünk a hágai nagykövetségre, a konzulhoz, mindhárman, merthogy a kitöltendő papírokat csak helyben adják oda, előre nem lehet kitölteni, és az egyik szülő nem bízhatja meg a másikat intézkedéssel. Szóval múlt hét szerdán odaautóztunk Lizával, egy óra alatt sorra is jutottunk, befizettük a 110 tajrót, amiből 80 a konzuli díj (minden egyes papíré 40), majd vissza - szerencsére Liza végigaludta az egész hacacárét.
Két hónap múlva várható a kész útlevél, meg a magyar anyakönyv.Ja, és ez nem jelenti azt, hogy majd Pesten nem kell még intézkednünk - az anyakönyvezés nem jelenti azt, hogy a gyerek bekerül a "rendszerbe", hogy ez mit is jelent pontosan, nem tudom, de Hanna lakcímkártya-igénylésénél jól le lettünk cseszve, hogy azt nem intéztük még el. Sebaj, majd Lizánál is eljátsszuk ugyanezt, szemlesütve, hogy ezt nem tudtuk, és így elég egy irodát megjárni.

300 gram egy hét alatt

Múlt hétfőn visszavittük a mérleget, amit Lenie kölcsönzött ki a bába felszólítására - ő ugyanis nem hozott magával, pedig naponta kellett volna mérnie Lizát. Sebaj, egy hétre kölcsönzött innen a sarki orvosi segédeszköz-boltból egyet, amivel aztán kiderítette, hogy Liza súlyvesztesége több, mint 10%, ami a bábák szerint nagy baj, hiába mondtam, hogy most már van tej, nyel a gyerek, feszülnek a melleim, jött a diktátum, hogy fejni kell, hogy több legyen a tej, vészesen fogy a gyerek. Egyszer megpróbáltam a régi pumával, csak 3 kiskanálnyi tejet sikerült kipréselni, és mivel Hannival sem működött ez a fejés dolog, pedig volt tejem dögivel, így hagytam a csudába.
Másnapra Liza hízott 70 gramot, és vasárnap már majdnem visszanyerte a születési súlyát. Mivel a kraamzorg vasárnapig tartott, hétfőn nekünk kellett visszavinni az ominózus mérleget. Kellemes meglepetésként nekünk is kellett kifizetni a kölcsönzést, ami igazából az utolsó csepp volt a pohárban, hogy iszonytatóan megutáljuk Leniet.
Na de igazából azért hoztam ezt elő, mert tegnap jött egy nővér a konzultációs irodából, hogy felvegye Liza adatait a rendszerbe, és mellesleg hozott magával egy méreget, és megállapította, hogy Liza egy hét alatt 300 gramot hízott, ami piszok jó teljesítmény mindkettőnktől. Egyébként vicces volt, mert a nővér meglepődött, hogy van már egy gyerekünk, a rendszerben nem kapcsolták össze Hannát meg Lizát, pedig neki s mi vagyunk a szülei, és ugyanabba az irodába járunk Hannival már 3 éve. Amúgy hozott magával rögtön két időpontot is, mindkettőt novemberre, 4-én megnézi Lizát a gyeredoki, 18-án pedig megkapja az első szuriját. Aztán mivel a köldökcsonk még mindig nem esett le, bár már a csipeszes fele leszakadt, és legalább már nem rohad, ha jövő szerdáig nincs változás, lemaratják ezüst-nitráttal. 

anyád

Kedd este összezördültünk Sosóval, ezt a szitut már lejátszottuk sajna kétszer vagy háromszor, irtó szar rájönni, hogy igen, ezt már párszor elbasztuk, és ilyenkor mindig ugyanaz történik:
Hanni megahisztit vágott le, nem jött ki a kádból, Sosó kihozta, szorította, mert ő rúgkapált, és nem akart menni sem, én meg bementem Hanni szobájába, és azt láttam, hogy a gyerek üvölt, az apja csikorgatja a fogait, a gyerek keze lila a szorítástól, és az anyatigris felébredt bennem, és kiküldte Sosót a szobából, aki ezen annyira bepöccent (mert szerinte ilyenkor a tekintélyét ásom alá), hogy kinn a nagyszobában belerugott a fotelbe meg a szekrénybe, aztán elviharzott, és este tizenegyig az autóban gubbasztott, majd tüntetőleg a nagyszobában aludt egy matracon.
Ami a dologban a szépségpötty, az az, hogy anyám persze tanuja volt a jelenetnek, és hiába mondtam neki, hogy nem akarok erről beszélni, nekiállt, és elmondta, hogy ő fél Sosótól. Na ekkor volt egy pont, amikor majdnem a fejéhez vágtam gyerekkorom összes sérelmét, az ő ordibálásait meg verekedéseit, hogy ugyan mit gondol, mit éreztünk mi ilyenkor a tesómmal, de inkább nyeltem egy nagyot, és nem mondtam. Így is előbb haza akar menni.
Ami meggondolandó, mert a főzéssel hadilábon áll, de ha főz, összemaszatolja az egész konyhát, amitől falra mászom, és folyton besértődik. Hannira is. Pénteken kértem, hogy főzzön gulyást a marhahúsból, amibe aztán én főztem csipetke helyett galuskát, ami túl híg lett, és túl sok, így a leves eléggé masszív galuskafőzelék lett. Ő elkezdett rugózni azon, hogy nem lett-e túl sok - de -, és hogy ő nem is szereti a levesekben a tésztát, és... na ekkor kezdtem el bőgni,hogy tudom, hogy elbasztam, de most már ez van, mire mit csinált az anyám? Megsértődött, hogy ő nem mondhatja el a véleményét.
Na, kipanaszkodtam magam, megyek, behintőporozom ezt a büdös kölköt, aki egész délután aludt.

Lindy

Volt egy fehér kisköpenyes és nadrágos debellánk, egy ötvenéves Ursulánk, aki Lindy névre hallgat (aztán pénteken kiderült, hogy nem is, mert Lenienek hívják, de egyszer sem javított ki, na mindegy), aki egyébként kraamzorgos nő. Fura dolog ez a kraamzorg, egy hétig a szülés után kijár házhoz napi hat órában egy ápoló (és esetleg védőnő?-)-végzettségű nő, aki ellenőrzi, hogy minden rendben az anyával, babával (hőmérséklet-, súlymérés), ellenőrzi, hogy hogy megy vissza a méh, hogy minden rendben van-e a köldökcsonkkal, segít fürdetni a babát, segít a helyes mellretételben, és mindemellett kitakarítja naponta a wc-t, fürdőt, mos, lehúzza az ágyneműt.
Nos ez a Lindy (Lenie), mint utóbb kiderült, eléggé vacakul csinálta a baba-mama-ellenőrzés részét a dolognak, inkább bejárónő volt, elment közértbe, patikába, mosott, felmosott, vasalt. De aztán a hétvégi kraamzorgos nő, a nikotinfüggő, de egyébként profinak tűnő Bel szerint naponta kétszer kellett volna hőmérőzni mindkettőnket, nekem pulzust nézni, szinte semmi felvilágosítást nem adott, pedig a füzetkében ott van pontba szedve, hogy miket kell anyukával átbeszélni. A legdurvább viszont az, hogy hagyta a köldökcsonkot a csudába, csak beírta a füzetbe, hogy szépen szárad, pedig a lenti része nem is száradt, és szombatra olyan büdös lett, mint amilyen egy rohadó húscafat csak lehet, úgyhogy Bel lealkoholozta, bekötözte gézzel, és ma kaptunk egy hintőport is, hogy azzal szárítsuk.

epilógus

ez egyáltalán nem vicces, hogy fáj a mellbimbóm minden szoptatásnál, és ráadásul még jönnek ezek a szemét utófájások, amik kisugároznak a jobb csípőmbe. egyáltalán nem vicces.

Liza

Hanni csütörtökön annyit mondott, hogy már csak hármat kell aludni addig, hogy a tesó megszülessen, úgyhogy nem volt nagy meglepetés, amikor reggel negyed hatkor, épp egy pillanattal azután, hogy felébredtem, elment a magzatvíz. Na tessék, hiába csak a szülések egytizede kezdődik így, nekem mindkettőnél ez jutott. Sosó vigyorog, próbálunk visszaaludni, merthogy elég csak akkor hívni a bábát, a már ötperces fájásaim vannak. De egy perc múlva jön az első fájás, öt percre rá a következő, aztán még egy. Hat körül hívom a bábát, mert a lelkemre kötötték, hogy hamar telefonáljak, ha be akarunk érni időben a kórházba, ez a szülés tuti gyorsabb lesz, mint a múltkori, és az csak 6 óra volt. Egy ismeretlen bedolgozó bába, Wendy, egy fiatal csaj jön, megvizsgál, 3 centi a méhszáj, futás a kórház. 7-kor már a kórházban vagyunk, negyed óra múlva jön Corina, a kraamzorgos nő, aki kicsit Jakucsra emlékeztet, kicsit szigorú, de érti a dolgát. A terv a következő: ha fél tízig nincsenek tolófájások, akkor Wendy megint megvizsgál - a magzatvíz-elfolyás miatt csak négyóránként vizsgálnak. Addig Wendy lelép, van pár frissen szült-látogatása a környéken. Corina javaslatára beállok a zuhany alá, jönnek is az erősebb fájások. Fél tízkor 5 centire nyitva a méhszáj, Wendy kissé csalódott, azt hitte turbó-szülés lesz. Kicsit utálom őt, nem direkt megy el miattam a vasárnapja. Lelép megint, Corina viszont méri a fájásokat, mondja, hogy egyek egy szendvicset, meg aludjak a fájások között. Semmi kedvem az ágyra mászni, még mindig sétálok, meg az ágyra hajolok, ha fáj. Felcsatoljuk az elektródákat. Fura érzés, nem is biztos, hogy segít. Vagy mégis? Egyre durvul a fájdalom, már nem bírok állni, ülök az ágy mellett egy kisszéken, Wendy az ipadján pötyög, telefonál, de Corina velem szemben áll, és diktálja a légzést, ami irtó sokat segít. Sosó masszírozza a hátam, vagyis inkább nyom két pontot a derekamnál a fájások alatt, irtó sokat segít.Kérdezik, hogy kell-e nyomni. Azt hiszem igem, úgyhogy fel ell mászni az ágyra, hogy Wendy megvizsgáljon. Jön egy fájás, ami az ágyon fekve iszonyúan fáj. Mindennél szörnyebb. Még elől van egy centi méhszáj, még várjunk. Az ágyon irtóra fáj, keresem a helyem, oldalt fekve, elektrosokkal, és Sosó masszírozásával talán a legelviselhetőbb, de már nem sokáig bírom. Mikor végre nyomhatok, megkönnyebbülök, de hirtelen nem igazán tudom, hogyan kell. Aztán rájövök, de valami iszonyat érzés, ahogy feszít, üvöltök, mint a sakál, pedig eddig a fújtató légzés miatt csöndben voltam, akárhogy is fájt. Mikor a baba szívhangját nézik, és nyugtatnak, hogy minden oké, meg se kottyan neki ez a szülés, legszívesebben azt mondanám, hogy nem érdekel, kuss legyen, csak legyek már ezen túl. De egy tíz perc múlva, háromnegyed kettőkor eljön az a tolófájás, amivel kibújik a feje, és egy pillanat múlva a teste is, és akkor a mellkasomra rakják, és minden könnyű és csodaszép, még az is, ahogy bőg ez a kis vörösbőrű, feketehajú csoda. Sosó elvágja a köldökzsinórt, Corina próbálja fotózni, de nem kapja el a pillanatot, sebaj. Még ki kell nyomni a méhlepényt, megint rá kell jönni, hogy hogy is kell nyomni, de csak kijön az, könnyebben, mint a gyerek :)

Wendy mondja, hogy a kis Liza integetve jött ki, az egyik keze ott volt a feje mellett, amikor kibújt, úgyhogy egy csöppet varrni kell, de semmi komoly, felületi sérülések vannak csak.
Amíg Wendy a babát méri meg vizsgálja (10-es apgart kap a kis vörösbőrű), kapunk kerek kétszersültet rózsaszín meg fehér cukorral bevont ánizsgolyókkal a jó helyi szokás szerint (bechuit met muisjes), meg kapok egy kávét, és mintha mi sem történt volna, se fájdalom, se sajgás. Túl vagyunk rajta. Négykor beküldenek zuhanyozni, fél ötkor már gurítanak ki az autóhoz a kiskocsival, Hanninak még veszünk a bejáratnál egyhéliumos óriáskaticát - ezt kapja Lizától, és irány haza.

Istenem, de dühít mások szerencsétlenkedése

El sem tudom, mondani, mennyire dühít ez az egész dolog, tegnap majdnem felrobbantam, pedig pitiáner hülyeség, de annyira kiborít, hogy már a második ember bénázik...
Feciéknek kislányuk született még nyár elején vagy májusban. Kért tőlünk ruhákat, pedig a felesége szerint volt elég, és ráadásul Londonban laknak. Mindegy, ha kért, kapott, elküldtem nekik egy kis csomagot, nem is volt vészes a csomagköltség. Aztán augusztusban nekiálltam Sosót szekálni, hogy szóljon neki, most már küldhetik vissza lassan a cuccot. Persze, persze. Aztán ahelyett, hogy visszaküldte volna augusztusban, Feci végül múlt héten elvitte a ruhákat Pestre, átadta anyámnak, ha már úgyis jön, minek csomagozni. Így aztán a fenyegető jóslók hatására vettem három vadiúj oldalt csatolós bodyt, meg Christinánál lecsaptam a felajánlott pár 50-es kisruhára, hogy ha korábban jönne Lizababa, legyen valami gönce.
Aztán csak kihúztuk ezt a dolgot, míg anyám meg nem jött, aki nagy profin elhozott egy 56-os rugdalódzót, 2 56-os kispulcsit, meg egy rakás 68-as cuccot, azzal a lelkes megjegyzéssel, hogy a nagy méretű ruckókat majd anyósék hozzák ki három hét múlva. Mintha az a pár maradék 56-os body meg rugdalódzó olyanbazi sok helyet foglalna, hogy azokat ő nem bírja el. Majd aztán kipakolta a bőröndjéből a kézfertőtlenítőt, amit tavaly kaptunk a patikában, és náluk hagytuk, mert az tökre nem kell. Persze az oldalsó zsebbe rakta, és kifolyt. Na ekkor konkrétan sikítani tudtam volna.
Asszem holnap bemegyek, veszek pár kisruhát, és 3 hét múlva az 56-os bodykat egyből a pincébe pakolhatom. Ja, és akkor mostantól anyám nálunk lesz 3 hétig. Nagylevegő, nem kiborul. Ne kérdezze senki, miért vett Sosó anyámnak 3 hétre repjegyet, ő sem tudja.

A balek

kiolvastam doktorbubó doktorház könyvét, és találtam egy hozzáillő frappáns kritikát róla, úgyhogy beszéljen helyettem kovacsne:

Ilyen regényeket az ember gimiben szokott írni – én is írtam, sőt annak idején az összes ismerősöm is. A főhős (csekélységünk) valamilyen bizarr helyzetbe kerül (egyik mélabúra különösen hajlamos barátom három és fél oldalas regényfolyamában például orkok térítik el a mogyoródi hévet...), ahonnan számos egzotikus kaland során vágja ki magát, miközben szédítő filozófiai mélységek peremén egyensúlyozva, ám könnyedén humoros stílusban megosztja az erre kíváncsiakkal a világ lényeges dolgairól (pénz, szex) kialakult véleményét.
A Balek annyival több ennél, hogy igazi stílusbravúr: írójának sikerül ötvöznie, mégpedig kitűnő érzékkel, a fordulatos krimit a három sörrel éjfél után elhangzó morális eszmefuttatásokkal éppúgy, mint a tobzódó (angol)nyelvi humort az egészen feketére kiégett cinizmussal. Hugh Laurire rajongói számára ennek a regénynek az az előnye, ami a hátránya: szinte lehetetlen objektíven értékelni. A könyv a fegyverkereskedelem és a hátterében meghúzódó setét politikai játékok szövevényes világába kalauzol el bennünket, a Brit Korona egy hajdani, lezseren intellektuális 0.07-es ügynökének segítségével, aki hegyeken, völgyeken és (vénusz)dombokon átküzdve magát végül is legyőzi a gonoszt (vagy mégsem?). A főhős szimpatikus, a cselekmény fordulatos, az egyes fordulatok pedig éppen annyira váratlanok, mint amennyit egy modern krimitől elvárhatunk.
Az egyes szám első személyű elbeszélés azonban felzavarja az amúgy becsületes családanya szerepben domborító olvasó lelkének állóvizét. A rajongó az események forgatagába óhatatlanul beleképzeli magát az írót, ahogy elbűvölő kék szempárba és három éve gondosan ápolt háromnapos borostába öltözötten pofonokat és hangsúlyozottan értelmiségi poénokat zúdít minden irányba, a könyvben isten tudja miért oly gyakran előforduló heresérülések esetében pedig agyunk egyik rejtett pornográf zugában 3D-ben elképzeljük, ahogy óvatos kezekkel kamillás borogatást helyezünk a kitűnő színművész sanyargatott célszervére. Ez így nem fair. Tessen szíves lenni hagyni, hogy az olvasó a főhős iránt önmaga okán tápláljon gyengéd érzelmeket.

Valószínűleg nem véletlen, hogy pont a főszereplőről nem találunk klasszikus leírást: a könyv 2004-ben jelent meg, mire Laurie-t a Dr. House kapcsán már a fél világ megismerte. Ha pedig valakinek esetleg mégsem esne le a tantusz: a sármos ügynök, akárcsak nem kevésbé sármos kiötlője, nyíltan felvállalja motor-másságát (hogy politikailag korrekten fogalmazzak...), többször elbüszkélkedik azon képességével, hogy brit létére akcentus nélkül képes amerikai akcentussal beszélni, és minden lehetséges alkalommal utal rá, hogy 180 centi magas (ez megfigyeléseim szerint a Nagy-Britanniában önmagában véve is valamiféle hőstett). Ezek után kicsit furcsán hangzanak a főhős szájából a „jóképű, igen tehetséges faszi vagyok, akinek morális tisztaságához nem férhet makula, ezenkívül minden fegyverhez értek, és bárkit félkézzel lenyomok” jellegű mondatok, viszont azt eddig is tudtuk, hogy a színművészetet és az Y kromoszómát kizárólag Hugh Laurie miatt találták fel. Férjem, aki példás türelemmel viseli asszonykája infantilis rajongását a különböző mértékben férfiasan borostás filmszínészek iránt, annyi kommentárt fűzött a dologhoz, hogy „ a csávó úgy látszik sajnálja, hogy nem ő a Bruce Willis”. A rosszmájú megjegyzésre először csak legyintettem, de aztán szörnyű gyanú verte magát a szívembe: lehet, hogy a férfiak jobban megértik egymást, mint mi őket?

A könyv stílusa és nyelvezete valahol P.G. Woodhouse, Quentin Tarantino korai zsengéi és annak angol következményei (Blöff és társai), valamint Douglas Adams közt manőverez. Az utóbbi kapcsán merül fel bennem a kérdés, hogy a mű fordítását vajh miért nem bízták rá Molnár Istvánra, aki a Galaxis útikalauz stopposoknak című kultuszkönyvet magyarul is felejthetetlenné művé tette, vagy ha már nem őrá, akkor valakire, aki ha angolul nem is, de legalább a saját anyanyelvén szalonképes. Tisztában vagyok vele, hogy a fordító is ember, ezért nem is szoktam feltétlenül fennakadni azon, ha valaki a „zömítési dudor” hegesztéstudományi szakkifejezés megfelelő lefordításán fél napig tűnődik, míg végre elszúrja. Azt azonban igenis felháborítónak tartom, ha egy fordított szövegben ilyenekkel találkozom, hogy „lágyan szénsavas ásványvíz”, egyrészt, mert ez arra utal, hogy a lingvo-transzformációs szakmunkás a szótárban a „mild” kifejezésnél csak a legelső jelentést volt hajlandó elolvasni, másrészt pedig arra, hogy nevezett illető életében nem járt még boltban vagy étteremben, ahol megtanulhatta volna az „enyhén szénsavas” terminus technicust. Ráadásul a könyv vége felé mintha a fordítót az output oldalba döfött tüzes hajsütővassal ösztökélték volna gyorsabb munkára (gondolom, a könyvnek piacra kellett kerülnie, mielőtt Bleifrei Tamás végképp kitúrja Dr. House-t a TV2-ről...). A kapkodás az utolsó fejezetek felé haladva egyre nyilvánvalóbb és sajnos egyre zavaróbb. (Kiadvány menedzser helyett esetleg alkalmazhattak volna például egy nyelvi lektort is)

A regény hangulatán talán az ront egy kicsit, hogy egyszerűen nem lehet nem észrevenni, hogy valójában filmnek írták. Természetesen azonnal nyilvánvaló, ki is játszaná a központi szívdöglesz szerepét, de a brit filmművészetben akár csak alapfokon is jártasaknak nem okozhat problémát Steven Fry felismerése sem (akivel Laurie számos BBC sorozatot írt és csinált végig), a bölcs, bár kissé különc jóbarát hálás szerepében. A film véleményem szerint 2-3 éven belül várható, és én már jó előre rettegek, mi lesz belőle, mert a könyv verbális poénjainak ¾-ét a fergeteges leírások adják, maradék ¼-e pedig, jóllehet leírva gyermekeink nyugalmának és belénk vetett hitének megzavarására alkalmas harsány röhögésre fakaszt, filmbéli dialógusként maximum kínos feszengésre adhat okot...

Hugh Laurie kedvelőinek a könyvet mindenképp ajánlom. Árnyalni fogja a rajongás tárgyáról eddig kialakult képüket, vagyis egy sablonos, ámde hamis kép helyett immár egy merőben újszerű, jóllehet nem kevésbé hamis képpel fogunk rendelkezni kedvenc színészünkről, miközben ő, gondolom, ezen jókat röhög a markába. Az el nem kötelezett olvasóközönség pedig végre megtudhatja, hogy a kórházban fekvők miért mindig csak félig fejtik meg a keresztrejtvényeket, mit tehet az ivarszerveinkkel egy japán motor tanksapkája, illetve miért van eleve és megmásíthatatlanul kudarcra ítélve az ellenkező nemű partnerek közti szex. Jó szórakozást!

a magyarovi-teszt napja

Anikó már egy éve viszi Levit a hágai magyar oviba, ami kéthetente szombat délelőtt van, és magyar dalocskákat tanulnak, körtáncolnak meg az egyik nő bábozik nekik. Ez iskola is egyébként, és van korrekt programjuk, magyar hagyományőrzéssel meg hittannal, ami eddig konkrétan elijesztett minket ettől az egésztől, de mivel Anikó értékrendjében megbízom, és ő azt mondja, hogy nem annyira gáz és ultramagyarkodó az egész, úgy döntöttünk még a nyáron, hogy Hannival teszünk egy próbát.
Merthogy nyáron volt az az ominózus antiszociális-para, amit Sosó gerjesztett, és ami tutira vaklárma volt, de azért akkor meghívtam Annikát vendégségbe, és azóta Hanni nem akar hazajönni a bölcsiből, ha Annika vagy Celine, az új, ferdeszemű barátnő MÉG ott van. Legutóbb egy fél órán át néztük, hogy hármasban ugrálnak-táncolnak-játszanak az udvaron, míg a másik két kiscsajért megjöttek a szüleik. Azóta Hanni kiadta ukázba, hogy ha jóidő van, ergo udvaroznak, akkor csak zárórára menjünk érte.
Na de akkor nyáron elhatároztuk, hogy jó lenne közösség-építésnek ez a hágai ovi, meg egyébként is, Levivel hihetetlen nagy haverok, kéthetente miért ne járnának együtt oda ökörködni, szóval az idei tanév első órájára, ami most van 10-től, elvitte Anikó Sosót meg Hannit. Én maradtam itthon, mert ez a kettejük programja lesz, ha tetszik a mai foglalkozás nekik, de közben megöl a kiváncsiság ;)
Vicces amúgy, mert három hete Wassenaarban megismerkedtünk egy jófej magyar házaspárral, ahol a nő mintha azt mondta volna, hogy ő tart az oviban vmi foglalkozást, meg múlt héten Barbarával, Tara szomszédjával, aki szintén magyar, és a kétéves Kristófját mostantól viszi majd oda. Szóval kezdenek összefutni a magyar szálak a hágai magar oviban... Majd ha hazajöttek és beszámoltak, mesélek. Addig felrakom a levest főni, és elgurulok a piacra. Kirúgok a hámból.
update: Az első órát tartotta Marianna, a wassenaari nőci, és Sosó szerint  piszokjó volt, a gyerekek nagyon élvezték. A másodikat az a nő, akire Anikó már tavaly is panaszkodott, hogy nem tud mit kezdeni a gyerekekkel, úgyhogy az óra felénél leléptek, akárcsak Anikóék és Barbaráék, szóval maradt egy gyerek a foglalkozáson. Talán kritikának veszik.

csak úgy

level 2 vagyok a buklájnon, most látom csak, hogy rendeltem 5 könyvet, hogy anyám, ha jön, hozza ki. rendeltem még agymenők 2. meg doktorház 1. évadot, azt a dividótól, de ők még nem tudják, mikor viszik. remélem azért anyu ki tudja hozni valamelyiket, hogy legyen mit bambulni esténként három egész héten át. szombaton kánikula volt, 27 fok, itt voltak Anikóék. lementünk a kisjátszóra, én cipeltem magammal a műanyagszéket, és az aktuális játék mellett letelepedtem az árnyékba, míg Hanni meg Levi eljátszottak. vasárnap óta megint zuhog az eső, kisebb nagyobb kihagyással, de ma pl szinte alig akar elállni, és a szél is eléggé orkánikus. ma reggel a közértben elkapott egy kis vacakullevés, azóta időnként fájok, és háromszor voltam már wécén, szóval gyanús a dolog, hogy a közeljövőben kézzel fogható realitás lesz a tesó. amúgy Sosó kijelentette, hogy mégsem tetszik neki a Liza, mint név, úgyhogy megint név nélkül vagyunk. vagyis a Terkára tett javaslatomon elgondolkodott. az nem hangzik olyan szarul angolul, mint a Janka mindezek örömére megyek és alszom egy picit.

az időzítés, ugye....

Hello Eva,  My apologies for not responding sooner however I spoke at length with Nikon today and although they felt you were a strong candidate they would be looking for someone to be office based full time and before the end of the year hopefully.  Michelle said to thank you for your time and that she wishes you happiness with the new baby, you understand that they will look for candidates now and if they fail to find the right person by the end of the year then she will be contacting us to discuss your application then.  Thanks again Eva and I hope everything goes well with the birth

elektrosokk

megjött a TENS-masina, aminek a bérlését végülis az egészségbiztosító már kifizette. hurrá. még jó, hogy vannak jóslófájásaim, így legalább tényleg ki tudom próbálni, nem csak felapplikálni.

program hozzáadása a naptárhoz

ma, este hét, telefoninterjú a nikon europpal.
apámnak múlt héten meséltem a sztorit, amire vicces benyögte: öt perccel szülés előtt? amilyen szívatás az élet, vagy éber Murphy, tényleg pont ma este indul majd be a szülés.
egyébként napok óta esténként masszív jóslófájásokat produkálok, néha hányingerrel megspékelve, úgyhogy most vasárnap Sosó meg Hanni összeszerelték a kiságyat is, biztos, ami biztos alapon. kicsit vacak ez a két hete tartó "még pár napot bírjak ki, legalább a 37. hetet töltsem be, hogy ne legyen koraszülött" állapot. nade már csak tényleg pár nap addig. és két hét múlva jön ki anyu.

Netrendel, házhozszállít

Ma felbuzdultam azon, hogy Hanni három éve vett, két éve hordott esögatyája már a térdéig csúszik fel, ha leül, és nekiálltam felkutatni a netet egy 104 centis gyerekre való esöszerkóért. Persze rózsaszín tündéres van csak lányszínben, ami nem egy vagyonba kerül, de sebaj, a mostani úgyis sötétkék volt.
Aztán, ha már neten rendelek, és jön a tesó, gondoltam ideje beszerezni a testvérek rivalizálás nélkül könyvet, hátha már az elejére is vannak jó ótleteik. Ugyanaz a szerzöpáros írta, mint a Beszélj úgy, hogy meghallgasson... könyvet, ami nekem nagyon bejött.
Meg aztán a nagy pihenésre tekintettel itt az ideje, hogy a közértes házhozszállítást is kipróbáljuk. Az AH ugyanis árul a neten, és házhoz is hozza a cuccot. Persze nem ingyen, és van minimum rendelési limit is, meg a brioche-nak csúfolt kalácsot nem adják a webwinkelben, de ha egyszer Sosó utál oda járni, nekem meg jobb nem pakolászni meg soppingolni, talán ez a legegyszerübb megoldás. Persze lehet menni a kisközértbe is, meg a dekába, de ott sokkal kisebb a választék.
Szóval ma virtuális soppingot tartottam, végigjártam egy csomó sport-, gyerek- meg könyvesboltot, söt, még be is vásároltam jóvö hétre. Csak kár, hogy a vett cuccok közül egy sincs a táskámban. Még :)

breaking!

ez az álláskeresősdi totál felpörgött, ma délelőtt beszéltem az angol fejvadász nőcivel egy fél órát, aki a beszélgetés után átküldte az anyagomat a mikroszkópos céghez, akik Amsterdamtól egy icipicit délre vannak, és jövő héten várnak interjúra.
az állás egy európai product support meló, nagyon izgis.
el sem hiszem, hogy ez velem történik.

az angol fejvadász

a májusi amszterdami karrierbörze óta vagy öt holland fejvadász cégnél van fenn az önéletrajzom, kapom is a heti-havi hírlevelüket, mindenféle szarabbnál irrelevánsabb állásajánlatokkal, amiket persze nem személyre szabottan, csak úgy ömlesztve küldenek ki.
még a pesti szabi alatt küldött át Peter a laborból egy levelet, hogy hátha érdekel, egy angol cég keres sales support embert hollandiába. kicsit későn írtam vissza nekik, már nem reagáltak. de a dolog valahol mélyen rögződött, mármint hogy angol cégek is keresnek hollandiába embert, és múlt héten, mikor nekiálltam újra előröl kezdve állást keresni, belefutottam két angol fejvadász cégbe is, akik amszterdamba kerestek embert scientific writing témakörben. az egyik cég (reed) rögtön válaszolt, hogy bocsi, de az állás már elkelt, de majd szólnak, ha lesz valami jó meló, a másik azóta sem jelentkezett.
és alig egy hétre rá írtak a reedesek egy emailt, hogy van egy bizonyos (hollandiai mikroszkópos) meló, érdekel-e. végülis igen, átírtam a cover lettert, nyomtam a sendet, és öt perc múlva kaptam is a válaszlevelet a másik fejvadász cégtől, akik igazából keresik a reed-en keresztül az embert:
"Hello Eva,
Thank you for sending your cv through, please let me know when we can speak in more detail?, I am available in the office tomorrow but will be out then till Weds next week
Best regards"

hahh, ennyit a holland fejvadászokról. ezennel elmehetnek melegebb éghajlatra.

lang zal hij leven

amikor Sosó szétszedte és átpakolta a hálóban a ruhásszekrényemet, hogy legyen helye a kiságynak, megtalálta a jól eldugott szülinapi ajándékát, amit a neten rendeltem, és már július óta dugdosok. de mivel pihenésre lettem ítélve, nem is nagyon tudtam Sosónak extra ajándékot nézni, így Hannival gyártottunk egy békás képeslapot, és a Sosó által gyártott isteni kókuszos kockával meg ezekkel a szerény ajikkal köszöntöttük tegnap fel.
délután volt Martijn szülinapi bulija kinn Scheveningenben a tengerparton, így aztán Sosó szülinapját is ott töltöttük. piszok mázlista időnk volt, meleg volt, de nem tűzött a nap, fújt a szél, de kellemes volt. Hanni imádta a tengert, fel-le rohangált a parton pucéran, bekente magát iszappal, aztán berohant a vízbe, aztán újra kente magát iszappal...
vicces egyébként, mert szombaton meg Sosó egyik hollandtanfolyamos társával, Tarával meg az ő három kisfiával voltunk tengerpartozni Wassenaarnál, ahol is összeismerkedtünk egy irtó szimpi kétgyerekes magyar házaspárral, akik aztán vasárnap is ránk köszöntek a partra menet...

kemény

igazából akkor kezdődött ez a haskeményedés, amikor Pesten voltunk, vagyis Veresen, és sokat rohangásztunk meg pakolásztunk meg vacsit főztünk meg bevásároltunk, és estére be-bekeményedett a hasam rendesen, le kellett ülnöm, hogy kilihegnem magam. azóta egyre gyakrabban előjön. amikor visszajöttünk, rögtön volt egy bábavizit, akkor azt mondták, hogy pihenjek, és én azóta nem járok be dolgozni. persze még kimostam egy adag babaruhát, felcipeltem a babajátékokat a pinyóból, kimostam őket kétszer is, hogy a pinceszag kijöjjön belőlük, ágyat húztam, ágymatrachuzatot mostam, porszívóztam, akváriumot pucoltam, Hannival játszóztam, közérteztem, Hanninak új őszi kollekciót vettem, a babának meg a hiányzó apróságokat próbáltam beszerezni, szóval minden volt az utána következő két hét, csak a szó "orvosi" értelmében vett pihenés nem. persze mindez fel sem tűnt, csak a múlt héten már elkezdtek komolyan fájni is a keményedések, és akkor nagynehezen visszavettem a rohamtempóból, és tényleg maradtam a fenekemen, nem sétáltam, nem bringáztam, a porszívózást is Sosóra hagytam. és még így is fájtak a keményedések. úgyhogy szerdán felhívtam a bábákat, hogy mit is csináljak. az asszisztens azt mondta, hogy hívjam a "vészszámon" az ügyeletes bábát. upsz. az ügyeletes kedves volt, mondta, hogy vigyek azonnal pisit a házidokihoz, a hugyúti fertőzésektől lehetnek korai fájások, de kapok rá antibiotikumot, és akkor minden oké lesz.
délután egyre vihetem a pisit, kettőkor kapom a hírt, hogy nincs fertőzés. a bába kérésére hívom a vészszámot, fél négykor látni szeretne, menjek be a praxisukba. kikérdez, szerinte csak a méhet tartó szalagok fájnak, de azért megvizsgál, ha nincs ellenemre. merthogy itt normál esetben nincs nyúlka-piszka, nincs is náluk nőgyógyászati szék kengyellel, csak egy sima lapos orvosi ágy, amire felfekszik az ember, és ők kitapogatják a babát, hogy mekkora, meg hogy fekszik, és meghallgatják egy percig a szívhangját egy kis kézi kütyüvel. szóval megvizsgál. méhszáj másfél centire nyitva, a szalag-elmélet elvetve. hívja a leiderdorpi kórházat, hogy mehetek-e azonnal ctg-re. mehetek. aszongya, hogy ez eltart pár órát, de ha fájásokat látnak a ctg-n, benn is tartanak éjszakára. csöppet beparázok, hogy ez most itt a 34. betöltött héten koraszülésbe csap át, bőgve hívom Sosót, hogy vigyen be a kórházba.
ott egy irtó kedves bába jön egy negyed óra várakozás után, pisit kér, merthogy lehet hugyúti fertőzés, nem baj, hogy ma ezt a kört már lefutottuk, az ő tesztjeik érzékenyebbek. aztán rámpakolja a ctg-t, kiskölök meg próbálja kézzel lábbal lerúgni az érzékelőket a hasamról. jönnek is a keményedések, hercig kis harmincas görbéket produkálok, kiskölök pulzusa meg a szokásos 145-ról felmegy 190-re is, annyira belelovalta magát az érzékelők lerugdosásába. a masina rögzíti a gyerek rugásait is, és a görbékkel összevetve felmerül az az opció is, hogy a túl aktív gyerek miatt is keményedhet a hasam rendesen.
mivel az újabb vizsgálat szerint nincs további tágulás, nincs hugyúti fertőzés sem, így hazaküldenek azzal, hogy most aztán komolyan pihenjek, jobban, mint eddig.
azóta tényleg sokat fekszem meg ücsörgök, nem ugrálok, és így most már csak átlag napi egy fájdalmas összehúzódást produkálok. talán így kihúzzuk még pár hétig ezt a szülést. mindenesetre a kórházi pakkot már félig összeraktam, meg tegnap este újra elővettük a névlistát, és megegyeztünk a Lizában (azt lehet Lilinek is becézni).
most hirtelen felindulásból visszaolvastam a 2007-es bejegyzéseket, és már Hannival terhesen is voltak események bőven másfél hónappal a szülés előtt: naponta párszor érzem azt, hogy összehúzódik a méhszáj környéke - vagy valami akörül. és az nem egy vicces érzés, kábé akkor jelentkezik, amikor megyek, és akkor éppen csak úgy tudok menni, mint aki beszart.

hiszti reloaded

már egy jó ideje fellélegeztünk, hogy ennyi volt, vége van, a lányunk már nagylány, de murphy sosem alszik, és perszehogy Hanni újrakezdte a hisztiket. az utóbbi pár napban megint tobzódunk a sírásban végződő mégegyet-ekben, sokszor fogalmunk sincs miért durcáskodik, vagy ha tudjuk, az sem jobb, annyira makacsan ragaszkodik az elképzeléséhez (pl hogy a biciklisávon szemben akar menni a menetiránynak a pótkerekesével a száguldozó motorosok felé), hogy az épeszű magyarázat semmit sem ér, max csak elkezdi az apját csépelni.
ennek ellenére - vagy pont ezért, mostanában imád bölcsibe járni. pénteken annyira fáradt volt reggel, hogy még reggeli után is támolygott, úgyhogy visszaraktam az ágyba, és kilenctől negyed egyig még visszaaludt. amikor felkelt, elsírta magát, hogy lekéste a bölcsit, annyira bölcsibemehetnékje volt. tegnap meg annyira isteni napja volt a bölcsiben, trécselt a lányokkal, játszott a többi gyerekkel, hogy Helen csak áradozott róla percekig. úgy látszik ez a hiszti csak nekünk szól. valahol rosszul is kell éreznie magát :)

tyuvutyuvi és az elefántbébi

Hanna szerint azt mondja a telefonom, hogy tyuvityuvi.
Sosó szerint a szimkártya a ludas, de a témobilnál a csávesz berakta a kártyát egy másik telcsibe, és azzal semmi gond nem volt. persze akkor még csak minden második hívásnál csinálta ezt, most viszont az utóbbi napokban nem emlékszem egy normális fogadott vagy indított hívásra sem, csak ez a tyuvityuvi szól, ami tisztára olyan, mint egy telefonos perverz szuszogása géphangon.
szóval nincs más, mint lementeni róla mindent a gépre, és beadni garanciális javításra. remélem adnak cseretelefont, hogy ha éppen rámjönne a szülhetnék, legyen miről hazarendelni a pasimat, meg felhíni a bábát. merthogy mostanában éjszakánként, mikor felriadok vagy átfordulok a jobb oldalamra (azon hagy végre aludni a kiskölök), valahogy fájogat a hasam, és most már akkor is sokat keményedik, ha nem ugrálok egész nap. ma éjjel persze azt álmodtam, hogy szülök, aztán hirtelen átváltott a kép, és már nem én szültem, hanem egy elefántmama. mindenesetre a kis elefántbébi nagyon édes volt.
lekopogom, de a szoftverfrissítés után elmúlt a tyuvityuvi.

Kim

Kim egy szőke, rövidhajú, fiús jüff a bölcsiből, akit először nem nagyon csípett Hanni, de aztán elrepült télen Afrikába, mint Gombóc Arthúr, és amikor két hét múlva visszajött, nagy haverok lettek.
Amikor Merelt lapátra tettük, mert Hanni nem szívesen maradt vele kettesben, ha mi leléptünk valahova, megint megkérdeztem a bölcsisnéniket, hogy tudnak-e ajánlani valakit. Helen azt mondta, körbekérdezi a csajokat, hogy ismernek-e bébiszittyókat, és végül Kim jelentketkezett, hogy ugyan szabályellenes, ha a csoportjában lévő gyerekre szittel sokat, de havonta, kéthavonta egy este azért belefér.
tegnapra bejelentkeztünk a leiderdorpi kórházba a terheseknek szóló infó-estre (lassan ideje lenne kórházat választani a szüléshez), és ezen jeles alkalomból bevetettük Kimet. Hanni hihetetlen lelkes volt, már irtóra várta őt, örömében ugrált, mikor megérkezett, és minden játékát, könyvét megmutatta neki, pörgött ezerrel. még az sem kottyant meg neki, hogy mi leléptünk. Kim csak fél kilenckor tudta berakni az ágyba, és kilenc körül aludt el, és persze ma bölcsinap van, de remélhetőleg ebéd után kipiheni magát a lelkes kismacskánk.
a kórház amúgy szipi-szupi, irtó guszta menzája van, csillog-villog mindene, de a szülőszobák picik, a wc meg a zuhanyzó kinn van a folyosón, kemény 3 darab a hat szülőszobára, és van összesen egy labdájuk meg egy szülősámlijuk. a diakonissenhuis ugyan messzebb van, merthogy át kell vágni a városon, de a négy szülőszoba tágas, meg wc-s, zuhanyzós. ja, és a diakonissenben éjszaka is van ügyeletes anesztesztes, míg a leiderdorpiban nem. szóval asszem irányelvnek belőjük a diakonissent, de ha nagyon rohanni kell, jó lesz a másik is.

kisnyúl

múltkor a bábánál rámköszönt egy kismama, nekem pedig tekert az agyam, de rettenetesen, hogy ki is lehet ő, mikor is rákérdezett, hogy akkor csütörtökön megyek-e pilatesre. dumáltunk egy sort, többek között kiderült, hogy ő Ausztriából jön, meg hogy tök jófej, így aztán telefonszámot cseréltünk, és egy hétre rá elmentünk koffeinmentes kávézni a városba. aztán meg sétálni a polderparkba, meg persze kávézni egyet a nagy sétára. Christina akkor volt a 39. héten, és amikor elment Carlához a shiatsu masszázsra, kérte, hogy masszírozza meg a szülést beindító pontokat. két nappal később jött az sms, hogy megszületett a kislányuk. szóval ezek a pontok kincset érnek, legalább lesz valami a kezünkben, ha megint előbb megy el a magzatvíz, mint hogy beindulnának a fájások.
szerdán megyek hozzá látogatóba, azt írta, majd mesél, én meg viszek neki egy sárga plüssnyulat, amit ma varrtam, és Hanni segített a tömésnél.

az elmosott nyaralás

azért az a két hét sok volt Hanninak nélkülünk, az utolsó napokban már szinte csak az ujját szopva láttuk a szkájpon. de nagyon örült nekünk, és persze kellett pár nap, hogy helyrebillenjen minden (amikoris párszor kurvaéletezett meg lehülyézett ok nélkül embereket - köszönet érte a nagyszülőknek, főként anyámnak, aki képtelen volt visszatartani az ordibálását), de jó volt újra visszakapni a nagylányt.
merthogy megnyúlt, kinőtte a gatyáit, egy-két cipőjére azt mondta, hogy már kicsik (most persze jó rá ugyanaz a kiscipő, nem értem), és a pólókat alig lehet ráhúzni a fejére. szóval lassan aktuális lesz egy nagybevásárlás neki, de próbálom őszig húzni a dolgot.
a nyaralás része a pestenlevésnek nem igazán jött össze, ugyanis két nappal az érkezésünk után beköszöntött egy hidegfront, amit ugyan előre jósoltak, de nem ekkorát, és nem két hétig tartót. még a melegben sikerült egy horányi dunázást megejteni Juditéknál, de amúgy a nyári ruhákat tök feleslegesen vittem magammal. nem vittem zárt cipőt, így Sosó ősrégi barna cipőjében jártam, vittem kemény egy darab viszonylag vastag pulcsit, ami kapucnis és kenguruzsebes, úgyhogy megalepattant szerkóban nyomtam végig a két hetet.
a kertipartit sikeresen megtartottuk, bár hideg volt és a kert csuromvízes, de jöttek a népek, és ették a bográcsos lecsót, a kölkök őrjöngtek egy nagyot Zozóval a kertben, és jöttek a picik is, szóval nagy volt a kavarodás. Hanni az elején bezárkózott a dolgozószobában, aztán mikor kihoztam onnan, vagy rajtunk lógott, vagy a nagyszülein, neki ez nem igazán jött be, túl sok ember volt.
terveztünk egy három-négynapos balatonozást Veráékkal, akik irtó macerásak lettek (nekik négyüknek kell minimum két, de inkább három hálószoba), szóval mi az egy kisszobából álló kisházat kaptuk volna meg révfülöpön, aminek nincs fűtése, és ők aggódtak, hogy megfagyunk, főleg, hogy Hanninak csak egy matraca lett volna a betonyon. szóval a balatonról lemondtunk, és beszerveztünk egy veresezést. nagybátyáméktól elkértük a szomszéd házat, ott laktak Veráék (két hálószoba meg egy nappali-konyha), mi meg Juditékkal heten elvoltunk a mi ugyanilyen veresi vityillónkban. voltunk medvéket etetni, meg tábortüzet raktunk és szalonnát sütöttünk, meg grilleztünk az esőszünetekben, és a kölkök szuperjól elvoltak. Samu Hannával folyton együtt lógott, nagyon jó haverok lettek, aztán mikor ők hazamentek, a két kiscsaj is édesen eljátszott.
voltunk mozizni (ennyire idegesítő filmet rég láttunk, mint a mosás vágás, ámítás), isteni gőzgombócokat meg thai tésztát ettünk a momotaróban (ahol az irtó közvetlen meg helyes pincérlány az orrom előtt flörtölt Sosóval), voltunk még fogaskerekűzni (mert persze akkor is zuhogott, és a vadaspark helyett kellett valami mást találni), a közlekedési múzeumban meg az állatkerti játszóban is. szóval volt programunk rendesen, persze a kötelező családlátogatásokkal megspékelve.
a végén Hanni már naponta többször kérdezgette, hogy még hányat kell aludni leidenig, szóval asszem ez az egy hónapos szünet tényleg túl hosszú volt neki. na nembaj, jövőre úgyis minden másképp lesz.
hmm, jó újra itthon.

Tornabajnok

Néha komolyan fáj, ahogy belém rúg a kis boxbajnok. Irtóra érzem minden mozdulatát, és mostanában irtó sokat keményedik a hasam, ha nem pihenek eleget. Most már kéthetente van bábavizit, a mai tapogatáson (33. hét) azt mondta a bába, hogy kezd leszállni a kölök. Remélem azért a kiscsaj megvárja a nagyanyját, hogy ne kelljen agyalni, kire hagyjuk Hannit.

vízió

tegnap este hétre kaptunk időpontot Oestgeestbe (ami egy Leidennel összenőtt falu) a babyvision nevű "nem diagnosztikai célú" ultrahangos céghez. nagy nehezen megtaláltuk a házat, bár semmi felirat nem segített, és persze éppen akkor kezdett rá az azóta is tartó orkán erejű széllel megtoldott eső. szóval megtaláltuk a házat, aztán a mellette levő fémlépcsőt, amire rá volt applikálva a babyvision felirat, de a lépcső ajtaja bezárva, csengő sehol, eső esik, orkán tombol.
hm. megcsörgetem őket, egy pasas veszi fel a telefont, aki aztán átadja egy nőnek, aki azt kéri, mondjam már meg hol vagyok. egy perc alatt tisztázzuk a helyzetet, de mivel a nő az ultrahangos, és éppen "ügyfél" van nála, várjunk, mindjárt kitalál valamit.
egy perc múlva jön a nő, kinyitja a kaput, felmegyünk a lépcsőn, és egy irtó lepukkant tetőn sétálunk egy felújítás alatt levő szobához. a nő próbálja kinyitni az ajtót, de nem megy, próbálja a kulcsokat, egy sem nyitja. ekkor kap észbe, és arrébb megy a következő ajtóhoz, az nyitva van. azt mondja, itt a váróban várjunk, majd eltűnik. maga a hely nem annyira lepukkant, mint ahogy a tetőn keresztüli megközelítés sejteti, de eléggé bizarr az egész.
pár perc múlva kiderül, hogy az éppen szkennelt kismama egyik rokona volt a nő, aki beengedett minket, azért nem ismerte a járást.
mi következünk.
a vizsgáló szupermodern. nem kérünk dvd-t, köszönjük, elég lesz pár fotó, nem, háromdét sem, csak a szimpla kétdé miatt jöttünk (az is "csak" 55 euró), hogy megtudjuk, fiú-e vagy lány.
kölök fejjel lefele van (úgy látszik tényleg imád forgolódni, kíváncsi vagyok ma délben a bába mit mond, hogy fekszik), egy picit mocorog a lábával, nem látszik a lényeg. sebaj, pár perc múlva visszanézünk, addig nézzünk körbe, minden más okés-e. a váróban több példányban kiraktak egy papírt, hogy ők nem adnak diagnosztikai vizsgálatot, csak az esztétika meg a szülők öröme satöbbi. ennek ellenére a nő biztat, hogyha van orvosi kérdésünk, csak szóljunk, neki van tapasztalata. nincs kérdésünk, csak hogy fiú-e vagy lány.
nézegeti a fejét, mellkast, minden rendben, megméri a megmérhetőt, a méretek alapján szeptember 24. helyett 17-re rakja a szülés várható időpontját. ám legyen.
kiskölök közben elalszik odabenn, már nem mocorog, és végre kiderül, hogy még egy kislányunk lesz. ugye megmondtam?
ráadásképpen, mivel kiscsaj éppen alszik, szuperul lehetne háromdére szkennelni, nem akarunk-e ingyen egy arcképet. felőlünk jöhet. eltart egy kemény percig, míg rájövök, hogy hogyis mitis mutat a kép, ott egy kis helyes pofika, édes alvó kisbabaarc egy belifegő köldökzsinór-darabbal, nade várjunk csak, mi az a luk a feje tetején?!
ezt nem tudták?, kérdez vissza a nő, bennünk meg megfagy a vér, de aztán kiderül, hogy ez csak a kutacs, semmi baja a kölöknek. na tessék, ezért nem akartunk mi háromdét, nézünk egymásra Sosóval megkönnyebbülve, ennyi elég is ebből, köszönjük.
a nő felvágja a kis helyes képecskéket, berakja egy borítékba, majd kijelenti, hogy csak kápét tud elfogadni, nincs masinája. nincs gond, van nálunk 55. 60, mondja, az esti felárral, majd hiába várunk valami bizonylatot vagy számlát.
majd ha legközelebb jövünk, biztosan jobb állapotban lesz a tetőn átvezető bejárat, mondja búcsúzóul a nő.
persze, mondjuk, de közben tudjuk, hogy nem lesz legközelebb.

sztárfotó és bevásárlás

hétfő délután rámcsörgött Stephanie, az Eppstein-Barr fertőzött bölcsisnéni (aki szegény egy jó félévet lehúzott otthon lázasan és gyengén, de most már fokozatosan jön vissza dolgozni), hogy kész vannak Hanni fotói.
merthogy az a szokás, hogy a bölcsiben csinálnak egyéni meg csoportképet, és aztán ha kér az ember, egy tízesért nagyítanak egy 9x13-as csoportképet, egy ugyanekkora egyéni képet, meg egy 9x13-as felezős képet, aminek a felén van az egyéni kép, aztán a felének a felén, és aztán a maradékon meg négy miniatűr képecske.
amióta Marianne, a Dikkie Dik csoport egyik bölcsisnénije a fotós, szuper képek születnek, bár eddig azt hiszem egy csoportkép sem született Hanniról, amin ne fintorogna/pislogna/rémült fejet vágna. most éppen pislog és a polóját gyömöszköli a szájába. de az egyéni kép isteni helyes, nagyon vagány nagylányos. imádom.
szóval tegnap reggel felkerekedtem, és Hanni nélkül bementem a bölcsibe, ami eléggé fura volt. aztán benyomultam a városba holland-angol meg angol-holland szótárt venni, mert a szeptemberi vizsgán elektrongyos kütyüt nem lehet használni, csak nyomtatott szótárt. meg vettem egy nyelvtani gyakorlatos könyvet is (Klare taal), amiből egy csomó fénymásolatot kaptunk anno az első két tanfolyamon, úgyhogy nem lehet ez annyira rossz.
a könyvesboltban, ahogy nézegettem a holland nyelvkönyv-kínálatot, szép csendesen elszédültem, alig kaptam levegőt, úgyhogy minden maradék méltóságomat összeszedve találomra levettem a polcról egy könyvet, és szép lassan, csillagokat látva becéloztam a nyitott ablak melletti széket. pár perc olvasgatás után fizettem, és a biciklit tolva beszédültem valahova egy életmentő kávéra, amikoris apám megcsörgetett a szkájpon. egy háromnegyed óra lábadozás és beszélgetés után már semmi bajom nem volt, úgyhogy nekilódultam, hogy elköltsem az ezeréves húszeurós utalványunkat a hasamat eltakaró méretű polókra, aminek a vége persze az lett, hogy annyi szatyrom lett, hogy a közértbe már nem volt értelme bemenni.
az majd a mai program lesz.

szabadságon a szülők

a keddi vizsga után megjött Sosó is Pestről, belevetettük magunkat a nagy gyerekmentes szabadságba. persze nem felhőtlen az egész ekkora hassal meg egy rendszeresen csukló illetve rugdalódzó kölyökkel, de ő még egyelőre odabenn van.
pénteken, miután Sosó letette az evezésvizsgáját, este elmentünk megünnepelni az ötéves házassági évfordulónkat a porto pinóba. ez egy olasz kajálda, amit Sosónak ajánlott az egyik evezőstársa, és ahol csak egyféle menüt főznek, de azt két és fél órán át eszed. tisztára mint Szardínián a casa ruralban.
hát, őszintén, Szardínián finomabbat ettünk, de attól még jó kis esténk volt. legalább hatféle előételt hoztak ki, persze ezek közül a nyershúsos carpacció meg a friss osztriga ment rögtön Sosó elé, de azért már az előételekkel én is jóllaktam. ekkor jött a sült bárányborda, ami hihetetlenül sós és hihetetlenül picurka volt, meg a spéci egybesült fasírt sült zöldség-körettel. aztán meg a "hal": főtt kagyló meg homár. és az est kulináris fénypontja ez volt, hogy megkóstoltam végre a homárt. finom volt. ezek után kihoztak egy gombával töltött, szarvasgombával meghintett canellonit, ami fura volt, hogy így a hús meg miegymás után jött, de legalább ez isteni volt, míg a többi olyan ehető kategória (szerintünk az Olive-es olasz pasas főzte ezt a tésztát, az ő ízvilága volt egy az egyben).
degeszre zabálva megállapítottuk, hogy az ilyen vacsorák csak évente egyszer kellenek, nem is hiányoznak, tisztára kikészítik az embert ezek a nagy zabálások.
aztán szombaton jött a north sea jazz.
fura volt, mert volt vagy tíz színpad, ebből kettő kinti, egy sátras, kettő kistermes, a többi benti. kicsit sziget-fílingünk volt, ahogy próbáltuk megtalálni a színpadokat. ami viszont nagyon zavaró volt, az az, hogy a benti koncertek hangosítása pocsék volt, a fájdalomküszöböt jócskán meghaladta a hangerő, élvezhetetlen volt, de most komolyan. és persze a nagyok mind ezekben léptek fel. Sergio Mendez meg Amadou és Mariam még élvezhető volt, habár egy csöppet hangos, a Ben L'Oncle Soul is, de Chaka Chan hangja konkrétan fájdalomként érkezett be agyunkba. ha kimentünk a bádogbunkerből a mellette levő udvarra, akkor meg összevissza keveredtek a hangok, szóval végülis tizenegykor csalódottan leléptünk, még mielőtt mindhárman tartós halláskárosodást szenvedtünk volna.
most már értjük, miért visz magával Martijn minden koncertre füldugót.
tegnap levezetésképpen elmentünk sétálni meg csónakázni a kecskefarmhoz.

szabadságon a gyerek

már jó egy hete van Hanni a nagyszüleinél Pesten meg Veresen, és irtóra élvezi. próbálunk naponta szkájpolni velük, sokszor bejön a dolog, és Hanni édesen köszön, kérdezi, hogy hogy vagyunk, meg pár dolgot mesél, de tegnap nagyon vicces beszélgetésünk volt. keddig Sosó szüleinél volt Hanni Sosóval, aztán szerda reggel anyuval meg anyósommal lementek Veresre. Kati aztán péntek este hazament apóshoz, úgyhogy a hétvége csak anyáméké volt. egész hétvégén hőségriadó volt, ordenáré meleg, eleinte csak a kertben pancsikolt a kölök a medencében, de tegnap végre lementek a veresi strandra. ez annyira bejött neki, hogy még nekünk is hajlandó volt elmesélni, hogy tengerparton volt :) aztán délután kinn voltak Erzsiéknél Miciék, akik Vivinél pár évvel fiatalabbak, de ez HAnnit, úgy tűnik, egy csöppet sem zavarta. amikor este rájukcsörögtünk, úgy rángatta be apu a szkájphoz Hannit. nem sok kedve volt dumálni, ment volna vissza a csajokhoz, de azért örülök, hogy láttuk így, mert nagyon viccesen nézett ki.
"tisztára, mint egy vadember" - mondta Sosó a kiscsaj lesült arcára, strand utáni fürtös hajára, meg ahogy jött is, hogy lásson minket, de inkább ment volna vissza haverkodni.
jó látni, hogy így élvezi az életet a nagyszülőkkel, Vivi is odáig van érte, mert Hanni naponta elmondja neki, hogy szereti. ez most egyébként egy új szokása, imád hízelegni, mint egy kismacska, mindenkit levesz ezzel a lábáról.
kíváncsi vagyok, mi lesz, ha vasárnap érte megyünk.

vérengzés

júniusban jól megvolt a véleményem azokról, akik elvágják holmi ártalmatlanan sarokpengével a lábukat, erre tessék, a tegnap már nagyon esedékes szépészeti ápolóest végén (persze az utolsó húzásnál) jól belekaptam a lábujjamon lévő bőrkeményedésbe a lábhámozóval. annyira, hogy patak vér folyt, szó szerint, amit szegény hullafáradt pasim takarított fel. szerencsére a ragtapasz alá rakott géz éjjel már nem ázott át, de mikor reggel lecseréltem a kötést, persze a varr a gézben maradt, úgyhogy újrakezdte a lábujjam az egész vérzős mókát. na jó, nem elölről, az öt percig patakbanfolyást nem tudom már reprodukálni(nem is akarom), de örültem volna, ha ma már géz nélkül megúszom.
kész őrület, hogy milyen hülyeségekből tudok szokást teremteni: tavaly a pesti nyaralás előtt a hüvelykujjamat hasítottam keresztbe, most meg a nagylábujjam van bepólyálva...