Helyreigazítás

- Van valami a fejedben, hogy miket kell még venni?
- Szeretnék egy ekkora (mutatja) usb-kábelt.
- Nem, apa! - szól bele a gyermek - Nekem ekkora (mutatja) békám van!

jobbkezes nap - utazás abszurdisztánba

az úgy kezdődött, hogy ma reggel kivételesen ráhagytam Hannára, és beraktam még reggeli előtt a kockásfülűt, és közben kötöttem tovább a vörösbegyet, amikoris a harmadik rész képernyőérintős kiválasztása után (rámutat arra a részre, amit szeretne nézni) visszaült a kanapéra, és megvágta a tenyerét a párnával.
igen, a párnával. van annak egy cipzára, hogy le lehessen venni és kimosni. na kéremszépen - amint az imént kiderült - az valahogy eltörött, és a kettétörött fém húzóka végigvágta Hanna jobb tenyerét.
lejódoztam, beragasztottam, ennyi.
jobb családokban biztosan ennyi lett volna. vagyis nem, jobb családokban a párna nem vágja el a gyerek kezét. szóval akkor inkább nálunk egy normálisabb napon ennyi lett volna ha a kis kerek ragacs, amiről azt gondoltam, hogy pont fedi a sebet, minek nagyobb egy kis praclira, le nem jön öt percen belül. pár óra leforgása alatt kipróbáltunk pár variációt, volt olyan is, amelyik pár órát kibírt a kezén.
aztán mivel jelenésem volt a bölcsiben (a gyerekek fejlődését félévente kielemzik a bölcsisnénik, ezt hiba lett volna kihagyni, és ez amúgy is már a pótalkalom volt), szóval Merel jött egy órára Hannázni. világfájdalom tört persze rá, mikor megszólalt a csöngő, és tudta, hogy én mindjárt lelépek, de persze a bőgve integetés után szuperül elvoltak.
ebédidő környékén kijelentette a szentem, hogy szívesen elmenne az ugrálóba, és mivel éppen a többórás ragtapasz-szezon alatt voltunk, én rábólintottam, hogy ebéd után mehetünk. na erre kiborult a bili, és jött az akaratmutogatás. meg a szobájában lenyugvás után az ebéd. meg a teregetés. aztán elkezdett játszani, én meg nem erőltettem az indulást, így aztán mire a többórás ragtapasz felmondta a szolgálatot, és sajna ugyanilyet már nem találtam, úgy döntöttünk, a dühöngőbe vacak ragtapasszal nem megyünk, nehogy begyulladjon a sebe.
süssünk inkább almáspitét.
jött persze segíteni a kis szorgos, de sajna annyira rendes a kölköm, hogy a használt konyharuhát vissza akarta rakni a helyére, és közben megégette a kezét (a vágott-tenyerűt) a sütőajtóhoz érve.
hidegvíz, fenisztil, menj be a szobába inkább játszani. perszehogy kijött segíteni a szentem, mosogatta a kisasztalt, amin nyújtottuk a tésztát, aztán nekiállt nyalogatni a fenisztiles kezét.
száj, nyelv leöblít, fenisztil kézről lemos, gyerek újból a nagyszobában, aki most éppen attól van kiborulva, hogy miért szólok rá, hogy ne nyalja a kezét.
este vacsi után (almáspitét eszünk, ma már mást nem vagyok hajlandó csinálni) megegyezünk, hogy fürdés inkább ma nincsen, fogmosás után kézben viszem be a szobájába, mikoris jobb (megvágott és megégetett) kezét nagy ívben kilendíti, és benyomja az ajtó és az ajtófélfa közötti lukba. mindezt miközben megyek be vele.
csoda, hogy nem törtek el az ujjai.
szegénykém, lefogadom, hogy lesz itt még éjjel sírás, ha ráfekszik a jobb kezére.

otthon - munka

az ember lánya hallja meg olvassa a gyeses anyukák beszűküléséről a cikkeket a nőklapjában meg hasonlókban, hogy takarítás, főzés, gyerekkel való ünytipünyti, és már este van, és ez agyilag totál lefárasztja az embert. és ekkor az ember (még gyermektelen) lánya csendben mosolyog, hogy hát persze mások nem tudják beosztani az idejüket, meg hát minek ennyit takarítani - norbi anyukája is anno minden nap felnyalta hipós vízzel a lakást, allergiás is lett mindkét fia, hát kinek kell ez kéremszépen, velünk ez semmiképpen, ez nem rólunk szól.
aztán az ember lánya szépen lassan rádöbben, hogy azonkívül, hogy a fűtés- és villanyszámla megnövekszik, ha az ember otthon van a gyerekkel, megháromszorozódik a házimunka mennyisége is.
vegyük először is a konyhát. napi ötször kell a kölöknek kaját adni, ha már nem szopik, az legalább napi kétszeri (bölcsinapon csak reggeli és vacsi a mienk, és persze ha máshol eszünk) szöszmötölés gyümölccsel zöldséggel kenyérrel tejbegrízzel főzelékkel husival tojással és persze sütivel csokival nutellával fagyival - ergo két nap után a konyha kész disznóól. ja, és nálunk az étkező a nappaliban van, ergo a nappali is az.
ha jó az idő, vagy ha nem, az ember kiviszi a kölköt játszóra, tengerpartra, állatsimogatóba, erdőbe, parkba, ahol sok sok homok vagy állatkaka vagy föld van, a gyerek pedig leül, letérdel, homokban hempereg, játszik vagy csak belelép. ergo mosni is többször kell hetente, mert a kint összekoszolt ruhákhoz hozzájönnek a lekajált és összepisilt ruhák is. kiteregetni, leszedni a ruhákat, összehajtogatni, elpakolni heti háromszor, négyszer elég unalmas tud lenni. pláne, hogy mivel a homok meg a kaja egy része a padlóra és szőnyegekre is jócskán jut, porszívózni is kell, ahhoz meg összeszedni minden kacatot a játszószőnyegről, begyűjteni a kukacot a kacsát meg a kétcentis műanyagkanalakat a lakás különböző sarkaiból. és ezek után - heti kétszeri porszívózással - van olyan érzésünk, hogy a lakás egy hatalmas nagy mocskos lábtörlő.
ehhez jön hozzá minden egyéb extra dolog. számomra a vasalás is az, nem vagyok arra hajlandó, csak ha nagyon muszáj. az ablakmosás egy külön kunszt: itt a harmadikon a 2m x 3m-es nem nyitható ablakot lecsutakolni felér egy cirkuszi mutatvánnyal. múltkor megcsináltuk, de inkább rákérdeztem a közös költséget szedő nőcitől, hogy ha lehet, a mi ablakunkat is mossa le a házhoz jövő hosszúrudas ablakmosó srác, mert persze megint csupa sirály- meg csókaszar az ablak az elérhetetlen sarkokban.
most, hogy kisütött a nap, és leengedjük néha napközben a redőnyt, irtó büdös porszag van, úgyhogy nekiálltunk redőnyt mosni - ennek persze az lett az eredménye, hogy a hálóban az ágy alól ki kellett rángatni a pluszmatracot, mert hát hol máshol ömlene ki - szigorúan a redőnypucolás után - a halál mocskos pucolóvíz...
na, nem panaszképpen mondom mindezt, csak úgy ma reggel is ezen filóztam, hogy még jó, hogy megyünk a kölökkel babazenére meg úszni is, mert akkor legalább nem otthon vagyunk, és koszt sem viszünk vele haza, és ráadásul még mindketten élvezzük is. és legalább akkor nem tudok takarítani, mosni vagy kaját csinálni :)

nemangol

Hanna kért új szoknyát, úgyhogy múlt pénteken elmentem az anyagboltba, ahol lehet szabásmintákat is venni, és kiválasztottam két budrakids meg négy butterick ruhát, de csak burda volt nekik raktáron, és mivel a butterick-árlapot nem találták, elküldtek ide.
nem is baj, mert a burdakids szabásmintában a részletes leírás megtalálható hollandul, németül, franciául, spanyolul, olaszul, valamint szuomi és svéd nyelven, de mondjuk egy olyan egzotikus nyelven, mint pl. az angol, amit esetleg könnyedén, szótárazás és félreértés nélkül megértenék szabás-varrás témakörben, nem.
úgyhogy most rendeltem pár amerikai szabásmintát (és láss csodát, ezek között van szoknya is, nemcsak ruha), amiben csak angolul írják le, mit hogyan kell csinálni.
bár lehet, hogy ezt később még bánni fogom, ha a szuomi nyelvtudásomat kéne egy csöppet megfércelni...

krakkó

naszóval minden eddigi meg nem válaszolt és ellinkeskedett levél ellenére Sylwia meghívott az esküvőjükre, ami augusztus 14-én lesz Krakkóban. 2 nappal aztán, hogy Pestről visszajövünk. Az éjszakai vonatozástól kezdve minden opciót figyelembe véve úgy döntöttünk, hogy egyedül megyek, merthogy elég macera a 19 órás vonatozás vagy az átszállásos repülőút az előző napi repülés után mindhármunknak, azért, hogy aztán este egyikünk Hannával legyen a szobában, szóval megyek egyedül, péntek este érkezem Krakkóba és vasárnap este már itthon is leszek. És akkor szombaton lehet csavarogni a városban, utcán kajálni, este meg bulizni, és vasárnap délelőtt még sétálni egyet a repülés előtt.
szabadságra megyek, na :)

Tádám

Végiggondoltam. Annak az esélye, hogy Sosón kívül olyasvalaki olvasna, akinek ez ùjdonság vagy egyáltalán érdekes lehet, valószínűleg a nullához közeli kis szám, ergo a poéngyilkosságért senki sem fog megorrolni.
Fleishman lefeküdt O'Connellel. A negyedik évad közepén. Mi lesz a maradék pár részben? És az ötödik évadban?

Jószomszédi iszony

Amie mostanában üvölt. Mint a sakál. Most is. Szerencsére Hanna már jóideje alszik, erre nem kel fel. Bezzeg reggel. Múlt hétig csak én riadtam fel ijedten Amie hajnali hétkor előadott őrjöngésére, de most már hálistennek Hanna is. És mivel délután lehetetlen lerakni, marad a korai altatás. Jóesetben kifogjuk az esti fegyverszünetet - vacsora vagy video - , de van hogy Amie este hét és nyolc között kezd el dobolni. Na, azt külön pontozom.
Egyszerűen nem értem, hogy hallatszik minden fel az alattunk lévő lakásból. Hogy Amie üvölt, az hagyján, majdnem négy évesen persze hogy kiborítja az otthoni feszkó - iráni Mérnök apukát kirúgták a festéklaborból, és most keresi önmagát meg a melóját, múltkor már úgy volt, hogy Londonban próbál szerencsét, de aztán mégsem.
Csak az a nagy gáz, hogy ettől az üvöltéstől már annyira kiborulok, hogy utálom már őket, legszívesebben lemennék egy szál pizsiben meg szájszagban üvölteni, hogy miafaszért ordít már ez a gyerek egy órája, hogy mama, menjen már oda az anyja a gyerekszobába. De nem lehet, mert akkor ki eteti majd a halakat, ha elutazunk...

Zöldség

Sosó minden negatív hozzáállása és megjegyzése ellenére a paradicsom és az eper magok is kikeltek, a paradicsom miazhogy kikelt, már bokrosodik, lassan nekiáll virágozni. Pár - szintén magról növesztett- virágpalántát már egy hónapja kiültettem az erkélyládába, az egyik fajta nem bírta a kiképzést, de kettő szuperül nőddögél. Ma próbáltam Hannát a babaúszás után elrángatni a virágboltba földért, ládáért meg cserépért, mert kéne megint átültetni, de annyira lefoglalta az itthonjátszás, hogy végül nem mentünk sehova. Mondjuk a fejfájásom és hányingerem sem sikoltozott egy kis autózás után. Ja, merthogy most egész héten Van kocsink, Sosó egész héten La Ciotában (Dél-Fro.). Hétfő hajnalbal, pár órával a Marseillei gép indulása előtt lezárták megint Schipolt a vulkáni hamu miatt, de a titkárnőjük talált szupergyors vonatot, amihez Hannával kivittük Sosót Rotterdamba. És ha már ott jártunk, megnéztük az ottani állatkertet. Csúcsszuper egy hely, eddig szinte a legszuperebb ák., amit csak láttam. Naszóval miénk volt az autó, de végülis csak a bevásárláshoz kellett, meg ahogy a szemüvegben most már tényleg kicseréltessem a lencsét.

Már ezer éve írta suze a cserebogaras posztját, akkor jutott eszembe, és azóta valahogy nem hagy nyugodni a dolog, úgyhogy tessék, gyere ki, légy az utókoré.
Nem is tudom már melyik macs kezdte, talán a szürke házimacskakeverék, Ciló vagy talán Vászka, a vörös csíkos, de utána mindegyik csinálta. Vizsgaidőszak volt, Norbival kimentünk Veresre tanulni egy-egy hétre, ott nem nyaggadtak a szüleim, akkor keltünk és feküdtünk, amikor akartunk, tudtunk tanulni is, tényleg, a szomszédok sem voltak még nagyon szabin, de a közértes néni szemben bármikor kisegített palacsintarecepttel.
Május volt vagy június, mindegy, langyos nyáresték, kinn ültünk estig a teraszon, ahonnan egyszercsak feltűnt, hogy a macs őrült módon ugrándozik a kertben-cserebogarakat kergetett, próbálta elkapni őket. Másnap felfedezte a tuti helyet, a homokos részt a kapu és a terasz vége között, ott jöttek elő a homokból a friss ropogós cserebogarak. Megvárta, míg teljesen kimásznak, aztán elkezdte piszkálni pofozni a még alig éber szerencsétleneket, míg a következő adag elő nem bújt. Minden alkonyatkor ott ült a helyén, a homokban, én meg a terasz végén, és moziztam az utolsó percéig kiélvezett mészárlást.

Kettős

Asszem sosem fogom igazán megérteni, de talán nem is kell. Csak elfogadni a háklijait, nem berágni minden egyes alkalommal. Vagy ha nem megy, akkor annyi. Még megy.
Szeret, sőt imád utazni, szeret kajáldában jókat enni, de legtöbbször ki van borulva, ha egy kisváros főterén sok a kajálda, mert tuti turistás helyek, és sokszor sajnálja rá a pénzt. De az a hely, ahol nincs senki, szintén nem jó, ott tutira nem jól főznek, meg romlottak az alapanyagok, hiszen nincs senki.
Az étteremválasztás szempontrendszerében még egy csomó elmagyarázhatatlan irracionális szempont van, amiről nem is igazán akarok már tudni, mert ekkor már vagy két térdem összeszorítva járok, annyira kell pisilni, vagy az ordibálós stádiumban vagyok az éhségskálán. Szóval ilyenkor vagy bemegyek az első kocsmába vagy előveszem a csomagolt szendvicset, és kivárom, mire ő is megéhezik.

szenil

ismerős volt a név meg a cim, de csak most, hogy visszaolvasom a Hannás bejegyzéseket, döbbenek rá, hogy ezt a könyvet én olvastam, sőt, tetszett is.

beszarás, hogy mennyi mindent elfelejtek.

na mindegy, most legalább nagy elánnal nekikezdek a a dafkének.
Két szuszra végeztem vele, ezt is letehetetlen volt és megragadóan emberi.

ma más a kása, mása

Hanna le sem tagadhatja az orosz nagyanyját, reggelire kását szeret enni (a nutellás kenyér meg lekváros pirítós mellett). kicsit jobban csipi a tejbegrízt, de a zabkása is istenes csúszik. ma például kakaót kért a zabkására - ha a tejbegrízre szórunk a másikra miért is nem?
apám takonyfőzeléknek hívja a zabkását, és mint mindent, megeszi azt is, de valami azt súgja nekem, hogy sosem volt a kedvence. mint nekem a dácsán a fekete kenyér. mellesleg sosem értettem, miért hiszi mindenki azt, hogy a dácsa az egy családi nyaraló. mi - Juli meg én - kisgyerekként minden évben lementünk (hehe, lementünk, anyámék levittek) nyaralni a dácsára. de az egy gyerektábor volt az erdő közepén, ahol nagynéném, Ljúsza volt a zenefelelős, amíg az ízületi gyulladástól virslikké nem dagadt minden ujja, és nem tudott többet zongorázni, később meg már járni sem. azt persze nem az ujjai, hanem a bedagadt térde meg a bokája miatt. de amíg jól volt, vitt minket a dácsára, ahol erdei gyümölcsökből egy húszliteres vájdlingban főztük a lekvárt, ahol a mosdó a tisztáson állt, hideg víz folyt belőle, és olyan nyomós pöcke volt a csapnak, hogy ha nem nyomtad, akkor nem jött a víz, de hát hogy lehet úgy mosakodni, hogy egyik kezeddel nyomod a pöcköt?
meg aztán voltunk vele az azovi meg a fekete tengernél, és valamelyik partján megtanított horgolni, én meg nagy lelkesen ismételtem utána, hogy tak i tak (így és így).
Nagyanyámra csak úgy emlékszem, hogy nappal a befont haját feltekerte a feje köré, este meg kifésülte, aztán befonta, és az olyan nagyon lengének tűnt, hogy csak úgy lóg a befont derékig érő ősz haja. meg hogy mielőtt indultunk volna vissza pestre pirogot sütött nekünk a háromnapos vonatútra.
egyik nyáron apámmal mentünk hármasban vonattal, anyu pesten maradt, és apu vett kinn egy színestévét (amikor is az áruházban azt játszottam, hogy én nem vagyok fontos senkinek, és hogy észre sem vennék, ha elvesznék, és próbáltam lemaradni, és hátra sem néztek, és nagyon rosszul esett, de nem mertem teljesen elveszni, ezért aztán csak mentem utánuk, de persze vérig sértve és duzzogva). azt a tévét is a vonaton hoztuk haza, de apu nem engedte, hogy az én lábamnál legyen, pedig hát én még kis prücsök voltam, neki meg biztos baromi kényelmetlen volt azzal aludnia.

anyák napja???

voor mijn liefste mama van Hanna, momentje voor jezelf.
két zsírkrétával "kiszínezett "kávés vagy teáskanna összetűzve, rajta a fenti szöveg bölcsisnéni-betűkkel, benne egy kávés és egy teás filter.
ezt kaptam anyák napjára: a bölcsisnénik meg Hanna kooprodukciója.
múlt vasárnap este meg a a címben szereplő smst apámtól, aki így próbálta menteni a helyzetet, ugyanis a nagy kirándulás közben elfelejtődött az anyák napja, és csak este hívtuk a szülőket.
most persze mentegetőzhetnék, hogy eddig bárhol jártunk, mindig máskor volt az anyák napja (itt most éppen ma van), és persze nem a magyar anyák napja előtt, hanem mindig szigorúan utána, de hát lehetne ennyi eszünk, hogy felírjuk ezt is valamelyik hülye naptárba, hogy május első vasárnapján hívd fel anyád, ha jót akarsz.

papirom van róla...

úgy terveztük, hogy még pénteken nekivágunk az útnak, aztán este beesünk egy útmenti szállóba, de annyira vacak időt jósoltak KA-ba is, hogy még a pakolást is szombat délelőttre hagytuk, hát még az indulást...
Hanna persze még mindig az "inkább hazamennék" korszakát éli, úgyhogy élvezetes volt a hatórás (megállásokkal hét) út, de délután ötre már Marcoéknál voltunk, és még egy gumicsizmás mezei séta a ház környékén is belefért a napba. vasárnap kirándulni mentünk az alb forrásához, amit Marco úgy számolt, hogy két és fél kilométer oda meg vissza, az gyerekekkel is max egy óra séta, de persze nem ott volt a forrás, ahol Marco gps-e mutatta, a doboz meg (geokeselni mentünk, mint nekem utóbb kiderült) nem volt sehol, valószínűleg rápakolták a kivágott faágakat. szóval röpke három óra séta után teljesen kiéhezve végre beültünk a hüttébe ebédelni - még szerencse, hogy mindenki vitt a gyerekeknek rágcsát, az ő cukorszintjükkel semmi gond nem volt :)
aztán hétfőn bementünk KA-ba sétálni, és délután meg miután átvettem a doktorit, őrjöngtünk egyet egy közeli erdei játszón, majd jöttünk vissza leidenbe.
na de most már tényleg a kezemben a papír, hivatalosan is doktorfaktor vagyok. gratulálok.

fotók

a poronty-cikken felbuzdulva átnéztem az indás képeket, hogy van-e köztük olyan, ami sértheti Hanna személyiségi jogait, vagyis inkább, hogy pucér képet felraktam-e róla, és ennek kapcsán most megint rájöttem, hogy őrült módon el vagyok maradva a fényképnyomtatási projekktel. tavaly nyáron csináltattam egy kiskönyvet Sosó szülinapjára, de abban csak pár kép van Hannáról, és a Hanna előtti időszakból való képeket is ki akartuk nyomtatni meg albumba berakni.
szóval most, hogy ők ketten elmentek a májusi őszben (tíz fok és borongós nyálkás idő) az ugrálóba őrjöngeni, nekiálltam átnyálazni az albumot. eddig a 2004-es képekből a párizsiakat sikerült berakni, az kábé húsz kép. szóval most éppen nyomtatom a kínai sorozatot - az mindig elrettentett, annyira sok kép, de mivel múltkor felraktam őket is az indára, válogattam belőlük rendesen, az alapján nyomtatok most.
szóval aztán jönnek az amerikai meg a török utazós képek, meg a német francia kirándulások képei, aztán Hannának nyitok egy új albumot, hamar betelik majd az is.
szóval most nyomom ezerrel...