cream

na basszus, csak elmentem a lühning koncertre, megadurva élmény volt, mekkora hangja van már ennek a nőcinek, ez hihetetlen. irtó jók voltak a saját számaik, a feldolgozásaik meg egyszerűen hátborzongatóan jók (a cream irtó vicces, az aquarioustól felállt a szőr a karomon, najó, az under my skin kicsit uncsi volt, de ez még belefér). a csajszi teljesen tündi volt, a halis titkárlány, talán a bájosan nagy orra miatt, bár tündinek nem focistafrizurája volt, mindegy...
jótanács: ha egyedül mész el egy harmincfős ülős dzsesszkoncertre, ne csodálkozz, ha összeszeded az összes egyedül koncetremenőt. rita, a húszéves dzsesszmániás farmon juhokkal és kacsákkal foglalkozó pforzheimi csajszi még okés volt, de a szarrátépett csávesz igazán sokkoló volt, hogy odaült hozzánk. bár az, hogy beszóltak neki, hogy ne ujjongjon a számok alatt, meg ne dumáljon vissza a számok felkonferálásába,az eléggé tipikus német nevelés volt, ami eleve kiakasztó, ő is kifizette a belépőt, vagy mi, jó mondjuk az jogos volt, hogy a hozott bort ott kinyitattni pofátlanság...

natessék

erről beszéltem :)

pörög

az egy dolog,
hogy a spárgaleves tejföllel istenien pikánsan savanykás lett,
hogy a tojáscsatnit sem rontotta el a sűrített paradicsom, csak majdnem,
hogy túlvagyok a keddi greges megbeszélésen meg a mai közös lebmítingen, már csak az éves jelentést bütykölöm a végleges formájába,
hogy ma behoztam sylviát a városba, aztán végülis feljött, megette a maradék spárgalevest, megittuk a maradék fehér pfalzi félszárazat, meg dumáltunk vagy két órát a konyhában,
de hogy a már régóta nem is próbált, mert eddig bármikor is csak pufferelő szerver most csilivilin muzsikál, pont most, mikor a barázdániscsomót... műcsarnokfíling száll a levegőben, meg piritószag.

madzag

tegnap még félhullaként bevásároltam, csupa zöldséget meg gyümölcsöt. köztük egy csokor spárgát. itt már van spárga. merthogy valahol errefelé tekereg a spárgaút. (viccen kívűl, tényleg, mint ahogy a pfalzban megy a borút, ami a bortermelőfalvakon megy keresztül, van spárgaút is, ami a spárgamezőkön megy át, meg persze romantikus út is, ami a várakat köti össze)
csak sajna az összes idióta netes recepthez vagy csirkehúsleves kell, vagy tejszín, ami meg nincs, úgyhogy felhívtam anyámat, aki egy negyedóra alatt szokott isteni spárgalevest főzni.
aszonta elég csak vajban megpárolni a feldarabolt spárgát, vízzel felönteni, majd tejszínnel vagy tejjel-tejföllel behabarni.
kipróbáljuk.
depi meg fáradtság ellen legjobb a főzőcske.
inkább a kaja... a francba, nem hiszem el, hogy tényleg vettem egy doboz cigit...

szorít

a fejem, nagy a nyomás, már eső esik, jön a meleg.
de az mennyire szar volt, mikor zsotti alteregójának minielőadásán a fejemen kívűl a hólyagom is szorított... hihetetlenül zsotti volt, a vigyora, a szeme, még a kopaszodó feje is. ennyire kevés sablon volt a hetedik napon?

orrmány

kicsit meglepett, amikor észrevettem, hogy egy szomorú elefánt lakik a kocsi hátuljában, akinek majdnem földig ér az orrmánya. próbáltam felfelé kanyarintani, de mivel az orrmány és a kipufogódob csatlakozása szarrá volt rohadva, semmit nem lehetett tenni. maximum annyit, amennyit sosó tett meg este: megfogta és berakta a csomagtartóba. azúta bepufogok :)

itt a tavasz, érzed?

kérdezget mostanában sosó. aszongya, hogy tavasziasan süt a nap. az lehet, de eléggé téliesen esik a hó...

kócos kis ördögök...

állt a kapuban, éppen tömte a száját, mikor meglátott miket. kérte, hogy fotózzuk le. megmutattam neki, nézte, mosolygott, majd mentünk mindannyian a dolgunkra, ő kapualjat támasztani, mi meg le a márvány tengerhez.



álltak az utcán, beszélgettek, aztán beálltak középre, hogy csináljak róluk fotót. csak hogy le legyenek fotózva. várj, mondta sosó, és beült közéjük, mire ők vihogva grimaszolni kezdtek. kettejüket kivéve...



ők meg fenn élnek a hegyen, minden nap suli után felmásznak, és mint a majmok, ugrálnak a sziklákon, egyik teremből a másik kivájt lakórészbe, mit nekik kétméteres szakadék, ha egyszer jönnek a mösziőbonbonok, akik a produkcióért talán adnbak csokit. mert ők nem másért, bonbonért bohockodnak. pénzt ne adjunk nekik, mondta a cédéárus, nehogy elrontsuk őket.

turbo

a macik nagy fekete zsákban, a kövek, amiket még norbitól kaptam, sosó által újságpapírba csomagolva a ládában, jegyzetek egy része a kukában, nagyobbik fele a szobám közepén ládákban, az egyik könyvespolc egyetemi, képes, zseralddarrelles, etenborós, cápás, egyiptomos könyvei mellett. a szépirodalomra nem jutott idő, azt majd apámék rakják el. az íróasztalfókok kincsei, a bedobozolt évek, színházak, mozik, szigetek, koncertek, képeslapok, levelek, a vizitúrás készletek, a bicikliolaj és kerékbelső, az emszihammer és a dedikált pierrokazetta meg snétberger cédé, a még rámjövő nadrágok és a gólyatáboros és hökös pólók, az utóbbi tizenöt év fotói és negatívjai mind-mind beládázva, bedobozolva. csak a szépirodalom maradt ki. azt nem kellett, nem kell szelektálni, az jön majd mind.
péntek délután, meg vasárnap
egy hisztivel megúsztuk

rendeződnek

a dolgok, bár ma reggel háromnegyed hatkor a tele5taxis diszpécser szerint félórás körzetben nem volt üres taxijuk, de a másik jött hatra, a gép húsz perccel később szállt föl, meg még húsz percet keringett fra fölött, a mannheimba menő vonat is késett, de szerencsére az átszállósvonat is, én sem aludtam el a háromkor kezdődő előadáson, pedig nagy esély volt rá, és senki nem vitte el a küszöbömre rakott kék kukászsákot...

Dear all,
it is my pleasure to let you know that after many reviews, corrections, cut-downs and modifications, our manuscript has been submitted to PLoS!

ez egy ilyen nap

ki jön még? tessék, ma van a beszólások napja, gyerünk, ki ne hagyjátok...
most a főbérlő telefonált, hogy miafaszért van kinn a postaládán sosó neve. ha nem lakik itt, ne legyen, ha meg itt lakik, akkor meg fizessen, vagy mittomén, biztos újra kell írni a szerződést, meg ilyenek. bazmeg.
a szerződéskor megbeszéltük, hogy hétvégéken itt lesz. azt mondták oké. aztán most januárban elkezdett az öreg kötözködni. hogy fel akarja emelni a közös költséget, ha sokszor itt van. mondtam, hogy pénteken jön, hétfőn megy. azt nem mondtam, hogy hétközben is néha egy este itt alszik.
ez kezd olyan lenni, mint egy internátusban. nem, nem akarom azt tenni, amit mondanak, nem, nem akarom, hogy minden kibaszott cselekedetemet megszabják, nem akarom, hogy rossznak gonosznak rendszerellenesnek állítsanak be, csak mert önnállóan létezem, és nem az ő szabályaik szerint.
de legalább a főbérlő megígérte, hogy szerez kék zsákot.
szerintem az egész ház az öve.
és a mókusetető simics az informátora. az a hamis.

sohatöbbet

oké, biztos én vagyok a fasz, hogy a csak és kizárólag plaintextként bejövő seggeccerű honlapot fikázom, ezentúl tényleg befogom a számat, végülis miafasznak válaszolok, ha kérdeznek, főleg, ha olyan, akiről nem hinném, hogy megsértődik, hiszen szimplán kiröhög mindet, ami nem tetszik neki, na mindegy, hagyjuk. úgy tűnik nem értem már őket, eltávolodtunk vagy mi, nem megy ez már nekem, nincsen nekem kedvem semmi.

szemét ügy

hálistennek minket most nem érint a kórházi ápolók meg az óvodai személyzet. csak a szemét. ennél nagyobb gondunk sose legyen. dehát kéremszépen ez egy tizennegyedikei cikk ugye, és most ha jól sejtem már márius elseje van. már legalább három vagy inkább négy hete nem viszik el a szemetet. először a papír-csomagolóanyag-fém-műanyag kukák gyűltek meg, két hete táncolt a szomszéd srác a kukában, hogy lejjebb gyömöszölje a tartalmát. egy ideje sosó frankfurtba viszi az újrafelhasználható szemetet. tegnap reggel kiraktam a kuka mellé a helyes kis belső madzaggal bezárható sárga szemeteszsákot a konyhai szeméttel a kukák és a kék kukászsák mellé. ma már egy kiírás fogadott a földszinten, a lakás mellett (ami akár szólhat mindenkinek is), hogy kék kukászsákot ingyen lehet igényelni a városházán. jabazmeg, gondolom hat űrlapot kell kitölteni, és persze a kukászsák-ügyosztály nyitva van kilenctől ötig. kösszépen. majd csakazértis kék kukászsákot fogok munkaidőben igényelni. naná.