Folytatás

Na, a sztori vége lemaradt, a nagy felháborodásban észre sem vettem, hogy elment az idő, és már jött is a reptéri taxi.
Szóval a pupillatágítót, köszöntük, nem kértük, mire a szigorú doki kiakadt, hogy ez a teljesen vizsgálathoz igenis kell. Kérdeztük, utal-e valami arra, hogy rossz a szeme. Nem, de akkor is meg kell csinálni. Jó, akkor majd visszajövünk máskor. De 3 hónap a várólista. Nem baj, jobb is ezt télen csinálni, amikor hamar sötétedik, nem? Sok szerencsét, búcsúzott el a dokinő, mintha egy életmentő műtétre mondtunk volna nemet.
Amikor jöttünk haza, egyre inkább úgy tűnt, átcsesztek minket.

szemorvos

nabasszus, nem találok szavakat, újra meg újra végiggondolva a dolgot, a részleteket, egyre inkább átbaszás-szaga van a dolognak.
a tízperces consultatie-bureau-s gyerekorvosi vizsgálaton azt mondta legutóbb a nő, hogy biztos ami biztos alapon vigyük el Hannát a klinikára szemorvoshoz.
bejelentkeztünk, és hát három hónapos futamidővel ma kettőkor fogadtak minket - ezért megyünk csak ma este pestre, és megyünk le később a vízitúrára.
kettő előtt pár perccel ott ülünk a váróban, az indiai kisfiú, anyuka és nagyija, a marokkói család, és a román család az utcánkból., furcsa módon csupa külföldi vagy bevándorló.
jön egy helyes kis nő, mi vagyunk az elsők. kivizsgálja Hannát, ügyes, aranyos, nem könnyű egy két és féléves szemét vizsgálni. semmi gond, mindkét szeme jó, leragasztott szemmel is piszkosul jól felismeri a messze mutatott formákat (kör, négyzet, háromszög), majd a megfelelőjét felmutatja.
menjünk vissza a váróba, mert ő egy tanonc, megkonzultálja az eredményeket a dokival.
jön egy pasas, végigjátssza majdnem ugyanazokat a vizsgálatokat (már lassan egy órája szekálják szerencsétlent), vagyis játszaná, de Hanna bemondja az unalmast, elfordul, nem partner.
ekkor a csávesz bevágja az aduászt, pupillatágításos vizsgálat.
Sosó visszakézből nemet mond, ma repülünk, reptéren erős reflektorok, nem, köszi.
csávesz elvonul, bejön végre egy köpenyes (ez is egy tanonc volt, basszus), A doki, aki lekezelő, fölényes, de mi nem tágítunk, nem tágítunk.

háztartási baleset

már csak sajtit kellett volna reszelni a bolognaihoz, mikor megjött sosó az evezésből, és én sietve kanyarintottam egyet a recés késsel a sajtból, na meg a hüvelykujjamból is.
vérzett, de nem olyan nagyon, és csak a bőrbe vágtam bele, nem vészes az egész, úgyhogy raktunk rá ragtapaszt, aztán csók. éjjel párszor arra ébredtem, hogy valamihez hozzáérek, és nagyon fáj a seb, úgyhogy reggel ránéztem, mizujs. hát elég randa volt a dolog, a seb két széle jó messze egymástól, és még jócskán vérzett. na, akkor reggeli után irány az elüemszén az elsősegély.
szerencsémre szombat reggel nem volt senki, így rögtön bekerültem, és a dokinéni azt mondta, varrni már nem lehet, úgyhogy legközelebb 6 órán belül jöjjek, ha nagy a seb. így csak a szokásos vékony erős ragtapasszal fogta össze a sebszéleket fertőtlenítés után, aztán csinált egy nagy bumszli kötést.
na a vége az egésznek az lett, hogy Hanna kiborult, mikor már a kocsihoz mentünk, mert ő elfelejtette megmutatni a dokinőnek a ragtapaszát - szolidaritásból kért ő is egyet a kezére, és már ott tartott, hogy neki nagyon fáj a "sebe", neki is meg kell azt mutatni.végül azzal nyugtattuk meg, hogy szerdán a szemorvosnak is megmutathatja, az is doki.

összefoglalva, szájbarágva, de igaza van

a cucc története
eléggé kiborító volt a bad science legutóbbi része, amiben a csávesz elmeséli, mitől HIV-pozitív dél-afrikai népesség 30%-a (egy német-amerikai elmebeteg kardiológus, aki átpártolt a vitamin-bizniszre, politikai kapcsolatai miatt a politikai elit - köztük az egészségügyi miniszter is - elveti mai napig azt, hogy a HIV okozza az AIDS-t, ezért az AZT-t nem is kérik a betegek, mert azt szajkózzák be nekik, hogy az méreg, nem segít, bezzeg a csávesz vitaminkészítményei, na azok segítenek. kihalasztani a népességet, abban). gyakorlatilag érthetetlen, hogy büntetlenül lehet ilyet csinálni.
ezt meg sosó mutatta most, persze ez nem újdonság, aki hallott már a fenntartható fejlődésről, annak nem új az egész, aki meg nem, gondolom lehazugozza a csajt. de azért remélem, sikerül kiszállni ebből az ördögi körből valaha.
varrok is magamnak egy szoknyát holnap, és remélem a saját paradicsomunk is beérik még szerdáig.

gyereknevelési válság

hát, a tegnapi szabadnap után jött a bölcsimentes csütörtök, és ugyan viharos erejű a szél és bármikor eshet, megjártuk délelőtt a játszót - be is pisilt a merész kislányom, aki először merészkedett ki bugyiban a lakáson és valakinek a kertjén kívülre, hiába faggattam tízpercenként, hogy kell-e, egyszer csak ott csurgott a lábszárán a dolog.
mindegy, egyszer ezt is el kell kezdeni, mint minden mást.
node én kéremszépen én agyilag kifáradtam. nincs lelkesedés, hagyjanak engem békén van, pihenni akarok, gyerek nélkül, férj nélkül. jövő héten megyünk haza, megyünk vizitúrázni, aztán meg gyerek megy nagyszülőkhöz veresre, és én még nem tudom mit is szeretnék, de valami agyeldobós fröccsözős lángosevés jut hirtelen eszembe valami vízparti láblógatással összekötve. meg esti kertmozi. meg szandálban szoknyában este kiülni valami teltházas romkertbe.
hm, na kiveszem a csöveskukit a fazékból, tíz perc alatt puhára főtt már, most már csak keményedni fog...

dorade

múltkor panaszkodtam, úgyhogy most bepótoltuk a piacozást, és elmentünk a halasokhoz, és csak néztük az ismeretlen nevű és külsejű dögöket, míg aztán megkértük a nőt angolul, hogy segítsen. merthogy olyan halat szeretnénk, amelyikben nincs sok szálka, könnyű elkészíteni, de finom. ekkor odament a filékhez, mi meg nemet intettünk, hogy de nekünk egybe hal kell, csak a fenti szempontoknak megfelelő. 

és akkor mondta, hogy itt a dorade, magyarul aranydurbincs.

kértünk belőle kettőt, és sosó heves ellenkezése ellenére én szépen megkértem a nőt, hogy belezze ki, pikkelyezze le és vágja le a fejét.
otthon derült ki, hogy mindkét halnak sikeresen elvágta az epehólyagját, úgyhogy ki kellett vágni az epés részeket, de aztán egy szuper receptet találtam, és isteni finom vacsora kerekedett belőle.

szabadság, szeretem

istenem, ez a bölcsi mennyire egy jó dolog.
tegnap délután értem el arra a szintre, hogy most elég. nem bírom. szerencsére Anikóékhoz voltunk hivatalosak, szóval buszozás volt a program, aztán meg játék Levivel, szóval egy kis környezet változás, de ez a mai egész napos Hanna-mentes program nagyon kellett.
nyakig benne vagyunk a dackorszakban, megfejelve egy kis tiem-korszakkal (enyém Hanna-nyelven), szóval nemhogy pl nem pakol el maga után, ha megkérem rá, de ha én pakolok el, akkor is őrjöng, hogy azok az ő játékai, azokhoz ne nyúljak. a melegtől felborultak az alvás szokásai, néha annyira kifárad, hogy 3 órát lehúz délután egyhuzamban, ő, aki ezer éve nem alszik délután, de persze vasárnap az állatkert után hiába volt fáradt és álmos, és ezek miatt megahisztis, két hidegzuhany után volt csak hajlandó nyugton maradni, és persze a nyugtonmaradás után helyből elaludni. (azt a vonyítást, amit a hidegvíz alatt levágott, apám, azt hittem bejön a takarítónő, hogy kit nyúznak...)
szóval most nagylevegő van és ránckisimítás egészen  fél hatig. ommmm.

gelsenkircheni kirándulás

szombat reggel felpattantunk a vonatra, és fél 11-kor már Gelsenkirchenben is voltunk. Pip (apám) kijött elénk a pályaudvarra, onnantól kezdve Hanna a nyakában lógott egész hétvégén.

Vivinek az egyéni agilityben egy körül volt versenye (a junior agility eb-n) , kimentünk a pályára megnézni őket. valami őrjítő kánikulát fogtak ki, 35-39 fokokkal dobálóztak. locsolták is a kutyákat meg a versenyzőket rendesen, azért ilyen melegben versenyezni megaszívás. huszonegyedik lett Pogival az egyéniben, de vasárnap a csapatversenyben aztán másodikok lettek, ügyesek voltak. mondjuk szarul esett, hogy cikik voltunk neki, és próbált kerülni minket, nade remélhetőleg ez csak egy kamasz-allűr, és kinövi mihamarabb.

a hőség miatt le is léptünk a versenyről, mentünk parkot, árnyékot és hideg üdítőt keresni, aztán másnap meg elmentünk a zoom-ba, a helyi hiperszuper állatkertbe, ahol a szavannás területen kívül jó kis hűs volt. piszok nagy, alig a felét jártuk csak be, de nagyon szuper az elrendezése, tényleg egy hatalmas park állatokkal.

aztán hazahfelejövet egy idióta a vonatunk alá ugrott, és miatta meg a hőség miatt felborult az egész dbahn ice-rendszer, irtó sok vonat késett, volt olyan, ahol leállt a légkondi, és mivel ablakot nem lehet ezeken nyitni, sokan rosszul lettek az ötven fokos benti hőségtől, míg egy nő ki nem törte az ablakot (híreinket hallották). mi csak két órát aszalódtunk oberhausen hbf-en, ahol a szerencsétlen külföldi turisták végig engem ostromoltak, hogy tolmácsoljam géphang bácsit, mert csak németül mondtak be olyan mellékes infókat, hogy mégis hány kibaszott percet kell még az ötvenfokos padon ülni arra a szerencsétlen vonatra várva (persze a várakozási idő fokozatosan nőtt, nehogy az ember felálljon és valami hűvösebb helyet keressen magának).

na végre

hú, még emlékszem arra, mennyire lelkes voltam, amikor megtudtam, hogy kinyit az ermitázs európai leánymúzeuma, a hermitage amsterdamban, de aztán a megnyitókiállításra a cári család ékszereit hozták el, úgyhogy a lelkesedés le is lohadt azon nyomban: ezek komolytalanok.
de aztán a második hullámban jött a matisse-tól malevichig kiállítás, ami valljuk csak be, igencsak csábító ajánlat.
anyámat próbáltam rávenni, hogy menjünk el rá kettesben, de ő inkább delftre volt kiváncsi, meg igazából látta ő már ezeket eleget leningrádban. szóval maradt a kihívás, hogy akkor összeszedjem magam az egyik szerdán vagy pénteken, és hagyjam a dagadt ruhát másra, és bevonatozzak a'damba.
és lőn a most szerda, és nem szerveztem bevásárlást, takarítást, mosást, az időmet sem basztam el a neten, a kék lógolófülű kutyát is megkötöttem már nonónak, ráadásul hanna az apjával vitette el magát reggel a bölcsibe, szóval nem maradt más, minthogy az okostelefonommal szövetkezve nekivágjak a nagy kalandnak.
na jó, nem volt ez nagy kaland, simán odataláltam, még pénztárcát is vittem magammal (nem úgy, mint hétfőn, amikor hannával a madurodamba igyekeztünk), sőt, mi több, az éves múzeumkártyám sem maradt otthon.

a kiállítás qrvajó, sok a nagyon ütős kép, és a nagy húzóneveken kívül sok a számomra alig ismert festő szuperjó képekkel. szóval a direktor úrnak mégiscsak jó az ízlése - a kiállítás bevezetőjében az audiogájdban személyesen mondja el, hogy mit is akart, meg hogy is akarta.
persze a múzeumboltba is be kellett menni, szigorúan a múzemebéd után (ami mi más lenne is hollandiában, mint szendvics, bár nem eléggé stílszerűek, mert kaviáros nem volt - nem mintha meg tudnám enni a kaviárt), és ez a múzeumbolt is olyan, ahova könyveket nézegetni bármikor betérnék.
most nézem, hogy szemptembertől jövő márciusig viszont ez lesz:  The immortal Alexander the Great - The myth, the reality, his journey, his legacy. 
:(