jó belga anyag :)

az úgy volt, hogy hétvégére is pocsék (a tízes skálán konkrétan egyes) időt jósoltak leidenben, így aztán mentünk délre, keletre, nyugatra a kurzorral, hogy hol lesz egy csöpp napocska, és aztán 200 km-nyire, gentnél egészen szupi volt már az előrejelzés, és a gugli csodaszép középkori várat mutatott ott, szóval szombat reggel (egy gyors szállodafoglalás után) bepattantunk a kocsiba, és a hétvégét gentben töltöttük.
megnéztük a csodaszép várat, hanna irtó sokat lépcsőzött fel a toronyba meg le a toronyból, mint egy igazi királylány, de aztán elfáradt, meg kakilnia kellet, úgyhogy a városból csak annyit láttunk még, amik mellett elhaladtunk a szállóból jövet - szállóba menet (na az sem volt kevés, a történelmi városrészt nagyjából bejártuk).
aztán találtunk egy szupi parkos játszót, ott meg leálltak velünk dumálni anyukák, és megtudtuk, hogy hol lehet a közelben jót enni, ott vacsiztunk egy jót, és beszereztem egy szuper reklámképeslapot.
ez egy állati honlapot reklámoz, ami igazából egy online bolt, ahol iszonyatjó 100% pamut anyagokat lehet kapni.
ilyeneket:

bonyolódik

az ügy, herr ayénak írtam épp az előbb, hogy legyen kedves segíteni, nézzen utána, tényleg ki vagyunk-e regisztrálva KA-ból (merthogy ő bevállalta, hogy bemegy a városházára, és kijelent minket, meg megadja az új címet, és hát mielőtt nekiállok pampogni a familienkassenél, jó lenne tudni, hogy ez rendben van), de úgy tűnik nyugdíjba ment, mert visszajönnek a neki címzett levelek.
a bútoros haverjától próbálom kiszedni, hogy hol lehet őt elérni, hátha tud igy is segiteni.
ha nem, elég nagy meló lesz ennek utánajárni....

adócsalás

na, végre sikerült időt szánni arra, hogy beszkenneljük és lefordítassuk a német familienkassa ajánlottan küldött levelét, még szerencsésen a levélben vastag betűvel szedett időpont előtt egy hónappal, így legalább van időnk reagálni arra, hogy eljárást akarnak indítani ellenünk adócsalás miatt.
merthogy amikor hanna megszületett, kitöltöttünk mindenféle űrlapot, hogy kérünk gyermeknevelési hozzájárulást, vagyis elterngeldet, meg is kaptuk, fizették is.
aztán mikor elköltöztünk, herraye felajánlotta, hogy kijelent miket a városházán, és bejelenti az új holland címünket. és ezt valószínűleg meg is tette. de mint az pár hónappal később kiderült, a familienkassa továbbra is fizette az elterngeldet, én meg írtam nekik egy emailt, hogy szeretnénk lemondani róla, mert elköltöztünk. erre semmi válasz nem jött, pénz viszont jött továbbra is, de mindig volt valami fontosabb dolgunk, így csak legyintettünk. egészen nyár elejéig, amikoris valahogy rájöttek, hogy elköltöztünk, és kérték vissza azt a pénzösszeget, amit a költözés óta kifizettek. ezt én szépen vissza is fizettem, erre aztán válaszként jött ez a feljelentéssel fenyegető levél, ami arra kér minket, hogy mondjuk meg nekik, hogy hány gyerek él a háztartásunkban és hogy mennyi a bevételünk. ehhez konkrétan, mint egy banknak, ami kifizet egy állami juttatást, semmi közük.
na mindegy, hétfőn hívom a pasit, hogy hogy is van most ez....

émi, dóra, méhamindi és a többiek

vasárnap délután elaltattam hannát, és mackógatyában elnyúltam a kanapén, kezemben az orvosi biokémia vaskos kötete (kontakt hülyülés ellen), miközben áll a hétméteres kupi a lakásban, mikor is csöngetnek.
halk döbbenet az arcunkon, hogy tejóéég, mégiscsak átjöttek.
az ugyanis úgy volt, hogy émi és anyukája, gven etették a virágokat és locsolták a halakat míg mi pesten voltunk, és sosó, még amikor én krakkóban voltam, szólt nekik, hogy most hétvégén jöjjenek fel.
aztán sosó addig rágta a fülemet, hogy szóljak már nekik, hogy vasárnap délután jöjjenek fel, míg végül szombat délután lementem, de persze nem voltak otthon, így haláli nyugalomban képzeltük eltölteni a délutánt, amikor hanna is nyugton van végre.
persze ők jöttek, és valahogy hannát sem keltették fel, émi elvolt a nagyszobában viszonylag csöndben, a teafőzés, sütiosztás (az előző napi szülinapi barackos túrós csokis piskótából volt még) sem ébresztette fel őt, szóval aludt mélyen még vagy egy órát.
éminek múlt héten kezdődött a sulija, ez volt a nagy téma, és valahogy szóba kerültek a rajzfilmfigurák, hogy a négyévesek között is már megy a ciki-menő téma, ismeri-nem ismeri megamindy-t vagy dorát alapon. az hozzátartozik a sztorihoz, hogy émi, mióta csak ismerjük, folyton a tévén lóg, hiába gyerekfejlődéssel foglalkozik az anyja, nemcsak rajzfilm, de híradó is megy, ha ők otthon vannak. most már legalább tudjuk, hogy elvi okai vannak, nehogy ciki legyen a gyerek a suliban.
elsőre komolyan elgondolkodtatott a dolog, mert persze simán kiközösítik a lurkók azt, aki kilóg a sorból, és persze sokszor lát az ember a függönytelen ablakokon át be a nappalikba, ahol a gyerekek nagy része a tévén lóg, nade muszáj órákat a tévé előtt töltenie valakinek ahhoz, hogy ismerje a rajzfilmsztárokat? végülis a marketingesek jóvoltából a poharakon és pólókon kívül a füzetekig és cerkákig van ezekből minden, a dorát én komolyan a közértből ismerem, mert egy nagyon finom töltetlen-csokitlan gyerekkeksz (na, ez a candylandes kép azért elég ütős, nem?). teletabija is előbb volt hannának boti-luca révén, mint hogy tudta volna, kik ők, sőt egyszer még teletabis füzetet is vettem neki, mert tök aranyos feladatok voltak benne, olyan figurákkal, amiknek ő este vacsorát főz. persze azóta ránk tukmálták krisztiék a dévédét, és megnéztünk teletabifilmet, de mondom, ez nem feltétlenül kell ahhoz, hogy ismerje őket a gyerek.
szóval élve a szupermarketek gagyi kínálatával, megmarad a kecske és jóllakik a káposzta is, vagyis lehet menő egy kölök úgy is suliban, hogy nem néz meg egy részt sem azokból a szarokból, és max csak a vízipókot meg a vakondot nyomja, vagy télen a mazsola fürdik és a misi mókus megy a diavetítőn.
most egyébként nincs semmi sem, mióta pestre utaztunk, hálistennek elfelejtődött ez a filmnézés, istenes kiborulások voltak azért már abból, hogy még egyet nézett volna kiskölök, de mi nem engedtük. persze tudom, ez nem marad így örökké, de ha ő nem kéri, én nem rakok be most semmit, és nikkelodeonunk vagy CN-ünk meg asszem nincs is. mindenesetre mi csak akkor kapcsolunk tévét, ha a gyerek már tutira alszik vagy vuvuzelázik az egész utca.

ugráló

mióta elindultunk pestre, hanna ezt ismételgeti, hogy "inkább ugrálóba mennék", de szegénykém csak most hétfőn jutott el oda, és akkor is csak azért, mert annyira szar idő volt, hogy semmi mást nem lehetett csinálni ötös erősségű szélben és esőben, nameg hétfő reggel, és "szerencsére" sosóra is rájött a hasmars (de úgy tűnik csak a szombati esti fiús sörözéstől - vicces, hogy martijn szülinapját pont az ő szülinapján mentek el megünnepelni m. haverjaival), szóval legalább itthon állt a kocsi, hogy elvigyen minket az ugrálóba.
viccesen ugrál már a kismacska, kirakja oldalra a két mancsát, és még eléggé furán próbál egyensúlyozni, de már két lábbal ugrik el, és élvezi nagyon. mondjuk azt is, hogy két egymással szemközt levő urgálóba átfut - trambulinon futni is vicces dolog ám.
és most, hogy egy csomót nőtt a lába, fel tud mászni egy csomó dologra egyedül a mászóvárakban, főleg, hogy megmutattam, hogy az oldalt levő hálóba be tudja akasztani a lábát. élvezte nagyon, bár néha rájött az önzőzés, amikor is nem enged másokat az általa kisajátított játékhoz. jaj, tegnap nagyon vicces volt: a nagyjátszón a lovas-biciklis-körhintára szeretett volna felülni, de már ült rajta egy nagyobb kislány. hanna felült egy mellette levő hintabohócra (bohócos hintaló), és onnan kiabált a kislánynak, hogy néé, nie doen. :)
ez mondjuk kezd néha enyhülni, néha hajlandó együtt is játszani valakivel, de azért annál százszor jobb, mint amikor szó nélkül elvonult és elkezdett bőgni, ha valaki elvett tőle valamit, vagy megelőzte a csúszdánál. most már harcol meg megvédi a kezében levő dolgokat, sőt, még a többit is, úgy kell néha leszerelni, hogy ne verje meg a homokozóba bemászó másik gyereket...
most, hogy másfél hete hasmenése van, és a doki szerint (szokásos szöveg: vírusfertőzés, majd meggyógyul magától) mehet közösségbe, a legnagyobb szívfájdalma hanninak, hogy nem eheti a megszokott junkfoodokat, az ugrálóban a csipszet, a játszón meg a fagyit - irtó nehéz olyan helyet találni itt, ahol normális kaját adnak, csak a műanyag kaja megy mindenhol, úgy kell agyban kisakkozni, melyik kevésbé rossz, de nyalókát, cukorkát nem kap, így ami azokon kívül van, jön.

Lehet, hogy nem a legjobbkor olvasom a Kukockij eseteit. Vagy pont jókor. Még nem tudom.
az a formalinos hagymás szövetminta azért eléggé ütött...
update: de, mégiscsak jókor. még csak a felénél tartok, de piszokjó.
és a hülye hormonok is a helyükre rázódtak (remélhetőleg), szóval jövő héten kezdődik Natashánál az őszi órarend, és mivel szerda meg péntek reggel is van pilates meg do-in,újra nekiállok, ez a majd itthon jógázom ez hetente egyszer, ha összejön.

Csak türelem

Mondtam már, hogy utálok várni?
Kivagyok,
hogy hetekig nem válaszolnak, hogy köszi, de te nem kellesz erre az állásra,
hogy (most éppen) 23 naponta várjak arra, hogy most végre hátha nem jön meg, hogy ha érzékeny a mellem, vagy émelygek és hüjeségeken sírok, rögtön tudom, most összejött, és két napra rá kiderül, hogy mégsem, hiába volt ott az a halvány második csík
hogy nem járok tornázni, mert mi van, ha pont most nem fog megjönni,
hogy úgy várom az estéket, a szerdákat és péntekeket, mint Ivy a szabadnapját a Csengetett, Mylord?-ban, pedig sokszor csak elbaszom az időmet üres aggyal.
Egyébként nem agyalok azon, hogy mi lett volna ha, de most régnemvolt rossz kedvemben a szivem szakad meg, hogyha eszembe jut, hogy most a kezemben fognám ketteskét, ha... Hüje hormonok...

meló

jelentkeztem egy tökjó posztdok állásra az egyetemi klinikán. szumoilálással foglalkoznak, csöppet biokém irány, de izgalmas téma, és egy csomó tapasztalatom passzol a követelményekkel. egy éves előszerződés, két év potenciális hosszabbítással. mondjuk a rugalmas munkaidőt meg a külföldi munkát majd az interjún tisztázni kell, ha addig eljutok egyáltalán.
próbáltam hívni a pasast, hogy szóljak neki, szabin leszünk, nem biztos, hogy olvasom rendszeresen a leveleket, nehogy amiatt lemaradjak. nem vette fel.
szabiról visszajövet próbálom hívni (Sosó nógatására, szerinte az jópont, ha valamelyik jelölt lelkes), semmi. emailre semmi válasz. nem túl jó jel.
és nem volt túl szívvidító az sem, hogy krakkóban összefutva Sebastiennel és Viviennel ők arról meséltek, hogy se Párizsban, se Londonban nem találnak megfelelő (már nemcsak posztdok, akármilyen szakmán belüli) melót már több mint egy éve.
úgy tűnik, most nem nagyon kellünk :(

kicsit durrell-es

keserédesen vicces egy könyv, ezer éve nem olvastam ilyet, amin muszáj röhögni, olyan vissza nem tartható hahotázással és vihogással, hogy ember könnye is kicsordul és a hasa is megfájdul bele. és ráadásul letehetetlen, pedig hát nem egy észveszejtően izgalmas sztori, najó, néhány történeten izgulsz, hogy mi a vége, de alapvetően annyira jó elmerülni a világában, hogy kimászni onnan nincs semmi de semmi kedved.

inkább ne meséld el

csomó mindenről szeretnék írni, de mikor leülök, csak a mitörtént-lista jön ki belőlem, és érzem, hogy tökre le kéne írni a dolgokat, azt, hogy mi jár a fejemben, mert jó dolog visszaolvasni azt is, nemcsak a mitörténtet, de közben tudom, hogy ki a frászt is érdekel ez az egész, ami egy csöppet elkeserít, merthát minek is írni, ha nincs ki olvassa, de akkor meg megint arra gondolok, hogy leszarom, elég az, ha nekem az jó, hogy majd visszaolvashatom.
mostanában nem állok túl jól visszajelzések és önértékelés terén, persze ez csak néha tör felszínre.
még régebben beszélgettünk andival arról (a méregdrága szaunakomplexben egy szál fürdőköpenyben az étterem bőrfoteljeiben), hogy itt kinn más témákról beszélget az ember, bezzeg régen pesten filozofáltunk, az élet nagy kérdéseit meg kellett fejteni, de mostanában már csak a felszínes témák maradtak. nem kell magunkat vagy a másikat megváltani.
lehet, hogy csak nem kerül az ember olyan viszonyba már senkivel, akivel eljutna ilyen szintre.
lehet, hogy ennyi idős korban, egy más kultúrkörben nem illik vagy hogyismondjam, nem szokás ilyen témákról dumálni.
vagy már elmúlt az a fajta naivitás, amin keresztül nézve az élet nagy dolgai megemészthetők, átformálhatók, vagy akár csak megláthatók lennének.
az ember önkéntelenül tompul, csiszolódik, alkalmazkodik, és az élet hoz kisebb, bár aktuálisan marginálisabb problémákat, és talán nagy sokk kell ahhoz, hogy aztán újra rátaláljon azokra a kérdésekre, amelyekre régen sem talált választ.
amúgy kösz, jól vagyok, csak éppen olvastam Imma Monsóttól  az Inkább ne meséld el-t.
megérte.

krakkó

aztán ahogy visszajöttünk leidenbe, másnap már mentem is tovább krakkóba, Sylwia és Kevin esküvőjére. Krakkó az egyik leszuperebb város a világon, komolyan, meseszép belváros, qrvajó kerületekkel, hihetetlenül hangulatos kiülős és beülős helyekkel. péntek este, miután átvedlettem a zuhany után - harminc fok volt este hatkor - nekilódultam a zsidó negyednek, a Kazimirznak, és megtaláltam azt a elmondhatatlanul sajátos varázsú helyet, ahol annó Eszterrel söröztünk kávéztunk, aminek a belső helysége egy békebeli szalon, vörös anyaggal borítva a fala, festmények, kerek faasztalok, és a következő szoba egy szekrényajtón keresztül közelíthető meg.
kiültem egy sörrel meg egy doboz cigivel (szabadság!!!), a székek pont az új térre néztek (tiszta moszvatér), ahol a buliba igyekvő fiatalok sora kígyózott a melegszendvicses pultok előtt. aztán üzent Sylwia, hogy benn söröznek a városban, csatlakozzak. pár sör után még éppen elcsíptük a pirogfesztivált zárás előtt, aztán csatlakoztunk Kevin haverjaihoz.
másnap bejártam a Kazimirzt, aztán délután meg jött az esküvő. a templomi, egy lengyel pappal, aki hosszasan ecsetelte németül, hogy sajnos angolul nem tud, de mivel Kevin félig német, meg a haverok nagy része onnan jött, az is nagy segítség lett volna, ha elmondja a lényeget németül is. de nem.
az egyórás macera után visszasétáltunk a hotelbe, ahol a vacsora meg a buli volt. volt ott minden, ami tipikus lengyel: pohártörés a koccintás után (csak az ifjú pár dobált), szüntelen éneklés (sztóla, sztóla című lengyel éljen éljen dalocska, amit a német srácokkal a végén majdnem kívülről fújtuk), finom vacsi, bár az asztalon csak üditő meg víz és vodka, sör bor sehol :) - azért ők is sok mindent vettek át az oroszoktól, hiába tagadják.
aztán megjelent népviseletben egy háromfős zenész-és kornyikálós banda, meg két vőfély-szerűség, és elkezdtek garázdálkodni (mindezt persze lengyelül, Kevin angol rokonságával együtt semmit nem értettünk az egészből, néha elszabadult egy-egy angol mondat magyarázatképpen, de csak nagy ritkán): kalodába zárták a férjet, és baltával megborotválták (na ez neki is meglepetés volt, szegénykém), majd megtették ugyanezt a feleség tanújával, de neki a lábát borotválták, ami valljuk be, elég bizarrul nézett ki. aztán kiszedtek nyolc embert a tömegből, köztük volt Kevin 16 éves unokaöccse is, és két négyes csoportot csináltak, majd odaadtak nekik egy ősrégi fa sílécet, rajta négy, pálesszel teli pohárral. a sílécet fogva kellett kiinniuk a piát, és mikor leengedték a lécet, ha valakinek maradt a poharában, vagy lepotyogott a pohár, újrázás jött. három kör után jött a második csapat szintén három körrel. szerencsétlen kiválasztottak totál beállva ültek le ezek után.
aztán megint kaja jött, meg diszkófíver, aztán meg a nyivákoló-és obégatózenekar szórakoztatott minket, majd jött a szingli-szívatás: menyasszony hajából virágocska melyik őt körbetáncoló leánynak hull vajon a lába elé, illetve melyik fiú kapja el a vőlegény nyakkendőjét. aztán szinglik körtánca, szigorúan fiú-lány-fiú-lány felállásban, majd néptáncoktatás, random módon kiragadott áldozatoknak.
csöppet fura egy buli volt, nem tudom, ki élvezte ezeket a szívatásokat (Sylwia nem úgy tűnt, mint aki nagyon élvezné, pedig ős szervezett mindent), ráadásul két-háromóránkét etettek meg minket hússal-krumplival, a tánctér meg ott volt az asztalok mellett, ahol körben riszálta magát néhány elvetemült, de hiába gurítottuk le sorban a vodkákat, nem igazán volt buli-fíling, inkább kijártunk cigizni meg dumálni az utcára. én négykor feküdtem le, a többiek még masszívan nyomták tovább.
az azért kiderült, hogy irtó jófej haverjai vannak Kevinnek :)
meg az is, hogy mindenhova, de tényleg, mindenhova kell vinni egy kényelmes papucsot, akár húsz fokot és esőt jósolnak, mert az újonnan vett szandál úgy szét tudja cseszni az ember lábát, hogy csak ihaj. (és ez egy zárt cipőre is vonatkozik negyven fokos előrejelzésnél.)

nyár

három pesten töltött hét és egy krakkói hosszúhétvége után eléggé lelombozó a zuhogó eső és az alig húsz fok, tisztára végeanyárnak fíling kering a levegőben - najó, ma éppen süt a nap, és papucsban is  ki lehet menni, és tegnap este se fagytunk meg Andiéknál a kerti lecsózáson (megjegyezendő, Wout először kezdeményezett játékot Hannával, a kis wippwappon ketten mérleghintáztak, wow).
szóval voltunk pesten, meg veresen, meg a szigetközben, és mindegyik jó volt.
a vízitúrától csöppet rettegtem, lelki szemeim előtt már Dttvel ordibáltam, amiért Berconka végigverte az összes gyereket, de azt kell mondjam, akárhányszor csak félve állok hozzá ezekhez a gyerekes bulikhoz, hihetetlenül jól sülnek el. az evezés része is klafa volt, Hanna az ölemben ült a kenuban a vadiúj pufi vízen-fenntartós fürdőruhájában, és amikor a srácok csobbantak egyet a Duna közepén, borosspetitvel meg badárbalival pancsiztatta magát, és igencsak élvezte a lubickolást. amúgy borosspeti volt a sztár, egész végig őróla dumált :)
szóval pénteken, amikor Julával meg Molival lementünk, még javában tombolt a kánikula és a szúnyoginvázió, beeveztünk az ártéri erdőkbe is, fogtunk békát meg tetszhalott szitakötőt, este meg főztünk, és Berci belesett egy tányér forró lecsóba. szóval volt izgalom addig is dögivel, de aztán éjszaka megérkezett a vihar, és Zozó beszopatta Sosót, hogy itt tuti jégeső lesz, és hát nekérdezd miért, de apósom erősködött, hogy a mercit vigyük, ami persze eléggé furán vette ki magát, egy merdzsó a szigetközi pöcsömfalván, na mindegy, szóval a mercit féltette a drágám, úgyhogy éjjel alig aludt, mert ahogy rákezdett a vihar, ő a kocsira terítette a pokrócokat és benn ülve várta a jeget. aztán meg árkot ásott hajnalok hajnalán Istuval, mert egy csomó sátor körül bokáig ért a víz, és megpróbálták csatornákkal elvezetni azt, mielőtt a sátrak beáznának.
aztán szombatra megjött a hideg, és mi őriztük a tábort egész nap, és dumáltok a terhes meg kisbabás csajokkal, meg a helyét nemigazán találó képviselőasszonnyal :) este még ugrált egy sor Hanna a felfújhatós matracon, úgyhogy ezen az éjszakán azért nem aludtunk, mert Sosó háromóránként a lábpumpával fújta fel a leeresztett óriásmatracot - és én hiába nem a matracon, hanem csak egy iciripiciri polifómon aludtam (volna), mindig felébredtem a pumpálásra, hiszen a matracról lemászva az én lábamon landolt kedves férjem.
aztán vasárnap összepakoltunk és útközben hazafele menet mindannyian beültünk kajálni egy helyre, ami nyitva volt, ahonnan nem utáltak ki, és ahol nem voltak riasztóan magas árak (nem igazán vicces négy autónyi emberrel egyeztetni, hogy akkor ha ez nem jó, merre tovább).
aztán családoztunk, itt is, ott is, bár inkább a Rozáliában voltunk megint (ahol Krisztiék ágyával szenvedtünk sokat, ilyen kemény ágyon lehetetlen jókat aludni, ja és persze befigyelt a bolhasztori is ráadásnak, ha már alvás). Apóst, aki egy elvetemült hipochonder még egy ujjbegyes vércukorméréstől is rosszul van, pénteken műtötték lágyéksérvvel, és otthon szenvedett lábadozott, míg ott pesten voltunk, Kati meg végig dolgozott, vagyis majdnem végig. Anyu meg végig vagy majdnem végig veresen volt, szóval ha vele is akartunk találkozni, oda kellett kihurcolkodni. aztán egyik nap, mikor pesten voltak, Hanna ott aludt anyáméknál teljen egyedül, és mindannyian élvezték a dolgot. mi is :)
mi meg voltunk kettesben moziban, néztünk spanyol filmet, ami után enni kellett, meg angol filmet, ittunk romkocsmákban, meg találkoztunk verával is, szintén egy romkocsmában, meg egy félreértés miatt mindketten bulztunk a hajón a két Balival (valami kommunikációs malőr történhetett, aszittem Sosó csak elvisz, ő meg hogy ő is jön, és hát miért is ne jöhetett volna, ha volt kedve), szóval jó sokat le tudtuk adni Hannát, ami azért ránk fért.

a spanyol film

gugli-lista

nem is tudom miért kattintottam rá pár hónapja arra, hogy kereshessen a gugli a blogomban. mindegy is, mert így aztán hű de megugrott az olvasottságom. és nem is akárhogy, izgalmas dolgokat keresve tévedtek ide. íme a keresőszavak listája, ami alapján rámtaláltak:

ujjlazító gyakorlat
festéktelenítő ajtó ablak
nyelvrákom
akváriumban halpisi
tablettanyomó
műzlitartó
5-Alpha-Reductase-Deficiency
haligali petra
boogalo babakocsi
nagy mellű nők klubja
nem karmos egyészujjas
mike leigh naked quoay

Csípés

Az idei vízitúra szuper volt, csak sajna sok volt a nyuszog, nagyon de nagyon sok. És érdekes módon csak pár nappal később kezdtek viszketni a csípések. Talán ezért nem volt fura eleinte, hogy Hanna kezein sok a csípés, meg hogy viszket, hiába voltunk már pár napja Pesten. De amikor egyik délutáni alvása után az arca is totál piros pötty volt, de szúnyog sehol a szobában, kezdett gyanús lenni a dolog. Ágyneműcsere, padlószőnyeg és matracporszívózás után leültem, hogy utánanézzek, mi csíp így, és ekkor az asztalon sétáló hangya ugrott egy nagyot. Elkaptam, csak körömmel pattant szét, vagyis bolha volt a tettes, ami perszehogy Kriszti kerti macskáiról jött át Hannára, anyós minden nap megsimogattatja őket Hannival etetéskor.
Este sörözés volt Zsófival, kértem Sosót, hogy mossanak feltétlenül hajat a gyereknek, tuti ott lapulnak a dögök, csupa csípés az arca meg a homloka.
Éjfélkor gyerek az ágyunkban, de az csak reggel derül ki, hogy nemcsak egy órás esti mese volt a nagyival, így csak fél 11kor aludt el a kölök, így garantált a hisztis nap, de hajmosás sem volt, így persze a bolha éjjel újra támadt. Hanna feje, keze és lába majdnem egybefüggő vörös viszkető dudor, de a közös ágyhasználatnak köszönhetően az én lábam is csupa csípés. Gyors hajmosás a gyereknek reggel, majd ezek után apósom benyög egy "ti mániások" vagy vmi hasonló megjegyzést, hát nem mondom, kellett egy nagy adag önmérséklet, hogy fel ne robbanjak.
Szerencsére aznap reggel jött Apu, hogy kivigyen minket kettőnket Hannival Veresre (na persze anyám rögtön tudta, hogy ez bizony bárányhimlő), és aztán ott is aludtunk, így Sosó tudott dolgozni, meg a macskákat bolhátlanítani, meg kiteregetni az összes ágyneműt, pizsamát, ahol csak a bolha lepihenhetett.
Tegnap este újra a Rozáliában aludtunk, szerencsére már bolhamentesen, de szegény gyerek képe még mindig teli van a gyógyulófélben lévő csípésekkel.
Ezek után tegnap este, mikor anyós fürdette a kölköt, az elesett a kádban és beverte a víz alatt a fejét. Nem hiszem, hogy hisztis picsa lennék, ha most azt mondanám, hogy nyugodtan nem hagynám rájuk pár napra a gyereket.