na, most már elmondhatjuk, hogy a három hétig tartó hányinger és émelygés nem kistesót jelentett. valamit elkaptam, az australnál evett fagyi után kezdődött, másnap konkrétan azt hittem, hogy ha megmozdulok, akkor behányok és beszarok, de aztán mégsem, de aztán három hétig el-elkapott az öklendezés. nem volt egy vicces dolog. de hálistennek csak volt.
Hanna már második hete már szerdán is jár bölcsibe, mostanában az apja viszi, ha teheti, és most már egészen jól bírja mindkettő. merthogy sosó is ugyanúgy kiborult, amikor a gyermek szívszaggató bőgést vágott le, amikor az első alkalommal próbálta otthagyni a kegyetlen bölcsisnéniknél. tizenegyig nagy nehezen kibírta, hogy ne hívja fel őket, de amikor azt mondták, hogy minden oké, megnyugodott.
Hanna is egyre jobban bírja a bölcsit, imád kinn lenni a kertben, játszik a nagyokkal, meg átkéredzkedik egy másik csoport nénijéhez - most már nem a hintában ül, ha érte megyünk. ma már kenyeret is hajlandó volt enni ebédre, meg reggel is ivott egy kis gyümölcslevet, ami tényleg nagy szó.
amúgy hihetetlenül sokat mozog, ha éppen van kedve sétálni, akkor a világ végéig el elmegy, felmegy a játszón a dombra, sőt, most már elég keményen önállósodik: ott marad a kisszékén, ha elmegyek üdítőért, vagy ha ülök a padon, pápávál elköszön és elmegy egy körre. nade ha nem akar sétálni, akkor kiborító jeleneteket rendezünk, mert én nem akarom felvenni és hazacipelni, ő meg nem akar jönni, megáll, elfordul, bőg, és meg sem mozdul, hiába megyek nélküle haza.
most már hihetetlenül sok szót mond, mondanom sem kell, hogy túlteng köztük az állatok neve, mint vauvau, kárkár, cica, pók (pó), patkány, kacsa (kaca), béka (békabékabéka), de már mutogat az ablakra, ha teherautót hall, hogy kukásautó (kuká). persze naponta hatvanszor mondja, hogy apa, anya helyett meg néha napján mond egy nyanyát. tisztán mondja, hogy kakaó, kávé, tea, rágó, pedig ebből csak kakaót kap, és a számok közül a kettő irtó nagy kedvenc. sokszor megjelenik két békával-kacsával-teletabival, és vigyorogva mondja, kettő. a régi szavak is néha elő-előkerülnek (popó, kaka, lámpa, nyamnyam, kukucs), de azért az újak gyakoribbak.
persze sokat mutogat, meg bólogatva mutat dolgokra, és kérdezi közben, hogy jó?, ha valamit szeretne csinálni. sokszor másra mutogat, ha pukizik, és kérdezzük ki volt az :)
az esti mesét meg úgy kéri, hogy mondja, ki szerepel benne, a vauvau, kárkár vagy békabékabéka - ezek mind a könyvtári szerzemények, hihetetlen kedvencek, nem is tudom, mi lesz, ha vissza kell őket vinni. talán az utazás majd elfeledteti vele a könyveket, majd jönnek más kedvencek.
merthogy jövő szombaton megyünk haza, három kemény hétre, már várom azért, kíváncsi vagyok, milyen időnk lesz, meg hogy fogjuk a családokat bírni - én már előre borsódzom a kötelező ebédektől, beszólásoktól, stb. na, majd meglátjuk, milyen lesz...
péntek, július 31, 2009
kedd, július 28, 2009
szopókalap
vannak dolgok, amik rosszul érintik az embert.
mint például az, hogy wilkoék gyereke, akit annyira izgatottan és szeretettel vártak, a szülés beindulásakor előreesett köldökzsinór miatt súlyos agykárosodást szenvedett. nem hitték, hogy egyáltalán életben marad. de túlélte azt egy egy napot, amit a dokik jósoltak neki, sőt, pár hétre rá haza is vihették a kórházból. egy éves lehetett, amikor meglátogattuk őket, Gero akkor a mindennapos fizikoterápia ellenére még csak a földön kúszva közlekedett, és egyértelműen látszott rajta, hogy nem teljesen ép. de élt, kommunikált, mosolygott.
vagy az, hogy wilko, a mindig vidám, jókedélyű, a németek közül a legnyíltabb, legközlékenyebb és legjobbfej srác, akivel irodalomról, művészetekről vagy akár az élet dolgairól úgy lehetett beszélgetni, mint senki mással, és aki a főnöke elköltözése miatt megkapta a laborvezetői poziciót, napról napra karikásabb szemű és kialvatlan, és hogy vicc nélkül mondja, nem érdemes gyereket vállalni, mert szívás az egész.
és persze az, hogy amikor eljöttünk KA-ből, nem tudtunk elbúcsúzni, és akkor sem jelentkezett, amikor meghívtam a védés utáni mulatságra.
persze mindennek van oka, most jött egy levél tőle.
"Dear Eva,
I wanted to write you for a long time, but unfortunately, we are quite stressed since this April. Gero started to suffer from epileptic fits and since then, we regularly have to call the ambulance and stay in hospital for a couple of days. As the fits are not predictible and the medication has to be given in slowly increasing concentrations, and several drugs usually have to be tested (we are administering the second drug now), we are never safe from being in an emergency situation from one minute to the other. Quite often I already had to interrupt or terminate experiments and leave for hospital and things are left undone and you work extra hours, etc. I guess, you can imagine.
Be that as it may, finally now I manage to sit down and write these few lines. How are you? How are Peter and Hanna doing? How is it going in the Netherlands? What about your paper?
All the best
Wilko "
mint például az, hogy wilkoék gyereke, akit annyira izgatottan és szeretettel vártak, a szülés beindulásakor előreesett köldökzsinór miatt súlyos agykárosodást szenvedett. nem hitték, hogy egyáltalán életben marad. de túlélte azt egy egy napot, amit a dokik jósoltak neki, sőt, pár hétre rá haza is vihették a kórházból. egy éves lehetett, amikor meglátogattuk őket, Gero akkor a mindennapos fizikoterápia ellenére még csak a földön kúszva közlekedett, és egyértelműen látszott rajta, hogy nem teljesen ép. de élt, kommunikált, mosolygott.
vagy az, hogy wilko, a mindig vidám, jókedélyű, a németek közül a legnyíltabb, legközlékenyebb és legjobbfej srác, akivel irodalomról, művészetekről vagy akár az élet dolgairól úgy lehetett beszélgetni, mint senki mással, és aki a főnöke elköltözése miatt megkapta a laborvezetői poziciót, napról napra karikásabb szemű és kialvatlan, és hogy vicc nélkül mondja, nem érdemes gyereket vállalni, mert szívás az egész.
és persze az, hogy amikor eljöttünk KA-ből, nem tudtunk elbúcsúzni, és akkor sem jelentkezett, amikor meghívtam a védés utáni mulatságra.
persze mindennek van oka, most jött egy levél tőle.
"Dear Eva,
I wanted to write you for a long time, but unfortunately, we are quite stressed since this April. Gero started to suffer from epileptic fits and since then, we regularly have to call the ambulance and stay in hospital for a couple of days. As the fits are not predictible and the medication has to be given in slowly increasing concentrations, and several drugs usually have to be tested (we are administering the second drug now), we are never safe from being in an emergency situation from one minute to the other. Quite often I already had to interrupt or terminate experiments and leave for hospital and things are left undone and you work extra hours, etc. I guess, you can imagine.
Be that as it may, finally now I manage to sit down and write these few lines. How are you? How are Peter and Hanna doing? How is it going in the Netherlands? What about your paper?
All the best
Wilko "
péntek, július 17, 2009
hétfő, július 13, 2009
durva
persze egy özpetek filmtől ne várjon az ember önfeledt vidám szórakozást.
de azért ez most eléggé ütős volt. amin sokat rágódik az ember utána is.
kellett már egy ilyen.
még.
Vivi
megjárta a hadak útját, 14 évesen egyedül iderepült (életében először repült, szegénykém, nagyon be volt szarva, az elmúlt egy hónapban vagy négy gép zuhant le), eltöltött velünk egy hetet, majd hazarepült.
mindenki egész jól vette az akadályokat, sosó is csak egyszer szólt be vivinek, aki egy tíz perc múlva elő is jött a wc-ről kisírt szemekkel, vivi szó nélkül tűrte, hogy hanna hajnali hétkor keltegesse. hanna volt a legtündéribb, irtó jól elvolt vivivel, sokszor kézenfogta, úgy sétáltak, sokszor odavitte neki a játékait, hogy játszanak, ette a kaját a tányérjáról, és vivi meg nagyokat vigyorgott ezen. magától nem kezdeményezett volna vele semmit, de így, hogy hanna tukmálta magát rá, jól eljátszottak.
voltunk mindenfelé, a libás parkban piknikezni, a tengerparton, amsterdamban kettesben, a piacon, a múzeumok éjszakáján, egy tóparti strandon meg az avifaunában. jó kis hét volt, jól kifárasztottuk magunkat meg a kölköket...
mindenki egész jól vette az akadályokat, sosó is csak egyszer szólt be vivinek, aki egy tíz perc múlva elő is jött a wc-ről kisírt szemekkel, vivi szó nélkül tűrte, hogy hanna hajnali hétkor keltegesse. hanna volt a legtündéribb, irtó jól elvolt vivivel, sokszor kézenfogta, úgy sétáltak, sokszor odavitte neki a játékait, hogy játszanak, ette a kaját a tányérjáról, és vivi meg nagyokat vigyorgott ezen. magától nem kezdeményezett volna vele semmit, de így, hogy hanna tukmálta magát rá, jól eljátszottak.
voltunk mindenfelé, a libás parkban piknikezni, a tengerparton, amsterdamban kettesben, a piacon, a múzeumok éjszakáján, egy tóparti strandon meg az avifaunában. jó kis hét volt, jól kifárasztottuk magunkat meg a kölköket...
harmadik
altatás után bementem a szobába, sosó a szüleivel beszélt addig, de akkor elhallgattak, én kérdeztem, mivan, de olyan feszélyezett lett a hangulat, és tamás mondta, hogy akkor ő most elköszön, én egyre kevésbé értettem, hogy mi van, mire rákérdeztek, hogy tudom-e hányadika van.
mindketten elfelejtettük a házassági évfordulónkat. aznap vitte ki sosó vivit eindhovenbe, és rakta fel a gépre, valahogy a nyolcadikához idén csak ez kapcsolódott, hogy eddig van itt a vivi, más nem.
a harmadik.
mintha a harmincadik lenne, komolyan úgy érzem. az elmúlt egy-két év mintha két-háromszoros szorzóval telt volna el. vagy tíz. durva.
mindketten néztünk nagyokat, hogy hát igen, papíron nyolcadika, de igazából huszonkettedikén volt a buli meg az egész felhajtás, és persze nem emlékszik egyikünk sem, hogy mit beszéltük meg, melyiket is fogjuk majd tartani.
sebaj, van ilyen.
asszem ez így van determinálva, mindketten elfelejtjük az ünnepeket, szülinapokat, úgy kell mindenhova rimájndereket rakni, hogy nehogy sértődés legyen. (pénteken a masszázsra felejtettem el elmenni.)
másnap kaptam belga csokit meg pezsgőt, aztán pénteken meg én szereztem be egy közös wiis agytornát, ami irtó vicces, de nagyon leterheli az ember agyát este kilenc után nekikezdve. nade erre jó egy kis belga csoki, feltuningol.
csak nehogy sosó beszerezzen egy másik távirányítót, mert akkor mehet a párhuzamos hajsza, na azon tuti összekapunk, ha vesztek :)
mindketten elfelejtettük a házassági évfordulónkat. aznap vitte ki sosó vivit eindhovenbe, és rakta fel a gépre, valahogy a nyolcadikához idén csak ez kapcsolódott, hogy eddig van itt a vivi, más nem.
a harmadik.
mintha a harmincadik lenne, komolyan úgy érzem. az elmúlt egy-két év mintha két-háromszoros szorzóval telt volna el. vagy tíz. durva.
mindketten néztünk nagyokat, hogy hát igen, papíron nyolcadika, de igazából huszonkettedikén volt a buli meg az egész felhajtás, és persze nem emlékszik egyikünk sem, hogy mit beszéltük meg, melyiket is fogjuk majd tartani.
sebaj, van ilyen.
asszem ez így van determinálva, mindketten elfelejtjük az ünnepeket, szülinapokat, úgy kell mindenhova rimájndereket rakni, hogy nehogy sértődés legyen. (pénteken a masszázsra felejtettem el elmenni.)
másnap kaptam belga csokit meg pezsgőt, aztán pénteken meg én szereztem be egy közös wiis agytornát, ami irtó vicces, de nagyon leterheli az ember agyát este kilenc után nekikezdve. nade erre jó egy kis belga csoki, feltuningol.
csak nehogy sosó beszerezzen egy másik távirányítót, mert akkor mehet a párhuzamos hajsza, na azon tuti összekapunk, ha vesztek :)
vasárnap, július 12, 2009
könyvtár
csütörtökön Andiékkal a könyvtárban voltunk.
a leideni könyvtár jó nagy, tizennyolc év alattiaknak ingyen van, így hát Andi javaslatára Hanna iratkozott csak be, ő vette ki a három mesekönyvet: a két kutyusost (a nagy Moes, a kicsi meg Noot, persze mindkettő mást szeret csinálni), a kárkárosat (amiben azt álmodja a kisvarjú, hogy ő Jan, a szomszéd kisfiú, aki elárasztja vízzel a szobáját - tipikus holland mese, mosdókagyló van a gyerekszobában), a békásat (aminek a sztoriját nem igazán értem, ki kéne szótárazni), meg a kacsákról szóló ismeretterjesztő fényképes könyvet.
így végiggondolva, lehet, hogy legközelebb vonatosat vagy embereset kéne kivenni, nehogy abszolút nanorobotot neveljek szegény kölökből.
bár talán már menthetetlen a helyzet, minden hangyának örül, minden muslincának vigyorog, a madarakat és egyéb nagyobb állatokat nem is említve.
najó, a kukásautó meg a sorompós vonat is irtó izgi, azokat is mindig meg kell nézni. huhh, van még remény :)
a leideni könyvtár jó nagy, tizennyolc év alattiaknak ingyen van, így hát Andi javaslatára Hanna iratkozott csak be, ő vette ki a három mesekönyvet: a két kutyusost (a nagy Moes, a kicsi meg Noot, persze mindkettő mást szeret csinálni), a kárkárosat (amiben azt álmodja a kisvarjú, hogy ő Jan, a szomszéd kisfiú, aki elárasztja vízzel a szobáját - tipikus holland mese, mosdókagyló van a gyerekszobában), a békásat (aminek a sztoriját nem igazán értem, ki kéne szótárazni), meg a kacsákról szóló ismeretterjesztő fényképes könyvet.
így végiggondolva, lehet, hogy legközelebb vonatosat vagy embereset kéne kivenni, nehogy abszolút nanorobotot neveljek szegény kölökből.
bár talán már menthetetlen a helyzet, minden hangyának örül, minden muslincának vigyorog, a madarakat és egyéb nagyobb állatokat nem is említve.
najó, a kukásautó meg a sorompós vonat is irtó izgi, azokat is mindig meg kell nézni. huhh, van még remény :)
szombat, július 04, 2009
hisztigép
Sosó csütörtök délután lelépett Brüsszelbe egy pénteki míting miatt, ami persze elhúzódott, és csak este fel nyolcra ért haza.
ma délelőtt mondtam, hogy nekem ma dolgoznom kell egy kicsit, leültem a gép elé, ő a sajátja elé, aztán Hanna valamire berágott, és aztán kicsit harapósan szóltam neki, bekattant, épp mint az anyám. egy mondatot volt hajlandó szajkózni ötvenszer, de persze engem nem hallott meg. az egyik gyönyörű mondata: te ne szólj egy szót se - mikor kérdeztem, hogy miért nem alhat a gyerek délelőtt, ha álmos; a másik meg, hogy hüje picsa - amikor kivettem Hannát a kezéből, hogy ne úgy nyugtassa a gyereket, hogy ráordít, fogd be a szádat.
mondtam neki, hogy nyugodjon le, erre fogta a számítógépét, és becsapta a bejárati ajtót, és elviharzott az autóval.
ez már négy és fél órája történt, azóta telefonja kikapcsolva.
jaj, nem is meséltem, hogy kiment a dűnékre lenyugodni, és szerencsétlen úgy leégett, hogy napokig rákvörös volt a háta, majd tenyérnyi foltokban hámlott le.
ma délelőtt mondtam, hogy nekem ma dolgoznom kell egy kicsit, leültem a gép elé, ő a sajátja elé, aztán Hanna valamire berágott, és aztán kicsit harapósan szóltam neki, bekattant, épp mint az anyám. egy mondatot volt hajlandó szajkózni ötvenszer, de persze engem nem hallott meg. az egyik gyönyörű mondata: te ne szólj egy szót se - mikor kérdeztem, hogy miért nem alhat a gyerek délelőtt, ha álmos; a másik meg, hogy hüje picsa - amikor kivettem Hannát a kezéből, hogy ne úgy nyugtassa a gyereket, hogy ráordít, fogd be a szádat.
mondtam neki, hogy nyugodjon le, erre fogta a számítógépét, és becsapta a bejárati ajtót, és elviharzott az autóval.
ez már négy és fél órája történt, azóta telefonja kikapcsolva.
jaj, nem is meséltem, hogy kiment a dűnékre lenyugodni, és szerencsétlen úgy leégett, hogy napokig rákvörös volt a háta, majd tenyérnyi foltokban hámlott le.