LONDON
Holnap utazunk!
Remélem jó móka lesz. Bali minden estére kinézett valami helyet, ahol atomcsászár díjék pörgetnek, és ahol atomcsászár zene lesz. Én meg vagyok a művészeti felelős, vagyis a nappali programok koordinátora.:)

Hmmm.
Hogy mi történt huszadika óta?
Volt a csütörtök, az irtózatos. Amikor végülis beszéltem vele, mire ő jó főnökhöz méltóan megalázott, letakarítottam a polcaimat, mire jött a másik megjegyzés. Na igen, ekkor akadtam ki, de piszkosul, és bőgve kimenekültem az Astóriára.
Órák.
Depresszió ellen nem ajánlott. Nem szívderítésnek szánták.
Na ekkor kezdődött már-már fikasálba torkolló idült náthám, amit hétfő estig próbáltam kezelni. Többek közt egy már lejárt orrcsepppppel, ami szerencsésen szétmarta a bal orr-és szem-nyálkahártyámat, és kivételesen allergénként hatott a hörgőimre, főleg éjjel egy és három között. Persze pont amikor a legjobb volt a buli a merlinben. (Sajnos élő sms közvetítést kaptam, kedvcsinálónak. imádom az ilyet, komolyan.) Vivi, akit persze minden felelősségtudat nélkül így is ránksózott Juli drága, meg elkapott egy másikfránya kórságot, és jól végighányta a vasárnap délelőttöt, majd befejezte a spooky forestet a 102kiskutyában. Szegény gyerek, másnap a doki kiderítette, hogy nemcsak hányós-hasmenéses, hanem még tetves is.
Majdnem kiolvastam minden olyan könyvet, amit az útra szántam: Kurvajó, Örömszimfónia. Most válogathatok újakat.

Háborgunk.
Éjjel kettő óta.

Tegnap este hatalmas tömeg fogadott a helyen. Azt hittem, a tilosbanda levonult, de nem. Anna egyik régi munkatársa vetítést tartott, és elhívta a családot és az összes munkatársát, ismerősét. Mint Nyuszi. És persze azalatt nem engedték, hogy Spityu és Bali zenéljen. Tizenegykor kezdtek csak rá a mókára. Hatalmas sértődés. Sebaj, Annával meg Stefánnal jót filozofáltunk.

Készen vannak a fotók.
Egy-kettő irtózatosan jó, de sajnos sok semmi különös.
Igen, ez a jó kifejezés, semmi különös.

Döntöttem.
És ez nagy szó.
Minél előbb beszélek vele, annál jobb.
A nehezén túl vagyok, elfogadtam, hogy vele ezt meg kell beszélni, tőle kell kérni azt a fránya levelet.
Nyugalom, higgadtság, megfontoltság, tartsatok velem!!!

Komolyan egyre inkább hiszek abban, hogy termtud ismterj műsort kéne csinálnom.
Tegnap kiakasztott Bali a tilosban, egy csomó mindent nem mondott el, nem jól tudott a klónozásról, nem tudtam magam türtőztetni, és betelefonáltam. A legviccesebb az volt, hogy utánam rögtön Konczos is betelefonált, de sajna ő még jobban keverte a dolgokat, mint Bali. Sebaj, legalább rádiós évfolyam-konzultációt tartottunk.
Aztán meg megint Juditnak kutakodok, most éppen tetű témakörben.

Solaris
Fel-felbugyogó magány- és egyedüllét-parára a legjobb orvosság az azonnali, sürgősségi mozilátogatás. Sajnos nem írják fel receptre, de a Kossuth hétfőnként nagyon felhasználóbarát árakat számol.
Nem láttam ugyan az elődjét, a legelsőt, de talán jobb is így. Így legalább tetszett. A zenéje, a fényei, az arcok.

BÓMOND
A potenciális income 10%-át beleinvesztáltam életem legeslegelső női magazinjába. Kaptam mellé egy bájos nemtommeghatározni színű kendőt, meg egy Zepter katalógust. Nesze nekem.
Zepterrel sok közös szálunk van. Elsőként: Vera ott dolgozott vagy egy évig, és iszonyatosan rühELTE. Kettő, apámat egy zepteres ügynök sikeresen rábeszélte a kibaszottul drága, hepaszűrős, ilyen-olyan extrákkal felszerelt ÉVSZÁZAD PORSZÍVÓJÁRA, amit persze levonhat az adóból, stb, stb. Egy évig hallgattuk anyám sikítófrászait, amikor véletlenül szóba került a porszívó.

Nade kiderült, hogy irtó trendi vagyok, hogy a Ciánkáliban meg a Retrockban turkálok. És Retrobarbi rucija pedig egyenesen olyan, mint a legutóbb vásárolt türkizkék cikkcakkos spacegirl márkájú retrockos ingem. Wow.
Ezt nem gondoltam volna magamról.

Kár, hogy Sodrinak csak a kockás hasát mutatják, és a gyönyörű izmos fenekét és combját egy nyamvadt farmerbe rejtik. Ez nem fer.

Ezt be kell ide írnom. Ezekért a női horoszkópokért egyszerűen megőrülök: Többen szeretnének az önre irányuló fénysugarakban sütkérezni, keresik a társaságát, mohón isszák a szavait. A barátjával végzett közös munka optomistává teszi. Végezzen el mindent, amit önre bíznak: ez lesz sikerei alapja. Egy szerelemnek nincs értelme, felejtse el őt.
Hát nem édes?

Éppen most kezdtem neki a délben kapott americana márkajelzésű mogyorós-mazsolás típusú, alacsony árfekvésű termék fogyasztásának. Kaptam hozzá egy szép narancssárga, Carotella plusz feliratának eléggé örvendező műjjanyag tollat is. Mindeztet pediglen azért, mert hajlandó voltam elfogadni egy kedves idősödő hölgytől egy kapucsinót. Lett belőle kettő is, node ne rohanjunk annyira előre!
Ismét a piackutatás áldozata lettem. Sajnos pont egy kávéra vágytam, amikor a nénike leszólított, így gondoltam igya fene, válaszolok pár hülye kérdésre, aztán ide a kávét, és csókolom. Háhá! A pár hülye kérdés után jött az emeleten a két kapucsinó meg még egy csomó hülye kérdés.
Milyen a habja. Melyiknek jobb a habja. Miért. Mi nem jó a másik habjában. Most már megkóstolhatja a levet magát is. Az milyen. Melyik jobb. Miért. Mi nem tetszik a másikban.
Önkéntes mérvadásom eme csokoládéval való honorálása után a néni súgva megkérdezte, hogy ismerem-e a Bómond című újságot. Lefáradt agyamban valami derengeni kezdett: valaha talán már láttam azt a francia napilapot, sőt, talán jobb napjaimban fordítottam is belőle. Aha, mondtam, és a néni lecsapott rám. Kicibált a folyosóra, és újabb teszteket töltetett ki velem. ezek alapján persze kiderült, hogy a Bómond egy magyar nyelvű havonta megjelenő szenny, kizárólag nőciknek.
Na erről kéne csütörtökön 4000 forintért közvéleményt mondanom két órán keresztül egy kiscsoportos terápiaszerűségen.

Süt a nap, lehet napozni. Sőt, szülinapozni a családdal.
Annyira rutin lett ez a kényszerű adok-kapok. Anyám felírja a gyógyszert, ami elviselhetővé teszi ezt az irracionálisan szánalmas emberi kontaktus-teremtés próbálkozást. Igen, bekonyakozva egészen elviselhető ez.

A színház az ügynök halála miatt elmaradt. Lett volna helyette más, de mi köszöntük szépen, abból nem kértünk. Mint ahogy Baliékból sem. Így lett a tegnap este csak Judité és a pokolokóé.

Tilos a dohányzás és a köpködés!
100 éves autókat, villamosokat, vonatokat bámulunk, amikor belém hasít a felismerés: én 1890-es és 1900-as városfotókat akarok. Imádom ezeket a megbarnult képeket, felismerni rajtuk az Oktogont, a Kálvin teret, a Király utcát, a Sugárutat.
Mánia kezdődik, érzem.

Gyedül?
Igen. Gyedül.
Ti összebeszéltetek? Miért kérdezi ezt Spityu Annamarija és Pepe is pár perces szünettel ugyanott, ugyanazon, azon a bizonyos Doisneau kiállításon?! Na jó, Mezősiék nem kérdezősködtek, meg a Múzeum teraszán üldögélő Dóri is csak azt kérdezte, történt-e valami olyan, amiről tudnia kéne....
Igen, a Múzeum teraszára kipakolták a székeket. Igen, ki lehet bírni megfagyás nélkül azt a fél órát, amíg megissza az ember a kávéját. Igen, megint mindenhol ismerősökkel fut össze az ember. Kezdődik a tavasz.
És én gyedül vágok neki a tavasznak.
Na jó, nem teljesen egyedül. Szombaton is ott volt velem a praktikus jóbarát: Praktika.
Olyan vagyok fotózás közben, mint a differenciáltató retinsav. All transz. Mintha elvarázsoltak volna. Olyan dolgokat látok, találok meg, amit sima normálban nem. pl. teljesen beparáztam az egyik bontott ház udvarán. Fergeteges és nagyon parás élmény egyben. Olyan, mint az egyiptomi halotti templomokban. Olyan nekemnemkéneittlennem, ésmégislátomezt élmény. nagyon jó.

Épphogy elérem, pedig egész nap erre vártam.
Metropolis
fekete-fehér német némafilm sci-fi 87 perc 1927
Helóták a pácban. A nagyvárosi falanszter munkásságát robotnő lázítja elnyomó urai ellen. Egy kihagyhatatlan klasszikus, Freddie Mercury kedvenc filmje.
Utána otthon pararoham, kiakadás, erre pont jó gyógyír lesz Zsófival a Tiszta románc.
Véletlenek összjátéka: noha egy intézetben vagyunk továbbra is, pont a kultiban futok össze Konczossal. Legalább beszélgetünk. Nagy szó.
Film után kellemes meglepetésként Anselmo és Kamu koncertbe csöppenünk.

Lobotomia
Akaratnelkuliseg
Gyavasagbol nem merni nemet mondani
Belefasulva a szarkavarasba
Megkemenyedve az emberi butasag okozta felelmekbe
Logni a szeren
Csaljon valaki egy kis mosolyt az arcomra, leccileccilecci, de ugy igazibol!

Megcsináltam. Frankón, tutira, nincs lelkiismeretfurdalásom. Régen voltam ilyen aktív, termékeny. Pár órácska alatt összehoztam két piszokjó előadást a cikkek alapján.

A csípős savanyú csirke elvette a bármifajta cselekvéshez való kedvemet. Szótlan lettem és morcos. Meg szigorú. Teljesen fura, hogy ennek ellenére hatalmasat beszélgettünk Annamarival a könyvtárban, amíg a fiúk játszottak. Röpke három órán át. Tegnap este Bali lett neezttöbbetne. Teljesen gyerek, amikor be van baszva.

Az még hagyján, hogy az e-mailek többórás késéssel jönnek csak meg, de hogy egy negyed ötös sms-t háromnegyed hétkor kapjak meg, az azért nonszensz. Mintha egy einsteni tér-idő ferdülésbe csöppentem volna bele. És olyan lassan megy a cikkezés. Hogy lesz ebből holnapra összeszedett, normális labormegbeszélés?

Na végre, a kiflikezű Picasso után a többi képét is láthatjuk!
pl. remélhetőleg ezeket is.

Két hete van hol a számítógép mellett, hol az asztalomon az önéletrajza. Csak hát én csakazértsem nézek bele senki papírjába, hacsak nem kér meg rá. Így persze hirtelen ért minket, hogy ma van a szülinapja, és hozott nekünk sütit. Kirohantunk venni neki egy inget, szépet és jót, de ez azért mégsem meglepetés.

Ha valakit érdekel: a krokodilnak nincsenek könnyei. Kamu az egész. Azt ugye tudja az ember fia-lánya, hogy nem siratja meg az áldozatait, de azért azt elvárja, hogy sírni sírjon. Na nem, kérem szépen, végignyálaztam az otthoni szakirodalmat meg a netet (netet nyálazni, nem rossz), és sehol egy büdös szó sincs könnyekről. És még szerencse, hogy nemrég megtalálták náluk is a sómirigyet (a nyelvükben, tehát valszeg nem a szemnél ürül a só), ami a sókiválasztásért felelős.
Mission complete.
Most már csak a holnapi labormegbeszélésre kéne koncentrálni, de arra nagyon.

Kényelmetlen székek, csúszás. Ezt mind tudtuk. Mi mást vár az ember a Francia Intézettől? Hát, hogy a programok legalább kárpótoljanak ezekért. És ismét meg is tették.
Amikor angyalok hullnak - Polanski. Egyszerűen tökéletes. Gyönyörű képek, helyzetek, a néni meséje, mindezt egy szó nélkül. Hmm.
A mi nemzedékünk - Wajna. Hát igen, ezt látni kellett. Irtó érdekes, hogy itt is egy nő a főagitátor. Ezután kötelező lesz megnézni péntek délután a Metropolist az ÖM-ben. Meg a 84-et.
Utána Bali hívott a Kultiba Tilos-ünneplésre, ahol többek között összefutottunk díjéTibivel és Zolival, meg Fruzsi öccsével, Marcival, aki teljes életnagyságban a színpadon kevert, és persze jól nem ismert meg... Kicsit sok lett ez a nap végére.

A tegnapi nap vicce: Féljünk okosan!

Találtam egy csomó jó programot. Sajna a frankofón filmes éjszakát ki kell hagyni London miatt...
Szóval lesz a héten meg a jövő héten Polanski retrospektív filmklub a Francia Intézetben, aztán 17. és 28. között meg a Frankofónia ünnepe ugyanott. Nagy falat mindkettő, de asszem kihagyhatatlan.

Ja, ha a mai nap már ilyen mesélősre sikeredett: nemszeretem kísérlet jól sikerült. Nagy a háttere szegény blottnak, meg a felbontás sem a legszerencsésebb a foszforimidzser miatt, de az eredmény tökéletes, a blottot meg elő lehet újra hívni. Ha tudnám hogyan kell, ideraknám...
Jól van.
Ügyes kislány.
Megérdemelt jutalomfalat következik.

Ha agytorna kell, vagy ha unatkozol, szerezz be egy olyan barátot, aki szociológus létére természettudományos műsort szerkeszt, és olyanokkal zaklat, hogy mi is, meg hogyan keletkezik a krokodilkönny, ki foglalkozik tetvekkel, ki pedig szagokkal, mondjál neki egy kriptozoológust, vagy egy olyan embert, aki tudja mérni az izommunkát.
Kölcsön-kihívások, bér-agytröszt, de szeretem.

Megbeszéltük a megbeszélnivalókat. Munkafázisok rendben, mindenki újra képben.
Csak jönne rá ki valami eredmény, csak jönne!

A nagy pékség.
A katasztrófa-elhárítás alapegysége.
Szinte mindegy is, hogy mit kérsz, pránát kapsz, életerőt, vigaszt, belenyugvást.
Mert hát a hétfő is csak egy nap a sok közül...

nem lehet boldogságot enni
a szegény néha dagadtabb
amiről azt hitted, hogy pép lesz
csak egy hulló rizsdarab
Igen. Ez szól a rádióból. :)
De régen volt.
Rekkentő hőség, ablakok felhúzva, utazunk le Zemplénbe, szól a slágerrádió, és Szöszi átkölti az idióta dalok szövegeit. Én meg huncutkodok, nem bírok nem nevetni. Ő is lenidét. Nagy kópé. Hiányzik.
Miért van az, hogy expasi öccse sokkal jobban hiányzik, mint expasi?

Racionális egyenlő szigorú. És racionális egyenlő antiszociális.
Szombat este mindhármunknak nagyon jó volt Pepe szülinapi bulija, annak ellenére, hogy szinte egész végig a kisszobában döglődtünk az ágyon. Antiszociális megtalálta a megfelelő társaságot aznap estére. Juditot és Annamarit. Enyhén paradox, de ez így szép.

Kedves.
Így hívott Zoli, amikor megkérdezte, mennyit is sikerült aludnom péntekre virradólag.

A mai napnak lassan vége.
A portai faxot Zsolt átállította, hogy tudjon fogadni, a laborfax meg valahogy hirtelen megjavult.
Árajánlat megjött, ugyan nem tőle, hanem a zenontól. Ugyan olcsóbb volt 3millánál, de sikerült egy újabb blokkal feltornázni 3,2-re.
Nemakarom kísérletet megcsináltam, a végére jutottam, a blott a mínuszhúszon várja a hétfő reggelt.
A media playerben a top secret cédé szól, lassan kúsznak be az ismerős hangok, dalok, energiavonalak, cikkcakkok.
A csendes vacsin túlvagyunk.
Nagy beszélgetés volt főnökkel. Tiszta, egyenes, őszinte. Már régen megejthettük volna. Felajánlott két opciót, márc31-ig kell választanom.
Furcsa volt egy olyan ember rólam alkotott véleményét hallani, akivel alig beszéltem eddig, akit hetente egyszer ha látok, akitől sokszor (most egyre inkább úgy látom, ok nélkül) tartottam. Megdöbbentett azokkal, amiket megérzett, meglátott.
Valahogy még kusza minden, de mintha kezdene felszállni a köd. Lassan kezd konkretizálódni, hogy kinek milyen szerepe van ebben a kavalkádban, ki miért és hogyan kavar.

Happy women`s day! - mondta mosolyogva a femininnek mondott Sredi, és mindhárman rávetettük magunkat a somlóira. Minden szar napban van valami jó.

Na most akadtam ki.

Most lemenjek, vagy visszamenjek?
Istenem, vannak emberek, akiknek komolyan ez a legnagyobb problémájuk, hogy a félemeleten álldogálva ezen töprengjenek.
Naná, hogy egyik fax sem működött, naná, pont akkor, amikor szívességet kértem tőle, hogy küldje át az árajánlatot a PCR-gépre (mert mi is ugyanolyat néztünk ki, csak szartak idáig a fejünkre, és nem válaszoltak), és perszehogy idegbeteg, mert két naptól már besokall, és az agyára megyek, és naná, hogy ma van az árajánlat uccsó határideje, és naná, hogy miattam lesz, hogy nem veszünk semmit, mert megint én nem intézkedtem időben.
Naná, hogy ez a nap is úgy szar ahogy van.
És naná, hogy a laborban munka közben jön rám a bőghetnék, és hiába nyugtatom magam, nembőgünk, nembőgünk, naná, hogy Sredi visszakézből rákérdez: Éva, why are your eyes so red?
Még szerencse, hogy ráfoghatom a propanolra meg a fenolos TRI-reagensre, meg a jól bevált allergiára.
Igen, a nincskedvem-feladat, a megkellcsinálni-biokémiai kísérlet napja van ma.
Igen, ma erőszakolom meg az agyamat.
És ma este megyek egy nemértemmiért vacsorára.
És ma éjszaka halt meg Vera nagyija a kórházban. Csonttöréssel vitték be, csak elfelejtettek ránézni éjszaka, kijött az infúziója, és megállt a szíve.

Helyzetjelentés: emóció-depléció. Mondhatnánk rezignáltságnak is.
Érdeklődve veszem észre, hogy a mondóka működik, vagyis nem akasztanak ki azok a napok sem, amikor tucat olyan dolog történik, amiktől egyenként totál magam alá kerültem régebben.
Nem akadtam ki tegnap pl. amikor semmi nem jött ki a PCR-re, kétnapi munkám lett megint semmibe, amikor negyed nyolckor sem volt Bali sehol, pedig hétre beszéltük meg, és majd bepisiltem, mire odaértem, amikor anyám elkezdte a szokásos szövegét, satöbbi, satöbbi, satöbbi.
Most a racionális van soron. Vagy inkább a fásult biorobot. Nehéz kibillenteni hűvös unottságából. De tegnap este mégiscsak sikerült egy jófajta, őszinte, már-már felemelő beszélgetést kicsiholni belőle.
Tegnap este a Picasso kalandjai után Bali is beavatódott. Ő is törzsvendég lett, habár nagyon játszotta a díjét. Kicsit túl is. De sikerült rávenni Zolit, hogy szerda este...., nade erről inkább majd máskor. Elég annyi, hogy megkérdeztem, Bali játszott, és mindenre hajlandóak.

Papucs, köpeny, bögre, mosoly, jókedv, munka. Ezek vannak, varnak.
Hely nincsen, ahol.
Mar megint feleslegesnek, illetve nyomulósnak, rámenősnek erzem magam.
Mintha minden egyes lépesért egy hatalmas falat kellene ledöntenem.
És erre abszolút hajlandó vagyok, ha megéri (nem hiába vagyok kos). De ha nem, elmegy az életkedvem is. Mint pl ma is.

Ma este megint bibliothek. Megint Balival. Mint tegnap. Előtte azonban tarhonya-parti. Oo, idő van, rohanok kolbászt venni....

nemagyal, nemagyal, nemagyal
nemfigyeloda, nemfigyeloda, nemfigyeloda
nemérdekel mit gondolnak, nemérdekel mit mondanak,
nemérdekel ki, kivel, mit, miért
megint, vagy csak most
nem vagyok hajlandó felhúzni magam
csakazértsem

Brutálisak lesznek a keddjeim.
Délelott ez a sugárvédelmi kurzus, nyolctól délig, aztán ugyanazzal a lendülettel a gyakorlat.... Jaj. Elveszi az életkedvemet is, ha csak belegondolok. Vettem is nagy bánatomban egy hiperszuper kékcikkcakkos partiinget a retroboltban. Isteni.

Olcsó mozi Zsófival.
Himalája.
Csak úgy, egyszerűen. Így is lehetne élni az életet.

Nem is meséltem még, hogy levált belőlem egy darab. Pedig nagy para volt.
Az első para az volt, amikor megjelent a hónom alatt egy dudor, amit nem lehetett csak úgy leszedni. Aztán beletörődtem, ha valaminek oda kellett nőnie, ám legyen. Évekig jól elvoltunk, dudor meg én.
Ám múltkor egyszer csak úgy döntött, hogy elválnak útjaink.
Nagyon durva dolog kidobni a szemetesbe egy élő szövetcsomót, ami idáig te voltál.

Csalamádés Kökiburger.
Ez az egyetlen vicces dolog az ide-oda ingázásban. Vagy ha a másik irányba megyek, a cigirágó. Egyébként meg csók az ördög seggére. Amióta felújítják a Kőbányai utat, a kilencessel nem lehet napközben közlekedni. Pedig az sokkal viccesebb, mint a metro. Hatalmas arcokkal van tele, tisztára szociotours, szeretem nagyon.

Éjjel VasMarok Mordorból beleköltözött a mellkasomba, és reggel a duplakávé vagy a nincskedvemdolgozni-hangulat miatt úgy döntött, megszorító intézkedéseket alkalmaz. Nem túl vicces élmény, mondhatnám szívszorító. Paramanó felsikoltott, rémeket látott, elképzelte szívinfarktusomat, ám első ironikus kacajomra szétpukkant. Nem dőlök be neki ilyen könnyen, nem. A tavalyi mellrákos para óta nem. Egy hétig bőgtem bele a párnámba minden éjjel, mire kiderült, hogy csak a mikótám gazdagodott egy fránya fajjal. Szóval paramanó elmehet a búsba...

Szürkemaci végigkómázta a vasárnapot. Tízkor felkelt (a szombat esti kibeszéljük a pasikat Zsófival és Nórival, és a pad a parkban film után), majd süttette az arcát a nappal a pecsa előtti régen rétnek nevezett mocsáron, botot dobált Csokinak, aki hasig merült a pocsolyákban, majd délután ismét egy nagyot szunyált. Este ráérősen pakolgatott, majd, hogy mégse teljes munka nélkül egy nap, kivasalt néhány felsőt. Békebeli nyugis vasárnap. Egészségére.

Nem megy.
Nem tudok lelkesedni. Egy eszméért, egy célért, a munkámért, bármely pasiért, bármiért.
Lógok a szeren. Csak úgy. De ez is irtóra fáraszt.
Valami nagyot kéne aludni.
Várom a tavaszt, amikor csak úgy felpattanhatok a kis görlswinnre, és aztán irány a nagyvilág. Idén nem fogom hagyni, hogy az idő kihúzza a lábam alól a terveimet. Nem. Komolyan megcsinálom azokat a túrákat, amiket majd most kinézek újra. Hú, de jók lesznek azok, de nagyon várom már. Kifeküdni egy napos rétre, almát enni sajttal, nincs is annál finomabb.
Mondtam már, hogy a hated-top-3ban a várakozás abszolút benne van?

Nagyon, de nagyon nagy volt a csütörtöki DzK. Tegnap óta forgatom a fejemben a szavakat, hogy mit lehetne róla elmondani, de csak annyi jön, hogy nagyon, de nagyon állat volt. Sikerült a színpad előtt megtalálni azt a fémlemezt, ami pont a háromszögben volt, és ami úgy rezegtette meg a talpamat, hogy teljesen feltöltődtem a zene energiavonalaival. Mindegyik egyesen a fejembe rohant, és ott cikáztak, futkostak a ritmusok és a basszusok. A trombita meg annyira, de annyira szétzilálta az energiavonalak rendjét, hogy az már szinte brutális volt.
Utána hamburgereztünk a Móriczon: Casanova contra Orgazmus.
Fincsi volt az az este, annyit elmondhatok, nagyon fincsi.