mindjárt vége

már az utolsó novellánál tartok, lassan vége a négyszáz oldal iróniának és scifinek. a legmegdöbbentőbb az az, hogy ezeket a negyneves-ötvenes években írta vonnegut, tisztára alig változott azóta a világ...

mázli

most hívtam anyámékat, és apu meséli, hogy szerdán este séta közben majdnem rájuk dőlt egy közlekedési jelzést tartó oszlop a nagy szélben, szerencsére csak a sípcsontjára esett, ami nem tört el, csak fáj, és anyám meg elesett az oszlopban, kicsit felhorzsolva a tenyerét meg a térdét. pár centi, és a fejüket éri. durva...

spanyolvigasz

a szerda esti majdnem veszekedésünkkor (csak majdnem, mert Hannát nem lehetett lerakni, és előtte mégsem veszekszik az ember) nekiálltunk gondolkodni, mit csinálunk másképp, mint amikor anyu itt volt, mert akkor aludt a kisangyal az ágyában egyedül is, és az csak pár napja volt.
aztán fürdés és egy üveg alkoholmentes sör után eszembe jutott anyu, ahogy elmagyarázza Hannának, hogy egy ilyen pici babának még sokat kell aludnia, berakja őt az ágyába, benyomja a cumit a szájába, és tíz, vagy akár húsz percig is mellette van, simogatja, ha kell, hogy elaludjon.
kipróbáltam, és bejött.
azóta hajlandó nyugodtan meglenni az autósülésban is, ma meg szépen nézegette a játékait is a kiságyban, pedig sosó stuttgartban, mint tegnap, mégis jól elvagyunk. szóval még nincs elkényeztetve a szentem, csak trükközni kell vele....
tegnap szkájpoltunk annazozóval, jól kitárgyalva a gyerekvállalás összes szívását :), majd egy órát dumáltunk Hannáról, Luluról meg thaiföldről. jó volt végre beszélgetni, ebben a kismamalétben nekem ez a legnehezebb, hogy nincs kivel dumálni.

karonülő

a túró bevált, kétszer borogattam vele, és elmúlt a tejpangás, az aloeverás gézlap is segít, szóval van remény, lehet, hogy túlélem a szoptatást.
Hanna mostanában elég gyatrán alszik, leginkább csak rajtunk lógva, ami egyrészt fárasztó, másrészt éjjel mutatvány, és ha lerakjuk, elkezd hadonászni, felébred, és sírni kezd. még szerencse, hogy a séták alatt nyugi van.
már műszakokban alszunk, este én kezdem a nagyszobában a kismatracon, etetéskor csere, és hajnalig próbálom alvásra bírni - ez többnyire sikerül, ha bebugyolálom, és magam mellé veszem. a kiságyat lassan el is pakolhatnánk, a szemránckrémekből viszont lassan utánpótlásra szorulunk ...

jajistenem

ezt már egy ideje hallottuk, mármint hogy vége lesz, vagyis park lesz majd belőle, de hogy már most, hogy ha legközelebb hazamegyünk, nem lesz kulti a kinizsi utcában, hogy nem lesz ebéd meg sör a kertben a magázódós pincérrel, nem lesz senki, akivel összefut az ember a rágyóból vagy a listások közül, a bulikat nem említve (istenem, minden azzal az ursula1000 koncerttel kezdődött), úgy, hogy a végnapjain sem vagyunk ott, ez azért fáj nagyon.
a wébé és az aranyhal után a kulti is...

natessék

ez itt átalakult panaszkodós kakipukibloggá, de ha egyszer ezek a mindennapjaink...
gyerek vasárnaponként hisztis, a hétfő reggelek így sikeresen utálni valóan kialvatlanok, tegnap óta fáj a bal mellem, remélhetőleg nem gyullad be, borogatóm 20%-os zsírtartalmú túróval, a mellbimbómra meg ma kaptam valami vackot, amit elvileg hatra hoznak a patikába.
egyre pozitívabb a hangulat :)

utazás

Anyám ma megy haza, most szállhat fel éppen a gépe Stuttgartból.
Az első hét eléggé nehézkes volt, de aztán én is feloldódtam, már nem nyomasztott annyira a gyerek (valami szorongógép-szerű állapotban voltam sokáig, hogy úristen, gyorsan együnk, mi lesz ha közben felébred a gyerek), meg ő sem téblábolt annyit, keresve a helyét, és végülis nagyon jó volt, hogy főzött (hagymamenteset, fűszermenteset, amit csak a védőnő meghagyott), vasalt, néha ráhagytuk Hannát, amíg ügyintéztünk vagy vásároltunk, esténként dumáltunk sörözés közben. Sosó is bevallotta neki, hogy hiányozni fog, ami egészen nagy szám.
Szóval lehet, hogy két hét múlva, amikor Sosó három-négy napra Londonba megy, megint kicsábítjuk, hogy ne legyek egyes egyedül Hannával, mert ettől már most ki vagyok borulva (egyébkéntis közben kéne mennem a nőgyógyászhoz kontrollra, és jobb lenne hannát nem magammal vinni).

pukikaki

két nappal ezelőttig Hanna majdnem minden egyes kajálás után hatalmasat trotyogott, sőt volt olyan, hogy annyira kakás volt, hogy Sosó elvitte a mosdóhoz lemosni a fenekét, na akkor speciel háromszoris nagyívben a mosdóba kakált (nem, nem a Sosó), de két napja hirtelen nincs nagyon kaksi, alig valami, viszont kénszagú pukik dögivel, eléggé gáz a helyzet...
ja és azt nemis meséltem, hogy a gombaelleni kenőcstől kiütéses lett a segge...

borula bili

szóval az az alap, hogy sebes mindkét mellbimbóm, mert valószínűleg nem mindig harap rá rendesen a kis vacak, vagyis van amikor nagyratát a száj, és van, hogy az istennek sem, és akkor fáj a szoptatás, de piszkosul, de éjszaka meg alig nézem, mert kisfény van, én meg kómás, és már lassan négy hete sebes, közben már behegesedett, de a heg lejött, és megint sebes lett, és néztem a neten, és már aszittem gomba, vagymi, de aztán láttam, hogy az nagyon nemjó, hogy eldeformálódik a mellbimbó szoptatás alatt, szóval technikázunk még mindig, de ez eléggé stresszes, na.
aztán a gátsebem is vacakol megint, a héten elizabet kiszedett két varratot, mert mondtam neki, hogy érzékeny a sebem, és hát a magától felszívódó varratok még bőszen a helyükön vannak, és bőszen zavarnak, és szerinte a seb ezek miatt nem gyógyul be véglegesen...
megjött elizabet
kaptam sóoldatot a mellemre, meg kenőcsöt, szerinte ez nem durva nagyon, ha jövő héten se lesz jobb, elhoz egy másik nőt, egy szakértőt, hogy nézzen rá.

alexandra

kérdeztük elizabetet, meg karolinet, hogy ajánljanak gyerekorvost, merthát fogalmunk sincs, ki jó, meg ki nem, de nem igazán voltak hajlandók neveket mondani.
úgyhogy fogtuk az internetet, és kerestünk magunknak, és valahogy az egyik nőci neve magyarosan hangzott. felhívtuk, és az aszisztenstől rögtön azt kérdeztem, hogy a doki magyar-e, és láss csodát, igen.
szóval bejelentkeztünk hozzá U3-ra, ami majd két hét múlva lesz.
aztán tegnapelőtt meg tegnap Hanna csak a bal lábával kalimpált, a jobbot nem nagyon használta, meg a fenekén sem gyógyult be a piros pötty, meg fáj néha a hasa is, szóval kértünk tőlük egy hamarabbi időpontot is, és mára adtak.
tök aranyos a dokinő, elég jól beszél magyarul, a szülei 56-ban mentek el Magyarországról, és aztán később kerültek ide, ő már itt született.
nade ami a lényeg, kaptunk valami ecsetelőt meg popsikrémet a pirosságra, de a pocakkal minden rendben, csak a szokásos hasfájásról van szó, a lábaival is minden rendben, csak úgy tűnik, eddig olyanja volt, hogy csak a bal lábával táncizott. de azért még nézzük, és ha ez továbbra is így marad, jobban kivizsgálják, de szerinte ne aggódjunk, mindkét lába okés.
ezt a nőcit megtartjuk, ez szimpi.

útlevél

azért az vicces, hogy a müncheni magyar nagykövetség csak a harmadik telefonhívásra volt hajlandó ténylegesen elküldeni a kitöltendő űrlapokat meg a csekket, amin 151 kemény ajrót kell befizetni az anyakönyvezésért és az útlevél készítésért. ami még viccesebb, hogy ha nem szeretnénk személyesen befáradni münchenbe (három óra oda, három vissza kocsival), akkor közjegyző előtt kell aláírnunk Hanna útlevélkérő lapját. ami ugye magyarul van, és az itteni közjegyzők németek. sebaj, túlvagyunk ezen az akadályon is. most már csak a hipergyors magyar ügyintézésre várunk...

nap nap után

tulajdonképpen egyik nap olyan mint a másik, vagyis mégsem, mert vannak nehezebb meg könnyebb napok, és pár apró különbség, hogy hajnali három helyett ma csak fél ötkor evett a szentem az éjféli szopizás után, vagy hogy most már csak negyed óra egy szoptatás, mert olyan gyorsan jön a tej, és már elég egy cici, nem kell mind a kettő, vagy hogy most már nem fáj annyira a pocak, csak egy pici nyűglődés van, ha jön egy puki, meg pölö hogy ma elmentünk elintézni az elterngeldet, és hanna a nagyanyjával itthon maradt, de nagyjából ugyanaz mindennap, és ez tud egy csöppet agyzúzó lenni.
most már logikaújság (szudoku meg fesse feketére) megy szoptatás alatt, a hávégéket, nők lapjákat meg a mancsot mind kiolvastam, amiket hoztak apósék, könyvet azért nem jó olvasni közben, mert ad1 ha az lehányja, azt sajnálnám, ad2, nehéz tartani, ad3 nem tudom megjegyezni, hogy hol tartottam.
szerencsére sosó most újra előfizetett a hávégére, szóval lesz mit olvasgatni, aztán meg majd ha teljesen unom magam, jöhetnek a general transcription factors meg hasonló cikkek. bár most még berzengek tőlük, de gondolom előbb-utóbb folytatni kell majd a doktorit. majd ha meleg lesz kinn, és kiülünk a kertbe, vagy a rajnapartra, sosó hómofiszol, én meg írom a doktorim, míg hannácska édesdeden alszik az árnyékban...

pancsi meg séta

szombaton leesett a köldökcsonk (kéthetesen, nem túl korán), vasárnap még Karoline jött, hogy megnézze, milyen, aztán hétfőn Elisabeth hivatalosan először megfürdette (a kórházban fürödtünk már egyet, aztán mi is beraktuk egy kis vízbe, mert már kicsípte a kaki a fenekét). nagyon élvezte kicsi Hanna, öröm volt nézni. azóta mi csak egyszer pancsiztunk, tegnap este, mert tegnapelőtt elment az este, és későn már nem akartunk ezzel vacakolni - a változatosság kedvéért sosó apjának kellett valamit vacakolni megint a számítógépével, igen, 1000 km távolságból, ez lassan mindennapos, amióta szombat este, amikor itt voltak, kapott egy újabb használtat, és persze most semmi sem műkszik úgy, mint a régivel, namindegy, ebbemost nemenjünk bele. amúgy a hétvége nem volt olyan szörnyű, mint azt péntek este elképzeltem - a második vigasztalhatatlanul bőgős estém volt ez a szülés óta. anyám plusz sosó szülei péntek estétől vasárnap délutánig, ez nem tűnt túl szívvidítónak, úgy éreztem, hogy a családozás elszívja minden energiámat, és már semmi nem marad szegény gyerekre, aki esténként sír, éjszaka is háromóránként eszik, és persze akkor is egyórás egy-egy etetés, mert lassan eszik a szentem... de nem volt olyan szörnyű, mondom, mindenki szinte a legjobb formáját hozta, Kati is csak egyszer jött elő azzal, hogy mi lesz, ha a gyerek fejére esik minden a szekrény tetejéről, a kaja-ügyeket is egész jól megoldottunk - Tamás nem eszik együtt tejes meg húsos dolgokat, meg persze disznót sem nagyon, de végülis itt sem volt nagy ütközés, anyám meg jól elsztorizgatott Katinak, neki majndem minden sztorit újra el lehetett mesélni...
szóval tegnap is fürcsi volt, mi azonban nem a szobában, a vasalódeszkán fürösztöttük, hanem a fürdőszobában, pedig ott ugye kihívás, mert nincs olyan felület, ahova le lehetne fektetni a gyerkőcöt pelenkázni vagy vetkőzni vagy akár törölni, csak a zuhanyzóba fér el az állvány, amin van a kiskád, merthogy ugye kádunk az sincs. szóval vetkőzés a szobában, pelenkába csavarva irány a fürdő, aztán fürcsi után törülközés, és vissza a szobába beolajozásra.
de ezt is imádta, ügyesen lassan csináltuk, hagytunk neki időt, hogy elengedje magát a vízben, és úgy tűnik, ebben tényleg Elisabethnek van igaza, ez bejön.
a sétával meg nagy mázlink van, mert múlt hét csütörtöktől egészen tegnapig ragyogó napsütéses időnk volt, így minden nap délután kimentünk egy-egy órára sétizni. volt úgy, hogy a nagyszülők meg az apja mentek vele császkálni, amíg én aluszkáltam. marha jó dolog ez a babakocsis séta, egyelőre élvezem nagyon.
tegnap az autósüléses változatot is kipróbáltuk, elvittük őkelmét igazolványfotózásra, kell a kép az útlevélhez...

kedves szüleim

fájnak a beleim
hanna
kaptunk sab cseppeket, hátha a büfizéssel van baj, és azok a gázok okoznak bajt később, de nem segített. kaptunk kúpot is, valami gyógynövénykivonat, az talán enyhíti a görcsöket, mintha utána jobban lenne a pocak.
egyébként szörnyű hallgatni, ahogy sír, nézni, ahogy segélykérően néz rád, jaj, nehéz ügy ez...

nyugi-nyügi

ma nyugodt napunk van - eddig szépen sokat evett és sokat aludt kicsi Hanna.
apu tegnap hazament, úgyhogy csak anyám van már itt - eddig egész jól elvoltunk, főz, mosogat, néha elringatja Hannácskát, talán már nem érzi az ittlétet téblábolásnak. és csak párszor kellett rászólni, hogy hagyja abba a vészjósló hüjeségeit a mérleggel meg a "biztos hogy elég a tejed" témában. (szerinte azért nem ártana méricskélni, hogy mennyit szopik, én erre meg nem vagyok hajlandó. a védőnő hetente leméri, és ha valami gáz van, majd kiderül, de nincs értelme a paráztatásnak.) egyébként kicsi Hanna már pénteken (hat naposan) többet nyomott, mint a születési súlya, azóta meg hörcsögképet növesztett, szóval nincs itt baj a hízással meg a tejjel. próbáljuk betartani a kétésfél-háromórás szopikat, hogy ne amiatt fájjon a hasa, hogy túl gyakran eszik, de néha bealszik a szopizás alatt, és ágybarakás után negyed órával felébred, hogy még éhes, na ilyenkor megkapja a másik cicit. de ez elég ritka, általában azért sír, mert puki-kaki felébresztette, vagy mert foglalkozni kell egy picit vele.
egyébként nagyon komótosan eszik, és annyira belefárad az evésbe, hogy majdnem mindig kómás lesz tőle (ilyenkor yoda-néninek hívom, annyira vicces feje van), és azért rendesen nógatni kell, hogy folytassa. kezdünk beállni arra, hogy a két cici között pelenkázunk (mármint nem helyileg, hanem időben :), mert akkor már nem üvölt, hogy éhes, és a szopi utáni bealvásból sem kel fel, és ilyenkor igazán kisangyalként viseli a pelenkacserét. bár a szaros rucik cseréjére általában már elfogy a türelme, akkor már közben fel kell venni nyugtatgatni.
egyszer már pancsiztunk is, nem hivatalosan, merthogy elizabet csak a köldökcsonk leesése után akarta először fürdetni (a kórházban egyszer fürcsizett), de nagyon nem akart lejönni a sárga kaki a fenekéről, és már piros is volt, nem akartuk dörzsölni, így egyszerűbb volt kiáztatni.
egyelőre éjjel az ágyunkban alszik, kétszer kel fel enni, a reggeli hat-hétórás szopi után már azért átrakom a sajátjában, és utána nappal meg végig a kiságyában aluszkál, ha elnyomja a buzgóság.
irtó édes egyébként, hatalmas szemeivel úgy tud nézelődni, és nagyon megnyugszik, ha mesélek neki a világ dolgairól (pl hogy már virágzik a hóvirág odakinn), és már ide-oda mozgatja az ujjacskáit. az nagyon vicces, amikor próbálja az öklét betunkolni a szájába cumiként (kaja után, ergo nem éhes már), és ha a kisujjam van a szájában, két kézzel rácsimpaszodik arra a kezemre - elég fura ujjlazító gyakorlat, nem mondom...
vasárnap nem jött védőnő, mert mint utóbb kiderült, a kis kínai nőci túlvállalta magát - saját kuncsaftok plusz elizabetéi, így aztán csak hétfőn jutott ránk ideje. aranyos kis nőci egyébként, elizabettől kaptam valami olajat, amit ő készített sebgyógyulásra, és marha gyorsan segített begógyítani a kicsit kinyílt gátsebet, szóval nemcsak aranyos, de ügyes is. jaj, meg még ezt is kaptam, hogy igyam, meg néha kenegessem be Hannát is, hátha segít megnyugtatni. az biztos, hogy mindketten sokkal nyugodtabbak vagyunk, de lehet, hogy csak megszoktuk egymást meg a világunkat...
egyébként a gátseb már jól van, nem is érzem egyáltalán, a méhem már visszament az eredeti méretére, sőt két napja olajos hasmasszázst is kapok a védőnőktől, hogy az izmok jól visszataláljanak a helyükre - elizabet odáig volt a hasizmaimtól, úgy tűnik a primatornás évek nem vesztek el a semmiben... szóval most már nemcsak gáttornát kell csinálnom, hanem naponta háromszor hanyattfekve, felhúzott lábbal hasbeszívást, hogy a köldököm a hátamat érintse - ez elvileg segít az izmok visszatérésében.
na, megyek, kajálok valamit, peti meg anyám éppen vásárolnak, ebből nem lesz korai ebéd...
ja, és elizabet áldását adta a sétára, szerinte csak az anyán múlik, hogy mikor menjen ki a pici, úgyhogy ha nem esik és elmegy ez a nagy szél máshová, holnap kivisszük pár percre sétizni. ma meg kirakjuk az ablakba, hadd szellőzön egy picit.

bőgés

most még szokjuk a dolgot, szegénykémnek próbáljuk értelmezni a jeleit, de most is nagy bőgés van, sosó próbálja nyugtatni, de szegény hanna annyira felpörgött, hogy ordít, és nem tud elaludni.
persze a védőnő - elizabet - összevissza tanácsokat ad, hogy ilyenkor mellre kell rakni, meg szorongatni, merthogy hanna most próbál túllenni a kórházi stresszen - huszonhat órás kékfényterápia plusz extra tápszerezés, majd elmesélem.
na tegnap egész délután kézben volt a kis nyűgös, irtó sokat szopott, de nem nagyon aludt, és éjjel tizenkettőtől hajnali fél háromig ordított. én bőgve szoptattam meg éjfélkor, aztán felkeltettem sosót, hogy csináljon vele valamit, mert én totál kész vagyok. amíg aludtam két órát, ő tartotta a frontot, aztán bealudt a kisvacak, és csak szopizni kelt fel egyszer hajnalban, aztán reggel hét körül. aztán meg a tegnapi sok etetéstől fájó hassal ismét nem tudott elaludni, úgyhogy volt délelőtti hiszti is.
és most este mikor már ásítozni kezdett, kábé fél órája, beraktam a kiságyába az újra nyűgöst, de valamire felkapta a fejét, és azóta sír. vagyis talán most hagyta abba.
visszavonok mindent, ami rosszat a suttogós könyvre mondtam. komolyan.

szombat, január 26.

hajnali ötkor riadok fel, rohanok ctg-re, mert nem tudom, hogy a bogyóktól nem érzem a fájásokat, vagy tényleg elmúltak.
sehol semmi fájás, aztán sehol semmi doki, még mindig az éjszakai műszak van, és közel a váltás, elküldenek a picsába, jöjjek vissza fél nyolcra.
közben egy flaska antibiotikum megint belémcsorog, vért vesznek, vérnyomás, láz miegymás méricskélés.
reggeli, majd sosóval vissza, hogy beszéljünk a dokival.
doki sehol, egy már sokkal szimpibb szülészlány (hebammen) vizsgál meg. méhszáj még csak egy ujjnyi. rákérdezek, hogy mi volt ez az esti szarakodás, és elmondja, hogy este altatót kaptam, de ha igazi fájásaim lettek volna, azok nem múltak volna attól el.
kapok egy kapszulát a méhszájamba, hogy fellazítsa azt, meg hogy beinduljanak a fájások.
sétálunk vissza a szobába, a nővérkék tátott szájjal néznek, pedig csak fiz-só megy az infúzión, nem értem min vannak kiakadva. az ágyamat már elvitték, mondják, mert a laborvizsgálat szerint mintha fertőzés-gyanús lennék, és a szülészet már elkérte az ágyamat a sürgősségi császárhoz.
aztán jön az ágyam, meg az előző hebammen, és mondja, hogy volt szó ugyan róla, de aztán a doki úgy döntött, délben újra vérvétel, és egyébként este hatig várunk, akkor aztán tényleg császár.
ebéd után ctg, már megint ordítok a fájások alatt a kényelmetlen ctg-ágyakon, fél óra oldalfekvés, hiába mondom, hogy nekem az kényelmetlen.
ctg után már nem megyünk vissza a szobába, megkapjuk az egyik vajúdószobát, bordásfallal, labdával, nagy ággyal, szomszédban káddal. rámkötik a zsinórnélküli ctg-t, lehet sétálni, bármit.
kettőkor ülök a labdán, kapaszkodom a bordásfalba, és ordítok. két óra alatt három centire tágult a méhszáj. sosó elrohan kajálni, mert elájul az éhségtől. én az egyik fájás alatt kidobom a taccsot, pedig reggeli óta nem ehetek-ihatok. szenvedek, kérek infúziós fájdalomcsillapítót. először az antibiotikumot csorgatják, utána a fájcsillt, de nem érzem a hatását. kapok még valamit, amitől a szünet nélkül jövő összevissza fájásoknak rendeződniük kell. sosó ekkor ér vissza. ekkor már az ágyon fekszem, a méhszáj hét centis, én meg sugárban hányok.
ekkor bejön egy doki, hogy ő a helyemben elgondolkodna az edipurálon (itt PDA-nak hívják), mert a másik fájdalomcsillapítónak ez a hányás a mellékhatása.
belemegyek a PDA-ba, félájult vagyok a fájdalomtól, az egymás után szünet nélkül jövő fájásoktól kikészülök. aláírom a papírokat, bekötik a katétert a hátamba, persze pont akkor jön egy fájás, amikor mozdulnom sem szabad, ekkor már megy a koncentrálás, ellazulás, légzés, de annyira nincs már erőm ehhez. négy körül kezd el hatni a cucc, annyira megkönnyebülök, nincs több fájdalom, csak összehúzódás.
a méhszáj teljesen kinyílt.
irtó könnyű lett minden, beszélgetünk a hebammenekkel, akik istenien kedvesek és segítőkészek, mondják, hogy ha nyomni kéne, még ne nyomjak, próbáljam kiszuszogni, hadd dolgozza ki magát szép lassan a gyerek.
ez megy is, csak aztán bejön a doki, és azt mondják, hogy most akkor ha jön a kontrakció, meg a nyomhatnék, nyomjak ahogy tudok.
erről elfeledkeztem, sosó segít, ne fejbe nyomjál, hanem hasban, gondolom vörösödök, mint rák, sokáig tart, míg ráérzek, hogy mitishogyis, közben mindenféle testhelyzetbe pakolnak, oldalfekvéstől guggolásig minden van itt, és sokáig tart, marha sokáig az, hogy mindogatják, már látszik a haja, a feje, és aztán egyszercsak kinn van a feje, és a következő nyomással Hanna kicsusszan. sosó elvágja a köldökzsinórt, én meg megkapom hannát a mellemre... délután háromnegyed hat...
ekkor jön a dolog elrendeznivaló része, még a méhlepényt kinyomni, a gátmetszést összevarrni, de hanna mindvégig rajtam, már csak rá lehet figyelni.
aztán kapunk két órát hármasban, néha bejön az egyik hebammen, hogy segítsen mellre rakni, aztán fürdetés nélkül becsomagolják valami ruciba, és átgurulunk a szobába.
éjjel jön a csecsemősnővér, hogy akkor kéne etetni, meg hogy megmutatja, hogyan kell pelusozni, meg ilyenek.

péntek, január 25.

az előző esti ismételt fájásocskák után reggel hatkor arra ébredek, hogy vizes a pizsamám. kirohanok a slozira, hogy megnézzem, mi van, és onnan kajabálom Sosónak, hogy irány a korház, elindult a magzatvíz.
ő visszafektet az ágyba, hogy maradjak nyugton, megnézzük a szakirodalmat, mi ilyenkor a teendő. fájások nincsenek, magzatvíz szivárog, folyamatosan folydogál, irány a kórház.
ctg-re raknak egy fél órára, majd egy újabb félre, miközben rázogatják a hasamat, mert elvileg úgy nem lehet abbahagyni a ctg-t, hogy alszik.
aztán várunk vagy egy órát arra, hogy jöjjön a nőgyógyász, és megvizsgáljon. ultrahang, vizsgálat, minden rendben, gyerek szerinte 3,8 kilós lesz. megpróbál katétert berakni a jobb csuklómnál, de annyira fáj, hogy majdnem beleőrülök, erre a könyökhajlattal próbálkozik, több sikerrel. (egy hét után is lila a csuklóm, úgy szétcseszte az ereket ott.) aszondja, hogy várunk 24 órát, hogy beinduljon a szülés, ha addig nem történik semmi, beindítják. szóval szombat estére meglesz a gyerek. de addig még várunk.
várunk, merthogy most már haza nem engednek, ilyenkor nagy a fertőzésveszély, várunk arra, hogy megkapjuk a szobát.
egy fél óra múlva szólnak, hogy még egy-két óra legalább, mire szabad lesz az ágy, telt ház van, meg kell várni, amíg egy felszabadul. sétáljunk addig az épületben.
reggelit hol kaphatnánk, kérdezzük mi, merthogy ugye ekkor már tíz körül járunk, mi meg hat óta fenn vagyunk kaja nélkül... hát, van valami kávézó odalenn. de.
titokban, merthogy a biztosító ezt nem nézi jó szemmel, hazamegyünk kajálni, majd egyre visszegurulnk a kórházba.
megvan az ágy, beköltözöm a szobába. kétágyas luxusszoba, a szobatárs egy tök szimpi nőci, császár után, egy aluszékony kisbabával, aki max csak nyöszörög, sírni nem hallani.
ebédet kapok, nem annyira szörnyű menzakaja, majd aztán ismét ctg, kétóránként, merthogy legyen mit csinálni.
délután megkapom az első antibiotikumot infúzióban, aztán újrakezdődnek a szokásos délutáni fájásocskák, de ezek egyre erősödnek, mire kilences ctg-re megyünk, már ordítok a fájásoktól, amik öt-hét percenként jönnek, és a ctg mutatója kiakad, olyan erősek.
az éjszakai szülészlányok marhára nem szimpatikusak, angolul sem nagyon beszélnek, sajnálkozunk, hogy pont velük fogunk szülni, merthát ilyen fájásokkal már biztos szülünk.
az egyik hoz két bogyót, hogy vegyem be, fájdalomcsillapító. ellenkezek, meg faggatom, minek, azt mondja a méhszáj még csak egy centis, a fájások meg erősek ugyan, de ez így órákig eltart, aludjak egy kicsit.
fél óra múlva bekábulok az ágyba. seképsehang.