sör

csütörtök este Utrechtben söröztünk bépével, és kurvajó volt.
igen, ez a szokás szitu, miért nem csináltuk ezt eddig is gyakrabban?
indiait vacsiztuk a csatornaparton, idilli helyen, fák alatt, és mázlink volt, mert nemcsak, hogy egy szál pólóban lehetettünk este hatkor, de még egy madár is leszart minket. na jó, őt nem, azt elbaszta, és a söröskorsója és a keze küzé sikerült csak fosni egy nagyot, és már jócskán a tányér elvitele után :)
aztán kiültünk egy teraszra sörözni, már egy ernyő alá, ami jól is jött az esőben, és tök jókat dumáltunk.
ilyet majd még kell csinálnunk.

első nap

Hanninak ma van az első napja a harmadik osztályban. Eddig csak iskolaelőkészitő-szerű dolog volt az első két osztály, most viszont belecsapnak a lecsóba. Nagyon várta már, izgult is, nagyon szeretne már irni és olvasni tanulni, de magától vagy tőlünk nem akarta megtanulni, csak várta már, hogy a suliban tanulják.
Időben odaértünk, ez kihivás volt, mert a szünetben fél kilenc előtt nem lehetett Hanni kikotorni az ágyból, és mert Sosó még szombat este hazarohant a szüleihez, és az egész hetet egyedül nyomom le. Meester Jan, akinek ez az utolsó éve nyugdij előtt, kedvesen kezet fogott mindenkivel, leültette a gyerekeket, a siró kisfiút leválasztotta a fejkendős anyukáról, integetett a szülőknek, és pontban háromnegyed kilenckor becsukta az ajtót.
Jó tanulást, kis csibém!

Zita

Szombaton telefonáltak Sosó szülei, hogy meghalt Tamás anyukája, Zita. Izomsorvadása volt a lábában már több, mint húsz éve, az utóbbi három évben nagyon sokat esett, összecsuklott a lába, és beverte folyton az arcát. Kék-zöld arccal riogatta a gyerekeinket, akik ilyenkor frászt kaptak tőle. Ennek ellenére még két évvel ezelőttig vezetett, apósom lefizette a körzeti dokit, hogy adjon neki orvosi papirt a jogsi hosszabbitáshoz. Aztán mikor már nem tudta lenyomni időben a féket, és belement valakibe a lámpánál, már nem. Kibaszott felelőtlenség volt hagyni, hogy balesetet okozzon, de ez csak az én véleményem, Sosó családja másképp vélte a helyzetet.
Tavaly óta egyre gyakrabban esett el és egyre durvábban ütötte meg magát. Ennek ellenére egyedül élt egyészen addig, mig július elején egy esés után félre nem beszélt. Nem tudni, hogy attól, hogy már sokadszor verte be a fejét, vagy, mint kiderült, napok óta nem nyúlt kajához, vagy hogy (szokásához hiven) csak napi két pohár teát ivott, és 1l vért kellett belepumpálni a ki tudja mennyi infúzió mellett, annyira kiszáradt, de mindenesetre a Margitban egy csöppet helyrepofozták. Anyósom keritett mellé egy hölgyet, aki ellátta, kijött a kórházból, megint nagyjából a jelenben élt, nem aludt már az előszobapadlón, és nem akart felköltözni az emeletre. Egészen péntek estig tartott az idill, amikor is apósom elküldte a hölgyet, a sztori szerint azért, mert részeg volt.
Zita egy iszonyatosan nehezen elviselhető ember volt. Mindenkiben csak a rosszat látta meg, és ezt nem is titkolta. Az egy dolog, hogy engem sosem fogadott el, mert Sosó nem az első nagy szerelmét vette el feleségül, és végül nem Zsófi szült neki unokákat, csak én, de hogy édesen vigyorogva kurvázta le Hannit, mikor fél éves sem volt, csak mert másra is mosolygott, hát, enyhén fogalmazok, hogy nem lopta be magát a szivembe. Anyósommal nagyon sokszor iszonyat bunkó volt, az a tipikus meggyanusitós geci anyós volt vele, olyanokért volt képes vérig sértődni, pofákat vágva és órákon keresztül megjegyzéseket téve duzzogni, hogy nem neki szedtek először a levesből. A saját egy szem fiacskájának valahogy mindig akkor akadt dolga, amikor Zita ebéd után még náluk ücsörgött, úgyhogy anyósom szegény azután, hogy délelőtt órákat gürizett az ebéddel, hallgathatta a kedves anyósának az összefüggéstelen fröcsögését a szomszédokról, az ismerősökről, stb.
Namármost volt ez a szerencsétlen nő, aki 0-24-ben össze volt zárva az öreglánnyal, ápolnia kellett, főznie rá, takaritani utána, és mindemellett hallgatnia, simán megértem, hogy ha egyik este leguritott egy-két pohárral lazitásképpen. Nem tudom, mennyire volt részeg, és azt sem, mennyire volt ártalmatlan vagy agressziv részegen, csak azt, hogy józanul eléggé félénk és bizonytalan volt. Mindegy, apósom elküldte pénteken, és aztán ahelyett, hogy ott aludt volna az anyjánál, hazament. Másnap délelőtt (merthogy hétvégén legalább 10-ig alszik) a konyhakövön találta az anyját, hivta a mentőket, de nem lehetett már újraéleszteni.
Irtó vacak dolog ez, mert meséli Sosó, hogy apósomnak lelkiismeretfurdalása van, és én meg csak bólogatni tudok, hogy hát basszus, ezek után nem is csodálom. Felelőtlenek voltak, beleszartak az egészbe, hagyták úgy a dolgokat, ahogy voltak, ahelyett, hogy figyeltek volna rá, berakták volna már sokkal előtte egy otthonba, ahol vannak ápolók, vagy kerestek volna két nőt, akik váltják egymást az otthon ápolásban. És persze tudom én, hogy mennyire megterhelő lehet valakit ápolni, és hogy most mindnenkinek könnyebb igy, hogy az elviselhetetlen öreglány összes gondja egy csapással megoldódott. Ha nem is volt tudatos, de ez egyfajta eutanázia volt, amit valószinűleg apósom is érez a lelke mélyén.
Anyámékkal beszélhettünk szombat este egy csomót szkájpon, és anyám szerencsére az idősek otthona mellett van, mármint hogy ha ő majd magatehetetlen lesz, akkor inkább keressünk neki valami jó kis helyet, ahol vannak orvosok, gondozók, meg vannak szinházi estek, zoingorakoncertek, filmvetitések, mint hogy összezárjuk valakivel, akinek az agyára megy.
Tökre egyetértek vele. Lányok, ha olvassátok majd ezt, engem is legyetek szivesek berakni egy jó kis helyre.