Vászka kopaszodni kezdett. Na nem azért, amiért a felnőtt férfiak szoktak, vagyis de, pontosan azért. Sok volt benne a tesztoszteron: verekedett a kis hülye, és valamelyik uccai orizatriznyák belémélyesztette jól a karmait, amik olyanok lehettek, mint a csöves keze, tele a körmealja mindennel, amit csak el mersz képzelni. Szóval Vászka hátán a seb elfertőződött, és mint egy jólnevelt elfertőzőben levő sebhez illik, viszketett, és persze mit tesz ilyenkor egy épkézláb macska: vakarja, ahogy csak bírja. Több se kellett nekünk, betuszkoltuk szerencsétlen macsot a kosárba, hiába tiltakozott, önkényuralmi módszerekkel léptünk fel ellene, és elvittük a dokinénihez, aki jól bedugott a seggébe egy digitális hőmérőt (figyelj cica, technika!), és jól megállapította, hogy Vászka lázas. Kapott két szurit, meg egy csodakenőcsöt, és aztán megint eljött az a pillanat, amit mindannyian elkerültünk volna, de már nem lehetett: vissza a kosárba.
Minden jó, ha szép a vége, Vászka épségben hazajutott a zuhogó esőben és mennydörgésben, és amikor otthon leraktuk a kosarat, jól bepisilt, összepisilve Csoki kosarát is (apám nemtom miért pont oda rakta be a macskát kosarastul), és kiszabadulásakor meg jól összekente apám ehtegyapjú nadrágját jó kis heréletlenszagú kandúrpisivel.
Fuss el véle.