Kavarognak, kergetik egymást, és mindegyiknek akkora súlya van, mindegyik olyan nehéz, csoda, hogy ilyen fürgén kergetőznek. Irtó érdekes, ha képes az ember őket kívülről szemlélni, hogy ezek a gondolatok, emlékek, döntések, okozatok, konklúziók súlya nem is az ember fejét nyomja, pedig hát ott születnek meg, hanem rátelepszik a bordákra, mintegy egyre szorosabb fűzővé állva össze.
Kicsi vagyok, éhes vagyok, fázok.
Egyre kisebb.