Fura egy hétvége volt ez.

Kezdődött a péntekkel, amikor is Verával megnéztük a Tengert, ami tetszettis meg nemis, aztán elmentünk a szilvupléba, ahol Zsófiék már nyomták magukba a söröket a balkánrockra, ami (hálistennek) abbamaradt, amint mi odaértünk, és kikértük az isteni tésztasalátát meg a vaníliás karamellás izét, úgyhogy maradt nekünk Ambi, akinek irtózatosan botkeze lett a végére, de a zenék azért abszolút fánkisak maradtak. Csak egy sör választott el attól, hogy odamenjek a rengeteges sráchoz, és elmondjam neki a saját szövegét (biológus vagyok, baktériumokat kenek kémcsőből perticsészébe, petricsészéből kémcsőbe), na meg az, hogy a mellette ülő srác állandóan nézett, de bezzeg akkor sem jött oda, amikor Vera kiment pisilni.
Aztán szombaton anyámék elmentek vásárolni, amíg én mackóban és hálóingben tévéztem, és aztán három vendéggel állítottak be, ketten ekvádoriak voltak (szezár meg a felesége), a kerekképű fickó meg venezuelai. Édesek voltak, dicsérték a végre valahára megpuhult mézeskalácsomat :). Aztán nekivágtunk, hogy megnézzük a Monet-kiállítást, de oda már négykor nem engedtek be, úgyhogy kénytelenek voltunk beérni a műcsarnokkal, de így legalább eljutottunk az Altorjai-kiállításra, ami sok sok szempontból irtózatosan érdekes. pl láttam élőben a hírhedt képeket, amik tényleg sokkolók, meg a fiatalkori profi festményeket, meg a durva leveleit...

Vasárnap Beethoven IX. szimfóniájának Liszt-féle átiratára voltunk hivatalosak a házizenésznél. Persze anyám az utolsó pillanatban mondta vissza, én meg elszartam a készülődést, úgyhogy az utolsó pillanatban estünk be, és már csak a kényelmetlen kanapén volt hely...


Azt hiszem, akkor kezdett el bujkálni fejemben a gondolat, akkor még talán csak meg nem fogható érzés szinten, és csak később, a délutáni massiveattack hallgatáskor kezdett testet ölteni, és ma reggelre kristályosodott ki, mint kimondható, megfogalmazható mondat. Előjött annak az emléke, hogy hogyan keltem fel minden nap, hogy milyen számokat kellett meghallgatnom, hogy rávegyem magam, igenis be kell jönni, hogy fokozódott a gyomorgörcs, ahogy közeledtem, hogy néha be kellett térnem a pékségbe, hogy egy kis erőt vegyek magamhoz tejeskávé képében. Vagyis igazából mindezek hiánya lett eleven bennem, az hogy mennyire jó, hogy megszabadultam, hogy lenyugodtam, hogy megbékéltem.