volt még jegy rá bőven, pedig hétre értünk csak oda, jó-jó nem volt olcsó, de szerintem megérte, nekem legalábbis mindenképpen, irtózatosan jó volt a koncert első fele, amikoris párhuzamba volt mindig állítva egy tradícionális ütős zene, meg egy hasonló stílusú modern zeneszerzemény. és mindegyik irtó jó volt, kivéve talán az utolsó darab, egyikük saját szerzeménye.
mindenesetre sikeresen megtudtam, hogy vizitúrán a baszk népzene botos verzióját találtuk fel:
A hangszer, amit következőként behoznak, minden részletében elszabott hentes pultra emlékeztet. Különböző hosszúságú vastag deszkák, nagyjából össze-vissza, lábakra fektetve. Ez a Txalaparta, és ez a következő mű címe is. Papíromon a hangszer érdekes történetét olvasom. A baszk deszkaácsolatot valószínűleg alma széttöréséhez használták eredetileg, így készült az ízletes almabor. A munkából, mint oly sok esetben, zene lett, a szerszámból pedig hangszer. Ketten állnak a txalaparta mögött, kezükben két-két óriás fogpiszkáló. Marokra fogják a botokat. És nem is üti a különböző hangú deszkákat (bizony, itt még a deszkának is hangja van, s bizonyára a falnak is füle), hanem valahogy szúrja, böködi felülről azokat a két feketemellényes szabólegény, Holló Aurél és Váczi Zoltán. A variációk végtelensége, és az a könnyedség, amivel a már-már primitív hangzást lyuggatják díszesre a játszók, lenyűgöző. A végén ordítani kell. Mint húsz hektó borra való alma széttörése után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése