paramanó

rossz megérzésem van
valami itt belül rosszat sejt
mondhatnám, valami sötétség kavarog idebenn, még nem manifesztálódott, de nem is akarom, hogy azt tegye
szabadulnék ettől az érzéstől, mit nem adnék, ha valaki egyetlenegy szóval, vagy akár anélkül elkergetné a gomolygó, meg nem fogalmazódott félelmemet
belé csimpaszkodnék, hogy nyugtasson meg, hogy kergesse el azt ott benn, anélkül, hogy szólnék, anélkül, hogy meg kéne fogalmazni, mi a szar is ez, de félek attól is, hogy ez tőle jön, félek, hogy rámászom, nem akarok túl ragaszkodni, nem akarom magam rátukmálni (ez is a kibaszott paramanó műve), de nem akarok magamban parázni sem, utálom ezt, hogy azon agyalok, hogy gáz-e felhívni, azt meg még jobban, hogy amikor felhívom, nem nyugtat meg, sőt, azt mondja, besértődött a reggeli incselődő smsemen, majd megkérdezi, hogy van-e valami sürgős, és leráz, hogy majd este beszélünk
(mikor szokom már le arról, hogy azt remélem, olvasnak a gondolataimban, és megérzik a gondosan összeszedett szavaim mögött, hogy valami gáz van, csak nem merem, nem akarom, nem tudom elmondani? miért várom el másoktól, hogy mentsenek meg? miért van az, hogy nem tudom megfogalmazni, mi bajom van, és miért várom el mástól, hogy az irracionális félelmeimet elűzze, anélkül, hogy akár egy halvány utalást tennék egyáltalán arra, hogy vannak ilyenek? hogy a szarban tudnék ebből az ördögi körből kimászni? help!)
hess, paramanó, hess innen, ma dolgozni kell, és remegő kézzel nem megy a pipettázás...