szemtől szembe álltunk egymással, néztük egymást, ha nincs köztünk az ablak, talán meg is cirógatja az orromat. egy pillanat volt, vagy egy perc is talán, nekem egy órának tűnt, és asszem közben sipítottam, hogy petigyereidedegyorsan, aztán fogta magát, leugrott az ablakpárkányról, és elkezdte keresni a bácsi által dobált finomságokat, amit aztán jól elásott a kedvenc dugihelyeire (az egyik ágyásba, meg a lépcsőnél a fűbe), én meg nagy lassan elfordultam az ablaktól és beraktam a ruhákat a mosógépbe.
nem, nem véletlen volt, megláttam, ahogy robog lefele a fáról, néztem, aztán észrevett, és elindult felém. az ablak alatt eltűnt, aztán egyszercsak megjelent szemmagasságban. összebarátkoztunk, igen, most már végérvényesen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése