naszóval a kérdés emígyen hangzik:
mikor és milyen okból - alkalomból láttad valaha (legutóbb) a naplementét?
és a napfelkeltét?
szerintem ez utóbbi a neccesebb, merthogy korán kell hozzá kelni. (pfúj) ehhez nagyon elvetemültnek kell ám lenni. nekem legalábbis. mint ma. mondjuk nem volt nagyon romantikus a visszapillantós napfelkelte, de legalább elméláztam valamin hazafele jövet.
na, a saját lista:
1. egyszer, asszem első évesek voltunk, végigittuk az éjszakát, a hajnali részt végig a művész cukrászdában, anna, golyó, petyka, ingrid, és még kiemlékszik kicsoda, és anna ötkor kitalálta, hogy most már ne is menjünk haza, hisz nincs értelme, nyolckor csonttan beszámoló, ugyan már, minek előtte egy órát aludni, menjünk, nézzük meg a napfelkeltét a dunán. én hazamentem egy órát aludni. aznap elmaradt a csonttan beszámoló.
2. mokkacukkás kvantikbuli volt, ha jól emlékszem, és hajnalok hajnalán indultunk haza bicajjal, én csak annyit bírtam néha mondani, hogy balinealudj, amikor is a hídon (tejóég, egyszer árpádhídoztunk is, mi nagyonnemjózanok) ért minket a napfelkelte.
3. kínában csak kétszer mozdultunk ki pekingből, mindkettő nagy kaland volt, az első, amikor is nagyfalaztunk (egész napos túra a falon, huszonvalahány kilométer), meg a második, amikori s a koromvárosba vonatoztunk éjszaka, úgy, hogy visszafelejegyet nem adott a pekingi jegyeladónő a másnapi éjszakai vonatra, így datongban kellett megvennünk azt a jegyet. datongot ugyan hárommillióan lakják, de kínában ez szutykos kisvárosnak számít. amikor hajnalban megérkeztünk, elkapott minket egy jegyüzér (a turisztoffiszos csávó egyébként), mi szépen leráztuk őt, hogy majd veszünk mi magunknak. elmutogattuk, hogy mit akarunk, erre a pénztároscsaj mosolyogva mondta, hogy nincs már jegy aznap éjszakára, úgyhogy visszakullogtunk a jegyüzérhez, aki jól átvert minket (azt mondta, hogy a különbség az előző és az új jegy között csak a légkondi hiánya - ez jelen esetben a fűtés volt, úgyhogy nadrágban és polárpulcsiban próbáltunk aztán aludni). naszóval jeggyel a zsebünkben nekiindultunk a városnak, merthogy a busz, ami elvitt minket a sziklába vájt buddha-templomokoz és a függő kolostorhoz, csak két óra múlva indult. a felkelő nap próbált áttörni a szürke szmogon, de nem nagyon ment neki. az irtózatos szénvároskában megreggeliztünk, majd menekültünk vissza a buszhoz és a több ezer éves múlthoz, ami gyönyörű volt. az oda-meg visszafele út annál kalandosabb. este végre rászántuk magunkat, hogy most végre egy nagy étteremben kajáljunk, de mivel nem akartunk kutyát enni, csak csirkét, meg valami zöldséget (eszter vega), kaptunk fokhagymás kutyakaját (csirkefarhát fejjel lábbal), fogtuk magunkat és átmentünk egy kicsi lekoszlottba, ami egyébként eddig nagyon is bevált. ott kéredzkedett be sosó a konyhába, ami háromutcányira volt a kajáldától, és amikor visszajött, azt mondta, lányok, csak zöldséget eszünk. a szomszéd asztalnál a kínai maffia ült, és néha a szőnyegre köpött, meg találkoztunk egy igazi troll-lal, aki szerzetesnek volt öltözve, mezítláb járt, hosszú haja és szakálla volt, meg messzireható szaga. aztán mikor az átfagyoskodott éjszaki vonatozás után hajnali ötkor megérkeztünk pekingbe, bementünk egy közparkba, hogy a napfelkeltekor tájcsizókat meglessük. annyira nem volt nagy élmény, mint amennyire hideg volt, szóval nem sokáig maradtunk...
4. törökországban éjszaka buszoztuk, hogy ne kelljen akár egy napot is utazásra pocsékolni, meg hogy akkor nem kell megszállni sem, így persze kínszenvedés éjszakáink voltak, de kibírható volt a reggel nyolcas érkezés. de amikor pamukkáléba buszoztunk, akkor hajnali négyre értünk a kisvárosba, ahonnan fel kellett buszozni egy másik járattal a hegyre, ahol a romok meg a termálvízből kiváló fehér izé van körbe ameddig a szem ellát. busz hajnali négykor persze nem járt még. viszont voltak hiénák (taxisok, akik tudják hogy milyen tömegközlekedési lukakat kell betömni méregdrágán), úgyhogy egy hiénával felvitettük magunkat. koromsötétben mentünk, csak a port és a kihalt ókori romokat láttuk a reflektorfényben, és amikor kiszálltunk egy kapunál, ahol ordított ránk egy házőrző, az hittem beszarok a félelemtől. elindultunk a sötétben arra, ahol a csobogást hallottuk, de én nem mertem továbbmenni, mert meredeknek tűnt. úgyhogy egy kis fenyvesecskében húztuk meg magunkat napfelkeltéig, amikor is megláttuk a vakító fehér kristályokat körbe-körbe, ahol a termálpatak csak csordogált. meg megláttuk a három japi turistalányt, akik ki tudja, honnan kerültek oda fel, de már nagyban fotóztatták magukat a patakban állva. meg a táblát is megláttuk, hogy csak mezítláb lehet rámenni erre a törékeny csodára, úgyhogy fogtuk a fázós magunkat, és beleálltunk a negyvenfokos vízbe olvadozni. körbejártuk a helyet, hogy hol a legjobb ücsörögni, és szerintem a legtutibb helyet találtuk meg, mert két kutya is csatlakozott hozzánk, és együtt bámultuk a tájat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése