najó, simán természetes ez valakinek, van, aki mindennap cangával jár be, vagyis ki, nade nekem ez a tizenkét kilométeres táv inkább visszarettentő, mint inspiráló erő. nade hétfőn sosó - aki mostanában hivatalosan hómofiszol, (jelen esetben ez azt jelenti, hogy reggeli után - jó esetben felöltözve és megmosakodva - kivonul a konyhaasztalhoz a lapitopijával meg a mobiljával, és elkezd dolgozni, és abba sem hagyja, míg haza nem jövök - na jó, ebédelni azért szokott) szóval hétfőn sosó itthon ofiszolt (kedden is), és még vasárnap este belebeszélte a bogarat a fülembe, hogy ha már elkezdtünk cangázni, akkor most miért is nem megyek be azzal dolgozni.
naszóval rábeszélt, hogy kerekezzek be, és délután értemjön - ő is cangával, és akkor együtt megyünk haza, romantikusan kettecskén a sűrű sötét erdőben, ő egy versenybringával, én meg a teljesen korrekt, de csöppet nehezebb szkottommal, plusz a kosárban a csereruha és a laptop.
a legviccesebb ebben a bicajos bemenésben az, hogy kaptam ugyan egy sebesség- és kilométerórát, de vagy szarul van beállítva a kerékméret, vagy szar az egész, úgy ahogy van, mert egyrészt átlagban tizenkét-tizennéggyel megyek szerinte, másrészt a cég csak nyolc kilimérire van, ezek egyike sem igaz. hétfő délután sikeresen huszas-huszonkettes átlagot nyomtunk, de sosó ott a nyergen fogadalmat tett, hogy a nyáron felhoz legalább huszonötre.
dejó lesz nekem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése