kedd, augusztus 07, 2007

esik

most éppen esik.
két napig megint nyár volt, két óra alatt megszáradt a mosott ruci a kertben, de ma reggel megint esik.
a hétvége végülis tök szupi volt, krisztiék annyira jófejek voltak, komolyan nem ismertem rájuk, jó mondjuk én csak esténként voltam velük, meg szombaton, főleg sosó volt velük.
csütörtök reggel elmentek speyerbe a techikamúzeumba tengeralattjárót, repcsiket meg autókat nézni, délután meg sosóval kastélykerteztek: kisvonat, játszótér, aztán török kajálda (aznap sikerült 9-re hazaérnem, úgyhogy én a török maradékait vacsiztam).
pénteken reggel elmentek a fun forestbe fára mászni, és vagy háromig ott voltak, aztán kaja otthon, délután meg elmentek rucit vásárolni, miközben sosó vigyázott a botira (az átokrossz ötéves kölökre) (én nyolcra már haza is értem aznap, bár már pénteken csak fél tizenegyre mentem be, mert most ez az új felállás, feri rámszólt, hogy csak ebéd előtt menjek be, hamár esti műszakaim vannak)
aztán szombaton elmentünk a bühlerthali vízeséshez, ami úgy néz ki, hogy hatalmas sziklák között ide-oda esik a patak két kilométer hosszan, aztán amikor majdnem a végén vagyunk, a hegy tetjéhez közel, jön a ráadás nagy vízesés, ami mellett létrán lehet felslattyogni. hú, ezt nagyon élvezték (boti is, aki általában félméterenként felveteti magát az apjával, mert nem bír menni, végig elől ment és tobozokat botokat gyűjtött, imádta), meghüttézve jöttünk vissza, én persze bealudtam, addig a többiek elcangáztak játszóterezni, majd este elmentünk kaját venni.

most meg itt csücsülök a banános szójatejes müzlimmel -hú, amíg itt voltak, megint kenyeret reggeliztünk, ki is készült a pocakom, najó, lehet, hogy az apfelstrudelhez kapott vaníliaszósz meg fagyi is segített felfújni, de egész hétvégén szenvedtem, aztán tegnap végre négyszer mentem slozira. fájt is a hasam rendesen, tegnap már annyira, hogy ma már el akartam menni vele dokihoz, annyira szúrt a bal oldalon a hasam, hogy már utánajártam, mik a vakbélgyulladás tünetei, de szerencsére minden ilyen cucc (vakbél, epe, stb) a jobb oldalon fáj, úgyhogy este sikeresen lenyugtattam magam, hogy valószínűleg csak a méhszalagok nyúlnak, meg nyomja azokat pluszban a feszült belem. ma már jól vagyok, csak talán mintha a jobb oldalamon elkezdett volna húzódni valami :)

na megiszom a teámat, és keresek egy bábát, aztán felhívom. enyém az egész reggel. uppsz, már nincs is teám :)

Nincsenek megjegyzések: