Na de most nekikezdtem újra, és tetszik. A könyv a II. Ramszesz uralkodása alatti Egyiptomi Birodalmat mutatja be, és (mint a sorozatbeli társainak is) az a koncepciója, hogy egy időutazónak úgy mutassa be az adott eltűnt kultúrát az adott időben, mint egy Lonely planet: mikor érdemes utazni, hogyan lehet oda eljutni, mit érdemes megnézni, milyen az egészségügyi ellátás, hol érdemes egy jót enni, stb. Irtó vicces és érdekes egyben, piszok nagy kihívás lehetett ezt így megírni.
Amúgy ahogy olvasom, egyre jönnek elő az egyiptomi utazás élményei. Meg amik ahhoz kapcsolódnak.
Hm, nagy levegő, na jó, akkor most elmesélem, ami előjött. Vigyázat, comingout, az összes érdektelenségével. Én szóltam.
Szóval érettségi után nem vettek fel biológusnak, mert akkor Szegedet írtam be, és abban az évben ott volt magasabb a ponthatár, de biosz-kémia tanárnak igen, az ELTE tanárképzőre. Na de oda én mégsem akartam menni, így aztán anyámék szemfüles észrevételének köszönhetően átjelentkeztem vegyésznek az ELTE TTK-ra. Merthogy abban az évben sokkal kevesebben jelentkeztek, így a hivatalos felvételik után rendeztek egy "pótjelentkezést", ami azt jelentette, hogy aki kémiából felvételizett valahova, és 72 pontnál többet ért el összesítve (a 120-ból!), azt átvették vegyésznek. Kvázi felduzzasztották selejttel az első évfolyamot, hogy megkapják a fejkvótát. Kemény volt az az év, nagyon sokan voltunk ott olyanok, akik biológusok akartunk lenni, de egy évig nem akartunk csak úgy lébecolni, na meg azt az egy év vegyészetet be akartuk számíttatni a következő felvételin, hogy csak bioszt kelljen már tanulni (mint pl Ádám és Bea a későbbi biológusok közül). Durván megszívattak minket az oktatók, sokan lemorzsolódtak az első félév után. Én az első év végéig bírtam, minden vizsgám sikerült végül, a szervetlen kémia szigorlatot kivéve. Amiből nem mentem el aztán uv-ra, mert ad1 már megkaptam a felmentést a kémia felvételi alól, ad2 az utóvizsga az egyiptomi utazás napjára esett.
Merthogy nemcsak a kémia-felvételi elfogadása miatt érte meg ez az egy év, megnyertem az ELTE HÖK egyiptomos pályázatát. Egy dolgozatot kellett beadni magyarul és angolul az ókori Egyiptomról, és csak egy oda-vissza repülőjegyért cserébe egy kéthetes fullextrás programot adtak. Annyira kevesen jelentkeztünk egyébként, hogy a csoportot HÖKösökkel duzzasztották fel fullra.
Nem is emlékszem, hány egyiptológus szakos volt velünk, de annál durvább élményben talán sosem volt részem, mint amikor Botond a karnaki templom falán lévő hieroglifákat olvasta fel nekünk, vagy amikor a még eredeti színű festett oszlopokat néztük az egyik fedett oszlopcsarnokban.
Asszem a részletes emléközöntől mindenkit megkímélnék, egyrészt mert iszonyatos hosszúra nyúlna ez a poszt, másrészt meg kit érdekel, hogy a pécsi jogász hökös fiúk miatt kaptak a lányok vadiúj légkondis szállást, vagy hogy Líviával azért vodkáztunk be az ötödik napon, mert körülöttünk ugyan mindenki fosott, de mi az érkezés óta nem kakáltunk.
Bejártuk a must-see helyeket, voltunk a piramisoknál, Karnak, Luxor, Asszuán, elvittek minket a Sínai-félszigetre valami katonai emlékhelyre, voltunk Alexandriában az egyetemi luxushajón, ahol hastáncos adott műsort a fiúk nagy lelkesedésére. Persze volt protokoll-műsor is, voltunk a kairói egyetemen, ahol beszédet tartott nekünk a rektor, de abszolút a tűréshatáron belül volt.
Fura, mert annyira élénken él bennem, hogy mennyire naiv voltam még akkor, hogy a társaság nagy része (vagyis inkább az értelmesebb és szimpatikusabb része) százszor jobb volt angolból, a beszélgetések egy részébe nem tudtam belefolyni, hogy kihagytak a teraszos drugs and booze estékből, mert én nem vagyok olyan. Igazából sokszor eszembe jutott, hogy kár, hogy nem pár évvel érettebben mentem el arra az útra, valahogy sokkal több volt abban a társaságban, mint amennyit én akkor befogadni voltam képes. És a legfurább az, hogy ez az érzés jön elő, ha ezt a könyvet olvasom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése