Kedd este végleg eldőlt a csata, a Nátha kontra Én mérkőzés, Nátha javára. Ezért szerdától orvosi rendelvényre otthon maradtam. Kényszer-szobafogság - sikított fel Grész. - Hogy bírjuk ezt ki? - Grésszel, ésszel, sehogy. Be is indítottam a Grész-likvidáló akció-sorozatot. Az elmúlt pár nap eredményei:
Akció1: tisztázzuk, most mi is van. Felhívtam, elhívtam, megkérdeztem. - Nem tudom, - válaszolta - és nem is akarok gondolkodni rajta. Este ki fogsz borulni? - kérdezte kedvesen. - Nem. - Én sem. - Fenéket. Kiborult. Tudtam, de akkor is meg kellett kérdeznem, hogy én ne boruljak ki többet. Bejött. Azóta is furcsállom, hogy amikor végre kinyögtem, miért hívtam, oltári nagy nyugalom szállt meg, ami azóta is megvan vele kapcsolatban.
Akció2: Megírtam egy zeba levelet Petykának az albérlet-sztori miatt. Annyira, de annyira jól esett, komolyan egy hatalmas kő gördült le kicsinyke kebleimről. Kicsit zicces volt már az ezutáni telefonbeszélgetés, de tisztáztuk, túléltem, megmondtam.
Akció3: Cikket olvastam. Élveztem, érdekelt, és nem pánikoltam be tőle. Igaz, kicsit félelmetes az a három kupacnyi szakirodalom, ami még rám vár az íróasztal mellett, de nem adom fel.
Ami még történt:
Cicó is belépett a csí-maker fun clubba. Most már hárman vagyunk. Cicó, Vivi, meg én. Hárman bámuljuk áhitattal a szivárványszínű cikázó foltokat a falon. Cicó egyébként előlépett kibajófej, édes, már-már kedvenc maccsá. Nincs is annál meghatóbb, mint amikor egy álmos fejű kiscica megsimogatja a náthától felpüffedt arcodat.
Jött ösztöndíj, de nem az emelt, és szó sincs visszamenőlegről. Így a szombati szolíd shopping eredménye egy arckrém és két jónőcis hosszúszoknya.