Nem, félreértés ne essék, nem lovalom magam bele a helyzetbe. Nem. Csak éppenséggel olyan, olyan, szóval olyan izé ez a helyzet. Na, vagyis nem akárkivel szokott olyan megtörténni, hogy rám gondol, éppen amikor rá gondolok, és ez persze ki is derüljön e-mail, telefon vagy valami hasonló kapcsán. Ez olyan hátonfutkosós vicces érzés, ami azt sejteti, hogy ez nem véletlen, hogy van valami kapocs aközött a két ember között, akik között ez megtörténik. Közöttünk, na. Legyen az csak valami kicsike kis összemosolygás vagy a másik kíváncsi fürkészése, bármi, de valami kis kapcsocska működik. Mint a hátmosós telefon. Pontosan.
Na, ez az. Csak kinyögtem valami értelmeset erről az egészről. Vagy nem?