sokszor csak a stólaként hátára penderített borzas farkinca, vagy a két izgőmozgó fülpamacs jelzi, hogy megérkezett a mogyorószomorító dióhuszár, aki percekig tanyázik a párkányon, míg elrágcsálja a reggelijét. nem csoda, ha már betéve ismerem azt a farkincát, azokat a füleket, meg azokat a bojtokat. és persze nem csoda, ha egyből feltűnik, ha csak fül van, bojt meg nincs.
nem, nem borotválta le senki kismókusunk fülét, még a láncinget és láncbugyit gyártó, éjszaka basszusgitározó (ő mesélte, én nem hallom), vasárnap délelőtt mókuslesifotós, kertbőlbeszélgetős szomszédsrác sem, aki egyébként még nem tudja, hogy dokumentumfilm lesz-e, amit forgat, vagy természetfilm, de a stáblistában benneleszünk, mint dióadományozók, hanem valaki meghozta a másik kismókus bátorságát, hogy megdézsmálja a mókusreggelit...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése