-Kinek lesz a svájnehaxe? ?kérdezi a pincérsrác a ráckellerben.
-Neki- mutatok Annára.
-A kicsinek vagy a nagynak?
De azért ő is kortyolt egy picit a forraltborból a müncheni karácsonyi vásárban, ahol megnéztük, hogy a repedtfazékhangú harangjátékra hogy vonaglanak körbe a bádogbabák délben a racchauz tornyán (és igen, a második körben az egyik lovag leszúrta a másikat), hogy milyen jópofa játékárusok bújnak meg a giccsbódék és cukorkaárusok között, aztán meg lelkesen nyomogattuk a gombokat a németmúzeumban lévő interaktív kiállításokon (kár hogy kábé olyan lepattant volt majdnem minden, mint egy gimis szertárban, de az ötlet szuper, mármint hogy interaktívan szemlélteni a fizikát, optikát, stb).
Hamar elment ez a hétvége, bár mi még szombaton egy vidám kis koncetrációs tábor-nézegetést is beszúrtunk, hamár olyan szépen zuhogott a havaseső (Dachauból nem sok maradt, a barakkokat lebontották, kettőt újraépítettek a bemutatás végett, a lepukkant intézőházban pedig múzeumot rendeztek be. Ez egy fogolytábor volt 33 és 45 között, nem kivégzésre specializálódtak, ergo nem volt annyira durva élmény végigjárni. Bár a háború vége felé itt is bedurvultak, kismengelék szórakoztak a foglyokon, és kajájuk sem volt sok)
De amikor már odaértünk Freisingba Annához, már nem is esett, sőt, kifejezetten karácsonyi idő kerekedett, és mi jót kajáltunk, sőt még a babáról is dumáltunk egy csomót...
jaj, el is felejtettem, hogy sosó a végén bemászott a hatalmas ingába, ami körbeforgott három percig, és a kalitkában körbe-körbe kellett sétálnia, ahogy ment körbe a háromméteres inga. nézni is rossz volt, de ő bement. igazi hős. az én pasim...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése