sosónak eszébe jutott, hogy tavaly mennyire ki volt zozó borulva, hogy mekkora szívás a gyereknevelés, és asszem tényleg, mi is elértük azt a kort, amikor hihetetlenül fárasztó az egész.
mert persze lehet figyelemelterelést alkalmazni, mielőtt kitörne a nemnemnem után a vihar, de ahhoz friss agy és fantázia kell, aztán ha nem jött be, figyelmen kívül hagyni a nagyjelenetet, ahogy a sértődött fél ledobja az akarata tárgyát, és elvonul a sarokba duzzogni, aztán pár perc múlva, mintha mi se történt volna, átölelni a mosolygó tündérkét.
és ez azt jelenti, hogy az ember napjában többször vesz nagylevegőt, próbál ötletes és kedves lenni, majd nem ordítani, elfordulni, nem nevetni kínjában.
és ez fárasztó, lelkileg.
amúgy az utóbbi héten állandósult a délutáni nemalvás, de szerencsére csendespihenőre rávehető a gyermek, eddig nagy átlagban egy órán át csöndben elvolt, hagyott aludni maga mellett. de az nem túl feldobó, hogy úgy ébreszt, hogy rámászik a hátamra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése