I am very pleased to inform you that your Article, "Automated high throughput mapping of promoter-enhancer interactions in zebrafish embryos", has now been accepted for publication in Nature Methods. Your paper is tentatively scheduled for publication online on Sunday, November 1 at 1:00 PM EST and in our December print issue.
Kedves szerkesztők, kedves bírálók, köszönöm szépen ezt az igen becses megtiszteltetést!
Köszönettel tartozom főnökömnek, Ferinek, aki végignyomta a projektet úgy, hogy közben teherbe estem, és bár jócskán alábecsültük az egészet, valamint annak ellenére, hogy nem olyan eredményeket hozott a projekt, amiket ő remélt tőle, nem adtuk fel, és megcsináltuk, befejeztük. Aztán még azért is köszönet neki, mert ugyan megmosolyogtuk az ötletét, hogy a sztorit kétfelé adjuk el, a biológia menjen a naturebe, a technika meg a naturemethodsba, két nature cikk egy projectből, persze, de aztán a biológia nem őt meg a kezdeti hipotézist igazolta, vagyis nem úgy, hogy az nagyot szóljon, így maradt a methods, mint terv, és ő végignyomta. Kiosztotta, ki mit ír, összeszerte, összeeszkábálta, átírta, és nymota, nyomta, nyomta, míg el nem fogadták. El sem hiszem, hogy tényleg összejött az egész.
És persze köszönet Urbannak, aki nem hurrogott le, amikor az intézeti előadása után odamentem hozzá, hogy az ő szupermikroszkópos cuccait mi is tudnánk használni, sőt, hanem komolyan vette a projektet, de még mennyire komolyan. Mennyit szívtunk a robotkarral, ami adagolta a pléteket a mikroszkópnak, hányszor volt az, hogy engem hazaküldött péntek este kilenckor, hogy majd ő felügyelni a mikit, jól viselkedik-e. Meg persze köszönet a hurráoptimizmusáért, ami mögött azért hihetetlen realitás van, meg a mindig a szája sarkán levő mosolynért, a besötétített, lehűtött mikroszkópszobában elmesélt hihetetlenebbnél hihetetlenebb sztorikért.
És persze Markusnak, akinek éppen nem volt akkor projektje, amikor Urban megkereste azzal, hogy írjon nekünk algoritmusokat. Szegény, hányszor írta át azokat, amíg olyanok nem lettek, mintha egy profi programozó biotech cég csinálta volna őket.
Jochen a következő, akit köszönet illet, most már tényleg sírok a meghatottságtól, aki eleinte csak besegített, mint a többiek, azontúl, hogy laborasztaltársként sokszor kiöntöttük egymásnak a lelkünket, aztán mikor súlyosodott a projekt, és látszott, hogy Ferivel kettesben ezzel nem bírunk, Feri kérésére betársult a projektbe, pedig az angliai átköltözés előtt jó lett volna befejeznie a sajátját. és aztán mindent együtt csináltunk, vagyis sokmindent váltva, hogy azért ne szívassuk meg magunkat, de a meló iszonyatsok macerája ránk hárult, kettőnkre. Ketten nyomtunk végig jópár hónapot heti hat napos kőkemény melóval. És aztán ő vette át a projektet egyedül, amikor elmentem szülni, ő csinálta meg azokat a kísérleteket, amiket a bírálók kértek. Nélküle tényleg nem lenne sehol az egész projekt, sem pedig a cikk.
És persze az egész 222-es labornak köszönöm a segítséget, elsősorban Marcónak, Andreasnak, Yavornak és Songnak, aki zokszó nélkül raktak ki nekünk százasával halakat, szedték ezresével az ikrát, és injektáltak órákon át, heteken keresztül. Simonénak külön köszönet, hiszen ő még sok ezer apróságban is benne volt, a plétöntésben, a halválogatásban, dekorionálásban, a halak kiplételésében és aztán az orientálásban.
-először viccnek szántam ezt a patetikus köszönetnyilvánítást, de halálosan komolyan gondolom minden szavát.-
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése