Raker

Ma délben átjött Gerda, a szomszédasszony szólni, hogy a 16 éves, hajlotthátú Raker, aki azóta üvöltve nyávogva követeli a bejárati ajtón való beengedését, mióta ideköltöztünk, hiába van macskaajtó a konyhánál, ő elől nyávog, mert akkor a lányok az ablaknál integetnek neki, és aki értelemszerűen összehaverkodott a lányokkal; ma reggel meghalt. Holnap temetik, ha a lányok el akarnak tőle búcsuzni, menjünk nyugodtan át, kicsit az ő cicájuk is volt, etettük őt, ha Gerdáék elutaztak.
Pasim elnyújt képpel kategórikusan nemet mondott. Mikor faggatni kezdtem, miért, kiderült, hogy szerinte már biztosan férgek másznak ki a pár órája halott macskàból, és nem értette, miért akarom átvinni a nagyot, de aztán ránk bízta a dolgot.
Elmondtam a nagynak, mi történt. 6 éves, 4 évesen már előjött a halál kérdése, átrágtuk már sokszor, akárhányszor felhozta. Kérdezte, hogy mi is meghalunk-e, meg ő is, meg hogy miért. Most elsírta magát, de át akart menni elbúcsúzni.
Nem olyan volt Raker, mint egy alvó macska, félig nyitva volt a szeme, résnyire a szája. A szállítókosarában feküdt összegömbölyödve. Szerencsére a nagynak nem volt félelmetes, csak inkább szomorú - nekem eszembe jutott a kedvencek temetője, úgyhogy kicsit fura volt. Aztán elbeszélgettek Gerdával az eddig látott halott állatokról, meg a halott halunkról, majd kettesben elmentünk megvenni a következő adag halat az új akváriumba. Most éppen neonhalakat vettünk.